Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
10 1989. március 15., szerda A Győri Graboplast ramutszüvő ós Műbörgyár az előzetes tervek szerint 53 millió négyzetméter műbőrt gyárt az időn. A sokrétű gyártástechnológia több gyártmánycsalád kialakítását teszi lehetővé. A gyártás során felhasznált, úgynevezett hordozóanyagot, a nem szőtt kelmét például ma már teljes egeszében maguk készítik. Emellett a közelmúltban fejlesztették ki a külkereskedelemben is hasznosítható, Masa nevű mosogató-, illetve törlőkendőt is. amelyből háromnegyedmilliót készítenek az idén. Az ój kötőüzem. amely lehetővé teszi mintegy 600 tonna körkötótt anyag gyártását, amelyre későbbiekben műbőr kerül vTv SZEGED Városi kábeltelevízió Március 15., szerda 18.00: Képújság 18..TO: Nagy Vldeoverscny — Vr*.) — Hat héten kenesztül Jelentkező sorozatunkban szerctáinloént 12 magyar vldocVlclipet láthatnak: nézőink: és szavazhatnak a ,,2 Forintos Újságban" és a* Pesti Mű-sorban található szavazólapon- Látható többek között a Névtelen Nulla, Modem Hun-cária. Edda és a ,100 Folk C. együttes. Hétfői adásunkat megismétlik videóról csütórUükön 18 órakor a November 7. Művelődést Házban. NÉGY ÜZLET MA IS ARUL KENYERET A Szegedi Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat tájékoztatja a vásárlókat, hogy Szegeden ma reggel, 6 és 9 óra • kőzótt, a következő bolté jaáhan lehet friss kenyeret venni: 7 számú áruda (Széchenyi tér 15.), 39. számú áruda (Északi városrész), 76. számú áruda (Tarján, Csillag tér), éa a 17. számú áruda (Üjszeigpd, Csanádi utca). CS. PATAJ MIHÁLY KÉPEI ÚJSZEGEDEN Cs. Pataj Mihály festőművész alkotásaiból nyilik kiállítás holnap, csütörtökön este 6 órakor a November 7. Művelődési Házban. A tárlatot Tandi Lajos újságíró nyitja meg, ezután Németh József Liszt-díjas operaénekes ad műsort, zongorán kísér Kiss Ernő. A SZÓFIAI NEMZETI OPERAHÁZ MŰVÉSZEI... címmel Verdi operákból mutat be részleteket hanglemezről Szécsi József tanár csütörtökön délután fél 5kor a Postás Művelődési Házban (Csanádi u. 9.). ASVANYGYÜJTÖK KLUBJA Az Erdély ásványait bemutató sorozat záró előadásaként Szederkényi Tibor egyetemi tanár „A bánáti kontaktvidék földtana és ásványai" címmel tart előadást március 16-án, csütörtökön 17 órakor a JATE ásványtani tanszéke tantermében, az Egyetem utca 2. szám alatt. ZITA EXKIRALYNe MEGHALT Elhunyt Zita, az utolsó osztrák császárné és magyar királyné. A 640 éven át uralkodó Habsburg-dinasztia utolsó koronás fejének özvegyét 97 éves korában, kedden érte a halál a svájci Zizers zárdájában. Személyében a nemrégiben hazánkban is járt Európa-parlamenti képviselő, Habsburg Ottó édesanyját gyászolja. Felhő és napsütés Eleinte még derült idő lesz, majd nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, legfeljebb egy-egy kisebb eső fordulhat elő. Reggel elszórtan ködfoltok képződnek, majd megélénkülő déli, délnyugati szel várható. A várható legalacsonyabb reggeli hőmérséklet —1, plusz 4. a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 14 fok között alakul. MISE A BÖRTÖNÖKBEN A Kubai ökumenikus Tanács hivatalos engedélyt kapott arra, hogy papok börtönöket látogassanak meg, és lelki vigaszban részesítsék a vallásos elitélteket. A hírt a tanács közölte, amely a hét végén tartotta közgyűlését. A Prensa Latina hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a gyakorlatban már több hónapja létezik ez a lehetőség, amely John O'Connor New York-i érsek 1988-as havanai látogatásával nyilt meg. ELŐADÓÜLÉS A Magyar Földrajzi Társaság Szegedi Osztálya és a TIT Csongrád Megyei Szervezet Földrajzi Szakosztálya előadóülést rendez csütörtök délután 5 órakor az Egyetem u. 2—6. 1. emeleti TTKelöadótermében. (Ady téri egyetem). A Havaii-szigetek vulkánjai címmel dr. Kubassek János geográfus, a (Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója taft előadást. VÉRADÁS Februárban összesen 1537 fő 603 liter vért adott, intézetben 723-an adtak vért az alábbi megoszlásban: BV Intézetben 54, gabonakutatóban 38, Hittudományi Főiskolán 13, Hídépítő Vállalatnál 14, Kisteleki Kábelgyárban 32, újszegedi kerületben 25, szmt-székházban 13, Budalakknál 16, IKVnal 54,-ruhagyárban 74, Vendéglátóipari Vállalatnál 21, Szel kánál 6, kereskedelmi raktaraknal 20, KSZV Konfekció Gyárában 34, Röszkén 34, Csengelén 48, Kisteleki Vízműnél 11. Kübekházán 39, Mórahalmon 145, Kiskundorozsmán, a József Attila Tsz-ben 28, Nívó Ipari Szövetkezetben 8, áfésznél 11, Kisteleken 97, a Kossuth laktanyában 116 fö. Az elmúlt hónapban 24 szívműtétet és 11 érműtétet hajtottak végre Szegeden. Négy évtized 1949. március 19-én nyitotta meg hódmezővásárhelyi fiókját az Országos Füszerértékesítő Vállalat. Többszöri átszervezés után ma A-kategóriás vállalatként működik a Tisza Füszért, melynek több mint ezer dolgozója — 14 ezer áru. cikk forgalmazásával, 300 szállító és tízezer vevőegység kapcsolatán keresztül — látja el élelmiszerrel és vegyiáruval Bács-Kiskun és Csongrád megyét. A vállalat négy évtizedének történetére is emlékezA maratoni miatt tek tegnap délután, a Hungária Szállóban rendezett, árubemutatóval és kiállítással egybekötött ünnepségen. Eredményes munkássága elismeréséül Kiváló Munkáért kitüntetést vett át Balanyi László, Beck Ferenc, Benedek Tibor. Fehér Vilmosné, Gáspár József, Juhász Mihályné, László Sándor, Magda István és Szabó Béla. A KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapta Fejes Ágnes, 31-en pedig vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesültek. Változások a buszközlekedésben Tapasztalat Ügy gondolja, beszéljek a 16 éves lányommal a szexről? — Persze, az ember mindig tanulhat valamik KIEGÉSZÍTÉS Többen kérdezték, ki az a Márkus Tamás, aki szabadlábon védekezhet, hiszen ó is „benne volt" abban az emberkínzásos ügyben, amelyről a hétfői lapunkban írtunk. A rendőrségtől megtudtuk, hogy a gyanúsított Szegeden, a Gáspár Zoltán utca 10/B, III. 8. szám alatt lakik. ' A Nemzetközi Barátság Maratont szombaton, március 18-án rendezik Szegeden. A verseny miatt a Tisza Volán módosítja néhány buszjáratát. A Széchenyi tér — Hid utca — belvárosi híd — Székely sor — 43%is út (Klárafalváig) útvonalat szombaton délután 12 óra 45 perctől este 6 óráig lezárják s ezért a következő forgalomkorlátozásokat határozták el: A 17-es háromnegyed 1töl háromnegyed 6-ig% a Marx térig jár. Onnan viszsza a kölcsönző bolt előtti megállóból indulnak a buszok Tarjánba, éspedig minden óra 15., 35. és 55. percében. Az 50-es a nagyállomástól a 14 óra 30-as és a 16 óra 15-ös járatok a Hunyadi János sugárút — Nagykörút — új híd — Odesszai körút útvonalon közlekednek. Az újszegedi állomástól ugyanezen az úton járnak a buszok, amelyek 13 óra 10-kor, 14 óra 50-kor és 16 óra 42-kor indulnak. A 60-as 13,05 és 18,05 között a Marx térről, 13.30 és 17,30 között pedig Szőregről nem közlekedik. A 60/Y-os a Marx térről 12,50 és 17,50 között, Szőregről 13,15 ós 18,15 között szintén nem jár. Az a busz, amelyik Szőregről 12,45-kor indul, a következő útvonalon ér el a Marx térre: Odesszai körút — új híd — Nagykörút. A 70-es a Marx térről 12.45 és 18 óra között, a Füvészkerttől pedig 13 óra és 18,15 között nem közlekedik. A 71-6s a Marx térről 12,40 és 18 óra között, az Erdélyi térről ugyanebben az időszakban a következő útvonalon jár: Bérkert utca — Odesszai körút — új híd — Nagykörút. A többi autóbusz is késhet a verseny idején, a futók útvonalán. Deszk, Makó, Tiszasziget és Kübekháza irányába közlekedő buszok az útlezárás előtt délután egykor indulnak a Marx térről. Ugyan innen utazhatunk Gyulára 13,15-kor és 13,40-kor, Makóra pedig 14.35-kor. Makóról Budapestre 13,20-kor indul a távolsági busz, de terelőútvonalon, Hódmezővásárhely—Maro^lele érintésével. DELMAGYARORSZAG Művésznemzet vagyunk. Hiába bólogatnak, mert nem Bartókra, Kodályra, Munkácsyna, mégcsak nem is Adyra, vagy József Attilára gondoltam, hanem Mariska nénire, nyugdíjas szomszédasszonyunkra, meg Piroskára, a háromgyerekes anyukára Mariska néni tojásspecialista. Művészete abban áll, hetente egyszer kimegy a piacra, megvesz egy egész tojást, és azt úgy osztja be, hogy kitartson egy hétig. Merthogy a tojás élet, erő, egészség. Ha sikerül jól beosztania, biztos, hogy megéri a jövő hetet. Akkor pedig már egy héttel közelebb van a következő havi nyugdíjhoz. — Gondolom, kislány korában az édesanyjától tanulta uz effajta takarékosságot — mondtam neki. amikor legutóbb összetalálkoztunk a lépcsőházban. — Szép erény a haladó hagyományok ápolása. — Lehet — mondta megadóan —, de tudja, kislány koromban mi vittük a cirkuszba a tojást, hogy beengedjenek bennünket. Most meg azért csinálják a cirkuszt, hogy mi is kaphassunk legalább hetenként egyet. Hogy hagyomány-e ez, azt nem tudom, de hogy halad, azt napról napra jobban érzem Csak azt nem tudom, hová! Piroska művészetét, jóval nehezebb meghatározni, ö ugyanis azzal kezdi a napot, hogy felöltözteti a három gyerekét. Sorba állítja őket, kirámolja a szekrényt, és felpróbálgatja, melyikre mi jó még. A férje ünneplőruháját is előveszi, mennyit kell levágni a szárából, hogy a nagyfiúnak jó legyen. Művésznemzet „Apátoknak már úgy sinas szüksége ünneplőre..." Könnyű dolga volt. amíg a Centrum áruházakban vásároLt. Oda ugyanis csak a középső gyereket; kellett magával vinnie, mintának. Az egyik ruhadarab kinyúlt az első mosás után, a másik összement De mióta kizárólag a bolhapiacon, meg G bizományiban vásárol, az összes méretet magával kell hurcolnia. És külön meg kell venni a foltnakvalót is. Még szerencse, hogy a gyerekruháknál a kopott, foltos a divat. A férjére nincs gondja, neki csak munkásruhát kell venni. Időnként leveleznek is. Néhány évvel ezelőtt szerettek volna még egy kislányt, mert hogy ez a három fiúnak sikerült, de bárhogy igyekeznek is, levélben nem megy. A reggelinél mindig civakodás van. A legidősebb még emlékszik a kakaóra, és u múltkor is fölbújtotta a két kisebbet, hogy reggelire kérjenek forró kakaót, kuglóffal. De azt már ó se tudta, mi is az a kuglóf. Mintha a pirított kenyér hársfateával nem épp úgy megtöltené a gyomrukat. . . Mellesleg, ebbe csak a cukrot kell emelt áron megvenni. A hársfavirágot az erdőben szedték u nyáron, a száraz kenyeret meg a szomszédból kapják, a zöldségeséktöl. De Piroska valahol eltanulta a hipnózis művészétét. Addig szuggerálja a gyerekeit, míg el nem hiszik, hogy kakaót isznak. A szomszédokat meg eszi a bárga irigység, hogy ezeknek miből telik . . . E művészi hajlam átsegíti Piroskát az esték nehéz óráin is. Mióta elromlott a tévé, meg a szobában kiégett a villanykörte, a karácsonyról maradt gyertyák fényénél egyszemélyes színházat rendez a számukra. Bohóckodik, ahogy a cirkuszban látta, amikor még volt pénzük évente egyszer cirkuszba járni Neki ugyan nem hiányoznak ezek a hajdani esték, mert van művészi átélőképessége. A fene tudja, miért, de amikor a munkásgyűléseken mindenáron meg akarják magyarázni neki, hogy az ö érdekében történik az áremelés, cirkuszban érzi magát, és nevetnie kell. Egyik reggel velük is összefutottam a lépcsőházban. Nevetett az egész család. Folyt a könnyük a röhögéstől. — Örülök, hogy ilyen jó kedvük van, Piroska — mondtam neki. — Mondja már el, mi olyan mulatságos, hadd nevessek én is! — Szívesen —• mondta készséggel, és u nyakamba borult, úgy kacagott. — Tudja, a rádiónk még szól, hál reggel meghallgattuk a híreket. Azt mondták, hogy az idén már csak kevésbé fog romlani az életszínvonalunk, mint tavaly. Ennél jobb viccel már rég hallottam. Lám, milyen kevés elég az embernek, hogy földerüljön! S ha meggondolom, hogy Piroskánál nagyobb művészek is élnek e honban, szinte biztosra veszem, hogy sikerül. És akkor egymás nyakába borulva röhögtünk, a kipukkadásig . . . T. Ágoston László DM Röviden Űj termékek a Graboplastból MARXIZMUS — TEOLÓGUSSZEMM EL Az Üj Galilei Kör holnap, csütörtökön délután 5 órai kezdettel beszélgetést rendez az ifjúsági házban A „Marxizmus — teológusszemmel" című vitaindító előadást Dóka Tamás teológushallgató tartja. A Magvar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztői Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szavuv István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispal Antal — Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged. Tanacskoztarsasag ulja Scbmldt Andrea felvételei ](). Sajtóház 674(1. - Telefon: 24-633. - A lapot nyomja Szegedi MAR AZ ÓVODÁBAN IS... Megnyugtató, hogy már az óvodások is hallanak egyet S Nyomda, Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 672(1. Igazgató: Suranvi mást a 1848-as forradalomról, szabadságharcról. Az odesszai óvodában például papír- Tibor, - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál e» huszárokat készítenek a gyerekek, beszélgetnek Petőfiről, a 12 pontról. Ugye, a törté- kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 1(11 forint. — ISSN nelemmel való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni? <1133—025x * t >