Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

1989. március 9., csütörtök 5 © ® ® DM| magazin KLINIKAI BÓCORGÁSOK Kívülről nézve LIPPAI TAMÁS RAJZA DALANICS ZOLTÁN n s s ' j " Szo es ido A kövek némasága, mint sima jég tapad az úthoz: A mérhetetlen másodpercek neve. A másodperceké, mikor a nő a mérhetetlen másodperceké. A kimondásé mikor a hús húshoz ér, a csont csonthoz, és felfedezzük az embert. vagy csak süket vonzás marad a kövek között. Irigy vagyok Szabadlábon járva kerülgetem az új klinika épületét. Az a szándék hajt. hogy beleláthassak, mielőtt elkezdene dolgozni, és az a remény, hogy kívül maradhatok, amikor már mások bent lesznek. Akit a kígyó megmart, fél az a gyíktól is. Más okom is van rá. Nyugdíja felé közeledő orvos mondta nemrég, kezdő tanársegéd volt még csak, amikor már beszéltek róla, hogy lesz új klinikánk. Lassan elfogynak munkásévei, mire végre elkészül. Sok mindent elsiettünk a föntebb való időkben, építettünk ménkű nagy gyárakat, az emberek gondolkodását is négyszögletessé alakító panelvárosokat, de ami mindezek káros mellékhatásaira rendezkedne be, avval nem siettünk. Minden rosszban van jó is, ami most készül, lényegesen jobb lesz, mint ami negyvenharminc-húsz vagy akár csak tíz éve épült volna föl. A bele készülő orvosok lelkesedése ragad rám, amikor azt mondom, mostani korunk legjelentősebb egészségügyi központja lesz, de úgy, hogy helyet tud adni a későbbi fölzárkózásra is. Professzori kísérettel többször jártam már benne, egyik ámulatból a másikba estem. Még javában azzal volt tele az ország közvéleménye, hogy ez az épület is süllyed, miként Szegeden talán minden, ami jelentós, már láthattam célszerűségét, — és a szépségét is. Tudom, morbidnak hat a szó. a szépség, hiszen ide nem gyönyörködni jönnek a betegek, de hogy gyógyító erő lakik a szépben, mint minden egészséges ötletben, talán mondanom se kell. Azt tervezem most, hetenként írnék valamit az épületről, az építőkről, netán későbbi orvosairól is. A magam esze szerint persze, nem tagadva azt sem, hpgy játékistállónál különbet soha nem tudnék építeni. És el nem dugva itt-ott meglévő, okvetetlenkedő hajlamaimat se. Hatalmas a falat, jól neki kell gyürkóznöm. Kívülről kerülgetem először, és ha el nem térülök közben, emeletenként járom be a nagy H betű mind a négy szárnyát. A nagy H-nál meg is állhatunk. Ezer más alaprajzot ismer az építészet gyakorlata, miért éppen ennél maradtak? Akármelyik oldalról nézem, sehogy nem rajzolódik ki a betúforma, akkor meg minek? A Hospitál szó kezdőbetűje lehet, ami nyelvünk régiségében ispotály alakban fordult eló. Na és, ha az is, de nem látszik? Földhöz ragadt képzeletűek vagyunk, azért nem látjuk. Fölülről kéne megnéznünk! De ki nézi fölülről? Lám-lám, felejtünk. Még fél százada sincsen, amikor repülök hada zúgta be az eget, ezerszeres halálokat szállítván. Ha a pilóta kórházra utaló jelet látott, nem nyomhatta meg bombái kioldóját. Nemzetközi egyezmények tiltották. Aki kórházat tervez, köteles belegondolni: ami egyszer megesett, előfordulhat máskor is. Az a legjobb, ha az épület fölülnézetból már magáért beszél. Ha támadna még egyszer olyan bolond világ, hogy bombával akarja egyik ember betakarni a másikat, legalább lássa, mi van előtte. Ne adja Isten, hogy hasznunkra legyen valaha is a légi látvány! Jelenünk a panel, és egy darabig jövónk is. Lám, a klinika is panelból való. Amikor lakója voltam a másiknak, már ellázadoztam minden érvemet ellene, nem tehetek róla, most sc lelkesedem érte. Ahogy itthon agyoncsapok éjnek évadján egy szúnyogot a falon, és a kétszáz méter hosszú épület túlsó felén is fölriad a csattanásra az alvó ember, a betonfal hangvezetése beteg emberek sokaságában még nagyobb átok. Föltételezés ez csak, majd megnézem, ha belülre jutok. Kívülről nézve azonban még mindig nem merünk hencegni vele, fölöltöztetjük tehát téglaruhába. Az ablakok alja van berakva vakolatot se kívánó téglával. Hajszálra az, amelyikkel a fogadalmi templomot javítgatják. Mikor is épült a templom? Majdnem hatvan évvel ezelőtt. Ha eszerint számolunk, legalább hatvan évet ennek a díszítő téglának is adhatunk. írásokból emlékszek az akkori vitákra. Sokan tiltakoztak a magas hőfokon égetett tégla alkalmazása ellen. Most pedig éppen ez a burkolat jelent átmenetet, kapcsolódást a régi és az egészen új megoldások között. Nem tudom, vitatta-e valaki a létjogosultságát. így lesz tehát új klinikánk klinkerburkolatú panel. (Föl se tűnik, hogy egyetlen rövid mondatban három igen lényegesen idegen szó van?) Kívülről nézve egészen jól mutat. Annyira jutottunk a modernségben, valóságos fifika kell annak az egyszerű ténynek a megállapításához is, hogy hány emeletes az épület. Számold meg egymás fölött az ablakokat, és megtudod! Jobb azonban, ha most fölülről lefelé számolsz. Öt rendes emeletet találsz, aztán egy körbefutó nagy teraszt. Legalább három emelet magasságban van a terasz. ami alatta van, az a földszint, ami az alatt, az pedig az alagsor. Lehet, hogy ezt a fifikát is a panel hozta? Ötemeletes házakban lakunk otthon is, de az ötemeletesbe már lift is kellene, ezért hivatalosan csak négyemeletes. Itt a lift nem gond, a H betű négy száránál kettó-kettó lesz belőle, de milyen épület lenne az, amelyikben nincsen alagsor? A földszintből így lesz alagsor, az elsó emeletből pedig földszint. Azt hiszem, a leegyszerűsítési szándék hozta magával, hogy hétszintesnek mondják. Ne akadjunk fönn rajta. Az állomás felé esó végén — a tősgyökeres és hetyke szegediek inkább a Jatata felé eső végét említenék — még csőből rakott állványok állnak, miként az oldalsó bejárat előtt is. Kupolás a nagy előadóterem vége is, és bolthajtásos az oldalbejárat is. Általános törekvése mai építészetünknek a bolthajtás, szerencsés megoldásnak is látszik. Kívülről vörösréz lemez borítja az egyiket, de föltehetően az kerül a másikra is. A gyalogos oldalföljáró által körülölelt részen egy kis fülke látható. Amikor először láttam, megkérdeztem. mire való. Nem mindennapi feleletet kaptam: szobrok lesznek benne. Most, amikor ennyire nincsen pénzünk semmire? Lesz még alkalmunk többször is föltenni ugyanazt a kérdést, és többször is kapunk rá ugyanolyan feleletet, tehát ne menjünk el mellette szó nélkül. Holtbiztos, hogy a Rákosi-barokknak elnevezett igénytelenség sokkal olcsóbb lenne, de akkor olyan is lenne. Aki fél a hirtelen kanyaroktól, jól teszi, ha most megkapaszkodik: ráadásul két szent szobra lesz majd a fülkében. Máté István készítette. Halmozza korunk a meglepetéseket. Halljuk a rádióban, egyszer misét, máskor protestáns istentiszteletet, harmadszor zsidó imaórát terveznek az egyik pesti kórház dísztermébe. Rájöttünk — elég sokára! —, az ateizmus és a vallás vitáját nem halálukon lévők rovására kell megvívnunk, ha egyáltalán kell. Ahogy születésünkben és halálunkban egyformák vagyunk, hadd legyünk emberségünkben is azok: adassék meg bárkinek, hogy meggyőződése szerint éljen! Csakhogy ezt a fülkét már akkor ide tervezték, amikor még szó se lehetett miséról, istentiszteletről vagy imaórákról, és a szoborra is kihirdették már akkor a pályázatot. Szent Kozmát és Szent Damjánt azért szánta Szegedre a szobrász, mert mindkettő orvos volt! Föltehetően azért avatta óket szentté az egyház, mert ingyen, emberségesen és jól gyógyítottak. A mai odakozmált, agyonkorrumpálódott, paraszolvenciás világban fontos figyelmeztetés lehet két önmagát föláldozó orvos szobra. Gyógyíthatja a látásuk a beteg lelkeket akkor is, ha egészséges testben laknak, és akkor is reményt fakaszthatnak, ha elgyötródött már a testünk is. Jó szívvel ajánljuk tehát a végső elszámoláshoz, hogy közönséges termelési kiadásként könyveljék el mind a kettőt. Akár a tökgyalut, a komputer tomográfot. Egyébként se vállalná egyetlen mostani politikusunk se, - hogy a szobrát mindenféle testi-lelki nyavalyában szenvedők kapujába tegyék. HORVÁTH DEZSŐ Az irigység nagyon csúnya bún, sokáig igyekeztem magam előtt is palástolni, ha benne vétkeztem. Az utóbbi időben, ebben a kaparj kurta-világban már magam elótt sem tudom tagadni: szörnyen irigy vagyok. Miközben én jiíven követtem hazám politikáját, magam is nyakig ülvén az adósságban, s éppen azok átütemezéséről folytatok konzultációkat, polgártársaim jelentős hányadán nem lötyög a nadrágszíj, legfeljebb arany karperecek. Én, aki még ki sem váltottam azt a bizonyos világútlevelet, hiszen Soroksárig ha futja négyünknek, irigyen figyelem ide-oda utazó és ügyesen gazdálkodó ismerőseimet. Nézem a hónapok alatt befejezett, tíz-húsz milliós magánkastélyokat, szívdöglesztő nyugati gépkocsikat, és megdöbbenek, amikor minden ismerősömnél üzenetrögzítő kéri nevemet, vagy a bejárónő közli, hogy a nagyságos úr és a nagyságos asszony éppen nincs odahaza. Aztán azt is irigylem, hogy nagyjából ugyanazok szónokolnak mostanság reformról meg nyilvánosságról, akik tegnapelőtt még a jól leplezett pangás képviselői voltak, és a nem a nép bizalmából jutott hatalmat elsősorban a hasznos és emberi nyilvánosság és tisztesség gáncsolására, tiltására használták fel. Irigy vagyok, mert ebben a változó világban látszólag minden főszereplő megtalálta a számítását, kivéve a Pénzügyminisztériumot, mely folyamatosan holmi hiányzó milliárdocskák miatt turkál hó végére tökéletesen üres bukszánkban. Emlékszem a kedves mondásra: csak azt oszthatjuk el, amit meg is termeltünk, de én bizony valahogyan kimaradtam a nagy osztozkodásból, és velem együtt azért még egy-két millióan. Rólunk van szó, akik idén nyaralni sem mentünk, mert nem volt hová és főleg miből, akik nem vettük ki a szabadságunkat sem, mert ha egyszer itthon vagyunk, miért ne dolgozzunk. Rólunk van szó, akik nem nyúlhatunk a telefon után, ha nagyritkán a véleményünket kérdik valami szép, áldemokratikus kérdezz-felelek fórumon, mert nincs telefonunk, a Magyar Posta jóvoltából. mely állam az államban még mindig, akár a MÁV, az IKV, hogy rázósabb betűszavakat ne is merjek leírni, úgyis kihúzná a gondos szerkesztő a nyilvánosság jegyében. De hát irigy vagyok, ez a lényeg, irigy a mesteremberre, a benzinkutasra, a taxisra, az orvosra, akik játszva eltitkolják immár a kockázat miatt megemelkedett jövedelmüket, irigy vagyok magára a szisztémára, mely finoman és cinikusan átmenti magát a kibontakozás zászlaját lobogtatva. Tudom, szánalmas és terméketlen állapot ez, csak azért írtam le a tüneteket, hátha akad egy sorstársam, aki tud ellene valami orvosságot. Mert már egészen sárga vagyok az irigységtől. SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER A rejtőzködő város Baja Bács-Kiskun megye délnyugati fertályán terül el, a Dunának Sugovica vagy Kamarás-Duna nevű ága mentén. Neve az ótörök „baj", azaz gazdag, bó szó személynévvé alakult változatából keletkezett. A középkorban öszszekötó kapocs volt a Dunántűi és a Dunán inneni részek között. A török kiűzése után az újratelepült helység 1696-ban I. Lipót királytól mezővárosi címet, címert és pecsétet kapott. 1714-ben III. Károly megerősítette szabudságlevelét, s a város szépen gyarapodott. 1840. május l-jén azonban csaknem teljesen leégett. Polgárai újjáépítették. a mai város ezért visel XIX. századi stílusjegyeket. A nagy vasútépítések után — az alföldi vasút elkerülte —, gazdasági vérkeringése csaknem elhalt. Kereskedői elköltöztek, hajdan híres városai elnéptelenedtek, hajómalmai őrletők hiányában leálltak. 1909-ben végre kapott egy dunai hidat S ez Baját a Dunántúlhoz fűzte. Az éledező város fejlődése az első világháború. majd az azt követó szerb-antant megszállás miatt (1921. augusztus 20-ig) ismét megakadt. S noha az akkori BácsBodrog vármegye székhelye volt, önmagában zárt világú városka maradt, Lényeges változás a második világháború utáni időszakban sem következett be életében, lévén határváros. S mint ilyen, katonaváros. Tőmondatokban így lehet öszszefoglalni az elsó pillantásra szokványosnak látszó kisváros történetét. Pedig Baja az eddigieknél sokkal több figyelmet érdemel. Csak le kell fújni értékeiről a port. Mert a jövő ennek a városnak dolgozik. S ehhez nem kell iparosodnia. Ehhez az kell, hogy megőrizze karakterét, s ezzel gyakoroljon vonzerőt az idetévedő idegenre. Hogy a turista ne véletlenül, hanem tervezetten menjen Bajára, mert tudja, hogy ott kellemesen érzi majd magát. Különösen azok — egyre többen vannak ilyenek —, akik keresik az ódon kisvárosok hangulatát. S Bajának ehhez megvan minden adottsága. Aki kedveli a barokkot, itt megtalálja. De elsősorban a XIX. századi magyarországi várossá formálódás sok utcán át látható töretlen képe ragadja meg az embert. A tágas Béke tér középpontjában az 1896ban átalakított volt Grassalkovich-palotában olyan egységes XIX. századot tár elénk, amilyen csak elvétve található. Szinte látja a sétálgató a barokk Szentháromság-oszlop körül a hajdani nagy városok-piacok bódéit, szekereit. Elképzeli, milyen vidám élet folyhatott a tér sarkán a KamarásDunára könyöklő, valaha elegáns Duna-szálló pompás teraszán, ahonnan remek látvány nyílik a Pandúr-sziget vén fáira. Csaknem hasonló hangulatot ad a város neves költőjéről, Tóth Kálmánról elnevezett meghitt tér, az ápolt part közepén szülőföldjét vigyázó poéta szép szobrával. Ezeket az utcákat rótták, ezeket a házsorokat, tereket látták e kisváros neves szülöttei, mint Mészáros Lázár. Türr István, Jelky András, Déri Frigyes, Teles Ede, Balassa József, KI ieg József. A volt Vojnich-kuria (ma képtár) magyar címeres pilléreivel olyan, mint egy ékszer. 1845-től származó zsinagógája (ma könyvtár) a legszebb hasonló hazai épületeink közé tartozik. És még sorolhatnánk, de ízelítőül ennyi is elég. Csakhogy! Csakhogy ezek az értékek nincsenek úgy bemutatva, ahogyan megérdemlik. A felületes szemlélő számára a város még porlepett, szürke képet mutat. Igaz, hogy helyenként folynak a tatarozások, lebontások és városrendezési munkák. Igaz, hogy néhány épületet, teret már rendbe hoztak, s ez mutatja, hogy milyen vonzó lehetne Buja. De kissé lassan haladnak. Meg kellene gyorsítani a munkát. Mert a városnak van idegenforgalmi szempontból remekül kiaknázható része: a Petöfi-szigeten elterülő elsőrangú kemping, mellette az új szálloda és az uszoda. A szigetet a Sugovicán átívelő híd köti a városhoz. Mégis, aki itt nyaral, néhány lépéssel már a városban lehet, gyakorlatilag tehát a városban, attól mégis elkülönítve olyan üdülőközpontja van Bajának, aminővel talán egyetlen városunk sem dicsekedhet. CSONKARÉTI KÁROLY A Hutel Sugovica és a kemping strandja, valamint csónakkitötője a Petőfi-szigetnek a kamarás Dunára néző partján.