Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-31 / 76. szám
2 1989. március 24., péntek fl megyei tanácsülésről jelentjük (Folytatás az 1. oldalról.) fontos lépés volt a több mint 30 hektárnyi teriilet rendezése, a park bekerítése, a mesterséges tó kialakítása. Ezt kóvette a muzeális emlékhelyek kiépítése. A középkori apátság romjainak feltárása után elkezdték a 19. századvég és a 20. század eleji népi életmódot megörökítő skanzenek telepítését. Ennek munkálatai most már a befejezéshez közelednek. A szélmalom építése és egy szegedi, alsóvárosi napsugaras parasztház felhúzása maradt hátra. Továbbra is a legnagyobb gondot a Feszty-körkép elhelyezése jelenti. Az ennek helyet adó központi épület kialakítása az emlékpark legjelentősebb vállalkozása. A Feszty-körkép restaurálása 100-200 millió forintba kerül, és ehhez a megyei tanács a kormánytól kért segítséget. A tegnapi ülésen is határozottan elhangzott: azt szeretnék, hogy 1995-re, a honfoglalás 1100. évfordulójának ünneplésére a körkép a helyén lenne, és az emlékpark építése teljesen befejeződne. A megyei tanács szárrút arra. hogy ópusztaszer nemcsak ennek az eseménynek a megünneplésére' készülhet, hanem — ha Magyarország társrendezője lesz a világkiállításnak, akkor az idegenforgalommal karöltve — a nemzetközt! turizmusba is bekapcsolódhat, és részt vállal a világkiállítás rendezvényeiből. Opusztaszerre már jelenleg is évente több mint 200 ezren látogatnak. A turizmust segíti a jól kiépült kemping és a nemrég elkészült, újjáépített tanyacsárda. H. M. Villany, gáz, tüzelő, távi Tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága Van-e elegendő energiája a városnak? Megfelel-e a Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása iránti igényeknek? Kik kerülnek fel a lakáskiutalási, -értékesítési és -támogatási névjegyzékre? Hány új lakással bővíthetők az Oskola utca 17—23. szám alatti épületek? A kábeltelevíziós részvénytársaság megalakulására kidolgozott két variáció közül melyiket ajánlják a tanácstestületnek elfogadásra? Mikor lesz a következő tanácsülés és milyen napirendekkel? Ezekre a kérdésekre a városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén adatott felelet. Biztonságos az energiaellátás 1985-től máig biztonságosan alakult Szeged energiaellátása — ez derült ki a vb elé terjesztett helyzetismertetésből. Villamos energia? Kifogástalan üzemkészség, elegendő tartalék, a tervidőszakra megengedett 4,6 százalékos többletfelhasználás tartható. Vezetékes gáz? Üzemzavar, korlátozás nem fordult elő, négy év alatt 116,6 kilométer vezeték épült önerőből. Szilárd tüzelő? Kevesebb fogy — a földgázprogram miatt. Folyékony szénhidrogén? A benzin- és gázolajfogyasztás öt százalékkal nőtt, tüzelőolaj kevesebb kell. Távhőszolgáltatás? Üzemviteli módszerekkel, megfelelő műszaki berendezésekkel csökkentették az energiafelhasználást, az energetikai és működtetési szempontból kedvezőtlen (mert ahány, annyiféle) fűtőműrendszerben. További takarékossági eshetőségek? Nátriumlámpák a közvilágításban, a Sándorfalvi úti szeméttelepen keletkező biogáz hasznosítása á rókusi fűtőműben. De; „a fejlesztési lehetőségek beszűkülése, valamint az energiahordozó-árak rohamos emelkedése miatt a hetedik ötéves tervidőszak hátralevő részében jelentősebb energiamegtakarításra már nem számíthatunk." Tanácsi vállalat marad >•• ... továbbra is — a városés szociálpolitikai érdekekre tekintettel — a Szegedi Fonalfeldolgozó Vállalat, hiszen ezután is fő feladata a megváltozott munkaképességű dolgozók rehabilitációs foglalkoztatása, és nem a nyereséges termelés. (Ennek megfelelően a vállalat központi támogatást élvez.) A „fonalmentőt" — ahogy a szegedi köznyelv emlegeti — 35 éve alapította a tanács, s azóta jól működő textilipari középüzemmé fejlődött. összes foglalkoztatottjából (828) 476 a csökkent, illetve megváltozott munkaképességű. Síkkötött felsőruházati cikkeket, körkötött kelméből konfekcióruhát, szövött műszaki szövetet, gyermekruhát gyártanak, bérmunkában cérnáznak, keresztorsóznak és még villanykapcsolót is szerelnek. E terméklista is mutatja a funkcióváltást, mely mögött műszaki fejlesztések és szerkezetváltást eredményező intézkedések rejlenek. Javultak a munkakörülmények is — a vállalat dolgozóinak egészségügyi és szociális ellátásáért is felelősséget érez. Főfoglalkozású üzemorvosuk, két mellékfoglalkozású pszichiáterük van, a rászorulókat pénzbeli támogatással segítik. Mivel egyre több új munkahelyre volna igény. Vadász utcai üzemük szomszédságában új foglalkoztatót kívánnak éípiteni, a vakok intézetében újabb munka- és szálláshelyeket alakítanak ki, Kiskunfélegyházán és Kecskeméten kisüzemek létrehozásához kérték a vállalat segítségét az ottani tanácsok- A szegedi tanács pedig mostanában készül átadni egy Dorozsmához közeli, üres tanyai iskolát, ahol a vállalat további munkahelyeiket ós szállást alakíthat ki. (Együttesen 3-4 év alatt száz rászoruló találhat így megfelelő körülményeket.) Minderről Marosi László, a fonalfeldolgozó vállalat tavaly kinevezett új igazgatója tájékoztatta a végrehajtó bizottságot, mely elismerését fejezte ki, és indokoltnak tartja a vállalat további fejlesztését, s fökiént az értelmi fogyatékosok rehabilitációs foglalkoztatásának bővítését Előterjesztések Nyolcvannál több család [ügyét vitte a lakáshivatal a vb elé tegnap: a névjegyzékről természetesen máris kaphatnak az érintettek felvilágosítást Az Oskola és az Attila utca két olyan, városképi fontosságú része Szegednek, amelynek a rehabilitációja kívánatos, s ha a műszaki adottságok indokolják, akár a lakásszám bővítésével is összeköthető a felújítás. így tehát az Oskola utca négy épületében és az Attila utca 4. számú házban tetőtérbeépítéssel, illetve emeletráépítéssel 11 állami lakás alakítható ki, a felújítással egy időben. Az új bérlakások 70-105 négyzetméteresek, s épületenként változóan, 12-20 ezer forint lesz egy négyzetméter építési költsége. A városi televíziós kábelrendszer további fejlesztésének (27 ezer lakás bekapcsolásának) akkor van esélye, ha gazdasági társulást hoznak létre, a pénzügyi alapok megteremtésére. Az előzetes tárgyalásokon két változat körvonalazódott. Miután az elképzeléseket a vb megismerte, úgy döntött, mindkettőt a tanácstestület elé terjeszti, s majd az dönt Szabad rendelkezésre 12,6 millió forintja maradt tavalyról a városi tanácsnak. E pénzmaradványt úgy osztják fel. hogy gyógyszerár-támogatásra 3 milliót 2,2 milliót a avermekélelmezés térítési dijainak mérséklésére, az idős korú rászorultak segélyezésére pedig 3 milliót fordítanak. A többi tartalék lesz az évközi igények kielégítésére. Végül a vb úgy döntött április 13-án. reggel fél kilencre összehívja a tanácsot. A nyilvános ülés napirendjén szerepel majd a tavalyi tanácsi gazdálkodási terv végrehajtásáról, s a költségvetési ellenőrzések tapasztalatairól készített összegezés. A családi intézet is beszámol majd tevékenységéről. Az előterjesztések között módosítják a lakásügyi, valamint az állami tulajdonú házingatlanok elidegenítéséről szóló tanácsrendeletet Űi rendelet készül az ügyfélfogadás rendjéről, ezt is a tanács elé terjesztik. MAGYAR—KOREAI MEGBESZÉLÉS Grósz Károly, az MSZMP főtitkára csütörtökön a Központi Bizottság székházában fogadta Cső Ho Dzsungot, a Koreai Köztársaság külügyminiszterét aki magyar partnerének meghívására tartózkodik hazánkban. A két ország kapcsolatairól tanácskoztak. HAVANNA VARJA MIHAIL GORBACSOVOT Hatszáz ezer ember részvételével számolnak a szervezők Havannában vasárnap, Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár ünnepélyes fogadtatásán. A repülőtértől a Forradalom teréhez vezető úton felsorakozó tömeg nagysága a hivatalos és a nem hivatalos figyelem mélységét is kifejezi. SZOVJET-AMERIKAI EGYÜTTMŰKÖDÉS A gazdasági kapcsolatok egyre fontosabb stabilizáló elemei a szovjet—amerikai viszonynak — állapították meg Nyikolaj Rizskov és amerikai üzletemberek csütörtöki találkozóján. A szovjet miniszterelnök a Kremlben fogadta az Amerikai Kereskedelmi Konzorcium vezetőit, akik szovjet partnereikkel a nap folyamán keretmegállapodást írtak alá a kétoldalú üzleti kapcsolatokról. AZ AMERIKAI FEGYVERES ERŐKRŐL A Pentagon szerdán Washingtonban közzétette, hogy az amerikai fegyveres erők személyi állománya ez év februárjában 2 123 764 fő volt Közlemény az MSZMP Központi Bizottságának üléséről (Folytatás az 1. oldalról.) Bővült a lapalapítók lehetősége az orgánumok politikai vonalának, profiljának alakításában. A mai helyzet ugyanakkor magán viseli az átmenetiség jegyeit. A tömegtájékoztatás eszközeinek egy részében nem elég magas a szakmai igényesség, és az érdemi vi. ták helyett a szélsőséges nézetekkel való „békés egymás mellett élés" a jellemző. Megszűnt a közvetlen állami felügyelet és pártirányítás, de a nyilvánosság új jogi feltételei és intézményei kialakulatlanok, vagy jelenleg szerveződnek. Az MSZMP célja, hogy a működési zavarok megszüntetését a jogi garanciák mielőbbi megteremtésével segítse elő. Határozott törekvése és érdeke, hogy a politikai, szervezeti sokféleség jegyében a nyilvánosság fórumain megjelenjenek mindazok a nézetek, amelyek alkotmányunkkal és törvényeinkkel nem ellentétesek, és hozzájárulnak a nemzeti összefogás kialakításához. A jelenleg érvényben levő, 1986. szeptember l-jével hatályba lépett sajtótörvény az időközben bekövetkezett társadalmi-gazdasági váltó, zások következtében alkalmatlanná vált funkciói teljesítésére. A Központi Bizottság egyetért azzal, hogy az új törvény — a jogállamiság kiépítésére vonatkozó törekvésekkel és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával összhangban — állampolgári jogként szabályozza a szabad véleménynyilvánítás és a sajtószabadság gyakorlásának módját, garanciáit és törvényes korlátait. Ennek szellemében határozza meg a lapkiadók, szerkesztőségek, újságírók, terjesztők tevékenységével kapcsolatos jogokat, kötelezettségeket és felelősségüket. Kívánatos, hogy a törvény rendelkezzen a sajtótevékenység feletti törvényességi felügyeletről, és a sajtóbűntettre, a helyreigazításra vonatkozó anyagi és eljárási szabályokról. Az MSZMP Központi Bizottsága állást foglalt a párt sajtópolitikájáról, és megfogalmazta a pártsajtó irányításával kapcsolatos feladatit. A párt korrekt viszonyra törekszik minden együttműködésre kész sajtóorgánummal. Tiszteletben tartja önállóságukat, és politikai mozgalomként kíván jelen lenni a nyilvánosság fórumain. Pártunk véleménye szerint a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Magyar Távirati Iroda a kormány felügyelete alatt álló nemzeti intézmény. Ezek tevékenységükben megjelenítik a társadalom nagyobb csoportjainak nézeteit, s tükrözik a társadalom érdektagoltságát, ily módon a kormány felett nemzeti ellenőrrést is gyakorolnak. A Minisztertanács hatásköre:e nagy hatású tájékoztatási eszközök általános politikai vonalának meghatározása, a legfontosabb személyi kérdések eldöntése. A kormány felügyeletét biztosító mechanizmus megteremtésében fontos lépés volt a Tájékoztatáspolitikai Kollégium megalakítása. Szükséges, hogy a kollégium minél előbb megfogalmazza a nemzeti tájékoztatási eszközök feladatait. Az MSZMP támogatja, hogy az állami sajtópolitika keretében áttekinthető finanszírozási rendszer jöjjön létre. Fontosnak tartja a piaci viszonyok kiépülését, az egyes orgánumok közötti versenyt. Ugyanakkora pénzügyi támogatást az értékek védelmére kell fenntartani. A pártsajtó a politikai nyilvánosság bővülésével erősödő versenybe került. Ezért is szükséges, hogy a jövőben a szerkesztőségek aktívan vegyenek részt a társadalmi, közéleti vitákban, biztosítsanak fórumot a párton belüli különböző nézeteknek, szellemi műhelyként érvényesítsék befolyásukat a társadalomban. Minderre megfelelő szerkesztéspolitikával, a személyi feltételek javításával, tartalmi megújulással válhatnak alkalmassá. A Központi Bizottság meghallgatta és tudomásul vette — a testület február 10—U-i ülésén kialakított állásfoglalás-tervezete nyomán — a politikai rendszer reformja feletti vitáról készített jelentést. Köszönetét fejezte ki a párt tagjainak, szervezeteinek, a tudományos műhelyeknek az észrevételekért, a hasznos javaslatokért. Ezek figyelembevételével módosította a tervezetet, és elfogadta a határozatot. A testület soron következő ülésein folyamatosan napirenden tartja azokat a tartalmi, szervezeti és módszertani kérdéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az MSZMP a többpártrendszer viszonyai között is meghatározó politikai szerepet töltsön be a társadalomban. IV. A Központi Bizottság megvitatta a KISZ működésével, szerveződési megújításával kapcsolatos tájékoztatót. A testület egyetért az ifjúsági szövetség politikai platformjával, és támogatja az ezzel összhangban megindult politikai és szervezeti átalakulást. Tudomásul veszi, hogy a KISZ XII. kongresszusának előkészítése sorári önálló tagszervezetek alakulnak, amelyek föderációba tömörülve kívánnak működni. A Központi Bizottság hangsúlyozta, hogy az ifjúság részvétele, közreműködése nélkülözhetetlen a társadalmi megújuláshoz. A következetesen végigvitt gazdasági, politikai reformok hozhatnak érdemi javulást a fiatalok élet- és munkakörülményeiben. E célok érdekében az MSZMPnek ifjűságpárti programra, új ifjúságpolitikára van szüksége. A KISZ szervezetei a szocialista értékeket valló fiatalokat kívánják tömöríteni, és a párttal politikai szövetségben, önállóan, közvetlen pártirányítás nélkül dolgoznak. Együttműködésük az MSZMP-vel az értékek azonosságára, a közös polit'kai érdekekre épül. A Központi Bizottság szükségesnek tartja, hogy a pártszervek, -szervezetek és a párttagok is segítsék elő az ifjúsági szövetség átalakítását. A KISZ XII. kongresszusát követően alakítsák ki az ifjúsági szervezetekkel való együttműködés űj formáit. Igényeljék az ifjúsági szövetség képviselőinek részvételét a párt vezetőségek, párttestületek munkájában. V. O A Központi Bizottság tájékoztatást kapott a március 15-ei ünnepségekről. A testület köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik elősegítették, hogy méltó módon emlékezhettünk meg az 1848—49-es forradalomról és szabadságharcról. Megköszöni az MSZMP és a KISZ tagjaina'- a Hazafias Népfront aktivistáinak, a politikai szervezeteknek, az egyházaknak, a társadalmi haladás, a demokrácia ügye mellett elkötelezett honfitársainknak, hogy részvételükkel is kifejezték az összetartozás, az összefogás jelentőségét A testület az MSZMP nevében megütközését fejezi ki afölött, hogy nemzeti ünnepünket néhányan szélsőséges, a nemzet érdekeit, nemzetközi kapcsolatainkat sértő, szocializmusellenes nézetek hangoztatására használták fel. A nagy tömegeket megmozgató rendezvények döntő többsége kifejezte a nemzet jövőjéért érzett felelősséget, az összefogás szükségességét, megerősítve azt a meggyőződésünket, hogy tovább koll haladnunk a demokratikus, szocialista, független jogállam megteremtésének útján. O A Központi Bizottság úgy határozott, hogy a marxista szellemű társadalomtudományi kutatómunka és a politikai ismeretterjesztés támogatására Lukács Györgyről elnevezett alapítványt hoz létre. A Lukács György-alapítvány induló vagyona negyvenmillió forint, amelynek fedezetét az MSZMP Nógrád megyei oktatási igazgatósága épületének értékesítéséből származó vételár képezi. Az alapítványhoz bárki hozzájárulhat pénzeszközokkell, vagy bármilyen tevékenységgel. VI. A Központi Bizottság az elnöklő Iványi Pálnak, a KB titkárának előterjesztésében személyi kérdésekben döntött: — Szűrös Mátyást az Országgyűlés elnökévé történt megválasztása miatt felmentette központi bizottsági titkári tisztségéből, valamint az országgyűlési képviselők kommunista csoportjának vezetése alól; — Lakos Sándort nyugállományba vonulása miatt — érdemeinek elismerése mellett — feCmentette a Pártélet főszerkesztői tisztségéből. A Központi Bizottság az országgyűlési képviselők kommunista csoportjának vezetésével ideiglenesen Grósz Károly főtitkárt bízta meg. * A Központi Bizottság az ülésen elfogadott vaílamenynyi állásfoglalását nyilvánosáéra hozza.