Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-17 / 300. szám

1988. december 17., szombat "1 A felkérés egy minap folytatott beszélgetés során többször elhangzott: Irányítsam már rá a figyelmet a nők fokozódó gondjaira, aggodalmaikra, a reájuk leselkedő társadalmi-gazdasági veszélyekre és érdekképviseletükre. Se feminista, se elvakult „nópoUtikus" nem vagyok, mégis felvállaltam. Mert érzem, tudom, hogy mindez igaz. amit beszélgetőpartnereim elmondtak a nők helyzetéről és annak „perspektíváiról". Az igazságok pedig figyelmet és nyilvánosságot érdemelnek — a problémák pedig megoldást. Még akkor Is. Itu az Igaz szó keményen koppan. Mini például abban a mondatban, miszerint „A nők érdekeit a mi szocializmusunkban eddig mindig alárendelték a soros politikai érdekeknek ". Mert: ha a munka társadalmának ideológiája szerint a teljes foglalkoztatást hirdették meg. el kellett dobni a fakanalat, és gyári szalagmunka vagy íróasztal után kapni. Ha kevésnek vélték a népszaporulatot. szidni kelh-n. Aztán az elmélet szerint Ideális a kétkeresős családmodell, meg a vendéglói kosztolás, a mélyhűtött, előhűtött, konzervkaja s a dolgozó nők „kikímélése". A kíméletlen gyakoriul, a gazdasági gondok szerint pedig mára a fózókanálhoz való visszakénvszeriilés — s mellé egyre több nő számára az aggódás, hogy elveszítheti munkahelyét. Mert a gazdasági szerkezetváltás szükségszerűségei alapján elsősorban a női munkavállalókat fenyegetik a leépítések, rájuk leselkedik leginkább a munkanélküliség Utzaz a kizárólag a családgondozó munkába szorulás). Vagyis a soros gazdaságpolitikai érdeknek megfelelően sokaknak nem lesz munkahelye. Mert elbocsátani elsősorban az „irodai valtaembereket"fogják Ide sok nő van közöttük.'), meg a fizikai munkásokat és a szakképzetleneket. (A nők 60 százaléka fizikai munkál végez! A kereső nők 50 százalékának nincs szakképzettsége!) A: előrejelzések azt jósolják. Itogy a legnagyobb leépülés a mezőgazdasági ágazatban várható. Ijelenleg mintegy tízezer női munkavállalót számlálnak a Csongrád megyei mezőgazdasági szövetkezetekben, többségük fizikai munkaterületen. betanított munkásként dolgozik). A munkahely (s vele az onnan származó keresetük) elvesztésétől, az újabb „soros alárendelődéstól" tartanak a lányok, asszonyok. Attól, hogy „leépítik" őket; hogy a foglalkoztatási feszültségek levezetódésének eszközévé válnak. Hogy elveszítik keresetüket, és akkor összeomlik a családi költségvetés (ami államilag deklaráltan kétkeresős modellű mifelénk), odalesz a létbiztonság, s nem tudják törleszteni adósságaikat, garantálni gyermekeik tisztességes felnevelését és életútra bocsátását. A ..leépítési" félelem — akárhonnan nézzük és akárhogy csürjük-csavarjuk a dolgot — jogos. Alapja — többek között, de elsősorban — az. hogy a női munkaerő nálunk máig „másodrendű", s éleződő versenyhelyzetben egyre kevésbé nyerésesélyes. sőt mind hátrányosabb helyzetű a munkaerőpiacon. Mielőtt látszólag minden női szolidaritást és elfogultságot nélkülöző fenti kijelentésemért nembéli társaim haragját fejemre zúdítanám, sietek némi helyzetelemzéssel meggyőzni a tisztelt olvasót, hogy a „másodrendű" minősítés, sajnos, teljesen helyénvaló. Mert: a dolgozó nök felé szakképzetlen (a férfiak 80 százaléka szakképzett): a nök munkavállalásában többnyire döntő tényezők a családi körülmények, s ezek miatt kevésbé stabilnak tartott munkaerők: a bérezésük a férfiakéhoz képest elmaradott (többnyire kisebb bért kapnak azonos munkáért). S mert helyzetük napjainkban az említett és más okok miatt fokozottan hátrányossá válik. A nagy társadalmi helyzetelemzésben igazi jelentőségének megfelelően kellene áttekinteni a nők helyzetét, s nyíltan rávilágítani arra. hogy közülük jelentős rétegek sorsa gyors ütemben romlik. Munkaerőpiaci helyzetünk egyre hátrányosabb: a bérolló rovásukra nyílik tovább: sok rajtuk a fizikai munka terhe és a családi, otthoni terhek növekedésével csak súlyosbodik. Ahogy romlanak az életfeltételek. úgy kénytelen az asszonynép mind többet felvállalni (szolgáltatni!) a háztartás teendőiből. Kezd ismét manufakturális jelleget ölteni a háztartások többsége (egyre kiáltóbb és élesedő ellentétben az ..újgazdagok" házimunka nélküli komfortjával). Olyan „Iwziiizemek" szaporodnak, hol a nök (esetleg némi családi segítséggel) kénytelenek rendszeresen főzni, mosni, vasalni, takarítani, varrni, kötni, befőzni „magad aszszony, ha kevés a pénzed" alapon, megváltoztatta ezzel életmódjukat, szokásaikat. Még inkább háttérbe szorítván a szabadidő önművelö elfoglaltságait. a szellemi értékekhez való jutást, az emberi, családi, baráti kapcsolatok ápolását. S persze fokozván az önkizsákmányolást, a fáradtságukat, a fásultságukat. Ami egyenesen vezethet (a közéletből való teljes kivonulás mellett) a család „lelki" elhanyagolásához, a família széthullásához. A váláshoz, a válás után pedig a gyermekeit egyedül nevelő nő (egyre többen vannak) még nehezebb sorsának kényszerű vállalásához. A gyermekeik felnevelése, ellátása érdekében bármilyen munkára hajlandó elvált anyák éppoly kiszolgáltatottak, mint a pályakezdő fiatal nök vagy a gyedről, gyesről munkába állni akarók, csak talán még nagyobb gazdasági kényszer számukra az. hogy dolgozzanak. A munka számukra nem választás kérdése. nem szabad óhajuk szerint választhatják. s egyre kevésbé szakképzettségüknek vagy rátermettségüknek. hajlamaiknak megfelelően. Szaktudásukat, tehetségüket egyébként jelen viszonyaink között szabadon már egyre kevesebben bontakoztatják ki még az értelmiségi nők közül is. (A tervező, a kutatóintézetekben az összevonások, a létszámcsökkentések során a nök többsége joggal fél attól, hogy a felmondásnál neve előbb kerül szóba, mint a férfikollégáié.) A közepesen érettségizett lánygyerek szülei pedig futkoshatnak egyre többet, mire el tudják helyezni valahol — nem fizikai munkakörben — csemetéjüket. S ha sikerül, örülhetnek. Mert már szép számmal vannak a hölgyek között, kik nem találnak munkahelyet. Az országban a számuk (eyelöre még) lassan, de biztosan növekszik. (Szabolcsban tömegével vannak asszonyok, akik évek óta nem tudnak munkát, munkahelyet találni. S most majd vitatni lehel, jár-e nekik — s ha igen, milyen alapon és mennyi — munkanélküli-segély...) Sorolhatnám még. A helyzetmutató képre mai viszonyaink árnyékai egyre erőteljesebben vetődnek rá; nem lehet őket észre nem venni. S nem lehet hagyni azt sem, hogy még sötétebbé tegyék a képet — kilátástalanná a perspektívát. Megkell hallani minden hangot, ami újabb árnyékokat jelez, ami megoldandó problémákra figyelmeztet. Most például a nőknek a hangját. Annál is inkább, mert máig sincs igazi érdekvédelmünk. „Nőpolitikái tevékenység" ugyan fel-fellángolt kampányszerűen az elmúlt évtizedekben (1972-ben párthatározatot is hoztak rá. bevezettek gyest, gyedet; egészségüket védő szűrővizsgálati lehetőséget stb). folyamatos érdekképviselet azonban nemigen bontakozott ki (a Magyar Nök Országos Tanácsának is csak véleményező, javaslattevő jogosítványa van). S talán ezért sokasodhattak fel az ellentmondások és gondjaink e téren mára ennyire. Lépéskényszert teremtve. Félreértés ne essék, beszélgetőtársaimmal — szövetkezetek, üzemek „nöfelelösei" — nem úgynevezett nökérdéseket vetettünk fel. nem valamiféle új nőpolitikát sürgetünk. Valljuk, nincs „nőkérdés", csak társadalmi kérdés van: nincs nőpolitika, csak társadalompolitika van. De ebben a tártadalompolitikában a nők soros problémáival szembe kell nézni! S nem úgy kell a gondokat megoldani. hogy érdekeiket ismét — mint már történelmünk során annyiszor — alárendeljük a soros gazdasági-politikai érdekeknek! SZABÓ MAGDOLNA ANDRASSY GABRIELLA RAJZA FÜZESSERY ORSOLYA Sztriptíz A tánc ütemére a fátyla felé hadonászna a sok fel nélküli torzó mert hü s-h úron peng egyre e szánalmas toborzó. Megöngyilkoltak (1988. nov. 15.) A csöndet homályba fonni, alkudni emberbőrökre, okos jejekel leönteni mésszel, és röhögni, vadul kacagni, sátáni, visszhangzó, iszonyú hörgéssel röhögni, nézni ahogyan szélmarja a mész a hajat, bőrt, koponyát, agyat. Tiszta tükör-szemről ragyogást csiklandozni, marni, míg szét nem röhögi magát az irdatlan hordó-hasú megvetés, míg dongáira szét nem hasad és keserű tartalmát fel nem issza a részvétlen föld. Baranyai Zoltán idoszerusege A száz évvel ezelőtti helységnévtár szerint Nagy-Szőlős Ugocsa vármegye Tiszán inneni járásának székhelye. 4185 magyar és rutén (mai szóhasználattal kárpátukrán) lakossal. 764 házzal, katolikus és református esperesseggel. ferences rendházzal, tanfelügyelöséggel közjegyzöscggel. telekkönyvi hatósággal, kórházzal, önkéntes tűzoltó egylettel, takarékpénztárral. adóhivatallal, járásbírósággal, vasútállomással, postával és távirdával. Ukrán lakóinak ajkán annak idején Szevlyus volt a neve.de ma Vinogradovként találjuk a térképen, nem messze a magyar határtól, a Tisza mellett. Beregszásztól (Beregovótól) délkeletre. Érdekes véletlen: 1888 decemberének egymást kővető két napján egyegy olyan jeles férfiú született ott, aki később szegedi lett: december 12-én Baranyai Zoltán. 13-án Obermayer Ernö. A család Baranyai Gyula (1859-1932) a Hunyad megyei Alpestes községben született. Déván végezte a tanítóképzőt, Budán a polgári iskolai tanárképző mennyiségtan és természettan szakát. 1878-tól elemi iskolában. 1882-től polgári iskolában tanított. 1886-ban lett a nagyszőlösi polgári iskola igazgatója. 1884 óta itt tanított Ouinz Emília (1862-1928) tanítónő. 1887-tól Baranyai Gyuláné. Három gyermekük született: Zoltán. Erzsébet és Gyula. 1889 szeptemberében ugyanebben az iskolában kapott állást özvegy Bartók Béláné Voit Paula (1857-1939) kilencéves Béla fiával, és négyéves lányával. Erzsébettel. Az ifjú Bartók Béla 1890 őszén a polgári iskola első osztályában Baranyai Gyula tanítványa lett. Mint a nagyváradi gimnázium második osztályos tanulója először nyilvánosan a nagyszőlösi polgári iskola jótékony célú hangversenyén szerepelt 1892. május elsején. Kevéssel utóbb elköltöztek a községből Pozsonyba. 1896-ban Baranyai Gyulát áthelyezték a szegedi III. kerületi állami polgári fiúiskolába, a későbbi Szent Imre polgáriba. Ennek lett igazgatója nyugdíjazásáig. 1922-ig. Tevékeny szerepet töltött be Szeged közművelődési és pedagógiai életében. Természetrajzi. földrajzi, számtani, geometriai. gazdaságtani tankönyveket, neveléstani szaktanulmányokat írt. terveket dolgozott ki a polgári iskola reformjára (1912). majd az egységes középiskola megteremtésére (1920). Felesége a „felsőbb leányiskola", a mai Tömörkény gimnázium elődjében tanított 1913-ig. Már Nagyszőlősön is írogatott az Ugocsa Vármegye címú lapba. Szegeden egyebek közt 1908-ban az ifjúsági könyvtárakról írt tanulmányt. Bartók Szegeden (1981) című könyvecskémben megírtam, hogy Bartók első szegedi kapcsolatai Baranyaiék révén keletkeztek. Ezeket szaporította a Balázs Bélával és König Péterrel kialakult kapcsolata. Lányuk. Baranyai Erzsébet (1894-1976) szüleinek nyomdokába lépett. Polgári iskolai tanári képesítése után angliai és amerikai tanulmányutakon gazdagította ismereteit. 1938-ban a szegedi egyetemen neveléslélektanból magántanári habilitációt szerzett, majd megszervezte és 1949-ig vezette a híres Uj Iskola Neveléslélektani Kutató Állomását. Utána az Akadémiai Pszichológiai Intézetének lett főmunkatársa. Kisebbik fiuk. Baranyai Gvula (1897-197?) már Szegeden születeli. Itt kezdett zeneiskolai tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán folytatta, és 1927-ben gordonkatanári képesítést kapott. Mint katonazenekari karmester és gordonkaművész tette nevét ismertté. A tudós Baranyai Zoltán még gimnazista volt. amikor a Magyar Nyelvőrben első cikkei megjelentek. O figyelt föl először Tömörkény műveiben az elő sajátos jelentésére. A tanyai népnek a Városhoz való kapcsolatát jellemezte ez a szóhasználat: ..Ha azt mondja, hogy /(«.-«megyek. akkor azt mondja, hogy a városba megyek. Ha ellenben bárhonnan a tanyája felé megy. akkor azt mondja: megyek elő. " Atlv nálunk című könyvemben közöltem Baranyai Zoltánnak Ady Vér és arany című kötetéről irt lelkes méltatását a Szeged és Vidéke 1908. január 12-i számából. Elsőéves egyetemi hallgató volt ekkor, magyar — rancia szakos, az Eötvös Kollégium tagja. Párizsi tanulmányai után 1911hen kapta meg oklevelét, és kezdett a fővárosban tanítani. A világháborúban tüzér hadnagyként megsebesült, több kitüntetést kapott. 1920-ban jelent meg A francia nyelv és műveltség Magyarországon című könyve, amelynek alapján 1922-ben doktori fokozatot kapott a pécsi egyetemen 1926-ban a szegedi egyetemen A francia nyelv és műveltség a 18. században tárgykörből magántanári képesítést szerzett. Fordított franciából magyarra, sőt Ady több versét franciára is átültette. 1923-29 közt Eckhardt Sándorral szerkesztette a Revue des Etudes Hongroises et Finno — Ougriennescímü magyarságtudományi folyóiratot. A diplomata Baranyai Zoltán 1920-ban a svájci magyar nagykövetség sajtóattaséja lett Genfben, majd a Népszövetség mellett működő magyar titkársághoz került. 1938-ig titkári, szakértői, majd delegátus-helyettesi minőségben részt vett a Népszövetség közgyűlésein. Kormányképviselő és szakértő volt a nemzetközi munkaügyi értekezleteken. 1924-ben miniszteri titkár. 1930-ban követségi tanácsos. 1937-ben miniszteri tanácsos lett. Bartók Béla családi levelezése (1981) több helyén fölbukkan a neve. Nem csak a szegedi évekből, hanem későbbi időkből is. 1931-ben Bartók részt vett Svájcban a Népszövetségnek egy kulturális tanácskozásán: Baranyai Zoltán ajánlotta neki a szállodát. amellyel meg volt elégedve. Amikor pedig Bartók Amerikába ment. éppen Baranyai volt. aki mint chicagói fökonzul meghosszabbította útlevelét. Baranyai Zoltán 1946-ban a párizsi békekonferencia magyar íödelegátusa. 1947-töl az indianai egyetem tanára. 1948. október.25-én Chicagóban hunyt el. A kisebbségi szakértő A Népszövetség munkájában való részvételének ma ismét időszerűvé vált terméke volt az először 1922ben, másodszor 1926-ban megjelent könyve, A kisebbségi jogok védelme címmel. Ebben összegyűjtötte, eredeti francia szöveggel és magyar fordításban közzétette a Nemzetek Szövetségének (a Népszövetségnek) az utódállamokkal (Csehszlovákia. Jugoszlávia. Románia. Ausztria) kötött szerződéseit, amelyek a kisebbségek, elsősorban természetesen az ez országokban maradt legnagyobb népesség. a magyarság jogait rögzítették, így pl. a Romániával Párizsban 1919. december 9-én aláirt szerződés I. fejezetének 2. cikke kimondta: „Románia kötelezi magát, hogy az ország minden lakosának születési, állampolgársági. nyelvi, faji vagy vallási különbség nélkül az élet és szabadság teljes védelmét biztosítja." A 8. cikkben: „Egyetlen román állampolgár sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán- vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a sajtó útján történő vagy bármilyen közzététel terén vagy a nyilvános gyűléseken." Ali. cikk: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen." Anélkül, hogy eltúloznánk ezeknek a -Népszövetségtől szavatolt kisebbségi jogoknak a jelentőségét, hiszen tudjuk, e szerződés a királyi Romániában is jórészt írott malaszt maradt, napjainkban nagyon érezzük hiányát, hogy a második világháborút követő párizsi békeokmányok még ezeket a szerződéseket sem ismételték meg. Ámde a régiek érvényességét sem vonta vissza senki. így voltaképpen ma is hatályban vannak, tehát megtartásuk számonkérhetó volna. Egyébként a könyv tartalmazza még Baranyai úttörö jelentőségű tanulmányát is a kisebbségi jogvédelem történetéről és újabb fejleményeiről. Bárányi Zoltán születésének centenáriuma fölveti a természetes kívánságot: hasznos lenne A kisebbségi jogok védelme című gyűjteményének új kiadása. PÉTER LÁSZLÓ i fe