Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-11 / 9. szám

11 1989. január 14., szombat Folytatja munkáját az Országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) állampolgárok számáraszükséges megteremteni annak lehetőségét, hogy honvédelmi kötelezettségüket polgári szolgálattal teljesítsék. Ez az alkotmányos szabályozás és o hozzá fűződő törvény kivételes helyzetet teremt. Nagyon sok olyan ország van Európában — köztük Franciaország és Svájc —, amelyben polgári szolgálatra lehetőség Ttincs, és a katonai szolgálat teljesítését megtagadók kemény börtönbüntetéssel sújthatok. Nem arról van szó tehát, mintha a Magyar Népköztársaság most valamiféle általánosan elfogadott szabályhoz kívánna csatlakozni, hanem igenis mrról, hogy ebben a tekintetben is az elsőik között dönt a lelkiismereti és vallási szabadság fokozott védelméről. Az alkotmánybíróság létrehozásához, illetőleg az alternatív katonai szolgálat bevezetéséhez az alkotmány módosítása mellett természetesen külön törvény megalkotása, illetve a honvédelmi törvény módosítása is szükséges. Ezután az egyesülési jogról szóló törvényjavaslatot taglalta. Mint mondotta: ez a javaslat a gyülekezési jogról beterjesztett törvényjavaslattal együtt a politikai rendszer reformjában, ezen belül jogállamiság kiteljesítésében az első konkrét jogalkotási lépésnek tekinthető. Szimbolikus értékű, hogy az e célok elérése érdekében tervezett jogalkotási folyamat kezdetét ez a két, mindenképpen a legalapvetőbb emberi szabadságjogok közé tartozó jog, az egyesülési és a gvülekezési jog szabályozása jelenti. A továbbiakban így folytatta: — Megújuló közéletünknek jelentős eseménye volt a törvénytervezetek • helyenként éles, de termékeny társadalmi vitája. Aligha szorul bizonyításra — az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatok ismeretében —. hogy a társadalmi vita tapasztalatait, eredményeit hasznosítottuk, a beterjesztett törvényiavaslatok » társadalmi vitára bocsátott tervezetektől jelentősen eltérnek. A társadalmi vita hatására egyszerűsödött, sót a benyújtott szöveghez képiest a bizottsági viták alapján — ahogyan ezt a jogi. igazgatási és igazságügyi bizottság jelentésében foglalt javaslatok jelzik — tovább egyszerűsödött a szabályozás, kolnknétabbá és egyértelműbbé vált e két szabadságjog gyakorlásának lehetősége. Ügy vélem, e két törvényjavaslat, és előkészítésük demokratikus módszere erősítheti a bizalmat, és elősegítheti a társadalmi közmegegyezés kialakulását. — Az egyesülési és a gyülekezési jog két olyan egymáshoz szórósán kapcsolódó szabadságjog. amelynek szabályozása alapvetően meghatározza az állampolgároknak a közéletben való részvételét. szabályozásuk tartalma pedig a társadalom demokratizmusának fontos mércéje. Az egyesülési jog és a gyülekezési jog az emberek elidegeníthetetlen joga, amelyek demokratikus társadalomban csak olyan ésszerű korlátozásoknak vethetők alá, amelyek a társadalom és tagjai védelme érdekében szükségesek. Ebből következően a szabályozás alaoeszméje az, hogy e szabadságjogok sem tekinthetők abszolút, vagyis korlátozhatatlan jognak, ám gyakorlásukat csak a büntetőjog által védett érdekek, illetőleg mások jogai és szabadsága korlátozhatja. — Az egyesülési jogról szóló törvényjavaslat mindezekre figyelemmel határozza meg e jog tartalmát, gyakorlásának módját, garanciáit és törvényes korlátait. Általános végrehajtási jogszabály alkotására vonatkozó felhatalmazás hiányában ezek a meghatározások kizárólagosak, más jogszabályok által nem módosíthatók. A javaslat terjedelme pedig azt mutatja, hogy az előkészítés során — figyelemmel a társadalmi vitákra is — arra törekedtünk, hogy elkerüljük a túlszabályozást, . az egyesülési jog gyakorlásába való indokolatlan állami beavatkozást. — A törvényjavaslat abból az alapelvből indul ki, hogy az egyesülési jog alapvető szabadságjog, amelyet nem az állam „adományoz", hanem a népszuverenitásból következően mindenkit — bármilyen feltétel és megkülönböztetés nélkül — megillet. Tartalmát a javaslat úgy határozza meg, hogy az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy másokkal szervezeteket, a szervezet szervezettségi szintjét el nem érő közösségeket hozzon létre, illetőleg azok tevékenységében részt vegyen. E tekintetben a tervezett szabályozás nem ír elő semmiféle szervezeti formakényszert, az alapítókra bízza, hogy milyen típusú szerve* zeteket kívánnak létrehozni. — E szervezetek minden olyan tevékenység végzése céljából létrehozhatók, amely összhangban van az alkotmánnyal, és amelyet a törvény nem tilt. E tekintetben a javaslat mindössze két konkrét korlátot állit fel: az egyik, hogy az egyesülési jog alapján fegyveres szervezet nem hozható létre. Ez aligha szorul részletesebb magyarázatra. A másik, hogy társadalmi szervezet elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékeinység végzése céljából nem alapítható. Ennek indoka az, hogy az ilyen célú személyegyesülések a gazdasági társaságokról szóló torvény alapján jöhetnek létre. A korábbi szabályozáshoz képest a javaslat lényegesen egyszerűbben szabályozza az egyesülési jog alapján létrejövő szervezet megalakítását. Mindössze három feltételt ír elő a megalakuláshoz; ezek a következők: legalább tíz alapító tag mondja ki a szervezet megalakítását, állapítsa meg az alapszabályát, válassza meg ügyintéző és képviseleti szerveit. Ezt követően kérhető a társadalmi szervezet nyilvántartásba vétele. A nyilvántartásba vétel azonban nem a megalakulás, hanem a jogi személlyé válás feltétele. A bíróság által történő pvjlvántartásba vétel ebből következően nem tagadható meg, ha az alapitők a törvényben előírt feltételeknek eleget tettek. — A társadalmi szervezet alapszabályával, a tagok jogaival és kötelességeivel, a társadalmi szervezet szervezeti rendjével kapcsolatban a javaslat csak azokat a minimális követelményeket határozza meg, mindössze két paragrafusban, amelyek elengedhetetlenek a jogi személylyé váláshoz, illetőleg amelyek a társadalmi szervezet demokratikus, önkormányzati elven alapuló belső működésének a garanciái. — A javaslat a korábbi szabályozáshoz viszonyítva új elvekből vezeti le az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek feletti állami felügyélet szabályozását. Megszünteti annak a lehetőségét, hogy az államigazgatási szervek a társadalmi szervezetek felett bármiféle általános jellegű törvényességi vagy szakmai felügyeletet gyakoroljanak. — A javaslat értelmében a társadalmi szervezet működésének törvényességét az ügyészség ellenőrzi, ám az ügyészség jogköre az ellenőrzésen túlmenően csak arra terjed ki, hogy felhívja a társadalmi szervezetet a törvényes állapot helyreállítására, illetőleg, ha ez nem következik be, a törvényesség helyreállítása céljából a bírósághoz fordulhat. — A törvényesség betartása érdekében a társadalmi szervezetre nézve kötelező döntést — az ügyész keresete alapján — kizárólag a bíróság hozhat. A bíróság döntési jogköre — a törvénysértés jellegétől függően — széles skálán mozog, a társadalmi szervezet torvénysértő határozatának megsemmisítésétől a társadalmi szervezet feloszlatásáig terjed. — Meg kell azonban jegyezni, hogy a társadalmi szervezetek is végezhetnek olyan tevékenységet, amelyet jogszabály feltételhez köt vagy egyébként szabályoz. Természetesen ezek a jogszabályok — más jogi személyekhez és magánszelyekhez hasonlóan — a társadalmi szervezetekre is irányadóak. Ezért rögzíti a javaslat, hogy a társadalmi szervezetek ilyen tevékenysége felett értelemszerűen az illetékes állami szervek a hatósági ellenőrzésre vonatkozó szabályok alkalmazásával felügyeletet gyakorolnak. — A törvényjavaslat a társadalmi szervezetek gazdálkodásával kapcsolatban a legalapvetőbb szabályokat határozza meg: a társadalmi szervezet korlátolt felelősségét, vagyonának forrásait, illetőleg azt a lehetőséget, hogy a társadalmi szervezet — a célja megvalósításához szükséges gazdasági feltételek megteremtése érdekében — gazdasági vállalkozási tevékenységet is végezhet. Az e tevékenységre vonatkozó részletes, főleg pénzügyi szabályokat a Minisztertanács állapítja meg. Ez az egyetlen eset egyébként, amidőn a javaslat végrehajtó rendelkezésre ad felhatalmazást. — A társadalmi szervezet megszűnése esetére a javaslat a társadalmi szervezet kizárólagos hatáskörébe utalja a vagyonáról való rendelkezést. A vagyon kizárólag abban az esetben kerül állami tulajdonba, ha a vagyon hovafordításáról a társadalmi szervezet a megszűnése előtt nem rendelkezett. Az így állami tulajdonba került társadalmi szervezeti vagyont közérdekű célra kell fordítani és a felhasználás módját nyilvánosságra kell hozni — mondotta Kulcsár Kálmán, s a továbbiakban a politikai pártokra vonatkozó szabályozásról szólt. Emlékeztetett arra, hogy a javaslat nem határozza meg a kizárólagosság igényével az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek fajtáit, csupán — példálózó jelleggel — felsorol néhányat. Ebből következik, hogy a javaslat rendelkezései minden, az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetre vonatkoznak. Hangsúlyozta: az egységes és egyenlő szabályozásra törekvés azonban nem hagyhatja figyelmen kívül azt a társadalmi realitást, hogy e szervezetek között társadalmi jelentőségüket, funkcióikat, politikai súlyukat tekintve jelentős különbségek vannak. Ez teszi indokolttá a politikai pártra és a szakszervezetre vonatkozóan részben eltérő szabályok megállapítását. A javaslat deklarálja, hogy az egyesülési jog alapján politikai párt is létrehozható. A politikai párt az egyesülési jog alapján létrejövő szervezetek kiemelkedő fontosságú, számos sajátos jegyet magán hordozó típusa. E sajátosságok egyike, hogy a politikai pártra vonatkozó részletes szabályozás tartalmát a politikai rendszerben betöltött szerepe, a képviseleti rendszer és a választási rendszer szabályozása alapvetően befolyásolja. Ezért a politikai pártokra vonatkozó teljes szabályozás kialakítása nem ragadható ki a politikai rendszernek az új alkotmány keretében történő komplex újraszabályozásából. Mindezekre figyelemmel a javaslat szerint a politikai pártnak a társadalomban betöltött szerepére az alkotmány rendelkezései lesznek az irányadók, s ezzel összhangban lehetséges néhány, a jelenlegi javaslattól eltérő rendelkezés, a politikai párt megalakulásának, nyilvántartásba vételének, felügyeletének, valamint megszűnésének szabályait tartalmazó külön törvény megalkotására. E törvény kimunkálása megkezdődött. Elkészülte után a szokásos törvényalkotási folyamatban társadalmi vitára bocsátják, s a vita tanulságai alapján kialakított végső változatot a kormány benyújtja az Országgyűlésnek. — A társadalmi vita ' során megjelent olyan álláspont is, amely szerint ilyen külön törvény felesleges, illetőleg jogtalan. Jogtalan, mert olyan diszkriminációt jelent ez, amelyet az általunk is aláírt nemzetközi szerződések, nevezetesen és főleg a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának 2. cikkelye, s 22. cikkelyének 2. pontja tiltanak. Hogy szükség van rá, ezt már megindokoltam — mondotta az igazságügy-miniszter, majd felolvasta a szerződés idézett fejezeteit. 2. cikkely „1. Az egyezségokmányban részes valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az egészségokmányban elismert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy •más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. 2. Az egyezségokmányban részes államok kötelezik •magukat arra, hogy alkotmányos eljárásukkal és az egyezségokmány rendelkezéseivel összhangban gondoskodnak olyan törvényhozási vagy egyéb intézkedések meghozataláról, amelyek az egyezségokmányban elismert jogók érvényesüléséhez szükségesek, amenynyiben ilyenek még nem volnának hatályban." 22. cikkely „1. Mindenkinek joga van a másokkal való szabad társulásra, ideértve azt a jogot, hogy érdekei védelme céljából szakszervezeteiket alakítson, illetőleg azokhoz csatlakozzon. 2. E jog gyakorlását csak a törvényben megállapított olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban az állam biztonsága, a közbiztonság és a közrend, illetőleg a közerkölcs vagy mások jogai és szabadságai védelme érdekében szükségesek. E cikk nem akadályozza, hogy e jogoknak a fegyveres erők és a rendőrség tagjai által történő gyakorlását törvényes korlátozásnak vessék alá. Ezután így folytatta: — Nem látom e szövegekben a társadalmi vitában emlegetett diszkriminációra utaló rendelkezést. A konvenció szövegében található megkülönböztetési tilalom ugyanis teljesen világosan az egyesülési jogokat gyakorló személyekre, s nem a kialakítandó szervezetek típusára vonatkozik. A politikai párt súlya azonban megköveteli például, hogy 10 tagnál többen hozzák létre, vagy hogy az ország legmagasabb alkotmányjogi fóruma, az alkotmánybíróság végezze el a regisztrációs eljárást, s ítélje meg a beterjesztett program alapján — minden esetleges befolyást kizárva, kételytől mentesen — azt, hogy a párttá alakult szervezet az alkotmány keretei között kíván-e működni. S valószínűleg a felügyelet ellátása keretében a döntést is az alkotmánybíróság hozhatja meg. Nem hiszem, hogy ez „diszkrimináció" az idézett cikkelyek értelmében, legfeljebb „pozitív" diszkrimináció, amit egy párt társadalmi súlya, politikai sebezhetősége, így fokozottabb jogi védelme indokol. S csak éppen megemlítem : a Német Szövetségi Köztársaság 1964. augusztus 5-én kelt törvénye az egyesületekről, 21. paragrafusával kifejezetten kiveszi a törvény hatálya alól a politikai pártokat. Ennyit a diszkriminációról. A szakszervezetekre vonatkozó kivételek indoka a szakszervezeti autonómiának — a nemzetközi egyezségokmányban is elismert — feltétlen garantálása. A továbbiakban a gyülekezési jogról szóló törvényjavaslatban • foglaltakat indokolta meg Kulcsár Kálmán. — Hatályos jogrendszerünkben a gyülekezési szabadsággal kapcsolatos jogi szabályozás szűk körű, kizárólag a gyülekezési szabadsággal foglalkozó jogszabályunk egy 1945-ben kiadott belügyminiszteri rendeleten kívül — nincs. Ez a belügyminiszteri rendelet is elavult rendelkezéseket, jogrendszerünkben ma már ismeretlen jogi fogalmakat tartalmaz, ezért a javaslat hatályon kívül helyezi. — A gyülekezés jogi szabályozásának megoldatlansága nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy a gyülekezés, a tüntetés, a felvonulás ugyan a politika „kezdetlegesebb" eszközei közé tartozik — egyik neves külföldi politikakutató szerint az utcai demonstráció nagyjából ugyanazzá vált a polgárok számára, mint a sztrájk a munkások számára, végső eszköz tehát, amely akkor veendő igénybe, ha már más lehetőségek kimerültek —, mégis bizonyos politikai kultúrákban, amelyek sajátos fejlődésük miatt több teret adnak a hangulatoknak, adott esetben az erőszaknak, amelyekben nem alakultak ki a politika fejlettebb „csatornái" és a racionális politikai cselekvésre való készség társadalmi alapjai kevéssé fejlettek, éppen mert ezen a fokon a demonstrációk könnyen erőszakossá fajulhatnak, a politikai cselekvés e formáit a hatóságok gyanakvással fogadják, igyekszenek eliminálni, így gyakorlati jelentőségük is túlnő a politikai kifejezés más lehetőségeihez képest. Fejlettebb, vagy mondjuk inkább: más politikai kultúrában is inkább a politikában az érdekérvényesítést tekintve hátrányos helyzetben lévők folyamodnak ehhez az eszközhöz. A demonstráció, a tüntetés természeténél fogva nagyobb teret ad a demagógiának, mint a megfontolásnak, ezért esetleg felületesen közvetítheti a politikai „üzenetet", ha mindenképpen figyelmeztetésnek is értékelhető. Az is világos azonban, hogyha hosszabb szünet után nyílik meg a lehetőség a gyülekezésre, a demonstrációra, természetszerűen válik, legalábbis egy időre, a végső eszköz helyett kézenfekvő, szinte meggondolás nélkül alkalmazott eszközzé. Mindezzel nem kívánnám lefokozni a jelentőségét, hiszen említettem már, hogy egyik legfontosabb szabadságjognak tartom, csak éppen érzékeltetni szeretném a szabályozása körül kialakult vita mélyebb összefüggéseit. — Így merült fel a kérdés: vajon szükséges-e egyáltalán szabályozni a gyülekezési jogot, nem elegendő-e csak az alkotmányban történő rögzítése? A szabályozás szükséglete egyrészt a már hivatkozott egyezségokmányból következik, másrészt és nyilvánvalóan pedig az eddigi, nem problémamentes gyakorlatból. — Általánosságban megállapítható, hogy napjainkban az alapvető emberi jogok — köztük a gyülekezési jog — gyakorlásának korlátozhatatlansága sehol a. világon maradéktalanul nem érvényesül. Nem érvényesülhet már csak azért sem, mert a legfontosabb társadalmi és állami érdekek, nemkülönben mások jogainak és szabadságának védelA