Délmagyarország, 1988. augusztus (78. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-18 / 197. szám

2 1988. augusztus 11., csütörtök 2 Megholt Ziaul Hakk ö Új-Delhi (MTI) Ziaul Hakk pakiszláni el­nök szerdán repülőgép­szerencsétlenségben életét veszítette. A pakisztáni rá­dió közlése szerint az elnök katonai egységeket tekintett meg az ország Pandzsáb tar­tományában é6 úton hazafe­lé repülőgépe lezuhant. A gép fedélzetén tartózko­dott /nég rajta kívül Ahtar *Abdul 'Rahman tá­bornok, a pakisztáni fegyveres erők egyesí­tett parancsnokságának el­nöke, Arnold Rapahel, az Egyesült Államok Iszlámá­bádban akkreditált nagykö­vete és több rpagas rangú pakisztáni ¡katonatiszt. A szerencsétlenség rövid­del azután történt, hogy a repülőgép felszállt a Pand­zsáb tartománybeli Bahával­purból. Az elnöki teendők ellátá­sát a szenátus elnöke, Gú­lám Iszhak Hán vette át. Cuellar 36 millió dollárt kért £ New York (AP) Szerdán a fótitkár kérésé­re összeült az ENSZ köz­gyűlése. Pérez de Cuellar azt kérte a nemzetek képvi­selőitől, hogy gyorsan hagy­ják jóvá az Irak és Irán közti tűzszünetet ellenőrző katonai megfigyelő csoport és az annak munkáját meg­könnyítő kiszolgáló személy­zet tevékenységéhez szüksé­ges pénzügyi fedezetet. A fótitkár 35,7 millió dollárt kért az első három hónap­ra. A közgyűlés költségve­tési bizottsága már koráb­ban jóváhagyta az összeget. Az Arab(Perzsa)-öbölben szombattól hatályos a tűz­szünet, betartását 24 nemzet 350 fegyvertelen katonai szakértője fogja a helyszí­nen ellenőrizni, 950 fős ki­segítő személyzet segítségé­vel. Kedden elindult Belg­rádból Bagdadba a megfi­gyelő csoport főparancsnoka, a jugoszláv Szlavko Jovics tábornok is. A másik hábo­rúzó fél fővárosát, Teheránt, várhatólag csütörtökön ke­resi fel először. Republikánus tanácskozás © New Orleans (MTI) Az utolsó függő kérdésre is megadták a választ a Re­publikánus Párt elnökielölő tanácskozásán. George Bush. a párt elnökjelöltje az előze­tesen közzétett dátumnál két nappal korábban közölte, hogy kit választ maga mel­lé alelnökielöltül: Bush vá­lasztottja Dan Quayle (ejtsd: kvél), Indiana állam 41 éves szenátora, a párt konzerva­tív jobboldalának egvik Dro­minens vezetője, aki azon­ban országosan igen kevéssé ismert politikus. Kiválasztása tovább erősí­ti azt a benyomást, hogy Bush a párt iobboldalának támogatását igényli elsősor­ban. Elutasítás Maziluval nem találkozhatnak az ENSZ.képviselök £ Genf (Reuter) Románia nem teszi lehe­tővé, hogy az Egyesült Nem­zetek Szervezete egyik albi­zottságának. két megbízottja Bukarestbe utazzon és talál­kozzon Dumitru Mazilu professzorral — közölte Jan Martenson, a világszervezet főtitkárának emberi jogi kérdésekkel foglalkozó he­lyettese szerdán Genfben. Mint ismeretes, Mazilu professzornak romániai em­beri jogi kérdésekről szóló jelentést kellett volna ösz­szeállítania és azt Genfben előterjesztenie az ENSZ egyik albizottsága előtt. A professzor még áprilisban le­velet juttatott el a testület elnökéhez, melyben közölte: rendőri megfigyelés alatt áll, s útlevelét bevonták, mert nem volt hajlandó abba­hagyni a jelentés összeállí­tását. A román hatóságok ezzel szemben azt közölték az ENSZ-albizottsággal, hogy a professzor szívbetegsége miatt nem utazhat el Ro­mániából. Jan Martenson közlése szerint a New York-i román ügyvivő szerdán juttatta el Bukarest válaszát az ENSZ­hez. Ez azt hangoztatja, hogy az ENSZ titkárságának nincs joga beavatkoAi egy ország kormánya és állam­polgára közötti ügybe. Bár­miféle nyomozás Bukarest­ben a román belügyekbe va­ló beavatkozással lenne egyenlő — olvasható a vá­laszban. Ötvenéves a Magyarok Világszövetsége írta: Randé Jenő, az MVSZ főtitkára Csehszlovákiai magyar és szlovák írók tiltakozó nyilatkozata Európa rémképe a buldózerpolitika * Jugoszláv és NSZK lapvélemények © Prága (MTI) Csehszlovákiai magyar és szlovák írók nyilatkozatban ítélték el a romániai „tele­pülésrendezési" tervet. — Aggodalommal tölt el bennünket a Romániában élő nemzeti kisebbségek helyzete — zsugorodó em­beri, nemzetiségi jogaik és újabban a készülő „telepü­lésrendezés" — áll az illeté­kes helyekre eljuttatott do­kumentumban, amely a „buldózer-politikát" „Európa rémképének", „a megsemmi­sítés politikájának" minő­siti. „Minden olyan terv és szándék, amely az ember létrehozta értékeket káro­sítja, megsemmisíti, szocia­listaellenes, emberellenes" — állapítják meg az irók, majd állásfoglalásukban így folytatják: „Aggódunk azért a 8000, románok, magyarok, szászok, svábok, moldovánok, cigá­nyok, törökök, tatárok, szer­bek, horvátok, zsidók és szlovákok lakta településért, amelyek megsemmisítését a román vezetés elhatározta. Egy elvakult határozat olyan értékek szétzúzója lesz, ame­lyek hosszú évszázadok em­beri, kulturális és nemzeti erőfeszítésének eredményei és tanúi. Az emberi méltó­ság drasztikus megsértésével, az egyén és népcsoportok jogainak és szabadságának cinikus semmibevételével állunk szemben." ,,A politika minden olyan mozdulata, amely emberelle­nes, az országhatáron túl is súlyosbítja a terheket. Egész Európában, az egész világon növeli a feszültséget. A Ro­mániában élö nemzeti ki­sebbségek ügye elveszíti he­lyi, belpolitikai jelentőségét. Románia nemzetiségi politir kája európai feszültséggóc­cá válik. Mélyen átérezve azt a ki­szolgáltatottságot és tehetet­lenséget, amely nyelvétől, vallásától és nemzeti hova­tartozásától függetlenül min­den aggódó és igaz embert sújt ma Romániában, tilta­kozunk a román vezetés emberellenes és nemzetiség­ellenes intézkedései ellen, tiltakozunk a megsemmisítés ellen, a buldózerek nemzeti­ségi politikája ellen!" — olvasható végezetül a nyi­latkozatban, amelyet har­minchét csehszlovákiai ma­gyar és szlovák író írt alá. © Belgrád (MTI) Az újvidéki Dnevnik két teljes újságoldalon tárgyal­ta szerdán a romániai nem­zetiségek helyzetét. A jugoszláviai napilap megállapította: Európa új­kori történelmében példa nélkül áll az a kísérlet, hogy századunk végéig több eztr falvat leromboljanak „a ro­mán ember XXI. századi boldogabb jövőjéért folyta­tott harcának" jegyében. Ugyanakkor a tervekből ki­derül, hogy ez a „boldogabb jövő" elsősorban Erdély nemzetiségek lakta területeit, fogja érinteni. E területek lakossága nyílt elégedetlen­séggel reagált a tervre, amely megsemmisítené nem­zeti gyökereit és végleges beolvasztását jelentené. A Dnevnik egy másik cik­ke a romániai szerb, hor­vát és szlovén nemzeti ki­sebbség helyzetét tárgyalta. Bukaresti hivatalos adatok szerint Romániában 34 000 szerb, 7500 horvát, 1200 ma­kedón és 700 szlovén : él. Megjegyzi az írás, hogy ők, a „korszerűsítési tervről" a külföldi tájékoztató eszkö­zölt jelentéseiből értesültek, s kezdtek ráébredni arra, hogy ez számukra is végze­tes lehet © Hamburg (MTI) A romániai helyzettel és különösen az országban élő német nemzetiségűek sorsá­val kapcsolatos nyugatné­met tanácstalanság csendül ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung, illetve a Stuttgar­ter Nachrichten szerdai szá­mában megjelent kommen­tárokból. A Frankfurter Allgemeine, a viszonylag konzervatívabb polgári körök igen tekinté­lyes lapja azt vizsgálja, le­het-e valamit tenni a román faluromboló politiká ellen. — Aki szankciókat követe! — írja —, annak meg kell mondania, hogy tulajdon­képpen milyenekre is gon­dol. Hiteleket nem vesz fel Románia, s ha további im­portícorlátozásokkal próbál­koznának a nyugati orszá­gok, akkor azt elsősorban Románia lakossága érezné még. A nagy példányszámú Stuttgarter Nachrichten sze­mély szerint bírálja Hans­Dietrich Genscher külügy­minisztert és a koalíciós pártok vezető politikusait, akik — szerinte — nem emelik fel szavukat kellő nyomatékkal a romániai kisebbségek védelmében. A „keményebb kéz" cél­ravezető voltát illetően te­hát eltérnek a nézetek az NSZK-ban: a közvélemény hangulatára figyelő sajtó erőteliesebb felháborodás­sal ír a romániai dolgok­ról, mig a felelős döntés­hozók orgánuma a lehetősé­gek józan felmérését tartja szem előtt. Abban azonban egyetért a Frankfurter All­gemeine Zeitung és a Stutt­garter Nachrichten, hogy a romániai németek fejenként nyolcezer vagy akárhány márkával történő kiváltása nem oldja meg a gondokat. A Magyarok Világszövet­sége megalakulásának előz­ményei hosszú jdőre nyúl­nak vissza. A múlt század végén megindult tömeges ki­vándorlás már a század ele­jén olyan komoly gondokat okozott, hogy 1902-ben az Országgyűlés napirendre tűzte a kivándorlási tör­vény tervezetének vitáját, melynek néhány hozzászólá­sa rávilágított a kivándorlás valódi okaira. Czernoch János hozzászó­lásából : „ ... A javaslathoz csatolt indoklás elmondja, Jjogy az egyik fő ok a folytonos sze­gényedésben rejlik; hogy to­vábbá a kereseti alkalmak hiánya okozza a kivándor­lást. Én mindezeket elfoga­dom, és a magam részéről is ezekben látom a fő oko­kat. Azonban egy hiányt lá­tok a javaslatban, és ez az, hogy nem mutat rá a ki­vándorlás egyik fő okána, amely legalábbis a Felvidé­ken dívik, és amely nem más, mint a közigazgatási tisztviselők helytelen maga­tartása és bánásmódja ® néppel szemben." Magyarország legnagyobb embervesztesége: 1871—1914 között mintegy 1,3 millió­nyian vándoroltak ki Ame­rikába. Pontos szám a ma­gyar és az amerikai statisz­tikák különbözősége miatt nem állapítható meg. Az akkori kivándorlás jellemző­je az ideiglenesség volt A kivándorlók nagy része amolyan vándormadárnak nevezhető, ha sikerült a ha­zai boldoguláshoz szükséges­nek vélt összeget megtakarí­trni, hazatért. Volt olyan év, például az 1908-as ame­rikai dekonjunktúra évé. ami kor a visszatértek száma nagyobb volt, mint a kiván­doroltaké. Az első világháború gyö­keres változást jelentett, mivel a hazatérés lehetetlen­né vált. Élttől kezdve a ki­vándorlás jórészt végleges és változó összetételű lett. Nagy vonásokban: a Ta­nácsköztársaság bukását kö­vető politikai emigráció, a húszas években — a koráb­binál jóval szerényebb mér­tékben — újrakezdődő, gaz­dasági indíttatású kivándor­lás, a hitlerizmus elöl me­nekülők a harminoas évek­ben, a második világháború után Nyugaton maradtak, a koalíciós harcok politikai és gazdasági vesztesei, az öt­venhatosok, az azóta legá­lisan vagy illegálisan, Nyu­gatra távozott újabb tíz­ezrek. Becsült számuk 1,2­1,3 millió, ami abban külön­bözik az első világháború előtt kivándoroltak hasonló számától, hogy abban „csak" mintegy egyharmad lehetett magyar, a többi különböző nemzetiséghez tartozott. Az „óhaza", mint beveze­tőben utaltam rá, már a század elején felfigyelt az emberveszteségre, az akkori parlamenti vitának az alap­hangját azonban az ellenzé­ki padsorokból megnyilvá­nuló érzelmi hatások mellett javarészt gazdasági aggodal­mak — az olcsó munkaerő — elvesztése — adták meg. Az első világháború után jelentősen változott a kép:a magyarság egyharmada nem él Magyarország határain belül. A rendszer a Tanácsköztár­saság leverése után egy év­tizeddel még korántsem volt nemzetközileg • elfogadott, amikor 1929-ben összeült Bu­dapesten a magyarok világ­kongresszusa, elsősorban az Egyesült Államokban élő magyarok politikai jellegű támogatására számított. Az ő képviselőik voltak több­ségben a külföldi magyar egyesületek 362 küldöttje között, akikhez a kor fel­lengzős stílusában így szólt báró Perényi Zsigmond or­szággyűlési képviselő: „ még a fák és vifágok 1988. augusztus 18-án ötven éve annak, hogy a Magyarok Világszövetsége alakuló közgyűlése elfo­gadta a világszövetség alapszabályát, amely kimond­ja: A szövetség célja támogatni ihinden olyan mun­kát, amely arra irányul, hogy a külföldön élő magyarok között a magyar nyelvet és kultúrát megőrizze és fej­lessze, az összetartást ápolja, az óhaza és a külföldi magyarok között a kapcsolatokat erősbitse, a külföl­di magyarok életét'és a külföldön elért eredményeit állandóan figyelemmel kisérje. is azt suttogják, hogy •sze­retnie kell ezt a magyar föl­det' még annak is, akinek valamikor vándorbotot adott a kezébe". A világkongresz­szus záróülésén kimondta, hogy „mostani tanácskozá­sával nem tekinti működé­sét befejezettnek". A folytatásra tíz évet kel­lett várni 1938 Magyaror­szágon az eucharisztikus kongresszus éve. Szent Ist­ván király - halála 900. év­fordulójának az éve, a szom­szédos Ausztriában egész Európára, s mint hamaro­san kiderült, Európán túlra is kiható hatással az Ansch­luss, Ausztria nemzeti ön­állósága megszűnésének éve. Amikor a másodszor össze­ülő magyarok világkongresz­szusa ebben az évben meg­alakította a Magyarok Vi­lágszövetségét, _ a hazai po­litikai vezetés nem feltétle­nül németbarát szárnya az angolszász országoktól tá­mogatásra is számított, az ott élő magyarok befolyása révén, a hitlerizmus fenye­getése ellen. Ezért is fogalmazták kö­rültekintően az alapszabályt, ezért nem esett szó revizio­nizmusról, ezért hangsú­lyozta gróf Teleki Pál val­lás- és közoktatási minisz­ter ünnepi beszédében: „Minket nem szavak, jel­szavak, nem jelvények, nem mivoltunkat mesterséges, üres definíciói kapcsolnak össze, hanem nemzedékek öntudata, akarata és hagyo­mányai." Jött a háború, s utána na­gyon gyorsan, 1945 tavaszán, koalíciós alapon újjászerve­ződött a Magyarok Világ­szövetsége, s 1946. május 1­jén meghirdette az új vi­lágkongresszus összehívását. Erre azonban — kora bei i források szerint a Szövetsé­ges Ellenőrző Bizottság kí­vánságára — nem került sor. Az újabb időpont 1948 augusztusa, a tizedik évfor­duló lett volna. Az esemé­nyek azonban másként ala­kultak. Kérdésessé vált, szükség van-e a Magyarok Világszövetségére. A kül ­földi kapcsolatok egyre in­kább a haloldali kanadai és egyesült államokbeli ma­gyar csoportokra korláto­zódtak, majd azok is elsor­vadtak. 1956 után nehéz volt a munka újrakezdése, aminek jelentős dátuma a világ­szövetség újjáalakulása, majd az 1963-as amnesztia­rendelet, amely eltörölte a „tiltott határátlépés" bün­tető j ogi kö vetkezmén ye i t. Elnnek az évnek júniusában Beöthy Ottó főtitkár már így fogalmazhatta meg a világszövetség feladatait: „ . . . a külföldön élő magya­rok minden rétegével érint­keznie kell, világnézeti, val­lási és generációs külön bsé­gekl nélkül,» amennyiben azok ezt szívesen fogadják, és nem ellenségesek egyko­ri hazájukkal szemben." A fél évszázad második felének, az elmúlt huszonöt évnek a története, amire az évfordulón elsősorban emlé­kezünk, már ismertebb a hazai közönség előtt. Az anyanyelvi mozgalom —< melynek feladatát első kon­ferenciáján, 1970-ben, Bár­czy Géza akadémikus így fogalmazta meg: Meg kell tenni mindent annak érde­kében, hogy ne múljon el a magyar ember lelkében az anyanyelv csengése — hoz­ta létre a nyelvi táborokat a Balatonon, Sárospatakon, Baján, s legújabban Eszter­gomban, ezekben 1971 óta sok országból 3 ezer 789 magyar származású gyer­mek vett részt; a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium­ban 1983 óta működő angol —magyar osztályokat, ame­lyekben az elmúlt tanévben 40 külföldi fiatal tanult; a debreceni pedagógus to­vábbképző , tanfolyamot, amelynek az elmúlt 14 év alatt 19 országból 462 részt­vevője volt. 1984 óta rende­ri a magyar fórum, az ér­telmiségi találkozók védnök­sége a szakmai találkozókat, melyeken mérnökök, közgaz­dászok, könyvtárosok, törté­nészek, agrár szakemberek, orvosok folytatnak tudomá­nyos eszmecserét (ezekben a napokban ülésezik a máso­dik orvostalálkozó). Tankönyvek készültek a gyerekek számára, a Magya­rok Világszövetségével kap­csolatban levő európai egye­sületek szívesen fogadnak előadókat, művészeket, zenei együtteseket, tánctanáro­kat. Az 1985-ben Budapes­ten és több vidéki városban rendezett népművészeti fesz­tiválon csaknem 560 külföl­di táncos vett részt. Előké­születben van a második Tisztelet a szülőföldnek ki­állítás, amelyen magyar származású külföldi képző­művészek mutatkoznak be. Az anyanyelvi mozgalom­ban részt vevő hazai és kül­földi szakemberek vitáktól sem mentes együttműködése olyan területeken is hozott eredményeket, mint a könyvkiadás, a nyugati ma­gyar írók alkotásainak egy­re szélesebb körű megis­mertetése lapjainkban, fo­lyóiratainkban. Amikor szeptember 6-án összeül a Magyarok Világ­szövetsége elnöksége, amely­ben ma már jelen vannak Nyugat-Európa, Amerika, Ausztrália magyarságának képviselői, áttekintik az el­múlt negyedszázad eredmé­nyeit, ' aztán kerekasztal-be­szélgetésen vitatják meg a múlt tanulságait és a jövő feladatait. A közelmúlt ha­zai és nemzetközi eseményei szélesítették Magyarország kapcsolatait a nyugati ma­gyarokkal, mint ezt Grósz Károly miniszterelnök ­pártfőtitkár és a magyar emigráció képviselőinek New York-i találkozója is jelezte. Ennek a tanulságait is le kell vonnunk a magunk és a külföldön élő magyarok számára. Ehhez hozzásegít­hetnek a [külföldről meghí­vott vendégek, a Magyarok Világszövetségével kapcso­latot tartó százéves, vagy annál nagyobb múltú egye­sületek küldöttei, s a szom­szédos országok magyarsá­gának képviselői, akik eddig is szívesen látott résztvevői voltak az anyanyelvi konfe­renciának és a magyar fó­rum rendezvényeinek. Az elnökségi ülés, amelynek megnyitóját Stadinger Ist­ván, az Országgyűlés elnöke vállalta, bizonyára megerő­síti azt az eddig vallott ál­láspontunkat, hogy a külföl­dön élő magyarok legyenek a befogadó ország hű állam­polgárai, őrizzék magyar nyelvüket, kultúrájukat, ha­gyományaikat. Ehhez — le­hetőségeinkhez képest — a továbbiakban is szívesen adunk segítséget P

Next

/
Thumbnails
Contents