Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-11 / 269. szám

4 1988. november 4., hétfő J Jelen - lét Milyen legyen a „fehérvárigondolat?" A városi, illetve a megyei KISZ-küklöttgyúlések vitáira bizonyára még sokan emlé­keznek. Az október elején megrendezett KISZ-es tünte­tés pedig jelzésként is felfog­ható: a ma ifjúsága már nem akar a régi módon gondol­kodni, politizálni, nem viseli cl, hogy csak róla, s nem vele döntenek. Az országos KISZ­crtckczlct alaphangulata — hogy úgy mondjam — Szege­den már bizonyos fokig tehát adott. Szilágyi Ákost, a városi KISZ-bizottság elsó titkárát a tanácskozás alkalmából arra kértük, szóljon városunk fia­taljainak hangulatáról, az ifjú­sági szövetség belsó életének aktuális gondjairól, s azokról az elvárásokról, amelyek az OKÉ kapcsán fogalmazódtak meg a KISZ-tagok körében. — Kérdés helyett hadd kezdjem egy szerintem igaz ki­jelentéssel: a nyolcvanas évek ifjúságának hangulata rossz, mivel úgy érzi, hogy az ország lakosságát mindinkább sújtó terhekből — gondolok itt a megélhetési költségek emelke­désére, a lakásépítési program lelassítására, netán „elfelejté­sére", a családalapítás sorolni is nehéz problémáira — óket érintik leginkább. — Valóban így igaz, a han­gulat rossz, s az alapvetően egzisztenciális okokra vezet­hető vissza. Nemrégiben ké­szítettük a szűkebb körű fel­mérést, most ebból idézek né­hány adatot. A dolgozó fiata­loknak mindössze 10 száza­léka minősítette munkakörül­ményeit kiválónak, 28 száza­léka jónak, míg 48 százalék véleménye az: c tekintetben helyzete rossz. A fizetés ügyé­ben feltett kérdésre ilyen vála­szokat kaptunk: épp, hogy elég (64 százalék)..., nem tud megélni, csak szülői segítség­gel (27 százalék), a megélhe­tést biztosítja (9 százalék). A második gazdaságból szár­mazó jövedelemre felméré­sünk szerint 59 százaléknak feltétlenül szüksége van, míg 27 százalék így nyilatkozott: csak azért nem veszi igénybe, mert nincs lehetősége rá. Olyat viszont senki nem írt a kérdőívre, hogy nincs szükség fizetéskiegészítésre. Érdekes képet mutat a lakáshelyzet is: a megkérdezettek 15 száza­léka rendelkezik önálló lakás­sal, s közülük 44 százalék ezt a szüleitől kapta. A kérdőíveket egyébként valamennyi ifjúsági réteghez eljuttattuk, s 14 — 35 év közöttiek válaszait vártuk A legtöbb megkérdezett a 14—18évesek közül került ki. Ennyit az egzisztenciális té­nyezőkről. A rossz hangulat alapjának másik eleme, hogy politizáló fiataljaink jórésze bizonytalannak látja a politi­kai intézményrendszer tényle­ges megújítását, ellentmondó információkkal kell beérniük, s bizony sokan félnek az úgy­nevezett „visszarendeződés­től" is. — Ezek után a KISZ hely­zete sem lehet valami tál jó... — Azzal az általános prob­lémával küzdünk, hogy az el­múlt évtizedek politikai gya­korlata megalkotta az „irányí­tott szocialista embertípust", amely tényleges, kreatív poli­tizálásra még nagyon nehezen vállalkozik ma is. Ennek felol­dását csakis az aktív közéleti tevékenységben látom, vagyis gyakorolni kell a politizálást minden szinten. Hogy nehéz helyzetben va­gyunk, tehát kétségtelen de Beszélgetés Szilágyi Ákossal, a városi KISZ-bizottság első titkárával ez nem menti fel a KISZ-t alap­vető kötelezettsége alól: gyor­san változó viszonyaink közt a szövetségnek — s így a szegedi bizottságnak is — konkrét programmal kell a tagság elé állnia. Korábban monopol­helyzetünkből addóan a KISZ-nek nem kellett szerve­zetten, s programszerűen vála­szolnia a kihívásokra, de ez az időszak mára elmúlt, a korábbi politizálási módszerek egyér­telműen elavultak. — Aligha tévedek, ha ki­mondom: bár igazán nagy saj­tókampány most nem előzte meg az OKÉ-t, a KISZ tagság többsége felfokozott várako­zással készül a tanácskozásra. Egyáltulán: mit várhatnak az ott megfogalmazott dokumen­tumoktól? — A korábbi gyakorlat alapján arra is lehetne gon­dolni, hogy az OKÉ központi­lag meghatározott platformot alakít ki, és ezt tcrvlebontásos módszerben realizálhatnák az alsóbb szintű bizottságok. En­nek — véleményem szerint — nem szabad bekövetkeznie. Ehelyett a tanácskozásnak olyanná kell válnia, amely szó szerint politikai ötleteket ad, javaslatokat vet fel és ezeket minősíti, majd a különböző KISZ-bizottságok ezeket vagy elfogadják, vagy elutasítják. Mindannyiunk minősítése ab­ból derül ki alapvetően, hogy ebben a programszabadság­ban egy-egy KISZ-csoport mögött hány fiatal fog felsora­kozni. Ennek feltételeit az OKÉ vitaanyaga olyan formá­ban biztosítja, hogy a kong­resszusra (1989-ben tervezik egyébként megtartását) a kül­dötteknek személyi számok­kal kell igazolhatóan bizonyí­taniuk, hogy legalább 500 fő bizalmát élvezik. Ez a javaslat egyébként a KISZ KB-ban született. Tovább folytatva elvárása­inkat: két végletet kell elke­rülni. Egyik: nem folytatható a jelenlegi centrális gyakorlat, a másik: netyi eshet szét a KISZ „szalámiszeletekre". Ennek elkerülése érdekében a szegedi értelmiségi rétegta­nácskonkrét javaslatot visz az OKÉ-ra, amelyben egy konfö­derációs programszabadságot hirdető és parlamentáris biz­tosítékokkal alátámasztott szervezet rendszerét vázolnák fel. Ha a városi KISZ-bizott­ság ezt elfogadja, az álláspon­tot minden szegedi képviselni fogja. — Végül egy kényesnek számító, de manapság mind gyakrabban megfogalmazott kérdés: milyennek képzeli a KISZ az ifjúsági szövetség és a párt jövőbeni kapcsolatát? E téma már csak azért sem kerül­hető meg, mert várhatóan nagy hangsúlyt kap az OKE-n is. — Az alap az, hogy to­vábbra is a párt ifjúsági szerve­zeteként dolgozunk, de viszo­nyunkat teljesen új elvekre építve képzeljük el. Partneri, mellérendelt kapcsolatra gon­dolunk, amely tartalmazza a kétoldalú bírálat lehetőségét és a programszabadságot is. Szeretnénk a párt éló lelkiis­meretévé válni. A konkrét együttműködést csak straté­giai szinten tartom elképzel­hetőnek központi szerveink útján. Vagyis a pártirányítás nem lehet egyenlő az alsóbb szintű pártbizottságok direkt beavatkozásával. Novemberben: OKÉ Aligha találnánk a magyar politikai intézményrendszer­ben még egy olyan tömegszer­vezetei, amelyet oly régóta, s annyiszor bírálnak nyilváno­san, mint a Kommunista Ifjú­sági Szövetséget. E nagy nyílt­ság és bátorság okát sokan ab­ban látják, hogy még ma is a fiatalokon lehet legkönnyeb­ben „elverni a port" — hogy ilyen hétköznapi szlogennel él­jek, míg mások „keményen le­szögezik ": igenis, a KISZ nem látja el feladatát, működéskép­telen, elvesztette a fiatalok bi­zalmát, tehát a bírálat minden szempontból jogos. Hogy a gondokat a szövet­ség felső vezetése is pontosan látja, mi sem bizonyítja job­ban, mint a tény: november IH~ 19-én Székesfehérváron megrendezik az Országos KISZ Ertekezletet (innen hát a furcsa rövidítés: OKEj, ahol remélhetőleg tartalmas viták során derül ki, milyen utat is választ a KISZ átala­kuló politikai intézményrend­szerünkben. A tanácskozás­ról még annyit: péntek dél­után plenáris üléssel indul, ahol szóbeli kiegészítést is fűz­nek az írásban megjelent anyagokhoz (ezek „Szocializ­must, de másképpen.'" ... ..Mit képviseljünk?" Ho­gyan szervezzük meg a KISZ XII. kongresszusát?" címek­kel jutottak el a tagsághoz), majd szekcióüléseken indul az érdemleges vita. Hogy mi­lyen rétegek ülnek össze egy­egy tanácskozóteremben, majd csak a helyszínen dől el, de annyi már most is biztos, hogy szombaton újra plenáris ülés következik. Ami pedig Szegedet illeti: a városi KISZ-bizottságon ka­pott tájéköztatás szerint a jelen­leg 12 ézer főre becsülhető sze­gedi KISZ-tagságot Katona Krisztina (középiskolás), Kor­mányos Gábor (a kommunális KISZ-bizottság titkára, az ipari rétegtanács elnöke), Tóth l.ászló (bíró, az értelmiségi ré­tegtanács tagja). Szilágyi Ákos (mint a városi KISZ-bizottság elsó titkára), és Petróczi István (a KISZ KB tagja) képviseli majd. |ar Mi? Hol? Mikor? „Gyermekközpontú mozgalmat... ff A kisiskolás gyerek gondjai­val megáldott szülő sokszor csak annyit tud az ország egyik leg­nagyobb tömegszervezetéről (értsd: úttörő- és kisdobosmoz­galom). hogy ünnep idejére il­domos mosott, vasalt fehér ing­ben. életkortól függően kék, ne­tán piros nyakkendőben isko­lába küldeni a gyereket. Hogy maga a mozgalom mennyi gond­dal küzd, hogy milyen pluszter­heket vállalnak a pedagógusok azért, hogy ebben a mozgalom­ban ma is éljen a közösségi neve­lés, hogy már azon is vita folyik, kié e bizonyos gyermekmozga­lom? Hogy miért is támadt rám e néhány, gyermekmozgalommal foglalkozó gondolat épp most? A válasz nagyon egyszerű: Szeged nemrégiben megválasz­tott, üj úttörőelnökével, Korom Istvánnal beszélgettünk mindar ról, amit elkeresztelhetünk jelen­nek, jövőnek — úttörő- és kisdo­bosügyben. De mielőtt a nagyon is konkrét téma, „tételei" kerül­nének papírra, adjuk meg a lehe­tőséget egy rövid bemutatko­zásra: — Szegeden születtem 1954­ben, majd a Radnóti gimnázi­umban letett érettségi után, 1979-ben végeztem a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán földrajz —testnevelés szakon. Feleségemmel, ki szintén peda­gógus Ottömösön, kezdtük a ta­nári pályát, majd 1982-tól lettem a JGYTK 2. számú gyakorló iskolájának pedagógusa. A gyermekmozgalomba már ifive­zetőként bekapcsolódtam, majd dolgoztam úttörő-csapatvezető ként, s elvégeztem a mozgalom­mal kapcsolatos tanfolyamokat is. A főiskolán egyébként okta­tom is az úttöróvezetést. Ami még politikai munkámhoz tarto­zik: 1987 óta tagja vagyok a főiskola pártbizottságának és végrehajtó bizottságának. — Néhány napja pedig alap­kötelessége, hogy városi úttörő­elnökként irányítsa Szeged gyer­mekmozgalmát. Szolgálna mondjuk egy rövid programbe­széddel? — Ami a célokat illeti: véle­ményem szinte szó szerint egye­zik az új főtitkár, Germánné Vastag Györgyi által képviselt nézetekkel, de ezt az alapot sze­retném kiegészíteni az általam tapasztaltakkal, s néhány kuta­tás eredményével. Megítélésem szerint a mai szervezeti formá­ban sok mindent kipróbált és komoly eredményeket is elért az úttörö- és kisdobos-társadalom, de válaszút elé kerültünk: a gyorsan változó társadalmi, po­litikai viszonyok mellett mit és hogyan tehetünk a nyolcvanas években született, felnövekvő gyerekekért? Itt hivatkoznék Germánnéra — azon kell fára­doznunk, hogy gyermekköz­pontúhb társadalmat hozzunk létre, mert a gyerek kulcs a szü­lőhöz, a családokhoz is. Mint gyakorló úttöróvezetö pedig azt látom, munkánk egyik alapkér­dése, hogyan érjük el, hogy a gyerek kerüljön a mozgalom központjába, s mindazokkal, akik hajlandók a mozgalomért tenni, hogyan alakítunk ki egy cselekvőképes, demokratikus közösséget, mennyire tudjuk új munkaformákkal színesíteni a gyermekmozgalom hétköznap­jait. — Új munkastílus. Ez a köve­telmény szinte nap mint nap el­hangzik, legyen sző bármilyen szervezetről is. Az úttörők eseté­hen hogyan foglalná össze lénye­gét? — Az irányítás ne határoza­tok gyártásában merüljön ki. ha­nem a feltételek megteremtésé­ben, s végül olyan program szü­lessen, amely végrehajtása so­rán a gyerek — s az őt segítő felnőtt is — érzi: munkájára szükség van. mert örömet csakis így okozhat az együttdolgozás. S még valami: a mai körülmények között nálunk is menedzser tí­pusú vezetőkre van szükség, akik képesek a társszervekkel kialakított kapcsolatok korhoz igazodó átformálására, a szövet­ség munkájának megfelelő pro­pagálására is. Az oldalt írta és összeállította: Bátyi Zoltán 1988. NOVEMBER 11. PÉNTEK - NÉVNAP: MARTON A Nap kel 6 óra 43 perckor, éa nyugszik 16 óra 14 perckor. A Hold kel 9 óra 05 perckor, ós nyugszik 16 óra 48 perckor. VlZALLÁS A Tisza vízóllósa Szegednél csütörtökön plusz 70 cm (apadö) SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Paul Signac (1863-1935) francia lestó. a neoimpresszionizmus (pointilizmus) ut­tőröie HATVANÉVES Carlos Fuentes (sz 1928 ) mexikói író és ú|ság­iró. államférfi, a latin-amerikai irodalom megúj­hodásának egyik vezetó alakja Több regénye olvasható magyarul HATVANÉVES Kiss Ferenc (sz. 1928) ny főiskolai tanár, irodalomtörténész és kritikus A kortárs irodal­mon kivul tóként Kosztolányi Dezső életművé­ről volt jelentós mondanivalója NAGYSZÍNHÁZ este 7 órakor Mohács (saitóbemutató) KISSZlNHÁZ délután 3 órakor Olivér (bértetszunet) MOZIK Vőrőa Csillag: délelőtt 10. háromnegyed 6 es 8 órakor Mr Universe (színes magyar film) Fél 4 órakor Az erdő kapitánya (színes magyar raizfitm) Fáklya: léi 3 órakor Barnabás, a sárkány (színes lengyel mesesorozat) Háromnegyed 5 és 7 órakor Másnap háború volt (színes szovjet lilm) Szabadság: (ál 3 órakor Egri csillagok I —II rész (színes magyar likn) Fél 8 órakor Háló­szobaablak (színes m. b amerikai film IV hely ári) Fllmtéka: léi 6 és léi 8 órakor Pervola (színes holland tilm ). Klskórössy halászcsárda: (videomozi) dél­után 4 ós este 8 órakor Düne (színes angol sci­fi film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál lér 3 szám (t3/S7-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetbon' BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket Sze geden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u 4 ) veszi tel. sebészeti és urológiai felvételi ügyele­tet a II kórház (Tolbuhm sgt 57 ) tart Gyermeksérűltek és gyermeksebészeti bete­gek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebé­szeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET este 7 órától reggel 7 óráig a lelnőttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt 1 sz alatt Teleion 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel tél 8 óráig, szombaton, vasárnap ós munkaszüneti napokon reggel tél 8 órától másnap reggel tél 8 óráig a Lenin krt 20 sz alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a surgós esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este f 9 órától holnap reggel 7 óráig a Fut­Orr-Gége Klinika tartja Szeged. Lenin krt 111. Teleion 21-122, FOGORVOSI ÜGYELET Héttőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfó reggel 7 óráig Szeged. Zöld S. u. 1-3. Teleion 14 642 SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Telelőn 11-000 IFJÚSÁGI OROGTELEFON: 54-773. Héttón és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható BUDAPESTI. 8 55 Tévétorna nyugdi|asoknak 9 00 Képuiság 9 05 Tengerparti nyór - Spanyol tévétilm­sorozat 6 rész A bálvány — ism 10 00 Delta-(ism) 10 25 Távétorna mozgáskorlátozottaknak 10 35 Képújság 17 00 Hírek 17 05 Négy nap tévéműsora 17 15 Péntek délután kb 17 15 Évgyűrűk - A nyugdíjasok műsora kb 17 45 Téka — Közhasznú információk 17.55 Reklám kb 18 00 Ablak 19 00 Reklám 19 05 Tévétorna 19.10 Esti mese 19 25 Reklám 19 30 Hiradó 20 00 Reklám 20 05 A Magyar Művészetért — Közvetítés a Magyar lf|uság által alapított ói| átadásáról 20 45 Szeszélyes évszakok 21 55 Reklám 22 00 Panoráma 22 45 Idegenek közön - Szoviet film ­{ff - ism ) 24 00 Híradó 3 BUDAPEST 2. 17 05 Képuiság 17 10 Hírek szerbhorvát nyelvén 17,15 Roxinpadon A Beatrice Koncert — (részletek) 18 15 Magyar évszázadok — A reformáció éé a török veszedelem - ism. 18 35 Márton tisztelete — ismeretterjesztő műsor 19 00 Ablak 19.30: A háromszázmillió éves háború — Angol rövidfilm — ism. 20 00 Képuiság 20.05 Zenecsatorna - Angol zenés film 20 45 Az eltűnt milliók nyomában — Amerikai dokumentumfilm 21 40 Hiradó 2 2f 55 Miskolcról |elent|uk 22.10 Egy illető - Francia tévéfilm — (16 éven felüliek neki) BELGRÁDI. 8 15 Műsorismertetés 8 20 Hírek 8 25 Saram baram - sorozat gyermekeknek 8 55 Mi és a természet 9 10 IvanKusan 9 30 Francia nyelv 14 50 Jure Franicevio Plocar költő 15 20 Hírek - Elmulasztották - Nézzék! 15 25 Éjszakai program — ism. 17 25 Hírek 17 30 Saram baram — sorozat gyermekeknek 18 00 Tudományos műsor 18 30 Rajzfilm 18 40 Számok és betűk - vetélkedő 19 00 Tv-naptár 19 10 Rajzlilm 19 30 Tv-napló 19 50 Sport 19 53 ldő|árás 20 00 Bűnügyi mesék - filmsorozat 20 55 Szórakoztató program 21 55 Tv-napló 22 15 A szív kultúrája 23 45 BIS - Éiszakai program 01 45 Hirek 0150 A szombati műsor ismedetése BELGRÁD 2. 18 20 Músorismedetés 18 25 Rijekai krónika 18 45 Zágrábi panoráma 19 15 Músorkiegószités 20.00 Disco folk - Népzenei műsor 20 45 Hirek 20 50 Katonák — külföldi dokumentum­sorozat 2140 Egy szerző, egy titm 22 05 Játékfilm 23 35 A szombati műsor ismedetése ÚJVIDÉK 16 50 Hiradó magyarul, szerbhorvátul 17 30 Vaidaságonát 18 00 Tévémagazin 19 00 Ma 19 15 Raizfilm 19 30 Hiradó magyarul 20 00 8únúgy> tödénetek 20 50 Tévé-kerekasztal 22 20 Hiradó szerbhorvátul O © Rádió KOSSUTH 8 20 Ripod a használtcikk-kereskedelemről 8 50 Népdalok, néptáncok 9 40 Az óvodások műsora 10 05 Harangvirág — Tóth Árpád versei 10 10 A varázsfuvola — Részletek 11 10 Magyar írás — irodalmi hetilap 12 45 Külpolitikai könyvespolc 13 00 Klasszikusok délidőben 14 10 Kálmán Imre operettjeibőt 15.00 A körzeti stúdiók műsoraibői 15 30 Régi kórusmuzsika 16 05 A sátán labdái - tődénelmi tudósítás 3. 16 50 Peter Schreier Weber-dalokat énekel 17 00 Mi van a kosárban? — npod 17 30 Idősebbek hullámhosszán 19 15 Húszas stúdió 20 15 Három szólamban — beszélgetés a zenéről 21 15 Kilátó 22 00 Hírvilág 22 30 Szemben egymással 23 00 Zenekari muzsika 23 50 Országok. tá|ák népzenéje PETŐFI 8 05 Az izraelita felekezet negyedórája 8 20 Joan Sutheriand zenés játékokból énekel 8 50 Külpolitikai figyelő 9 05 Napközben 12 10 F F Miki és a Rockonok felvételeiből 12 25 Édes anyanyelvünk 12 30 Népi muzsikai, 13 05 Pophullám 14 00 Péntektől - péntekig 17 05 Kölyökráóió 17 30 Ötödik sebesség 18 33 Komjáthy György kívánságműsora 19 50 Egészségűnkért1 20 00 Régi nóta, hires nóta 21 05 M'ke Oldtieid összes (elvétele 18. 2154 Észt drámák szemléje 22 46 A Magyar Jazz Quadett játszik 23.10. Póttansznya Kereskedelmi.vállalat a közeljövőben nyíló lerakatához keres szakképzett eladókat és vizsgázott targoncakezelöket. Elsősorban férfi munkavállalók jelentkezését várjuk „Ruházat 4375/12" jeligére a Sajtóházba.

Next

/
Thumbnails
Contents