Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-31 / 26. szám

2 1 tv 1989. január 31., kedd Hogyan lehet kimozdulni a jelenlegi holtpontról? (Folytatás az l. oldalról.) Nyilvánvaló, hogv a gazdasági demokrácia eddigi gyakorlatát meg kell változtatni. Egyrészt ki kell építeni egy ténylegesen működő gazdasági demokráciát abban az értelemben, hogy a gazdasági élet minden szereplője — a nagy-, a kisvállalatok, a magánvállalkozók és az állam —részére egyenlő esélyeket, szektorsemleges versenyfeltételeket biztosítsunk. Ez a gazdasági alkotmányosság alapkritériuma. Másrészt meg kell változtatnunk a vállalatok működésének módját. Itt jelenleg zavarodott, fonák a helyzet, ami a korábbi gyakorlat következménye. Ennek a gyakorlatnak az volt p lényege, hogy a politikai viszonyok demokratizmusának kialakulását fékezte, és az embereket a termelés területén az üzemi demokráciával kívánta kárpótolni. A termelésben viszont érdekegyeztetés folyik teljesitményhelyzetekben, amelyre a politikai parlamentarizmus nem illeszthető. De végzetes félreértés lenne, ha ezenközben megfeledkeznénk az emberközpontú teljesitményösztönző rendszerek kiépítésének és működtetésének szükségességéről. Ugyanis nemzetközi tapasztalatok igazolják: csak az a vállalat versenyképes a világpiacon, amelynek vezetése figyelembe veszi a dolgozó ember érdekeit, az emberi teljesítőképesség egyéni és csoportpszichológiai sajátosságait. Nemzetközi tapasztalatok — Finnországtól Dél-Koreáig — bizonyítják, hogy a technológia-intenziv növekedési pólyát mindenütt a minőségi célokat középpontba állító oktatáspolitika alapozta meg. Az átmenetet tehát nekünk is a „minőség forradalmával" kell megalapoznunk. Szakítanunk kell azzal az oktatáspolitikával, amely a minőséget a menynyiségi növekedésbe fojtotta, a kiválasztás helyett lefelé nivellált, az egészséges kételkedés helyett pedig vakhitet követelt. Ezt kiegészítette a kultúra lebecsülésével, „nem termelő ágazat"-ként való kezelésével, az értelmiség leértékelésével. Ennek következménye pedig a kultúrával szorosan összefüggő erkölcsi és magaviséleti tényezők elhanyagolása lett. Nyilvánvaló, hogy az átmenetnek impulzust csak efiy olyan oktatáspolitika adhat, amelyet a nemzet szellemi-erkölcsi megújulását megalapozó művelődéspolitika egészít" ki. De ennek terepe csak egy olyan társadalom lehet, ahol az önszerveződés erői szilárd erkölcsi elvek bázisán nyugvó közösségeket formálnak a családból, a munkahelyi kollektívákból, a helyi közösségekből. Az átmenet harmadik döntő eleme a szociálpolitikai fordulat megvalósítása, aminek egyik oldala, hogy a termelési folyamatokban kemény teljesítményvilágot kell teremtenünk. Ez nem embertelen, antihumánus viszonyokat jelent, hanem a dolgozók belső motivációjának erősítését. Ehhez a tulajdoni reform bázisán olyan bérpolitikai gyakorlat szükséges, amely a meglevő munkajövedelmi alapokat célra orientáltan és differenciáltan, a teljesítménykülönbségek figyelembevételével használja fel. Nem ma ismertük fel, hogy a tulajdonnak nincs valódi gazdája társadalmunkban. Régóta küzdünk az ebből eredő problémákkal, de mindmáig nem találtunk rá megoldást. Ennek alapvető oka minden bizonnyal az, hogy a kérdés megközelítésében a praktikum és a racionalitás szempontjai háttérbe szorultak az ideológiával szemben. A tényleges megoldásra tehát csak az kfnál esélyt, ha ezen változtatni tudunk. A kormányban erre erős a szándék, elindult ezen az úton, és végig akarja járni! A szociálpolitikai fordulat másik oldala, mondjuk ki végre magyarul: a szegénységet enyhítő program, a leszakadók, a hátramaradók, az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutók segítése. Ehhez a helyi szociálpolitikai rendszerek szerepét kell növelni, mert csak ezek alkalmasak — megfelelő társadalmi ellenőrzés mellett — az egyéni rászorultság megállapítására. A társadalmi szolidaritás erősítésére és aktivizálására van szükség. örvendetes, hogy ezt több felelős társadalmi tényező felismerté, és szervezett erejét máris mozgósította. A kormány nagyra értékeli a tanácsok, az egyházak e téren tett erőfeszítéseit, s még szélesebb körű társadalmi összefogásra szólít fel., Ebbe beleértendő a gazdálkodó szervek vezetőinek és kollektíváinak a segítségre szoruló dolgozóik iránt megnyilvánuló szolidaritása, de a szélesebben értelmezett társadalmi felelősség is. Szeretnék egyértelmű lenni, és elkerülni minden félreértést. Önök ellenzik, hogy az állam rátelepedjen a gazdaságra. Joggal teszik. Ellenzik az állami paternalizmust. Jó okuk van erre. Nyűgnek érzik a hatósági beavatkozásokat, béklyónak a hatósági árakat. Ebben a kormány partnerük. De vajon partnereik-e Önök a kormánynak az antiinflációs politikában? Erre egyidejűleg egy határozott igent és egy határozott nemet lehet felelni. Az igent azért, mert vitathatatlanul modellértékű magatartást tanúsított a Kamara az év eleji áremelések kapcsán közzétett állásfoglalásával. Ez nagy lépés volt azon az úton, mely a valódi társadalmi partnerség kialakításához vezethet. A következő lépés az kell legyen, hogy az alku és a harc ne csak a bérekről, de az árakról is folyjék azok között, akik azokat ténylegesen alakítani képesek. S az igen mellett emiatt kell nemet is mondanom a korábban feltett kérdésre. Mert úgy tapasztaljuk, hogy a gazdálkodók többsége alapvetően áremeléssel oldja meg jövedelmezőségi gondjait — mutatott rá Németh Miklós, majd azt elemezte, hogy miközben kapcsokat létesítünk a modern ipari világhoz, nem távolodunk-e a szocialista országoktól? — Egyértelmű „nem" a válaszunk. Éppen ellenkezőleg: a szocializmus megújítása, a szocializmus új modelljére való átmenet köze-/ lebb hoz bennünket a megújulást akaró szocialista erőkhöz. Ez mindenekelőtt a szovjet kül- és belpolitikára vonatkozik, és ezt a szilárd, egyértelmű viszonyt meg kívánjuk őrizni, mert ez nem csak stabilitást, hanem súlyt is ad reformtörekvéseinknek. A régi szocialista modell híveinek támadásai az utóbbi • időben megélénkültek. Ezekre nem polémiákkal, hanem a reformpolitika következetes megvalósításával válaszolunk. A piacgazdálkodás, a modern jogállamiság, a politikai viszonyok demokratizmusa, a szellemierkölcsi megújulás ösvényein kell előrehaladnunk. Az ösvények a szocializmus innovatív modellje felé vezetnek. Senki sem járt előttünk, nem másolhatunk sem nyugati, sem keleti mintákat. Sajátos magyar úton haladva ki kell építenünk a magyar szocializmus modelljét, amelyről nekünk kell eldöntenünk, hogy milyen legyen. A mai helyzet, amiben vagyunje, modell- és nem rendszerválság. Ha a modellváltás nem sikerűin?, akkor kerülne a rendszer válságba. Választott utunkon haladva mind a siettetés, mind pedig a fékezés veszélyes. A siettetés visszarendeződéshez, a fékezés bénultsághoz vezethet. Egészséges kockázatvállalás szükséges, és el kell találni a folyamatnak — a körülmények alakulásával számoló. — dinamikáját. A kormányzat reformtörekvéseinek egyik biztosítékát látja a politikai demokratizmusban. Intézményes garanciákat kell kiépítenünk a sztálinista restauráció megakadályozására. Ennek a politikai intézményrendszernek a legfőbb je'lemzői már egyértelműen körvonalazódtak: — az érdekek pluralizmusát kifejező politikai szerveződések gazdag változatossága, — a stratégiai megújulást társadalmi vezető erőként orientáló Magyar Szocialista Munkáspárt, — a nemzeti felelősséget kifejező, politikai stratégiát megvalósító kormány, — a teljes körű népképviselet megvalósulása az Országgyűlésben és a helyi tanácsokban, — a oárHeszédet és az együttműködést helyi szinteken és nemzeti méretekben egyaránt integráló. megújuló hazafias népfrontmozgalom, — a dolgozói érdekeket következetesen képviselő szakszervezet. A kormányzati törekvéseket széles népi bázisra, a szoc'alizmus megújításában egvetértő. partnerkereső erők valódi koalícióiára kívánom alapozni. A különböző szervezetek céliaiban, programjaiban fellelhető az a közös alap. amely lehetővé teszi a kormányzat politikai stratégiájának támogatását. A jelenlegi politikai helyzetben egyszerre fedődnek ki a nemZ»H összefogás és a oolarizálódás erői. Izgalmas kort élünk, amikor talán soha vissza nem térő történelmi alkalom nyílt előttünk. Az igazi választóvonal jelenleg az összefogás és a polarizálódás erői között húzódik. Nemzeti vállalkozásunknak akkor van esélve. ha a különböző politikai szerveződésekbe tartozó erők egymást partnernek tekintik, és összefognak, s ez válik a Dolitikai helvzet alakulásának meghatározó erejévé. Segíteni kívánjuk a demokratikus nyilvánosság erősödését. Ennek sajátos megnyilvánulási formája a kormányhoz, vagy annak elnökéhez címzett nyílt levelek — úgymond — intézményesülése. Tartalmuk és feladóik igen széles skálán mozognak. E helyről szeretném közhírré tenni:, a kormány és annak elnöke nem negligál egyetlen hozzá címzett nyilt, de magánlevelet sem. De reakciójában szelektálni kénytelen. Egy részükre programjával, politikájával és konkrét lépéseivel ad választ, más részüket az illetékes szakemberek figyelmébe ajánlja, és gondjaira bízza, s a választ ők adják meg. Ugy fogjuk fel. hogy a levelekkel feladóik a kormányt akciókra akarják serkenteni, s nem az a céljuk, hogy formai megválaszolásuk elvonja a kormány energiáját. A korábbi, merev sajtóirányítás béklyóiból kiszabadulva, az újságírás is új helyet keres és alakít ki magának. A kormányzat abból indul ki, hogy csak egy autonóm sajtó tölthet be a társadalomban felelős szerepet, ezért a sajtó autonómiáját tiszteletben tartja. A kormány számára támogatást csak egy problémaérzékeny sajtó jelenthet, amely a szocializmus megújítása mellett elkötelezett. A kormány nem kér egyetlen újságot sem arra, hoev a Minisztertanácsot népszerűsítse. Csak arra, hogy legyen' tényszerű, tárgyilagos, és szolgálja, amit kell: a nép, a nemzet érdekeit! Most a sajtó területén lázas forrongás tapasztalható. Ez természetes, és majd letisztul. Mi figyelünk a fo^ lyamatok sokoldalú és mély elemzésén nyugvó, konstruktív javaslatokat tartalmazó, az emberek sorsáért felelősséget érző kritikákra. A kormánynak a hibák vagy bűnök takargatása nem érdeke, ezért egyenesen kéri a sajtót azok feltárására. Ez azonban olyan terület, ahol az újságírónak is vigyáznia kell. nehogy ' ártatlan embert hurcoljon meg, nehogy rágalmazzon! Bízom abban, hogy a sajtó világában a szocialista megújulás iránt elkötelezett kulturális műhelyek fejlődnek ki, és a sajtót nem külső politikai diktátumok, hanem bensőből vezérelt etikai elvek fogják mozgatni, a szép és az igaz szó irányába. Hogy az. igazat mondják, ne csak a valódit. — Ügy gondolom, egyetértenek velem: pártállástól függetlenül közös érdekünk, hogy a párttagság körében és a közvéleményben zavart okozó, a holtpontról történő elmozdulást gátló ballasztoktól végérvényesen megszabaduljunk. — Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi helyzetünkből való elmozdulás konfliktusokkal jár. EZeket vállalni kell, mert kikerülhetetlenek. Túl kell jutni rajtuk. De végzetes lehet, ha a politikai élet szereplői, a különböző politikai erők, a meglévő feszültségeket nem mérsékelni, hanem élezni kívánják. A politikai destabilizálódás — bekövetkezése esetén — gazdasági összeomlást és nemzeti katasztrófát idézne elő. A nemzetközi pénzvilág ugyanis érzékeny a politikai destabilizálódás minden jelenségére. Ez a tétje annak, hogy normális, rendezett mederben maradnak-e az események vagy sem. Ezt a tétet kell mérlegelnie mindenkinek, aki a politikai küzdőtérre lép, és hitvallása mellett sorompóba áll. Bármilyen színekben küzdjön, bensejében mindenkinek a nemzet színeit kell hordoznia. S a nemzet érdekét nem szolgálja, ha a neme3 küzdelem helyett bárki orvul hátba szúrja ellenfelét — Ebben a helyzetben a kormány nevében arra kérek minden magyar embert, párttagot és pártonkívülit, fiatalt és öreget, vallásosi és ateistát, hogy a nemzet sorsáért érzett felelősségtől vezetve, minden erejével akadályozza meg, hogy környezetében a szélsőséges indulatok elszabaduljanak, a felelőtlen acsarkodás és a pártütő torzsalkodás ural kodjon el. Mindenkinek meg kell érteni: most a cél egy új starthelyzet elfogla lása, aminek záloga a nem zeti összefogás — fejezte be felszólalását Németh Miklós. Grósz Károly nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról.) a véleménye, hogy a párt reformpolitikáját kívülről jobbról, belülről balról támadják. — A párton belüli, elsősorban baloldali típusú — nagyon nehéz itt jelzőket használni, ezt szeretném leszögezni — szemlélet mögött nagyon sajátos leegyszerűsítés húzódik meg. Változást akarnak, a változás káros mellékterméke nélkül. Márpedig én nem hiszem, hogy egy ilyen társadalmi átszerveződésben, amikor új modellt alakítunk ki, a változást némi „rendetlenség" nélkül keresztülvihetjük. A vélemények is megoszlanak, és nem tudunk minden részkérdést megválaszolni. Nem is beszélve arról, hogy mi sem tudjuk pontosan, milyen is lesz az új rendszer. — A közvélemény részéről viszont egy másik típusú nyomást érzek, a parttalanság nyomását. Abban, hogy mindent tagad, ami az elmúlt harminc év alatt érték volt. Ma ez sikk, s óriási öntévesztés. Mert az 1956 utáni korszak valódi hibái minőségileg más természetűek, mint az 1956 előtti korszak hibái voltak. 1956 előtt egy klasszikus sztálini modell hibái jelentek meg, míg 1956 után ezek a durva és nyers hitják eltűntek a politika színpadáról. Nem volt törvénysértés, nem tudok róla, hogy lett volna! Nem volt önkény, ami korábban volt. Az 1956 utáni időszakban 10 —15 évig helyes törekvés volt, hogy a társadalmi szervek közötti szereposztás markánsabban fogalmazódjon meg. Üj szellemiség, új gyakorlat honosodott meg. Üj sikerek is születtek, és hibák is előfordultak. De mondom, a hibák természete más volt. Miben látom az 1956 utáni szakasz problémáját? Az 1956 utáni vezetés alapjaiban felszámolta a korábbi struktúrát, de nem épített ki egy intézményes rendszert, hogy még egyszer ne fordulhassanak elő a korábbi hibák. Az 1956 utáni vezetés eleve elutasította ezeket a torzulásokat, és saját bőrén érezte annak összes káros következményét. De tény: ez a vezetés egy idő után túlzottan megszokta azt a közeget, amelyben dolgozott; egy idő után túlzottan kötődött önmaga korábbi döntéseihez, önkontrollja meggyengült, nem volt elég kritikus önmagával szemben, és ezáltal felerősödtek a szubjektív természetű tévedések. És itt van egy lényeges különbség: míg korábban 1956-ig, majd később, mondjuk az 1970-es évekig a párt- és az állami tevékenység különválasztása tudatos munka volt. Később ismét megkezdődött a „párt-állam" koncepciójának a megerősödése. Érj a lényegi hibát abban látom, hogy a régi mechanizmussal szemben nem épült ki a jól működő, természetéből eredően a szubjektivizmust gyengítő új rendszer és mechanizmus. — Gondunkat növeli, hogy a gazdaságból nem meríthettünk elég sikerélményt. A társadalom türelmetlen és ez nyom bennünket. Pedig 1988 — másfél évtized után — az egyik legsikeresebb gazdasági esztendő volt, szinte teljesült a rövidtávú 3 éves programunknak első esztendejére megtervezett időarányos leckéje. Azért mondom, hogy szinte, mert a szerkezetátalakításban nem tudtunk nagyobbat lépni, de ezt nem tartom komoly hibának. Ez 1 év után nem számonkérhető — a szerkezetátalakítás évtizedek terméke lehet. Mivel nincs elegendő sikerélmény, a társadalom türelme tovább csökkent. De hát emlékeztetni kell rá, hogy a növekvő terheket már 1987ben jeleztük! Mi most semmi mást nem csinálunk, mint amit 1987-ben elter* veztünk, megmondtunk, s amihez türelmet kértünk! Az a furcsa helyzet, hogy a korábbi vezetést keményen bírálták következetlenségéért. Mpst, a mai vezetést azért bírálják, mert következetes. Grósz Károly annak az érzésének adott hangot, hogy a türelmetlenség egy szűkebb réteg álláspontját fejezi ki, és van egy csendes többség. A többség — mondotta — támogatja ezt a politikát. De egy szűkebb réteg valóban nagyon hangos, messzebb hallatszik a hangja, mint a türelmes és áldozatokat vállalni kész rétegéé. — Az egyik oldalon tehát nincs elég sikerélmény, s ez objektíve nagy teher, s ezzel egy-két évig számolni kell. A vezetésnek jó idegekre lesz szüksége, hogy bírja a ránehezedő terheket. A dolog másik része az, hogy sok figyelemre méltó, értékes vélemény is van. Ezt szeretném leszögezni. A hangoskodók nemcsak demagógok, valódi reális dolgokat kértek és kérnek számon, de nem számolnak az objektív körülményekkel, a lehetőségekkel. Azt hiszik, hogy csak a szándékoktól függ, hogy terveinket teljesítjük-e. Ezek is nyomnak bennünket. Éppen ezért úgy érzem, hogy a májusi pártértekezlet óta a gazdasági és a politikai reformprogram végrehajtásához nem javultak, hanem romlanak a feltételek. — A Központi Bizottságnak megvannak a lehetőségei ahhoz, hogy ezt megoldja: egyrészt ítélje meg a vezetés munkáját, s ha arra a következtetésre jut, hogy a Politikai Bizottság, vagy a főtitkár, vagy a titkárok nem tudják betölteni ebben a helyzetben a feladatukat, akkor vonja le a konzekvenciát. Ez minden kulturált pártban természetes dolog. Ennek a lehetőségét mindig meg kell tartani a testület számára. És akkor meg kell próbálni egy új vezetéssel, hátha sikeresebben és eredményesebben tudja a programot megvalósítani. Ezzel számolni kell egy vezetőségnek és egy vezetőnek — hangoztatta az MSZMP főtitkára. * Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára hétfőn a kora délutáni órákban hazaérkezett Svájcból, A Magyar Néphadsereg egyoldalú csökkentése Az MTI az alábbi tájékoztatást kapta a Honvédelmi Minisztériumtól: A hadsereg védelmi jellegűvé alakításának korábban kidolgozott programja részeként egyoldalúan csökkentik a Magyar Néphadsereg létszámát, valamint harci-technikai felszereltségét. A csökkentés 1989—90-ben mind a szárazföldi, mind a honi légvédelmi haderőnemet érinti. A néphadsereg összlétszáma folyamatosan mintegy 8,8 százalékkal — 9300 fővel — csökken. Az egyoldalú csökkentés során a néphadsereg rendszeréből kivonnak egyebek között 251 harckocsit, 30 páncélozott szállítójárművet, 430 különféle tüzérségi eszközt, 6 harcászatirakéta indítóállványt, valamint 9 elfogó vadászrepülőgépet. A létszám- és fegyverzetcsökkentéssel párhuzamosan megszűnik egy harckocsi dandár, egy vadászrepülő század, és további szervezeti korszerűsítést hajtanak végre. .1