Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-21 / 303. szám
h) s A-: VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! mmrnm 78. évfolyam, 303. szám 1988. december 21., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint • \ Megkezdte munkáját az Országgyűlés Kedd délelőtt 1« urakor Stadinger jstvan elnökletével megkezdte munkáját az Országgyűlés idei utolsó ülésszaka. Az ülésen részt vett Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke; Grósz Károly, az MSZMP főtitkára; Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. Az ülést megnyitva, Stadinger István megemlékezett az ideiglenes nemzetgyűlés és kormány 44 évvel ezelőtti megalakulásáról. Stadinger István ezután egy képviselői indítványt ismertetett. Grósz Károly és Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára írásban benyújtott javaslatában azt kérte, hogy március 15-ét, a magyar nemzet e jeles ünnepét nyilvánítsák munkaszüneti nappá. Az Országgyűlés egyhangú szavazással elfogadta a javaslatot. \A törvényhozó testület tagjai ezután néma felállással adóztak a napokban autóbaleset miatt elhunyt képviselőtársuk, Nagy László, a Krasznokvajdai Bástya Tsz elnöke emlékének. Stadinger István ismertette az ülésszak elé terjesztett törvényjavaslatokat. Bejelentette, hogy három képviselő nyújtott be interpellációt, és öten fordulnak kérdéssel az érintett tárcák vezetőihez. A törvényhozó testület ezután egyhangúlag elfogadta az ülésszak tárgysorozatát: O A minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslat és személyi javaslatok targyalása; O Az 1989. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat tárgyalása, a kapcsolódó törvényjavaslatokkal együtt: © Tájékoztató a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását szorgalmazó pápai üzenetről; A magánszemélye^ jövedelemadójáról szóló törvény módosításának törvényjavaslata; Az illetékről szóló. 1986. évi J. törvény módosításának törvényjavaslata; A Társadalombiztosítási Alapról szóló törvényjavaslat és a társadalombiztosításról szóló törvény módosításának tárgyalása, együttes vitában; áf^ A szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési HP Alapról szóló törvényjavaslat tárgyalása: A külföldiek magyarországi befektetéséről és a Pol^¡^ gári törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslatok tárgyalása, együttes vitában: O Az alkotmány módosításáról: az egyesülési jogról: n gyülekezési jogrol szóló törvényjavaslatok tárgyalása. együttes vitában; A honvédelemről szolo. 1976. évi I. törvény inődo9 Áfásának törvényjavaslata: O Az Országgyűlés ügyrendje módosításának tárgyalása: ^^ Interpellációk, kérdések. A testület az ülésszak tárgysorozatát egyhangúlag elfogadta. Minisztériumi változások Új minisztérium aíakult Derzsi András vezetésével — Vita a jövő évi költségvetésről Ezt követően Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke terjesztett elő törvényjavaslatot a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény " módosítására. Lejelentette: a' Minisztertanács javasolja, - hogy az Országgyűlés szüntesse meg az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumot, valamint a Közlekedési Minisztériumot, és Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium néven új minisztériumot hozzon létre. A javasolt változtatás szoros összefüggésben áll a kormányzati irányítás struktúrájával, változó módszereivel és stílusával. A javaslattal kapcsolatos fenntartásokra utalva kitért arra is, hogy a nemrégiben létrehozott új minisztériumok megszervezése sem volt mentes bizonyos hibáktól. Nyilvánvaló, hogy ezek a lépések kockázatosak, egzisztenciákat érintenek, es a hangulatot sem mindig a kedvező irányba befolyásolják — mondotta. Ennek ellenére annak a véleményének adott hangot: folytatni kell a megkezdett kormányzati átszervezést, és a közeljövőben a most javasoltakon kívül további lépésekre is sort kell keríteni. A kormányzati irányítás megváltoztatásának jelenlegi szakaszában a korábbi lépések szerves folytatásaként kerül sor most a terület- és településfejlesztés, valamint az építés, közlekedes és hírközlés integrált kormányzati irányításának kialakítására. A tanácsi igaz.gatás, a terület- és településfejlesztés államigazgatási, kormányzati, irányítását legcélszerűbb a Belügyminisztérium keretében egységesíteni. A konkrét kapcsolatrendszert és feladatmegosztást a jövő év április 3Uáig alakítják ki. . Ezeknek az intézkedéseknek a vonzataként szükség van a kommunális ellátás, a lakás- és helyiséggazdálkodás központi feladatainak átcsoportosítására is. Ezek közül több ugyancsak a Belügyminisztériumhoz kerül. E szervezeti intézkedések kellőképpen előkészítik a Belügyminisztérium belpolitikai és közigazgatási minisztériummá való átalakítását — hangsúlyozta a miniszterelnök. A szervezeti korszerűsítés során tehát új tipusú, komplex, t úgynevezett szakmai funkcionális irányításra alkalmas gazdasági ágazati minisztériumokat hoznak létre. Ennek alapján született az a javaslat, hogy a közlekedés és építésügy kormányzati irányítását egy minisztériumban egyesítsék. Ezt követően azokat az elképzeléseket ismertette a miniszterelnök, amelyek szerint a jövőben a posta tisztán vállalati szervként működne. Első lépésként 1989. január l-jétől a Magyar Posta központjának, illetve elnökének államigaz gálási feladatait az új minisztérium, illetve annak vezetője venné át. Ezt követően még a jövő év első felében, az új postatörvény elfogadasa után fokozatosan kerülhetne sor a posta szervezetének átalakítására, a vállalatok megszervezésére. A közlekedés, a hírközlés és az építésügy kormányzati irányításának integrálásával párhuzamosan indokolt, hogy az ipari jellegű építőanyag-ipar irányítását január l-jétől az Ipari Minisztérium vegyeat '— mondotta Nemeth Miklós. A továbbiakban kifejtette: a kormánynak a részérdekeket képviselő miniszterek tanácsa helyett az összérdeket szem előtt tartó Minisztertanáccsá kell válnia. Szilágyi Gábor (Hajdú-Bihar megye, 3. vk.), a Debreceni Postaigazgatóság igazgatója, az Országgyűlés építési és közlekedési bizottságának titkára, a törvényjavaslat bizottsági előadója elmondta, hogy a testület december 12-i ülésén megtárgyalta a javaslatot. A sokoldalú vita alapján a bizottság többségi szavazattal "javasolta az Országgyűlésnek az 1987. évi VII. törvény módosításának elfogadását. Bodonyi Csaba (BorsodAbaúj-Zemplén m., 3. vk.) építőművész, az Észak-Magyarországi Tervező Vállalat vállalati főépítésze felszólalásában kifejezte kételyét a tervezett összevonás hasznosságát illetően; mint mondotta. annak szakmai, gyakorlati előnyeit nem látja. Javasolta ézért, hogy még a végrehajtás megkezdése előtt hozzanak létre konzultatív testületet az Urbanisztikai Társaság és más intézmények bevonásával. Németh Miklós válaszában elmondta, hogy a konkrét feladatkörök kialakításánál a kormány kész figyelembe venni az összes észrevételt, bírálatot. Ezután határozathozatal következett : az Országgyűlés a minisztériumok felsorolásáról szóló 1987. évi VII. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslatot — 21 ellenszavazattal és 54 tartózkodás mellett — elfogadta. Rátértek az ehhez kapcsolódó személyi javaslatok tárgyalására. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa — az MSZMP Központi Bizottsága és a HNF Országos Elnöksége egyetértésével — javaslatot nyújtott be Urbán Lajos közlekedési miniszter, valamint Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter — érdemeik elismerése melletti — felmentésére. Indítványozta továbbá Derzsi Andrásnak, a -Fővárosi Tanács Közlekedési Fő igazgatósága vezetőjének megválasztását közlekedési hírközlési és építésügyi m: niszterré. Urbán Lajos felmentésé az Országgyűlés 37 ellenszc vazaltal, 40 tartózkodás me' lett; Somogyi Lászlóét pedi 59 ellenszavazattal, 40 tar tózkodás mellett elfogadt' Derzsi András minisztere történő megválasztásake 25-en szavaztak a javas!' ellen, és 128-an tartózkod tak. Stadinger István ezutá bejelentette, hogy Káli Gyula előrehaladott kori.; és más elfoglaltságára vs tekintettel felmentését kér az Alkotmány-előkészítő ,B zottság elnöki tisztsége és tagsága alól. Az Országgyűlés — 1 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett — Kállai Gyula kérését elfő gadta. Az Alkotmúny-elökészito Bizottság új elnökévé u testület eddigi titkárát, Gajdócsi Istvánt választották meg, 1 ellenszavazattal és 20 tartózkodással. Villányi Miklós expozéja Bevezetőben elmondotta: az előző ülésszakon az Országgyűlés már megvitatta a kormány stabilizációs programjának végrehajtásáról és a gazdaságpolitika jövő évi irányairól, céljairól szóló beszámolót. — A novemberi ülésszakon ismertetetthez képest a kormány—SZOT ülésen született megállapodások alapján a. központi bérkeretet az egészségügyi, az oktatási, a közművelődési dolgozók béremelésére 2,1 milliárd forinttal, több mint 4 milliárd forintra emeltük — mondotta Villányi Miklós. — Ennek társadalombiztosítási járuléktöbblete az állami költ• ségvetés számára további 800 millió forint. A nyugdijakat 360 forinttal terveztük növelni. Emiatt a szociálpolitikai csomag 1,4 milliárd forinttal nagyobb. A személyi jövedelemadó adómentes sávjának 55 ezer forintra emelése miatt 5 milliárd forinttal több jövedelem marad a lakosságnál. Ezáltal a reálbér-nem 6, hanem 4—5, az egy főre jutö reáljövedelem nem 2, hanem 1 százafékkai csökken, s így jövőre összességében annyit fogyaszthatunk, mint idén. Ez esetben viszont ami előnyös a lakosságnak, hiányzik a költségvetésből. Méghozzá tetemes összegről, mintegy 9—10 milliárd forint jövedelemről van szó. A kormány nem azért döntött így az elosztásról, hogy amit egyik kezével adott, a másikkal a lakosságtól elvegye. Feladatunk tehát a vállalkozási nyereségadó tárgyalását követően nemcsak az volt, hogy az 5 százalékpontnak megfelelő 12 milliárd forint központosított jövedelmet pótoljuk, hanem ezen felül további 9—10 milliárd forint forrást is biztosítsuk. — A lakosságtól nem vár(folytatás a 2 oldalon) Várospolitikai fórum létesül Szegeden A Hazafias Népfront Szeged városi elnöksége tegnap, kedden délután tartotta soros ülését, amelyen tervezett és , ad hoc témákat" tárgyalt. Elsőként Horváth Gyula, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal megyei vezetője tájékoztatta a testületet az új adótorvény bevezetése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatairól. Egyéb témaköreiben az elnökség megvitatta a Fidesz szegedi regionális tanácsa és a Szabad Demokraták Szövetsége szegedi szervezete közös javaslatát, amely egy várospolitikai fórum létrehozásáról szólt. Az erről szóló vita összefoglalójában Moholi Károly elnök hangsúlyozta, a testület üdvözli a szándékot, egyetért a várospolitikai fórum létrehozásával, vita és nyitott kérdés marad, ki bábáskodjék a fórum fölött, a tanács vagy a népfrorít? Egyébként a városi népfront bizottsága nevében is elmondta, egyben a késlekedést elismerve: tervezik a személyes kapcsolatok kiépítését a Szegeden működő alternatív :soporlófc képviselőivel. A mérvadó szempont az lesz, ogy a nemzeti közmegegyeós keretében milyen formáat találnak az együttműködéshez. A népront megújulási progamjával kapcsolatban elhangzott, a városi mozgalom vezetői jövö év tavaszán tanácskozást szeretnének tartani, amelyen megvizsgálnak, milyen siervezeti és személyi változások szükségesek a szegedi .mozgalom megújulásához is. Kulcsárne Kiss Piroska városi titkár be.számojt a szegedi tanács tagjaival az elmúlt hetekben folytatolt beszélgetések taonszta'"' ról. Erre azért volt szükség, mert a jelenlegi torvény értelmében a népfront javaslatot tehet, például, az új tisztségviselők személyére is. A tanácstagok elmondták, nem is igen ismerik a vb munkáját, feladatait. sokszor az volt az érzésük, hogy helyettük is döntenek. Többen a giökeres tisztújítás szükségét sürgették, mások viszont kétségbe vonták azt is. hogv bizalmi válság van. Megint más észrevételek szerint, a történtek egy s/.ük csoport intgit^ájának köszönhetők. A népfrontelnökség tagjai úgy látták, az elbeszélgetéseket folyiatni kell, mert az eddigiek csupán az elnök személyéről és az első három vb-tag pótlásáról szóltak, s köztudott, ma már vb sincs. Úgy határoztak, hogy a januári soros tanácsülésre tudnak teljes felelősséggel személyi kérdésekben javaslatot tenni. M. E. Parkerdő lesz Rókuson Somogyi Károtyné felvételed ' Aggódó hang a szerkesztőségi telefonban: — Kerem, írják meg, miért irtják a Csongrádi sugárút mellett a kiserdőt? Így szól az erdesz. — Nézzen szét! A kivénhedt babakocsitól a háztartási szeméUg, megtalál itt mindent. Rend lesz legalább. — Megértem felindultságát, de végül is azért jöttem, hogy megtudjarti, miért vágják ki a fákat? — Az erdő a Defag tulajdona, majd átadja a tanácsnak, de csak úgy veszik át, ha kiirtjuk a száraz fákat, rendezzük az erdőt, s utána parkerdőt létesítünk. Szakszerűen gyérítünk, elvégezzük az úgynevezett ápolóvágásokat is. Természetesen, megmaradnak a nemes fák; tölgyek, kőrisek, akicolf, platánok és a szürke nyárfák. A 6 hektárnyi területen néhány nap múlva befejezik a munkát A. S.