Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-11 / 36. szám

Nyilvánosságot, demokráciát... NÉHÁNY GONDOLAT A PÁRTMUNKA VÁLTOZÁSAIRÓL 1989. február 11., szombat DM] mq9qz*n Vajon hányszor írták (írtuk!) már le az elmúlt közel egy évben ezt a szót: megújulás. Visszaolvasva szinte már így ítél a közvélemény: no, sikeresen lejárultuk ezt a fogalmat is. Bevallom, bennem is sokszor érlelődött már ilyen ítélet — különösen a tavalyi nagy, megújulással címkézett hangoskodás, és egy politikai egy helyben topogás időszakában. De a követelmény a tétovaság idején sem veszhetett el — erre a bizonyos megújulásra, gazdasági, politikai intézményrendszeri reformra igenis Szükség van — már amennyiben valóban hisszük, no meg akarjuk, hogy országunk némi kis biztonsággal induljon abba a bizonyos XXI. századba. Hogy egy ilyen generális változtatás keretein belül mennyire fontos a párt, az MSZMP politikai gyakorlatának átalakítása, aligha kell külön magyarázni. Legfeljebb pontosan, a részletekre is ügyelve leírni: hogyan képzelik el az új tipusií pártpolitikai munkát Szegeden, mit kíván tenni az MSZMP Szeged Városi Bizottsága azért, hogy a szép elvek végre gyakorlattá is váljanak. 5 A kultúra kérdőjelei Mint arról már beszámoltunk, e témakört „A városi pártbizottság feladat- és hatáskörének, működési rendjének továbbfejlesztése" címmel tárgyalta meg a városi párttestület. A javaslat egyik előterjesztőjét, Szentgyörgyi Pált kértük meg arra, hogy beszéljen ez ezzel összefüggő elvi és gyakorlati változásokról. — Kezdjük talán azzal — milyen politikai elvek alapján képzelte el a javaslatot előterjesztő bizottság a feladat és hatáskör, valamint a működési rend továbbfejlesztését? — Kiindulási pontunk az volt, hogy nagy a várakozás a közvéleményben, ugyanakkor a tavaly májusi pártértekezlet elindított egy olyan reformot is, amely kiterjed a gazdaság és a jogállamiság minden területére. Mi ezen belül a politikai intézményrendszer, a pártmunka megújításának intézményi dolgaira helyeztük a hangsúlyt, de tisztában voltunk azzal, hogy ennek hatása a párton kívül is érvényesül. A politikai elvek közül három fő elemet emelnék ki. Az első a párt belső demokratizmusa, amely magában foglalja a kapcsolatot a párttagsággal és a pártszervezetekkel, valamint foglalkozik a döntéshozatal mechanizmusával. A második a nyíltság és a nyilvánosság kérdésköre, míg a harmadik az állami, gazdaság és társadalmi szervekhez fűzódó kapcsolataink. A fő működési elvek pedig így hangzanak: alapvető hangsúlyt helyezni a kezdeményezésre, a nyitottságra , a nyilvánosságra és a demokratikus testületi munkára. A párt politikáját elvi, politikai eszközökkel fejtse ki, tiszteletben tartva más szervek önállóságát, és nem átvállalva mások feladatait. Mindezt olyan munkastílussal kell megvalósítani, hogy az MSZMP a többpártrendszer keretei között is helyt tudjon állni. — Legyünk egy kicsit konkrétabbak: milyen fejezeteket is találhatunk ebben az anyagban? — A már említett főbb működési elvek mellett számba vettük a párttestületek feladatait, így azt, hogy milyen szerepet kell betöltenie a jövőben a városi pártbizottságnak, a végrehajtó bizottságnak és a munkabizottságoknak. Szó van a pártbizottsági tagok jogairól és kötelezettségeiről éppúgy, mint az apparátus új szervezeti felépítéséről. — Itt álljunk meg egy pillanatra, hiszen a párttagság körében talán a legtöbbet vitatott téma a pártapparátus feladat- és hatásköre. E területen milyen változtatásokat hagyott jóvá a javaslatot megtárgyaló városi pártbizottság? — Mielőtt e konkrét kérdésre válaszolnék, elmondom, hogy két ponton terjesztettünk eló alternatív javaslatot. Az egyik a munkabizottságokra, a másik épp az apparátusra vonatkozott. A munkabizottságok esetében az a döntés született, hogy tartsunk fenn és hozzunk létre hoszszú távú feladatok megoldására szúk körű, állandó bizottságokat, az aktuális kérdésekkel pedig feladatra orientált munkacsoportok foglalkozzanak. Az egyes munkabizottságokra és -csopórtokra, azok személyi öszszetételére a pártbizottság megbízásából a végrehajtó bizottság fog javaslatot tenni a következő pártbizottsági ülésen. Arra is törekedtünk, hogy minden egyes pártbizottsági tagnak a jövőben legyen konkrét, személyhez kötődő feladata is. Az apparátus szervezeti felépítésénéi abból indultunk ki, hogy elsősorban kiszolgáló, döntés-előkészítő, végrehajtó szervezet legyen, amely nem tölt be irányító feladatot. Tehát például a városi pártbizottság apparátusa nem utasíthatja az alsóbb pártszervezetek apparátusát. Az alternatívák megvitatása után e témakörben úgy döntött a pártbizottság, hogy a mereven elkülönült osztályokat megszünteti és helyettük újakat nem is hoz létre. A titkárokhoz elsősorban nem munkatársak, hanem feladatkörök tartoznak — így például g„<AÍaság- és szociálpolitika, pártpolitika és társadalompolitika. Ezekhez a feladatokhoz rendelik majd a munkatársakat. így lehetővé válik, hogy egy-egy tennivaló esetén egy új probléma felmerülésekor az apparátus szervezete rugalmasan átalakítható legyen. A pártbizottság megbízásából a városi első titkár tesz majd javaslatot az új elv szerint az apparátus létszámára és belsó felosztására, kihangsúlyozva, hogy egy felkészült, hatékonyan működő apparátus politikai szerepet is vállal a pártmunkában. — Térjünk át a munkamódszer változtatásaira. — A javaslatokat itt három téma köré csoportosítottuk. Döntési mechanizmus — kapcsolat a pártszervezetekkel, azok irányítása — együttműködés az állami és társadalmi szervekkel, a tömegszervezetekkel és az egyesületekkel. S hogy milyen változásokat tart fontosnak a pártbizottság? Először is: a döntési mechanizmus egészét át kell fognia, a nyilvánosságnak, a tartalmas kapcsolatteremtésnek és információáramlásnak. Számba vettük ezek alapján a döntéshozatal minden egyes elemét, kezdve azzal, hogy milyen témákat tárgyaljon a pártbizottság, ezeket hogyan vitassa meg, hogyan szülessen döntés, miként biztosítsa ezek nyilvánosságra hozatalát, végrehajtását és ellenőrzését. Ami újdonság — megítélésem szerint: sokkal nagyobb nyitottságot kapnak az alulról jövó kezdeményezések, így bízunk abban, hogy sokkal erósebb lesz a kapcsolat a párttagsággal is. Fontos cél továbbá az, hogy vitáinkat sokszínűség jellemezze, a leglényegesebb kérdésekben városi pártvitákra kerüljön sor, és ha szükséges, többfordulós tárgyalásra is sor kerülhet egy-egy téma esetében. Szándékaink szerint a testületi ülések nyilvánossága biztosíthat majd egyfajta kontrolit. Szeretnénk továbbá csökkenteni az írásos anyagok számát, megszüntetni a határozatcentrikusságot, s nagyobb szerepet biztosítani a pártsajtó önálló kezdeményezéseinek. — A szándékok szerint hogyan változik a kapcsolat a pártszervezetekkel, mennyire módosul azok irányítása? — Megítélésünk szerint új alapokra kell helyezni a pártbizottság viszonyát a párttagsághoz és az alsóbb szintű pártszervekhez. Az alapszervezetek delegált pártbizottsági tagjaikon keresztül, az önálló kezdeményezésekkel, a spontán tagsági észrevételekkel, a pártvitákban való részvétellel, kezdeményezéseik nyilvánosságra hozásával, a bizalmatlansági indítvánnyal, a visszahívás kezdeményezésével tudnak az irányításra hatni. A pártbizottság a döntéshozatali mechanizmus demokratizmusával, a döntések előkészítésének és végrehajtásának nyilvánosságával, a testületi ülések nyitottságával, az információs munka javításával, a pártbizottsági tagok közszereplésének fokozásával kíván folyamatos, élő kapcsolatot kialakítani a párttagsággal. A városi pártbizottság biztosítja az alapszervezetek, pártszervek önálló tevékenységét, adminisztratív úton nem kívánja csorbítani önállóságukat. Döntéseivel csupán orientálni akarja a helyi pártmunkát. — Napjainkban talán az egyik leglényegesebb kérdés, milyen viszonyt alakít ki a MSZMP az állami, társadalmi, tömegszervezetekkel, a különböző most alakuló társaságokkal, egyesületekkel... — Alapelvünk az, hogy tiszteletben kell tartani a más közösségek önállóságát, és pártbizottságunknak párbeszédre, partneri viszony kialakítására kell törekednie. A kölcsönös képviselet gyakorlatát a rendszeres, kölcsönős tájékoztatások váltsák fel. Kapcsolatainkat a rugalmasság, a tolerancia és az elvszerú viták követelményei szerint építjük ki. BÁTYI ZOLTÁN Egyetemisták tüntetnek, pedagógusok bért követelnek, vállalatok művelődési házat árulnak. A kultúra pénzért kiált! A közfelfogásban pedig elterjedt egy reálisnak látszó vélemény: ha már nincs több pénze az országnak, akkor osszuk el azt, ami van, kutassuk fel a felesleges kiadásokat, szüntessük meg a bért pazarló haszontalan íróasztalokat. Mit tegyünk végül is? A tragikusan időszerű kérdésre csak nagyon felelősen lehet válaszolni. Felkerestük dr. Werner Gábort, a Gazdaságkutató Intézet igazgatóhelyettesét, hogy a kultúra kérdőjeleire a gazdasági szakembertói kérjünk válaszd A vele folytatott eszmecsere után írjuk le ezeket, a rövidítés okán nyilván egyszerűsített, ám alapvető gondolatokat. A meglévő jövedelmek újraelosztásával a magyar gazdaság gondjai nem oldhatók meg. A jövedelemtermelést kell növelni. Ügy látszik, a magyar gazdaság történetében makacsul visszatérő tévedés az újraelosztásba vetett hit, és az, hogy ennek a szerkezetére jobban figyelünk, ahelyett, hogy a hatékonyságra, a haszonra figyeltünk volna. Jól-roszszul másoltuk a világgazdaságban lezajló makroszerkezeti változásokat. Elsősorban azt kerestük, hogyan lehet strukturális változásokkal minél hamarabb, minél jövedelmezőbb gazdaságszerkezetet kialakítani, s elfelejtettük, hogy ez a szerkezet rugalmasan idomul a hatékonysághoz. Ha a világpiacon a legkorszerűbb termék 20 százalékos haszonnal volt gyártható, akkor joggal remélhettük, hogy ennek hazai gyártásával — ilyen szerkezetpolitikával — képesek leszünk 10 százalék feletti profitot elérni, mert a gyenge hatékonyságunk ezt is leértékelte. Az energiatermelés túlzott fontosságának tudata látszik a legmakacsabb, legkárosabb szerkezeti maradványnak. Egyáltalán: a gazdasági közgondolkodásra jellemző egyféle tragikus jelen idő, s majdhogynem rövidlátók lettünk a távlatokhoz. De hol van a szerkezetváltáshoz, a jövó gazdaságához, az életképes modern, hatékony termeléshez vezető út? Ezek a strukturális irányok: a tudományos kutatás és műszaki fejlesztés, az óvodáktól a diploma utáni továbbképzésig az oktatás egész terjedelme, valamint e kettőnek az infrastruktúrája. Utóbbiba az informatika, főként a modern telefonhálózat is beletartozik. Ez az a fejlődési vonulat, amely nélkül nem lehet a jövő számára „kiművelt emberfőket" nevelni, akik egyáltalán képesek lehetnek helytállni a jövó vezérelte társadalmi-gazdasági mozgásokban. Ennek az iránynak közvetlen haszna is van. Az információ ugyanis egyre inkább eladható áru. Ennek termeléséhez a kiművelt emberek nélkülözhetetlenek. Másfelől a külföldi müködó tóke is keresi a befektetési lehetőségeket. Mi az, ami számára vonzó lehet? Nem a puszta két kezünk, hanem a „tudás", a találmányok, szabadalmak, a korszerű gyártási eljárások. A külföldi tóke csak akkor mozdul meg számunkra, ha már most látja a magyar gazdaság jövőjét. A külföld extraprofitot vár, s azt — ismerve a hjtzai adottságokat — elsősorban a kutatásfejlesztés ígéri. Ez sajnos megelőzi az „emberi értékbe" történő befektetés többi részét is, például az egészségügyet, a művészeti életet — de az oktatást nem! Ha ma Magyarországon egyáltalán működhet gazdasági szerkezetpolitika, akkor ez az — szemben az eddigi, végeredményében energetikára, alapanyagiparra súlyozó szerkezetpolitikával, mely annak ellenére alakult ki, hogy államilag számos egyéb területet kedvezményeztünk, de ezek a kedvezmények egymást oltották ki. A jól-rosszul kialakult-kialakított gazdaságszerkezetünkön tehát a korábbinál egyértelműbb struktúrapolitikával némileg segíthetünk, de ezzel nem tudjuk orvosolni a fó betegséget, a gyenge hatékonyságú termelést. Ez a mechanizmus egészének problémája, s csak a megfelelő érdekeltség kialakításával gyógyítható. A költségvetési újraelosztással, illetve a költségvetés kiadásainak csökkentésével is elóbb a deficitet kell lefaragni, és csak kevés marad arra, hogy az említett alapháromszög: a kutatás—oktatás—infrastruktúra fejlesztésének réseit betömjük. Azt is csak azzal a tudattal, hogy a lényeg a hatékony termelés, s nem önmagában a szerkezet. Csakhogy a hatékony termelés a jövó lehetősége, a termelési szerkezet pedig már kénytelen-kelletlen ránk maradt örökség, súlyos jelen idő. Ezért mégiscsak meg kell kísérelni, hogy a költségvetés kiadási szerkezetét átrendezzük, bár ez nagyon nehéz. Az alapokból — például a mezőgazdaságból — nem lehet a támogatásokat elvonni, de minden támogatott területen is létezik pazarlás. Ezt kellene igazán kiiktatnunk. Erre szolgál a vállalati támogatások már megkezdett csökkentése. Vagyis vékony pénzszeletekból össze lehet rakni egy nagyobbat. A fejlődés elősegítése végett azonban célszerű ezt az összeget az említett gazdaságfejlesztési alaphármas javára fordítani. Elképzelhetők bizonyos ésszerű visszalépések a felhalmozási támogatásból, elsősorban az energetikából és alapanyag-termelésből. Ennek a beruházásokban — noha adottságaink ezt egyáltalán nem indokolják .— magas, sőt az elmúlt években növekedett is az aránya. Persze ehhez vállalni kellene, hogy megkockáztassuk az energiaellátás biztonságának bizonyos csökkentését. Az is biztos, hogy az államigazgatás és a társadalmi szervek költségvetése ugyancsak csökkenthető, sok az erre feleslegesen kifizetett pénz. E tekintetben azonban nem a létszámot, hanem a feladatot érvényes csökkentenünk. Mindez azonban csak kényszerű súlypontozás jelen időben. A jövó az egész gazdaság teljesítőképességének megsokszorozása. Az pedig téveszme, hogy a költségvetés átcsoportosításával ezt a csatát meg lehet nyerni. Amit mégis lehet, azt célszerű a létfontosságú kutatás—oktatás—infrastruktúra fejlesztésére fordítani. Mindezeknek azonban az az alapfeltétele, hogy a gazdasági fogyókúra éveiben elkerüljük a meglévő gazdasági szerkezetek végzetes újratermelődését, s helyette kialakítsuk az életképes érdekeltségi rendszert. FÖLDESSY DÉNES •7Ircntct- töwyes-ásrefamkxict AnQOSf'Dcvci-várát- hoQy-rclcpittcnchtiogy-ttlcpittcnci'-telvctci -crcmtc? Fcívcta •auJter-fc'ívcta-aröwcr • Dcva •vawsfáho?-ma?mwopjciontet • AciQOff-Dcvci várho?-hcm -is-tadottfrAmit- röthfdcíiQ-lcomíott-cfterc* Amit- rcifW -crtiQ- leomlott• wqqcto '/Icemamfvdott-tiicnM-fvrníjcrTbíöt megállitm-h oty-lau- Ichctrcpcf* nr IIIHII. us KÓS KÁROLY RAJZA