Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

4 1989. március 4., szombat Hallottam, hogy... a Vezető elvtárs nem ér rá. Rádiónk szegedi stúdiójának riportjából derült ki, hogy míg mi, apró porszemek az állam nagy gépezetében azt hisszük, csak mi dolgozunk, hát kiderül, nálunk sokkal elfoglaltabb emberek is élnek — természetesen székesfővárosunkban. És én hiszek a rádiónak. Szinte látom szemem előtt a Vezető elvtársat, amint hajnaltól napestig ir, olvas, iktat, engedélyez, készül tartalmas felszólalásaira, edzi lelkét, hogy gondolatait mind harcosabban adja elő, közben sajnálkozik, mert a nép nem érti meg, és állandóan csak bírál, meg új szervezetek létrehozásán szorgoskodik, hadd látszék végre szervezetileg is elégedetlensége. Pedig ő, mint Vezető elvtárs — higyjük már el végre — mindent megtesz, az éjt is nappallá varázsolja, csak sikerrel kiállhasson az érdekeinkért (Milyen érdekes, mindenki ezért akar kiállni, aztán ... No, de hagyjuk!), s bebizonyítsa, hogy szervezete úgy kell, mint egy falat kenyér. Arról meg igazán nem tehet, hogy a sok elfoglaltság, iktatás, egyeztető tárgyalás, napirendi pont mellett az Emberre aztán már 10 perce sem jut. Az emberre, aki igyekezett megjelenni nála Nóvák Ferenc koreográfus képében, hogy bejelentse: a takarékosság jegyében most is kultúra elleni merénylet készül — megszüntetik a szakszervezeti néptáncfesztivált Szegeden. De a Vezető elvtárs — hányszor írjam már le?! — nem ér rá. hisz látjuk. Mert az értekezletek ... Mert Sándor ... És mert Nagy. Hogy miért nem ezzel kezdtem? Bátyi Zoltán Leonardo és a Parkinson-kór Joggal feltételezhető, hogy már Leonardo da Vinci leírta a Parkinson-kór tüneteit, vagyis, nem állja meg a helyét az az elmélet, hogy ezt a súlyos agybetegséget olyan szennyező anyagok okozzák, amelyek először az ipari forradalom korában keletkeztek. Erre a következtetésre jutott egy kanadai orvos, aki a zseniális firenzei művész és tudós egyik levelére alapozza állítását. Dr. Donald Calne, a vancouveri egyetem neurológus professzora szerint a legújabb kutatási eredményekből „kétséget kizáróan kitűnik, hogy a Parkinson-kór már a XV. században is létezett". Észak-Amerikában mintegy egymillió ember szenved e betegségben, amelynek jellegzetes tünetei a végtagok remegése, csökkent vagy fokozott izomtónus, az akarattól független izommozgások feletti ellenőrzés elvesztése. Jobbulást, uram! Ismerősöm kórházban járt a minap, vírusoktól gyötört családtagot látogatni... Ott hallotta a következő történetet. Félelmetes állapotban levő, a klinikai halál közelében tartózkodó ember fekszik az egyik ágyon. Keze reszket, szája habzik, ő maga izzad, lélegzete akadozik, mindkét lába üszkösödik. Az ágy végénél megáll az orvos. — Hát igen — mondja —, ez mind a sok cigi következménye. Nagyon természetes, hogy ide jutott. A javallott teendők tehát... — Doktor uram — szól a beteg — életemben nem szívtam egy szál cigit sem. Sót még csak ... — Akkor a sok pia. Nem hallott eleget az alkohol káros hatásáról? —... sót nem is ittam egy kortyot sem, soha. De még csak... — Akkor a nehéz, zsíros ételek, ön előtt nyilván teljesen ismeretlen a korszerű reformkonyha sokféle, egészséges ize. —... de még csak nehéz, zsíros ételeket sem ettem. Én ugyanis vegetáriánus vagyok. Zöldség, gyümölcs, némi tejföl, hetente két tojás. Ám ez még semmi, én még csak nem is ... — Akkor 6okat nőzik. Az elhasznált szervezet, mint tudjuk... —... én még csak nem is nőzök. Bármennyire hihetetlen, én egy ilyen ember vagyok. — Tudja mit? Akkor csináljon azt, amit akar. A sokféle tiltás jobban megviseli az embert lelkileg, mint a tiltott dolgok testileg. Jobbulást kívánok, uram! — mondta az orvos, és a következő ágyhoz lépett. F. Cs. A félig új múzeum Szeged polgárai, ha a régi Tisza-híd környékén járnak, láthatják, hogyan uralkodik el a vajszín a sárgán a Móra Ferenc Múzeum homlokzatán. Ez a színeváltozás jelzi, hogy odabenn átalakult és megújult a jobb szárny. A felső szint légterét ketté osztották, így egy emeleten két „sorban" alakították ki a munkatársak és vezetők dolgozószobáit. A középső szinten, az első emeleten gyönyörűen felújított, szép kiállítótermek várják a látogatókat, alul pedig átalakított raktárakés restaurátormúhelyek biztosítanak az eddigieknél jobb közérzetet az itt dolgozóknak. első emeleti kiállítórész. A nagyteremben az eredeti állapotnak megfelelően újították föl a festett kazettás mennyezetet. Itt egyébként a régi kiállítási anyag látható. Megtekinthető Lucs Ferenc gyűjteménye, a szomszédban pedig a szegedi „Megváltó" patika történetét bemutató kiállítás. A gyógyszertárat 1713-ban alapította Ausfeldt Kristóf katonaorvos a várban. Az épület régi látogatói biztosan emlékeznek a kupolateremre. Nos, a lépcsőföljárót egyelőre elfalazták, hogy a por és a zaj ne hatoljon be balról, s hogy megvédjék a szép, színes kupolát, ahol rövidesen szoborkiállítás lesz. A kutatók zással rendezett könyvtárakhoz, mert a polcrendszer csak néhány napja készült) el. Jó hír viszont, hogy a Bálint Sándor-hagyaték könyvei elsőként foglalták el helyüket a nyomtatott értékek karzatán. D. I. A mi szent tehenünk Ezen a héten a Bartókban működő városi népfrontbizottság is valami közös álláspont kialakítását szorgalmazta a mozgalmon belül, a mozgalom jövőjéért. A szegedi városrészekben ténykedő lakóterületi bizottságainak vezetőivel tárgyalnak a hogyan továbbról. Nem olyan beszélgetések ezek, mint amik februárban, a nagy nyilvánosság bevonásával zajlottak. Történetesen Felsővároson, a Kereszttöltés utcában, vagy a megyei népfront társadalompolitikai tanácsának összejövetelein, ahol a másként gondolkodók képviselői is szót kaptak a népfrantmozgalom megújulási lehetőségei témájában. Most, mondhatni a „végek" hallatják hangjukat, azok, akik talán a legtöbbet tettek annak érdekében, hogy a mozgalom léte evidencia legyen Tápén, Algyőn, Petőfitelepen, Dorozsmán, Felsővároson. A körzeti népfnon tak tivisták a városban rendezett 22 fórumon elhangzottak ismeretében nyilatkoztak meg. s szavaikból kitűnt, ők aztán igazán ismerik lakóhelyük polgárait, elvárásait. Többségük az idősebb generációhoz tartozik. Berta József, Bodó Istvánná, Zántó István a kezdetek tanúi. Hittek és ma is hisznek az emberi összefogás erejében. Nyugdíjas korukra tiszta lelkiismerettel vállalják népfrontos múltjukat. Azt, hogy például egy problémát érzékelvén nem az okok firtatására fordították minden energiájukat, hanem szívesebben fáradtak a megoldáson. Tavaszonként gereblyékért, festékért, ecsetekért mentek a városgazdákhoz, s nem veszekedni, hogy takarítsák már az utcákat Persze más természetű feladatokat is föl kellett vállalniuk — tanácstagi, képviselői beszámolókat szerveztek, választások ideién „jelöltek", őrködtek a törvényességen ... E közjogi funkciókban is inkább a munkát keresték — ez is látszott célszerűbbnek —. s nem azon meditáltak, valóságos tartalommal töltött Ülünk a Bartók Béla Művelődési Központ magasföldszinti tanácskozójában. A szemközti „B" Galériában Gandhi országa elevenedik meg Sonkodi képein. Az alkotások egyéni értelmezési jogán, nekem a szent tehenek jutnak eszembe Az, hogy bár tízezrek pusztulhatnak éhen, az indiaiak egy valamiben — pártállástól, vallási hovatartozástól, kasztoktól, kortól és nemtől függetlenül — konszenzusra jutottak; a szent állatoknak élniük kell. A tanácskozóban hallottak és a földrésznyi ország sajátos tükröztetését egybevetve, kénytelen voltam magamnak bevallani, Irigylem az indiaiakat. Nem a teheneikért. jogosítványaik vannak-e? Mert ők ott a „végeken" — lehet, idealisták, naivak, parancsok puszta végrehajtói — a társadalmi munkáról ugyanúgy gondolkodnak ma is, mint évtizedekkel ezelőtt önzetlenek. Látták, s látják persze ók is a változásokat; a mozgalomban „fönt" burjánzó bizottságosdit, az eluralkodó formalitásokat, az össznépi küzdelmet a megélhetésért ... De legjobban a fiatalok gúnyoros mosolya és az érdemtelen kritikák miatt bánkódnak. Kérdezik önmaguktól, egymástól: amit mi csináltunk, az mind rassz volt? Egy biztos, a mozgalom vadhajtásait éppen ügy elítélik, mint a másként gondolkodók, mint a közönyös fiatalok, ám a tradíciókból táplálkozó munkaformákat védik, s nem állnaJc le. A kritizáló kinyilatkozások óket még ösztönzik: csináljuk tovább, másként. Akadnak szerencsére a középgenerócióhoz tartozók is a lakóterületi népfrontosok között. Zsiga Attila, Kovács István ugyanazt tapasztalják, mint az idősek. A válogatlan kritikákat könnyebben zsebre teszik, ám félnek attól, hogy a ma még valamicske aktivitásra hajlandók száma tovább fog csökkenni. Ezért a változtatás elodázhatalan — mondják — föl kell idézni a nyilvános vitákon elhangzottakat. Azokon már kirajzolódott egy új szellemű — demokratikus, bürokráciától mentes, rugalmas, a politikai pártoktól, szerveződésektől, egyesületektől független — mozgalom körvonala. Egyfajta színtér az állampolgári kezdeményezéseknek. A kulcsemberek szerint ezt a képet lenne érdemes kantározni. S a beavatkozás talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Akikre eddig is számíthattak, azok bizonnyal ezután sem fordítanak hátat, akik meg eddig is csupán nevüket adták a mozgalomnak, azoknak köszönetet mondanak. A formalitásoktól is könnyedén meg lehetne szabadulni; a szép számú bizottságok közül csak az életképeseket tartanák meg. „Minek a környezetvédelmi bizottság — hangzott a kérdés —, amikor egyesület működik Szegeden ilyen célból? A belső hierarohiát pedig — vélekednek — szinten az élet alakítsa. Nem 'biztos, például, hogy a városi bizottság fölé még elnökség és annak funkciója is szükségeltetik." „Most minden rossz, ami nem új" — jegyezte meg valaki kesernyésen Nos, május végén, az eltervezett szegedi népfronttanácskozáson kiderülhet, mennyi és mi jó a régiből, milyen újításokra van szükség? A lendületes készség a változtatásra, legalábbis Szegeden, megvan a mozgalom képviselőiben. Legjobban talán a városi bizottság vezetőiben. Mag Edit A város közönsége és a munkáját kiszolgáló könyvvendégek számára a légér- gyűjtemény egyelőre nem dekesebb természetesen az hasonlít a tizedes osztályoLevonás összesen Ismerősöm fölvette a fizetését, megolvasta a kézhez kapott összegét, rápillantott a „levonás összesen" című rubrikára — majd szívéhez kapott és kevés híján elájult. — Nyolcezer-kerttőszájfoarmindkilencet vontak le tőOem — mesélte. — Mások ennyiből élnek egy hónapig ... Sőt, még kevesebből... — Hogyan jött össze ez a nyolcezer-kétszázharminckilenc? — kérdeztem. — A kérdés igen bonyolúlt, válaszom is összetett lesz... Itt van például a KST-kölcsön, amit azért fizetek havonta, hogy karácsonyra legyen miből bevásárolnom. Itt van továbbá az OMB-kölcsan, amit centrifugajavítási kiadások fedezése érdekében vettem föl. Itt van aztán az OTP-kölcsön, amit nem kell ismertetnem, s megintcsak itt van a nyugdíjjárulék, a cséb, az áfa, a szakszervezeti és a párttagsági dí j... Ezekből jön hát össze ez a bizonyos nyolcezer-kétszázharminc forintos levonás, melyből némelyek vígan elélnének. — Na, de én itt nemcsak levonást látok, hanem családi pótlékot is! — mondtam, áttanulmányozva a fizetési szalagot. — Teücintve, hogy van'két fiam, kapom ezt a háromezer-kétszáznegyven forintot így hát életem negyvenedik évében elértem ama bődületes sikerélményt, hogy munkabérem nem kettőezer- nyolcszázötvenegy, hanem teljes hatezer-háromszáz hatvanhárom magyar forint. És még mondja valiaki ezek után, hogy nem éri meg a gyermekvállalás ... Hát dehogynem! Cs. F. Ismét egy késve érkezett, a béketáboron kívül világszerte sikerkönyv. Késése tekintélyes időmennyiség — negyven év. Most kézbe vehetjük, megolvashatjuk, veszélyein eltűnődhetünk, rontását magunkon lemérhetjük. Ilyenek pedig biztosan vannak, hiszen másként mi okból nem olvashattuk hamarabb ? Egyszer még hátha megtudhatjuk, ki őrködött ilyen kitartón olvasmányainkon? Megjegyzem kizárt, hogy egyetlen személy lenne, hiszen tudnánk-e akár csak egyet is említeni, aki négy évtizeden át végig hatalmon volt? Igaz, még így is csúcson vagyunk, teszem azt testvér-szomszédaink legföljebb tőlünk vihetnék haza az 1984-et, amiként mi hozogattuk Üjvidékről... A valóságos 84-es év? Moszkvában Csernyenko, idehaza készülődés a kongresszusra, melynek határozatait mára elfújta a szél, miként azt a régmúlt korszakot is, pedig milyen sokan hirdették dicsőségét. Még valami újságcikkekre is vélekedek, meg afféle felénk megszokott békaegér háborúra Orwell kinem-adott regényéről, meg álértelmiségi hűségnyilatkozatokra és fogadalmakra, hogy na ugye: azért sem lesz nálunk Orwell-év. Nem is egy év lett, egy egész korszaka Egy késve érkezett könyvről így telt az életünknek. S mivel a korszakok nem januárral kezdődnek, és nem decemberrel végződnek — jótékony hatásuk jelenünkig ér, Orwell útitársunk lett, jóslatai tájékoztatnak. „A Párt által megrajzolt eszménykép valamilyen óriási, félelmetes és ragyogó dolog volt — a vas és acél, az óriás gépek és ijesztő fegyverek országa, egy nemzet, amely harcosokból és fanatikusokból áll, akik tökéletes egységben menetelnek előre, mind ugyanazokat a gondolatokat gondolják, és ugyanazokat a jelszavakat üvöltik, örökké dolgoznak, harcolnak, győznek és üldöznek — háromszázmillió egyforma arcú ember. Ezzel szemben a valóság: pusztuló, mocskos városok, amelyekben rosszul táplált emberek mászkálnak ideoda lyukas cipőben, omladozó, múlt századi házakban laknak, amelyeknek állandóan kelkáposzta- és mosogatóiészaguk van." Most idemásolok egy idézetet, melyet egy viszszaemlékező írt akkortájra nézve, amikor Orwell a könyvét írta, csak ez a visszatekintés Budapestről keltezett. „Egyik nap bementem az elöljárómhoz és közöltem vele, beleszerettem T. A.-ba, és férjhez szeretnék hozzá menni. A főnök rám nézett, és azt kérdezte: minek? Mondtam, mert nagyon szeretem. Ezt végképp nem értette, mert szerinte csak a pártot lehetett szeretni. Azt mondta; márpedig ha férjhez megy, akkor magából sohasem lesz hivatásos forradalmár." Ságvári Ágnes memoárját most közli folytatásban a Képes 7. Böngészem a Moszkovszkije Novosztyi új számát, melyben a Memóriái társaság, a sztálini bűnök feketekönyvét öszszeállító társaság üléséről szóló tudósítást olvasom. Az alakuló ülésen több felszólaló állást foglalt amellett, hogy bírósági eljárást kell indítani Sztálin és a sztálinizmus ügyében. Szóltak arról, hogy egyes helyeken már voltak hasonló jellegű vizsgálatok. Itt az ideje annak, mondják, hogy végre nyilvánosság előtt is különbséget tegyünk a sztálinizmus korának tisztességes párt- és állami vezetői és a bűnözők között, akik a tömeges megtorlásokat szervezték. Ez utóbbiakat végre nyilvánosan ki kell zárni a pártból! Nem elég, ha csak a sajtóban ítéljük el a bűnözőket, bíróság elé kell vinni az ügyet! A társadalmi tudat manipulációja hosszú évtizedekig Orwell ismert mondásán alapult a Szovjetunióban: „Aki ellenőrzi a múltat, ellenőrzi a jövőt is, aki ellenőrzi a jelent, ellenőrzi a múltat is." Lám Orwell ismert mondása, mint kulcs. Orwell időszerűségét bizonyíthatnánk-e hatásosabban, egyben fájdalmasabban? Noha mégis, ezek az emberek fölismerték ami velük történt, tehát nem romlottak el. Éppen ellenkezőleg, azáltal, hogy megnevezték félelmük okozóját, valamelyest már fölébe is kerekedtek. Persze csak valamelyest, mert ez még távolról sem az igazi győzelem. Orwell abban segített könyvével, nehogy elvétsük az utat, mert tévedésünk fegyvereink árnyékában végzetes lehet... Megfontolásra ajánlom kiadni Orwell másik világsikerű regényét is, hátha fölnőttünk már hozzá. Pesti szamizdatbutikokban úgyis kapni már. Addig is, amíg hozzánk elér — olvassák el az 1984-et. (Európa) Tráser László