Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-09 / 293. szám

4 1988. december 9., péntek Jelen - lét A városi küldöttértekezlet határozatából Általános megállapítások: 1. Olyan szocia­lista társadalom létrejöttét támogatjuk, mely a többpártrendszer talaján áll és kezdemé­nyezzük. parlamenti garanciáinak kidolgo­zását: 2. Kezdeményezzünk ny ílt vitát a szo­cializmus tartalmáról és a politikai pluraliz­musról! 3. Kezdeményezzük várósi szintű mandátumvizsgáló bizottság létrehozását, mely a helyi szerveződéseknek a KISZ sze­gcdi bizottságához való kapcsolódását vizs­gálja! 4 .Az ipari és az élelmiszer-gazdasági rétegtanács számoljon be saját szekciójának, esetleges feloszlásukról a szekciók döntse­nek! 5. Kezdeményezzük a tanárképző főis­kola KISZ-esei által javasolt címer használa­tát. nemzeti szimbólumaink felülvizsgálatát! 6. A KISZ-szervczctck vizsgálják felül jogo­sítványaikat, ebben segítse őket a városi bizottság! 7. Biztosítsuk a KISZ-en belül az új szerveződési feltételeket! 8. Legális ifjú­sági szervezeteket technikai működésükben ne akadályozzuk, párbeszédre törekedjünk! Kezdeményezzük a megyei KISZ-bizott­ság testületének átalakítását a szegedi tagság súlyának megfelelően! 10. Azokat a szerve­zeteket, amelyeket a KISZ központi mandá­tumvizsgáló bizottsága kizár a platformtól való eltérés miatt, hívják meg a kongresz­szusra — ha azok fellebbeztek. II. Kezde­ményezzük fegyelmi felelősségre vonását azoknak, akik a december 3-i küldöttérte­kezletről eltávoztak, illetve nem jelentek meg. A KISZ, a párt. a tanács kapcsolatáról: I. A megyei pártértekezleten a szegedi KISZ­tag küldöttek képviseljék es erősítsék meg az általános megállapítások első pontját! 2. Tá­mogatjuk a városi pártbizottság mellett mű­ködő konzultatív tanács létrehozását. 3. Se­gítsük a párt ifjúsági tagozatának tevékeny­ségét! 4. Vegyünk részt a tanács ifjúságpoliti­kai koncepciója kidolgozásában, képviseljük azt a törekvést, amely a fiataloknak adható, támogatási formákat célozza! 5. Kezdemé­nyezzük a nemzeti színű zászló elhelyezését, mint állandó szimbólumot, a városháza tor­nyán! A városi KISZ-bizottságra vonatkozó meg­állapítások: 1. A passzív, indokolatlanul távol maradó tagok visszahívását haladéktalanul kezdeményezzük. 2. A koordinálás, az alap­feltételek biztosítása, a XII. kongresszusra való felkészülés és a politikai érdekképviselet legyen az átmeneti időszakban a fó feladata. 3. A létszáma 12 fő legyen. 4. Foglalkozzon kiemelkedően a lakóterület szerepével, az alternatív szerveződésekkel! 5. A községi KISZ-esek képviselőinek adjon rétegtanácsi jogokat, 6. A tanácsi és országgyűlési válasz­tások előkészítésére külön munkabizottságot hozzon létre. 7. Hozza nyilvánosságra az átmeneti időre szóló munkaprogram felelő­seit. munkaprogramjaik határidejét. 8. Adjon ajánlást a különböző KISZ-bizottságoknak, hogy a kongresszusi választási körzeteket kö­zösen határozzák meg. s az ilyen formát választott szervezetek esetében a koordináló munkát a városi KISZ-bizottság végezze el. 9. Egyetértést kívánó elvekről a testület heava­tottan és felelősséggel döntsön. 10. Propa­gálja az országos KISZ-értekezlet határoza­tait. A határozatok mellett megfogalmazott ajánlások: I. Támogassuk, erősítsük egy dön­tésképes országgyűlés és helyi tanács kialakí­tását. 2. Gazdasági életünk jogi szabályozását minden vonatkozásban az Országgyűlés vé­gezze. 3. Az áru- és pénzalap egyensúlyát ne a jelenlegi bérszabályozással biztosítsák, le­gyen bérreform, amely a teljesítményt és a vállalati jövedelmezőséget tekinti irányadó­nak. 4. A szociális juttatásokat állampolgári jogon adják meg és ne a munkaviszony alap­ján. 5. A felsőoktatási tanulói jogviszony légyen alapja a szociálpolitikai juttatásoknak. 6. Radikálisan növelt összeggel finanszíroz­zak a nemzeti költségvetésből az oktatási és a művelődési kiadásokat. 7. A baloldaliság ér­telmezésének szempontjai legyenek a társa­dalmi érdekérvényesítés, a folytonos fejlődés elve. a szabadversenves gazdaság fikciója he­lvét! vállalkozási szabadság, érdekeltség fenntartása mellett igazságos (termék jelosz­tás. lehetőség minden vélemény nyilvánossá­gára. a társadalmi intézmények felülvizsgála­tára. 8. A közösségi rendezvényeket politikai programokkal kössék össze az alapszerveze­tek. a bizottságok. Emlékszem, jó tíz évvel ezelőtti KISZ-es értekezle­tekre. országos kongresz­szusra. Gyakorlott, jól be­vált metódusok szerint zaj­lottak. Fönn ült az elnökség — vendég a párttól, szak­szervezettől. tanácstól, a KB-tól. Az illetékes KISZ­bizottság — mint rendező — presztízse már a meghívot­tak láttán megméretödütt. Lesték is a résztvevők — ne­vezzük őket- küldötteknek —. s roppant elégedettek voltak, ha egy KB-titkár. a tanácselnök-helyettes jelen­létével tisztelte meg őket. „Lám csak lám, mekkora te­kintélyünk van!" Az anya­gok — általában beszá­molók, feladattervek — hiba nélkül, mozgalmárnyclvcn „kezbe kerültek", elöre pos­tázva. Az esemény: közös nótázás. köszöntés, üdvöz­lés, ügyrendre vonatkozó formai döntések, az illetékes KISZ-cs első titkárnak a be­számolóhoz fűzött szóbeli ki­egészítője, vita első része, szünet, vita második rcszc. szavazás, közös dalolás... Olajozott menet, príma szer­vezés, fiatalos lendület, ér­deklődés — még akkor is, ha mopdjuk a vitában fölszó­lalók harmada ugyanazt mondta. Hát igen. illett csat­lakozni, jó kívánságot tolmá­csolni és a föntről hallott tö­rekvéseket támogatni. Nem volt ez a szisztéma azért annyira eredménytelen. Mert tudniillik a Vezetéshez szokott, jól betanított ifjak mégiscsak elérték, hogy lett ifjúsági törvény nálunk, vagy Szegeden a garzonlakásokból is csurrant-csöppent egyné­hány arra érdemes fiatalnak Kotta, új nótához az üzemi négyszögben ott ült a KISZ-titkár, az ifjúsági par­lamentek előtt meg igencsak vakarózott egy-két igaz­gató... Elmúlt egy korszak, eljárt fölötte az idő. A kétség­bevonhatatlan értékeit ma még leárnyékolják az apátia, az unalom és a cinizmus. No és itt vannak a reformisták, kardcsörtetésük szívnek-fiil­nek. ma még disszonáns hangzataival. A legutóbbi városi KISZ­küldöttértekezlet eklatáns példája volt. mennyire isme­retlenek a ma születő nóták kottái. Azokat ugyanis itt Szegeden sem énekelte elő nekik senki. Nem volt pél­dául elnökség, sa vasalt, puc­cos kivitelű vitahagyomány­nyal is szakítottak — parla­mentáris, közvetlen formával kísérleteztek. Téma: a KISZ nemzeti léptékkel mért poli­tikai szerepe, helve. magá­nak a változtatásra váró moz­galomnak a sorsa, legalábbis léte a közelgő kongresszusig! Szólni kellett a manapság gombamód szaporodó, a KISZ számára egyre nagyobb konkurenciát jelentő, alter­natívnak mondott ifjúsági szerveződésekről. Hagyományokkal persze nem lehetett drasztikusan szakítani, beszámoló, szocio­lógiai fölmérés, rétegtaná­csok feljegyzései szolgál(tak) olvasnivalóul. Mindegyik su­gallta (legszerencsétlenebbül a fölmérés), amit az első tit­kár szóban is pedzett: a cél nem lehet több mint egy szé­les körű. reformszellemü vita megindítása esetleg annak megsegítése a küldöttek ál­tal. közösen megfogalmazott szempontokkal. Valójában ket lehetőségük volt (és van a tagságnak): vagy egy utasí­tássorozat végrehajtását te­kintik feladatuknak, a bürok­ratikus centralizmus szelle­mében. vagy élnek az önálló gondolkodás lehetőségével, és eléje mennek az esemé­nyeknek. Az értekezleten az utóbbit találták szimpatikusnak. Ér­dekes volt látni, hogyan rea­gáltak a politikai intézmény­rendszer átgondolását sür­gető felszólalásokra. Szocia­lista pluralizmust, többpárt­rendszert emlegettek, to­vábbá jogot az önszerveződő ifjúsági csoportosulásoknak, ugyanakkor szinte egyáltalán nem érdekelte őket. milyen stratégia, taktika lenne a leg­hasznosabb saját maguk, vagyis a KISZ. elfogadtatá­sára. Jót derültek azon pél­dául. hogyan kamatoztatja mozgalomszervezési tapasz­talatait egy alternatív csoport népszerűsítésében régi KISZ-es társuk. De hozhat­nám a pénzes példát: a városi tanács ifjúságpolitikai célú ..pénzeszközeinek" felhasz­nálását. Durván, eddig a KISZ tartotta a markát egye­dül. Sezutjin? A demokráciá­ban. a tanácsi pályázatokra minden csoport startolhat, milyen jogon élvezne bármi­féle prioritást éppen a KISZ? S ha már itt tartunk, a szegedi tanács v b ifjúsági és sportosz­tálya jövőre Ifjúsági Irodát nyit. hogy kapcsolódási pon­tot teremtsen a fiatalok és az Hírek ­események A városi küldöttgyűlést köve­tően ket fontosubh ifjúsági tanács­kozásra is sor került ezen a héten Szegeden. A megyei KISZ-bizott­ság tegnap megtartott, kibővített testületi ülésén arról tárgyalt, ho­gyan is alakítsák az ifjúsági szövet­ség jövőjét Csongrád megyében. Az alapkérdéseket így tették föl: mit legyünk a XII. kongresszusig, hogyan képzeljük el a KISZ me­gyei programját, struktúráját, munkamódszereit a kongresszus után. A megyei KISZ-bizottság állast foglalt a megyei pártérte­kezlet dokumentumaival kapcso­latban is. míg Csányi Zoltán első titkár az előző testületi ülés óta végzett munkáról számolt be. kü­lönös tekintettel az országos KISZ éftekezletre. * A megyei úttörőelnökség szin­tén tegnap tanácskozott. Értekel­lek a testület munkáját és javasla­tokat fogadtak el az lüNü. évi személyi és közösségi kitünteté­sekre. * A JATE tudományos szocializ­mus tanszéke, a KISZ Csongrád Megyei Bizottságának ifjűság­mozgalom-törtcneli tanácsa, a TIT Csongrád Megyei Bizottsá­géinak törtenész szakosztálya és a Szegedi Akadémiai Bizottság if­j ű ságmozga Imi m u n k »csoportja Ságvári Endre születésének 75. évfordulója tiszteletére ma dél­után. «Értékrend az ifjúsági moz­galomban" címmel tudományos emlékülést szervez. Az emlék­ülésre a SZAB székházában (So­mogyi Bela u. 7.) kerül sor. ahol szó lesz többek között az ifjúsági mozgalom 30-as. 40-es években folytatott szövetségi politikájáról és politikai kultúrájáról. Ságvári Endre életéről és munkásságáról a legújabb kutatások tükrében. Az emlékülést megelőzően délelőtt 10órakor. Ságvári Endre születésének 75. évfordulója al­kalmából koszorúzásra is sor ke­rül a JATE Ságvári Endre Általá­nos Iskolájában (Április 4. üt ja 3-5). államigazgatás szakintézmé­nyei között, segítsen az infor­mációáramlásban. vonzó és értékes dolgokra (?) irányítsa a fiatalok figyelmét, előse­gítse az ifjúsági csoportosulá­sok párbeszédét, működésű­ket koordinatív jelleggel fel­karolja. A KISZ-es küldöttek azt firtatták, hogy milyen kö­rülmények között született az iroda vezetéséhez szükséges pályázat, de annak működé­séhez egyetlen érdemi javas­latot sem adtak. Mindvégig üresen kongott az ötletek gyűjtésére szolgák) ládika. Néhányan elvi kérdések defi­niálására vállalkoztak (mi a demokrácia?, mi a baloldali­ság?). mások a rengeteg KISZ-es jogosítványt mint nyűgöt, a mozgalom töme­gességét dobták föl — vissz­hang nélkül. A tanácselnök­helyettes egyebek mellett ösztökélte őket, mondják el véleményeiket a szegedi fo­lyamatokról — nem mondták el. Talán, ha a talpraesetteb­bek közül valaki megpróbálta volna a parttalan vitát me­derbe terelni... Sajnos, izgal­masabbá vált a számlálás, vajh' szavazatképes-e a társu­lat. bezárják-e az ajtókat? Egv átmeneti időszak vár a KISZ-re. Egy bizottság pon­tokba szedte azoknak a fel­szólalásoknak a tartalmat, amelyeket az értekezlet végül határozatként szavazott meg. így. azok ismeretében, végső soron van remény: az átme­net idején megtalálják a mód­ját az újrakezdésnek. Egy biztos, egyedül nem boldo­gulnak. jó szándékú támoga­tókra szorulnak. Mag Edit iár Mi? Hol? Mikor? 1988. DECEMBER 9., PÉNTEK - NÉVNAP: NATÁLIA A Nap kel 7 óra 20 perckor, és nyugszik 15 óra 53 perckor. A Hold kel 8 óra 00 perckor, és nyugszik 15 óra 32 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 102 cm (áradó) 1* # leve 16 55 17 15 18 20 19 00 19 30 20 00 20 05 21 55 22.10 22.35 22 40 23 15 SZÁZHÚSZ ÉVE születeti Fritz Haber (1868-1934) Nobel­dijas némel kémikus Jelentós eredmenye­ket ert el a gázreakciók termodinamikai kulalásaban SZÁZ ÉVE születeti Tolh Zoltán (1888-1958) tprte­nész. akadémikus, a középköri magyar hadlörtenet neves kutatója NAGYSZÍNHÁZ esle 7 órakor Mohács (Somlay 1—2 bér­let) KISSZlNHÁZ délután 6 órakor Olivér (bérletszupet) MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 és esle 8 órakor Rockteritó. (színes magyar film) fél 4 és háromnegyed 6 órakor Krokodil Dun­dee (színes ausztral tilmvigiáték IV hely­arral') Fáklya: lel 3 és háromnegyed 5 órakor A dzsungel könyve (színes, m b amerikai rajzlilm III helyárral!) 7 órakor Oh. Argen­tína (színes, m b argentin tilm ) Szabadság: 3 órakor Dunai ha|ós (szí­nes magyar film) negyed 6 órakor A fekete ózvegy (színes, m b amerikai lilrrr IV helyár1) 8 órakor Inlerpress Építők SE sporlgála (vidám zenés műsor) Filmtéka: tél 6 és fél 8 órakor Rossz emberek (magyar Ilim) Kiskórössy halászcsárda: (videomozi) délután 4 és esle 8 órakor A leslór (színes francia filmvígjáték). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál ter 3 szám (13/57-es) Esle 8 órától reggel 7 óráig Csak surgós esetben! BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma balesetet szenvedeti személyekel Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u 4 ) veszi lel. sebészeti és urológiai felvé­teli ügyelet a II kórház (Tolbuhin sgt 57 ) tart Gyermeksérultek és gyermeksebészeti belegek ellátása a Gyermekklinika gyer­meksebészen osztályán torlenik ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Esle 7 óratói reggel 7 óráig a felnottla­kosság reszére Szeged. Hunyadi János |Q sgt Vsz alatt Telefon 10-100 ­10 30 10 35 11 05 1\20 11.50 12 30 16 50 17 30 18 00 18 30 18 40 19 00 19 30 20 00 20 55 22 00 22 20 23 50 Sorstársak - (ism ) Kern István Csata a hóban ­Tévéialék (1983) - (ism.) Folytatas - Szántó Piroska és Vas István műsora — (ism.) Ablak - Közeleli szolgaltaló műsor — (Az 1 műsor folytatása) Lili Kraus — Amerikai film — (ism ) Képu|ság Heimoto von Doderer A Strudlhof léjxsó — Tévéfilm — 2 Híradó 2. In memóriám Milloss Aurél Reklám Népsladion-Novarat Kupa ­Nemzetközi műkorcsolyaverseny Képuisag BELGRÁDI. Hírek A világirodalom nagyjai Rajzfilm Tortenelem Rajzfilm Hírek Híradó A Skopiei Televízió gyermekműsora 1988 Nobel-di|asai Ra|zMm Számok és belük Ölos stúdió Híradó Bűnügyi törtenetek Re|tvény rejlveny melled Híradó III Szivkullura BIS 1500 15 25 18 00 19 30 20 00 20 45 20 50 21 30 22 00 23 30 BELGRÁD 2. Híradó albán nyelven Ejiel is. nappal is Belgrádi műsor A Pristinai Televízió híradója Folkdiszkó Huszonnégy óra A Vöröskereszt Egy szerzó egy film Svájci filmek ciklusa A sakk világa ÚJVIDÉK 16 50 Híradó 17 30 Va|daságonat 18 00 Tévemagazin szlovák nyelven 19 00 Ma 19 15 Rajzfilm 19 30 Híradód 20 00 Bunugyi törtenetek 20 55 Újvidéki dzsessznapok 21 55 Híradó t Rádió GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel lel 8 óráig, szombaton, vasárnap és mun­kaszüneti napokon reggel lel 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt 20 sz aladi körzeti gyermekorvosi rendelőben tórlemk a surgós esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma esle 19 órától holnap reggel 7 óráig a Ful-Orr-Gegeklinika tartja Szeged. Lenin krt 111 Teleion 21-122 FOGORVOSI ÜGYELET Hedotól péntekig 22 óralól reggel 6 óráig szombaton reggel 7 órától héllö reggel 7 óráig Szeged. Zöld S u 1 -3 Telefon 14-642 SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap esle 7 órától reggel 7 óráig Teleion 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Hetfbn és csütörtökön délután 3 óratói 6 oraig hívható KOSSUTH 8 20 Futói - Iáig - Föld alatti Budapest 8 50 Halló Pozsony - Halló Budapest1 - kozós lánczeneműsora 9 35 Farkas Ferenc — Jak Sándor Muki és Maki - Meséld Törócsik Mari 9 40 Óvodások műsora 10 05 Jégza|lás - Illyés Gyula versei 10 10: Haydn operáibol 11 10 A Rádió irodalmi hetilapja 12 45 Külpolitikai könyvesbolt 13 00 Klasszikusok délidőben 14 10 Népdalok, néptáncok 15 00 Errbl beszeltünk - a körzeti stúdiók műsorából 15 30 Dobsa Sándor zongorázik. Kovács Andor gitározik 16 05 Halál az elsó napon — Tdrtenelmi dokumentumjátek 17 00 Munkások '88 — Szakképzetlenek 17 30 Idősebbek hullámhosszán 19.15. Meddig lehet timonyozni7 20 10 Rólunk van szóf 20 15: Három szólamban 21 15. A Rádió világirodalmi hetilapia 22 00 Hírvilág 22 30 Válaszutak és veszélyek 23 00 Operaesl - Peter Dvorsky felvételeiből 23 50 Olga Erdeli hárfázik BUDAPESTI. 8.55 Tévétorna nyugdíjasoknak 9 00 Képújság 9 05 Falusi Rómeó es Júlia — Svájci film (1941 ) - (FF) - (ism ) 10 25 Delta 10 50 Tévétorna mozgáskorlátozottaknak 11 00 Képű|Ság 17 00 Hírek 17 05 Negy nap tévéműsora 17 15 Péntek délután kb 17 15 Évgyűrűk kb 17 45 Közhasznú információk 17 55 Reklám 18 00 Ablak - Kozeleti szolgáltató műsor 19 00 Reklám 19 05 Tévélorna 19 10 Esti mese - (FF) 19 25 Reklám 19 30 Híradó 20 00 Reklám 20 05 Ki mit tud7 - Gala - M/1 rész 21 15 Reklám 2120 Panoráma — Világpolitikai magazin 22 05: Egyenes, egyenes, görbe, gtirbe. - Angol fifm - (1982 ) 23 25 A hét múlárgya 23.30 Híradó 3 BUDAPEST 2. 16 35 Képu|$ág 16 40 Hírek szerbhorvát nyelven 16 45: Értelmi fogyatékosok érdekvédelmi műsora (ism) 8 05 8 20 8 50 9 05 12 10 12 25 1230 13 05 14 00­17 05 17 30 18.33 19 05 19 50 20 00 21 05 21 15 22 00 23 10 9 08 10 10 11 05 11 10 1305 14 05 1500 15.50 1600: 17 05: 19.05 19 35 20.41 21 00 22 20 23.00 2318 PETŐFI Az izraelita leiekezet negyedórája Lili barónó — operett Külpolitikai figyeld Napközben - (Ékj) Fúvós indulók Edes anyanyelvünk Népi muzsika Pophullam -16 55 Pentektol — péntekig — (Elo) Kolyókrádió Ötödik sebesseg Csak fiataloknak1 Tudósítás az országos sűlyemeló­bajnoksagról Egészségünkért! Regi nota. híres nóta Tudósítás az országos sulyemeló­bajnoksagrol Böngészde a zenei antikváriumban Híres bűnesetek Póttarisznya — (Éld) BARTÖK U| Supraphon-lemezeinkból Csak fiataloknak' Utak - Illyés Gyüla versei Szimfonikus zene Kardos Laci — ma lenne 70 eves — (ism ) Regi magyar operákból Kamarazene Bodnár György könyvszemléje Zenekari muzsika Verdi Összes operája 9 Diákfélóra Kiss Domonkos Judit gordonkáztk. Horváth Anikó csembalózik. Dráfy Kálmán zongorázik Holtomiglan — Tóth Endre versei Zenekari muzsika Kamarazene Vegyetek egyetek! ­kishangjátek Regi fuvószene

Next

/
Thumbnails
Contents