Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-06 / 187. szám
8 Szombat, 1988. augusztus 6. magazin | DM Videobusiness Magyarországon Magyarországi videóüzletről szóló cikkek, tanulmányok, hozzáértő szakemberek, kereskedők, gyártók, fogyasztók véleménye, különböző szempontból ugyan, de lényegét tekintve megegyezik: rendezetlenek a viszonyok, kusza összevisszaságban keverednek tiltások és engedések, a piac túl- és alulszabályozott egyszerre. A videózás hátrányos helyzetét gazdasági, gazdálkodási, kereskedelmi rendszerünk struktúrája, valamint a kulturális kereskedelem egészére nehezedő eszmei, esztétikai „súlyok" okozzák. A hiánygazdaság és a devizagazdálkodás kötöttségei fontossági sorrendet, hierarchiát teremtenek az egyes árucsoportok között. A hierarchia rendező elvét egy elvont, igazából soha. senki által nem vizsgált szükséglet és értékrendszer adja. Az egyes termelői, kereskedelmi érdekcsoportok. fogyasztó rétegek érdekeik szerint szükségesnek, alapvetőnek minősítenek bizonyos termékcsoportokat, hiszen így nagyobb eséllyel vesznek részt a devizakeretekért, az üzletek megszerzéséért vívott harcban, a számukra fontos termékek behozatalában. A vidco ebben a hierarchiában alulra szorult. Gyakran hangoztatott vád, hogy a videó a kultúrszemét hordozója, a bűnözés táptalaja, az agresszió fokozója. Színvonala alacsony, butít, növeli a szorongást, befelé fordulást eredményez, fokozza az emberek elszigetelődését. Paradox hetyzet, de hosszú szünet után éppen ez az elátkozott eszköz teremtett újabb közösségi együttléteket. Mint régebben, az „östelevíziózás" idejében, rokonok, szomszédok. ismerősök gyűlnek össze „házimozizni". Kisebb lakótelepek, lakóközösségek öntevékeny módon bekábelezik lakásaikat, s műsort adnak felnőtteknek, gyerekeknek. Persze az egész „magánkábeltévé" illegális, a vetített filmek sokszor tiltottak, igénytelenek, rossz minőségűek. A magánpiac így korrigálja a roszszul működő hivatalosat. így bírálja felül a tiltás-tűrés-támogatás kategóriáiban gondolkodó kultúrpolitikát. Hogy mennyire rosszul működik a hivatalos piac. milyen szegényes az elfogadott kínálat, jól mutatja az a tény, hogy nemcsak tömegigényeket kielégítő kaland-, karate-krimi cs egyéb produkciók hiányoznak. hanem még az egyébként támogatott opera- és komoly zenei alkotások is. Utánanéztem, jelenleg Magyarországon 3 komoly zenei és 3 operafelvételt lehet vásárolni, illetve kölcsönözni. A videóval szemben a legfőbb vád az. hogy luxus, drága. így csak egy szúk, kiváltságos réteg juthat hozzá, ezt a réteget pedig minek támogatni? Búvös kör ez. mert valóban drága, valóban csak a tehetősebbek birtokolják, de azért drága és elzárt a kevésbé tehetősek elől, mert az említett termékcsoport hierarchiájában hátul szerepel, s mert büntető adókkal és büntető vámokkal sújtják. A piaci nyomás és a különböző érdekcsoportok harca valamint a strukturális tényezők együttes hatása sajátos, kompromisszumos helyzetet teremtett. Az ideológiai ellenérzések és a korlátozott devizakeret ellenére van videó (-magnó, •kamera, -kazetta), és van lakossági igényeket is figyelembe vevő műsoros kazetta. A kezdetek csillagászati áraihoz képest ma már olcsóbb készülékekhez is hozzá lehet jutni, bár a többségnek ez is igen drága. Ha korlátozott mértékben is, megindult a videogyártás (összeszerelés), és már nemcsak karácsonyi időszakban lehet látni a pultokon. A kompromisszumos megoldás azonban a kényszerű meghátráláson, engedékenységen és ezen engedékenységért magas árat kérő rablógazdálkodáson. és nem korrekt üzleti elveken nyugszik. Miért? Mert az üzletbe fektetett pénz aránytalanul kisebb, mint a forgalomról levett sáp. A múlt kísért, hiszen a szórakoztató iparhoz sorolt tevékenységek zöme, különösen a pop-rock szakma járt ugyanígy. A „befektetés" nagyobb részben üzletkötések engedélyezését, kisebb részben valutakeret biztosítását jelenti. Az üzletek kötését ad-hoc jelleggel. főhatósági szinten bírálják el. ami egyrészt monopolhelyzeteket teremt, hiszen a kedvezményezettek versenytárs nélkül jelenhetnek meg a piacon, másrészt kiszámíthatatlanná. kalkulálhatatlanná teszi a kínálatot, kiszolgáltatott helyzetbe hozza a fogyasztót. A műsoros kazetták importját a pénzügyi korlátozásokon túl erős központi, bürokratikus ellenőrzés nehezíti. Ez a kontroll hivatalnokiértelmiségi értékrendszeren, bizalmatlanságon. „felelősség átvállaláson" alapul. A Filmfőigazgatóság és a vámhatóság kezében van a karmesteri pálca, amit az állami vállalatoknak sem adnak át. Az importált filmek „forgalmazhatóságát" még a Mokép sem döntheti el, ehhez csak a Filmfőigazgatóságnak van joga! Ez a helyzet a magánimportot és a feketepiacot ösztönzi. A magánimport előnye, hogy rugalmas, piacérzékeny, és akár védett árukat is. külön állami támogatás nélkül, ráadásul jól megvámolható módon szerzi be. Hátránya, hogy nagy teljesítményű. professzionális berendezéseket pénzügyi és vámkötöttségek miatt nemigen tud behozni. A feketepiac a műsoros kazettákban és forgalmazásában érdekelt, az új sikerfilmekre akár megrendelésekel is lehet leadni. A magyarországi videoüzlet ellentmondásai ezen a téren is tetten érhetők: a videokalózkodás szerte a világon gazdasági bűncselekménynek számít, és ige/i kemény büntetéssel sújtják (akár 5 év börtön is kiszabható), nálunk ez csak sajtórendészeti vétség. A videózás területén tehát „szervezett szervezetlenség" uralkodik, s ez a terület is magán viseli társadalmi. gazdasági életünk ellentmondásait. paradoxonjait. A videó mindenhol nagy üzlet, csak nálunk nem. Széles körű (művészi, közművelődési. szórakozási, gazdasági, oktatási stb.) felhasználási lehetőségei ellenére Magyarországon a „szórakoztató elektronika" bélyegét kapta. A korlátozások és ellenérzések, a tőkehiány és a rövidlátó szemlélet. a hiánygazdaság és a bürokrácia gúzsba kötik a videózásban nagy lehetőségeket látó emberek kezét is. A gyártók gyártanának, a kereskedők kereskednének, a fogyasztók fogyasztanának, de nem tehetik. Az aktív támogatás hiánya még érthető, de az akadályozás már semmiképp. Az állam a devizagazdálkodás védelme ürügyén korlátozza a gyártást és a kereskedelmet, etikai okok miatt a magánimportot és a használtcikk-kereskedelmet, politikai, esztétikai, ideológiai okok miatt a műsoroskazetta-piacot . Az eredmény: virágzik a feketepiac, a kedvezményezett szerveze; tek monopolhelyzetbe kerültek, érdekszövetséget teremtettek, és tágra nyíltak a kiskapuk. Éppen azok, amelyeket szeretnénk megszüntetni. NYILAS GYÖRGY RÓZSA ENDRE Búcsútlanul A láng-kaszaholta mezők, sívó homokon süket izzás. Ott állsz valahol, hamufényben. (Túlhirtelen esteledik ránk.) Ott vársz. Zsugorogva tapad bőrödre az éjszaka hámja. Üres ég forog és csavaroz le a földbe, a rög-kalodába. Sínpáron a hold varrata; szemedben a könnytelen urnák. Begyógyul a csendtől a szád, de árok hujjogatja a hurrát. Kifakadnak a régi hegek! Az új sebek — elvarasodnak... A csikket a porbá pöccinted; 'körmödre ne égjen a holnap! DE CHIRICO: TENGERESZEK KASZARNYAJA Szimbólumok változásban A 26, szegedi nyári tárlat a tematika tükrében Amikor Kánig Róbert Pegazusának azt a címet adta, hogy Szimbólumok változásban, napjaink lényegére tapintott. A miivészetek ősi jelképe megfosztva szárnyaitól magányosan nyerít, toporzékol karámja kerítésének fogságában. S nem csupán ez a mű, de olyan társai is, mint Tölg-Molnár Zoltán Évszak nélkül című festménye. El Kazovszkij megkötözött szirénje, Iván Szilárd angyallal harcoló emberalakja a művészetek elbizonytalanodására, gazdasági-társadalmi-művészeti közéletünk új viszonyai között a helyzettudat keresésére, a tájékozódás zavarára utal. Arra az állapotdiagramra, melyre a tárlatot megnyitó Békés Imre. az MNK Művészeti Alapjának igazgatója is utalt, hogy egyszerre hullott a művészek nyakába az új adórendszer. melynek valós vagy még csak vélt hatásai tartózkodásra késztetik őket; a gazdasági gondok miatti döntés, miszerint az állami mecenatúra — mely évtizedeken át, ha nem is biztos megélhetést, folyamatos munkát, de reményt jelentett — mérsékeltebben tudja kivenni a részét a művészek támogatásából; s hajelei mutatkoznak is, az új művészetpártolás, a kisebb-nagyobb közösségek anyagi áldozatvállalásával létrejövő alkotások és az adományokból születő művek lehetséges és járható pályái még sok helyütt ingoványosak, kétes értékűek, esetlegesek, nem minden esetben értékcentrikusak. gyakrabban megfendelö-orientáltak. Ezt a zavarodottságot és bizonytalanságot egyértelműen kifejezi a mostani seregszemle. Átlagosan közepes színvonalával, a visszaköszönő témákkal, „minthamárláttamvolna" alkotásokkal. a művészet vállalkozó kedvének visszafogottságával, a jelentős stílusok. műfajok és tematikák képviselőinek távolmaradásával, a régebben együtt jelentkező generációk rostálódásával, a tehetetlenségi nyomaték értékeivel és a kibontakozás halovány fénypásztáival. (Mindennek ellenére azt hiszem, nem az a megoldás, amit néhányan már pedzettek, hogy megszüntessék vagy átmenetileg ritkítsák a nyári tárlatok sorát, amely immár harminc éve része a szegedi ünnepi hetek művészeti programjának. Hanem a gyökerek föltárása, az alaphelyzet tisztázása — mely jórészt már művészeteken túli kérdések özönét veti föl — lehet a Pegazus új szárnyra bocsátásának esélye. Éppen ezért remélhető korrekciójuk, változásuk, alakításuk. Nem is beszélve arról az igazságról, hogy ,a nehéz helyzet hadat üzen a rutinnak, a megszokásnak, a kényelemnek. elókényszeríti a gondolkodás téremtó szikráit, az ötleteket, az új megközelítéseket. S a nyári tárlatnak is lehetnek megújulási pályái, így éltető reményei is.) A tárlatokat leginkább a műfajok vagy a stílusok felól szoktuk megközelíteni. esetleg egy-egy kiváló alkotó magasleséről. Ez a mostani tárlat alkalmat ad arra, hogy szokatlan módon, a tematika felól közélítsünk felé. Tehát azt nézzük meg, hogy mire képesek a művészek, ha teszem azt portrét festenek, mintáznak, ha a tájélményeiket szeretnék megosztani velünk, vagy egy enteriőrben vélik fölfedezni mondanivalójukat. Talán azért is kívánkozik most ez a megközelítés, mert hiányoznak a valóban kimagasló, mértékadó művek; mert kevésbé karakterizálódtak a máskor oly pregnánsan jelenlevő stílustörekvések; nem eléggé hangsúlyosak a „frissen festve" szándékok, a neo-, a transz- és posztavantgard kísérletek, távol maradtak olyan fontos csoportok példának okáért, mint a mindig erőteljes szociografikus töltetű új naturalisták. Tematikai kalandozásainkat kezdjük a portré és az emberábrázolás lehetőségeinél. Benes József, mintha csak segíteni akarna, hagyományosan kötözött, ám ezúttal főként festett figurái közül az egyiknek ezt a címet adta: Portré forradással. Ez a heg, ez a forradás, ez a seb ott található szinte minden alkotáson, mint a sérült, testileg vagy lelkileg megbántott személyiség stigmája. De lehet ez a harmóniát sértő „hiba" akár művészi bizonytalanság, elrajzolás. utánérzés, ismétlés,, közhely. Előbbire jó példa Sváby Lajos Önarcképe, egy vívódó művész önigazolásának, önkeresésének és helyének, azonosságtudatának, feladatvállalásának keresése. S ha ma ilyennek tudja önmagát, akkor nem csupán belső békéje ingott meg, de környezete, társadalmi-művészi közege is szembenézésre késztet — valamenynyiünket. Hasonlóan reményvesztett Töttösi Sándor. Két — a sorból messze kiemelkedő — érmének feiülete, mint az ár levonulása után a repedezett föld, mely .emberi arcot mintáz: megtört és szenvedő tekinteteket. Mellettük „csak" profi munkáknak tűnik Fritz Mihály Varga Mátyásról, Szathmáry Gyöngyi Petri Gáborról készített érme; rutinfeladatnak Egyed Emma szegedi portrésorozata — Dugonics András, Tömörkény István. Móra Ferenc és Juhász Gyula közhelyarca —; kedves munka Zsin Judit Kocsis Zoltánról mintázott kisbronza. Méretében, megközelítésében, megoldásában elhibázottnak, merevnek, sematikusnak érzem a Timár Józsefről. Erdei Ferencről, Gyarmathy Attiláról, Szenthelyi Miklósról készített szoborportrékat (Kampfl József, Kaubek Péter, Tóth Sándor, Pató Róza alkotásai). Návay Sándor Strawinskyja pedig egyenesen utánérzés, a szódásüveg-monokli visszaköszön régebbi szobrokról. Összekapcsolódik bennem Kovács Péter évek óta szorongva, kegyetlenül és hittel végzett íélekanalízise Szabó Tamás test-lélek, figura-és árnyék elemzéseivel, melyek mindenekelőtt bravúros öntéstechnikájukkal lenyúgözóek. Gyémánt László popos önarcképe reményeim szerint nem a beletörődést, hanem a vállalást sugallja: „Áldjon vagy verjen sors keze... " Többen keresik mai kérdéseikre a választ a múltban, részint a prehisztorikus korok leleteiben, részint a biblia alakjaiban és történéseiben, részint a művészettörténet, a kultúrhistória tanulságaiban, a színház, a cirkusz, a komédia sűrített világában. Nézzük sorban. Mítoszok, bálványok, idolok üzennek a múlt kodéból. Veress Pál Menekülő bálványa és El Kazovszkij kipányvázott szirénje megrázó alkotások. Katona Zsuzsa Szfinszk-e, Gerle Margit és Papp György Idoljai értelmes jelek. Várady Sándor Antigonéja, Szabó dván Elektrája, Pálfy Gusztáv Mars-istene viszont mindössze illusztrációi ismereteiknek. A biblia-ihlette művek sorából Püspöky István az emberi kiszolgáltatottságot sugalló bordarácsai katartikusak Kalmámé Horoczi Margit csipkefinomsággal tud szólni a szeretetről. Kéri László mind dúsabb festöiséggel a megszögelt mártír üzenetéről, Kóka Ferenc szomorú groteszkséggel -a háború ellen Az utolsó vacsora esélyeiről. Varga Géza Jónás-sorozata illusztratív. Fontos Sándor Ráchel-élménye még kiérleletIcn, elsősorban festói eszközeiben. Ami az utalásokat, idézeteket, parafrázisokat, metamorfózisokat illeti, hadd emlékeztessek Nagy B. István évek óta teljesedő Greco-tanulmányainak sorozatára, Tóth Ernő Szentivánéji álom-látomására. Galambos Tamás figyelmeztető Csontváry-parafrázisára, Kis Nagy András történelmi alakoknak emléket állító kisplasztikáira, a Rákóczi-ihlette A fejedelemre és a Mátyás királyra. Sulyok Gabriella Babits-, Szabolcs Árpád Benkó Attila-.- Mészáros Mihály Bartók-illusztrációira. Természetesen ezek a visszautalások, kötődések sok- ' féleképpen, más-más formában, különféle színvonalon születtek. A tájmegközelítések, természetábrázolások pólusait tafán érzékelteti Tóth Pál precíz, tudományos igénnyel és művészi alázattal készített sorozata, a Lapok a természetkönyvemból és Elekes Károly Tájképfoltok címet viselő pompás analízissorozata. Közöttük realista tájképeket (Kántor Andor: Ósz a Dunakanyarnál), expresszív élményt (Vilhelm Károly: Tavaszi kép), tektonikus erök érzékeltetését (Kiss György éremsorozata), lírai újrafogalmazásokat (Tenk László két festménye), eredeti avantgard megközelítést (Polacsek Kálmán: A táj felett) és újmódi szándékokat (Boros István: Táj-átalakítás) egyaránt találhatunk. Az enteriőr a belső tér és ember viszonyának, az embert körülvevő tárgyaknak együttese. Mütörténeti bizonyíték, mennyire jellemezhető egy ilyen közegben emberi sors, történelmi korszak, ízlés, világkép, divat. A mai festők inkább a lélek tereit festik, hitünket, reményeinket táplálják vagy elmagányosodásaink veszélyeit sejtetik (Krajcsovics Éva, TölgMolnár Zoltán, Vály Dezső, Vojnich Erzsébet), kis ünnepeinket idézik (Bakacsi Lajos, Nóvák András), mindennapi közegeinket dokumentálják (Bér Rudolf, Kovács Béla), új dimenziókat, nagyobb és látványosabb tereket nyitnak (Lázár Pál), a külső világot szembesítik belsó önmagukkal (Zala Tibor). Shogy vannak, akik nem férnek a skatulyákba, az vagy eredeti nagyszerűségükön, vagy magányos jelentkezésükön, esetleg cseppfolyós műveiken múlik. (Péter Ágnes, Földi Péter, Dohnál Tibor, Joláthy Attila). S „hogy jószerével nincs csendélet, életkép, folklorisztikus feldolgozás — ugyan kérem, korszerűtlen témák! Kötelességem a tényt leszögezni: 48 szegedi művész közül mindössze tizenegyen szerepelnek a tárlaton. (Néhányan még eljutottak a zsűriig, mások nem is próbálkoztak.) Nem jobb a helyzet, ha a táj alkotóit keresem, a vásárhelyieket, a csabaiakat, a csongrádi, a gyulai, a makói művésztelep tagjait. Amikor a jövőről gondolkodunk, ezeknek a jelenségeknek is a mélyére kell nézni. Nemcsak a szakma presztízse forog kockán. A változásban sem csupán a szimbólumok bucskáznak át a fejünkön. TANDI LAJOS