Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-14 / 12. szám
4 1989. január 14., szombat Pályázat művészeti ösztöndíjra A Csongrád Megyei Tanács pályázatot 'hirdet a megyében élő hivatásos művészek, alkotói kollektívák, illetve időszakosan itt dolgozó művészek számára alkotói ösztöndíj elnyerésére. Pályázni lehet egyszeri alkotói ösztöndíjra egyéneknek (10 000 Ft), alkotói csoportoknak (maximum 50 ezer Ft), és fiatalok alkotói ösztöndíjára (3—6 hónapig terjedő időszakra havi 5000 Ft). Korhatár: 35 év. A pályázatok beküldési határideje: 1089. február 20. Az időszakosan itt működő művészek pályázhatnak vendégösztöndijra, melynek összege egy hónapig terjedő időszakra napi 100 Ft. Ezt az év bármelyik időszakában be léhet nyújtani. Az ösztöndíjra olyan hivatásos művész pályázhat, aki a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, illetve művészeti szövetségnek tagja, vagy felsőfokú múvészdiplomával rendelkezik. Ugyancsak pályázhatnak művészeti kutatómunkát végzők is. A pályázatban meg kell jelölni az ösztöndíj fentiekben felsorolt formáját, részletes munkaprogramot kell mellékelni, mely tartalmazza a művész eddigi tevékenységét, további alkotói céljait, feladatait, s ezen belül megjelölni, hogy milyen tervei megvalósításához kívánja elnyerni az ösztöndijat. A pályázatokat a Csongrád Megyei Tanács V. B. művelődési osztályára kell beküldeni. Tudományos program Az idén második alkalommal rendezik meg a Magyarok szerepe a világ természettudományos és műszaki haladásában elnevezésű tudományos programsorozatot. Az Akadémia, a Magyarok Világszövetsége, az MTESZ, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem együttes szervezésében először 1986-ban találkoztak a külföldön élő magyar származású tudósok és üzletemberek itthoni kollégáikkal. Az idén augusztus 21. és 25. között a Budapesti Műszaki Egyetem lesz a rendezvények helyszíne. A szervezők 25 országba több mint 3000 magyar származású professzornak, tudományos kutatónak és üzletembernek küldtek meghívót a programsorozatra. A falu megkövetése A puszta címmel se akarom irodalmi magasságokba emelni a takarékszövetkezetek betétgyűjtő kampányának velejárójaként tartott öttömösi sorsolást, mint ahogy Németh László tette Eklézsia-megkövetés című drámájában Misztótfalusival, csupán azt szeretném érzékeltetni, hogy Mészáros János takarékszövetkezeti elnök bocsánatot kért a falutól. Megkövette öttömöst. Miért kellett megkövetnie? Azért, mert egy évvel ezelőtt is sorsoltak, és akkor összegubancolódtak a szereticse szálai. Aki televíziót nyert, biciklit kapott, és mondván, a szerencse vak, éppen a kirendeltségvezetö közeli rokona nyerte el a főnyereménynek számító színes televíziót. Állítólag a kirendeltségvezetö pénzén, hogy a dolog még egyszerűbb legyen. Megírtuk az esetet annak idején, olvashatta, aki ráakadt. Tagértekezleti nyöszörgésként föl is akarta vetni valaki — azért lett nyöszörgés, mert nem vethette föl igazából —, de Mészáros János visszatolta bele a szót az akkori idők divatos fordulatával: ide mondja a szemembe, aki azt állítja...! Lám, változnak azért az idők, egy év se kellett hozzá, hogy kiderüljön, meg kell vizsgálni előbb, miért zörög a haraszt, és csak azután dönteni. Kemény lecke volt az az eset, tanulságai egy életre szolgálnak. Remélni lehet, nem csupán Öttömösön. Birizgálta az emberek lelkét az a körülmény is, hogy közönséges szavazóurnából húzták ki a nyerőszámokat. Nem azért birizgálta, mintha rangon aluli lenne a doboz, hanem azért, mert bűvész se tudta volna olyan ügyesen összekeverni benne a terjedelmes sorsjegyleveleket, ahogy a sorsolások etikája megkívánta volna. Nagyot lépett előre a szövetkezet, négy elegáns „mókuskereket'1 csináltatott, darabonként huszonötezerért" Része ez is a megkövetésnek, az igazság és a csalhatatlanság nem lehet drága, bár az a gondolata támadt az embernek, akármelyik forgódobos mosógép pótalkatrészéből olcsóbban is meg lehetett volna szerkeszteni. Ne feszegessük ezt a dolgot, azóta mások is érdeklődnek utána, és mivel minden takarékszövetkezetben sorsolnak mostanában, néhány ev alatt akár kölcsöndíjként is beszedhető az ára. Megígérte azt is előző írásunkban az elnök, a következő sorsolásra közjegyzőt is fölkér a közreműködésre, hogy a gyanúnak még az árnyéka se merüljön föl. És lám, ott is volt a közjegyző, név szerint is bemutatva. Ács-Kovács Ernő iskolaigazgató celebrálta most is a sorsolást valamilyen társadalmi megbízatásánál fogva, egymás után szólította elő a jelen levők soraiból azokat a gyerekeket és öregeket, akik jól megtekerték a kerekeket, és kihúztak belőle egy-egy levélkét. Aki ebben is hibát talál, abban már a rosszindulat dolgozik! Pótsorsolással kezdődött az idei sorsolás. Kiderült, tavaly rosszul osztották el falvanként a nyereménytárgyakat is, nem a kampányban részt vevő összegek szerint, inkább hagyományosabb szempontoknak utat engedve. Fölülvizsgálták ezt a ballépést, megállapították, hogy ide még jár egy színes televízió, a második kerékbe tehát a tavalyi számokat rakták, és először abból húzták ki azt az egy számot, a U5 3i4-est. Örülhet a szerencséjének, aki megnyerte. Utána, szépen, sorban jöttek elő a kerékből az idei két színes leve, a hutogep, a három táskaradió, a narom bicikli és a porszívó számai. Mivel a betétek titkosak, most se mondtak meg, kinek a neve lapul a számok mögött, bár aki ott volt a nyerők közül, semmi titkot nem igényelve, ment azonnal átvenni a megnyert portékát. Nem lopta, hanem nyerte, minek titkolná? Felejtsék el botlásunkat, kérte bevezetőjében a szövetkezeti elnök, ígérjük, nem fordul elö még egyszer. Azért idézem vissza üjra a szavait, mert biztosra veszem, őszintén gondolta. Meg azért is, mert néhány hajszál azért így is beleesett a levesbe. Volt is némi öszszezördülésem emiatt — a közjegyzővel, aki egyébkent tiszte szerint végezte a munkáját. Nem volt nehéz észrevennem, hogy a kerekek palástjának belső merevítői alá jó néhány sorsjegy egyszerűen beszorult, és mint a tokmányba szorult kaszakő — a megátalkodottság irodalmi kifejezője lett ez a fordulat — ott is maradt. Befejeződvén a ceremónia, szóvá is tettem azonnal. Elsőnek a közjegyző helyeselt: ő is észrevette! örültem ugyan, hogy magát a tényt nem kell ezek után bizonygatnom, mégis hozzáfűztem, ha én közjegyző lennék, és észrevennem, azonnal nem engedném addig tovább a sorsolást, amíg a szemmel látható hiba ki nem küszöbölődik. — Remélem, ezt azonban nem akarja megírni! — mondja a hölgy, cseppet nem 'eplezett indulattal. — Sajnos, meg kell írnom, mert láttam. — És ha látta? Ez szerencsejáték! Akié beszorult, annak nem kedvezett a szerencse! — Én azonban úgy tudom, a sokat emlegetett esélyegyenlőség leghamarabb éppen a szerencsejátékoknál volt kötelező. — A múltkor is nekiesett a Délmagyar a közjegyzőknek, és akkor se volt igaza. — Ezt én nem tudhatom eldönteni, de azt hiszem, nem is ide tartozik. Nekem most igazam van, és meg is írom. A sorsolás idei fordulója a megkövetés, a bocsánatkérés, és a tiszta útra lépés jegyében történt, kötelességem szóvá tenni, hogy a sorsolásból ezt a hajszálat is ki kell venni. Nem szépítem a dolgot, nem győztük meg egymást. Horváth Dezső Szokjuk a nyilvánosságot N e gondolják, könnyű, egyszerű ma a társadalmi munkásnak. Még annak sem, aki elvekkel, szabályokkal behatárolt tömegszervezet, tömegmozgalom tagja. A tói—ig határok metronómmutatója olykor-olykor kileng(ett), de ma már nem veszik fejét a határsértőknek. Tudunk az Országgyűlésben tevékeny kommunistákról, akiktől megvonták az elvtársi bizalmat — elhar markodottan. Mert, mondjuk, ha Király képviselőnk '09 januárjában jelenne meg a fölsőbb utasításhoz tartva magát a Jurta Színház előtt, figyelmeztetvén képviselőtársait, nem vehetnek részt a parlamentarizmusról szóló vitán, biztosan tu • dom, más lenne a folytatás. De abban is biztos vagyok, Királynak és felelős közéleti tisztséget betöltő tisztességes társainak nta már nem is telefonoznának, sőt! Kérnék, egyéniségükkel, gondolatokban gazdag, jobbító szándékukat asszák meg a fülüket hegyező közönséggel. Közéletünk palettáján megjelenő új színfoltokra, ügy hiszem, éhesebbek vagyunk. a megdrágult sajtnál, húsnál, tejnél — mi, tájékoztatók pedig önfeledten boldogok, ha ehhez partnerre bukkanunk. Megjegyzendő; azok az árnyalatok, motívumok érdemelitek említést, amelyek valóban színezik, és nem árriyékolják a ma még unalmas kolorskálát. Pillantsunk most a szegedi képre, mi látszik róla a 92 ezer négyzetkilométerben? Figyelnek rá, mert orvosokat, tanárokat ad az országnak, gazdáknak bőségesen termő magvakat, elméleteket, metódusokat az ismeretlent firtató kutatóknak. történelmet a jelen és a jövő nemzedékeinek, olajat és földgázt — sajna, mindezekre most kevésbé. Inkább a hűtlenségre való mintánk után nyomoznak, van-e szegedi példa Szombathelyen és Debrecenben .. . Mintha tevékenységünk gyümölcsei csupán Csák Mátékban lennének mérhetők. Kell-e lesütött szemmel járnunk nekünk, 180 ezrünknek, mert a párttitkár fia potyamotoron furikázik, mert a volt tanácselnökünk tőkésedelt... Mit tudunk mi Újszegeden, Tápén, Rókuson, Ságváritelepen, meg Hattyason arról, kik és miért vállalkoznának közméltóságú funkció betöltésére — merthogy azok most éppenséggel üresek. 89 tagú tanácsunk testülete végrehajtó bizottság és elnök nélküli, jóllehet, népképvise'etünk apparátusa még „észnél" van, nem felejtette el a magyar ábécét, ágas-bogas rendelkezések, törvények dzsungelében — intézkedik. Ók sem irigylésre méltók. önszántukból vállalkoztak jó páran a nemzeti összefogás keretéül szolgáló mozgalom vezetőinek városunk határain belül is, s mo6t, az űj szelek szárnyán próbáltak útnak indulni. Szakítva a kényelmes hagyományokkal, a szegedi népfrontosok, törvény adta jogukkal élve, a Szegeden erősen kívánt nyilvánosság kontrolijától „terhelve" vállalták új vébétagokna, tanácselnökre a jelölést. Az előkészítő munkák résztvevői nem kaptak instrukciókat, intenciókat Ily módon, minket is képviselve, beszélgettek tanácstagjainkkal, kikben látnák vezetőinket. Hosszú heteken át tartott a társalgás — a politikai intézményrendszerünk demokratizálódásának szellemében —, míg végül is megálljt parancsolt a megszokás. E sorok írója január 12-én a népfront szegedi elnökségétől olyan felhatalmazást kapott a tanácsi tisztújítás témakörében, amelyet tiszta lelkiismerettel képtelen teljesíteni. Egyfelől nem kívánja kijátszani a testületet, amely bizalmával tisztelte meg, másfelől viszont az újságolvasóban sem szeretné a hiteles, tényszenü tájékoztatásba vetett hitét megingatni. Az egyébként sem oly sziklaszilárd .. . T ehát nem marad más, minthogy beszámoljunk arról, a népfront városi elnöksége, bizottsága megbízásából néhányan folytatják az elbeszélgetéseket a vébé- és a tanácselnöki tisztségre javasolt személyekkel. Síjnos, a jelöltek egyharmada — akiktől leginkább elvárható lenne egy úi szellem meghonosítása — nem kíván élni a fölkínált lelehetőséggel Félő, a többes jelölés is szándék marad. A népfrontosok csak azokra a jelöltekre voksolhatnak, akik vállalkoznak is a funkcióra, továbbá senkit nem akarnak hírbe hozni, többszörösen konzultálnak, egyeztetnek, féltik a várost egv ujabb botránytól, pletykáktól. Ügy határoztak, holtbiztos tippre mennek. Nem könnyű ma a társadalmi munkásnak. Annak a legnehezebb, aki véleményét, tisztességét, jobbító szándékát rá meri tenni a közvélemény mérlegére: Higgyük: az új szelek nem lanyha fuvallatok, előbb-utóbb szárnyát törik a gyöngéknek. Mag Edit Csongrádban Romániai menekültek helyzete Sajtótájékoztató a rendőrségen Az utóbbi napokban fölerősödtek azok a hangok, ameiyek megkérdőjelezték egyes Romániából menekült emberek visszaadásának gyakorlatát. Nyilván ez indította Barna Sándort, Csongrád megye rendőrfőkapitányát arra, hogy sajtótájékoztató keretében számoljon be az áttelepülés kérdésében érintettek közé tartozó megyénk helyzetéről. Barna Sándor ezredes beszámolóját azzal kezdte: az eltelt csaknem egy év alatt 639 ember lépte át legálisan v^jfy illegálisan a Csongrád megyei határszakaszt a letelepülés szándékával. Közülük 502-en kaptak tartózkodási engedélyt. Mivel jogszabályban rögzített módja nincs a menekültek kezelésének, bizonyos belső rendje alakult ki annak, ki maradhat, illetve kit toloncolnak vissza. A rendőrfőkapitány arról számolt be, elsősorban a köztörvényes bűncseleklyczert elítélteket, a csavargó, lumpen elemeket, és azokat küldik vissza, akik láthatóan csupán kalandvágyból jönnek Magyarországra. Visszaadják az alkoholista, elmebeteg embereket, illetve az embercsempészeket is. Az említett körülmények vizsgálati módszereként Barna Sándor elmondta: mindenkivel elbeszélget egy rendőrségi bizottság, és a rendelkezésükre álló szerény lehetőségeken belül próbálnak képet alkotni az illetőkről. Hangsúlyozta a főkapitány, hogy csak azokat küldik vissza, akikről egyértelműen megállapítható, hogy érdemtelen a letelepedésre. Hozzátette, akik tovább kívánnak menni, azokat sem gátolják, ez azonban az érintett országok fogadókészségén is múlik. Említést tett Barna Sándor azokról a hírekről is, melyek 18 holttest megtalálásáról szóltak a határ mentén. Hangsúlyozta, Békés megyei kollégája nevében nem tud nyilatkozni, Csongrád megye azonban semmilyen szempontból nem érintett az ügyben, a 639 menekült között sebesült sem volt. Az összefoglaló tájékoztató után a jelenlevő újságírók tették föl kérdéseiket. A városi televízió képviseletében Vida Mihály a munkanélküliek megítélésének nehézségét hangsúlyozta. Barna Sándor erre úgy válaszolt: munkanélküli és munkakerülő ember között óriási különbség van: ők az utóbbiakat tartják nemkívánatosnak. A Magyar Hírlap tudósítója, Lengyel András azt firtatta: a hazánkba érkezők között előfordulnak-e ügynökök. A főkapitány elmondta, hogy ellenőrzéseik alkalmával több alkalommal bebizonyosodott, hogy egyes embereket hírszerzői megbízatással küldtek át odaátról. Természetesen ezek az emberek nemkívánatosak lettek. Ugyanakkor több olyan emberrel is találkoztak, akik az első alkalommal elmesélték, milyen feladattal küldték őket a határ túloldaláról, s hogy ezt színleg vállalták is az átjövetel érdekében. Utóbbiak ezzel együtt megkapták a letelepedési engedélyt. A televízió körzeti stúdiójának szerkesztője, Gellérfy László arra kérdezett rá: van-e a rendőrségnek kapcsolata román belügyi szervekkel, aminek segítségével adataik lehetnek az áttelepülni szándékozókról. E kérdésre Barna Sándor azt felelte, semmilyen kapcsolatuk nincs a román rendörséggel, adataikat kizárólag a személyes elbeszélgetés során szerzik. Hozzátette, a Csongrád megyébe érkezők letelepedésének engedélyezéséért, illetve visszaküldéséért ő a felelős, de jobb lenne, ha a rendőrség csak véleményt nyilvánítana, s nem rájuk nehezedne a döntés felelősségének súlya. Pleskonics András, a Békés Megyei Népújság munkatársa a menekülttáborokkal kapcsolatos Csongrád megyei álláspontról érdeklődött. Barna Sándor úgy nyilatkozott, ha lesznek ilyen táborok, ott nyilván továbbra is komoly feladata lesz a rendőrségnek, ám reméli, hogy nem övék lesz a főszerep. A szegedi rádió nemzetiségi szerkesztőségének riportere, Fretyán István azt firtatta: hátrány-e az ideérkezők számára, ha csupán románul beszélnek, illetve szempont-e a letelepedési engedély megadásánál, hogyha cigány az illető. A rendőrfőkapitány válaszában határozottan leszögezte, hogy a magyar nyelv ismeretének nincs meghatározó szerepe az engedélyezési eljárásban, azt pedig nem tartják nyilván, hogy az áttelepülni szándékozó ember cigány-e vagy sem. Így nincs adatuk arról, hogy a visszaadottak között milyen arányt képvisel ez a népcsoport. A tájékoztató befejező részében lapunk kérdésére Barna Sándor leszögezte, ha nem tudnak megbizonyosodni arról, hogy a menekült által elmondottak valósak-e, minden esetben megadják a letelepülési engedélyt. Papírok híján ugyanígy járnak el a szakmára, iskolai végzettségre, előéletre vonatkozó nyilatkozatokkal is: amíg nincs cáfolatuk, mindig elfogadják a menekültek szóbeli nyilatkozatát. B. T.