Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-04 / 30. szám

271 1989. február 11., szombat DMJ magazin Az ember a legfőbb kincs TSUNEO MORITA A „JAPÁN CSODÁRÓL" ÉS A MAGYAR GAZDASÁGRÓL (Tsuneo Morita közgazdász professzor a Hősei egyetem tanára. Japán magyarországi nagykövetségének munkatársa a napokban a Szegcdi Akadémiai Bizottság klubjának vendége volt. Kass János grafikusművész vállalta a beszélgetőtárs szerepét. Hogy kerül a csizma az asztalra? — kérdezhetné az olvasó. KépzőművésZ cs közgazdász?! Magyarázatul a találkozás és barátság története: amikor a nyolcvanas evek elején megjelent Kornay János A hiány címú, áttörést jelentő kötete, Kass János szerette volna megérteni. Ezért rajztollal a kezében olvasta, vizuális magyarázatokat is keresve igyekezett eljutni a megértéshez. Ez az „abnormális érdeklődés", egy művész különös kísérlete vezette Kasst Kornay barátságába, majd Tsuneo Morita ismeretségébe, aki lefordította japánra Kornay könyvét, mely Kass értelmező rajzaivaj jelent meg a felkelő nap országúban. A kapcsolat újabb állomásaként Morita bábáskodott Kass gyerekeknek készített három Brueghel-feldolgozásának — Bábel tornya, a Gyermekjátékok, Flamand közmondások — Japánban való kiadása fölött. A kötetről a legnagyobb japán napilap is értékelő recenziót közölt. — Japán gazdasági növekedésének alapja, az úgynevezett „japán csoda" titka tulajdonkeppen nem is titok. Talán a hagyományok és a kihívások szerencsés ötvözete. A gazdasági fellendülés legfőbb tényezője az ember. A munkaerő — mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt. A hatvanas évek óta évente több mint egymillió új munkaerővel gyarapodott a japán gazdaság. Két évtized alatt ez több mint húszmillió ember, húszmillió új munkaerő. (Magyarország lakosságának duplája!) Természetesen nem mind a húszmillióan „csúcsképzettségúek", de a felmérések tanúsága szerint a munkavállalók 90 százaléka gimnáziumi végzettségű. (Nem a hazai statisztikákban feltüntetett középfokú végzettséggel rendelkezó! T. L.), egyharmad részük rendelkezik egyetemi diplomával. Ma ennek a tendenciának bizonyos csökkenése érzékelhető. Az egyetemi képzés kétirányú, a társadalomtudományokat oktató fakultásokon a képzés szórt, egy középszintű, de szélcsen értelmezett általános műveltséget ad. Az innen kikerülő fiatalokból gyarapszik a vezető- és menedzserréteg. A másik, elsősorban múszakitechnikai ismereteket adó egyetemeket rendkívül mély, alapos szakirányú képzés folyik. Ez a műszaki értelmiség a legspeciálisabb területeken is világszínvonalú ismeretekkel rendelkezik. Hasonlóan fontosnak ítélhető, hogy Japánban a tudományos kutatómunka a vállalatokhoz, üzemekhez kapcsolódik. Ezekben a hatalmas intézetekben a termeléshez közvetlenül kapesolódva folyik a legaktuálisabb, cs legtöbb eredménnyel kecsegtető kutatás. Évente kétszázezer új diplomással erősödnek ezek a kutatóbázisok. A hetvenes években, amikor a világ legtöbb országában megjelentek a gazdasági pangás és stagnálás jelei. Japán lépést váltott, s jelentós előnyt szerzett. Megjelent a külföldi tőke, s megalakultak az első vegyes vállalatok. Ma már a kis tokiói vendéglőtől az autókereskedelmi vállalatokon át és gyógyszergyárakig ilyen gazdasági modellben dolgpznak. Talán a világban először az 1964-es tokiói olimpia idején figyeltek fel Japánra, elsősorban a látható, például sajátos építészeti értékeire. A fejlődés természetesen nem töretlen, az utóbbi években megjelentek Dél-Ázsia „kistigrisei", elsősorban Dcl-Korea látszik jelentős versenytársnak. „Felébredtem éjfélkor. A kagylók konyhám asztalán, miket az este vettem, kissé nyitott szájjal lestek reám. — „Hát éltek! Sebaj! Mert holnap felzabállak benneteket, fel ám, utolsó szálig. " Nevettem, ' diadalmas boszorkány, de ezután nem tudtam elaludni, csak mikor kissé kinyitottam a számat" (Isigaki Rin asszony verse, Faludy György fordítása) ..A dűnéken fehér lepke lebeg, s nagy öltésekkel varrja össze a dombiéiul meg az eget. " (SzajtoSzanki verse. Faludy György fordítása) — Az én nemzedékem, a háború után szúletettek generációja szerencsésnek mondhatja magát. Ma ók Japán vezetőrétegének gerincét alkotják. A mi nemzedékünk találkozott először a hatvanas évek közepén az ország fellendülésének kezdetével és az egyetemi oktatás tartalmi reformjával. minőségi forradalmával. Ez az időszak egybeesett a 68-as diáklázadásokkal, a vietnami háborúval és <>ok ország nemzetközi nyitásával. Magam először 1968-ban voltam külföldön, részt vettem a Szófiában megrendezett VIT-en. Jártam akkor Romániában és a Szovjetunióban is. Természetesen csak felszínes benyomásokat szerezhettem, úgy tünt számomra, hogy ezekben az európai szocialista országokban az életszínvonal talán még magasabb is. mint nálunk Japánban. Később, mélyebb elemzések és tudományos kutatások bizonyították, hogy nem minden alapot nélkülöztek az akkori élmények. Csakhogy, mint már említettem, ezek az országok kifutásuk idejét élték, majd megtorpantak. Japán fejlődése viszont töretlen maradt. Az a tény. hogy a szigetországban a tudományos-technikai forradalom az oktatás korszerűsítésével, a családi élet tradícióinak és a modern törekvéseknek ápolásával, a gyermeknevelés felelősségének .komplex társadalmi problémájának elismertetésével kezdődött — lépéselőnyt jelentett, s jelent még ma is. Persze, jelentkeznek azok a veszélypontok, melyekre fel kell készülnünk. Azok a nagyszerű tradíciók, mint a japán emberek kollektív érzése. közösséghez való tartozása ma már viseli a nemzetközi civilizációs ártalmak hnjszálrcpcdcseit. S ha egy munkavállalónak a változó körülmények sürgetésére ki kell lépnie megszokott közösségéből, elveszti biztonságérzetét. A gondok másik forrása a metropolisokban összezsúfolt embermilliók közlekedése, ellátása, lakáshelyzetük megoldása. Tokióban például egy ember átlag 3 órát utazik naponta. Ennek következtében életmódja is alakul, változik. S bár az áruellátás választéka és minősége nagyszerű, a lakás kevés és drága. En magam Tokió centrumától 35 kilométerre lakom egy 90 négyzetméteres lakásban, melynek ára tavaly 40 millió jen volt, hatévi fizetésemnek megfelelő összeg. „A hagyományos szocialista gazdaságok létrejöttük idején azt a célt tűzték maguk elé. hogy megszüntessék a szegénységet, elérjék az egyenlőséget és fokozzák az ipari termelés növelési ütemét. A központosítás cs redisztribúció rendszere e történelmi körülmények között szükségképpen paternalista intézmények kialakításához vezetett. Ugyanakkor a szocialista gazdaságok meglehetősen gyors növekedést értek el a szocialista építés első szakaszában. Ez a növekedés jelentős változásokat hozott nemcsak az emberek szükségleteiben. hanem a társadalmi rétegződésben is. Ennek következtében fokozatosan elavulttá vált a régi ár- és szociálpolitika: a napi létszükségleti • cikkek nevetségesen alacsony ára és az úgynevezett „luxuscikkek" magas ára nem tnás, csupán ezeknek a régi napoknak a maradványa; a munkásoknak nyújtott kedvezményes lakáslehetőségek újabb egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat váltanak ki a társadalom tagjai közt. A bürokráciának nincsen elképzelése arról, hogy miként oldhatnák meg az újonnan felmerülő dilemmákat a hagyományos szocialista gazdaságok magasabb fejlettségi fokán. Következésképpen a társadalmi-gazdasági irányítás egyre inkább önkényessé válik. A politikusok sem tudják, hogy miként lehetne újraépíteni a társadalmi-gazdasági intézményrendszert és ezért beérik azzal, hogy időről időre takarékossági intézkedéseketjelentenek be." (Tsuneo Morita: A puha társadalmi-gazdasági rend a szocialista gazdaságban — részlet.) — Nehéz minden részletében áttekinteni egy idegen gazdaságot, tanácsokat adni pedig felelőtlenség. Mégis úgy látom, a magyarországi reformok sikeréhez új típusú vezetésre van szükség. Föl kell ismerni, hogy az oktatás kulcskérdés: bátran kell hozzáigazítani a változó igényekhez. Európában, így önöknél is, szűkös és túlzottan szakosított a középiskolai oktatás. Az egyetemeken kellene szakosodni és meg kell tanulni munka közben tanulni, felkészülni, váltani, pályát módosítani. Népünk tapasztalataiból állíthatom: az ember egyedül gyenge, csoportként erős, segíti a kollektív szellem, gazdagítja a valahová tartozás érzése, serkenti a munkahelyhez kötő vonzerő. Először meglepetten tapasztaltam. hogv Magyarországon mindenkinek külön szobája van. Japánban egy teremben dolgozik az igazgató, a helyettes, a beosztott, s arról szó sem lehet, hogy munkaidőben valaki magántelefonokat bonyolítson vagy privát ügyeket intézzen. A munkafegyelem, a munkacrkölcs lehet, hogy a hagyományokban gyökerezik, de ezek a hagyományok — ha eltérő intenzitással is — minden nép történetében megtalálhatók. A mindennapi tevékenységet nem a munkaidő, hanem a feladat határozza meg. Az olyán országokban, mint Japán, nagy hagyomány, ahol kevés az ásványkincs, ott tudomásul kell venni: az ember a kincs. „A gazdasági reformok fő célját tekintve, azt a következtetést kell levonnunk, hogy a költségvetési korlát .keményítése' egyáltalán nem jelentheti csupán a takarékossági megszorítások bevezetését. Felületes takarékosság nem oldja meg a tradicionális szocialista gazdaságok sajátos gazdasági bajait, mivel azok az intézményi struktúrából fakadnak. A gaz.dasági reformok eddig lényegében az áru-pénz gazdaság részleges bevezetését eredményezték, és következésképpen a pénz-tőke viszonyon alapuló társadalmi-gazdasági fegyelem igényének felélesztését váltották ki. Elkerülhetetlennek látszik a pénzügyi fegyelem bevezetése, illetve szigorítása. Ma még bizonytalanok azonban a jövendő társadalmának eszméi. A társadalomtudósoknak és politikusoknak válaszolni kell arra a kérdésre, hogy az az út. amelyen például a magyar reform elindult, az a szocializmus szükséges rekonstrukciójának cs újjáélesztésének útja, avagy csupán csuk egy időleges visszavonulás a kapitalista típusú társadalom irányába." (Tsuneo Morita: A puha társadalmi-gazdasági rend a szocialista gazdaságban — részlet, Tervgazdasági Fórum - 1988/3). TANDI LAJOS SZABÓ ISTVÁN FILMRENDEZŐ AZ ÉGI KIHÍVÁSRÓL Legyen nemzeti kincsestárunk a televízió Az utóbbi hetekben több fórumon is hangot adott nézeteinek a hazai televíziózás közeli jövőjéről Szabó István Kossuth- és Oscardíjas filmrendezőnk. Egyik vitaindító előadónak kérték fel a november közepén megrendezett 28. miskolci tévéfesztivál Kihívások és televíziózás a 90-es években témájú szakmai tanácskozására. Ugyancsak ebben a tárgykörben felszólalt a Hazafias Népfront Országos Tanácsának legutóbbi ülésén is. Az egész ország tévénéző táborát érintő és érdeklő gondolatairól ültünk le beszélgetni Szabó Istvánnal. — Hogy milyen lesz a televíziózás a 90-es években, már korántsem a jövő, hanem a jelen problémája. Nem vagyunk lépéshátrányban a kérdésfeltevéseinkhez képest? — kérdeztem tőle. — A kérdések a 90-es évek televíziózására vonatkozólag nem újszerűek: eléggé régóta tudjuk, minek nézünk elébe — hangzott Szabó István válasza. — Ma már azonban egyáltalán nem szükséges látnoki képesség ahhoz, hogy tisztán lássuk a helyzetet. Már most, a 80-as években megjelentek a légtérben, és egyre több ember számára nálunk is foghatók a külföldi műholdas adások. Ha nem akarjuk, hogy ez a műsoráradat elsodorja a szemünk elől a mi nemzeti televíziónk adásait, szemléletet kell váltanunk. S ez nem megy, csakis koncentrált szellemi ráfordítással. — Mi mostanában mindent inkább az anyagi ráfordítások függvényében vizsgálunk. — Es közben megfeledkezünk, milyen értékek mennek veszendőbe, vagy maradnak kihasználatlanul. A mi televíziónk nem számíthat arra, hogy a hatalmas mennyiségű műholdas műsorkínálattal úgy állja a versenyt, hogy minőségileg felülmúlja mindazt, amit azok nyújtanak. Erre képtelen lenne. Nem is ez a dolga. Annyi mindenünk van, oly nagy szellemi tulajdonunk, amire a televíziónk alapozhat, hogy a fordulat magától kínálkozik. — A fordulat? — Igen, mert a magyar televízió mindeddig, pazarló módon, nem nyúlt ki ezért a vagyonért, parlagon hevertette. S most már a kihívás oly mértékű, hogy a fordulat mráz jános rajza nem halogatható tovább. A 90-es évek hazai telev íziós igényeinek az felel meg. ha mind valóságos, mind átvitt értelemben — a saját nyelvünkön beszélünk. Ehhez pedig a magyar kultúrának a mainál színvonalasabb és céltudatosabb jelenléte szükséges a magyar televízióban. — Ezt ma mi akadályozza meg? — Sok minden. A gondolkodásmód. A szemlélet. A struktúra. Miért kell az élő magyar irodalom, a kortársi zene, mozgókép, tudomány stb. alkotásainak egymástól elhatárolva, elidegenítve, sokszor egymást átfedve megszületniük, és publikumot keresniük? Legkiváltképpen a televízió kapuinak kellene kitárva állniuk, hogy az új, izgalmas magyar szellemi művek, korszerű művészi üzenetek beáramolhassanak. Számomra érthetetlen és elfogadhatatlan a jelenlegi bezárkózás. Persze a világért sem akarok igazságtalan lenni. Szellemi életünk legjobbjainak is fel kellene adniuk lenéző magatartásukat a televízióval szemben. Ki tegye meg a kezdeményező 9 — Egyoldalúan ez nem megy. De most inkább a televízió munkatársain a sor. A magyar szellemi élet alkotó egyéniségeit és közösségeit fel is lehet izgatni, el is lehet csábítani, új utakra is lehet vezetni a televízió többmilliós közönségének a szolgálatára. Nekik talán jó, ha az emberek szabadidejük nagy részét a műholdas műsorok nézésével töltik? Az értelmiség alkotó, gondolkodó képviselőinek fel kell ismerniük, hogy csak szellemi öszszekapaszkodással védhetjük meg helyünket és identitásunkat a televíziós műsorokkal átszabdalt légtérben és a nézői tudatvilágban. Ez nemzéti ügy. — Ezek szerint a Magyar Televízió állandó versenyhelyzetbe került, amihez a fennállása óta nem szokott hozzá. De hát u kommersz műsorok áradatával szemben képesek-e a nemes művészi produkciók a nézőket magukhoz hódítani? — A mi televíziónknak egyetlen esélye van a csatornák konkurenciájában. Ha a magyar kultúra és szellemi élet képviselőit, műhelyeit is versenyre készteti — Az imént összekapaszkodásról beszélt. Nem mond ennek ellent a verseny szükségességének hangoztatása? — Mind a kettó a szellemi alkotás hatásfokát erősíti. Én a Magy ar Televízió alkotó szerepét nem abban látom, hogy minden művet „házon belül" állítson eló. Mindaz összefogó, mind a minőségi versenyre ösztönző feladatát úgy teljesítheti a legjobban, ha az eddiginél sokkal szélesebb mezőnyből meríti a műsorigényeit. Ha a magyar kultúra teljes alkotógárdáját a belsó munkatársának tekinti, s úgy is becsüli. S ezzel a televízió máris alapot, értelmet, tartalmat ad az egészséges versenynek. Hiszen válogathat. A jobbat, az értékesebbet, az érdekesebbet juttathatja el a képernyőre. — Aligha zárható ki ebből a tévedés veszélye. — Megéri a kockázatot. SAS GYÖRGY