Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-15 / 63. szám

r 1989. március 2., hétfő 3 Március 29-ére összehívták a Központi Bizottságot Március 14-én, kedden ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága. A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy március 29-re összehívja a (Központi Bizottságot. * Major László, a párt szóvivője elemezte azokat a körülményeket. amelyek nyomán napirendre került a világgazdasági nyitás stratégiája, a KOST-kapcsolatok átértékelése Felhívta a figyelmet arra, hogy a külső feltételek még kedvezőek Magvarország számára a váltáshoz. A pártoktatási év feladataival kapcsolatban a szóvivő hangsúlyozta; a Joggal történelminek minősíthető pártkonferenciát követően a pártoktatásban használt eddigi propagandaanyagok, tananyagok nem alkalmazhatóak. Változott a politikai intézményrendszer, változtak bizonyos tabuk. A Politikai Bizottság úgy döntött, hogy az új tanévben nem lesz központi tananyag, a tanulmányi programokban meg kell Jelenni mindazoknak a változásoknak, amelyek az elmúlt egy évben bekövetkeztek, s tükröződniük kell a magyar társadalomban végbemenő folyamatoknak. Ajánlja a testület, hogy használják fel az oktatásban a párt rövid távú programját. A továbbiakban MUjor László elmondta: ' Fejti György, a KB titkára beszámolt a Politikai -Bizottságnak az MSZMP és a különböző politikai, társadalmi szervezetek között folytatott tárgyalásainak első menetéről. E szervezetek döntő többsége helyesel te az MSZMP kezdeményezését a megbeszélésekre, az ismerkedésre. Fenntartás — nem is kevés — egyedül a Szabad Demokraták Szövetsége részéről fogalmazódott meg: nem hívei a szövetségnek, a koalíciónak. Ügy fogalmaztak: konstruktív ellenzékként kívánnak működni a Jövőben. Némi tartózkodás tapasztalható a Magyar Demokrata Fórum részéről 1®, ami aszal magyarázható, hogy a tárgyalásokra az MDF első országos gyűlése előtt került sor, s az ideiglenes vezetőség úgy érezte. nincs felhatalmazása, hogy tartalmi, lényegi kérdésekben tárgyalásokat folytamon. AMISZOT pedig abban az értelemben fejezte ki kétségeit, hogy nincs egyértelmű mandátuma 31 tagszervezetétől. Fejti György megállapította: bizonyossá vált, hogy van készség érdemi politikai egyeztető fórum létrehozá' sána. A pártok munkahelyi működésének Jövője iránt érdeklődő kérdésre elhangzott: a PB álláspontja szerint minden konzekvenciát átgondolva, nagyon alaposan meg kell vizsgálni e té mát, amelyre a testület vi»z szatér. Az már most is bizo nyossá vált, hogy nem volna célszerű megtiltani a munkahelyeken a politizálást, azonban az intézményi struktúrából ki kell válni Major László — Andicj Jenővel, a KB osztályvezetőjével együtt — Grósz Ká roly főtitkár megbízásából részt vett az MDF országos ülésén. A tapasztalatokat összegezve elmondta: úgy érezték, hogy míg az ideiglenes elnökség kiegyensú lyozott, a küldöttek hangulata ennél radikálisabb volt. A 2t pontos programterve zetet úgy Ítélte meg; kevés különbséget mutat az MSZMP akcióprogramjához képest. Hozzátette: ha mindketten komolyan veszik saját programjukat, bizonyára meg lehet találni a párbe széd szálalt. Major László végül szólt arról, hogy a Román Kommunista Párt szóbeli üzenetet intézett az MSZMP-bez. Március 7-én — a genfi szavazást megelőzően — hazánk bukaresti nagykövetének adták át az üzenetet az RKP székházában. Ismert előzménye az volt, hogy az ENSZ emberi jogi bizottságának genfi ülésén Svédország határozati javaslatához — sok más ország mellett — társszerzőként Magyarország is csatlakozott. Az RKP üzenete indulatos hangnemben követelte, hogy Magyarország álljon el e térsszerzőségtől, A PB erre szintén szóbeli üzenetben válaszolt. Ebben megerősíti, hogy csatlakozásunk ténye teljesen normális, összhangban áll a helsinki záróokmányban foglaltakkal, olyan nemzetközi szerződésekkel, amelyeket Románia éa hazánk ia aláírt; összhangban van azzal, mit az egyetemes emberi jogokról vallunk. Az MSZMP, miközben visszautasítja a vádaskodásokat, üzenetében kifejezi, hogy ha alkalom nyílik a konstruktív együttműködésre, kész a tárgyalásokra. A Ceausescuhoz írt tiltakozó levél miatt Letartóztatások Bukarestben # Bécs (AP) Hat kiemelkedő egykori román vezető, köztük két volt politikai bizottsági tag Nicolae Ceauseseu elnökhöz írt nyílt levelét követően emigráns források arról számoltak be, hogy legalább egy magas beosztású román diplomata eltűnt, és három neves román újságírót tartóztattak le január végén Romániában — jelentette hétfőn az AP. * Az Agerpres Jelenti Bukarestből: A keddi, román napi sajtó közli a Román Szocialista Köztársaság legfőbb ügyészségének alábbi közleményét. Az állambiztonsági szervek fölfedték Mircea Rnceanu volt diplomáciai dolgozónak a román nép és állam ellen irányuló súlyos ái'ulótcvékenységét. Ruconnu egy külföldi halálom kémszolgálalába szegődött. Raceanut telten érték. A vizsgálat nyomán megállapították, hogy 1974 óta, amikor Mircea Raceanu külföldi kémszolgálatba állt, s ennek ügynökévé lett, folyamatosan árulótevékenységet folytatott. Raceanu kihasználta helyzetét, hivatali és magánkapcsolatait, az éberség hiányát, és azt a körülményt, hogy megsértették az államtitkok bizalmas voltára vonatkozó törvényes előírásokat. Ily módon titkos anyagokat szerzett és adott tovább, miközben més cselekedeteivel is aláásta az államérdekeket. Az államügyészi hivatal és a biztonsági szervek folytatják vizsgálataikat, hogy felderítsék az áruló személy cselekményének, felelősségének teljes körét. A vizsgálatok befejeztével átadják majd őt az igazságügyi szerveknek abból a célból, hogy az ország törvényeinek megfelelően áruló kémtevékenységéért felelősségre vonják. Az Agerpres közleményéről beszámolva, az Associated Press hírszolgálati iroda közli, hogy az árulás Romániában főbenjáró bűn, ha a kémtevékenységet az állambiztonságot súlyosan veszélyeztetőnek minősítik. A következő, ennél enyhébb büntetési fokozat húszévi szabadságvesztés. Ünnepi ülés az Országházban (Folytatás az í. oldalról.) íormereit, a köznemesi progresszió és a plebejus (paraszt, munkás, értelmiségi) radikálisok különböző áramlatait. A cselekvő-, a szervezőerők maguk mögött tudták a nép túlnyomó többségét. Az bízott vezetőiben, azok tettekkel hitelesített szavában, a világos programban. Tapasztalta: a harc érte Is folyik, és kizárólag csak vele, általa lehet azt megvívni. Az egyén és a nemzet egymást emelő sorsközösségét fejezték ki Kossuthnak — nyelvünket a klasszikus retorika színvonalára emelő, gyújtó szónoklatai. — A jobbágy személyes szabadságáért, a polgár a jogegyenlőségért, a vállalkozás szabadságáért, a mes. terlegény és a munkás a maga emelkedéséért, a szü. lető modern értelmiség liberális eszményeiért küzdött. E küzdelem vezetését — polgárság híján — a köznemesség vállalta fel. Az arisztokraták legjobbjai is látták, hogy e folyamatot a történelmi szükség diktálja. Ha csatlakoznak, ha segítik a kor áramlatát, akkor velük, ha félreállnak, vagy szembefordulnak vele, akkor nélkülük és ellenükre megy végbe. Közülük so. kan küjönérdekeiket képesek voltak alárendelni az össznemzetj célnak. A főnemesi reformerek közül a legkiemelkedőbbek így lettek zászlóvivői a polgári haladásnak és a szabadságküzdelemnek is- Ez igazolt* legmeggyőzőbben Széchenyi István eszményeit. Széchenyi kitartóan szórgalmazta az elmaradott Magyarország korszerűsítését; mindent megtett, hogy országunkat a békés fejlődés útjára vezesse. Ezért vál. lalt tisztséget az első felelős magyar kormányban. De Kossuth és Petőfi «em volt romantikus politikus, romantikus álmodozó. Fej. lődést akartak, és nem feltétlenül forradalmat. Az utóbbira éppen azért kényszerűitek, mert a haladás békés útját eltorlaszolták. A forradalom is azért csapott át nemzeti szabadságharcba, mert vívmányait, kibontaHozását létében fenyegette a külső veszély, A harc kényszer volt éa nem cél. És amikor ez a kényszer a polgári demokratikus forradalmat nemzeti szabadságharcba szorította, az ország, a nép a vívmányok védelmére kelt. Kossuth Lajos Danton és Carnot volt egygzemélyben: megszervezte, lelkesítette, felfegyverezte és harcba vezette a nemzetet. Hívó szavára jobbágyfiakból, mesterlegényekből, diákokból, a magyar nép minden rétegéből elszánt 6ereg rekrutálódott, melynek szelleme egyszerre volt nemzeti és forradalmi, A zsenge magyar ipar műhelyében . kovácsolták, öntötték a fegy. véreket. A hazaszeretet és a szabadság iránti olthatatlan vágy szülte a harcra kényszerített ország hőseit Pákozdnál, Sukorónál, isaszegnél és a Branyiszkón, Vízakna és Déva között. Félő tehát, hogy aki csak forradalmat vagy csak reformot, aki csak Széchenyit „vagy" csak Kossuthot mond, az szem eJöl tévesztheti: nem csak a jelen, hanem a múlt is összetett; a cselekvésnek mindig több alternatívája van. Sokféle változó függvénye, hogy melyik lehetőség lesz -» szabad választás vagy éppen a kényszerek szorítására — a realitás. — Vitathatatlan, hogy ennek a múltnak 1848—49 olyan hatalmas kllátópontja, ahonnan hátra és előre is igen nagy messziségbe lehet látni. Negyvennyolc jelképiségében benne van Budai Nagy Antal, Dózsa György, Rákóczi Ferenc, de benne van Deák Ferenc és Ady Endre, benne van Károlyi Mihály és Jászi Oszkár, benne mindazok, akik a haza és haladás jelszavával éltek és cselekedtek, Benne vannak, akiknek a politikai géniuszát esetleg meg sem értettük vagy nem tettünk elegendő kísérletet kiemelkedő munkásságuk törekvéseinek történeti elemzésére. Nem a mai nap feladata természetesen ez a mérlegelés. Ma az a kötelességünk, hogy erről a helyről is tudatosítsuk: mit jelent a nemzet jelene és jövője számára, ba vezetői őszintén maguk mellett akarják érezni ama régi március hőseinek eszmei támogatását. 1848-ban a forradalomnak volt ereje leküzdeni a szélsőségeket; korlátozta, gátak közé vezette az érdekegyeztetésre veszélyes túlzásokat. Közben ösztönözte, sodorta a lemaradni hajlamosakat, a túlzottan fontolgatókat, a kevésbé bátrakat, a menet közben megingottakat, a nem elegendőben is kiegyezésre hajlókat. A magyar 1848—49 jól fogta össze a nemzeti energiákat, a társadalomban működő felhajtó erőket, a tradíciót és a korszerűt. 1848 öröksége nem kisajátítható, nem felparcellázható, az a mienk, valamennyi magyaré. Mindenkié, aki vallja és vállalja szellemét, ahhoz hűen cselekszik itt és most, Méltatlan lenne március örökségének bármilyen szelektív, célzatos értelmezése, csak az egyik vagy csak a másik vonásának — más jellemzőinek kárára történő — kiemelése. Ez torzítaná a nemzeti önismeretet. 1848 üzenete tisztán és világosan cseng: haladni kell, áldozatok árán is, mert csak így boldogulhatunk. Az összefogáson akkor a nemzetiségi kérdés mentén keletkezett repedés. A magyar nép függetlenségi harca nem mindenben harmonizált a nemzeti azonosságnak elismertetéséért fellépők törekvéseivel. A forradalomban rejlő igazi lehetőségeket azonban az 1649.es nemzetiségi törvények jól mutatták. Ezek voltak az akkori Európában a leghaladóbb jogi alkotások a népnek egyenlőségéről. Kossuth Dunakonföderációs tervében pedig korát megelőzve annak esélyét kínálta, hogy KözépEurópa ne legyen az itt élő kisnépek szégyenkalodája. 1848 elszakíthatatlan része Európa közös múltjának, a földrész haladóbb hagyományainak is. A magyarság nemzeti és társadalmi küzdelmébe? Európa adta a külső késztetést. — A magyar március eszmei forrás* a nagy francia forradalom „szabadság, egyenlőség, testvériség" ideája volt; közvetlen ösztönzője pedig a párizsi, a milánói és a bécsi felkelés, amelyek a Szent Szövetség építményét le ugyan nem döntötték, de megrázták és előkészítették széthullását, A magyar 1848 abba az európai forradalmi folyamatba illeszkedett, amelynek közös jellemzője és egyben legfőbb felhajtó ereje a népek nemzeti törekvése, függetlenségi vágya volt. A magyarság akkori harcát —- másik szálon — a társadalmi haladást is gáncsoló zsarnokság elleni fellépés kapcsolta Európához. A magyar 1848 tisztán mutatta, hogy a társadalmi és a nemzeti szorosan oszszetartozik. 1848 az úgynevezett szerves út, vagyis a viszonyainknak legmegfelelőbb „pályára állás" az Európa haladottabb feléhez való felzárkózás reményét csillantotta fel. A világosi fegyverletétel viszont az „elkanyarodást". a civilizáció fő áramlatától tortént ismételt leszakadást jelentette. Az abszolutizmus, az önkényuralom újabb időveszteséggel sújtott minket Ám egy bukott forradalom is elindíthatja a nemzeti és a társadalmi megúiulás szülési fájdalmait. E történelmi „késleltetés" közbejöttével így lett eredménye 1848—49nek is a kiegyezés műve és a magyar századforduló, amikor egy poros-sáros provinciából létrejön és belép Európa színpadára a modern Magyarország. A folytatást ígérő 1918 és 1919 után következő negyedszázados országvesztő hatalom bukásával és romjainak eltakarításával, a felszabadulás utáni évek népi demokratikus átalakulása Ismét 1848 folytatásának esélyét kínálta fel. A továbbra is megoldatlan nemzeti és társadalmi problémákat, úgy tűnt, lesz mód együtt, a legszélesebb nemzeti öszszefogás bázisán, demokratikus folyamatban megoldani. Am ezt a sajátosságainkhoz igazodó ígéretes fejlődési pályát radikálisan kettétörte az a diktatórikus hidegháborús „fordulat", aminek máig ható súlyos következményei drámai figyelmeztetések is: soha nem volt elég csupán a jó és a rossz között választanunk. Legalább ennyire fontos tudnunk, számításba vennünk azt is, hogy külső erők is zsákutcás kényszerpálvára taszíthatják a nemzetet, és a nemzetközi meghatározottságok e csapdáját minden módon el kell kerülnünk. Mai törekvéseinkhez kedvező a külső háttér. Hazánk Ismét a haladás fő áramlatához kapcsolódik. Jó lehetőségeink vannak arra, hogy hasznosan és harmonikusan cselekedjünk a magunk előrehaladásáért és egyben a különböző civilizációs körök egymást termékenyítő közeledéséért. A most élő nemzedékek logfőbb feladata éppen az, hogy egészséges nemzeti felelősséggel tegyenek meg mindent, hogy lezárják a nemzeti katasztrófák sorozatát, olyan pályára vezessék a nemzetet, amely szerves folytatása az 1848ban megnyitott útnak, és amely a mai viszonyoknak megfelelő kiteljesítése mindannak a nemes törekvésnek, ami népünket mindig is áthatotta. Ma is érvényesek Kölcsey Ferenc szavai: „Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül." Március idusát — és éppen testületünk határozata szerint — immár felszabadultan ünnepelhetjük. Enap azonban a mi számunkra nem csupán — és elsősorban nem is kegyeleti alkalom. Sokkal inkább a nemzeti önvizsgálat és a jövőtervezés, az elhatározás és a tett jelképe. Üjra és újra meg kell mérnünk önmagunkat: felnőttünk-e korunk embert próbáló feladataihoz — hasonlóan márciusi elődeinkhez —, hogy élhessen és gyarapodhasson a nemzet e hazán. A mi históriánkban nem volt még egy korszak, amikor a nemzetnek annyi óriása lett volna egyldőben, mint 1848—49-ben. Más évjáratokban a reformkori másodvonalból is múlhatatlan tekintélyű vezető személyiségek lehettek volna. Ezért Is kötelező, hogy erkölcsi, eszmei magasságuk, hoz mindenkorra fölemelkedjünk, legalább megkíséreljük ezt az emelkedést. Ne rettenjünk meg a számlakészítéstől, ha esetleg azt mutatná, hogy ma nagyon kevés az ilyen politikusunk és közéleti emberünk. ÉPP ezért kell hozzájuk igazodnunk, hogy a mában is legyenek olyanok, akik hasonlítanak rájuk. A még nem elegendőből, a kevésből így támasztható fel a legyen több parancsa. A felelősség borzongása futhat végig rajtunk, ha meggondoljuk, kik voltak elődeink az akkori magyar országgyűlésben. Távol áll tőlem, hogy akár csak futólag is összevetésre merészkednék. Kerülöm — ós szándékosan —' azokat a szónoki fogásokat, amelyek a reformok mai korát bármilyen tekintetben az akkori reformkorral azonosítják. Más kor, más század, más történelmi feladat. Keresnünk csupán azt lehet, hogy Széchenyiek, Kossuthék eszmeisége és erkölcse miképpen válhat felhajtó erővé a mai nemzeti gondok reményteljes megoldásában. Az „.ország háza" — ismét a népszuverenitás letéteményese — legyen maga is a nagy elhatározások és cselekvések színtere. Rekeszszen ki soraiból minden tehetetlenséget, minden csüggedést, hogy követhető példát mutathasson föl a társadalomnak. Folytasson késhegyig menő vitákat, de mindig a közös boldogulás érdekében, s ne engedjen teret a szűk látókörű, ener. giákat emésztő pártvillongásoknak, hogy az erőegyesítés , jelképe maradhasson. Hordozza vállain a nép által ráruházott teljes felelősséget. de ossza is meg mindenkivel, aki részt kér a hatalomból, hogy előtárhasson az igazságos teherviselésben. . A „nemzet gyűlése" szolgálja alázattel és képviselje méltósággal a teljes nemzetet, mindannyiunkat, .akik! magyarnak valljuk magunkat e hazában és szerte a világon. S ugyanígy szolgálja és képviselje valamenynyi más nemzetiségű honfitársunkat, akik e hazának tisztelettel övezett, egyenjogú polgárai A jobb hasai teljesítmény nem nélkülözheti a képviselők szolgálatát, mint ahogyan nem számíthat külhoni tekintélyre az a nép, amely nem belüli önmagát, és ugyanakkor nem tiszteli a más nemzethez tartozókat is. A haza ma ismét ránk figyel. Országgyűlésünk legyen méltó a várakozásokhoz és reményekhez. Legyünk egy új Pozsony és új Debrecen is. Vállaljuk a reformhétköznapok szívós munkálkodását, legyünk képesek sorsfordító döntésekre is, ha a nép üdve, a haza sorsa, az állam függetlensége, a demokrácia és a szocializmus vállalt céljai ezt követelik. Nekünk úgy kell élnünk és dolgoznunk, hogy a kései unokák a mi neveinket is „áldó imádság" mellett mondják el. En hiszem, hogy így lesz. S ha így lesz, Magyarországot a poklok kapui sem dönthetik meg. Legyen béke az emberek között! Legyen békesség a Földön! Szűröd Mátyás beszédét kővetően az ünnepi ülés résztvevői elénekelték a Szózatot. A képviselők és a meghívott vendégek ezután a Kossuth Lajos téren a katonai tiszteletadás mellett felvont állami zászló előtt tisztelegtek Az ünnepi ülés befejezeseként a magyar Országgyűlés nevében Szűrös Mátyás, valamint Jakab Róbertné és Horváth Lajos alelnökök a Kossuth-szobor talapzatára koszorút helyeztek el. A szalag felirata: „A magyar forradalom és szabadságharc emlékére — a magyar Országgyűlés." (MTI) }