Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-13 / 245. szám
2 1988. október 13., csütörtök ( Rádiótelex A VSZ HONVÉDELMI MINISZTERI IHZOTTSAC.ANAK ÜLÉSE A Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miniszteri bizottsága október második felében tartja soros illését a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosában, Prágában. „AMÉRIKA HANGJA" IMOSZKVABAN Az „Amerika Hangja" rádióállomásnak először van akkreditált állandó tudósítója Moszkvában. Nemrégiben foglalta el moszkvai tudósítói posztját a 37 éves Andrei de Nesnera. Ebből az alkalomból interjút készített vele a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap munkatársa. Az interjúban az amerikai újságíró hangsúlyozta: akkreditálását a Szovjetunióban kibontakozott „glasznoszty" politikája tette lehetővé. Kijelentette: az a benyomása, hogy számottevően javultak a külföldi újságírók munkafeltételei a Szovjetunióban. KIBÉKÜLÉS Irán és Kuvait nagyköveti szintre emeli kapcsolatait, és ezzel összefüggésben már az utolsó részletekről tárgyalnak Teheránban. A hírt bejelentő Ali Reza Moajeri, politikai ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes, az ÍRNA iráni hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy a. nagykövetek cseréjéhez _ megtörténtek a szükséges előkészületek. A perzsa állam és az arab olajsejkség viszonya az Irán és Irak közötti háború alatt megromlott, mert Kuvait Irakot támogatta. Irán több ízben is támadta rakétákkal Kuvait területét, és olajipari berendezéseit. Tavaly augusztusban iráni tüntetők feldúlták a teheráni kuvaiti nagykövetséget, utána Kuvait iráni diplomatákat utasított ki. Irán és Kuvait viszonya az augusztusban létrejött iráni—iraki túzszüneti megállapodás után kezdett javulni. RENDKÍVÜLI ÁLLAPOT FELOLDÁSA Algirbai) szerdán reggel megszüntették a rendkívüli állapotot, és feloldották a kijárási tilalmat. Ezeket a biztonsági intézkedéseket a múlt hót csütörtökén vezették be az utcai zavargások mielőbbi megfékezésére. Az. úttorlaszokat városszerte eltávolították, a katonaság az utcákról elvonult, a forgalomban nincs fennakadás. Az algériai főváros magaslati pontjait — többek közölt a biztonsági szolgálat központját és a nemzetvédelmi minisztériumi'! — viszont változatlanul páncélozott járművek vigyázzák. Uj csehszlovák szövetségi kormány © Prága (MTI) Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnök szerdán kinevezte az úi szözetséei kormányt. A kabinet élére — a CSKP szövetségi árhivatal tásával bíztak meg. íranviA CSKP KB javaslatának megfelelően szerdán megalakult az új cseh és az úi szloKB javaslatára, a lemondott vák kormány. A cseh korLubomír Strougal helyére — mány elnöke Frantisek Pitra. Ladislav Adamec volt cseh a CSKP eddigi KB-titkára miniszterelnök került. lett. Az úi kormány húsztagú. A cseh kormánynak nécv A hét miniszterelnök-helvet- új tagja van. Bohumil Úrban tes közül öt úi. és fig/elemre helyett Miroslav Tomant váméi tó. hogv két első minisz- lasztották első miniszterelterelnök-helvettest neveztek nök-helyettesnek valamint a ki Pavel Hrivnak. a szövet- cseh tervezési és tudomáségi árhivatal volt elnöke, nyos-múszaki fejlesztési biilletve Bohumil Urba.i. volt zottság elnökének. Karel Jukülkereskedelmi miniszter liust a közoktatási, ifiúsági majd cseh miniszterelnök- és testnevelési tárca élén Jahelyettes személvében. na Synkova váltotta tel. Az úi erdőgazdálkodási, vízgazA csehszlovák kormányban dálkodási és fafeldolgozási hat úi miniszter van. Jaro- miniszter Frantisek Kalina mir Johanes eddigi külügvminiszter-helvettes váltotta fel Bohuslav Chnoupekct a külügyminiszteri tisztségben. A belügyminisztérium elén Frantisek Kincl volt belügvminiszter-helvettes áll tislav Vajnar helyett. helyett Jaroslav Boucek lett. A cseh kormány tárcanélküli minisztere Vladimír Sunek helyett Erich Svkora. A szlovák kormány élére Ivan Knotek. az SZLKP KEtitkára került. A kabinetnek Vra- két úi tagja van. Ivan Steis Tan lett az építésügyi miniszter Dusán Miklanek helyett az Stejskal lett a pénzügymi- egészségügyi és szociálisügyi niszter Jaromir Zak után. tárca élén Anton Molnár akit miniszteri rangba i a váltotta fel Eva Tökölyovát. Whitehead Varsóban A Varsó (MTI) mányfövel és Tadeusz Ole„ chowski külügyminiszterrel. John Whitehead, az Egye- Szerda délután Whitehead sült Államok kulugymmisz- Gdanskba utazott, ahol megterének első helyettese szer- koszorúzza a második világdán kelet-európai körútja- háború höseinek emlékműnak újabb állomasara, Var- yét A kikötóvárosban masóba érkezett. gánmegbeszélésre kerül sor Háromnapos lengyelorszá- Whitehead és Lech Walesa, gi tartózkodása alatt az a betiltott Szolidaritás elnoamerikai politikus tárgyal ke között. Wojciech Jaruzelskivel, a Whitehead pénteken a LEMP KB első titkárával, lengyel fővárosból Prágába, az Államtanács elnökével, majd onnan Budapestre utaMieczyslaw Rakowski kor- zik. a kisebbségekért # Bécs (MTI) Az oszttrák kormány továbbra is igyekszik minden rendelkezésére álló eszközzel ráhatást gyakorolni Ro_ ket azért, hogy rávegye a román vezetésit a magyar és német nemzetiséget súlyosan veszélyeztető településszerkezeti terveinek megváltoztatására. Mint erre most mániára az ottani kisebbsé- emiékeztetett, az osztrák gok érdekében — jelentette ki Alois Mock osztrák alkancellár és külügyminiszter szerdán Bécsben, a parlament külügyi bizottságának ülésénMock elmondta: a nyugatóeurópai országok közül mindeddig Ausztria tette a legélesebb nyilatkozatokat saédében is kormány kifejezte tiltakozását a román külügyminiszítériumnál és a helsinki folyamat bécsi utótalálkozó, ján, s ő maga nemrég közvetett formában, de félreérthetetlenül megbélyegezte e terveket az ENSZ-közgyülés ülésszakán tartott beés a legkonkrétabb lépéseRendőrök az áleskiivőn Washington (MTI) Hollywoodi filmbe trükkökkel lepleztek le amerikai vámhatóságok egy bűnszövetkezetet, amely a kolumbiai kábítószeresemegyik álgengszter esküvőjére illő hívta meg a bűnszövetkezet az vezetőit — akiket a helyszínen, vagy már a repülőtéren vártak az FBI emberei. Több amerikai városban, pészek sokmilliós jövedelmét valamint Ixmdonban és Pá„mosta tisztára". A keddi floridai bejelentés szerint a világ hetedik lenagyobb kereskedelmi bankja volt benne az űzelmekben, amelyeket az amerikai, a brit, és a francia hatóságok együttműködésével, kétéves agyafúrt munkával lepleztek le. rizsban vettek őrizetbe gyanúsítottakat. Az amerikai ügyész szerint főként a kolumbiai kokaincsempészek vagyonát forgatták országok és világrészek között úgy, hogy sem a pénznek, sem tulajdonosainak — így a kábítószer-maffiának se lehesA rendőrség eddig 50 embert sen nyomára akadni. Ezúttartóztatott le, s vádat emel- ,al 32 millió dollár eredetét nek a luxemburgi székbe- sikerült kimutatni. A módlyú, főként pakisztáni tulaj- sz<mt. hogyan lehet ismételt donban lévő Bank of Credit átutalásokkal, a csekkek and Commerce International forgatásával a pénzt „tisztaellen. ra mosni", az említett bank Nyomozók sora két évig embereitől kapták — valdolgozott illegalitásban, a az egyik vádlott, kábítószer-kereskedők pén- Az ENSZ kábítószer bizeinek forgatásában jártas zottsága a jövő hónapban alvilági figuráknak adva ki tárgyal ismét Bécsben a magát. A csel oly eredmé- szervezett bűnözés elleni nyes volt, hogy a minap az nemzetközi összefogásról A külügyminiszter közölte a testülettel, hogy az osztrák kormány kész ötmillió schillinggel kiegészíteni azokat a magán adományokat, amelyeket az osztrák lakosság gyújt össze a nélkülöző románoknak szánt csomag- és pénzsegélyek küldésére. Kereskedelem, idegenforgalom Az Országgyűlés kereskedelmi bizottságának ülése Beck Tamás kereskedelmi miniszter elmondotta, hogy az első 9 hónap során a dollár elszámolású export. 19 százalékkal bővült, a növekmény a múlt esztendő hasonló időszakához képest elérte az 578 millió dollárt. Ugyanakkor a behozatal 0,4 százalékkal csökkent A konvertibilis külkereskedelmi mérlegben 195 millió dolláros aktívum alakult ki, a múlt esztendőhöz képest az egyenleg 593 millió dollárral javult. A rubel elszámolású export szabályozásának év közi módosítása következtében új tendencia érvényesül a szocialista relációjú külkereskedelemben. Míg a múlt esztendő hasonló időszakában 41 millió rubeles többiét jellemezte a mérleget, addig az idén, az első 9 hónap során, 19 millió rubeles hiány jött létre. Ez megfelel a népgazdasági érdekeknek, .mivel Magyarország jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a szocialista országokba irányuló szállítások meghaladják a vásárlásokat. A vitában Mag Pál (Csongrád m.) arra hívta föl a figyelmet, hogy a rubelexport-szabályozás év közi szigorítása váratlanul érte a gazdálkodókat. Szerződéseiket még a korábbi feltételek alapján kötötték meg, így a szabályozóváltozás jelentős veszteséget okoz, amelyet egy éven belül aligha tudnak kigazdálkodni. E téren is jó lenne, ha a kormányzat állná az ígéretét, hogy nem hoz terven, felül év közi jövedelemelvonó intézkedéseket. Arról is szólt: nem tartja megfelelőnek a hazai vállalatok exportérdekeltségét. Az exportösztönzés fenntartásával ellentétes a kapcsolódó támogatások csökkentése. Németh István (Hajdú-Bihar m.) azt szorgalmazta, hogy biztosítsanak nagyobb nyilvánosságot a szocialista kereskedelmi kapcsolatok alakulásának. Ma ugyanis a lakosság nem érti, hogy számos nagyvállalatnak miért kell visszafognia szocialista exportját, mennyiben érdeke ez a népgazdaságnak. Olyan, kérdés is elhangzott, hogy mi várható á Közös Piaccal kötött szerződéstől, megkérdezték a kereskedelmi miniszter, mennyibe fog kerülni a világkiállítás, é<? lesz-e elegendő pénz a feltételek biztosítására. Beck Tamás válaszában elmondotta, hogy bár Magyarország érdekjeit a KGST-kapcsolatok fejlesztésében. a jelenlegi körülmények között csak a kereskedelmi forgalom kiegyensúlyozott bővítésére van lehetőség. Igy amenynviben nem sikerül a vásárlásokat tovább növelni, ez meghatározza az export alakulását is. A KGST-együttműködés továbbfejlesztése elsősorban azokkal az országokkal lehetséges, amelyek hajlandók az integráció progreszívebbé tételére. A Ceausescu a magyar kiállításon A Bukarest (MTI) „Van lehetőség az együttműködésre, a megállapodások megvalósítására" — mondotta Nicolae Ceausescu a bukaresti nemzetközi vásár szerdai megnyitóján, a magyar pavilon megtekintésekor. Az RKP főtitkára, az RSZK Államtanácsának elnöke felesége, Elena Ceausescu, az RKP KB PVB tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, valamint több más párt- és .állami vezető társaságában kereste fel az 1400 négyzetmeteres területű önálló magyar pavilont Nicolae Ceausescut Az Országgyűlés kereskedelmi bizottsága szerdán ülést tartott a Parlamentben. A testület — Nyers Rezső elnökletével — megvitatta a Kereskedelmi Minisztérium jelentését a külgazdasági kapcsolatok alakulásáról, a külkereskedelem idei teljesítményéről, valamint az Országos Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatóját az idei idegenforgalmi eredményekről. kereskedelmi miniszter is elismerte: nem eléggé érdekeltek a vállalatok a konvertibilis elszámolású export növelésében. A forint fokozatos leértékelése eddig nem fejtett ki jelentős exportösztönző hatást, mivel a kormányzat más intézkedésekkel ezt mindig tompította. A Közös Piaccal megkötött szerződés a következő években számottevően javítja a magyar export feltételeit. Am korántsem szabad túltértékelni a lehetőségeket. Már korábban >s előfordult, hogy egy-egy nyugat-európai ország csökkentette a magyar termékeket érintő beviteli korlátozásokat, de a. magyar vállalatok nem tudták kellő mértékben növelni — áruhiány, nem megfelelő minőség miatt — eladásaikat. Az egyik legfontosabb feladat, hogy a magyar exportőrök időbea felkészüljenek az EGK egységes belpiacának 1992-re előirányzott kialakítására. A világkiállítással kapcsolatban a kereskedelmi miniszter elmondotta: becslése szerint a költségek valószínűleg meghaladják a 30 milliárd forintot A személyszállítás biztosítására ugyanis Bécs és Budapest között jelentősen fejleszteni kell a vasúti közlekedést, szükség van az autópálya megépítésére, és lényegesen bővíteni kell a szállodák kapacitását. Mindez jelentősen növeli a költségeket. Ilyen nagy horderejű kérdésben csak társadalmi vita révén lehet meghozni a döntést — mondotta. Ezután Nyers Rezső összegezte a bizottság álláspontját. A testület elfogadta a minisztérium jelentését azzal a megállapítással, miszerint a külkereskedelem idei teljesítményének javulásában elsősorban a világkereskedelem gyorsabb növekedése, a cserearányok számunkra kedvező alakulása játszotta a fő szerepet. A struktúraváltás kívánt hatásai még nem jelentkeznek. A tőkés export növeléséhez a restriktív gazdaságpolitika is hozzájárult. így a kivitel bővítését többek között a szocialista export visszafogása és a belső fogyasztás csökkentése is segítette. A bizottság támogatja azt, a Kereskedelmi Minisztérium által kezdeményezett tárcaközi együttműködést. amelynek célja a magyar vállalatok felkészítése az EGK egységes belpiacának létrejöttére. Szorgalmazza azt is, hogy a KGST-kapcsolatok bemutatása a jövőben nagyobb nyilvánosságot kapjon. Ehhez szükséges az is, hogy a bizottság rendelkezésére bocsássák a jövőben a KGST-államközi szerződéseket. A következő napirendi pont keretében Czegledi József. az Országos Idegenforgalmi Hivatal helyettes vezetője az ágazat idei eredményeiről számolt be. Elmondotta, hogy az idegenforgalom a népgazdaság húzóágazatának számít. Bevételei már tavaly jelentősen meghaladták az 1990-re tervezettet. Mindezt annak ellenére sikerült elérni, hogy a magyarországi idegenforgalmi szolgáltatások átlagos színvonala továbbra sem megfelelő. A bevezetőt követően Vida Kocsárd (Somogy megye) azt tudakolta, hogy a világútlevél bevezetésével hogyan bővült az egynapos bevásárlóturizmus. Javaslala szerint bővíteni kellene a keresett elektronikai cikkekből a magyar üzletekben a választékot, hogy az állampolgárok ne erre fordítsák valutájukat. Véleménye szerint azt is lehetővé kellene tenni, hogy az utazási számlával rendelkezők itthon, a devizáért árusító üzletekben vásárolhassanak. Egyes becslések szerint Magyarországon meghaladja a százmillió dollárt az a külföldi valuta, amit a lakosság illegálisan birtokol. Ezt a pénzt zömében külföldön költik el, ami a népgazdaságnak számottevő veszteség. Czegledi József válaszában elmondotta, hogy bár a világútlevél bevezetése jelentősen megnövelte a kiadásokat, ez mégis indokolt lépés volt. mivel hozzájárult a lakosság közérzetének számottevő javításához Az intézkedésnek külföldön is jó visszhangja volt. A kiadások 250 százalékkal nőttek: míg tavaly a magyar turisták 185 millió dollárt költöttek el, az idén már 450 millió dollárt. Harmincháromszorosára nőtt az egy napot külföldön töltők száma. Azt azonban érdemes lenne megvizsgálni, hogy a személyenkénti 10 ezer forintos vámmentességet minden alkalommal indokolt-e biztosítani, vagy csak az elLSŐ néhány kiutazásnál. Tovább bővül Magyarországon a szállodai kapacitás. Megkezdődött a Dráva litcai gyógyszálló építése, és még az idén hozzálátnak a Kálvin téri Pannónia Szálló, a Dózsa György úti Liget Siíálló, valamint az Aquincum Szálló építéséhez További szállodaépítés előkészítéséről is tárgyalnak, külföldi befektetőkkei. A bizottság tjudomásul vette az idegenforgalom helyzetéről készített jelentést. és kíséretét Szűts Pál, hazánk bukaresti nagykövete, Győrfi Károly tanácsos, a bukaresti magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője és Benke Tamás, a magyar kiállítás igazgatója üdvözölte és vezette végig a magyar termékeket bemutató kiállításon. Távozáskor Nicolae Ceausescu röviden szólt a két ország gazdasági együttműködésének jelentőségéről, és bátorított a kooperációk szélesítésére. Kitért a tervezésben levő Dacia-kooperációra. de egyben utalt arra, hogy más területeken is hasonló együttműködést kellene kialakítani A Hódgép Vállalat kereskedelmi főosztályára keres munkatársat — német nyelvtudással — főiskolai vagy egyetemi szintű műszaki ismerettel. Bérezés: megegyezés alapján. Kezdők jelentkezését is várjuk! Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán, Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 5. Telefon: 45-211/113-as mellék. =