Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-14 / 12. szám

1989, január 11., szerda 99 DM1 magazin Az államfő párt(ok)on kívüli... Vas megye népművészete BESZÉLGETÉS STRAUB F. BRÚNÓVAL — Messziről, az életút kezdetétől kell indítani ezt a beszélgetést: még azelőtt, hogy az Akadémia Szegedi Biológiai Központjának alapítója, első vezetője lett, a Nobel-díjas SzentGyörgyi Albertnek, az évszázad egyik legnagyobb magyar tudósának volt munkatársa, tanítványa, követője. Most, 75. születésnapját ünnepelve, tudósként-emberként, sót, immáron államférfiként is: milyen útravalót kapott Szent-Györgyitől? — Elsősorban, azt hiszem, a rendkívül széles körű érdeklődést. A tudomány mellett a sport, a zene, a '• szobrászat, szinte minden érdekelte Albertet is. Nekem a tudományon kívül főleg az irodalom az, ami a kutatásban „a másik oldalt" jelenti. És ezen belül is a politikai olvasmányok! Amelyek persze hogy a politizálás felé „hajlítják" az embert: ebben közvetlenül hatott rám SzentGyörgyi Albert. Valahányszor hazajött, igyekezett maga körül mindent megváltoztatni: mindent analizálni, azután a részletek változtatásában a lehető legjobban résztvenni — ez volt a „programja". Úgy érzem, ebből ragadt rám is valami... — Tudós és államfő egy személyben: ilyesmi sem fordult eddig elő a magyar történelemben. E két hivatás összefonódását ön hogyan minősíti7 — Sajátos helyzet, valóban. Csakhogy először is az Elnöki Tanács elnökének lenni köztudomásúan nem jelent olyan államférfit, aki hatékony vezető szerepet tölt be és funkciója meghatározó lenne a politikai döntésekben/Én ezt a kettősséget alapvetően úgy tekintem, mint következményt: bizonyos előzmények miatt alkalmasnak találtattam arra. hogy ilyen funkcióban reprezentáljam: egy pártonkívüli értelmiségi az, aki a mai magyar politikai viszonyoknak ezen a poszton legjobban megfelel. Előzményeken azt értem, hogy korábban különböző ENSZ-szervezetekben már hoszszabb időn át képviseltem Magyarországot. tehát valamennyire megismertem a nemzetközi szintű politizálás formáit. Nyilván ez is közrejátszhatott, amikor szóba kerültem... Azonkívül: sokan tudják, hogy nyugdíjas létemre szívesen vállalkozom mindig valami újnak a kidolgozására. a próbára, hogy ilyesmit én magam hogyan tudok véghezvinni. Kreatív vállalkozásnak érzem hát az államfői tisztet — nem könnyű, de az esetek többségébfcn megfelelő „trenírozás" után elvégezhető... — Az Elnöki Tanács elnökének tisztét igen sokan csak afféle „díszfunkciónak" tartják, s éppen ezzel magyarázzák, hogy egy pártonkívüli is betöltheti ezt a posztot. Mi a véleménye: növekedhet a pártonkívúliek súlya, szerepe az ország politikai életében? — Nyilvánvalóan nőni fog. Az az igazság, hogy 1956 után jó néhányszor deklarálták, az úgynevezett népfrontpolitika elvének megfelelően, hogy pártonkívúliek pártfunkció kivételével bármilyen tisztséget betölthetnek ebben az országban, de a gyakorlat egészen mást mutatott. Bizonyos mértékig a tudományban talán sikerült elérni ilyesmit, de országos méretekben ez az elv máig nem vált a praxis részévé. Ma, amikor a másként gondolkodók, a nem marxisták fokozódó megbecsüléséről beszélünk, tekintettel kéne lenni egy pofonegyszerű tényre: hogy hiszen a lakosság elsöprő többségéről van szó — a magyar népesség több mint. 90 százaléka pártonkívüli! Ráadásul zömmel olyan pártonkivüliekböl áll. akiknek van érzeke a párt valóban haladó eszméket valló képviselőit (is) követni, az ilyen eszméket elfogadni és megbecsülni. Ez az embercsoport potenciálisan hatalmas erő, amely óriási hasznot hozhat az országnak. Azután: országos ügyeken túl a helyi kérdésekben is felértékelődőben a pártonkívúliek szerepe. Egy kisközségben vagy egy kisvárosban a különböző társadalmi, állampolgári szervezeték és mozgalmak képviselőiként egyre nagyobb aktivitással fognak részt kérni a munkából, és biztos vagyok benne, hogy komoly értékeket hoznak létre. A pártonkívüliek nagy tömegei természetesen nagyon különböző emberek ugyan, de nem hogy semmiféle negatív minősítéssel nem illethetek, hanem ellenkezőleg: megnövekedett társadalmi és politikai jelentőséggel rendelkező polgárai lesznek a hazának. — Az Elnöki Tanács elnökének tisztéről is mind komolyabb viták folynak mostanában. A köztársasági elnöki funkció létrehozása, illetve ezzel párhuzamosan az Elnöki Tanács megszüntetése is szóba kerül. Hogyan vélekedik minderről az Elnöki Tanács elnöke? — Többször kifejtettem már: az államélet szakkérdéseihez jól értő politológusok fognak javasolni, a politikai erők pedig majd dönteni, mi is történjék e téren a jövőben. Jómagam úgy vélem, a legtöbb ember gondolkodása valóban abba az irányba változik, hogy egy kollektív államfői testület helyett egy egyszemélyes államfői funkcióról szóló, e tisztséget meghatározó és szabályozó passzus kapjon helyet az új alkotmányban. Éz annyit jelent, hogy az államfő így majd az eddiginél jóval erösebb politikai hatalommal rendelkezik, a testület megszűntével annak teljes súlya reá „száll". Az Elnöki Tanácsra pedig nyilvánvalóan már csak azért sem lesz szükség, mert a parlament előreláthatóan jóval többször fog ülésezni, mint eddig, az Elnöki Tanács pedig korábban az egyes ülésszakok közötti időben töltötte be a törvényhozó hatalom szerepét, úgynevezett törvényerejű rendeleteket kibocsátva. Éz utóbbiak, ha jobban belegondolunk, eleve meglehetősen fura képződmények — felszámolásuk hát alighanem indokolt lesz... Minden szempontból logikusnak látszik tehát, ha a magyar köztársasági elnök igazi politikus államfő lesz, aki az uralkodó párt és az ország egésze közötti egyensúlyt képviselné. Jelölésére egyelőre különböző elképzelések vannak, az egyik szerint például az MSZMP Központi Bizottsága jelölné erre a posztra, én azonban ezt nem tartom jó megoldásnak: megfelelőbb, egészségesebb lenne, ha független választással kerülhetne funkciójába. — Mit gondol: az új államfőnek, a leendő köztársasági elnöknek is pártonkivulinek kellene lennie? — Igen, Azt hiszem, így lenne a legmegfelelőbb. De nem olyan államfőre gondolok, mint én vagyok: sokkal inkább politikán felnőtt, kellő politikai gyakorlattal rendelkező emberre van szükség, megfelelő tapasztalatokkal mondjuk a tömegtájékoztatásban és a közigazgatásban egyaránt. És — legyen élethivatása ez a föladat! Énhozzám, ha tudomány és politika együtt, egymással párhuzamosan vetődik föl, mégis mindig a tudománv áll közelebb... Aki 1990-ben államfőként majd szóba kerül, mindenképpen a megváltozott és tovább változó hazai viszonyokhoz alkalmazkodni képes ember kell legyen. — Milyennek ítéli meg a ma és a közeljövő magyar belpolitikai helyzetét? — Jellegzetesen átmeneti állapotban él most a magyar világ. A változások még nem forrtak ki. s úgy érzem, még vagy két évig egy folyamatos forrás állapota lesz a meghatározó. Államfőként a politikai egyeztetés nem az én feladatom. Nekem a meglévő, a még érvényes ügyrendi szabályok szerint kell eljárnom az Elnöki Tanács elnökeként. Nem az én feladatom másképp csinálni bármit, mint eddig volt: de az már igen, hogy a most zajló folyamatokban erómhöz és lehetőségeimhez mérten az értelmiséget, a párton kívüli tömegeket, a határokon túli összmagyarság érdekeit képviseljem. Újévi beszédem után sokan csodálkoztak, hogy a magyar parasztságról, a határokon túl nemzetiségként élő magyarokról és az értelmiségről beszéltem, ebben a sorrendben. És hogy arra helyeztem a hangsúlyt, hogy ezt az országot az ország népének és nem a párttagoknak kell „megcsinálniuk". Pedig nincs min csodálkozni: azt a gondolkodást, ami kezd teret hódítani Magyarországon, a hatalmas változásokat meghirdető pártértekezlet deklarálta és „szentesítette" ugyan, csak éppen az a baj, hogy még most is elég sokan arra várnak, mondja meg a párt, mit kell csinálni. Ez nagyon nem jó így! Nemcsak a 800 ezer párttagnak, de a határokon belüli tízmillió, összesen pedig a 15 millió magyarnak kell a változásokon együtt munkálkodnia. Elfő-, gadva egyebek között, hogy mindehhez egy erőteljesen megváltozott stílusú munka szükséges. Nagyon fontosnak tartom, hogy az emberek ne egyedül a párttól várják, mi fog történni. A maguk szempontja, érdekei szerint járuljanak hozzá, mi történjék, s akkor előbb-utóbb az is fog történni. Hiszen végső fokon tényleg rajtuk múlik minden. Mindannyiunkon: minden magyaron, aki ezen a Földön él. DOMONKOS LÁSZLÓ Régi agyagedények Hosszú ideje nélkülözünk egy reprezentatív^ állandó népművészeti kiállítást a fővárosban. Vidéki múzeumaink legtöbbjében pedig — érthetően — a tájegység népművészeti anyagát gyűjtik, állítják ki. Mégis, ha valaki a magyar népművészet jeles és jellegzetes alkotásaiban akar elmélyedni. valamelyik megyei, városi múzeumba kell elutaznia. Hacsak nem vendégeskedik éppen Budapesten a gyűjtemény. Még a nyolcvanas években indult európai hódító útjára a szombathelyi Savaria Múzeum néprajzi gyűjteményéből összeállított kollekció. A nyugat-magyarországi népi díszítőművészet híres kiállítását Bárdosi János. a múzeum néprajzi osztályának azóta elhunyt tudós igazgatója szorPAPP GYÖRGY METSZETE ARPAS KAROLY Május orgonavirág bokor-katedrálisok litániája BALOG JÓZSEF Macskaszem akkor nézd meg a felpuffadt macskát! engedelmes puha négy talpát süti a lámpafény simogatja a fénykefe duplára dagadt teste szemei sárga tócsák ahogy sohase néz még egy macska se az utcára nyíló pinceablakon racsok taszigáljak útra a látványt nézd pincében fekszik nézd halott mérgezett fekete cicád padló beton vakolt üres falak ennyi a túlvilág két test: egy rohadó árnyék es fekete cicád galmazzta. És a rendkívül gazdag anyag sikerrel szerepelt Prága, Szófia, Varsó, Krakkó, Berlin és Bécs kiállítótermeiben. Ezt a vándorkiáf-,0 lítást kibővítve 1984:ben bemutatták.n Szombathelyen is. És most egy évig Budapesten, a Néprajzi Múzeumban láthatjuk a Népi díszítőművészet Vas megyében című bemutatót, a turistaszezonra legalább így csökkentve a nemzeti kiállítás hiányát. A nép nem alkot öncélú művészi tárgyakat, hanem csak használati eszközeit díszíti. E használati tárgyakon megjelenő művészetet nevezi a szakirodalom a nép díszítő művészetének. Bizonyos használati eszközöket — tükrösöket, borotvatartókat, mángorlókat, súlykolókat, pásztorbotokat, juhászkampókat — a tárgyakhoz, anyagukhoz illeszkedő technikával, állandó motívumokkal díszítettek. A Vas megyei gyűjtemény különösen gazdag pásztorfaragásokban. Különleges és korai anyaggal is rendelkeznek. A 18. században geometrikus, ékrovásos technikákkai. később a tájra jellemző spanyolozással, karcolt díszítéssel vagy domború faragással készültek e tárgyak. Az előbbiek mértani dfszítménycit a szabadabb vonalvezetésű növényi ornamentika, a virágdíszítés követi, majd a múlt század elején megjelent .az alakos ábrázolás is. A spanyolozásról az 1830-as évektől van emlékünk Vas megyéből. A fa kivájt, kifaragott mélyedéseibe spanyolviaszt nyomkodtak. A pásztor saját magát és szeretőjét, cimboráját, a betyárt gyakran faragja csakúgy, mint vallásos és hazafias jelképeket. Az alakok híven ábrázolják a kor öltözködési szokásait, viselettörténeti dokumentumot szolgáltatva ezzel. A néprajzkutatást Vas megyében a 18. században Bél Mátyás neve fémjelzi. Itt folytatta Sebestyén Gyula és Vikár Béla a népköltészet gyűjtését. Kárpáti Kelemen, az első múzeumigazgató 3600 tárggyal alapozta meg 1900 és 1914 között a néprajzi gyűjteményt. amelyet a két világháború között' Pávcl Ágoston emelt magas szintre Dömötör Sándor néprajzos igazgató 1949-től 1956-ig Vas megyei kutatásaival a magyar etnográfia történetébe irta be nevét. Az elődökhöz méltán folytatta a gyűjtést-kutatást Bárdosi János. Az ó emléke előtt tiszteleg ez a kiállítás. KÁDÁR MÁRTA