Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-30 / 25. szám
• 79. évfolyam, 25. szám 1989. január 30., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Ha\i előfizetési díj: 101 forint Ára: 4,30 forint Utak a semmibe M intha a semmibe vezető utakra bukkanna gyakorta ilyenkor, téltájt az országot járó ember. Utak vezetnek ködös és jeges tájba nyíló világba, üres épületek, nyaralók, hétvégi házak, dácsák és vityillók közé. fis e didergő, és hónapok óta ember nem látta házikók láttán — nem tehetek róla — most is elszomorodik a szivem. Néhány éve is lehet, hogy ugyanezeken a hasábokon keseregtem azon, hogy e nemzet vagyonának és verítékének és ambícióinak mekkora hányada állhat kihasználatlanul, holt tőkeként, nyaralókba, hétvégi házakba, dácsákba és vityillókba fektetve. Akkor is soksok milliárdra voltam kénytelen taksálni ezt a vagyont. És azóla csak azt láiom, újabb, és még újabb, és még drágább hétvégi házak, dácsák és villák épülnek) mindenfelé ebben az országban, hogy nagy részük az év legnagyobb hányadában üresen álljon, hogy legföljebb néhány hétre és pár hétvégére adjanak otthont — az életnek. Hát ilyen gazdagok volnánk?! — tettem föl már évekkel ezelőtt a szónoki kérdést. Olyan gazdagok, hogy immár tán százmilliárdokra tehető nemzeti vagyon áll nagyrészt kihasználatlanul, és az év nagy részében üresen szerte az országban? A Balatonnál, a Duna-kanyarban, és minden város szűkebb-tágabb környékén. S már akkor is, e fölöttébb szónoki kérdésföltevés kapcsán, bátorkodtam utalni arra, hogy nálunknál sokkal gazdagabb országokban minderre nem volt módom példát látni. Akkor pedig mi, immár a szegénységgel újra ismerkedő• magyar polgárok, vajon miért ölünk családonként száz- és százezreket, olykor milliókat a szinte semmibe? Akkoriban, mikor először föltettem e kézenfekvőnek tűnő kérdéseket, még csak moralizáló válaszokat volt mód keresni rájuk. Aztán eltelt néhány év. s- immár alighanem tán a kérdésföltevés is módosítható némileg. Ráadásul, az élet meghozta a muníciót a lehetséges válaszok egynémel.vikéhez is. Hogyan is kellene vagy lehetne föltenni manapság ezeket a kérdéseket? Például úgy; Vajon miért fektet be évente százmilliókat ez a magyar társadalom szinte zéró használati értékű javakba, amelyeknek szinte zéró, vagy inkább negatív a hozadéka? Vajon miért áll a nemzeti vagyon egy jelentős — tán valóban százmilliárdokban mérhető — hánvada olyan holt tőkében, amely legföljebb évente néhány hétre nyújt kikapcsolódást egy családnak, ahelyett, hogy az illető család hasonló befektetés eredményeként azon törné a fejét, hogy az Adrián, vagy éppen a Kanári-szigeteken nyaraljon-e? És alighanem itt jutottunk el a lényeghez! Sok-sok család hétvégi házát kertjét dácsáját jegyzik ma már milliós érték körül. Olyan holt tőkeként amely legföljebb egy inflációs helyzetre aspirálva tartható fönn tulajdonként racionális társadalmi közegben, mert különben mindenképpen luxus és őrültség lenne ilyen javakba ennyi pénzt fektetni, és megtartani azokat Sajnos, az élet — és az inflációs helyzet — egyelőre azokat igazolja, akik ilyen holt tőkékben tartják a család kisebb-nagyobb vagyonkáját. Abban viszont mára már biztos vagyok, hogy ez az inflációs helyzet, amely utólag igazolja az ilyen — voltaképpen abszurd — befektetéseket, annak a politikának a következménye, amely évtizedeken át megakadályozta azt, hogy e nemzet megtakarításait értelmes célokra fektesse be. Hogy mire gondolok? Például arra, hogy ha erre mindig is lehetőség nyílt volna, e holt tökeként csúfaskodó milliárdok révén például meg lehetett volna oldani a magyar telefónia csődjét Autópályákat netán autó-összeszerelő üzemeket lehetett volna építeni e tőkékből, de moteleket szállodákat minden bizonnyal, százszámra. És éppen a legszebb tájain az országnak, amely tájakat manapság szinte le- ós elfoglalnak ilyen-olyan dácsák, villák, vityillók és nyaralók. És arra' is gondolok, hogy akinek most éppen egy millióra tehető vagyona áll holt tőkeként, valahol, a semmibe vezető utak mentén, mondjuk hétvégi ház formájában, az. ha ezt a milliót telefonjába, autópályába, motelbe, s. ilodába, vagy akármilyen vállalkozásba fektethette volna, mondjuk részvényesként és apránként, hát immár a legszolidabb számítások szerint is, évente száz.s/á/ótven ezer forintnyi osztalékot kaphatna, amely b rtokában valóban azon törhetné a fejét: hol is nyaraljon családjával, az Adrián, vagy a Kanári-szigete)-n. vagy éppenséggel újra befektesse az adott évben esedékes osztalékot. Nos. úgy tűnik, a jelenlegi helyzet is szónoki kérdések föltevésére inspirál. Olyanokra például: Lehet, hogy e nemzeti vagyont pazarló befektetési minta jóvoltából vagyunk ilyen elmaradott, szegényedő helyzetben? Lehet, hogy e fölgyülemlő holt tőke egyszer elindul az értékvesztés útján? N em tudom. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy ha hamarosan — akár kormányzati kezdemenyezéssel is — nem tudjuk megteremteni, mondjuk egy tőzsde létrehozása útján kisebb-nagyobb pénzeink értelmes és valóban gazdasági célokat szolgáló és tisztes hozadékot biztató befektetésének szervezett lehetőségeit, hát lehet, hogy mi leszünk Európa egyre szegényedő, ám a legtöbb holt vagyon zéróra írható értékével büszkélkedhető, hétvégi házakkal legjobban ellátott országa. Szávay István Grósz Károly Svájcban Grósz Károly, az MSZMP fótitkára szombaton délelőtt Svájcba érkezett, ahol részt vett és felszólalt a davosi világgazdasági fórum ez évi nagyszabású tanácskozásán. Ütjára elkísérte Barta Ferenc államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Kovács László külügyminiszter-helyettes és Thürmer Gyula, a főtitkár tanácsadója. A svájci látogatás első színhelyén, Zürichben szombaton a főtitkár a déli órákban munkaebéden találkozott a svájci üzleti élet 12 kiemelkedő képviselőjével. Vendégei között volt Fritz Leutwiler, a svájci nemzeti bank volt elnöke, a Brown— Boveri gépipari konszern elnöke és Rolf Bühler, az egyik legnagyobb svájci gépipari vállalat tulajdonosa. A találkozón Grósz Károly áttekintést adott partnereinek a magyarországi helyzetről, főként azokról a lépésekről, amelyek az utóbbi hónapokban a piaci viszonyok megerősítésére történtek. Kifejtette a társasági törvény jelentőségét a hazai és külföldi magántőke mozgásának szempontjából. A főtitkár a továbbiakban vázolta a bankrendszerben végrehajtott átszervezést és a tőzsde felállításának tervét. A svájci résztvevők közölték, hogy országuk üzleti körei nagy figyelemmel kisérik a magyarországi változásokat. A pártfőtitkár svájci programja vasárnap a világhírű svájci üdülőközpontban, Davosban folytatódott, ahol 1971 óta minden évben világgazdasági fórumot rendeznek vezető gazdasági szakemberek és politikusok számára. A Varsói Szerződés tagállamai Honvédelmi Miniszteri Bizottságának nyilatkozata A Varsói Szerződés tagállamainak Honvédelmi Miniszteri Bizottsága hangsúlyozza, hogy a nemzetközi béke, biztonság és bizalom erősítése szempontjából rendkívül fontosak a Szovjetunió azon egyoldalú lépései saját — köztük az európai — fegyveres erőinek és fegyverzetének csökkentésére, amelyeket Mihail Gorbacsov, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke 1988. december 7én az ENSZ-ben jelentett be. A Honvédelmi Miniszteri Bizottság — a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének 1986ban Budapesten, 1987-ben Berlinben és 1988-ban Varsóban tartott ülésein elfogadott határozatoktól vezéreltetve és a szövetség katonai doktrínájának védelmi jellegéből kiindulva — úgy véli: a jelen korban a legfontosabb a háború megakadályozása, a nukleáris és hagyományos fegyverkezési hajsza beszüntetése, valamint a fokozatos leszerelésre történő áttérés. A VSZ és a NATO európai fegyveres erői olyanok legyenek, hogy — saját védelmüket szilárdan biztosítva — a két szövetség egyikének se legyenek eszközei a másik fél váratlan megtámadásához és — egyáltalán — támadó hadműveletek indításához. Éppen ezt a célt kell hogy kövessék az európai fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek csökkentésével foglalkozó — küszöbönálló — tárgyalások résztvevői. Az ülés résztvevőinek eltökélt szándéka, hogy előmozdítják e tárgyalások mielőbbi megkezdését, valamint a A Varsói Szerződés Szervezete, és az ÉszakAtlanti Szövetség Európában, cs a csatlakozó vízterületeken levő fegyveres erői létszámának és fegyverzetük mennyiségének egymáshoz viszonyított arányáról. bizalom, biztonság és leszerelés erősítésére irányuló intézkedéseket tárgyaló európai értekezlet munkájának felújítását. Síkraszállnak amellett, hogy ezeken a fórumokon el kell jutni az összeurópai szinten és az egyes térségekben meglévő aszimmetriák és egyensúlyhiányok kölcsönös felszámolásáról szóló megállapodáshoz, az európai fegyveres erök és a hagyományos fegyverzetek lényeges csökkentéséhez. Az európai kontinensen folytatott katonai tevékenység korlátozásának figyelembevételével a már meglévő bizalomerősítő intézkedések fejlesztéséhez és bővítéséhez, továbbá ahhoz, hogy ezek az intézkedések a katonai légierők és a haditengerészeti erők önálló tevékenységére is kiterjedjenek. Ezzel összefüggésben egyre időszerűbbé válik az a javaslat, amelyet a Varsói Szerződés tagállamai még 1988 márciusában , tettek, miszerint a két katonapolitikai szövetség között meg kell valósítani a VSZ-hez és a NATO-hoz tartozó országok európai fegyveres erőire és hagyományos fegyverzetére vonatkozó számadatok hivatalos cseréjét. A NATO-országok nem adtak pozitív választ erre a javaslatra, és — egyoldalúan — tendenciózus, önkényesen kiragadott adatokat publikáltak. A Honvédelmi Miniszteri Bizottság változatlanul elsőrendű fontosságot tulajdonit a VSZ-be és a NATO-ba tömörült országok Európában — az Atlanti-óceántól az Uraiig — lévó fegyveres erőire és hagyományos fegyverzetére vonatkozó tényleges adatok feltárásának. Ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy az eddiginél átfogóbb összefüggésben adjanak összképet a két katonapolitikai szövetség Európában kialakult katonai erőviszonyairól. A fegyveres erök egységes szervezetet képeznek. Alkotóelemeik — a szárazföldi csapatok, a katonai légierő, a légvédelmi csapatok és a haditengerészeti erők — együttműködnek egymással, kiegészítik és erősítik egymást. Csupán ezek komplex, elemző vizsgálata teszi lehetővé, hogy felmérjék a felek tényleges erőviszonyát. Ebből. kiindulva a Honvédelmi Miniszteri Bizottság olyan határozatot hozott, hogy a Varsói Szerződés tagállamai fegyveres erőinek létszámára és alapvető fegyverfajtáinak mennyiségére vonatkozó számadatokat, valamint a NATO Európában és a csatlakozó vízterületeken lévő katonai erőire utaló saját felmérését publikálni kell. (Folytatás a 2. oldalon.) kilométer — Éppen száz esztendeje, hogy gróf Széchenyi Béla vezetésével a világon elsőként egy magyar expedíció kezdte meg kutatni, feltérképezni ezt a kontinensnyi országot. Máig rengeteg fehér folt maradt még a tudomány számára Kínában. — Miért éppen .magyarok utaznak a föld másik végére, hogy ott kutassanak? — Kína földrajzi, éghajlattani szempontból a világ egyik legérdekesebb területe — indokolja az elhatározást a fiatal kutató. — Számtalan olyan földrajzi folyamat zajlik ott, amit sehol másutt nem tanulmányozhatnánk. Ilyen például a jelenkori löszképződés. De ha azt mondom, hogy a földön meglevő tizenhat éghajlati körzetből nyolc megtalálható ebben a hatalmas országban, máris érthető a kutatók érdeklődése. — A szegedi hallgatóknak, kutatóknak mi hasznuk származik ebből az útból? — Rengeteg filmet, diaképet és oktatási segédeszközt akarunk hazahozni. Felbecsülhetetlen érték, amit egy kutatóüt során megszerezhetünk. A szellemi tőkéről nem is beszélve. Természetesen nemcsak az oktatás, de a kutatás, sőt, a Ki ne álmodozna arról, hogy egyszer bejárja a világot? A titokzatos, távoli országok úgy vonzzák a képzeletet, mint mágnes a vasat. Egészen más a helyzet akkor, amikor nemcsak kedvtelésből kerekedik fel valaki, hanem „dolgozni" vág neki az ismeretlennek. Tervezni, szervezni kell egy utat, ha csak néhány napra mozdulunk is ki otthonról. Ha négy hónapra megyünk a világ másik végére, akkor alaposan fel kell készülni az útra. A szegedi József Attila Tudományegyetem éghajlattani tanszékének fiatal adjunktusa. Makra László, több hónapja szervezi azt az utat, amelyet több kutatótársával együtt tesz majd Kínába, végigjárva többek között az egykori Selyemutat is. A négy hónapos kutatóút minden apró részletét alaposan meg kell fontolni jó előre ... gazdaság is profitálhat majd az utunkból. — Hogyan? — Például úgy,'hogy az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát konkrét üzletet is lát bennük. ök hamarosan könnyűszerkezetes épületeket szerelnek össze Kínában. Tőlünk éghajlati adatokat várnak, s ezért cserébe támogatják az utunkat. — Honnan lesz a rávaló? — Természetesen az egyetemnek nincs annyi pénze, hogy fedezni tudjon egy ilyen utat. Négy hónapra fejenként 200 ezer forint és 1000 dollár szükséges a számításaink szerint. Ezt at összeget azonban be kell szoroznunk nyolccal, hiszen ennyien indulunk útnak. Ez összesen 2 millió forint. — Vállalatokat, intézményeket és magánszemélyeket kerestünk meg, támogassák az expedíciót. Már eddig is sokan segítettek: komoly anyagi segítséget kaptunk a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalattól, a vásárhelyi Hódiköttől. Az Alföldi Cipőgyár túracipöket adott, a Hungarohemp sátrakkal, kötelekkel sietett a segítségünkre, de kaptunk ruhát is. A Szabolcsi Papírgyár, némi reklám fejében, 100 ezer forintot utalt át a számlánkra. — Hány kiló felszerelést visznek majd magukkal? — Azt hiszem, több mázsát. Jó részét természetesen előreküldjük. Sokat segít a kínai nagykövetség is. Minden apró részletet jó előre meg kell szerveznünk. Például az elkészült diafelvételeket nem tárolhatjuk hónapokig, hiszen az előhívásig károsodnának. Igy futárpostával küldjük majd haza. A hamarosan útnak induló expedíciót négy hónaposra tervezik. A szegedi kutatón kívül a szakma neves művelői, oktatók, kutatók kelnek útra, de elkíséri őket a Magyar Televízió egyik operatőre is. Az útvonal? Mongólián keresztül először Dél-Kína, majd Belső-Ázsia. Az ott eltöltendő két hónap a legfontosabb, a legnagyobb feladat. És a legveszélyesebb is. A kölcsönzött gépkocsihoz a helyi rendőrség egyik tagját szerződtették sofőrnek — nem véletlen. A magyar csoportot remélhetően barátságosan fogadják, hiszen ezen a területen van a feltételezett közös kínai—magyar őshaza — legalábbis egyes kutatók szerint. Viszszafelé Tibet és Nepál következik, végül Indián és Üzbegisztánon keresztül vezet az út Budapestig, illetve Szegedig. — Régi vágyam ez az út. 1982-ben Mongóliáig sikerült eljutnom. Most harmincezer kilométer áll előttünk. Nyár végén újra találkozhatunk Szegeden! — köszön el Makra László. Rafai Gábor