Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-24 / 254. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 78. évfolyam, 254. szám 1988. október 24., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint rr A testület hitele S

zomorú sejtelmekkel jöttem el pénteken a városi tanács rendkívüli üléséről. Egy társadalom érettségének, kollektív tudatállapotának ugyanis az ^fokmérője, hogy képes-e békés úton rendezni a konfliktusait, vagy a válság szükségszerűen addig éleződik, míg az ellentéteket hordozó érdekcsoportok erőszakos úton próbálják meg eldönteni a vitás kérdéseket. A társadalmi konfliKtusokat lehet kezelni intézményesített politikai alkumechanizmusokkal és polgárháborúval egyaránt. De azért, ha a saját és a gyerekei jövőjére gondol az ember: micsoda különbség! Az volt az érzésem, hogy a tanácsülésen felszólalók közül — akár támogatták Tóth Károly felvetését, akár nem — valójában kevesen értették őt. Talán nem is csoda, hiszen a világnak ezen a részén évtizedeken át nem volt divat különbséget tenni u politikai felelősség és a büntetőjogi felelősség közt. A politikai felelősség a gyakorlatban nemhogy szűkebb mozgásteret, szigorúbb követelményrendszert jelentett volna, mint amit a büntetőjog megkövetel, hanem olykor azt tartalmazta, hogy egy választott vezetőre nemcsak választói elvárásainak nincs hatása, hanem még a büntetőjogi normáknak is felette áll. Furcsa, de nagyon jellemző módon jelenik meg Szegeden és Csongrád megyében az eddigi viszonyok válsága. A felszínen az látható, hogy bizonyos vezetők olyan cselekményeket követnek el, amelyek a büntetőjog oldaláról nem kifogásolhatók, a lakosság nagy része azonban — ha tudomást szerez róluk — erkölcstelennek, a hatalommal való visszaélésnek érzi ezeket. Korábhan egyszerű volt a helyzet: a lakosságot azért nem érdekelte különösebben a vezetők anyagi gyarapodása, mert a saját életszínvonala is emelkedett. Ügy látszik azonban, napjainkra társadalmi méretekben ellentétbe került egymással jog és erkölcs. Hogyan történhetett ez meg? Nagy visszhangot váltott ki, hogy az új szovjet alkotmányban is szét kívánják választani a törvényhozó hatalmat a végrehajtó hatalomtól. Ameddig ugyanis ez nem történik meg, addig a végrehajtó hatalmat nem korlátozzák töle független játékszabályok. Addig a torvények végrehajtója magának alkotja a törvényeket, így azután minden és mindennek az ellenkezője is törvényesíthető. Gyakorlatilag a törvényhozó és a végrehajtó hatalom a helyi szinteken sincs elválasztva. A tanácsok államhatalmi funkciója erősebb a népképviseleti funkciónál, de szükség esetén az államhatalmi érdek el is bújhat a népképviselet mögé. Ez a testületi felelősség lényege. Bizonyára nem véletlen, hogy a választott vezető jobban fél a hivatali főnökeitől, mint a választóitól. A megyei tanács elnöke is, a városi tanács elnöke is egyszerű állampolgári jogon megvehette volna az állami lakását. De ha már engedélyt kértek — és kaptak — rá, akkor miért a főnöküket, és miért nem a választóikat kérdezték meg? Íme, az újabb kérdés: valójában, kik az ő választóik? Azok az állampolgárok. akiknek most rohamosan romlik az életszínvonaluk, vagy a felülről választott vezetők által úgyszintén felülről kijelölt testületi tagok? És ez utóbbiak vajon kit képviselnek? Választóikat-e, vagy kiválasztóikat? Amikor a testületi felelősségről beszélünk, az elkötelezettség vagy a lekötelezettség erkölcsi parancsa alapján döntenek a testületi tagok? Milyen fura ellentmondás van a lekötelezettség erkölcsében is: a paternalisztikus hatalom, illetve azok, akikben ez megszemélyesül, azt is jutalomként, kiváltságként adják az embernek, ami állampolgári jogon járna neki. Így fordul visszájára, rossz ügyek szolgálatába az emberi jóérzés: hogyan szavazzak én X. elvtárs javaslata ellen, amikor jót tett velem, lehetővé tette, hogy megkapjam legalább azt, ami amúgy is járna nekem, de nélküle nem biztos, hogy megkapnám? Ez lehetett volna még nagyon sokáig a társadalmi közmegegyezés alapja, ha nem nőne vészesen, de szükségszerűen a távolsága pikszisben levők, és a kiszorultak között. Ha nem jutna a ma született csecsemőre is 1800 dollár adósság anélkül, hogy ebből megteremtették volna azt, arrüre felvették: a gazdasági kibontakozás alapjait. A politikai bizalom elvesztésének nagyon egyszerű az oka: a vezetőnek az a dolga, azt vállalta, hogy előbbre vigye egy országnyi, megyényi, városnyi közösség ügyét. De ha nem képes rá, akkor álljon félre, és kapjon lehetőséget más! Persze, működő pluralizmus híján, ennek ma nincs meg a gyakorlata, ezért az indulatok veszik át a főszerepet. Ezek azonban aajnos jogos, és el nem hallgattatható indulatok: ha már idáig jutott ez az ország, ez a megye, ez a város, akkor a vezetői legalább osztozzanak a sarzsi nélküli lakosság sorsában. P

rogram és kompromisszumkészség nélkül azonban sem ebből az indulatból, sem a hatalomféltő kardcsörtetésböl nem lesz kibontakozás. Én, mint párttag is, szégyellem, hogy negyven év, hatalomban eltöltött idő után még mindig nem a Dolilika hitelét, hanem a munkásőrség harckészségét kezdik emlegetni a párt vezető szerepének biztosítékaként De ami a legjobban elgondolkoztatott, az a testületi ülés befejezése volt: sem a vébé, sem a tanácsi testület nem vállalta föl a döntést, de még a tisztázó vitákat sem. Az egészet félben haevták, elnapolták, és elmentek ebédelni. Ez is a testület hiteléhez tartozik. Tanács István Őrségváltás Szakszervezeti küldöttértekezlet Miről beszélt? Először akkor dörrent fel a taps, amikor megkérdőjelezte az szmt-beszámolóban, hogy valóban eleget tettek-e a feladataiknak. Ha ez így volna, a mozgalom feltehetően nem olyan lenne, mint amilyen. A szakszervezetek hallgatólagosan hozzájárultak a jelenlegi gazdasági helyzet kialakulásához. Olyan program kell, amellyel vissza lehet nyerni a tömegbázist. Hol volt évtizedekig a szakszervezet, amikor a maradékelv érvényesült az oktatásban,f a kultúrában?! Kétségbeejtő helyzetbe került a pedagógustársadalom, de ezáltal az egész ország is, hiszen egyre romlik az oktatás minősége. Tarthatatlan az az állapot, hogy az értelmiségi és a munkás egymásra mutogat. Az színiknek minőségi reformot kell felvállalniuk. Arra is kitért, hogy manapság egy pártszékház felújítására — a közpénzből — 80 milliót fordítani: luxus! Azt hiszem, a küldöttértekezlet alaphangját a fiatal, ásotthalmi tanárnő adta meg. Többen fogalmaztak hasonló hangnemben. Talán egy kicsit fellélegezhetünk. Felnőttként, elfogulatlanul • döntött, viselkedett az a megyei szakszervezeti küldöttértekezlet, amely szombaton majd kilenc órán át tanácskozott a megyei művelődési központban. Jófelé tapogatózik, tájékozódik a megyei szakszervezeti mozgalom, legalábbis úgy tűnik. A látszaton túl ezt alátámasztották a hozzászólások is. Hál' istennek, nem uralkodtak el a leiró, a szakszervezeti zsargont szajkózó vélemények. Több szenzációval is szolgált ez a tanácskozás. Legnagyobb meglepetést egy ásotthalmi tanárnő, Kiszinné Bikárdi Melinda szereplése jelentett. Többen követendő példaként emlegették bátorságát, szókimondását, szenvedélyességét. Forró szív, i tiszta fej Sipos Imre mégkérdezte a SZOT jelenlevő alelnökét, Gál Lászlót: az elmúlt évtizedekben miért nem a tagság nevében cselekedtek? A felsőbb vezetők jelenlétükkel, érdeklődésükkel miért nem tisztelik meg a tagságot? Mindenre azt mondjuk, nincs pénz. Ugyanakkor hatalmas székházak, oktatási központok épülnek. Van itt pénz, csak újra el kellene osztani! Nem látni, mi értelme van a szakszervezeti információknak; lent sírunk, fent pedig hallgatnak. Igaz lehet az, hogy ülőpont kérdése a nézőpont? A makói szakszervezeti bizottság titkára követelte a bizalmiak jogi védelmét, a személyi jövedelemadó rendszerének módosítását, és a jogosítványok kiterjesztését. Horváth Károly hozzászólását sem jellemezte óvatoskodás. Meg kell vizsgálni, a jelenlegi szervezet alkalmas-e arra, hogy partnere legyen a kormánynak. Amikor a kormány intézkedései nem dolgozó-, nem család-, és nem ifjúságpártiak, a szakszervezeteknek harcmodort kell váltaniuk. Betört az országba a nyugati töke, a nyugati ár, mikor lesznek nyugati bérek? Ilyen körülmények között kellemetlen a szakszervezeti harcosság?! Más lehetőség pedig nincs! Tagságpárti szakszervezetekre van szükség. A harcmodor pedig nem lehet más, mint az érvekkel való csatározás. A kormány bérpolitikája szemfényvesztés, a szakmák egymás közötti kijátszása folyik. Láthatóan az „oszd meg és uralkodj" elve érvényesül. És ha nem vigyázunk, ez be is válik. Olyan szakszervezeti vezetők kellenek, akik vállalják az ütközést. Az alapszervezetek vegyék át a főszerepet, az apparátus segítse a munkájukat, teremtse meg a J jogi és a lakóterületi vedel műket, az országos fórumokhoz továbbítsa a véleményüket, a tagság közös akaratát változtassa politikai akarattá! (A hallgatóság ezeket a gondolatokat többször szakította félbe egyetértését, rokonszenvét jelző tapssal.) Géczi József megfogalmazta, hogy manapság már a bátorság nem elég, a mozgalomban forró szívre, tiszta fejre van szükség. A szakszervezet bátran támaszkodjon a tagságra. Nem szabad beleesni az apparátusi szempontok csapdájába Az információk még döntés előtt kerüljenek nyilvánosságra. A bérszabályozás rendszerén belül kell változtatni. Kétségtelen tény, hogy a szakszervezet áldását adta az 1985-ös tévedéshez. Épp ezért ideje, hogy a mozgalom a saját útját jára. Az alapszervezetek gondolják újra, hová akarnak csatlakozni, vállalni kell az újraszerveződcst. A SZOT majd eldönti, részt vesz-e ebben a mozgásban. Nemcsak az értelmiség helyezkedik szembe a múlttal; a munkások kevésbé ülnek fel ugyan a különböző szellemi áramlatoknak, a kritikai hang körükben is erös. Tóth László szavai sem voltak szenvedélymentesek. Felháborítónak tartja, hogv a jutalmakból is adóznunk kell. A munkások elkeseredettek. Csak egy szikra kell. Ot a munkatársai azzal engedték el, hogy olyan vezető titkárt válasszon, aki a legbátrabb, aki a legtöbbet ki tudja követelni. A mostani jelöltek vajon éreznek-e magukban annyi erőt, hogy a kihívásoknak eleget tudnak tenni? Mit akar a tagság? Legtöbben talán erre a kérdésre próbáltak választ adni. Sebők János azt fogalmazta meg (félreérthetetlenül), hogy a tagság a megrendelő. Nincs más alternatíva, mint feltárni érdekeit, szükségleteit. Javítani kell az érdekvédelmi munkát. Tarthatatlan, hogy nálunk a munkaerőáru ára nem emelkedik. Beszorullak a szakszervezetek, ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell. Elodázhatatlan a bérpolitika reformja. A munkanélküliség elfogadhatatlan élethelyzet. A foglalkoztatási feszültségekkel szemben a szakszervezeteknek egységes álláspontot kell képviselniük. Konstruktív fellépés csak így képzelhető el. Héjjá János többek között a' belső munkanélkü liségröl beszélt. Még mindig jócskán akadnak egyegy munkahelyen „sétálós" emberek. A cselekvés halaszthatatlan, fogytán van mindenkinek a türelme. Kíváncsi lett volna, az szmt mit tett az elmúlt néhány évben Csongrád megye tagságáért? Ez, sajnos, a jelentésből nem derült ki. Nem lehet egyetérteni a kormány „elszegényedési programjával", sarkukra kell állniuk a szakszervezeteknek. Ha cselekvésképtelennek bizonyulnak, ne csodálkozzunk, hogy a tagság az új szerveződések felé fordul. Budai István azt a követelést tolmácsolta, miszerint valósuljon meg újra a 3x8 elve. A munkások a főmunkaidőben keressék meg a megélhetésükhöz szükséges bérüket. Nem ért egyet a bizalmi egyetértési jogának megnyirbálásával. Olyan bérpolitika kell, ami szektor- és ágazatmentes. A kormány ne csak a bevétel oldaláról vizsgálódjék, hanem, vegye figyelembe az alacsony keresetűeket, a nyugdijasokat és a fiatalokat is. Biró Lajos szerint mindenki olyan gazdát kap, amilyet megérdemel. A tagság bizalma megrendült, nem akarnak tovább várni. Ha látványosan és eredményesen nem tudunk lépni, szétforgácsolódik a mozgalom. Szilárd érdekvédelem kell, és azzal sem árt számolni, hogy a szakszervezeteket próbálják háttérbe szorítani. Amivel a tagság egyetért, azt kell következetesen, harcosan képviselni. Dobóczky Károly né elmondta: ki kell dolgozni Csongrád megye felemelkedésének szakszervezeti programját. A húszéves hátrányleküzdést nem várhatjuk másoktól. A komplexprogramnak éppúgy ki kell térnie a szerkezetváltásra, mint az egészségügyre, vagy az oktatásra. Tovább- tarthatatlanok az alacsony bérek. Az értékek megőrzését sem tekinthetjük mellékesnek. Az erkölcs, a tisztesség, a szolidaritás, a műveltség újra kapjon fontos szerepet. Meg kell szabadulnunk az alattvalói tudattól! A cél: ne csak a csatákat nyerjük meg, a háborút is. Sebők István a bizalmitestületi rendszer felülvizsgálatát javasolta. Olyan testületek kellenek, melyekképesek operatívan intézkedni. Az alapszervezeti titkároknak gyors, pontos információk kellenek. Nem ártana növelni az alapszervezetek pénzügyi önállóságát. A tagdijak 65-80 százaléka maradjon az alapszervcze teknél. Ott döntsék el, mire fordítják. Legyenek azszmtülések nyilvánosak! Rétegkövetelések Kenderessy Szabó Anna az egészségügyi dolgozók áldatlan helyzetéről beszélt. A közelmlútban 50 millió forintot juttatott a kormányzat béremelésre. Kiszámolták, így körülbelül száz forinttal nő a fizetésük; azaz, ennyivel sem, hiszen ebből még adózni kell. Mi más ez, ha nem a közvélemény manipulálása?! A délutáni pótlék 6 forint, éjszakánként pedig egy órára 18 forintot kapnak. Horváth József azt tette szóvá: a postások körében sem ért túl sokat az 5 százalékos „bértatarozás". Losonczi Pálné a kereskedelmi dolgozók helyzetét legjobban azzal jellemezte, hogy körükben 22 éve nem volt központi béremelés. Berek Tiborné az élelmiszer-kereskedelemben dolgozók alacsony fizetéséről beszélt. A feszültségek azt jelzik, most már politikai kérdés a béremelés. Gyöngyössy Ágnes a fiatalok gondjairól szólt. Összegzés helyett • Ágoston József, az szmt vezető titkára szóbeli kiegészítőjében és összefoglalójában is többek között arról beszélt, hogy a szakszervezetek napjainkban már nagy, lomha szervezetek. Az szmt-k váljanak koordinációs szövetséggé. Ne felfelé tekintgessenek; legyen önálló profiljuk, szolgálják ki az alapszervezeteket, a tagságot ! A tanácskozás úgy határozott, hogy az szmt beszámolóját a szóbeli kiegészítésekkel együtt továbbítják a SZOT-hoz. E döntést követően Ágoston József életkorára való tekintettel — betöltötte a hatvan évet — kérte felmentését vezető titkári tisztsége alól. A testület elfogadta kérelmét. Ezután Gál László, a SZOT alelnöke kitüntetést adott át Ágoston Józsefnek, akinek a Népköztársaság Elnöki Tanácsa több évtizedes munkája elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. * Ezt követően a küldöttértekezlet titkos szavazással vezető titkárt választott. A három jelölt közül — Dobóczky Károlyné, Horváth Károly, Sebők János — Horváth Károlyra (a 185 szavazóból) 103-an voksoltak, Sebők János 49, Dobóczky Károlyné 22 szavazatot kapott. (Továbbá kilencen szavaztak Sebők Istvánra; egy—egy szavazatot kapott Harangozó József és Kovács Sándor.) Ennek értelmében a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsának új vezető titkára: Horváth Károly. Bodzsár Erzsébet