Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-29 / 74. szám
320 1989. március 29., szerda Libakeltető Gyomaendrődön ÜNNEPSÉG A KIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSAGON A Csongrád Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság előléptetési ünnepséget rendezett, amelyen részt vett VaAtagh Pál, a megyol pártbizottság első titkára. Balogh Imre ezredes parancsnok köszöntője után Vigh Lajos őrnagy felolvasta a Politikai és a Személyügyi Főcsoportfőnökök parancsait. Az előléptetettek között volt: I+ehrnann István, megyei tanácselnök; Juratovics -Aladár, -országgyűlési képviselő; Kovács László, profoszszor; Kartvéilyessy Péter, Déiép vezérigazgató; Molnár József, Csongrád város tanácselnöke; Szőcs Lajos, N2AOTE gazdasági igazga1oja; Szilágyi József. Szegedi Ruhagyár igazgatója; I'erjesi József, megyei pártbizottság munkatársa MENEDZSERTAN FOLYAMOKRÓL A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Csongrád Megyei Szervezete ma, szerdán 2 órakor az MTESZ technika házéban (Kígyó u. 4.) előadást tart. Előadó Péter Gébor főiskolai docens. Ismertetik, bemutatják az amerikai és nyugat-európai eredményekre épülő és Szögeden is induló menedzser tanfolyamot. Ha egy fiatal lány elutazik... — Halló, itt az athéni távbeszélőközpont. Kapcsolom a hívót... — Szia, apa. Hogy wugy...? — Köszönöm, jól. De mondd csak, mit csinálsz Athénben? Azt hittem, Dóra nénit akarod meglátogatni a Costa Brava-i nyaralójában? — Igen, ez volt a tervünk. De, tudod, Mónika mindenáron Belgrádba akart menni, mert egy fiú, egy iskolatársa, ott dolgozik, valamilyen konzulátuson. — Ki az a Mónika? — Egy dortmundi lány. Kész őrült, de haláli csinos. Velencében találkoztam vele. — Velencében? Sejtelmem sem volt arról, hogy Velencébe akarsz utazni. — Tulajdonképpen nem is akartam, de Kari-Erik azt mondta, a Vidám Holtak mesésen izgalmas koncertet adnak Milánóban. A dátum napja jó is volt, Kari-Erik csak a hónapban tévedett* — Kari-Erik? — Ez egy svéd világjáró, valahol Stockholmtól' északra lakik. Az autópálya bejáratánál autóstopolt. — De hát, amikor elutaztál, Ruth Rickelbergerral mentél el. Hol van most Ruth? — Hessenben találkozott néhány barátjával; a síklubjából ismerte óket. Elhatározta, hogy elutazik velük a skandináv országokba. — Es a szülei tudnak róla? — Ügy gondolom, Ruth a baleset után mindjárt felhívta óket. — Miféle baleset után? — A kempingbusz, amellyel az egész társaság Koppenhágába és azután tovább akart utazni, valahol Darmstadt közelében defektet kapott, és hát egy kicsit tropára ment... és úgy látszik, Ruth is... — Es akkor most Mónikával és Kari-Erikkel ulazol tovább? — Dehogy, Kari-Eriket Velencében hagytuk. Es Mónika tegnap elment. Nem tudta megvárni, amíg megjavítják a kocsit. — Miért, mi történt a kocsiddal? — 0, a motor egyszer csak leállt. Ezért is hívtalak fel, apa. A garázsban azt mondják, a javítás 1275 márkába kerül. — Ez nagyon sok pénz, Ureel. — Nem kell kifizetned, ha nem akarod. Itthagycxm a tnagacsot. Éppen ma reggel találkoztam egy fiúval, észbontó dongója, úgv értem, motorbiciklije van. Azt mondta, elvisz a spanyol határig. — Elküldöm a pénzt. — Hogy van anya? — Le kellett feküdnie, mert a másik készüléken ő is hallotta a beszélgetést. Eddig nagyon jól volt. Hol laksz, amíg a kocsid elkészül? — Találkoztam néhány, igazán rendes fiúval és lánnyal. Ezek itt, a közelben, a faluban, imakommunát alapítottak, tudod, egvfajta vallási közösséget. Azt mondták, náluk lakhatok, ha megígérem, hogy az életemet Istennek szentelem. — Hát ez nagyszerű — Csak — ez egy kicsit ostoba dolog... Le kell borotváltatnom a hajamat... — Nincs, a környéken eflv szálloda, ahol szobát lehetne kivenni? — De hát már nincs pénzem, apa. — Azt akarod mondani, hogy abból az 1200 márkából, amit ez útra adtam, egy lyukas garasod sincs már? — Ezer elment az utazási költségekre. És 200 a büntetésre ... — Milyen büntetésre? — Csak inert a megengedettnél egy kicsit gyorsabban hajtottunk át egy nyomorult fészken a Gotthard közelében, mindjárt büntetést sóztak ránk. — Ursel, hiszen figyelmeztettelek, hogy ne hajts túl gyorsan. — Én nem ls hajtottam. Fred vezetett. — Ki az ördög Fred? —« Egy vegetáriánus, aki azt mondta, hogy u kapitalizmusnak rövidesen vége lessz a nyugati világban. — 200 márkát bizonyára megért, hogy ezt megtudtad. Elmész Doni nénihez a Costa Bravára, vagy nem? — Rohanok, mihelyt a kocsim ismét rendben lesz, apa. El tudod küldeni a pénzt, kérlek, sürgönyileg, Athénbe, poste resten te? És akarod, hoft/ a garázs mindjárt megjavítsa a behorpadt ajtót is? — Ursel Amikor elutaztál, semmi baja sem volt sem a jobb, sem a bal kocsiajtódnak. — De most van. Most be kell gyorsan fejeznem, apa. Ne haragudj, de éppen nemrég találkoztam egy pár, valóban klassz fiúval, el akarnak vinni kenuzní egy folyón, ahol vízesesek én ilyesmik vannak... Szia, szia... ó, upa, ós kellemes hétvégét Art Buchwald Megkezdődött a keltetés a Körösi Altami Gazdaság, a Békéscsabai Baromfifeldolgozó Vállalat és a Gyomaendrödi Béke Tsz gazdasági társulásában, a 134 millió forintos beruházással létrehozott keltetöüzemben Az Uzcm gépelt a Hajdúsági Iparmúveknel gyártották, most — es még április végéig — az üzemi próbák folynak. Ezalatt 140 ezer llbatojást keltetnek ki. A próbaüzem után a keltetésre, nevelésre és feldolgozásra alakult társulás évente egymillió-kétszázezer libát és hat-hetmillió csirkét ad át a fogj osztóknak. A képen: Vágási Istvánné szállításra készíti elő a kisllbákat NÉMET TRIŐ HANGVERSENYE Az NDK kultúra napjai Magyarországon rendezvényéként a filharmónia kamarabérleti C sorozatában a Brahms-trió hangversenyét rendezi meg ma, szerdán este fel 8 órai kezdettel a Tisza Szállóban. Gunter Anger (zongora), Thorsten Ro.seivbusch (hegedű) és Michael Nellessen (gordonka) műsorában Beethoven- és Csajkovszkij-müvek szerepelnek. VÉRNYOMÁSMÉRÉS A PATIKAKBAN A városi Vörösikiereszt 6zervezéseben tioiLnap, csütörtökön egészségvédelmi napot tartanak. Ennek keretében a SZOTE hailgatói vérnyomást mérnek a Kigyó-pat1 kában, az újszegedi, a Budapesti körúti, a Kossuth Lajos sugárúti, valamint a Debreceni utca— Sziiléri sgt. sarkán levő gyógyszertárakban. AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Holnap, március 30-án, csütörtökön, az ÜJszegedl November 7. Művelődési Házban kerül sor a nyugdíjasklub következő foglalkozásira. Ennek kéretétoen délután 4 órai kezdettel Ribár János szegedi evangélikus lelkész 'beszél az öregedés művészetéről. Az előadásra nemcsak idős vagy idősödő korúakat várnak ... Több felhő Varható Időjárás a2 ország területen ma estig: időnként befelhósödík az ég, de eső nem valószínű. Napiközben sokfelé élénk, helyenként erős lesz a délkeleti, majd északnyugati saél. A hőmérséklet reggel 3, 8 fokig csökken, napközben 18, 23 főkig emelkedik. GYÓGYSZERÉSZEK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE A Magyar Gyógyszerészeti Társaság Csongrád Megyei Szervezete, a SZOTE Gyógyszerész tudományi Kara és a SZAB Gyógyszerészeti Szakbizottság közös szervezésében tudományos ölést rendez ma. szerdán délután fél 4 órai kezdettel a Szegedi Akadémiai Bizottság épületének előadótermében. (Szeged, Somogyi u. 7.) Az ülés előadója Nizsalovszky László a Sandoz magyarországi képviseletének vezetője. Szulinap Két barátnő beszéli — A móli héten ünnepeltem a 49. születésnapomat! — Bizony. már rég Ideje volt. Ingrid! NÉPTÁNC ES NÉPZENE A KAROLYIBAN A Kodály kamaratáncegyüttes lép föl ma, szerdán este 7 órai kezdettel a JATE Károlyi Mihály Kollégiumában. (Kossuth Lajos sgt. 72/B). Kísér az Ökröszenekar, a műsorban a Párhuzam és a Magam sorsa felől című kompozíció szerepel. Végigmentem tegnap reggel a Kárász utcán, és matematikai alapmüveletekét végeztem: összesen 589 kifejezetten csinos nőt számoltam össze, csak a Stühmertól az űgynevevezett Dugó térig. (Ez a „Dugó" — esetünkben — korántsem folyamatos imalléknévl ígenév, hanem a „Dugonics" közhasználatú rövidülése... Pardon ...) Az 589 csinos nöból 378 viselt fekete harisnyát. — Gengszterek ezek inrtind — mondta ismerősöm, aki már több ízben megfogalmazta a nők elvetemültségéról szóló téziseit, egy Szegedről elFekete harisnya származott, híres profeszszor után, szabadon. — Gengszterek ezek mind, a fejükre kéne fekete harisnya, nem a lábukra ... — Ne szidd a nőket — mondtam szelíden —, mi sem vagyunk náluk különbek. Azt (hiszem, kölcsönösen megérdemeljük egymást. Te, én olyan törteneteket tudok... — Én is... Egyébként tényleg nem vethetünk semmit a szemükre. Mindenki becstelen — aműgy általában —, az életet ugyanakkor nagymértekben megkönnyíti, ha két ember tudja, hogy számíthat egymásra. — Persze, ez sem létszükséglet ... — mondtam. — Bizonyos alsóbbrendű növényfajok 80 fokos vízben sem pusztulnak el; a szarvasmarhák szükség eseten megeszik a halfejet is; az embeT pedig vígan elél bizalom nélkül 80-120 évig... S ráadásul nem .is rosszul. Egyszóval, kár lenne, ha a nők a fejükön viselnék a fökete harisnyát. Sokkal jöbban mutat az a lábukon, különösen most, így tavasz táján ... F. Cs. VITAEST A Hazafias Népfront körzeti bizottsága ma délután 5 órakor a Földvári u. 3. szam alatti párthaaban nyilvános vitaestet rendez a tulajdonformákról. Előadó Nagy Lajos tanszékvezető egyetemi tanár. VfZMÜ MOZI A vízművek klubjában (Lenin krt. 88.) ma este 7 órakor A diplomás örömlány című angol-amerikai filmet vetítik. ELMARAD A NYILVÁNOS BETEGBEMUTATAS Az I. sz Belgyógyászati Klinika igazgatója közli, hogy a március 31-én (pénteken) a szokásos nyilvános betegbemutatás elmarad. ÜDÜLOTARSULAT KÖZGYŰLÉSE A Tömörkény István Üdülőtársulat április 2-án, vasárnap reggel 8 órakor tartja közgyűlését a Juhász Gyula Művelődési Ház tanácstermében (Szeged, Vörösmarty u. 5.) Az Intézőbizottság várja az üdülőtársulat .tagjainak megjelenését. OROJAN ISTVÁN KÉPEI A Szegedről indult festőművész, Vinkler László-tanítvány, a Gyulán élő Oroján István kamaratárlatát rendezi meg a Paletta Galéria. A megnyitó csütörtökön délután fél 5-kor lesz, Szuromi Pál művészeti író mondja el gondolatait azal-. kötőről és műveiről. SEBESSÉGHATÁROK TÚLLÉPÉSE Tavaly 21 315 személyi sérüléses baleset történt hazánkban. Ezek következtében 1706-on meghaltak, 10 420-an súlyos, 17 356-an pedig könnyű sérülést szenvedtek. Ez, mintegy 7-8 százalékos emelkedést jelent 1987-hez képest. A balesetek, mintegy egynegyede a sebességhatárok túllépése, főként a relatív gyorshajtás miatt következett be. ZENEISKOLASOK KONCERTJE A Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek hangversenye csütörtökön este fél 6-kor lesz a Tábor utcai intézmény termében. ALASZKAI OLAJKATASZTRÓFA Az óriási szélviharok keddre virradóan lehetetlenné tettek a mentési műveleteket az alaszkai Valdeanél, ahol negyedik napja folyik az olaj egy megsérült tankhajóból. Veszélyes megoldás. Hogy a húsvéti ünnepek alatt nem dőlt rá senkire, nem esett bele senki, óriási szerencse. Szerencséje ez azoknak Is, akik neki támasztották, aztán „ottfelejtették" a volt Somogyi-tejivó falánál — több száz, arra haladó járókelő életét veszélyeztető — üvegtáblát. Fotóriporterünk még tegnap, a negyedik napon is lencsevégre kaphatta ezt u példátlan felelőtlenséget Rendőrségi felhívás A Szentesi Rendőrkapitányság 'büntetőeljárást folytat csalás vétsége miatt Dömötör Lajos 60 éves, büntetett előéletű (Szegvár, Nefelejcs u. 19.) személy ellen, aki Szentes területén pálya, udvari és bolti pénztárakban pénzváltás ürügyén követte el bűncselekményeit a következő módszerrel: ezreseket adott a pénztárosoknak, hogy váltsák fel százas címletekre, s miután a kezébe számolták a pénzt, felajánlott egy 100-ast a pénztárosnak. Amikor az visszautasította az ajándékot, Dömötör sértődötten visszakérte az ezreseit. A váltópénzt viszont hiányosan adta vissza, és azonnal eltűnt a helyszínről. A ha. tóság rendelkezésére álló adatok szerint Szentesen követett el ilyen cselekményeket, ám feltehető, hogy ugyanilyen céllal távolabbi helységekbe is ellátogatott. Ezért a rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok a vállalatok, amelyeknek pénztárát hasonló módszerrel megkárosították. Bejelentést a következő levélcímen tehetnek: Rendőrkapitányság, Szentes, Kossuth utca 43. Postafiók: 42. RENDŐRSÉGI FOGADÓÓRA A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője március 30-án, csütörtökön 9—12 óráig fogadóórát tart a lakosság részére Szegeden, a Párizsi körút 16—22. szánt alatti hivatali helyiségében. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Srávuy István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat, felelős kiadó: Kispal Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanacsköztársasag ólja II). Sajtóhaz 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky ulca 2X. 672(1. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magy ar Posta. Llofi/elhelo a poslahivataloknal es kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra KII forint. — ISSN 0133—025 x