Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-09 / 58. szám

2 1989. március 9., csütörtök Tanácskozik az Országgyűlés márciusi ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) vényt — amellyel a Minisztertanács elnöke is egyetértett — a Parlament egyhangúlag elfogadta. Polgárdi József (Pest m., 17. vk.) képviselő azt indítványozta, hogy a Legfelsőbb Állami Számvevőszék jogállásáról, szervezetéről, működéséről készüljön egy koncepciógyűjtemény, s a számvevőszék létrehozásáról szóló törvényjavaslatot még az új alkotmány elfogadása előtt tűzze napirendre az Országgyűlés. Az ülésszak elnöke elfogadásra ajánlotta az indítványt. Az erről szóló szavazás előtt szót kapott Varga Imre (országos lista), Biacs Péter (Bp., 30. vk.) és Antal Imre (Pest m., 19. vk.) — mindhárman az érdemi országgyűlési munkát elősegíteni szándékozó javaslatukat mondták el. E kitérő után folytatódott az egyéni indítványok tárgyalása. Polgárdi József indítványát többségi szavazattal fogadta el az Országgyűlés. Ezután Bödóné Rózsa Edit (Szeged, 3. vk) és más képviselők előterjesztése alapján a gyülekezésről szóló 1989. évi III. törvény módosítására vonatkozó indítvány sorsáról döntött az Országgyűlés. Horváth Lajos javasolta, hogy azt még a mostani ülésszakon tűzzék napirendre. Az Országgyűlés többségi szavalattal, három tartózkodás mellett egyetértett a javaslattal. Bubla Gyula (Budapest, 3. vk.), a Ganz Villamossági Művek központi forgácsoló gyáregységének vezetője több képviselőtársával együtt nyújtott be javaslatot, hogy az Országgyűlés vizsgálja felül az 1988. októberi ülésszakon hozott, a bős—nagymarosi vízlépcsőberuházással kapcsolatos határozatát. A soros elnök elmondta, hogy az Országgyűlés bős—nagymarosi ad hoc bizottsága a téma napirendre tűzésével nem ért egyet, s kérte a képviselőket: az Országgyűlés az indítványt ne fogadja el, a témát most ne tűzze napirendre. Bubla Gyula szót kért. Indokoltnak tartotta az építkezés 8—10 évre szóló elhalasztását. Egyetértett azonban azzal a kompromiszszummal, hogy bízzanak meg szakértői csoportokai újabb tudományos vélemények, tanulmányok kidolgozásával, s májusban felkészültebben vitassák meg a képviselők a beruházás sorsát. Az indítvány második részét azonban — némileg módosítva — fenntartotta: kérte, hogy a nagymarosi gát alapozási munkálatainak folytatásával a vizsgálat lezárásáig, a parlamenti döntésig ne okozzanak helyrehozhatatlan kárt az ökológiai egyensúlyban. Elmondta még, hogy az indítványt aláírásukkal támogató képviselők: Berdár Béla, Bognár József, Börcsök Dezső, Gregor Péter, Gágyor pál, Horn Péter, Juhász Mihály, Huszár István, Nagyiványi András, Szabó Kálmán, Tóth János és Morvay László. Szavazás következett: az Országgyűlés négy ellenszavazat és 36 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a bős —nagymarosi beruházással kapcsolatos kormánytájékoztatót ezen az ülésszakon nem tűzi napirendre. Ezt követően az elnök bejelentette, hogy az ülés megkezdése előtt hét nappal Szirtesné Tomsits Erika (Bp., 22. vk.) egyéni indítványt nyújtott be, ám a házszabályokban foglalt határidő után. Ezért az indítvány napirendre tűzéséről az Országgyűlés március 22-ei ülésén döntenek. Kulcsár Kálmán előterjesztése Ezután — az elfogadott napirendnek megfelelően — Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter terjesztette elő az alkotmány szabályozási elveit. Bevezetőben vázolta a hazai alkotmányozás sok évszázados történeti hátterét, társadalmi, politikai körülményeit, az alaptörvény megalkotásának erkölcsi, szokásjogbeli indíttatásalt. Majd rámutatott: az országban a társadalom történetileg kialakult politikai kultúrájának összetevői, sajátos vonásai különösen jelentősek, s írott, kifejezetten jogi dokumentumként megfogalmazott alkotmány készítésénél annál is inkább figyelni kell rájuk, mert később az alkotmány megvalósulását befolyásoló társadalmi környezet részeként az alkotmány működésére amúgy is hatással vannak. — Nagy körültekintéssel kell tehát elemezni a lehetséges célokat és megoldásokat — folytatta. Van már történeti példánk arra, mik a következményei az ország múltjától, viszonyaitól idegen struktúrák, és megoldások átvételének. Ez nem ismételhető meg még egyszer. Meg kell találni azokat az eszközöket, amelyek lehetetlenné teszik a magyar társadalomfejlődés múltjától és jövőbe mutató tendenciáitól idegen, mesterséges, éppen ezért működése során sok diszfunkcionális következménnyel járó jogi konstrukció kialakítását, úgy azonban, hogy ez a munka és terméke ne ragadjon le az adott helyzet konkrét problémáihoz, s napi megoldásokhoz. Az alkotmány jogszabály. Politikai tartalmával és hatásával természetesen politikai dokumentum, de ez a politikai jelleg a jogi szabályozáson át jut kifejezésre, s ez azt is jelenti: a jog belső logikáján, racionalitásán keresztül is: hiszen bármennyire is ki van téve maga az alkotmányozás folyamata is a különböző hatásoknak, végül is — hosszabb távra is sikeresen — nem jelenítheti meg a napi politikai erőviszonyokat, rövid lejáratú törekvéseket, és ezek indokául szolgáló eszméket. Az alkotmány jogszabály volta és az ebből adódó következmények segítenek eligazodni egy másik, sokat vitatott kérdésben is: a társadalmi, gazdasági és politikai rendszer jellege, illetőleg e jelleg megfogalmazása problémájának megoldásában, a politikai erők, szervezetek, pártok és az állam viszonyának alkotmányos megjelenítésében is. Ezek a viták ma még nem fejeződtek be, sót, nagyon valószínű, hogy a szabályozási elvekről, a tervezett jogszabályszövegről kialakuló társadalmi méretű vita még sok új szempontot is hoz majd már meglevők megerősítése vagy elvetése mellett. Még egyszer hadd mondjam: nagyon remélem, hogy a társadalmi vita, akár mostani szabályozási elvekről, akár a majdani szövegtervezetről alkalmas lesz arra, hogy széles körű egyetértésre épülhessen az alkotmány e része. Államszervezeti megoldásokra — a legalapvetőbb építkezési elveken túl, mint például a hatalmi ágak elválasztása — találhatók egyformán alkalmazható, jóllehet egymástól jelentősen különböző variánsok is. Társadalmunk karakterét kifejező, az állami tevékenységet irányító elvekben azonban konszenzust kell elérni a lehető legszélesebb mértékben. Inkább kevesebb, de általánosan elfogadott elvet rögzítsünk az alkotmányban. — Nem akarom természetesen azt a látszatot kelteni, hogy az alkotmány a hazai viszonyokban gyökerező szerves jellegét, a hoszszű távú folyamatokra való építkezés biztosítását, a napi politikai viszonyokhoz kapcsolódó elemek közötti szelektálást a jogi forma és tulajdonságai eleve garantálják. Szó sincs erről nagy jelentőségük ellenére sem. De szándékaink szerint — és ez talán a legfontosabb — az alkotmány egyrészt viszszaállítja a kontinuitást a magyar állam- és alkotmányfejlődéssel, a benne kikristályosodott elvekkel, s integrálódni törekszik az európai alkotmányfejlődés fő vonalába, a politikai eszméknek és intézményeknek abba az évezredes fejlődésébe, amely az európaiságot, általánosabban: ma már a civilizáció alapjait jelenti. Mindezekből következően az alkotmány a jogállam eszméjére épül, s az olyan alkotmányos állam, amely elismeri és garantálja az emberi és állampolgári jogokat, megvalósítja a hatalommegosztást, kialakítja azt az alkotmányos jogokat, tételeket védő rendszert, amely az alkotmány társadalmi érvényesülését biztosítja. „A szabályozási elvek" tehát a korábbi, az 1949-es alkotmányhoz képest minőségileg más módon közelítik meg az államot; elválasztják az államot a politikai párttól, úgy rendezik az állam és az állampolgár viszonyát — szakítva a túlsúlyos államfelfogással —, hogy az űj alkotmány egyértelműen állampolgár-centrikus legyen. Az állam nem „adományozó", gondoskodó, paternalista állam, hanem „szolgáltató" állam; az egyén pedig, polgári létéből eredően az alapvető személyiségi és politikai szabadságjogok „birtokosa". Ezzel a felfogással is illeszkedünk azokhoz a nemzetközi okmányokhoz, dokumentumokhoz, amelyeket 1976-ban a jogrendszerünk részévé tettünk. Az alkqtmányszerkesztés formanyelvén ezt úgy fejezzük ki, hogy az alapjogok katalógusa az alkotmányban előrekerül, első vagy második fejezetnek, de mindenképpen az államszervezetet szabályozó fejezet elé. A párt és az állam elhatárolásának több évtizedes dilemmája, sikertelensége — az alkotmányos hatalommegosztás rendszerében, mely ma már a pártok és nem az egypárti politikai rendszer alkotmányos intézménye — úgy vélem sikeresen megoldható. Kialakulhat a társadalmi-politikai és az állami szféra kölcsönös ellenörzöttsége, más szóval az ellenőrzött, demokratikus hatalomgyakorlás. A hatalom megosztásának régi doktrínáját — amelyet klasszikus formájában csupán a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom elválasztásában és egyensúlyában értelmezünk — négy Tavalyelőtt még egyértelmű lett volna a jelző a március 8-án nyitó országgyűlési ülésszak előtt: tavaszi. A tegnap kezdődött tanácskozás viszont egészen bizonyosan nem az egyetlen lesz évszakunkban. A Tisztelt Ház legutóbbi, csendes januári találkozása óta ' nagyon sok minden történt a hazai belpolitikai és gazdasági életben. A változások érzéseket ós indulatokat is keltenek. Ezek már nem maradnak kívül a Parlament vastag falain. Az első két órában vibrált a levegő az ülésteremben. S nem személyi kérdések voltak a generátorok ... A képviselők közül sokan érezték úgy, hogv a sztrájktörvény és a munka törvénykönyv módosítása nincs kellően előkészítve. A törvényhozói munka alapvető dilemmáParlamenti március ja mostanában, hogy milyen területeken szükséges 'lehet) törvényeket hozni az űj alkotmány elfogadása előtt. A napirend körüli vitában az a ritka eset is előfordult, hogy Takács Imréné, a Csongrád megyei képviselőcsoport vezetője és Király Zoltán szegedi képviselő egyetértett a törvény feletti szavazás későbbre halasztásában. No, ebben nem a nemzetközi nőnapnak volt szerepe... A textilművek pártbizottságának titkára azzal érvelt, hogy nem volt idő a leg éri n tettebbekkel, a nagyüzemi dolgozókkal együtt elemezni a születőben levő magas rendű jogszabályt. A körzeti stúdió szerkesztő riportere szerint pedig: a tervezet legfőbb fórum előtti gyors áthajtása az óhajtott nemzeti közmegegyezés elé állítana újabb akadályt, hiszen az újjáéledő pártok és az új társadalmi alakullatok több nyilatkozatban tiltakoztak a nyilvánosságra került elképzelések ellen. A jogi bizottság néhány perccel az ülésszak kezdetét jelző csengő megszólalása előtt tett le az asztalra egy. a korábbinál jóval liberálisabb tervezetet. Tehát végül is téma lesz a következő két napban a sztrájk szabályozása az évszázados falak között. Sok tudósítókollégámmal együtt még élénken emlékszünk a tavaly őszi vízléptcsővitára. Nem telt el azóta fél év, és tegnap az új miniszteneíLnök felszólalásában már egyáltalán nem tartotta elképzelhetetlennek a beruházás feletti néptszavazást. Talán ez a tény is biztatást adhat azoknak, akik szurkolnak, mi több, tesznek is valamit a hazai politikai élet új progressziójáért. Már az első napton döntöttek a képviselők arról, hogy ha pénteken este 6 óráig nem jutnak a napirend végére, akkor március 22-én folytatják a munkát. Ha lennének fogadóirodák hazánkban, nem nagy hozadék reményében lehetne csak tippelni area, hogy két hét múlva megint benépesül az ülésterem, és a körülötte levő folyosó. társalgó, büfé, étterem. Negvvenketten jelezték előzetesen hozzászólási szándékukat az al kotmánykoncepcióhoz, 19-en interpellálni kívánnak, és csaknem ugyanennyi képviselő kérdésre vár választ. Ilyen sokat 28 órában (szünetekkel egvütt) lehetetlen elvéaezni. Bólé István síkon kell vizsgálnunk és érvényesítenünk. Az első dimenzió a hatalom, általános politikai értelemben. Mennyiben van helye ilyen értelmezésnek az alkotmányban? Ha elfogadjuk, hogy az alkotmány az ország alaptörvénye, hogy csak akkor teremthet konszenzust vagy egyáltalában egyetértést és együttműködést a sokféleképpen differenciált érdekek és az ezekből absztrahálódó politikai felfogásokat, meggyőződéseket „hordozó" társadalmi rétegek, csoportok és szervezetek között, az emberek között, akik az „élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez" való jogaik érvényesítésére törekszenek, akkor egyrészt minden politikai erő számára biztosítani kell a működés lehetőségét, másrészt csak azzal a feltétellel működhetnek, ha nem sértik mások jogait és szabadságát. Erre tekintettel azonban a politikai érdekérvényesítést és hatalomra való törekvést mindenki számára korlátozni kell. A korlát tehát nem csupán abban a formában állítandó fel, hogy egyetlen, egyébként bármilyen tiszteletreméltó célok megvalósítására tételezett politikai párt vagy szervezet sem kaphat privilegizált helyet az alkotmányban, hanem többről van szó. „A szabályozási elvek" között található ama megfogalmazás, amely szerint „az állam egyetlen szervezetének, illetve a társadalom egyetlen szervezetének vagy tagjának a tevékenységesem irányulhat a hatalom kizárólagos, illetve erőszakos úton történő megszerzésére vagy birtoklására"; nemkülönben az, hogy „ilyen /törekvésekkel szemben mindenki jogosult és egyben köteles fellépni", ezt a törekvést fejezi ki. A hatalom megosztásának második dimenziója az államhatalmi ágaknak funkcionális meghatározottságuk mentén való elválasztása és egyensúlya. A hatalmi ágak elválasztásának és egyensúlyának elve — amely sajnos országunkban és régiónkban lényegében soha nem érvényesült teljesen, így nem gyökerezhet politikai kultúránkban sem. Alkotmányosan működő jogállam számára az államhatalmi ágak, a törvényhozás, a végrehajtás és a bíráskodás elválasztása, és egyensúlyuk biztosítása nélkülözhetetlen, s „A szabályozási elvek" ezt következetesen érvényesítik is. A hatalom megosztásának harmadik dimenziójáról kevés szó esik. A három hatalmi ágazat elválasztása és egyensúlya ugyan elengedhetetlen, de mind a hatalom koncentrálódás veszélyének elhárítása, mind a politikai pluralizmus (amely nem jelszó, hanem mindig is valóságos állapot, még ha létét nem is ismernénk el) következményeinek érvényesítése, mind pedig az egyén jogai szempontjából is fontos a „fékek és egyensúlyok" rendszerének kialakítása az egyes hatalmi ágakon belül, illetőleg ennek biztosítása e hatalmi ágak szervezeti felépítésében. „A szabályozási elvek" — talán nem olyan következetesen, ahogyan szeretnénk, hiszen itt még alternatívák jelennek meg — tartalmazzák az ebből a dimenzióból fakadó követelményeket is. A törvényhozás a népszuverenitás letéteményese ugyan, s ebből fakadó jogosítványai államszervezetünket erősen közelítik is a parlamentarizmushoz, hatalmában három vonatkozásban mégis korlátozott. Egyrészt a népszavazás intézményesítésével, másrészt olyan köztársasági elnöki pozícióval, akit a lakosság választ, végül azzal, hogy az alkotmánybíróság — az alSzüneti szötszenet Kortyolgatom a nőnapi feketét, és hallgatom, hogy dohog a képviselő Már reggel 10-kor dühöngött, mo6t lassan három • óra, de mit nyugodott Eke Károly, az Interparlamentárius Unió magyar csoportjának egyik tagja. Hétfőtói rendezik a világkongresszust Budapesten, amelyen állítólag az ó nevében is egy csoport képviseli a tagokat. Sem Eke Károlyt, sem másokat ugyian javaslat, egyetértés ügyében senki sem kérdezte, így hát jogos a fölháborodása. Olyannyira bántja a demokrácia eme arcul csapása, hogy amennyiben nem rendezik a törvényes, jogszerű képviseletet, azt mondja: „Fogom magam, és kilépek a magyar csoportból." M. E. kotmányosság szempontjából — a törvényeket is felülvizsgálhatja. Belsó működésében is felmerül azonban további szempontként annak biztosítása, hogy ne rendelkezhessék eltúlzott hatalommal, főleg, hogy biztosíthatók legyenek a parlamenti kisebbség, illetőleg az általuk képviselt lakossági rétegek, csoportok jogai, politikai nézeteinek kifejeződése, hogy a többségi elv ne vezethessen a gyakorlatban visszaélésekre. „A szabályozási elvek" egyértelműen a köztársasági elnöki pdzíció mellett foglalnak állást, s ezt talán ma már nem is kell különösebben indokolni. Mindössze arra hívnám fel a figyelmet, hogy az Elnöki Tanács intézménye nem csupán idegen a magyar jogtól — végtére is nem építkezhetünk és az előkészítés alatt álló alkotmány sem építkezik csak a magyar jogfejlődésben megjelent intézményekre —, hanem az a funkció, amit a legutóbbi időkig ellátott volt idegen, sőt veszélyes, nem kis mértékben lehetővé téve puszta létével is a tekintélyuralmi rendszer működését. Ne feledjük, az Elnöki Tanácsnak az Országgyűlést helyettesítő jogköre volt, s ha volt valami indoka a kollektív jellegének, ez lehetett: ne egyszemélyi államfőben mutatkozó végrehajtó szerv kerüljön a •törvényhozói pozícióba. Az imént már utaltam arra, hogy a lakosság által választott köztársasági elnök — a maga ilyen módon megalapozott legitimitásával — bizonyos mértékben jelenthet korlátot a parlamenti hatalom számára. Ahogyan azonban szükség van a korlátra az egyik viszonylatban, ugyanúgy szükség van erre a másikban is. Éppen ezért tartom fontosnak, hogy a végrehajtó hatalom a köztársasági elnök és a kormány között megosztva Is tartalmazza, már szerkezetében is a „fékek és egyensúlyok" ama rendszerét, amelyre már többször utaltam. A köztársasági elnök természetesen nem lehet „protokolláris" pozíció ebben az esetben, de a kormány úgy véli, hogy nem is ilyen típusú/ elnöki intézményre van szükség. Egyéb lehetséges jogosítványai mellett — amelyekről „A szabályozási elvek" adnak képet — a köztársasági elnök jelölné ki a miniszterelnököt, aki azonban a Parlamentnek lenne felelős, így a Parlament is választaná meg (és a miniszterelnök prezentálná kormánya tagjait, akiknek kinevezését a Far-