Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-25 / 48. szám

1989. február 25., szombat 76 DM magazin Kanyargós életutak Furcsa ellentmondást figyeltem meg az utóbbi időben kemény szociológiai tanulmányok olvasása közben. A szerzők, akik munkáikat szeretik a természettudományok objektivitásához hasonlónak tudni, a tanulmányok hangsúlyos részén, táblázatok, százalékok, unalmasan szakszerű megállapítások között előszeretettel idéznek részleteket az anyagfelvétel közben készült interjúkból. Semmiféle empirikus vizsgálati módszer, strigulák húzása, osztása- szorzása nem képes olyan érdekes lenni, mint az önnön életéről beszélő ember. Ezt éreztem akkor is, amikor a mai oldalpárunkhoz összegyúlt kéziratokat elolvastam. Aligha vállalkozhatunk többre, mint megmerítkezni néhány tanyán éló ember életútjában. Sok ebben a kiválasztásban a véletlen, mégis jelez valami fontosat: annyiféle a tanya, ahányféle ember választja lakhelyéül, vagy nem tud. netán nem akar szabadulni a születésével rászabott életformától. Riportjaink szereplői lakhatnának akár egymás szomszédságában is. Elférnének egymás mellett a kényszerből erényt csináló barkácsolók, a lószeretö félig finn. félig magyar család, a magukra maradt öregek, de a zsombói lókereskedó is. Engem legjobban az ő személyisége ragadott meg: Tóth Szeles István kollégám frásán is átsüt az a vállalkozó szellem, számító kegyetlenség és könnyező megértés, ami ennek az embernek az élete során a természetévé vált. Mit tudunk mi akár a tanyáról, akár az emberi lélekről ehhez a lókereskedöhöz képest? Minket gyakran a véletlen vet egy-egy család útjába, de legtöbbször nem olyankor amikor valami fontos történik velük. A lófelvásárló ember a drámák nyomában jár. Munkája olyankor is az udvarba szólítja, amikor még el sem hervadtak a koszorúk a magát felakasztó gazda sírján, vagy amikor talán élete legnehezebb döntését hozta meg a lóhoz szokott parasztember. amikor elhatározta: eladja az állatot, amelyik biztonságot, vagyontárgyat, megszokott társat jelentett az életében. Aki Tóth Sándor kezére kényszerült adni a lovát, az egy kicsit kifelé készül az életből. Mit tudhat minderről Horváth Dezső riportjának finn fiatalasszonya? Mit tudhat a XX. századi magyar tanyavilág történetéből, s ha tudni még tud is valamit, mit képes megérezni? Bele tud-e gondolni abba a kelet-közép-európai, szomorúan okos tehetetlenségbe, hogy mit, hogyan, mennyivel ésszerűbben lehetne csinálni — és olyan a társadalom, hogy mégsem lehet. Egy ember, aki van annyira szuverén, hogy otthagyja a családját, rokonait, szülőföldjét, mert megtetszik neki egy másik ember, föl tudja-e vajon fogni, hogy mifelénk hány ember gondolkodik józan ésszel, hány értelmes gondolat vérzik el naponta tehetetlenségen, bürokrácián, kisebb-nagyobb hatalmasságok közönyén vagy pöffeszkedő mindent jobban tudásán — és mégis hány ember marad itt, annak ellenére, hogy mindenütt a világon jobban megélne abból, amit itt nem valósíthat meg? A tanyavilág, még így is. megviselten az elmúlt évtizedek erőszakos politikájától, szerves egység. Helye van benne vállalkozásnak, felfelé törekvésnek, elhatározott, okos magánynak, az élet tisztes elmúlásának, minden más lehetőségnél nyugalmasabb, a fogyó erőnek megfelelő hasznos napi tevékenységnek. A tanyán megteremnek a szükségletek, és megterem, aki kielégítse őket; megteremnek a girhes öreg lovak és megterem a lókereskedó; megterem az igény a kézi munka gépesítésére és megteremnek a csettegógyártók. Mindez összefonódik számtalan furcsa emberi sorsba, kanyargós életutak szövevényébe. Talán most vagyunk egy világot felforgató, kártékony nekibuzdulás a pályán. Talán eljutottunk oda, hogy rájöttünk; ha már segíteni nem tudunk, hagyni kell a tanyavilágot, hogy élje a maga életét. T. I. Ócska csodák birodalma ÖTLETEK, PAPÍROK. FÜSTÖLGESEK Hiába esdekelt a frontot járt, idősb. Kasza Pétör: közös istállóba, vágóhídra vitték lovait, táblaművelésbe vonták földművelő szerszámait, mások szolgálatába állították munkáját. Mindezekért egy életen át szelídítette, törte, verejtékezte nemzeti kincsünket. a homokos semlyékszélt. Rája senki nem lehetett tekintettel a szocializmus építése nagy kezdeti lendületekor. Még a fiai is elfordultak, mivel gyenge érve volt idősb. Kasza Pétörnek. hogy rablógazdálkodástól ne várjanak semmi jót. Szegény, időnek előtte bele is halt a helyes útra térítésbe. Fiai pedig meglett emberként a minap éppen trágyát kupacoltak a kétkerekű kordéval és hordták széjjel tragacson a farúdra kötelezett kertkapun. Az öregudvar szegletében Kispétör volt az elülső motor. József, az öccs pedig a hátsó. Kicsit szabadkoztak a nagyra kéredzkedett trágyakupacnál miközben erős adagokkal púpozták a járgányt: — Hamarébb így, mintha kocsi, meg traktor után szaladgálnánk... Meghát, ennyi mozgás kell is az embernek, ilyenkor, disznóvágások idején... A kijelentés nyomatékáért meggőzölögteti fejét a nagysapka melegétől. utat nyit a viharvert kiskabáton a jó, friss reggeli levegőnek. Ennyivel el is üthetnénk a korai igyekezetet, ha Kispéter nem szólítaná igástársát — Ránts meg Ráró, haladjunk, mindjárt itt értünk a Fakarusz. Szabad szombaton meglepő a városi munkásbusz — a bódézott teherautó említése. Rá kell kérdeznie a kíváncsiskodónak: — Hová, ekkora sietséggel? — Kommunista hétvégét írtak mára a lecsóban, előtte szét muszáj szórnunk — mutat a mázsányi halmok felé —, mert mára jön a traktor szántani. Lendül a kenyérgözös trágyatragacs, s a gazok közt tappancsolva hamar a sorába kerül a rakomány. A markos Kasza fivérek töltenek, sietnek. Bajban az ország, rájuk is számolnak a kibontakozáskor, hiszen vasmunkások lettek. Ócskavasból, selejtre lökött gépekből élesztették újra a ház körüli gazdaságokat. A paraszti lelemény nem ismert határt. A sok lovától megfosztott, dolgozni vágyó, élni óhajtó ember eszkábált olyan csodagépeket, amelyek elsőszámú segítői lettek a földvégeken, semlyéki utakon. Cipelte, gyűjtötte helyette a termést. Az udvarvégi műhelyekben összeállított csotrogányok ki-kilopakodtak a keményebb. a jobbik utakra. Csúnyának, szégyellnivalónak tartották a szocializmus útján haladók, s lúzzelvassal, de leginkább is hivatali paranccsal taszigálták le őket onnan. Visszakívánták parancsolni e szörnyeket a keletkezési helyükre, a nagy magyar ócskabirodalomba. Kinyilatkozások zengték: csotrogányok pedig nincsenek! Helyükbe motoros háztáji kocsik, lassú jármüvek, mezőgazdasági munkagépek és még ki tudja milyen nevú masinák írattak elő. Aztán csend lett... A politikai pálfordulás a háztáji gazdálkodás diadala után mintha békességet nyertek volna a csotrogányok. Úgy érezni, elült körülöttük a zengzetes vihar. Kérdezzük Vass Dezsőt. tapasztalja-e ezt a mórahalmi gazda: — Hát. hogy éppen ma mi a helyzet, nem tudom. Másfél éve akartam egyet összerakni, akkor szinte lehetetlennek mutatkozott összeszedni a hozzávalót. Csak új fődarabokból lehetett volna, gyáriból, az meg ki tudja innen, hogy hol van. Próbát nem tettem se az első, se a hátsó híddal. A kiszuperált ZSUK-váz sem jöhetett számításba, aztán meg minden ócskáról szedett vasdarabról számlát kértek. Erös követelményeket, mérnöktervezte rajzot, roncsokról szóló igazolást, hegesztői mestervizsgát, komoly engedélyezési bélyeget kívántak még az összeállítás előtt. Belefáradtam ebbe. Börcsök János, a Homokkultúra Szakszövetkezet föbrigádvezetője, megértően bólogat a napsütötte kiskonyha melegében, ahol a beszélgeHa ló nincs, a borjú is megteszi A zsombói Tóth Sándor hú maradt a tanyához. Nem költözött be a faluba, megvárja míg az jön őhozzá. A falutábla tán száz méterre sincs, s nemsokára idébb hozzák. Hisz „idekinn" éppolyan kúptetós és szép kerítésú házak sorjáznak az út mentén, mint „odabenn". Ehelyen ötvöződnek az előnyök. Közel a bolt, a tanácsháza, meg minden más, de a porta tágas, jószágtartásra kiválóan alkalmas. A gazdálkodáshoz hely kell, hisz jómaga a tagi gazdaságból éló szakszövetkezeti tag, s a feleség is háztartásbeli, vagyis otthon dolgozik. — Vegyes gazdaság a miénk. Két és fél hold földön termeljük a barackot, a krumpliból is annyit, hogy piacra is jusson belőle, na és a takarmányt. Állattartás nélkül nehéz lenne az élet. A kutakban nincs víz, a növénytermesztéstói sok jót nem várhatunk. No meg jószág nélkül nem is „találnám" itthon magam, mire nézne akkor az ember. Mindig azzal kell foglalkozni, ami megéri. A pénzt fel kell újítani, ha nem, elvész az értéke, meg cl is fogy. — Ismerősöktől hallottam, hogy lovakat vásárol, felhizlalja és eladja. Biztosan van benne fantázia, ha erre a nem szokványos foglalatosságra adta a fejét. — A hetvenes évek közepe óta sok ló megfordult a portán. Otthon a szülőknek is volt lovuk, megtanultam, hogyan kell bánni vele. Jó pénz van benne, ha az ember eladja. Tagja Vagyok a vásárhelyi lótenyésztés szakcsoportnak. Ezen keresztül két forinttal több jár kilójáért, s megosztozunk rajta. Aztán a szakcsoport Nagybereki Állami Gazdasággal vagy a húsiparral szerződik, attól függően, melyik fizet jobban. Volt olyan is, amikor tíz forint volt a különbség. Ebből is kitűnik, időnként jó üzlet léhet az export: Én csak annyit látok ebből, hogy túl sok kézen megy keresztül, mindegyik leveszi a maga hasznát. Kérdezte is az olasz vevő. miért nem intézem magam. Mire megteremtődött az önálló exportjog, a komolyan foglalkoztam a gondolattal, elfogyott a ló. — Ezt meg hogy érti? — Tavaly még vagy ötvenet sikerült leadnom. Ugy intéztem, hogy üresen jöjjek át erre az évre. Nem tudtam mi lesz az ára, csökkenést rebesgettek. Azt meg nem akartam, hogy „húszért vegyem, tízért adjam." Nem romlott az ár, de most nincs ajánlat. Eddig hármat tudtam megvenni, ez édeskevés. Egy pónival és két borjúval kezdtem az évet. A pónit évekkel ezelőtt a lányom kedvtelésére hoztam, a lány megnőtt, 15 éves ugyan, de a kis jószágtól nem tudunk megválni, „családtag". Vásárhelytől Majsáig ismernek, s megkeresnek ha van eladó ló. Nemcsak várom, hogy besétáljon az eladó, járom a vásárokat, de újabban üresen jövök haza. Messzebb meg hiába megyek, ott is megvan az ellenfél. Megszaporodtunk, mindenki ezt csinálná. Aztán meg a pecsenyecsikónak is jó ára volt, ezzel is fogyott az állomány. — Maga mondta a pónira, hogy családtag. Másnak meg épp az a ló lehetett ilyen kedves, amitől megvált. Mi viheti rá az embert, hogy eladja hűséges segítőtársát? — Sok bemegy a tanyáról a faluba. Ott már nem épít istállót. Másutt az i.dósek kifogyva az erőből, nem tudják gondját viselni. A tragédia se ritka, felakasztja, megmérgezi magát a gazda, a család maradéka vagy nem ért hozzá, vagy nem akar vele vergődni. A fiatalabbak közül sokan elválnak, szétszalad a család, a lónak ott már semmi keresnivalója, s az ára is kell az osztozkodáskor. Sok helyen megsiratják, integetnek, könnyes szemmel néznek utána, mikor elhozom. Másutt meg megköszönik, hogy megszabadítom óket a nyűgtől. Nagydarab földet bejártam. Ha megyek valamerre, eszembejut, innen öt, onnan tíz éve. vagy épp mostanában hoztam el a pacit. Ott már sose lesz másik. — Miért nem hizlalják meg maguk. vagy viszik a vásárba ha még másnak megfelelne? Biztos több pénz járna érte. — Egy részük tehetetlenebb annál. hogy egy lóval be merjen menni a városba. Aztán meg a jó takarmány is hiányozhat, meg a fáradtságot se mindenki veszi. Nemcsak „két szemmel" kell tartani, ha éhes, etetni, ha szomjas itatni kell. Némelyik ember akkor adna neki enni, amikor hajtja és a rámpa tövéhez ér. Leginkább kiöregedett vagy búnös állat kerül hozzám. — Gondolom a bűnös itt azt jelentheti, hogy vad, esetleg lusta, rosszul nevelt, egyszóval a gazdaságban hasznavehetetlen. Ha az ilyet a vásárban adja el valaki, számíthat rá. pár nap múlva visszaviszi az új gazdája, pláne ha trükk is van a dologban. — No ez az, én biztos nem táncolok vissza. Leszerződök rá, pár hónapig, fél évig „pumpálom", aztán mehet exportra. Ha kifog rajtam, megy a vágóba, belföldibe, ott majd kibujtatják a bőréből. Azzal már nem csap be a kupec senkit. Van ebben rizikó is, hisz ennek az áráért csak kecskét adnának. Igaz, ez is jobb, mintha itt döglik meg. Néha előfordul, hogy veszít az ember. — Mit ajánl az eladóknak? — Az export C minőségnek megfelelő árat, amely tavaly ószre a korábbi 40-ről 70 forintra ment fel. Az A osztályú ára 50-ről 95-re változott. Persze itt alkudni kell, a gazda mindig szebbnek látja a magáét. Előfordult, hogy én meg azt mondtam a gebére, hogy ne tartsa olyan nagyra, esetleg az állatkertbe felelne meg vadállatok eleségcnck. Aztán. ha tényleg eladó, megköttetik az üzlet. — Saját lova van-e a gazdálkodáshoz? — A T-4 K kistraktonal mindent megcsinálok, két ekekapát is elbír. Szállítani meg ARO-val szoktam. Tudom nélkülözni a lovat. Nem hajtom óket, itt szanatóriumban vannak. Ha vannak. — Hogyan képzeli el ezt az esztendőt? — Óvatosan kezdek. Egyébként, amint mondtam, kifogytam a lóból. Másrészt takarmánnyal se állok jói, októberben színestül megégett az egész. Húsz mázsa herét vettem, kétszáz forintnál alább nem adták mázsáját. Nem sokáig tette. Az új takarmányig nem mászok bele jobban. Áttérek a bikahizlalásra, két borjú mar van. csinálok karámot és veszek még hozzá párat. Kaszálni lehet úton-útszélen. az embernek csak az erejét kell rátenni. Eddig mindig le tudtam foglalni magam, itt a csárda kétszáz méterre, de beletelik egy esztendő is. mire bemegyek. A lovakról azért nem mondtam le, ha tud eladót, csak szóljon. Mindenképp itthon akarok ezután is dolgozni, nekem ne parancsoljon olyan, aki otthon se tud önálló lenni. TÓTH SZELES ISTVÁN tés e tájon éppen a legrosszabb irányt veszi. Mindhárman elszomorodunk; A rengeteg előírás, az ügyek nehézkes intézése a legnagyobb fék a ma emberének. Neki is muszáj keresnie valami nem egészen egyszerű megoldást — a kiskapu szó nem illik ide — hogy például a régi Rapitosz-permetezö aljából ötlött, trágyacipeló, billenős futót miként csempéssze ki az udvarról, mert pillanatnyilag nem használhatja. Mondása szerint: — Farkas Pista száraz jogász, ó készíti a kocsikat vizsgára, kifundálta. hogy föl kell vitetni Pestre, ott megröntgeneztetni, igazolva pecsétes papírral, hogy nincs repedés, törés az alvázon, aztán két tanú kell, hogy rámondja: 84 előtt építettük össze ezt a ráfutófékkel, világítással szabályosan fölszerelt trágyahordó kis pótkocsit. Ez nem kevés utánajárás — figyelmeztet —. de muszáj megtenni, mert még csak ezután lehet szó a vizsga kérelmének megindításáról. Vass Dezső elmondásából kiderült, hogy a pár ezer forintos hirtelen lópótló csotrogányból mára ötvenszázezer forintos kín lett. de: — ha nem visszük ki a trágyát, büntetnek, mert a szomszéd orra alá büdösödik. Mindnyájan tudjuk: kifüstölték szegényeket tágudvaros tanyai otthonukból . Érkezett a század egy Alattomos Rémeként az Óriásléptű Tanyaromboló: a Hivatalos Táblásftó! Zombori Ferencék semlyékszéli domaszéki udvarában valóságos múzeuma található a közelmúlt gépparkjának. Amerre a szem ellát — mondhatni —. lelhető valamilyen vasszerkentyű. Traktorok, markolók, ekék, tárcsák, pótkocsik szanaszét, mint minden rendes helyen, ahol a munkára alapozzák a megélhetést. A tanyában különben benn a víz, a villany, a fejógép, a daráló, úgyhogy szinte éjjelnappal dolgozhatnak Zomboriék is. Azért a sok nélkülözhetetlen szerszám, mert a gazda nem szeret senkitói kölcsönkérni. Inkább vesz néhány rosszat, selejtre lököttet, s abból rak össze egy használhatót. Aki szeret bajlódni a rossz gépekkel, az tudja, hogy a mai alkatrészgyúlölő kereskedői világban nem kis tett az ilyen vállalkozás. Képzeljünk csak el egy behemót traktort, amint öt-hat markos koma húzza föl az eperfára. hogy aláférhessen tisztességgel, s szétnézhessen: mi újság alulról? Kanyarodjunk vissza Vass Dezső summázatához, ki — ha rá lett volna bízva — már rég segített volna csotrogányokon. Egyszerűen fölszabadította volna őket az elnyomás alól. Értvén alatta, hogy egy névtáblára írják rá a gép használója nevét, meg azt, hogy mekkora területen mozoghat, hiszen ezeket a „nagyon komoly gépeket" általában megfontolt személyek készítik, vezetik, senki sem ellensége saját magának, s tud vigyázni másokra is. Tapasztalván az évtizedes kínlódást, de szívesen tennénk mi is királyi kijelentést: „... csotrogányok pedig nincsenek", s látnánk helyükön okosan használható gyári traktorokat, az összes gazdasegítö eszközeivel. Megvásárolható állapotban, mindenki számára elérhetően. Persze, míg erre várunk, szoktatnunk kell elkényelmesedett magunkat a gözölgó fejú — trágyatragacs szarvába erősen kapaszkodó — Kasza fivérek látványához... MAJOROS TIBOR Schmidt Andrea felvétele: Egy kiállítás képei