Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-10 / 35. szám
I 1989. február 10., péntek ( Rádiótelex VEZETŐ PARTTISZTSÉGVISEI^K KONZULTÁCIÓJA Grósz Károly, az MSZMP főtitkára részvételével csütörtökön tanácskozást tartottak az MSZMP megyei és megyei jogú bizottságainak első titkárai. A megbeszéiesen jelen voltak a Központi Bizottság titkárai, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztályainak és intézményeinek vezetői. A résztvevők konzultációt folytattak az alkotmány koncepciójáról és időszerű belpolitikai kérdésekről. FOGADÁS IRAN NEMZETI ÜNNEPÉN Az iszlám forradalom győzelmének 10. évfordulója, az Iráni Iszlám Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott csütörtökön a nagykövetségen Keyvan Imani, a köztársaság budapesti nagykövete. A fogadáson megjelent Sarlós István, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Stadinger István, az Országgyűlés elnöke, Berecz Frigyes ipari miniszter, Andrikó Miklós kereskedelmi minisztériumi államtitkár és Nagy Gábor külügyminiszter-helyettes, Valamint a diplomáciai élet számos képviselője. AZ OSZT TANÁCSKOZÁSA A gazdasági társaságokról szóló törvényhez kapcsolódó átalakulási törvény tervezetét vitatta meg az Országos Szövetkezeti Tanács elnöksége csütörtökön. A icrtület tagjai egyetértettek azzal, hogy a szövetkezetek átalakulhassanak gazdasági társaságokká, de lehetővé kell tenni azt is, hogy a gazdasági társaságok esetenként szövetkezetté alakulhassanak. Ezzel összefüggésben a szövetkezeti törvény néhány rendelkezését is módosítani szükséges. ENSZ-DELEGACIÓ DEBRECENBEN Az ENSZ Menekültügy' Főbiztosságának hazánkban tartózkodó ténymegállapító bizottsága csütörtökön Debrecenbe látogatott. A me gyei tanács székházában az egyházak képviselőinek jelenlétében Virágh Pál, a végrehajtó bizottság titkára, a Romániából áttelepülőket segítő megyei koordinác'ós bizottság vezetője tájékoztatta a delegáció tagjait. Elmondotta, hogy eddig 3623 román állampolgár kapott tartózkodási engedélyt Hajdú-Bihar megyében. Az áttelepültek kétharmada úti okmányok nélkül, illegálisan érkezett hazánkba. A magyében, elsősorban a megyeszékhely üzemeiben 1856-an helyezkedtek el. Az ENSZbizottság tagjai ezután el. látogattak arra a bölcsődéből _ átalakított átmeneti szállásra, amelyet a múlttev márciusában rendeztek be Debrecenben. Egyszerre 00 személyt tudnak — általában egyhetes időtartamra — elhelyezni. Eddig összesen 2734-en vették igénybe az átmeneti szállást. Szóvivői tájékoztató (Folytatás az 1. oldalról.) reteink alapján foglalkozik a világkiállítás megszervezésélentheti a régi jelszavaknak nek anyagi és egyéb feltéteújakkal való felcserélését: a leivel A magyar és az oszt_ hatások és a kovetkezmé- rák szakemberek folyamaton.vek elemzésére kell nie. epül" san konzultációkat tartanak a jövőben, s Magyarországra A Magyar Rádió munka- látogatnak a Nemzetközi Kitársa az 1956 értékelésével, állítási Iroda képviselői is. Nagy Imre szerepével kap- ök is megfogalmaznak igécsolatos dokumentumok nyeket, illetve a döntéssel iránt érdeklődött. A szóvivő kapcsolatban további infortájékoztatásából kitűnt: az mációkat. Végül is a korügyben illetékes Igazságügyi mány áprilisi ülésén fogja Minisztérium hosszabb idő végleges álláspontját kialaóta intenzív kutatást végez kítani a megrendezésről. Ezt és rendszerezi az iratokat, követően várhatóan a májuA befejezéséhez közeledő si országgyűlési ülésszakon munkáról Kulcsár Kálmán döntenek ebben a kérdésben, miniszter egyértelmű, kor- a Magyar Távirati Iroda rekt és kielégítő felvilágo- munkatársa utalva arra, sítást ad majd. hogy a különböző új társaA Figyelő munkatársa a dalmi szervezetek esetenként gazdaság tavalyi eredmé- megkérdőjelezik a mezőgaznyeinek hátteréről, illetve dasági nagyüzemek jövőjét, arról tudakozódott- milyen megkérdezte: a kormány céllál terjeszti a Bécs—Bu- tagjai milyennek ítélik meg dapest világkiállítás témá- e gazdaságok kilátásait. Tuját a kormány az Országgyű- dakozódott arról is: van-e lés elé, amikor a befekteté- va,ós alapja az útlevélilleték sek megtérülésére vonatkozó árának emelésével kapcsolagazdaságossági számítások tos híresztelésnek. Áz MDF március 15-ről még nem állnak zésre. rendelkeA Bécs—Budapest világAz utóbbi kérdésre válaszolva a szóvivő elmondta: e híresztelésnek semmiféle kiállítással kancsolatban alapja nincSl tehát rémhír" Kiaiutassai Kapcsolatban k tekinthet5 A nagyidéMarosán György rámutatott: mek heIyzetével összefüggésa kormány olyan tájékozta- faen kife}tette: ezeknek a jö_ tót terjeszt az Országgyűlés vőben is meghatározó szereelé, amely a jelenlegi isme- pük lesz a mezőgazdaságban. Január 28-i számunkban ismertettük több alternatív szervezet helyi vezető testületeinek azt a válaszát, amelyet a városi párt-, KISZ- és népfrontbizottság és a városi tanács közös felhívására juttattak el hozzánk, s amiben kijelentették: nem kívánnak részt venni március 15-e közös megünneplésében. A Magyar Demokrata Fórum szegedi elnökségének három tagja eljuttatta hozzánk nyilatkozatukat, amelyben jelzik, hogy az akkori információ nem az elnökség közös álláspontját tartalmazza. Nemzeti ünnepünk megtartásával kapcsolatos véleményüket az alábbiakban közöljük. Nyilatkozat fosztani nemzeti érzésüktől, ne zavarják az ünneplőket. Éppen ezért nem felejtjük Felelősséget vállalunk az el, hogy a hatalom még ünnepségen saját tagjainak 1988-ban is fellépett a nem- fegyelméért, rendjéért, zeti érzés megnyilatkozá- Az MDF önálló politikai sai ellen. szervezet, önálló politikai 3. Elhatároljuk tehát ma- elgondolásokkal, szerveA Délmagyarország január 28-i számának ,,A válasz: Nem" cimű írásával kapcsolatban a Magyar DemokraÍenek" háromba l^afáb" gunkat attó1 a hatalomtól, zettel, tagsággal. Sem ezalbi nyilatkozatot teszi: an?eLY t^* f~ nemzeti f.r" sem más ,esetben A közölt sajtóinformáció zule"el unnepl° ^^^ t0" nem ° °f?ze ff* szer" morfra / ri'im'iiin ironHon nn _ imioroL- ro Oi ror.n o t M r e rro rmegek számára rendőri in- vezetekkel „alternatív szerzultálással, erőszakoskodás- vezet"-té. Más szervezetek sal, bántalmazással tette nevében fellépő „nyilatko15. zók"Jkal nem vállalunk köHangsúlyozzuk, nem tartalmazza a szegedi elnökség közös álláspontját. A közölt szöveget az elnök- sal,,.1 sée néev taeia nem is lát- emlekezetesse március ta§ASS EEümávil ^egyetértünk .ősséget, " oo iro.l I o I i 11 Ir ,o nri.non- nnrtír r» r kapcsolatban az alábbiakat f8 \álÍaJ,j-uk «kdzös ünnep- hogy hazánk jelenlegi váltartiuk szükségesnek nvil- les ]ehetoseSet a Parttagok sagos helyzeteben politikai vánosan elmondani: azon tömegeivel, akik igaz nyugalomra, tényleges nem1 Olyan horderejű kér- "Agyarként, nemzeti sza- zeti osszefogasra, mertekdésben, mint nemzeti ünne- ,badságurJk legjelesebb em- tartó bölcsességre van szükpünk közös ünneplése, szük- ^napjaként ünneplik mar- seg. Ezért elhatarolji|k maségesnek tartiuk kikérni az clus 15_et ugyancsak ke" gunkat minden felelőtlen MDF-tagok véleményét Az SZ€*k vaSyunk együttműköd- politikai kalandorkodáselnökség csak e vélemény "' azokkai a vezetőkkel tói, ellenzékieskedéstől ismeretében foglal állást. akik a mu t ra a kozelmult vagy hatalmi fenyegetestol. 2. Március 15. nemzeti ün- hatal™ Pol'tikajaban _ tőle- Mind az MDF-tagok, mind a néppé nyilvánításának ér- tranc,at- ™ind « eltero P°h" ,haza ezt teszl kote' derne nem azoké, akik lát- t,kal gondolkodás, mind a lessegunkke. ványos gesztussal most ezt nemzet' megiteleseben javaslatunkat a közeljömaguknak akarják kisajátí- 08 megfogalmazasaban, mind vőben az MDF szegedi tagtani, hanem azoké a magyar ff emben tisztesség a poli- s4ga eIé bocsátjuk, és vélehazafiaké, akiket az el- bkal , türelem kerdeseben ményüket figyelembe véve múlt negyven év po- demokratikus gondolkodást alakítjuk ki végleges állástanúsítottak. pontunkat. 4. Az a törekvés vezérel Szeged, 1989. február 6. litikája sem tudott megTiszakécskei telekügyek Nincs hírzárlat, de a vizsgálatok befejezéséig konkrét tényeket felelőtlenség mondani — nyilatkozta a közvéleményt foglalkoztató tiszakécskei telekügyben Gajdócsi István, a BácsKiskun Megyei Tanács elnöke az MTI munkatársának. att értéke valóban alacsonyabb volt. Tény, hogy visszaélések is történtek, ez Elmondta, hogy 25-30 tétel- gSjZT^y?Sd* ^PV^lőit nem hívják meg, hői ill a lista amolvanaz t ,!, " megyei rtena spm készül, hior-fokapitanysag. A visszaélésre feltehetően a vb-titlent cikkre is; elmondta, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottságának minden évben egyszer van olyan ülése, amelyen fő napirendi pontként belső szervezeti ügyeiket tárgyalják meg. Erre sem az ügyészség, sem a rendőrség, sem a sajtó bői áll az a lista, amelyen az elmúlt esztendőkben Tiszakecsken feltűnően alacsony Petrezselyem László jóaron értékesített telkek sze- hiszeműsége jjletve körülrepelnek. A heten rikezdo- ^ntésén*k ellenőrzésédott tanacsi vizsgalatok so- , „ >vuia <> rán tételesen kigyűjtöt.ék * £ gyar Nemzet' ha korábban ... a, -1-++.— a. bzert ellene a megyei ta érdek]ödott volna a vb-üléjegyzökönyv sem készül, hi szen ez kötetlen beszélgetés. A sajtóval szemben egyébként eddig is, ezután is nyitottak lesznek, miként azt tapasztalhatta volna a Maben nünket, hogy nem feledkezve meg a múltról, a jövőbe tekintve együttműködést ajánlunk a március 15-i ünnepség megszervezésében és lebonyolításában, az alábbi feltételekkel: Az ünnepséget nemzeti jelleggel, nemzeti jelvényeink alatt rendezzük meg. A közös gyűlésen a különböző politikai szervezetek mondanivalóját külön szónokok mondják el. Ez ünnepi hangvételű, a nemzet közös ügyeit és közös érdekét hangsúlyozó legyen. A hatalmi szervek, fegyveres testületek sem' közvetlenül, sem erődemonstrációval Domonkos László, Fejér Dénes, Raffay Ernő FIGYELEM.' A Kiszombori Új Élet Mgtsz korlátozott számban ZÁRTKERTI PARCELLÁKAT ÉRTÉKESÍT, a 43-as út ős a Maros töltés közötti térületen. Közel a kövesúthoz. villany- és vízellátás lehetséges. Kcdvezó ár mellett jó befektetés, az illeték is kedvezőbb a korábbinál. Érdeklődni: Siska György földnyilvántartónál lehet, a tsz kózponli irodájában. Kiszombor. Szabadság tér 1. az átlagosnál olcsóbban ér-™?"™ „ . . tékesített vagy tartós hasz- ® nálatba átadott teLkeket. lndltott Ugyanakkor vizsgálatot ^ ,ránt szakécskei 'tanács társadalMost egyenkent felutei«- elnökhelyettese is vizsgálják tra volt a mersekelt díj konkrét indoka. Az eddig feltart adatok alapján valószínűsíthető, Kisjuhász Gyulát, a tiszakécskei városi tanács vb gálatot rendelt el a városi tanács szervezési és hatósá- szervezési és hatósági osztági osztályvezetője, vala- lya vezetőjét a Kecskeméti , Városi Ügyészség hivatali jjj. ,OT86 roSttssXw£ srssJS-SSU^S; sstssl-.'— iis^'jjzs;-e--™? eredmenyerol tájékoztatni juhász a rendelkezésre álló fogja a sajtót. adaték szerint a büntető elKitért a Magyar Nemzet járás meghiúsítására tőreJ\lif ilt levél az W adófizető Állampolgárhoz yTj •00 rs *fl"uo» '"'"ov, 1 "'VíU, ik, illetve tulajdonosaik, például szociális helyzetük alapján, vagy azért mert a telek minősége, fekvése ml- csütörtöki számában megje- kedett. (MTI) Csongrád Megyei Lapkiadő Vállalat jól gépelő általános adm in isztrá tort k?res felvételre. Jrirntkrrm Tmtctkózlánaug utj» 10. II. cm 6J wnba Centrum hétfő! 30 százalék árengedménnyel egyes kötófonalak rövidárurészlegü n kön. AMÍG A KÉSZLET TART! • f mt ujsag AZ ORSZÁGOS TAK ARÉKPÉNZTÁRNÁL ? Ti&telt Feb, ruár Höl( 28. 9yem, Urarrn M0 ^íénZ'^r SZEGEDI C» Centrum Áruház ÉPÍTKEZŐK.' Most még olcsón! Ha február 20-áig a szegedi Agrokcrnél befizeti, az 5(Xbű<X)x250 mm-es MÁTRA GÁZBETON fatazóclemet a hozzátartozó habarccsal együtt 68,70 Ft-ért+25% áfa vásárolhatja meg. Házhoz szállítjuk, lerakjuk. Gondolja meg. ha szüksége van rá. most vegye meg! Csak február 20-áig! Agroker Vállalat, Szeged vegyes osztály Doro/sinai út 33. Telefon: 61-855. Qí agr0kih 3/1gi0