Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-10 / 35. szám
4 1989. február 10., péntek / POSTALÁDA Társszerzőnk az olvasó ... izgatja most legjobban az embereket, amit a rengeteg aláírással ellátott levelek sokasága igazol. Egyelőre tizenöt szegedi nagyvállalat, intézmény szakszervezeti bizottsága juttatta cl a dolgozóik nevében megfogalmazott kérést a Hazafias Népfront körzeti bizottságához, és mindegyik így kezdődik: „Dolgozóink tudomására jutott, hogy meg akarják szüntetni a Hófehérke gyermcküzlctet, a város egyetlen gyermekboltját. Kéréssel fordulunk az illetékesekhez, hogy a megszüntetéséhez ne járuljanak hozzá... maA nagy ötlet Egyik összeállításunk humoros levél megírására késztette olvasónkat. írását nyílt levélként kérte közzétenni, a miniszterelnök címéTc. Hogy nem így közöljük, magán a tartalmon nem változtat. íme a nagy ötlet: A Délmagyarország 1989. január 30-i számának Pletykák és bejelentések című írásának olvasása után a következő kéréssel fordulok Valakihez: Ha az ország bármelyik nagyvállalatánál — ahol féléves vezetői munkát kb. 800—900 ezer forinttal premizálnak — megüresedne az igazgatói szék, kérem nevezzenek ki engem, mindössze egyetlen évre. Hogy mégse legyek teljesen ismeretlen, néhány szót magamról: 35 éves vagyok, nős, családos. Főiskolát végeztem, valamint az MSZMP esti egyetemének szakosító tagozatát. A falu is suttog... ... — írja ifj. Lele József. „Mert nyomós oka van. Történt ugyanis, hogy a tápéi hagyományőrző népi együttes részt vehet az idei nizzai folklórfesztiválon. Nagy örömmel és izgalommal készül erre a társaság (sajnos, már Török József kiváló vezető nélkül, s ez máris érződik!), a Tápai lakodalmassal. Ez a mű többször nyerte el az arany, illetve más magas kitüntetések sorát, többek között az örökös kiválóságot, s bemutatásáért kapta a tápai gárda a nívódíjat is. A müvet bemutató együttesben kisiskolás korútól, meglett korúig minden korosztály megtalálható — volt. Mert hát ezentúl az utóbbiaknak nincs ott helyük. Erről suttog, crról beszél, erról duzzog a falu. Mi történt hát Tápén? Látszólag semmi különös. Csupán az. hogy a kiutazás küszöbén álló együttes idós tagjaival tudatták: nem utazhatnak a nizzai karneválra. Ez a tény hét idós embert érint. Azokat zömmel, akik több-kevesebb év óta hűséges tagjai az együttesnek; kiknek közreműködése is nagyban hozzájárult az eddig elért, országos mércével is nagy. értékelhető eredményekhez. Sok vita folyik, vajon a tápai táncokat, dalokat és muzsikát valóban a helyiek tudják-e előadni. bemutatni a leghívebberi? Erre azt felelem: igen. Most nem egy új tag csak azért került fel a kiutazók listájára, mert világot akar látni. Egy szó mint száz: nagy könnyelműség történt Tápén, amit helyrehozni nem lehet, mert az „öregek" már nem mennek vissza „édös" beszédre sem. S ki tudja, helyettük más megy-e majd?" A ház és annak száma Január elsó felében a Közép fasor 37 és 37/A számú bérházak 24 lakásának bérlói értesítést kaptak az IKV-tól. hogy a tanács építési és közlekedési osztályának határozata alapján a 37-es számú ház a 39/A számot. a 37/A pedig a 39/B számot kapja. Az elsó pillanatban csekély jelentóségűnek túnó intézkedésről az érdekelt lakók fokozatosan felismerték, hogy ezzel kellemetlenségek is járnak. Mert a házszámváltozást tizenféle helyen kell bejelenteni, mert a postásunk nemrégen közölte, hogy a posta körzethatár-módosítást fog végezni. Valósiínú, hogy a miénket egy másik körzethez csatolják. Ez azt jelenti, hogy új postás kerül kialakítandó körzetünkbe, ami annak a veszélyével jár. hogy a régi házszámokra címzett küldeményeket nem tudja az új postás kézbesíteni. Többünk reklamálására a tanács illetékes osztályán közöltek. hogy az ingatlanok, telkek korábbi téves helyrajzi számai miatt váltak szükségessé az új házszámok. A két lakóház 1961 óta viseli a számát. A 31—33. számot viselő kollégium és a 37. között nincs beépített vagy beépítetlen telek, tehát nincs 35ös házszám. Kézenfekvő tehát a legegyszerűbb megoldás: ha' a 37/A elótti magánház (egy család által lakott) a 35-ös számot kapná, úgy mindkét érdcftelt bérházon az eddigi — megítélésünk szerint — helyes számozás maradna meg. Az illetékes cáfolatát vagy megállapításunk helyességét elismerő válaszát várja: Horváth Ferenc nyugdíjas, Közép fasor 37/A-39/B ." Talán soha annyi levél nem érkezett két hét alatt szerkesztőségünkbe, mint most. Kényszerűséghői, de. igencsak le kell rövidíteni olvasóink írásait, hogy minél több Mérés, észrevétel megjelenhessen. Hófehérke sorsa... Közterület radjon az eredeti helyén, a Kárász utca egyik tartozéka... inkább árubóvítést kellene végrehajtani..." Nem soroljuk itt föl az összes feladót, de mindegyik olyan helyről érkezett, ahol zömében nök dolgoznak, mint például: Szőrmekikészítő Konfekció Vállalat, Tabán óvodai központ. Tápéi Háziipari Szövetkezet, Bartók téri gyógyszertár. Április 4. Cipőipari Szövetkezet, Szegedi Textilművek. Szegcdi Kenderés Múanyagfeldolgozó Vállalat, Szalámigyár és Húskombinát, Szegedi Ruhagyár. Postások Szakszervezete... Bár nyelvvizsgám nincs, négy nyelvből — angol, német, orosz, szlovák — rövid idö alatt megszerzem. Ha az utóbb felsoroltak miatt esetleg hátrányom származna a kinevezésnél, tekintsünk el mindentől, maradjunk a 8 általánosnál, mert az ugye így is, úgy is van. ígérem, hogy kinevezésem kézhez vételétől számított 1 év után átadom a helyem másnak, akinek szintén egy életre megoldaná problémáit az a bizonyos közel 1 millió forint. Ez alatt az egy év alatt igyekszem nem tönkretenni a vállalatot. Ám ha mégis megtörténne ez a „malőr", úgy kérni fogom korkedvezményes nyugdíjaztatásomat (érdemeim elismerése mellett), s békésen fogok élni családommal, amíg meg nem halok. Tisztelettel: ifj. Bcrnula Mihály (Szeged. Jókai u. 7. „Az elmúlt évben lapjuk foglalkozott a Rókusi körút páros oldala rendezetlenségével, az embermagasságig éró gazzal. Cikkük nyomán mindössze anynyi történt, hogy egyszer a gaz egy részét lekaszálták és minden maradt a régiben. Kérjük, ismételten foglalkozzanak a témával, kibővítve az alábbiakkal. A Rókusi körút és Tópart utca sarkán egy üres telek benyúlik a 4. és 6. számú házak mögé, melyet gaz, szemét és az építkezésből visszamaradt betonelemek foglalnak el. A Tópart utcai házak nem egészen két éve épültek, a közvetlen ház körüli részt a lakók rendben tartják, füvesítettek, virágokat ültettek, de azon túl csak sár és szemét található. Ezt a területet egy kis erdősáv zárja le, s az itt lakók a közelmúltban meglepetéssel tapasztalták, hogy a kis erdő fáit irtják. Ezen a sivár környéken egyetlen vigasztalása a lakóknak az erdősáv, amit most ki tudja, milyen megfontolásból. úgy tűnik, kiirtanak". — írják a lakók a Rókusi körút, a Tópart és a Kukorica utcából. Tavalyelőtt márciusban örvendetes cikk jelent meg, melynek lényege az volt. hogy Szegeden is megalakult a közterületfelügyelet. Áldásos tevékenységük hatástalan maradt, mert például a Bartók tér piszkos, szemetes. Miért nem lehet akár bírsággal is kényszeríteni a tisztaságot? — kérdezi Fóris Erzsébet. Egy másik téma. amire szintén a közterület-felügyelök figyelmét kell felhívni: menetrend szerint érkeznek azok az észrevételek is. hogy a kutyákat némely gazdák póráz nélkül sétáltatják, és a „nyomvonaluk" is követhető. A hatóságok szerezzenek érvényt a tanácsi rendeleteknek! — írja olvasónk, aki azzal fejezi be levelét, hogy „nem vagyok az állatok ellensége". A Bocskai utca lakói pedig így fogalmaznak: „Látva az igyekezetet, amellyel városunk vezetősége a fennálló, súlyos hibák fölszámolására törekszik, vagyunk bátrak fölvetni: mikor szűnik meg városrészünk szégyenfoltja, a Csirkecsárda hordókocsmája? Ugyanis a környéket nagyon irritálja a sok, randalírozó szesztestvér. Újabban a lépcsőházakat sem kímélik. és szinte rémületben tartják esténként-éjszakánként a környék lakóit." Valami elkezdődött. Mégpedig a tavaszi nagytakarítás. A városgondnokság dolgozóit láttuk serénykedni a Csillag téren, a Lugas utcai parkban, ahol olyan rendet és tisztaságot varázsoltak két nap alatt, hogy hírehamva sem maradt a lehullott leveleknek, az eldobált szemétnek, a fák. bokrok fölösleges gallyainak. Ha így haladnak, valószínűleg a Belvárossal együtt a lakótelepi közterületek is megszépülnek tavaszra! ..Október 19-iín elveszett a képen látható gyönyörű, hársonvfulü. sötétvörös színű, nagy termetű, magyar, vadászvizsla kan kutyánk. Oldalán pici forradás látható. Szinte ugyanezzel a szöveggel hirdettük sokáig a sajtóban, elhangzott a szegedi rádió hullámhosszán. Sajnos eredménytelenül. A kutya elvesztése és a hirdetési költségek alaposan megnyirbálták lelki és anyagi világunkat. November végén azt hittük, a nyomára bukkantunk, mert a Csillag téri díszhalkereskedötól megtudtuk, ö adott póráznak egy madzagfélét egy ismerős vevőjének, állítólag azon vezették haza a kutyánkat a Kereszttöltés utcába. Ezután férjemmel becsöngettünk majdnem minden ott lévő lakásba a fényképpel, de a lakók nem látták a kutyát. Ha eddig nem figyelte volna a hirdetéseket az illető, most reméljük, felfigyel a kérésre, és jelentkezik a körzeti megbízottnál vagy viszszahozza hozzánk. A cím: Gyovm Mihályné. Bokányi D. utca 16." Üzenetek Dóéról kérdezte egy olvasónk, hogy mikor emelkedtek a gabonaárak, korábban-e a központi, január 9-i áremelésnél? A válasz igen. A Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalattól megtudtuk, hogy az Országos Árhivatal elnökének a szemes fehérje és az ipari takarmányok árára vonatkozó 109/1988. (Ász. 40.) ÁH ármegállapításának hatályba lépése: 1989. január 1. Sok aláírással érkezett levéllel kezdtük, azzal is fejezzük be Postaládánkat. Kiskundorozsmai lakosok küldték el levelüket az éjszakai központi orvosi ügyelettel kapcsolatban. Február 8-i. szerdai lapunk ötödik oldalán Népszavazás az ügyeletről? címú írásunk részletesen foglalkozik az üggyel, így ezeken a hasábokon nem térünk vissza a kérdésre. Összeállította: Czakó Julianna Lesz kollektív szerződés Mint ismeretes.' 1989-tól a vállatoknál nem kötelező a kollektív szerződés megkötése. A Tisza Volán gazdasági és társadalmi vezetése mégis úgy határozott. hogy a jövőben is megkötik a szerződést. A vállalat vezetősége a szakszervezettel egyetértésben úgy rendelkezett, hogy a kollektív szerződés módosításáig r~ tekintettel a széles körű áremelésekre — a vállalat valamennyi teljes munkaidős dolgozója részére január és február hónapra ötszáz-ötszáz forint általános, átmeneti mozgóbért fizet. Ezt elsó alkalommal a januári bérekkel fizették. A kollektív szerződés módosítása — újraalkotása — után március elsejétől a mozgóbér megszűnik és a munkabért a teljesítménytől függően állapítjuk meg. mindenki részére. A béremelés alapja — előzetes számítások szerint — a készülő vállalati tervben meghatározandó 10% körüli bérfejlesztés. A szakszervezeti bizottság a vállalat vezetősége elé terjesztette a dolgozók minimálbérének négyezer forintra cjnelésct is, s a javaslatot a vállalat vezetősége napirendre tűzi. iir Ml? Hol? Mikor? 1989. FEBRUÁR 10., PÉNTEK - NÉVNAP: ELVIRA A Nap kel 6 óra 58 perckor, és nyugszik 16 óra 59 perckor. A Hold kel 8 óra 37 perckor, ós nyugszik 22 óra 48 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vfzóllésa Szegednél csütörtökön plusz 73 cm (álló) HETVENÉVES Komlós Juci (sz 1919) Jászai-dl|as színész, érdemes miivész. a Thália Színház tagja A fölszabadulás előtt Makón is játszott HETVENÉVES Bessenyei Ferenc (sz 1919) kétszeres Kossuth-dlias színész, kiváló művész, a Nemzeti Színház tagia A fölszabadulás után Szegeden is látszott HETVEN ÉVE született Pogácsás György (1919-1977) mezőgazdász, egyetemi tanár. 1954-56 közt az állami gazdaságok minisztere NAGYSZÍNHÁZ 6 órakor Szerelmi bájital (Déryné 1-2. bérlet) KISSZlNHÁZ 7 órakor Az Arbat gyermekei (Egressy 1 bérlel) MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor Eldorádó (szines magyar film. II helyár!) délután tél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor: Az ördögűző (szines amerikai horrorfilm. Csak 18 éven felülieknek!) Fáklya: (él 3 órakor Éljen Szervác! (színes magyar bábfilm) háromnegyed 5 és 7 órakor A kockázat ára (színes m. b. francia film. V. helyár! Csak 18 éven telülieknekl) Szabadság: 3. negyed 6 és fél 8 órakor Eldorádó (színes m film II helyár!) Filmtéka: léi 6 órakor Sophie választása I-II rész Dupla helyár!) Kiskörössy halászcsárda: (videomozi) délután 4 és este 8 órakor Az erőszak ize (szines amerikai bűnügyi film). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! \ • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI: Ma a balesetet szenvedett személyekel a II. kórház (Tolbuhin sgl. 57.) veszi lel. sebészeli felvételi ügyelelet az I sz Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4 ), urológiai felvételi ügyeletet a II kórház tart A balesetet szenvedeti gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a lelnőttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt. 1 sz. alatt. Teleton: 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel tél 8 óráig a Lenin krt. 20 sz alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET: Ma este 7 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika (Szeged, Lenin krt 111. (.teleton 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfótól péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Szeged. Zöld S u. 1 -3. Teleton: 14-642 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Teleton: 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Héttőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. BUDAPESTI. 9 05 Tévétorna 9 10 Magyar évszázadok 9 30 Mint oldott kéve 10 30 Bizánc ezer eszlendeie 1100 Képújság 16.55: Hirek 17.00 Péntek délután - Évgyűrűk 17 30: Téka 17 40 Riporlmusor 17.55: Reklám 18.00: Ablak 19 00: Músora|ánlat 19.05: Türelöm köll a szögénységhón 2 19 20 Reklám 19 25 Közlemények, müsoraiánlat 19 30 Hiradó 20 00 Reklám 20 05 Németh László: Égető Eszter 21 10 Reklám 21.15 U| hullám 22.00 Színház az egész világ - A színészek nem értik — (Angol filmsorozat) 22 55: Hiradó 3. 22 30: T J. Hooker - (Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat) 23 16 Napzárla KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: ét 10.35: Téli Iskolatelevfzló. 15.10: Hírek - Elmulasztották - Nézzékl 15.15: Éjszakai program - Ism. 17.15: Tv-nspló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk. 18.25. Rajzfilm. 18.30: Népzenei műsor. 19.30: Tv-napló. 20.00: Miami fogyatékosságai — filmsorozat. 21.00: Otthon, édes otthon — humoros sorozat. 21.30: Tv-napló. 21.50: Kulturális magazin. 22.55: Éjszakai program. BELGRÁD 2. 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hirek. 18.00: Rl|ekal krónika. 18.45: Kritikus pont. 19.15: Tv-kléllités. 19.30: Tv-napló. 20.00: Szórakoztató zenei műsor. 20.55: Parlamenti krónika. 21.25: Egy szerző, egy (Ilm. SKY 7.00: Gyermekműsor. 9.30: Ths Lucy Show - (vigjátéksorozat). 10.00: Panel Pot Pourrl - (JAtékshow). 11.30: Magazinműsor. 12.30: Sulllvanék. 13.00: Egy másik világ — (amerikai filmsorozat). 14.00: Az Eurosport csatorna műsorából. 15.00: Változó világ. 16.00: Szeretni - (filmsorozat). 18.00: Családi ügy (vigjátéksorozat). 18.30: Édes hármasban — (vigjátéksorozat). 19.00: Az Eurosport csatorna műsorából. 01.30: Az Árts Channel műsorai. SUPER 8 00: Egyveleg. 15.30: Rockzené NagyBrltanniából. 16.30: Forró drót. 18.30 Élve vagy holtan. 19.00: A megmentő 19.55: Turístamagazin. 20.20: Mit játszanak a mozikban? 21.00: Rockzene 22.00: Az erő órája. 23.00: Slágergép 00.00: Egyveleg. TV5 16.10: A fekete képleapkás ember. 16.30: Jó napot, jó étvágyai! 17.00: Falu a felhők között. 17.30: Számok és betűk 18.00: Egy emlékezetét vesztett ember emlékei. 18.45: Farsang Baselban. 19.45: Csillogó papiros. 20.00: Hegymászók magazinja. 20.30: Másféle élet. avagy Néhány wayana Indián krónikája. 21.40: Kerevet. 22.35: Océanlques kulturális magazin. 23.00: Sport ás szsbsdidó. 00.00: Megrázkódtatás. Rádió BUDAPEST 2. Tv 2 Sugár Ágnessel és Dőmsödi Gáborral 17.00: Képújság 17.15: Tv 2 Benne riportok, időjárás torna, zene 17.45 Torpedó — (Telefonos játék) 18 00: Telespori 18 25 Tv 2 18 30: Gyerekeknek! 18 45 Tv 2 19 00: Premier 21 00 Hiradó 2. KOSSUTH 8.20: Tér-ldö - Tudományos magazin — Ism. 8.50: Nótacsokor. 9.40: Tekeredik a kigyó — Óvodások műsora. 10.05: Magányos fa — Garal Gábor verse — Ism. 10.10: A zene Is összeköt. 11.10: Magyar Irás - A rádió Irodalmi hetllap|a. 12.45: A Föld. amelyen élünk. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Átszervezett gyárak - átszervezett tortok. 15.00: A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 15.30: Hagyományápolók. 16.05: Weöres Sándor versel ás vallomásai. 17.00: Az állam én vagyok? — Hollauer Tibor riportja. 17.25: Ipargazdák 17.30: Idősebbek hullámhosztzán. 19.15: Bessenyei Ferenc rádiói szerepeiből. 20.22: Magyar zeneművészek a nagyvilágban. 21.02: Daróci Bárdos Tamás: Hegyközi lakodalmas. 21.15: Kilátó - A Rádió világirodalmi hetilapja. 22.00: Népszerű dallamok. PETŐFI 8.05: Az Izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Slágermúzeum. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben (Éló). 12.10: Poór Péter énekel. 12.25: Édee anyanyelvünk — Ism. 12.30: Népi muzsika. 13.05: Pophullám. 14 00: Péntektói péntekig (Éló). 15.05: Könyvről - könyvért (Élő)-- Irodalmi rejtvénymúsor tlz percben. 17.05: Kölyökrédló. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Rólunk van szó! 20.05: Operettkedvelőknek - Fényes Szabolcs műveiből. 21.05: Fiatalok popzenei felvételeiből. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Népszerű dallamok - esti hangverseny (Elő). 23.15: Slkerlemezek CD-n. 23.52: Anthony Braxton és Szabados György közös felvételeiből. BARTÓK 9.08: A századforduló operáiból. 10.10: Csak fiataloknak!. 11.05. Garal Gábor versel — lem. 11.10: S2Ímlonlkue zene. 12.28: Francia muzsika. 13.05: Hallgassuk ú|ra! 14.05: Bach: 32. kantáta. 14.31: A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. 16.00: Verdi operá|a: A trubadúr. 18.20: Lendvay Kamllló müveiből. 19.05: Diákiélóra. 19.35: U| lemezeinkből. 20.27: Fiatalok a seregben. 20.57: Zenekari muzsika. 22.00: A Poptarlaznya dalainak különkiadása. 22.54: Zenél panoráma. SZEGED 66,29 MHz - 94.9 MHz 1989. február 11.. szombat 8.00-10.00: Alföldi Tükör A tartalomból: - A Cukorgyár Rt.7 - „Ez agy légverés csöpülte nyáj..." - beszélgetés Bozóky Évával, Donáth Ferenc özvegyével. - A világ leghoeszabb DNS-e. — Nyllvánoetág - Szeged.