Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-02 / 210. szám

30 1988. szeptember 3., szombat Ha: küldöttgyűlés Mórahalmon A mórahalmi nagyközségi KISZ-bizottsághoz tartozó területeken, Asotthalmon, Rúzsán, Pusztamérgesen, Ötlö­mösön és Zákányszéken, már döntöttek a fiatalok. Hogy milyen közös álláspontot képvisel majd az az öt fiatal­ember, akiket a mai mórahalmi küldöttgyűlésen a KISZ megyei küldöttgyűlésére delegálnak, most határozzák el. A 40 küldött, visszatekintve az elmúlt • évekre, azok ta­pasztalatait leszűrve keresi helyét, szerepét a gazdasági építőmunkában, közéletben, mozgalmi munkában. Varga Tibort, a KISZ-bizottság titkárát arról kérdeztük, mi in­dokolja a változás, a változtatás egyre sürgetőbb igényét? — Az általános, az egész ifjúsági mozgalomra jellem­ző gondokat máris az ifiúság megnyerése. tomegbefolvá­sunk erősítése, visszaszerzé­se nehéz feladat elé állította a mozgalmat. Ennek eredői szintén köztudottak. A ked­vezőtlen irányba tartó társa­dalmi. gazdasági folyamatok érezhetően sok ezer fiatal kedvét vették el. hogy a po­litika iránt érdeklődjenek. A bizalmatlanság és a mozga­lomtól való elfordulás jel­lemző. Nálunk 1984-ben a közigazgatás átszervezésével városi joggal a nagyközségi bizottság irányítja a terület, ifjúságmozgalmát. Hirtelen szaporodtak meg azok a fel­adatok. amelyeket korábban — megfelelő létszámú járási KISZ-bizottság apparátusa végzett. — ¿4 felsorolt területeken 1986-ig a taglétszám folya­matos növekedése volt nyo­mon követhető, azonban az­óta lassú csökkenés, mely a mai napig sem állt meg. En­nek okai? — önkritikusan be kell vallani, hogv ennek a ten­denciának nemcsak külső okai vannak. A KISZ leg­utóbbi kongresszusának ha­tározatát félreértettük. A politikai jelleg erősítését: a fiatalítást meghirdetve, a tagdíjat felemelve, az aktív ..öreg" tagok kilépését hagy­va az utánpótlás hiányával szinte törvényszerű taglét­számunk csökkenése. Külső okiként a már emiitett. ifjú­ságot is sújtó intézkedéseket kell megemlíteni. Ezzel együtt meg kell találnunk azokat a lehetőségeket, for­mákat és módszereket, me­lyekkel a KISZ-en kívüli fiatalokat is be tudiuk vonni a mozgalmi munkába. — Egyetlen szervezet számára isem lehet közöm­bös. milyen erőt tudhat ma­ga mögött. Fontos, hogy a fiatalok. azok környezete hogyan ítélik meg a szerve­zetet. Ehhez a korábban szerzett jogosítványok alkal­masak-e és ezekkel tudnak-e élni mindennapi munkájuk során. — A gazdasági területen az üzemet, szövetkezetet irá­nyító vállalatoknál a külön­böző gazdasági egységet irá­nyító ..három- vagy négy­szögben" nem mindegy mi­lyen vezető képviseli a fia­talok érdekeit, hogvan tud azért harcolni vagy mozgósí­tani gazdasági céljaink mi­nél sikeresebb elérésére. Saj­nos. ma igen kevés azon KISZ-vczetök száma. akik alkalmasaik e feladat ellátá­sára. Másik ok lehet hogv a családalapítás feltételeinek megteremtése szükségessé teszi az erőn felüli többlet­munka vállalását. Az állami képviseletben sem rózsásabb a helyzet. Köztudott, hogv az 1985-ös tanácstagi és képvi­selő-választásokon az ifiúság óriási veszteséget szenve­dett. Mórahalmon a 35 fős tanácsi testületben hatan voltak 35 éven aluliak és ezek közül ma már csak hár­man. A döntést hozó testüle­tekben úgy érezzük, hogv a fiatalok nem rendelkeznek megfelelő képviselettel és nem egy esetben nem is igénylik azok véleményeit, javaslatait. Már most meg kell kezdeni a felkészülést a következő választásokra, hogy minél több iogos esélv­lyel induló fiatalt javasol­hassunk népképviseleti tes­tületeinkbe. A politikai munkánk során kettősséget tapasztalhatunk. Legfelsőbb szinten a KISZ állandó meghívott, ott véle­ményt mondhat. A pártalap­szervezetek igénylik és fi­gyelembe veszik az átgon­dolt. megalapozott vélemé­nyeket. segítő szándékú ia­vaslatokat. Alsóbb szinten viszont már nem igv van. Titkáraink részt vesznek ugyan a taggyűléseken, kü­lönböző fórumokon, de ott már nem mond iák el az őket küldők véleményeit, nem vesznek részt a vitákban, nem élnek funkciójuk adta lehetőségeikkel. Ezekben az esetekben jogosan merülhet föl a kérdés, ha az ifjúsági vezetők ilyenek, mit lehet elvárni tagjainktól. Fontos lenne számunkra megtalálni azokat az embereket, akik a legalkalmasabbak, és hoev lakóterületeink számára olv fontos döntések meghozatala előtt figyelembe vegyék az ifjúság véleményét is. — Hogyan alakul a jövő. amely meghatározhatja u mai tanácskozás alapján a Mórahalom és környékén élő és dolgozó fiatalok felada­tait? — Elsősorban változtatni kell munkamódszerünkön, munkastílusunkon. olvan programot adni az itt élők­nek, hogy taglétszámunk ne csökkenjen, hanem növeked­jen. Ehhez elsősorban per­sze az kell. hogy elfogadtas­suk magunkat a ¡közvéle­ménnyel. Bátran soroljuk gondjainkat, az ifiúság vé­leményét mindig a realitá­sok talaján maradva, és ne csak szóljunk, de mondjunk is valamit. Meg kell talál­nunk azt a közösséget, amelyre mindig számitha­tunk. Akik elkötelezettek a mozgalommal szemben, mél­tón képviselik az ifiúság ér­dekeit. de nem feledkeznek meg közben kötelességeikről sem. Cz. J. Várják a javaslatokat Mint arról mar beszá­moltunk lapunkban a KISZ Csongrád Megyei Bizottsága szeptember 24-re összehívta az if­júsági szövetség megyei küldöttértekezletét. E tanácskozáson a iövő feladatait meghatározó feladatterv kidolgozása és elfogadása mellett a küldöttek megválaszt­ják a KISZ Csongrád Megyei Bizottságának új tisztségviselőit is. A jelölést előkészítő bi­zottság már megkezdte munkáját, de azt sze­retnék. ha Csongrád megye KlSZ-tagságá­nak minél szélesebb ré­tegei elmondanák véle­ményüket a ielölés ügyében. Ezért arra ké­rik az ifjúsági szövet­ség tagjait, hogv javas­lataikkal a ieb tágjait keressék meg szemé­lyesen vagy telefonon. A könnyebb kapcsolat­teremtés érdekében kö­zöljük a bizottság név­sorát és telefonszámait. Tóth Tamás (a ieb el­nöke) 23-111. 26-111/213­as mellék: Bucsányi László (Szentes) 672. 901; Bónus István (Hód­mezővásárhely) 41-188: Csüllög Sándor (Csong­rád) 63/31-766/I03-as mellék: Erdei Imre (Makó) 65/11-562. 65/11 ­377; Kurucsai István (Kistelek) 64-822: Z va­da Zoltán (Szeged) 23­977; Szilágyi József (Mindszent) 82; Tóth László (Szeged) 26-844; Varga Tibor (Móraha­lom) 81-039: Kocsis Mária (Forráskút) 82­012. 82-293: Haluska Margit (Csanádpalota) 48. 1 „Hangulatjelentés" a Jósika Aki ismeri egy kicsit az országot behálózó informá­ciós rendszert, már tudja, mit is 'takar ez a fogalom: hangulatjelenté«. A mozgal­mi nyelv olyan jelentéseket keresztelt így el, amelyek­bal a különböző szervek, politikai testületek tagjai, vezetői megtudhatják, mi­lyen gondok, problémák foglalkoztatják a „végre­hajtókat" — a munkahe­lyeken, intézményekben, vállalatoknál dolgozókat. Ha jól belegondolunk, hát ki­derül az is — a sajtó sem tesz mást, mint rendhagyó­an fogalmazott hangulatje­lentéseket kínál az olvasók­nak. S ha már így van, miért ne vállalnánk most címünkben is a tényt. Aki­től pedig begyüjtogettük az információkat, a Jósika utcai központban: Kormá­nyáé Gábor, a kommunális KISZ-bizottság titkára. — Kezdjük hát a kiala­kult szabályok rendjéhez igazodva: milyen fö politi­kai kérdések foglalkoztat­ják napjainkban a kilenc vállalatnál dolgozó fiatalo­kat, a közel 400 KISZ-ta­got? Egyáltalán érdekli-e ma az ifjúságot az úgyneve­zett nagypolitika, vagy túl­ságosan nagy terhet jelen­tenek a hétköznapi, helyi problémák? — Az elmúlt fél évben — az országos pártértekezlet­nek köszönhetően — mind több fiatal kapcsolódik be a politikai vitákba. KISZ­tagok, párttagok, de a moz­galmon kívüliek is élénken kommentálták a pártérte­kezlet eseményeit így a személyi változások ügyé­ben például heves viták alakultak ki. Természetesen sokan minősítették a párt­értekezlet határozatait is, mint ahogy gyakori beszéd­téma az országos szintű vál­tozások helyi folytatásának kérdése is. A városi pártér­tekezlet összehívását meg­utcából... elégedéssel fogadták a fia­talok. s ugyanígy helyesnek tartják azt is, hogy vállala­taink pártszervezetei, a kommunális pártbizottság is Ilyen széles fórum vélemé­nyére alapozva jelöli majd meg a konkrét tennivalókat. Ugyanakkor figyelik a po­litizáló fiataljaink a megyei pártértekezlet összehívásá­nak ügyében zajló vitákat. — Ma már köztudomású, hogy a pártértekezlet vitája, a határozatok korántsem tekinthetők aZ MSZMP bel­ső ügyének, s a párt min­den társadalmi szervezet segítségére számit a megva­lósításnál. Vajon mennyit tehet helyi szinten a KISZ? — Első feladatunk az, hogy minden tagunk alapo­san megismerje a határozat lényegét. KISZ-vezetőink felkészítésekor ezért fő té­máink egyike épp a párt­értekezlet lesz. Természete­sen az is célunk, hogy véle­ményünkkel befolyásoljuk a helyi pártszervek munkáját, ezért októberben KlSZ-bi­zottsági ülésünkön vélemé­nyezni fogjuk a kommuná­lis pártbizottság állásfogla­lását. Ami pedig alapszer­vezeteink napi kötelessége: áttekinteni, mit is tettek eddig saját kibontakozási programjuk megvalósításá­ért. — A nagypolitika tehát napi vitatéma az ifjúság körében ts. De aligha téve­dek, ha kimondom: a meg­élhetés gondjai mégis gyak­rabban szóba kerülnek. Folytassuk hát ezzel „han­gulat jelentésünket". — Nos, az úgynevezett közhangulat nem nevezhe­tő jónak mifelénk. A ki­bontakozási programtól re­mélt fellendülésnek, stabili­zációnak legapróbb jelét sem érzékelik a fiatalok, sót inkább azt látják, hogy az ígértnél is nagyobb ár­emelések következtében az életszínvonal tovább rom­lik, a pályakezdők, a csa­ládalapítók, az otthonterem­tők mind nehezebb hely­zetbe kerülnek. Újabb 'te­herként jött az adórend­szer, amely épp azokat a fiatalokat „bántja", akik pluszmunkák vállalásával igyekeztek javítani házi „fizetési mérlegüket". Ve­szélybe kerülnek lassan KISZ-es szerződéses mun­kavállalásaink, hiszen az adó annyit elvesz a plusz­bevételekből, hogy egyre többen lemondanak e kere­seti forrásról. — Szándékosan hagytam beszélgetésünk végére a KISZ belső ügyeit, hiszen talán ma ez a legvitatottabb terület a fiatalok között. A kérdés pedig röviden igy foglalható össze: még min­dig válság, vagy...? — Én inkább azt monda­nám: folyamatos bizonyta­lanság. A városi KlSZ-kül­döttgyúlés határozatait ol­vasva, azt mondták KISZ­eseink: ezek a pontok ne­hezen megfoghatók, s ne­hezen értelmezhetők. Így aztán kevés segítséget nyúj­tanak a konkrét munkák tervezéséhez. Nem fogadták túl nagy lelkesedéssel az érdeklődési körökön alapu­ló KISZ-szervezetek létre­hozását sem. mivel meg­ítélésük szarint ezzel a vál­lalati kötődés szűnne meg. 'No per|sze az összkép azért nem ennyire borús. A már említett KISZ-es szerződéses munkaformák az adórendszer ellenére is új színt, új lehetőségeket hoztak mozgalmi munkánk­ba. Így sikerül új közössé­geket teremtenünk, plusz­pénzhez jut az egyén, s be­vételhez a KISZ-szervezet is. Ez utóbbi azért sem mellékes, mert egyebek kö­zött az úgynevezett szabad­idős programokat, a kirán­dulásokat így tudjuk finan­szírozni. Bátyi Zoltán sr* Mi? Hol? Mikor? 1988. SZEPTEMBER 2., PÉNTEK — NÉVNAP: ISTVÁN. REBEKA A Nap Kel 6 óra 4 perrkor, ós nyugszik 19 óra 24 perckor. A Hold kel 21 óra S9 perckor, és nyugszik 13 óra S8 perckor: VIZA IX A S A Tisza vízállása •Szegednél csütörtökön plusz 102 cm (álló). 21,9 Celsius-fok. SZÁZHARMINC ÉVE született Fadrusz János (1858— 1903) szobrászművész, a szá­zadforduló jelentős emlékmű­szobrásza. Szegeden Tisza La­jos-szobra — melyet halála mi­att Szécsi Antal fejezett be — a Széchenyi téren, feszülete (1892) a fogadalmi templomban látható. NYOLCVANÖT ÉVES Bcrzsenyi-Janosits László (szül. 1903) állami díjas növényneme­sítű A kukorica termesztésében elért eredményeiért tüntették ki. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor. A szakasz (színes, ame­rikai film, IV. helyár!); délután fél 4 órakor: Az elvarázsolt dollár (szines magyar film, III. helyár!); délután háromnegyed 6 és este 8 órakor- A Beverly Hílls-i zsaru (színes. m. b. amerikai krimi, IV. helyár!) Fáklya: délután fél 3 órakor: Széljáró (szines amerikai film. III. helyár!): háromnegyed 5 órakor: Elfújta a szél. I—II. rész (színes amerikai film. III. Dupla helyár!). Szabadság: délután 3. há­romnegyed 6 és este fél 8 óra­kor: A szakasz (szines, ameri­kai film. IV. helyár!). Filmtéka: délután fél « és es­te fél 8 órakor: Betty Blue (színes francia film, III. hely­ár!). Kertmozi: este 8 órakor: Hálószobaablak (színes, m. b. amerikai film, IV. helyár!). Kiskőrössy halászcsárda (vl­deomozi): délután 4 és este 8 órakor: Az utolsó számlát te fizeted (szines amerikai wes­temfitm). Kiskőrössy halászcsárda, kert, este 10 órakor: Leszámolás Hongkongban (szines, m b. amerikai krimi, IV. helyár!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57). Es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben I BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi lel, sebészeU és urológiai felvé­teli Ugyeletet a n. kórház (Tol­buhln sgt. 57.) tart. Gyermeksérültek és gyermek­3ebészoti betegek ellátása á Gyermekklinika r gyermeksebé­szeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 arától reggel 7 óráig a felnőttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: ift-ioo GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, va3ámap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap réggel fél 8 óráig a Lenin krt. 10. sz. alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma este 19 óratói nolnap reg­gel T óráig a FUI-Orr-Gógeklinl­ka tártja, Szeged, Lenin krt. 111. Telefon: 11-12L FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától rög­gel 8 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Sze­ged, ZÖM S. u. 1—3. Telefon: 14-642. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJÜSAGI DROGTELEFON: 54-773 Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. 0 Tévé BUDAPEST 1. 6 55: Tv-torna 9.00: Képújság 9.05: Fruza — szovjet tv-film — (Ism ) 10.25: Delta — (ism.) 10.50: Mozgató 11.00: Képújság 16.40: Hirek 16.45: Négy nap tv-műsora 16.55: A Vietnami Szocialista Köztársasag nemzeti ünnepén 17.15: Évgyűrűk 17.45: Téka 18.00- Ablak 19.05: Tv-torna 19.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Két férfi — egy eset — NSZK bűnügyi tv-íilm­sorozat 21.05: A hét műtárgya 21.10: Panoráma 22.00: Jirt Menzel-sorozat — Szeszélyes nyár — csehszlovák film­szatíra — (ism.) 23.15: Híradó 3. BUDAPEST í. 16.15: Képújság 11.20: Vijesti — hirek szerb. horvát nyelven 18.25: Vitéz László és a többlek 19.00: Stúdió Hi-fi 19.30: Kézen fogva — (Ism.) 19.40- Sorstársak — (Ism.) 20.00: Képújság 20.05: Lehár Ferenc: Alpesi történet, zenés komédia — (iám ) 20.45: A nagy játék — kanadai rajzfilm — (ism.) 20.55: Híradó 2. 21.10: Rockfesztivál Bindoonban 22.00: Képújság BELGRÁD 1. 17.40: Híradó 18.00: Körzeti híradó 18.30: Rajzfilm 18.40: Vetélkedő 19.00: Szórakoztató zene 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00; Bűnügyi történetek — amerikai sorozatfilm 20.55: Városok 21 55: Híradó 22.15: Művelődési magazin 23.15: Hirek 23.20: Éjszakai műsor BELGRÁD 2. 18.30: Belgrádi műsor 19.30: Híradó 20.00: Népzenei műsor 20.50: Dok.-műsor 22.00: Visszatérés — hollana játékfilm ÜJVIDÉK 16.30: Híradó 16.50: Gyermekműsor 18.00: Szlovák nyelvű műsor 19 00- Ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: Bűnügyi történelek — amerikai sorozatfilm 21.00: Dok.-műsor 22.00: Híradó szerbhorvátul Rádió KOSSUTH 8.20: Coling '88 8.50: Fúvószenekarok felvételeiből 9.11: Kórkép zenei táborokról 9.41: Közvetítés a tótkomíósi ligeti óvodából 10.10: Barokk versenymüvek 11.10: Magyar Írás 12 45- Külpolitikai könyvespolc 13.00: Klasszikusok délidőben 14.10: Népdalok, néptáncok 15.00: A Magyar Rádió körzeti stúdióinak műsoraiból 15.30: A Magyar Rádió .- , és Televízió énekkára ., , énekel -> • • ' 16.05: A falu jegyzője -r Eötvös József regénye 17.00: A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén 17.30: Idősebbek hullám­hosszán 19.30: öreg házak új ..birtokosai" 20.30: örökzöld dallamok 21.15: Kilátó 22.00: Hírvilág .22.30: PAF-müsor 22 59: Frledrich Schorr Wagnert énekel 23.34- Emánuel Feuermann gordonkázik PETŐFI 8.05: Elsemann Mihály operettjeiből 9.05: Napközben 12.10: A Korál együttes felvételeiből 12.30: Népi muzsika 13.05: Popbullám 1-4.00: Péntektől péntekig 17.05: Kölyükrádló 17.30: ötödik sebesség 18 33: Fiataloknak ! 20.00: Nótakodvelüknek 21.05: Senki többel? Harmadszor! 22 15: Marói holnapra BARTÓK 9.08: Sámson és Delila — részletek 10.10- Csak fiataloknak! 11.10: Zenekari muzsika 11.48: Fiatal előadóművészek hangversenyeiből 13.05: Lengyel József: Igéző 14.05: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat úi lemezét 14.54: Zenekari muzsika 16.00: Puccini: Manón Lescaut négylelvonásos opera 18.06: Uj kompakt lemezeinkből 19.05: Holnap közvetítjük 19.25: Barokk muzsika 20.05: Hangverseny Kb 22.10- Operaáriák 22.30: Zeneközeiben a magnósok A VIDIA KERESKEDELMI VALLALAT ALABBI két bélyegzője elveszett, további használatuk ÉRVÉNYTELEN. VIDIA Kereskedelmi Vállalat Csongrád megyei kirendeltség 6701 Szeged, pf. 140. kocsikísérője 5. VIDIA Kereskedelmi Vállalat Csongrád megyei kirendeltség 6724 Szeged, Bakay N. u. 52. MNB 280—13 620. Telefon: 26-388 10. ,4 y

Next

/
Thumbnails
Contents