Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-16 / 64. szám

1989. március 16., csütörtök 3 Piros betűs március (Folytatás az 1. oldalról.) kiemelte: „Érdemes az első felelős magyar minisztérium egy tagjának, Eötvös Józsefnek az álláspontjára odafigyelni, miszerint minden nép. minden egyednek életében vannak pillanatok," melyekben sorsától kényszerítve, több, előtte nyíló utak között választani, melyekben egész jövője iránt határoznia kell. Ézen pillanatok egyike az, melyben nemzetünk napjainkban áll, s ha valaha volt időszak^ melyben e haza ügyeinek elrendezésében minden tévedésünktől óriz'kednünk kell — ez, melyben élünk, bizonyára azok közé tartozik. Mintha a mára is érvényes lenne ez a megállapítás" — hangzottéi az ünnepi beszédben, amely később így folytatódott: „Március 15. ereje a nemzeti összefogásban rejlett, felül tudtak emelkedni minden egyéni nézetkülönbségen, személyes ellentéteken, s az egyéni vagy csoportérdekeket — még ha jogosak is' voltak — alá tudták rendelni egy közös akaratnak, közös célnak: a nemzet szabadsága kivívásának. Amikor Kossuth 1848. október elején, mint a honvédelmi bizottmány elnöke toborzó útján Szegeden járt, s az egykori Európa Szálló helyén állott ház erkélyéről mondta híres beszédét — „Szegednek népe, nemzetem büszkesége ..." — a téren ott volt Szeged város népe, a Felsöváros iparosai, mesterembérei, a hajóácsok, a hajósgazdák, a tímárok. Ott voltak az Alsóváros parasztgazdái, s ott voltak a Palánk polgárai, együtt és közösen, mert bár bizonyára közöttük is voltak érdekellentétek, - nézetkülönbségek, de ezeken felülemelkedve, összefogta óket a fenyegető veszély, és a veszély elhárításának közös célja. Ügy hiszem, ma is állnak előttünk olyan közös célok, amelyek elsődlegesnek mondhatók, amelyek elérése — ha vitákon keresztül is — együttes munkát kíván. Ezzel kapcsolatban Eötvös Józsefet idézem: az ellenzék sértené kötelességét, ha azt, mit a hazára nézve jónak tart, ellenezni akarná, csak azért, mivel az a kormány által indítványoztatott..." Mintha ez is mondana valamit a mának — hallhattuk Grasselly Gyulától, aki utalt arra is, hogy bár a szabadságharc leverése után véres bosszúállás következett, ezt követően mindössze 18 év telt el 1867ig, a kiegyezésig, ami után az országban páratlan fellendülés következett be. és hazánk több nemzeti önállóságra lett szert, mint a mohácsi vész után bármikor. A beszéd a következő gondolatokkal fejeződött be: „Ahogyan Európa népei 1848-ban reménykedve figyelték a nemzet harcát szabadságáért, s megdöbbenve látták bukását, ma Európa szeme újra rajtunk van, s nagyon jól tudjuk — esetleges nézetkülönbségeink ellenére —, hogy jövőnk Európa, de hogy beléphessünk a közös Európaházba. ahhoz rendeznünk kell sorainkat, meg kell teremtenünk azokat a jogipohtikai-gazdasági feltételeket, amelyek lehetővé teszik számunkra a felzárkózást, és feljogosítanak az Európa-házba való belépésre. Hiszem azt — és ebben mindannyiunknak hinnünk kell —, hogy mindazon társadalmi erők összefogásával — melyek az ország felemelkedését, a nemzet politikai és gazdasági megújhodását kívánják szolgálni, a kitűzött célt el is tudjuk érni, de ezért a vitákon kívül együttesen dolgoznunk is kell." Grasselly Gyula ünnepi beszédét követően a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek műsorát tekinthették meg a térre összegyűlt ezrek. Elhangzott többek közt a „Jó reggelt. Magyarország!" című dal, részlelet hallhattunk Kemény Zsigmond: Magyarország életkérdése, Petőfi Sándor: Apostol, Ady Endre: Petőfi nem alkuszik című művéből, valamint elhangzott Ady Endre Hadak úlja című verse, míg a műsor, amelyben néptáncosok is felléptek, Kodály Zoltán: Zrínyi szózata című művére készült oratorikus játékkal fejeződött be. Ezt kővetően került sor a koszorúzásra. Miközben 1848-as dalok hangzottak fel, elhelyezték a megemlékezés virágait a megyei és városi tanács, a Hazafias Népfront, az MSZMP és a KISZ megyei és városi bizottságának képviselői, valamint a fegyveres erők és testületek küldöttei. A nagygyűlés a Szózat hangjaival fejeződött be. Kokárdás, zászlós ünneplőkkel népesült be a Tiszapart. Odalépek egy idősebb úr mellé, a nyakában fényképezőgép. — Megtudhatnám, melyik szervezethez tartozik? — Nyugdíjas vagyok, egyikhez sem. Ügy érzem, ez most igazi ünnep lesz. Eddig közönyösen véltük tudomásul március 15-ét. Pedig szerintem, ez a legnagyobb nemzeti ünnepünk. Ilyenkor kellene mérlegre tennünk mindazt, ami aZ egész nemzetet érinti. Ilyen most például Bős—Nagymaros, és az adósságaink sorsa. — Mit szeretne megörökíteni? — Rókuson lakom, a Ruhagyár előtt jöttem el. Felkaptam a fejem, amikor megláttam a dekorációt. Képzelje, a kapu fölött Kossuth-címer, meg ilyesféle szöveg: március 15. az egész dolgozó népé. Nem gondoltam, hogy ekkorát változik a világ. Nagy Mihály Zoltántól azzal váltam el, hogy most talán még forradalmi időket is élünk. A gyülekezők között többen feltűntek hatalmas nemzeti zászlókkal. Egyik közülük Karácsonyi Mihály, az MDF tagja. — Negyven éven át a belső töltés, az érzelem hiányzott ebből az ünnepből. Én hiszek a magyar nép talpraállásában. Ideje, hogy szót értsünk egymással. Érvényes ez a határon túl élő testvéreinkre is. A látványosságon tul mit jelenthet a gyerekeknek március idusa? Balogh Adám, aki 12 éves, egyetlen rekvizitumtól sem vált meg reggel, amikor a kabátjára került a kokárda, a Kossuthjelvény és a Nemzeti dal első négy sora. — Tudsz valamit erről az ünnepről? — Forradalom és szabadságharc. Akkor jelentek meg a márciusi ifjak. A csöpp Kati még csak ötéves, pillog felfelé. — Tudod, mit jelent ez a három szín? — Ez a magyar föld ... A szülők mosolyognak. Közben énekli a tömeg: Esik eső karikára, Kossuth Lajos kalapjára. Azután a kisgazdák állnak körül. Azt bizonygatják, nekik ez az elsó szabad március 15-éjük. Ennyit a készülődésről! Már egy órával az ünnepség előtt érdeklődőkkel telt meg a múzeum és környéke. Ezrek vártak az MDF, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség, a Kisgazdapárt, a Fidesz, a Körgát, a Galiba szervezte március 15-1 programra. Kiderült, nemcsak a szegediek várakozása óriási, sokan érkeztek a környező városokból is. Amint híre ment, hogy megérkezett az ünnepség szónoka, Király 2oltán, imitt-amott hangos felkiáltásban tört ki a tömeg: Éljen Király! Aki egyébként a Himnuszt követően dübörgő taps kíséretében mikrofonhoz lépett. Előbb Jókait idézte, aki a márciusi forradalomról a következőket írta: Tartsátok tiszteletben e napot, melyen a nép szava először szólalt meg. A magyar nemzet szabadsága e naptól kezdődik. A nép felébredett, a nép követelte századok óta megtagadott jogait, a nép kivítta jogait. Majd így folytatta:. A tizenkét pont március 14én még szinte magánügynek tűnt, egy maroknyi fiatal nyilvánította nemzeti üggyé, népi követeléssé. Am másnap az elősereglett Civilhad átérezte saját sorsa megformálásának történelmi szükségszerűségét. A tizenkét pont március 15-én egyetemes üggyé lett, a legegyetemesebben magyarrá. Évtizedek után most ismét őszintén, nyíltan és büszkén emlékezhetünk meg történelmünk eme legdicsöbb eseményéről. Nem feledhetjük, hogy az 1948-tól meghatározó politikai hatalom évtizedekig kisajátította legnagyobb ünnepünket. A mai Magyarország politikai közélete légüres térben zajlik. Legitimációs vákuum keletkezett. Ez jellemzi a mai Parlament munkáját is. Most, 1989. március idusán mégis joggal « mondhatjuk: mi magyarok ma egy új politikai vállalkozás részesei A múzeum előtt Király Zoltán beszelt lehetünk. Magyar modell formálódik, magyar és európai. Közös célunk csak egy lehet, s ebben nemzeti közmegegyezés: a valóságos, és minél teljesebb demokrácia megteremtése. Képviseleti demokrácia, parlamanetarizmus, a pártok szabad működésével, ahol az állampolgárok közössége időközönként felülvizsgálhatja saját véleményét. Demokrácia a gazdaságban, demokrácia, ahol az állam polgára szabadon fejtheti ki véleményét szóban, sajtóban, szabadon alakithat pártot, egyesületet, szabadon bírálhatja a hatalmat, és az érvényben levő rendelkezéseket. Király Zoltán hite szerint ezt üzenik a forró, lángoló, lázas értelem irányította márciusi ifjak. Majd a tizenkét pont hangzott el, melyet a több ezres tömeg időnként vastapssal „kommentált". Ezt követően az ünneplők a Dóm térre vonultak, és a panteonban Jevő Petőfi-szobornál rótták ie kegyeletüket. Ami szokatlannak tűnt, hogy sokan egy-egy szál virággal emlékezték a költőforradalmárra. A szobor talapzatát elborították a jácintok, a tulipánok, a nárciszok. Még a szőregi csata emlékművénél sem oszlott a tömeg, ahol szintén megemlékeztek a szabadságharcról. Majd az ünnepség a Dugonics téren folytatódott. Beszédre várván ilyesféle bekiabálások hangzottak el: Apró helyett Raffayt, éljen Király, amit Király a következőképpen hárított el: éljen március 15-e! Vastaps. A fideszesek gyűrűjébe keveredve pontosan lemérhettem, mit jelent a mai tizenéveseknek 1848. Ökrös Tamás ugyanis bekonferájta az új tizenkét pontot, melyet a független szervezetek állítottak össze. Ezek a követelések egyben programot is jelentenék, és remélhetően a lelkesedés akkor sem csökken, amikor cselekednünk kell, fogalmazta meg reményét Ökrös Tamás. Mind a tizenkét pont ismertetését ováció kisérte. Különösen akkor tört ki tapsvihar, amikor szóba került a rendőrállam megszüntetése, a munkásőrség feloszlatása, a semleges és független Magyarország megteremtése, és a nemzeti címer visszaadása. Majd a szót Tamás Gáspár Miklós vette át. Beszéde magával ragadta a tömeget, többször közbetapsoltak. Kitért a jelenlegi korszak ellenmondásaira: A diktatúra omladozik, még nincs demokrácia, új mozgalmak alakulnak, még nincs igazi ellenzék, a képviselők interpellálnak, még nincs Parlament. Együtt kell átvészelnünk ezt az átmeneti korszakot, legyünk hát türelmesek, mondta. De a türelem nem lehet csalás. A magyar népet nem lehet tovább ámítani. Most dől el a haza sorsa. Éljen a magyar szabadság! Éljen az új haza! Dübörgő taps. Még mindig tartott az ünneplők lelkesedése, pedig már több, mint egy órája tartott a kokárdás „körmenet". Utolsó helyszín a Klauzál téT volt, ahol szűnni nem akaró lendülettel muzsikált a Gőzerő kamarazenekara. Miután a Kossuth-nótát elénekeltük, Raffay Ernő lépett, a mikrofonhoz. Velünk szemben Kossuth szobra. Kossuth 1848 októberében érkezett Szegedre. Itt mondta el híres beszédét: Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa! E szavak hallatán kitört a vastaps. Majd Raffay Ernő arról beszélt, hogy fordulóponthoz érkezett a magyar nép. Most itt állunk cselekvésre, gondolkodásra készen. Szellemi, lelki szétszóródásunkat kell megakadályozni. Toleránsnak muszáj lennünk, távlati céljainkban azonban vállalnunk kell a radikalizmust. Elég volt Ázsiából, csatlakozzunk Európához! Legyünk reformerek, ahogy a reformkor nagyjai voltak. A nemzet nem veszítheti el önbizalmát, önérzetét. Éljen a független, demokratikus Magyarország! Hosszan itartó taps. Végül az ünneplők újabb virághalmokkal 'borították el a KosSuth-sZobor talapzatát. A tudósítást készítette: Bátyi Zoltán Bodzsár Erzsébet, Nagy László, Schmidt Andrea A délelőtti Klauzal téri ünnepségen a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek műsorát láthatták a tér vendégei A Dóm téri panteonban Petőfi szobrát is felkeresték az ünneplők