Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-28 / 232. szám
8 19SS. szeptember 28., szerda 8 DM Röviden Számitógép vezérli Könny csordult a jobbágyok szeméből, búsan szakítá félbe a sanyargatást minden igaz nemes, hisz Mátyás, az igazságos, elhagyta a földi árnyékvilágot, s mire a hír körbenyargalt Szent István országán, már rég a mennyországban bolyongott, mogyorószín álruhájában. „Király is volt, igazságos is, humanista is, de csak nem áraszthatjuk könnyeinkkel az idők végezetéig a Dunát" — szakította meg aztán a mély gyászt egy operatív gondolkodású nagyúr Majd élve a „Ki korán kel, aranyat lel" elvevei, indítványozta: az új időknek új dalai szerint, nem ártana újragondolni Mátyás igazságait. No persze, a méltó tisztelet elve alapján. fis lón — mint a Duna-Tisza vidékén lenni szokott. Előbb óvatos kódexkutatók jelentették be: kezük ügyébe került néhány kallódó, hétpecsétes és addig szigorúan bizalmas pergamen, melyekből kiderült — bár Mátyás nagysága vitathatatlan, de kormányzása során hibákat is elkövetett. Az új birtokra kacsintgató hűbérurak (de leginkább azok, kik vagyonukat Mátyásnak köszönhették, de rájöttek, hogy jó lenne ám megőrizni a kapitalizmus idejére is) már így csűrtékcsavarták a szót új királyuk fenséges színe előtt: Mátyás igazságai egyoldalúan közelítették meg az objektív valóságot, nem vették figyelembe a kollektív akarat érvényesítésére létrehozott főszipolyozók és jobbágynyomorgatók konstN\átyás után... ruktív véleményeit. Majd beadványban tiltakoztak is, hisz Mátyás (aki egyese); szerint igazságos volt) a várak és egyéb lábasjószágok adományozásakor nem a vezetői rátermettséget vette figyelembe, hanem szubjektív akaratát érvényesítette. Mire lehullt a hó a Kárpátok égbe meredező csúcsaira, kiderült: jogilag megalapozatlan, no meg igazságtalan volt például az igazmondó juhászlegény megjutalmazása, míg a kolozsvári biró elitélése koncepciós pernek minősül, a feudális összefonódás elvei alapján. Tavaszra már arról született egy mindent leleplező kódex, vajon volt-e értelme az álruhában másizkálásnak, nem sértette-e mások személyi jogait, hogy a király vándorlegénynek álcázva fürkészte az igazságtalanságokat. Meg egyébként is — Mátyás (akiről még néhány, egyáltalán nem meghatározó személyiség konokul állítja, hogy igazságos volt) jobban tette volna, ha a feudalizmus alapelveire építkezve, politikai úton irányít, neim pedig empirikus tapasztalásokra, meg jobbágyokkal végrehajtott esti poharazgatásokra fecsérli idejét Amikor pedig a gyevi bíró beadványa került az ítélőszék asztalára, feltárván a tényt, őt is igazságtalanul üldözték, apró botlásait felhánytorgatva — már pecsétet is ütöttek egy igencsak fontos határozatra. Ebben az állt: el k«ll készíteni, majd a nép elé tárni azt az ce>zszefoglaló munkát, amely Mátyás, az igazságtalan bűneit sorolja — népe okulására, a feudalizmus dicsőségére. Ennek fejezetei pedig a következő címeket kapják: 1. Mátyás, mint környezetszennyező. E részben történjék utalás a Duna jegének jellegétől eltérő alkalmazására, választás felhasználására. 2. Mátyás, a csavargó. Ez természetesen. az álruháskodás káros hatásait tűzze pellengérre. 3. Mátyás és a jobbágydemagógia E részből tűnjék ki a tény, miszerint megalapozatlanul, jóléttel kecsegtette a végrehajtók hétköznapi, ám korántsejn innovatív táborát. 4. Mátyás és az elhibázott káderpolitika. Itt számos példa szolgáljon a vezetői kinevezések tévedéseire, köztük Kinizsi Pál esetére, aki a fekete sereg tiszti iskolájának elvégzése nélkül, vagyis szakképzetlen törökverőként került a királyi hadak élére. Az 5. pont pedig... No ezek a fejezetek már eltűntek a Duna vizében, így hiába dolgozott e mérhetetlen sok kritikán Mátyás egykori sok hű főura. Így aztán a tanulságot is elrejtette már a feledés homálya. Hogy akkor miért élnek a népmesék? Ja, kérem, a tudomány mai állása szerint a feudális szamizdat irodalom szájról szájra továbbított kezdeményei mindezek. Vagyis ... De, ugyan, minek meséljek tovább? Bát'yi Zoltán A Kőbányai Gyógyszcrárugyár Fabulon tubusos készítményének csomagolását egy számítógép-vezérlésű, svéd gyártmányú. automatikus tubustöltő és dobozoló gépsor végzi Dorogon. Segítségével 50 százalékos élőmunka-megtakarítás lehetséges. Képünkön: Irnka Zsuzsa tubusokat tesz fel a töltőgépre Magyar Rádió Szeged Szeptember 25., csütörtök ] 5 30 —8.00: Alföldi hírmondó — zenés hírműsor — honne: 540: falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: Hírek, útlníorm 8.15: Sport 6.30: Hírek, lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd 7.00: Krónika — Kossuth Továbbá: Információk Ilács-Kiskum, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, ldrtjárásjo len lés, sport — Szerkesztő: Marik István NYILVÁNOS BETEGBKMUTATÓ Szeptember 30-án, pénteken este 7 órakor, az I. .számú Belgyógyászati Klinika tantermében nyilvános betegbemutatást tartanak, ahol az érdeklődő orvosokat szivesen látják. TARSASTANCTANFOLYAM A szegedi Vízművek és iFürdők szabadidőközpontja társastánc-tanfolyamot indít 13 éves kortól. Október 4-étől, hetente kétszer 3 órás foglalkozásokat tartanak a Lenin körút 88. sz. alatti klubhelyiségben. A tanfolyam 3 hónapos. Jelentkezni a helyszínen lehet, keddi és csütörtöki napokon, délután 4 órától. STÉHLIK LAJOS KÉPEI Az idős pedagógus-festőművész Stéhlik 'Lajos kiállítása tegnap óta látható a Szegedi Konzervgyár klubjában. Az érdeklődők október 7-éig, naponta 11-től 17 óráig tekinthetik meg a tárlatot. SULIGALÉRIA Hemmert János Asotthalmon készült grafikáiból és festményeiből nyílik kiállítás ma, szerdán. 'Az újra induló Suli-galériában a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolában megrendezett kiállítás október 20-áig tekinthető meg, hétköznap délután 2 órától fél 5-ig. PASOLINISOROZAT Folytatódik a Pasolinisorozat a Szabadság film-^ színházban. Ma este fél 8 órakor a Teorema cimű 1988-ban készült filmet vetítik. NYOLC HELYETT HÉTKOR A tegnapi lapunkban a Rajz .tanszéki hét cimű hírünkben tévesen közöltük az esti koncert idejét és helyét. A Hollywoodi Bicikli és az ef Zámbó Happy Deat Band együttes koncertje 30-án, pénteken este 7 órakor lesz a SZOTE-klubban. ELHUNYT BÉLL BÉLA AKADÉMIKUS Életének 79. évében elhunyt Béli iBéla nemzetközi hírű tudós, a magyar meteorológiai kutatás és oktatás kiemelkedő egyénisége, az MTA rendes tagja, címzetes egyetemi tanár, az Országos Meteorológia Szolgálat Aerológiai Obszervatóriumának {ma Központi Légkörfizikai Intézet) megalapítója és a Magyar Meteorológiai Társaság elnöke. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 12-én, szerdán 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Meleg nappal Várható időjárás az országban ma estig: általában kevés lesz a felhő, eső nem várható. Reggel sokfelé képződik köd, amely délelőtt megszűnik. Napközben kissé megélénkül a délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet reggel 9-14 fokig csökkent, szerdán napközben 22-27 fokig emelkedik. A HANUSSEN DÍSZBEMUTATÓJA Mint annak idején beszámoltunk róla, a Hanussen című (eredeti címe: A próféta) Szabó István-film több jelenetét Szegeden forgatták. Ezért is sokak érdeklődésére tarthat számot, hogy október 4-én, kedden délután 6 órakor a Szabadság moziban rendezik meg a film díszbemutatóját, az alkotók és a főbb szereplők részvételével. ZAVARTALAN A TÜZIFAELLATAS Az erdei rakodóhelyekről, fatelepekről folyamatosan szállítják a kereskedelmi hálózatba a tűzifát, amelynek szeptember vége felé egyre nagyobb keletje van. A MfiM-ben elmondották: az erdészetek, erdőgazdaságok elegendő fát szállítanak lakossági forgalmazásra, és ami különösen fontos: a készletek most kellőképpen szárazak. A tartalék egy része még az elmúlt évi vágásból való — a tavalyi enyhébb tél miatt a készlet egy része nem kelt el —, és így most kifogástalan minőségű, jó tüzelőértékű és gazdaságosan fölhasználható tűzifához juthatunk. COUNTRY KLUB HOLNAP Holnap, csütörtökön a Tamási Áron Szabadidő Központ (Szeged, Április 4. útja 6 8.) Country klubjában este 8 órától a River együttes ad koncertet. ESZTERLANCKLUB Ma délután 5 órakor kezdődik az ifjúsági házban az Eszterlánc-klub következő gyermekfoglalkozása, ¡Máktündérek, csutkanépek címmel. LAAR POUR LAAR A Laár Pour Laár társulat műsora ma este 7-kor kezdődik az ifjúsági házban Farkas a mezőn címmel. Közreműködik: laár András, Dolák-Saly Róbert, Gállá Miklós és Nagy Natália. Jubiláló tűzoltómúzeum Okozat — (irütök, hogy divatba jött a maxiruha. Amióta azt hordom, a főnököm rövidebb leveleket diktat. Megnyitásának negyed százados évfordulóját ünnepli hazánk egyetlen tűzoltómúzeuma a X. kerületi Martinovics téren. A kiállítás az őskortól a modern időkig végigkíséri az ember és a tűz harcát, tanácsokat ad a tűzvédelemhez a mai embernek. A 25 év alatt több mint egymillió látogatója volt az érdekes kiállításnak. Képünkön: a gólyanyakú fecskendő, a középkori városok jellegzetes tűzoltóeszköze Kolduló mackók Mentálhigiénés tanfolyam it, •> '<>s \f - K' * i-« i" i ^ | ; Olimpia — otthon A minap vásárolni mentem. Csemetéimet, mint máskor, kényszerűségből most is egyedül hagytam. Eddig nem volt semmi gond, szépen eljátszottak. Am amikor hazaértem, érdekes dolog fogadott. A tévé ezúttal is jó tanítómesternek bizonyult. Fiam a konyhában gátfutást gyakorolt a szomszéd gyerekekkel. A hokedlikből és kisszékekből isteni akadályokat képeztek. Majd amikor fiam meglátott, vizipisztolyából lőtte rám a vizet, mondván: ő egy mesterlövész. Persze lányom sem adta alább. Féltve őrzött aranyláncom a nyakában függött, hitelesítve, hogy ő is aranyérmés olimpikon. A szobában mindenáron meg akarták mutatni, hogyan szerezhető meg egyegy aranyérem. A matracon, amit a nagymama ágyából szedtek ki, már ment is a kötöttfogású birkózás. A földre terített paplan nagyszerű szolgálatot tett lányomnak talajtorna-gyakorlatai elvégzéséhez. Váltig hangoztatta, ha nagy lesz, ő is olimpiai bajnok lesz, és én akkor majd biztosan örülök. De én máris örültem, mégpedig annak, hogy idejében hazaértem és nem jutottak csemetéim odáig, hogy esetleg a fürdőkádban úszóbajnokságot rendezzenek, Darnyi Tamás utánzására, mert attól az isten mentse meg az alattunk lakókat!... S. K. M. F** - ' - !',»• I ' t 'j. Ás-Áh'.vr-Ié, ¡2 ggöi "" .y, ** -357» i W"' > Mint ismeretes az országos átlaghoz viszonyítva Csongrád megyében a legmagasabb az öngyilkosságok, a válások, a alkoholisták száma. Békés megye után itt él a legtöbb időskorú ember, az öregkorból és az egyedüllétből fakadó számos lelki problémával. E súlyos társadalmi gondok mérséklése érdekében a Csongrád Megyei Tanács Művelődési Központja a közművelődés területén dolgozók — de más, a szociális, mentális problémák iránt érdeklődök — számára mentálhigiénés kiképző-tanfolyamot szervez. Segíteni szeretnék, hogy az e területen tevékenykedők minél érzékenyebben reagáljanak a környezetükben élők problémáira, felvállalják a hátrányos helyzetű emberek érdekképviseletét és együttműködve a pedagógusokkal, az orvosokkal, a szociális gondozókkal támogassák őket gondjaik megoldásában. A tanfolyam elméleti része a negatív tendenciák, okaival, következményeivel, a megelőzés lehetőségeivel valamint a mentálhigiéné elméleti alapjaival ismerteti meg a kurzus résztvevőit. Az elméleti ismeretek mellett a hallgatók saját élményelken alapuló csoportos foglalkozásokon fejleszthetik önismereti, beleérző, kommunikációs és kapcsolatteremtő készségüket. A tanfolyam 12 héten át tart. A hatórás foglalkozásokat rnindig szombaton tartják. A tanfolyamot a jövő év júniusában Makón megrendezésre kerülő hatnapos pszichotábor zárja. A jelenkezéseket október 15-ig várják a Csongrád Megyei Tanács Művelődési Központjában, Újszeged, Közép fasor 1—3. Telefon: 53-144. , - , - s ü 1 mm ¡ —* A salzburgi Hellbrunn állatkertben lakó jegesmedvék jól megtanulták, hogyan kell a látogatóktól finom falatokat kicsalogatni. A vízben hűsölő társnak azonban lényegesen kedvezőbb a helyzete amikor repülnek a falaDELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged V&rosl Bizottságának napilapja FdszerkesztS: Sz. Simon István FflszerkesztO-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. FelclOs ktadO: Klspál Antal — Szerkesztősig és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 16. Sajtöház 6710. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky útra 28. C120. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti a Magyar rosta. Előfizethető a postahivataloknál £s kézbesítőknél. ElOItzetésl dfj egy hánapra 41 forint — ISSN 0133—4)25 X