Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-04 / 264. szám

4 1988. november 2., szerda 4 POSTALÁDA Társszerzőnk az olvasó Mostani összeállításunktól kezdve új szokást veszünk fel. Azaz. rákényszerített erre bennünket az elet. Nem íijuk meg olvasóink címét e hasábokon. Tesszük ezt azért, mert meg szeretnénk kímélni őket a kellemetlen levelektől. Történt ugyanis, hogy egyik levélírónk, panaszának megjelenése után, olyan leveleket kapott a lakására — és elküldte nekünk —, amelyet még olvasni is borzasztó, nemhogy megírni. Ezután is váijuk észrevételeiket, jobbító szándékú megjegyzéseiket — lakcímüket megőrizzük a Postaláda dossziéjában. Kérem, ha lehetséges, szí­veskedjék segítségükről és kö­szönetünkről hírt adni". íme. És ha a köszönőlevél netán újabb adományokra ösz­tönöz újabb kisiparosokat (és másokat) — az iskolák nincse­nek abban a helyzetben, hogy ne fogadják köszönettel. És egy másik: Papp Ist­vánná, a városi tanács II. számú Gondozási Központ ve­zetője küldte: „A II. számú Gondozási Központhoz tartozó Gáspár Zoltán utcai és a Brüsszeli kör­úti idősek klubjában köszön­töttük az idősek hónapja alkal­mából otthonaink lakóit októ­ber 10-én és 24-én. Mindkét helyen vidám hangulatú ün­nepségkerekedett. A jó hangu­latot a városból érkező intéz­mények, szocialista brigádok tették emlékezetessé az idós emberek számára. Ezúton mondunk köszönetet a Családi Eseményeket Ren­dező Irodának és szereplőinek, a Bartók téri virágüzlet Zrínyi Ilona szocialista brigádjának, a szegedi szalámigyár Szivárvány és Tyereskova szocialista bri­gád tagjainak, s nem utolsósor­ban a városi Vöröskereszt aktí­vája, Márkusné Erzsike néni­nek és Szabó Lajosnak, akik részvételükkel, hegedűszóval emelték ünnepségeink színvo­nalát. Az idós emberek nevé­ben köszönjük kedvességüket és segítőkészségüket." Visszaköszönő sorok Köszönetek Haász József né tói, a Gera Sándor iskola igazgatójától kaptuk a következő levelet: „Kérem, szíveskedjenek segít­ségünkre lenni abban, hogy az iskolánknak és úttörőcsapa­tunknak nyújtott társadalmi se­gítséget megköszönjük, A nyáron a Nagyfai Célgaz­daság dolgozói egy hónapig fes­tettek-mázoltak az iskolaépü­letben. így jutott pénz az elekt­romos hálózat korszerűsíté­sére. összegben csekélyebb, de kezdeményezésként jelentós Kasza Szilveszter kisiparos tíz­ezer forintos adománya úttörő­csapatunknak. A kisiparos — akinek gyermeke nem jár isko­lánkba — egyik ünnepélyünk után felajánlotta ezt az összeget, amelyet kiegészítve, floppyt vásároltunk. A lakótelepi sport ösztön­zése is célja volt a Démász északi kirendeltség Che Gue­vara brigádjának, amikor tár­sadalmi munkában elkészítette az iskolánk előtti Lidicei tér kézilabdapályájának világítá­sát. Legtöbbet Kovalik János dolgozott. így lehetővé vált, hogy a pályát késő délután is használhassuk. Használatba is vettük, kispályás labdarúgó­bajnokságot indítottunk a telep lakossága részére. Nagy öröm­mel láttuk, milyen sokan vettek részt benne. így a Démász se­gítsége nemcsak a gyerekek­nek, hanem a felnőtteknek is örömet szerzett, segítette az egészséges életvitelt. így, halottak napja idején, sajnos, minden évben kapunk jócskán észrevételeket, felhá­borodás szülte leveleket. Most Ambrózy Lászlóné írta meg ta­pasztalatait: „én hetente több­ször is kijárok a temetőbe, mert az édesanyám felejthetetlen! Az, hogy elviszik a szálas és töves virágokat — bosszantó, fájó érzés. De az. ami az alsó­városi temetőben történt az el­múlt hét végén, több kegyelet­sértésnél — embertelenség, ga­rázdaság. gonoszság. Édesanyám befedett sírjá­nak dísze két darab csillogó rézkarika volt. szép rézalapba bedolgozva. Az egyik karikát kifeszítették, a másikat kala­páccsal letörték és elvitték. Gondolom, sok szép gyergya­tartó és kilincs készül belőle a kis öntödékben. Azoknak a sí­roknak ugyanaz lett a sora. ahol rézkarika volt. Szeretném tudni, hogy ezeknek az embe­reknek — ha egyáltalán embe­reknek lehet nevezni őket — nincs halottjuk?!" Válaszol az illetékes Kitől tanuljon a fiatal? Pár hónap múlva betöl­töm a tizennyolcadik éve­met. Tehát ebben a társada­lomban nőttem fel. Ritkán lepnek meg furcsa dolgok. De ami velem történt a kö­zelmúltban, az igencsak meglepett. Október 19-én a konzerv­gyárban voltam gépműhely­gyakorlaton. Mivel reggel, korán nem tudok enni, ezért a gyár büféjében vásároltam a reggelimet. Észrevettem, hogy lehet kapni jégkrémet. Kértem egyet. Erre az eladó: — Most vegyem le a ládát a hűtőről?! (Tejesláda volt a tetején.) Meglepődve válaszoltam: — Ha nem akarja eladni, vagy ha fáradságába kerül, akkor ne vegye le. — Hát nem is fogom le­venni! Lehet, hogy naiv gondol­kodásom áldozata vagyok, de úgy hiszem, amit árulnak, azt meg is lehet venni. Csu­pán egy kérdésem van: ha a felnőtt így viselkedik, akkor kitől tanuljon a fiatal jó mo­dort, udvariasságot és mun­kaszeretetet?! Molnár Péter „Kedves Varga Sándor! Há­lás szívvel köszönöm meg Ön­nek és mindazoknak, akik ne­héz napjaimban gondoltak rám. Az újságban olvasott sorai segítséget adnak lelkierőm helyreállításához, felgyógyulá­somhoz. Remélem és bízom, hogy hamarosan meggyógyu­lok és sikerül majd a régi for­mám adni. Még egyszer nagyon köszönöm: — Garav Márta. " Október 7-én megjelent Bosszantó... című írásunkra Lénárd László, a posta igazga­tóhelyettese a következő vá­laszt küldte: Szatymaz postahivatal a hét végi hírlapkézbesítést — külön díjazás ellenében — alkalmi munkavállalókkal biztosítja. Alkalmi munkavállaló bárki le­het: postás, illetve postán kí­vüli dolgozó is. A postahivatal számára kedvezőbb, ha a hét végi hírlapkézbesítést kellő gyakorlattal rendelkező pos­tásdolgozó végzi. Az egyik kéz­besítőjárásban szolgálatot tel­jesítő dolgozó nem vállalja szombati napokon a hírlapok kézbesítését, mivel ez szabad­idős tevékenysége lenne. Emi­att a postahivatal a hírlapok kézbesítése érdekében külső munkavállalót alkalmaz. Az al­kalmi munkavállaló a kellő gyakorlat, valamint helyisme­ret hiánya miatt nem az elvárá­sok szerint végzi a kézbesítést. A lakosság részéről több al­kalommal érkezett a szombati hírl^pkézbesítésre vonatkozó jogos észrevétel. Kiküldöttem két alkalommal kereste meg a helyi tanácsot segítségnyújtás érdekében. A község mezőgaz­dasági jellege és a magas helyi napi bérek miatt azonban az elmúlt időszakban nem volt al­kalmi munkára jelentkező. A postahivatalnál végrehajtott belső szervezési intézkedésem eredményeként előrelátható­lag november l-jétől — a belte­rületi kézbesítő felgyógyulását követően — a község területén a napilapok kézbesítése szom­batonként is zavartalan lesz. Összeállította: Czakó Julianna Új acta A világélelmezés gondja A politikai gazdaságtan ac­ták közül az 1988-as kötet egyetlen — meglehetősen szer­teágazó — téma köré csoporto­sít. „A mezőgazdaság fejlődése a tőkés és szocialista országok­ban, valamint a világélelmezési probléma" címmel összefogott tanulmányok a lipcsei Marx Károly Egyetem és a JATE között folyó többéves kutató­munka eredményei. A lazán egybeszerkesztett — logikai láncot alkotó — tanul­mányok szerzői között egye­temi tanárok és docensek talál­hatók mindkét intézményből, akik a mezőgazdasági termc­léselosztás és -forgalom élel­mezési világproblémára gyako­rolt hatását tárgyalják, vala­mint a felmerülő kérdésekre kísérelnek meg válaszolni. A két fejezetből álló elsó rész a fejlett tőkés országok agrár­termelésével, külgazdasági stratégiájával, ezek világélel­mezési kapcsolódásaival foglal­kozik. A második rész a szocia­lista országok agrárpolitikáját, együttműködésük világélelme­zésben betöltött szerepét érté­keli A kétségtelenül óriási szak­irodalmat feldolgozó, elemzé­seket tartalmazó kötetből a vi­lágélelmezési probléma több­irányú megközelítésén túl igen tanulságos szemléletbeli kü­lönbségek is kiolvashatók. A keletnémet és a magyar gazda­ságpolitikai prioritások, vala­mint a szocializmus építésének eltérő vonásainak ismerete mellett is nehezen lehet azono­sulni olyan megfogalmazással, amely szerint „a tőkés mező­gazdaság gazdasági törvényei a monopóliumok parasztság fe­letti uralmának hatásmecha­nizmusa alapján működtek" (a 60-as, 70-es években.). Egy más helyen — az euró­pai szocialista országokkal kap­csolatban — magánparaszti gazdaságot úgy jellemzi, hogy az a „történelem fogságában áll, órái lejárnak". A mai ma­gyar agrárpolitika (lásd: részes­művelés, bérbe adás elterje­dése, állatok kihelyezése) nem törekszik a kisgazdaságok el­sorvasztására, hanem az érde­keltség — nagyüzeminél gyak­ran hatékonyabb — megterem­tése céljából támogatja azokat A tökéletesen árnyalt meg­fogalmazás a magyar szerzők­nek sem sikerült minden eset­ben, hiszen az a megállapítás, miszerint „a társadalmi fejlő­dés történelmi tendenciája, a kapitalizmus meghaladása a szocializmus térhódításával történelmi ténnyé vált", még nem tekinthető kellóképpen bizonyítottnak. A fenti — eredeti szövegkör­nyezetből kiszakított, s talán valamelyest módosult hangsú­lyú — megfogalmazások nem csökkentik a tanulmánykötet értékét, amelyre a korrekt, tu­dományos igényű megközelí­tés, a valóságot messzemenően figyelembe vevő válaszadási kí­sérletek jellemzőek. Bizonyos problémáknak humánumot is szem előtt tartó megoldási kí­sérletei a gazdasági racionali­tással találkozva már sokszor zátonyra futottak a történelem során. Ez valószínűleg a világ­élelmezésre is igaz marad még egy ideig, így egyelőre a tanul­mánykötet sem léphet túl a vá­laszadási kísérlet igényén. Kovács András A paraszti m •• rr rr . jovorol A paraszti jövendóról. a fal­vak sorsáról közös kerekasztal­beszélgetést rendez november 9-én 13 órától az MSZMP Politi­kai Főiskolája és a Veres Péter Társaság. A főiskolára meghí­vott résztvevők eszmecserét folytatnak majd a parasztság je­lenlegi helyzetéről, élet-, munka- és gazdálkodási körül­ményeiről. A vita napirendjén szerepel a parasztság életének keretéül szolgáló települések je­lene és még inkább a jövője is. Az eszmecserére mintegy negyven agrárszakembert, tu­dóst, politikust, gyakorló tsz­elnököt hívtak meg, s képvisel­teti magát a Veres Péter Társa­ság vezetősége is. Kívülük más érdeklődőket is várnak: lehető­séget adnak a hallgatóság sorai­ból is a kérdések, az észrevéte­lek közvetítésére. A kerekasztal-beszélgetést követően, november 11-én Bu­dapesten a Kertészeti Egyetem aulájában Paraszti jövendő — A magyar mezőgazdaság jö­vője címmel szerveznek vitát, amelyen a Veres Péter Társa­ság ismerteti a 9-i elméleti ta­nácskozáson kialakított állás­pontját (MTI) Mi? Hol? Mikor? 1988. NOVEMBER 4., PÉNTEK - NÉVNAP: KAROLY, KAROLINA A Nap kai 6 óra 32 perckor, éa nyugszik 16 óra 24 perckor. A Hold kel 1 óra 01 parckor, éa nyugazlk 14 óra 19 perckor. VIZALLAS A Tisza vIzéllAaa Szegednél csütörtökön plusz 98 cm (áradó) HETVENÖT ÉVE születeti Ságvári Endre (1913-1944) jo­gász. tisztviseld, o magyar kommunista ifjúmunkás mozgalom mártírja 1944-ben d szerkesztette a Béke Párt Béke és Szabad­ság cfmü illegális lapját, s fáradhatatlanul szervezte az ellenállási csoportokat, a fegyvergyújtést az antilasiszta küzdelem­hez. Csenddrnyomozdkkal vívott tűzharc­banáldozta életét HETVENÖT ÉVE Született Venczel Jdzsef (1913-1972) szocioldgus. a néprajzzal szorosan együtt dolgozd erdélyi magyar társadalomkutatás úttdrd szerepű műveldje. KISSZÍNHAZ esle 7 órakor OLIVÉR (saitdbemutatd) MOZIK Vörös Celllag: délelőtt 10 órakor '53 hideg nyara (szines szov|et film.) fél 4 órakor: Hát tonna dollár (szines magyar film.) háromnegyed 6 órakor Az örddg |obb és bal keze (színes m. b. olasz film V. helyár!) 8 órakor: Egy teljes nap (színes magyar lilm.) Fáklya: tél 3 órakor A kis hableány (szines m. b |apán rajzfilm.) háromnegyed 5 ás 7 órakor: A haláloszló (szines amerikai lantasztlkus film. V. helyár! Csak 18 éven felülieknek! Szabadság: 3. negyed 6 és léi 8 órakor: '53 hideg nyara (színes szovjet lilm ) Fllmtéka: fél 6 és fél 8 órakor Törvénytói sú|tva (szines amerikai lilm.) Klskőröaty halászctárda: (videomozi) délután 4 és esle 8 órakor: Veszélyesen kell élni (színes francia lilm.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgós esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II kórház (Tolbuhin sgt 57.) veszi lel. sebészeti felvételi ügyelelet az I. sz Sebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II kórház tart A balesetet szenvedett gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a se­bészeti klinikán látják el ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET este 7 órától reggel 7 óráig a felnőttlakos­ság részére Szeged, Hunyadi János sgt 1 sz alatt. Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel tél 8 óráig, szombaton, vasárnap és mun­kaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fái 6 óráig a Lenin krt. 20 sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben tórlénik a sürgós esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig Fül-Orr-Gége Klinika. Szeged. Lenin krt 111 Telefon 21-122 FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától héttő reggel 7 óráig Szeged. Zöld S u. 1 -3 Telefon 14­642 SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Teleion: 11-000 IFJÚSÁGI OROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható leve BUDAPEST 1. 8 55 Tóvétorna nyugdíjasoknak 9.00 Képújság 9.05: Tengerparii nyár - Spanyol tóvélilmsorozat 5. - (ism.) 10.10: Delta-(Ism.) 10.35: Mozgató 10.45: Képújság 16.50: Hirek 16.55 Négy nap tévéműsora 17 05: Vezelós ósszel kb 17.15: Évgyűrűk kb. 17 45 Téka 17.55 Fej és írás kb 18.00 Ablak 19 05 Tévétorna 19 10: Esti mese 19 30: Híradó 20.15: Egy mellkaslövés előtörténete ­Dokumentumlilm-játék 21.25: Belfegor a pokolból - Olasz film 23 00: HíradóS. BUDAPEST 2. 18 50: Képűjság 18 55 Vijesti - Hírek szerbhorvát nyelven 19.00 Premier Közben: kb. 21.30: Híradó 2. kb. 23.10 Képú|Ság BELGRÁDI. 17.10: Híradó 17.30: Gyermekműsor 18.00 Ismeretteriesztő műsor 18 30: Ra|zfilm 18 40: Vetélkedő 19.00: Ötös stúdió 19.15: Rajzfilm 19 30 Híradó 20 00 Bűnügyi történetek - amerikai sorozatúim 20.55 Szórakoztató műsor 21 50: Hiradó 22.15: Művelődési magazin 23.55: Éjszakai műsor BELGRÁD 2. 17.30: Híradó 18.00: Belgrádi műsor 19 30 Híradó 20.00 Népzene 20 50: Katonák - dokumentumsorozat 21 35 Dokumentumműsor 22 00 Parázs - játékfilm ÚJVIDÉK 17.10 Hiradó 17 30: Vajdaságon át 18.00: Tévémagazin 19 00 Ma 19 15: Rajzfilm 19.30: Hiradó 20 00: Bűnügyi történetek - amerikai lilmsorozat • - • 20.50 Újvidéki Dzsessznapok 68 22.20 Művelődési magazin Rádió KOSSUTH 8.20: Lenin kormánya 8 50 Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 9 00 Népdalcsokor 9.29 Fiatalok muzsikálnak 9 40 Cseng-bong a nóta 10.10: A zene Is összeköt 11.10: Magyar Irás 12 45 Van űj a Nap alatt 13 00 Klasszikusok délidőben 14.10: Fiókszerkesztőség 15.00 Pesti házak titkai — Dokumemtummüsor 2. 15 40 Az Abonyi Fúvószenekar játszik 16.05 Levelek Magdához — Németh László kötetének bemutatója 17 00 Kossuth-dlj korhű keretben — Gillyén Jenő építész 17.30 Idősebbek hullámhosszán 19 15: Embermesék 20.14 Neuhaus professzor 21 15: Kilátó 22.00 Hírvilág 22.30 Bagoly 805 850 905 12.10 1305 14 00 17.05 17.30 18.33 19 50 20 00 21 05 21 23 23 10 002 908 10 10 11.10 12.00: 1405: 14.36: 16.00: 18.33: 19.35 20.15 20 45 21.15 22 22 PETŐFI Leo Fali és Oscar Strauss operettjeiből Külpolitikai figyelő Napközben Népi muzsika Pophullám Péntektói - péntekig Kölyökrádió Ötödik sebesség Fiataloknak! Egészségünkért! Nótakedvelőknek Valami történt - Joseph Heller regénye Kerekes János Házasodj Ausztna - zenés játék Mike Oldfield összes felvétele 17 Tárogató muzsika BARTÖK Magyar művészek operafelvételeiból Csak fiataloknak! Zenekari muzsika Évszázadok kamaramuzsiká|ából Oeiibes: Copelia - részletek Világhírű vonósnégyesek felvételeiből A lombardok — Négyfelvonásos opera A Modern rézfúvós együttes (elvételeiből Decsényi János műveiből Politikai vitaműsor Protest-song dalok Herbert von Karajan vezényel Oavid Ojsztrah legszebb felvételeiből 6

Next

/
Thumbnails
Contents