Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-24 / 306. szám

89 1988. december 29., csütörtök DM1 magazin ® ÁRPÁS KÁROLY Szürkület hurkod ökörnyál hullik bozótba köd veszi magát a harmatból hamarost dér lesz — keleti gyász Tanya köhécsel a kopott kémény roskadozva horpad szabadkonyha hamujában fürdeti a holdat Lopják a fenyőket Más. tán békésebb-idókben, karácsony elmúltával jöttek a telefonok: lopják a fenyőket. Mert ugyan karácsony előtt eddig is fogyatkoztak a fenyőfák a kiskertekben, parkokban, közterületeken, de tán sosem oly mértékben, mint az idén. A karácsonyt, a szeretet ünnepét megelőző egy-két hétben szinte naponta kaptuk a telefonokat, leveleket, hogy innen ásták ki. onnan fűrészelték le. eminnen lopták el azt a bizonyos, sok szeretettel elültetett, istápolt fácskát, amit ültetói és istápolói a maguk számára kimert „öröklétre" szántak, s amely kimúlófélben immár bármelyikünk otthonát — akár az enyémet is — díszítheti a szeretet ünnepéhez mért. de gyökereitől elszakítva halandóvá lett örökzöldjé'vel. Mert hisz ez a fenyők karácsonyi tragédiája. Közibénk költözve, sejtelmes illatokkal főltöltvén lakásunkat, örökzöldjük mulandóvá válik. Meleg otthonunk számukra temető lesz, ahonnan túleveleiket hullató holt tárgyként kerülnek civilizációs szemétdombjaink valamelyiké^:. Legföljebb kevésbé ártalmasabban, mint gyermekeink reggeli tejeszacskója. Karácsony. Alighanem dadogósan illedelmes és meghatott szavakat kellene mondanom ilyenkor családról, szeretetről, az utóbbi negyven év frazeológiája szerint, vagy tán még dadogósabb, méginkább meghatott szavakat a születés misztériuma ügyében. Egy születésről, amely a megváltás utólagos és átfogó, de evilági teljesülésétől immár reális következetességgel eltekintő fikciójához csatolható. Igen, Krisztus, egy hitrendszer szerinti megváltó születésének fordulójáról beszélek, amely megváltás valamiféle alapvetően transzcendentális, „túlvilági" létre irányul. Miközben itt és most — lopják a fenyőket. A szeretet ünnepén. vagy a megváltó születésének ünnepén. Ahogy tetszik... Tudom, fölöttébb ízetlennek tűnik e párhuzam a kétféle lehetséges nézőpont között. Tudom, fölöttébb ízetlennek t(nik egy perifériális konkrét jelenség meghatározó keménységű összevonása elvont és önfeledtnek tudott-hitt-vélt ünneplőelveinkkel, amelyek adott esetben a karácsonyra vonatkoznak. Arra a karácsonyra, amely tán minden egyéb ünnepünk sorsával dacolva leginkább megmaradt bennünk maradék hiteink, meggyőződéseink, maradék családi integritásunk ünnepének. Amikor is még minden áron megpróbáljuk elhitetni önmagunkkal, hogy lehet ünnepe a családnak, a szeretetnek, önmagunknak, bármi is történjen körülöttünk. Hogy a meleg szoba csillagszórós, gyertyafényes, fenyóillatú világa természetes jussunk és lényegünk. Amelynek családi-meleg hangulatából legföljebb pillanatnyi elérzékenyüléssel adózhatunk a magányosoknak. akik kálváriáját ilyenkor illik külön is megénekelni. De évtizedes reflexek szinte tiltják számunkra, hogy szembenézzünk azzal az egyszerű ténnyel, hogy a meleg szoba ilyentájt, mondjuk karácsony estén, nem biztos, hogy természetes „járandóság a világ jelentós hányadán. akárcsak szomszédunkban is. És nem biztos, hogy a legnagyobb gond ilyentájt, karácsony napján a magány, a mi világunkban. Mert lehet, hogy a magány mifelénk is immár az ali^tápláltsággal, szomszédainknál akár a családi fél-éhezéssel is társul. És lehet, hogy Európa egyes, hozzánk közel álló szegleteiben nem azért gyulladnak a gyertyák karácsony estéjén, hogy hangulatosabb legyen az ünnep, hanem mondjuk az áramtakarékosság vagy az áramkorlátozás miatt. Ha egyáltalán sikerült gvertyát kapni a boltban. És fenyót...? Nem. nem akarok semmiképpen sem ünneprontó lenni. Azt. hogy lopják a fenyőket, s ezáltal lehet, hogy kényszerű orgazdákként ünnepeljük néhányan a karácsonyt, semmiképpen sem azért szerettem volna elmondani, hogy lelkiismeretfurdalást ébresszen — bárkiben is. Legföljebb csak azért, mert egy fölöttébb tanulságosnak tűnő jelenségről van szó. Arról, ami figyelmeztetni látszik. hogy tán nem bizonyos, hogy a magányosok esett világa lesz az.. amely leginkább megborzongathatja lelkünket, amelyet mindeddig az állami gyámkodás ellen lázadozva ugyan, de fizikálisan jól tartottak az állami paternalizmus mindenkinek szóló juttatásai. Mert lehet, hogy a magány helyett akár a következő egy-két karácsonykor már hangsú.lyos és elsó számú téma lehet a szegénység. Az a családi otthon, ahol a gyertya nem biztos, hogy öröm és hangulat jegyében gyullad, hanem kényszerből (mert kikapcsolták az áramot), ahol a fenyóillatot legföljebb egy lenyesett ág árasztja és ahol az ajándékot egy kis csoki vagy egy puszi képviseli. És akkor még azt mondhatjuk: ez egy szerencsés család. Mert összefűzi őket az. ami tán a legtöbb: a szeretet. De vajon hányféle szeretet van e világon? Szerethet-e az a tolvaj, aki néhány fenyót elemel, hogy árából valamit vegyen gyerekének. Szeretheti-e igazán a családját? És milyen szeretet lakozik abban, aki elültette és éveken át gondozta az ellopott fenyőt, s aki keserűen tiltakozik e tolvajlás ellen? Mondjuk esett kisnyugdíjasként. És vajon milyen szeretet azé a férjé/feleségé, aki napi tizenkét-tizennégy órát dolgozva mindent megszerzett és megadott családjának, hogy most. karácsony estéjén futó kalandokat-szeretóket feledve adja át magát a gyertyafényes-meleg, legó-csodákkal ékesített este békéjének. Béke ez? Valódi béke ez — egyáltalán? Úgy tűnik, elszámolásunk lesz hamarosan — önmagunkkal. Elszámolásunk hiteinkkel. Például azzal, hogy a szegénységről mindenki maga tehet, az tehát szót sem érdemel. A magány viszont adottság, amit — legalabb ilyenkor, karácsony táján — illik körbejárni. És úgy tűnik, elszámolásunk lesz hamarosan azzal, hogy mit teszünk naponta. Hogy maradunk-e a járt utakon, amelyek lehet, hogy csak a létminimumot biztosítják. Vagy letérünk róluk, s a magunk és a családunk érdekében kockáztatunk valamit a semmiért vagy a sokért. Mert úgy tűnik, mindannyiunknak a sajat lábunkra kell lassanként állnunk, s kezdeményezőkészségünkhöz aligha találhatunk más hátteret, mint' a családot. Mert annak kell majd osztoznia veszteségeinkben és nyereségeinkben egyaránt. S akkor lehet, hogy elveszítjük piti, önös érdekeinket, napi. fölös álságainkat, pillanat hozta szeretőinket. Mert családként megtanulunk osztozni bajban és' örömben egyaránt. Föladva sok évtizedes reflexeinket, amelyek szerint baj és öröm egyaránt valahonnan fölülről — az államtól ered. Úgy hiszem, újabb hitekre, az eddigieknél megalapozottabb hitekre van szükségünk. Talán olyan szcllemi-gondolati-szemléletbeli váltásra. amit valaha a reformáció hozott e keresztény Európának, később a világnak. Alighanem messze egészségesebben, praktikusabban, a tényekkel az eddiginél sokkal inkább számot vetve kell majd gondolkodnunk cs élnünk a jövőben, mint eleddig. A tényekkel, amelyek tudvalévően „makacs dolgok". Csak az a kérdés, mik is a tények? Mert tény a magány. Mert tény, hogy lopják a fenyőket. Mert tény, hogy sokszor ószintétlenek vagyunk. Mert tény, hogy sokszor nem is tudjuk, mi az igazság. Mit is akarunk. Csak egyet kellene megpróbálnunk, néha vagy inkább gyakorta eldöntenünk. E sok és végtelenül sok tényből, amelyekből életünk épül: mi ok, mi okozat? Illetve, ha magunkra vetítjük: mi az, ami rajtunk kívül álló bk, s mi az, ami általunk is befolyásolható következmény? E kérdések alighanem lehetséges jövőnk, magán- és közéletünk alapjai kell, hogy legyenek. És aligha, és elsősorban és csakis azoknál, akik lopjják a fenyőket... SZÁVAY ISTVÁN Szép szavak Vér, gyöngy, kard, szív — nvelvünk legszebb szavai, legalabbi* Kosztolányi Dezső szerint. Egy biztos: a szavak elkísérnek bennünket a bölcsőtől a sírig, kifejezik örömeinket. s formát adnak bánatunknak. Szavaink „fejedelemségének" lakóit kerek egymillióm becsüli a tudomány, hogyan is válogathatnánk ki a legszebbeket közülük, mikor jószerével a felét sem ismerjük. Csdtló-botló vándorok lehetünk legfeljebb az anyanyelv ösvényein. Jartunkhan-keltünkben mégis meg-megallunk. elidőzünk egy-egy kedvesebb szónál, gondolatnál. Megpróbáljuk a cseppben megkeresni a tengert. De újból és újból kiderül, szinte reménytelen ez a vállalkozás. Melyik a legszebb szó? Nem tudom. Most mégis utazásra invitálom az olvasót, utazásra múltban és jelenben: szép szavaink birodalmába... — Az ot legszebb magyar szo? — kérdez vissza a tizenéves diáklány ismerősöm a buszmegállóban - Miért éppen öt? •— Csak! Lehetne tíz. száz. vagy ezer is. De csak őt. Eé ilyen fukar vagyok. — )-lát jó! Laci. Laci, Laci, Laci, Laci! — A barátod? — Ötszörösen. — És örökre? — Nem vagyok tul hűséges természet. Ha jövőre újra megkérdezel, biztos, hogy mást mondok. De azt is ötször! — s már viharzik is tovább. „ De megrészegszünk folyton a szavuktól, mivel túlozzuk azt. ami van. s akkor szegényes és kopottas a való " l faul Geralds) — A legszebb öt szó? Én nem tudok csak barmai - mondja az egyik regi ismerős. — Melyik az a húrom? — Pénz. pénz. és pénz! — De lalan mas is van a világon. szerelent. emberség, boldogság, barátsag... — próbálom menteni a helyzetet. — Igaz. De rájöttem, hogy az összes többit meg lehet venni az előző háromért. Persze csak akkor, ha bóven van belőle... \hm alvadt i érdarabok ugv bulinak eléd ezek a szavak. A let dadog. csak a törvény a tiszta beszed. t Józ sef Attila) Hz egyik szegedi országgyűlési képviselővel utazunk a vonalon. Pestig, hosszú az ut. szoba kerül sok minden: pluralizmus. Bős-Nagymaros, takarékosság, szegénység, reform.. Vitatkozunk is olykor. Tervek, javaslatok röpködnek a levegőben. Álmodozunk. Kőbánya előtt varatlumd megkerdem: — Mondd, neked melyik a legkedvesebb öl magyar szó? Kicsit késik a válasszal, látom alaposan vegig gondolja, mielőtt mondaná. — Édesanya, szeretet, szerelem, hit. becsület... — Ez a sorrend? — Nem. Sorrend nincs, egyformán szép mindegyik. Ird aliogvaii gondolod Hallgasd: a szó a végső dolgok értelme és az idő az ember szenvedélyes szobrásza és a nap fölötte fut a remény vadjaként, s te elszántan szorítod szerelmedet magadhoz. (Odvsszeasz Eli asz) — A földnél kedvesebb szó parasztembernek nem lehel! — hallom a Szeged környéki halárban. A föld az élet és a halai. A többi? Békesség, szeretet, napfelkelte, csulád. .. Mind ebből az egyből következik. Sebez a válaszftfs. nem is igen van ideje gondolkodni ezen az embernek, de talán nem is lenne értelme. ..Hasonlat mi: sem ér I elöllik s eldobom. És holnap az egészet újra kezdem, mert annyit erek en, amennyit ér a szö versemben, s mert ez addig izgat engem. • míg csont marad belőlem, s néhány hajcsomó. t Radnóti Miklós) — Legszebb szavak? Sem hiszem, hogy lehetne válogatni. Tudod, engem inkább az izgat, bogv miért nincs hitele mti annak, amit kimondunk — gondolkodik hangosan az egyik nugyvtíllalat igazgatója. — Különben is. mi nem a szavak, hanem a papirosok országa leltünk. Külföldön telefonon is kötnek milliós üzleteket. Máshol hitele van a szónak, olyan mint a szentírás, Azt Ifiszem. attól lesznek szépek a szavak ha hitelük van, ha azt amit mondunk, komolyan hisszük is... ..Hozzam mar hűtlenek lellek a szavuk. i agy én lettem mint túláradt patak oly tétova céltalan parttalan s úgy hordom régi sok hiú szavam mint tévelygő ár az elszakadt sövényt jelzőkarókat gátakut... " (Babits Mihály) — Kosztolányi óta a legszebb magyar szó: Ilona! — mondja a kollégám, majd a másik hozzáteszi: _ — Szerelem, kék ég. tavasz, gyertya... — Miért épp a gyertya? — Számomra a legnagyobb csoda, amikor ég. mindent bele lehet zsúfolni, ami körülvesz bennünket, míg élünk. * „Sokszor egyetlen szóból is tudok versel írni. köréje rántok sok mindent... Egyetlen szóból, egyetlen felöllöu verssorból is lehel költemény... Megnyugtat a bizonyosság: hiszek a szóban. Bánnom a szóval odaadás és felelősség. Hiszem uzl is. hogy ehezet a pecsétek mögé. ahol eppen rám várnak a titkok..." i Sagy Laszlo) * Szavak: szépek és ostobák, szelíden egymás melle illesztettek es heves yilahan összekovácsoltak. Fájdalmat kifejezők és örömei jelentők. De mindenképpen a legszebbek, ami az éleiben körülvesz bennünket. Mind az egymillió... RAFAIGÁBOR 1 gyöngéden mert fehér gyöngéden meri esendő gyöngéden mert kihull elgyüngülőkezedből gyöngéden mert zene gyöngéden mert varázs gyöngéden mert a hóban vergődő szívverés SIMÁI MIHÁLY misztérium gyöngéden meri megöl s mert mindörökkön éltet — gyöngéden ahogy a csillag világgá hinti vered