Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-07 / 240. szám
k VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 78. évfolyam, 240. szám 1988. október 7., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Folytatta munkáját az Országgyűlés űszi ülésszaka [ Nem döntöttek a vállalkozási jövedelemadóról Miniszteri beszámoló Bős-Nagymarosról A vitában elsőként Horváth Jenő (Budapest, 1. vk.), a, Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke kért szót. Elmondta: nem győzte meg az az érv, hogy egy hónap halasztás, amikor kézbe vehetnék a pontosított törvénytervezetet, késleltetné az általa is szükségesnek tartott január l-jei bevezetést. Ezért ismételten megfontolásra ajánlotta: a parA vállalkozást nyereségadóról szóló törvényjavaslat vitájával folytatódott csütörtökön az Országgyűlés őszi ülésszaka. Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés elnökének indítványára a képviselők megemlékeztek az aradi 13 hős tábornokról, a vértanúhalált balt gróf Batthyány Lajosról, Magyarország első felelős miniszterelnökéről és az 1848—49-es forradalom és szabadságharc többi hőséről. Ezután Stadinger István — mivel a vitában felszólalók többsége a döntés elhalasztását kérte — szavazásra bocsátotta a kérdést; elfogadja-e az Országgyűlés, hogy az előterjesztést a legközelebbi, várhatóan november második felében sorra kerülő ülésen vitassák meg újra a képviselők. Az Országgyűlés túlnyomó többséggel ezt a megoldást lament novemberben ismét kahelyteremtő beruházások lősség arra is terjedjen ki, fogadta el, (23-an voltak az tűzze napirendre a terveze- adóalanyai — legyenek azok hogy ez a halasztás milyen azonnali döntés mellett, 10tet, s a mostani vitáját a magánszemélyek vagy gaz- kárt okoz a népgazdaság- en tartózkodtak a szavazástörvényhozó testület csak dálkodó egységek — kapja- nak. tói), „első olvasatnak" tekintse. nak jelentős, 80 százalékos Miklós Zoltán (Nógrád adókedvezményt. Reményét m.. 3. vk.), a litkei Ipoly fejezte ki. hogy egy ilyen Mgtsz elnöke nehezményez érdemi döntéssel sikerül elte, hogy a vállalkozási nye- frn,: ® nepessegmegtartoreségadó nem veszi figye- kepesség nemcsak szo malembe a mezőgazdaság ob- [ad- es ezekben a falvakjektiv természeti, biológiai b?n yjra. f°gnak keresztelsajátosságait. Jelentős va- esküvőt tartani, nem pegyonveszteséget szenvedtek dl£ csak temetni. Villányi Miklós előterjesztése Az elfogadott napirend- 1988-ban akkor sem lett volnék megfelelően ismét a na jobb, ha nem az adók pénzügyminiszter emelke- révén, hanem más módon el a gazdálkodók az elmúlt a vállalkozási nyereség- dett szólásra, hogy előter- csökken az életszínvonal, évek aszályos időjárása mi- adó törvénytervezetével jessze az általános forgal- Ezért koraiak és érdematt. Ebből csak úgy tudná- kapcsolatban Sasvári József mi adóról és a magánsze- ben vitathatók azok a megnak kilábalni, ha a jövőben (Komárom m., 8. vk.), a Do- mélyek jövedelemadójáról állapítások, amelyek egyolkeletkező nyereségből a rogi Szénbányák Vállalat SZ°I° törvények módosításá- dalúan az új adók hatásátermészeti csapások okozta gépészeti szakosztályveze- ra vonatkozó tervezeteket. nak tulajdonítanak egyes veszteség adómentesen visz- töje módosító javaslatot ter- Villányi Miklós bevezető- társadalmi-gazdasági jelenszapótólható lenne. A kép- jesztett a képviselők elé. A ben ar^a emlékeztette a ségeket, például a szándéviselő javasolta, hogy a me- törvényjavaslat 11. paragra- képviselőket, hogy egy éve koknál nagyobb inflációt, a zőgazdaságban, de legalább fusára hivatkozott, amely tárgyalta az Országgyűlés a teljesítmények visszatartáa kedvezőtlen adottságú tsz- SZerint az adóalanyt a kul- két új ad° bevezetésének sát. Az áfa csak eszköze a ekben a vállalkozási adótör- turális, az egészségügyi és törvénytervezetét. Nagy vi- fogyasztás drágításának, vény engedje meg az adó- a sporttevékenységből szár- tak után, és több módosító mértékei nem öncélúak, és zatlan nyereség terhére tör- mazó jutalékából nyolcvan javaslat elfogadásával a nem szabadon változtathaténő tartalékolást, az alap- százalékos adóvisszatartás képviselők a reform mellé tók. Az ez évi fogyasztói tevékenység árbevétele alap- formájában kedvezmény il- állva bizalmat szavaztak a áremelkedésből 8 százalék ján meghatározott nagyság- jeti meg. A paragrafus 3. ármány stabilizációs és ki- tulajdonítható az adóreform rendben. számú mellékletéhez a képSzabóné Kakas Irén (Vas viselő olyan értelmű kiegém., 8. vk ), a Bábolnai Me- szítést javasolt, hogy a zőgazdasági Kombinát vas- hangfelvétel-készítést és -kivári üzemének állatorvosa adást, mint kulturális szolbontakozási programjának, bevezetésének. Folyamatáés az annak eszközrendsze- ban az adórendszernek önréül szolgáló új adók beve- magában nincs inflációs hazetését is elfogadták. tása, ha az adómértékek E nagy horderejű lépésről nem növekednek. Az vi javasolta: az elmaradott tér- gáltatást, ugyancsak illesse gazdaságpolitikai értékelést szont tény, hogy a forgalmii.i ix. i i , adni korai, kellő felelossee- adó-rendszer az eddiginél adni korai, kellő felelősség- adó-rendszer az eddiginél gel ez csak több év tapasz- következetesebben kapcsol talata alapján végezhető el. ja össze a termelői és foAz adópolitikai elvek érté- gyasztói árak mozgását, keléséhez is legalább egy év Ameddig a magyar gazszükséges. Most még csak daság döntő részben a virövid távú számvetésre le- lágpiacon nem, vagy csak het vállalkozni. veszteségek árán eladható — Az új adórendszerről termékeket állít elő, addig — bár a társadalmat próbá- az inflációt nem lehet meglányi Miklós pénzügyminisz- berl vaI0 érdekeltség es az ra tevő komoly erőfeszítések állítani. Ezért a forgalmiesetleges vagyonarányos el- árán került bevezetésére — adó-kulcsok csökkentése, ilvonás lehetőségét. Az adó- elmondható, hogy működik, letve az ártámogatások számértékkel kapcsolatos vitá- a termelésben, a gazdálko- lesítése nem perspektivikus ségekben létesített új, mun- meg a kedvezmény. A pénzügy miniszter válasza, szavazás A vita bezárultával Vil- értékelés, a vagyonnöveléster bejelentette: a vitában elhangzottakat, valamint a szavazás várható eredményét figyelembe véve, úgy tartja célszerűnek, ha a Parlament az előterjesztést most első olvasatban megdásban miatta nem voltak megoldás, rol szólva a penzugyminisz- komolyabb fennakadások. Jogas a2onban az a kér. ter ismét hangsúlyozta: a Ez mar ónmagaban is ered- dés. ki Vjseije a gazdaság kedvezmények figyelembe- ménynek tekinthető, ami a ne'mzetközi leértékelődése vételével az átlagos adómér- továbbfejlesztéshez j_o ala- mjatti hátrányokat, és a ko- ték 40 százalék alatti s ez PU,' SZ?.lgfIhat" A mykodes" rabban elmaradt vagy hibás tárgyalt javaslatnak tekinti, tek 4U _szaza,eK a'aul' * ez sel voltak es vannak gon- gazdaságpolitikai döntések és a legközelebbi üléssza- nemzetköz, osszehasonl.tas- dok. A bevezetésre valóban terheit? A valós kérdés és kon - az átmenetet szabó- ba" 's rendkívül alacsony kevés volt az idő. Valóban dil az, hog milyen , .... ha pedig figyelembe vesszük vureiemre von SZÚK aranyban oszlanak meg a lyozo törvénnyel együtt - - f . • . jelenlegi feg' ,a™'kor ny°mtatvanyo- terhek a társadalom egészén hagyja jóvá. nepgazaasagunK jeieniegi kért kellett sorba anniiami- — helyzetét, a kritika éppen kor a megszokott árarányok Villányi Miklós ugyanak- hogy az adómérték alacsony számottevően megváltozkor élt azzal a jogával hogy t iMetheti, Rámutatott. |ak- A bruttósítás! sérelmereagaljon a vitaban elhang- ket a munkáltátok orvosolzottakra. Egyetértett az adó- hogy 13 milliárd forint er- ták> vagy aho, indokolt volt ^ ^ ^ ^ — morállal kapcsolatos észre- lékú adót szüntetnek meg, _ a pedagógusoknál —, ott döntően" 1 akosságT'"fogyaszvételekkel, de kérte, hogy ez s az áfa-visszaigénylés jó- a forrásokat a költségvetés tásra kerülö — termékek belül az egyes rétegek, csoportok között. Mi a szerepe ebben az általános forgalmi adónak? Az általános forgalmi adó a végső fogyasztásra Konkrét ügyek - elvi döntések A városi tanács vb-üléséről jelentjük Itt következő tudósításunk focimét azért ajánljuk e bevezetőben is az olvasó figyelmébe, mert e négy szóban foglalható össze lényegében mindaz, ami a városi tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén történt. Elöljáróban tartozunk még azzal, hogy elmondjuk: éppen a fő napirendek ismertetésével maradunk átmenetileg adósak. De talán megérti az olvasó, miért később térünk majd lapunkban vissza az építési és közlekedési osztály munkáját elemző beszámolóra és a művelődési osztály felügyelete alá tartozó intézmények műszaki állapotát részletező jelentésre. Ügy véljük: a közvélemény érdeklődésével inkább találkozik az a szándékunk, hogy az előterjesztések közül ismertetjük a legtöbb vitát kiváltóakat, illetve egy, a vb-ülés napirendjén kívüli bejelentés és határozathozatal hátterébe is bepillantunk. Ezek voltak ugyanis a konkrét ügyek — elvi döntések címszó alá vonható témák a Papp Gyula tanácselnök betegsége miatt Csonka István elnökhelyettes vezette vb-ülésen. Kit támogassunk, mit adjunk el? újabb 7 milliárd fo- biztosította, illetve rendelke- áraban megjelenő adó. Mina kérdés ne csak egy szűk pénzügyi államigazgatási :"nt\al"J"ökkentÍ a költség- zésre boc*atja dig azok fizetik meg, akik réteget foglalkoztasson, ha- rmttel csökkenti a költség ^ .. adórendszert ko_ a/Badott termékeket megvánem valjek közüggyé. Min- vetes bevetelet. mo,y egyensUlyi gondok kö_ sárolják. Ezért kulcskérdés, denki erezze at, hogy tisz- A vaiaszt követően Sta- zepette, a gazdasági folya- hogy a végső fogyasztásra tességes adofizetes nélkül dinger istvan megadta a mátok romló irányzatai kerülő termékek döntő hánem boldogulhat az ország. szót Kovács Andrásnak (He- mellett kellett bevezetni, nyadának fogyasztói árában A továbbiakban Villányi ves m., 10 vk), a Selypi Ezek a gazdasági nehézsé- ez az adó megjelenjék. Ha Miklós konkrét képviselői Cukorgyár főmérnökének, a gek évtizedes folyamatok a termékek szűk körére észrevételekre válaszolt, napirend bizottsági előadó- végeredményei, amelyeket korlátozódik egy nagyon hangsúlyozva, hogy vannak jának. Kifejezte meggyőző- az adórendszer önmagában magas adó, az óhatatlanul olyan kérdések, amelyekben dését, hogy a novemberi nem képes megoldani. Ma torzítja, félrevezeti a tera vitát nem lehet lezárni, ülésszakon sem lesz sokkal azonban a társadalom az új melést és a fogyasztást. E Ezek közé sorolta az állami több információ a döntés- adórendszer hatásaként éli hatásokat el kell kerülni. A tulajdon utáni osztalék hez, ezért kérte: a sokat meg az életszinvonal-csökügyét valamint a vagyon- emlegetett képviselői fele- kenést. A lakosság helyzete (Folytatas a 2. oldalon) Több mint kétszáz szegedi család -vagy egyedülálló lakos jövőjét befolyásoló döntéssorozat előtt állt a végrehajtó bizottság: kinek ad ion vissza nem térítendő támogatást. kamatmentes kölcsönt. kit vegven fel a szociális tanácsi bérlakást igénylők névjegyzékébe, mely minőségi cserekérelmeket hagyja jóvá. kit mentsen fel korábban tamogatott lakásvásárlása elidegenítési tilalma alól. Elgondolható, huny előzetes egyeztetés, mérlegelés, hatósági és társadalmi bizottsági vita előz meg minden ilyen előterjesztést, s belátható: mégis maradhatnak nvitva hagvott. a vb hatáskörébe utalandó ügyek. S lön ... Vita is. egyebek közt arról: miért számít a hitelfelvételnél, hogv valaki együttél. de nem házasságban az élettársával, s ugyanez miért hátrány a garzonházba bekerülésnél. Meg arról: helyes-e 10 százalékban megadni azt az aránvt. amellyel a támogatást kérvényező jövedelme meghaladhatja a tanácsrendeletben meghatározott értéket, amikor az infláció ennel a tíz százaléknál nagyobb... A lakásügyi hatóságnak arról a gondjáról is szó esett, hogyha a nagyobb, drágább lakást vásárlókat nem támogatja a tanács, félő. hogv ezek a lakások a nyakán maradnak. s gátolják az olv hőn óhajtott lakásmobilitást. Végül is úgv döntött — a konkrét ügyekben hozott határozatokon tűi — a végrehajtó bizottság, hogv javasolja a tanácsnak, az élet által már túlhaladott passzusok módosítását a lakásgazdálkodásról szóló tanácsrendeletben — lehetőleg a következő soros ülésen. Ugyancsak módosítják az állami lakások elidegenítéséről a szeptemberi tanácsülésen elfogadott rendeletet. Pontosabban kiegészítik az úgynevezett tilalmi listával. Azaz a vb felülvizsgálta eev korábbi álláspontiát. s belátta: a Belvárosnak a Lenin körút páratlan oldalával határolt belső részén s meg néhány. két körút közti téren, utcában mégiscsak korlátozni kell az IKV kezelésében levő lakások eladását. Hugv mi módon, azt maid a tanácsrendelet kiegészítésében megfogalmazott elvek teszik egyértelművé. Yisszavonásokf kinevezések A végrehajtó bizottság iúliusi ülésén hozott határozatot a cigánylakossággal kapcsolatos időszerű problémákról. Mint a tegnapi ülésen bejelentették. e határozat egyik pontja törvényességi szempontból vált megvizsgálásra kötelezetté. (E határozattal kritikus megközelítésben foglalkozottt a Népszabadság október 4-i számának egv cikke is.) Ezért a vb a határozatot visszavonta. Ugyancsak visszavonták Mari Kálmánnak, az ifjúsági és sportosztály vezetői posztiának betöltését szolgáló ideiglenes kirendelését, ugyanis — pálvázat útián — az állásra Horváth Andrást nevezték ki szeptember elsejétől. A testület kinevezésekről is döntött: a Dugonics András Altalános Iskola nyugállományba vonult igazgatóiának. Papp Gyulánénak a helyére az eddigi helyettest. OItyán Bélánét nevezték ki. a nevelőtestület egyetértésével. Ugyanez ok — a tantestület pártoló szavazata — késztette a tanács művelődési osztályát arra. hogv a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola 1987. augusztus l-jén megüresedett igazgatói állására oálvázó Kühn János kinevezését — noha az osztálv véleménye nemleges volt — javasolja e testületnek. Az idevonatkozó miniszteri rendeletnek ugyanis van egv oaszszusa. miszerint a megbízó (a vb) a nevelőtestület egyetértését bíró pálvázó megbízatását csak rendkívül indokolt esetben (például a pályázati eljárás alatt nem ismert, a megbízást kizáró ok miatt) mellőzheti. Ilyen ok oedig nem találtatott. Mégsem zárult le a kinevezés ügve tegnap! Ugvanís a vb jelenlevő 12 tagjából négven szavaztak igennel a kinevezésre, egy vb-tag ellenezte, heten pedig tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. A Tömörkény gimnázium igazgatói állásának betöltése tehát változatlanul napirenden marad. (Folytatás az 5 oldalon)