Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-12 / 244. szám

4 « 1988. október 12., szerda Az újrakezdési kölcsönről N. I. szegedi olvasónk az újrakezdési kölcsönről szóló rendelkezésről kér tájékoz­tatást. Szeretné tudni, hogy ki veheti igényhe, mekkora az összege, s hol lehet kérel­mezni. Az újrakezdési kölcsönadás feltételeit és módját a 8/1988. (VI. 21.) ÁBMH számú rendelet szabályozza. Újrakezdési köl­csönt az igényelhet, aki munkavi­szonnyal, illetve — a szövetkezet felszámolásával összefüggésben — szóvetkezeti tagsági viszonya (c viszonyon alapuló munkavég­zési költelezcttségc) megszűnt és felmondási idejének meghosz­szabbításához a megyei tanács vb. munkaügyi szakigazgatási szerve hozzájárult, amennyiben nyilatkozik, hogy főfoglalkozás­ként vállakozói vagy vállalkozás tagja lesz, az ehhez szükséges feltételekkel rendelkezik is. Kér­heti a szóban forgó kölcsönt az is, akinek mezógazdsági szövetke­zeti tagsági viszonya szűnt meg (a szövetkezet megszűnése, átala­kulása miatt), ha mezőgazdasági szakszövetkezet tagja lesz, és kö­zös gazdaságban végzett munká­jából származó évi jövedelme a 60 ezer forintot nem haladja meg. A kölcsön maximális összege 300 ezer forint, lejárati ideje pe­dig legfeljebb tfz év. Igénybevéte­léhez saját erő nem szükséges. Azt azonban kiköti a rendelet, hogy a kölcsön csak a vállalkozás­hoz szükséges kiadásokra hasz­nálható föl. ideértve a pénzbeli vagyon hozzájárulás megfizetését is. A kölcsön igénylésére való jo­gosultság a meghosszabbított fel­mondási idó lejártával, illetve a szövetkezeti tagok esetében a mezőgazdasági szakszövetkezet megalakulását követó hatodik hónap végétói szűnik meg. A jo­gosultságot az igénylő nyilatkoza­tát követően a területileg illeté­kes munkaügyi szakigazgatási szerv, illetve annak megbízásából az illetékes munkaeró-közvetító szerv igazolja. A pénzügyi kereset koncent­ráltabb felhasználása érdekében az OTP átmenetileg csak Bara­nya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom megye igénylőinek fo­lyósít újrakezdési kölcsönt. En­nek megfelelően újrakezdési köl­csönben az az igénylésre jogosult részesülhet, aki munkaviszonya, tagsági viszonya alapján korábbi munkáltatója e három megye va­lamelyikében levó telephelyen foglalkoztatott. A kölcsönt az OlT az új vállalkozás telephelye szerint illetékes fiókja folyósítja. dr. V. M. rr _ Az október 8-i napilapok — a Népszabadság kivételével — hírül adták, hogy Sótér István Kossut-díjas akadémikus, Jó­zsef Attila-díjas író 75 éves ko­rában, súlyos betegség követ­keztében elhunyt. A Magyar Nemzet nekrológjában olvas­hattuk: „Tudásainak forráshe­lyéül alighanem első helyen az Eötvös Kollégiumot kell meg­jelölni". Mi másként gondol­juk... „Álmomban néha még hal­lom a harangszót, mely gyer­mekkoromban hangzott a vá­ros felett éjszaka, három óra­kor, a nagy árvíz emlékére. Ebben az órában szakította szét gátjait a folyó s indult el Szeged felé, hogy eltemesse múltját s újjáépítse falait. Mert a mai város éppúgy a folyó müve, ahogyan a régi is az volt. Ha visszagondolok rá, tornyait a Tisza tükrén látom lebegni; ebben a tükörben ha­lálát is láthatta egyszer a város: a tavalyi ár visszahozta az ut­cákra a temetőkből a holtak koporsóit, hogy az élőknek új helyet készítsen odakürtn. Ezekre a napokra már csak a városház harangja emlékeztet, de szavát, mely az éjszaka fo­lyosóinak mélyén hangzik fel, csak azok értik, akik a sötét szobák mélyén a fény s a reggel reményét is elvesztették már. Ezek a rossz alvók bizonyára úgy köszöntik a harangszót, mint angyalt, ki az új nap első, vidám kakasszavát hozza szár­nyai alatt. Gyermekkoromban felkapaszkodtam e szárnyakra s vitettem magam az alvó város felett, letekintve a kis utcákra, kietlen, sötét sugárutakra, me­lyek a körtöltésen túli homo­kos pusztákra, szikes tavak vi­dékére vezettek, hol a bucká­kon. a régi avar sírok felett lidércfény táncolt." Ezekkel a sorokkal kezdi Szegedi gyermekkor című írá­sát Sótér István, akit halála elött nem sokkal köszöntöttek tisztelői 75. születésnapján. Ebből az alkalomból állított össze az Egyetemi Könyvtár segítségével egy érdekes köte­tet Magyarka Ferenc, Szeged múltjának kutatója. A mind­össze három példányban bekö­tött dokumentumgyűjtemény — Sótér István szegedi tanuló­évei (1923-1931) - fölvil­lantja az egykori piarista diák íróvá nemesedésének néhány mozzanatát. A példányok tu­lajdonosai: maga Sötér, llia Mihály, a szegedi tudomány­egyetem docense és természe­tesen az összeállítás készítője. A dokumentumok között szerepelnek a kegyesrendiek vezetése alatt álló szegedi vá­rosi római katolikus Dugonics András Főgimnázium értesítő­jének lapjai. Ezekből olvas­ható ki. hogy Sótér többnyire csak testgyakorlásból kapott kettest (akkor még az egyes volt a legjobb osztályzat), kü­lönben a kitűnő tanulók közé tartozott. Érdekes, a sors és a névsor szándékai úgy diktál­ták, hogy Straub Ferenc (ma a Magyar Népköztársaság el­nöke) és Sötér István neve egy­más mellett szerepel az iskolai évkönyvekben. Straub F. Brúnó (mai keresztnevét csak a nyolcadik évben jegyezték be az osztálykönyvbe) csak egyest kapott, más osztályzatot nem ismert. Az ösztöndíjas és pályázato­kon, versenyeken jutalmazott tanulók között több ma is meg­különböztetve emlegetett sze­mélyiségről olvashatunk: Ortutay Gyula az 1928-29-es tanévben például nem csupán az önképzőkör fójegyzójeként, hanem különböző pályázatok sikeres dolgozatírójaként tűnt ki. Assisi Szent Ferenc és világ­történelmi jelentősége című vallástörténeti tételre írt, 60 pengővel jutalmazott tanulmá­nyát így minősítette tanára: „a dolgozat túlnő a középiskola határain." Harminc pengő ju­talmat ért a „Dugonics András és a klasszikus írók" című pá­lyatételre készített dolgozat, és további húszat a „Novella Du­gonics életéből" című elbeszé­lés, szintén Ortutay munkái. Ebben az esztendőben Bibó István „Ne bántsd a magyart" jeligéjű történelmi pályamun­kájával, Reitzer Béla Homéros és Vergilius alvilágát összeha­sonlító tanulmányával, a gyorsírásban — a gyorsíró kör főjegyzői posztjához illően — Straub Ferenc nyert meg min­den versenyt, amin csak elin­dult, a hatodikos Sötér pedig önálló Faust-értelmezésével érdemelte ki az elismerést. Sótér íráskészsége a piarista gimnáziumban senkit nem le­pett meg már ekkor sem. Ti­zenöt éves volt, amikor először közölte tárcáját a Szegedi Új Nemzedék. írásaival, soroza­taival később is találkozhattak a napilap olvasói. Hinnénk, az irodalmi siker a Szeged a hazai lapokban Blunvich László - a Körös-Tisza-Maros kóz középkori lelcplllésrcndjc / Szegiú László » Levéltári Szemle. — 3. sz ­Könyvismertetés Az értékszempunt szerepe tanárjelöltek olvasási szokásaiban / Dnmbt Altce. Fáy Róbert « Felsőoktatást Szemle. — 7m. sz. ­Vizsgálat a szegedi Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola hallgatói körében. Ideggyógyászati gyakorlatok a Szent­Györgyi Albert Orvostudományt Egyete­men / Hetner Lajos • Felsőoktatást Szemle. - 7/8. sí. AljmaSki bunjevaékt „Divan" klubuScgc­dtnu / Ákoí Berkei • Narodne Novine — szept. 29.: ill. Repríz Szegeden / Kalmár Tibor - Kira­kat. - 9-SI-: ill. - Az 19HK. evt ipart vásárról. Apáthy István 1863-1922 / Ktszcly György » Orvosi Hetilap. — oki. 2. — Az egykon szegedi egyetemi tanárról. A szegedi bölcsészek — és a minisztérium Felsőoktatást reform / Foldcssy Dénes » Esti Hírlap - okt 4 - A bölcsészhallga­tók sztrájkjáról. Helyreigazítás » Magyar Hfrlap — oki. 4. — Az (l a ): Eltűnt a sikkasztással vádolt docens: Búcsülevelet hagyott hátra cfmú. szept. 21-t. dr. Hegyi Andrásról szóló cikkel kapcsolatban. Buday György grafikái - Népszava. — oki. S. - Kiállítás a szegedi Kass-galénában. A páríbizotlsági tagok javasolt névsora a szegedi lapokban - Népszabadság. — okt. 6. Jelentés a bös—nagymarosi vízlépcsőrend­szer megvalósításának helyzetéről: Az Or­szággyűlés őszi ülésszaka folytatja munkáját: Hozzászólások / a parlamentből tudósítottak Gádor Iván (és mások) - Magyar Hírlap. ­oki. 7 — Dr. Karácsonyi Sándor képviselő fólszólaiásával 1986/41 Vizsgálat a szegedi tanácselnök ügyében • Magyar Hírlap. — okt. 7. — Papp Gyula telekügyCvel kapcsolatban. — Ua. Népsza­badság. Népszava. — oki. 7. A hós-nagymarosi beruházás az Ország­gyűlés előtt / parlamenti tudósítóink voltak Bognár Nándor [és mások] ® Magyar Nem­zet. — okt. 7. — Dr. Karácsonyi Sándor képviselő fólszólaiásával. Vizsgálat indul a szegedi tanácselnök ügyé­hen/(halász) = Magyar Nemzet. - okt. 7. ­Szerzó: Halász Miklós. - Papp Gyula telek­ügyével kapcsolatban. A csönd árnyéka: Polner Zoltán verses­könyve /Szúdy Géza • Békés Megyei Népúj­ság. — okt. 8. — Könyvismertetés. Sztrájk a szegedi egyetemen = Heti Világ­gazdaság. — oki. 8. — A bölcsészkaron. A szert puszlán / kép és szöveg Gellért Miklós - Képes Újság - okt. 8.: ill Az Országgyűlés elfogadta a kormány je­lentését a hós —nagymarosi vízlépcsőrend­szerről: Hozzászólások / a Parlamentből tu­dósítottak Bánkt András |és mások) - Ma­gyar Hírlap - okt. 8.: ált. - Király Zoltán képviselő fólszólaiásával A vízlépcső építését program szerint foly­tatják: Óriást teher lesz ez egy kis ország számára / parlamenti tudósítóink voltak Bog­nár Nándor [és mások) » Magyar Nemzet. — Okt. 8. - Király Zoltán szegedi képviselő felszólalásával. Rokonszenvtüntetés Szegeden a radikális reformpolitika mellett: Kiválasztottak helyett képviselőket '(halász) - Magyar Nemzet. — okt 8. - Szerkó: Halász Miklós. Új vitafórumom a Csongrád megyei pártok­tatásban: Hasznosítható ismeretekre van szükség: Világnézett viták / (megyei tu­dósítónktól) - Népszabadság. - okt. 8. ­Szerzó Tanács István Szeged — Fiatalok rokonszenvtüntetése a tanácskozás elótt / (megyei tudósítónktól) 3 Népszabadság. — okt 8. — (Pártbizottsági ülések). — Szerzó: Tanács István. Nemzeti ereklyénk Szegeden A Szent Jobb Szcnl Gellért egyházmegyéjében / Szabó Géza = Katolikus Szó. - okt 9/JjSfTill. Szegedi bravúr Bolzanóban: Teke BEK »Népsport. — okt. 9. — A Szegedi Építók nót csapata nyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Magyarnak lenni és kereszténynek lenni...: A Szent Jobb Szegeden/k. I. = Üj ember. ­oki. 9.: ill. — Szerzó: Ktpke Tamás. Cselekvő pártot, tiszta közélelet - sürge­tett az MSZMP Szeged városi értekezlete /T L. = Vasárnapi Hírek — okt. 9. - Szerzó: Tandt Lajos. A megújuláshoz lettekre van szükség: Sze­gedi várost pártértekezlet / tudósítónktól • Magyar Hírlap. — okt. 10. Az erkölcsi megtisztulás jegyében — párt­értekezlet Szegeden ' Halász Miklós - Ma­gyar Nemzet. — oki. 10. A vezetők maradtak, a testület megujult: Pártértekezletet tartottak Szegeden / Tanács István =* Népszabadság, - okt. 10. Szegedi tekediadal -Népszabadság. — okt. 10. — A Szegedi Építők nyerte a nót Bajnokcsapatok Európa Kupáját. — Ua. Népszava. — okt. 10. Városi pártértekezlet Szegeden - Nép­szava. — okt. 10. Baka István — A kisfiú és a vámpírok / Nagy Sz. Péter » Kortárs. - 10. sz. ­Könyvismertetés. Az állami lakásgazdálkodás Csongrádban / Boda Sándor - Népi Ellenőrzés. - 10. sz. A SZOT-dtjas: Király Levente színművész / Retgl Endre = Textilmunkás — 10. sz. — Beszélgetés a Szegedi Nemzeti Színház művé­szével szépírás felé terelte Sótér fi­gyelmét és talán az iskolai szor­galom az utolsó gimnáziumi évre alábbhagyott, de nem így történt. Sótér — az önképző­kör főjegyzőjeként — változat­lan kedvvel írta dolgozatait. Szent Pál térítő útjairól és Pálfyné Gulácsi Irén történeti regényeiről alkotott pálya­munkái jutalomra érdemesnek minősíttettek. Nem maradt el mögötte az önképzőkör el­nöke, Straub Ferenc sem, aki Gertrúd és Hedvig a Teli Vil­mosban című német nyelvű dolgozatával, valamint a Virág Benedek és Horatius című la­tin-magyar tételre írott tanul­mányával vívott ki elismerést. A dokumentumgyűjtemény utolsó lapjain Diósi Gézának, Sótér gimnáziumi osztályfőnö­kének értő és féltő sorait olvas­hatjuk (Szegedi Új Nemzedék 1939. június 18.) az első kötet, a Fellegjárás megjelenése kap­csán. „Elfogódottan vettem kezembe a Könyvnapra megje­lent kéktáblás, ízléssel kiállí­tott regényt. Valami megható­dottság fogott el a betűk lát­tára, melyek immár sok száz oldalra terjedve szólnak az ol­vasóhoz, szólnak a nevelőnek, a tanárnak is, ki először vette észre ennek a kivételesen jóstí­lusú írónak szavait még 13 éves korában, mikor 1916 tavaszán a piarista gimnázium III. a. osztályának magyar órájának iskolai gyakorlatul egy képle­írást kellett adniok a fiúknak. Az eleven meglátás, észreve­vés, megfigyelés és ennek alap­ján a leírás ösztönös szépsége messze kimagaslóvá tette Só­tér Pista dolgozatát a többiek fölé. Mikor aztán a kis diákírót felfedeztük, kitudódott, hogy Sótér Pistában erősen színes stílusú, korához mérten igen élénk képzelőeróvel megáldott írótehetség lappang, amelyet előre vinni, fejleszteni, csi­szolni, igazítani kell. És csak­ugyan — annyira sikerült a kis diákíróból íródiákot farag­nunk, hogy azt a magasságot, melyet már egészen fiatalon elért, a gimnáziumban egy társa sem tudta megközelí­teni." Diósi cikkében bemutatja azt az utat, amit a szorgalmas diák járt be, ahogy „fiatalkori tájleíró, novellaíró, irodalom­történész folytatódik most itt előttünk a regényíróban..." Sótér István 75. születésnap­ján a tévének adott interjújá­ban elmondta, hogy igen fon­tos az író megítélése, megér­tése szempontjából az életrajzi adatok ismerete. Ez adta az ötletet Magyarka Ferencnek, hogy elkészítse ezt a gyűjte­ményt. Sótér betegágyáról kül­dött levelében még kifejez­hette köszönetét e figyelmes­ségért... Dlusztus Imre Nívódíjak A KISZ Központi Bizottsága, a Művelő­dési Minisztérium, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, valamint az OKISZ nívódíjat adományozott azoknak az amatőr művé­szeti csoportvezetőknek, akik a korábban kiirt és az amatör művészeti levékenységel támogató pályázatuk alapján a legkiemel­kedőbb teljesítményt nyújtották. Nívódíjban részesüli Lrszkovszki Albin. a sárbogárdi Petőfi Irodalmi Színpad veze­tője; Csík tsnánné, a derecskei Cirip és Szivárvány gyermek-néptáncegyülles veze­tője; Merényi György, a budapesti Viirkonyi György Ünörő és Ifjúsági Ház képzőművészeti körének vezetője; Kozma László, a nyírbátori ütőhangszeres együttes vezetője; Szappanos Ispán, a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési XOzpont képző­művészeti szakköreinek vezetője és Kneifel Imre. a székesfehérvári Tilinkó népzenei együttes vezelóje. A nívódíjakat hétfőn ad­ták át a KISZ KB székházában 1968. OKTÓBER 12. SZERDA — NÉVNAP: REZSŐ. MIKSA A Nap kel 5 óra 56 perckor, éa nyugszik 17 óra 03 parckor. A Hold kai 7 óra 40 perckor, és nyugszik 17 óra 13 parckor. VIZALLÁS A Tisza vlzélléea Szegednél kedden plusz 113 cm (éradó). SZÁZNYOLCVAN ÉVE szüleiéit Prospar Victor Constdérant (1808-1893) francia utópista szocialista Fou­ner eszméihez állott a legközelebb Részi ven az 1848-1 párizsi felkelésben, ezért az Egyesült Államokba emigrált KISSZlNHÁZ este 6órakor Találkozások - balon (Déryné 2. bérlel). MOZIK Vőrőe Csillag; délelőtt 10 és este 8 órakor Hanussen (színes magyar lilm. II helyár') tél 4 és báromnegyed 6 órakor A Nílus gyöngye (szines. m.b amerikai film IV. helyári). Fáklya: lál 3 órakor: Csínom Palkó (szines. zenés lilm.) háromnegyed 5 őrakor. Redl ezre­des l-lt rész (színes, magyar lilm. Csak 16 éven felülieknekl) 9 órakor: Érzékek birodalma (szines japán erotikus lilm. Csak 18 éven felüli­eknek'). Szabadság: délután 3. negyed 6 és léi 8 órakor Hanussen (szines magyar film. II. hely­ár!). Fllmtéka: 17 órakor A város és a kutyák (szines perui film Csak 16 éven felülieknek) léi 8 órakor BOdy Gábor filmklub Kiskőrössy hslászcsárds: (Videómon) délután 4 és esle 8 órakor Erőszakos rendőrök (színes olasz krimi). Éva prasazó: esle 8 őrakor Rablés (ameri­kai krimi). Nyugdf|as mozi: délután 5 őrakor Nem ér a nevem (magyar filmvígjáték ) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától raggal 7 óráig Csak sürgős esetben BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenveden személyeket Sze­geden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4 ) veszi lel. sebészen és urológiai felvételi ügyele­tet a II kórház (Tolbuhin sgt 57.) tart Gyermeksérültek és gyéreksebészeti bete­gek ellátása a Gyermekklinika gyermeksebé­szeti osztályén történik ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 őréig a lelnóttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt 1 sz alatt. Teleion: 10-1000 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel tél 8 órától másnap reggel léi 8 óráig a Lenin kri 20. sz alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvost ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 órától holnap reggel 7 óráig a Fül­Orr-Gégeklinika tartja Szeged. Lenin krt 111. Telefon 21-122. FOGORVOSI ÜGYELET Hétlótól péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétló reggel 7 óráig Szeged. Zöld S. u. 1 -3 Teleion 14-642 SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától raggal 7 óráig Telelőn 11-000 IFJÜSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Hétlón és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható 20.55 Hiradó 2 21.10 Bengt Ahlfors Szinházkomédia — Téváiáték 22 25 Képújság BELGRÁDI. 17 10 Híradó 17 30 Gyerekeknek 18 00 Ismeretterjesztő műsor 18 30 Rajzlilm 18.40 Vetélkedő 19.00 Ötös stúdió 1915 Rajzfilm 19 30 Híradó 20.00 Gyöngéd irgalom — amerikai játékfilm 2135 Riport 22.05 Híradó 22.25 Éjszakai műsor BELGRÁD 2. 17 30 Híradó 18.00 Belgrádi műsor 19 30 Hiradó 20 00 Zene 21 35 Shakespeare a tévé képernyőién tó ÚJVIDÉK 17 10 Hiradó 17 30 Gyerekeknek 18 00 Zene 18.30 Romén nyelvű műsor 19 00 Ma 19 15 Rajzfilm 19.30 Híradó 2000 Játékfilm 21 10 Hiradó 21.35 Tévéfilm G ® Rádió BUDAPEST 1. 8 55 Tévétorna nyugdijasoknak 9.00 Képújság 9.05 Alma — Norvég tévéfilm — ism 10.00. Ábrahám gyermekei — Belga filmsoro­zat - ism 10 25 A leketeinges ember — Finn tévéfilm — ism 11.00 Képűiság 16 50: Hírek 16 55: RTV Közönségszolgálat 17 00 Popkorong 17 45 Tájak, városok, emberek 18.30 Tévélorna 18 35 Cim-cim 18 55 Esti mese 19 10 Álljunk meg egy szóra! 19.30 Hiradó 20 05 Családi kór 21 05 Tá|kép 21 55 Pillanatkép Kocsis Zoltánról 22 40 Tévétükőr 22 55: Hiradó 3. BUDAPEST 2. 17 15 Képuiság 17 20 Nachrichten - Hírek német nyelven 17 25 Pécsi VSK —Akademik Plovdiv Ron­cheni Kupa nói kosárlabda-márkózós 19.00 Gyémántdíjasok fesztiválja '87 — Belga zenés film 19.30 Bizánc ezer esztendeje 2 ­NSZK rővidlilm-sorozat 20.00 Képújság 20 05 Operetlvásár 2 KOSSUTH 8 20 Eco-mix 8 50 Népdalok, néptáncok 9 37 Beszélni nehéz 9 49 Muzsika gyerekeknek 10.05 Mesterek balladáia ­Szilágyi István novellája 10 32 Záray Mária és Vámosi János énekel 11 05 Egy énekes - több szerep 12 45 Törvénykönyv 13 00 Klasszikusok délidőben 14 10 A magyar nyelv századai 14.25 Operaslágerek 15.00 Zengjen a muzsikai 15.30 Élmények és hatésok 16.05 Krtnolin és Killikandúr ­Tordon Ákos mesejátéka 16 51 Johaon Strauss Déli rózsák — keringő 17.00 Olvastam valahol 17.25 Ipargazdák 17 30 Hamarosan halljuk ókat 17.54 Országok, tájak népzenéie 18.02 Fenyő István könyvszemléje 19.15 Szemben a bíróval 1. Dokumentum­hangjáték 20 15 Filmzene 20.30 (A külpolitikai rovat műsora) 2100 Táncházi muzsika 21.23. Magyar zeneművészek a nagyvilágban 22 00 Hírvilág 22.30 Géber István Shakespeare-szemmá­riuma (14.) — Othello 23.00 Lemezmuzeum 23.45 Berg Altenberg dalok PETŐFI 8 05 Idősebbek hullámhosszán 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05 Napközben 12 10 Zenés látékokból 12.25 Útikalauz üdülőknek 12 30 Népzene 13.05 A tegnap slágereiből 14 00 Mi történi? 15.05 Pihenőidő 16.55: Bajnoki labdarugó-mérkőzések ered­ményei 17.05 Kölyökrádió Csak URH-n: Ötödik sebesség Garázs Csak a középhullámon: Vonópérbaj Közvetítés az FTC-Rába ETO labda­rúgó-mérkőzésről Nótacsokor Mit olvashatunk a Pártélet októberi szá­mában? 19 55 Albumaiánlat 20 50 Gondolatok a Nemzetközi Tóvédelmi Konferenciáról 21.05 Kapaszkodó 21.30 Közkívánatra! 23.10 A dzsessz története 23.50 Régi fúvósmuzsika • BARTÓK 9 08 Fidelio - Részlelek 9 56 Onczay Csaba zenekari gordonka­hangversenye 11 05 Pillanatképek 1110 Top-les 11 55 Angol kórusmuzsika 12 20 Durkó Zsolt műveiből 13 05 A digitális technikától a fotonizációig 13 25 Vörösmarty Mihály versei 13 34 Muzsikáról versben, prózában 2. 14 03 Fuvószene 14 25 Slágerről — slágerre 15 05 Pilar Lorengar énekel 15 48 A moszkvai dikieland zenekar játszik 16 01 Zenekari muzsika 17 35 Sztravinszkij Persephone — melodráma 18 30 V materinskom jazyku — A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemze­tiségi műsora 19.35 Budapesti Zenei Hetek , kb 2140 A |ózan ész határai kb 22 10 Népszerű szimfonikus dallamok 22 42 Spanyol kórusmuzsika 23 02 Színészvizsga 88 A Délalföldi Pincegazdaság Szövetkezeti u. 2. sz. alatti pincészeténél kedvezményes áron műanyagkanna-vásárt rendez. 20 l-es kanna 80, - Ft, ill. 50, - Ft 5 l-es kanna 30, — Ft, ill. 15, — Ft áron kapható. Nyitva tartás: 7—14.30 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents