Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-09 / 163. szám

Szombat, 1988. július 9. 3 w Epül a vásári pavilonsor Tervező társadalomi?) Július 22-én nyit e Szegedi Ipari Vásár, iparosok majdani árusítóutcája, festik a tehát már csak alig két hét van hátra az szökőkút medencéjét, az első kiállítandó eseményig A Marx téri pavilonokban és a tárgyak is megérkeztek már. Persze, a váköztük levő szabad területeken már javá- sárépítők munkájának java még csak ezban tartanak az előkészületek. Épül a kis- után következik... Gondolatok egy közgyűlés űrügyén A zákányszéki téeszelnök-választás másodszori meghiúsulása igencsak elgondolkodtatott. A július 3-1 közgyűlésen sok-sok felszólaló hangoztatta, a helyi pártszervezet, a mórahalmi pártbizottság, az ágazati irányítás, vagyis a megyei tanács, sőt az érdekvédelmi szerv, a téeszszövetség sem befolyásolja az itteni emberek akaratát, ök a két jelölt — Borbás István korábbi elnök, és Gárgyán István főkönyvelő — közül a maguk belátása szerint kívánnak választani. Csakhogy ez a saját akanat igen ingatag talajon állt, s véleményem szerint még ma is kiszámíthatatlan, hogy mit hoz a később kitűzendő, újabb közgyűlés. A bizalmatlanság olyan légköre alakult ki amelyben megdöbbentő módon, még a korábban névre szólóan megszavazott jelölőbizottság és a szavazatszedóbizottság tisztességét is sokan megkérdőjelezték. De hát ezekre a posztokra köztiszteletben álló. mindenki által ismert embereket állítottak. ha ők sem tudiák túltenni magukat „táborbeli" elkötelezettségükön akkor ez már a vég, s igazán nincs miben bízni. Természetesen ezek az emberek visszautasították e feltételezéseket. Csak azt nem tudom, hogv mernek-e még hinni egymásnak. Az elnökhelyettesi poszt beiktatását előzetesen a „kiegyezés" egyik lehetőségé- . nek tekintette a vezetőség. Ugyanis, ha a közgyűlés erre áldását adta volna, mindkét „tábor" embere a hatalomban maradt volna, a . vesztes" is választott pozíció birtokosaként tevekenvkedne. Igen. jogos e volna szó hangsúlyozása, mert a közgyűlés egyhangúlag elvetette ezt a megoldást. Az még Gárgyán István szerint is érthetetlen, hogy akik a vezetőségi ülésen akartál: az elnökhelyettesi beosztást, most hogyan lehettek a leszavazás szószólói. A tagság igen ingerült eb ben a kérdésben, s sokan a gazdaságban és társadalomban érzékelhető mozgás ellenirányaként tekintették, hogy itt. a szövetkezetben szaporítják a vezetői beosztásokat. Kifejtették. nem lehetnek ilyen gazdagok, hogy erre 6Úlyos százezreket áldozzanak. Ezt nem lehetett egyértelműen cáfolni. Mert való igaz, ha a korábban kevesebb szavazatot kapott főkönyvelő marad alul a párharcban. helyettesként ellátta volna volt munkakörét, íev nincs szükség úi ember felvételére. De a szavazás előtt ezt így nem lehetett kijelenteni. Mert ha az elnökből lesz helyettes, a főkönyvelőből elnök, akkor csak kell új főkönyvelőt keresni. Szerintem a sikertelenségben nagy szerepet játszott az „időtényező". Az még hagyján, hogy a tíz órára meghirdetett közgyűlés 11 órakor kezdődött, de ami ezután jött. jobb lett volna elkerülni. Sok-sok. főként személyeskedő felszólalás rabolta el az időt. A legélesebb. a becsületsértés határát súroló támadás a mórahalmi pártbizottságot. s közvetve a zákányszéki pártvezetőséget és a jelen levő titkárt. Szűcs Istvánnét cílozta meg. Ezek után nem tehette meg. hogy ne reagáljon rá, hisz ha a vádak igazak — elvtelenül beavatkoznak a választás menetébe —, s ha valóban személyes. rosszakaratú „törlesztés" motiválta volna őket az elnökkel szemben, akkor ennek igen súlyosak a következményei. Szűcs Istvánné kijelentette, annak idején az elnök minősítése során a kiküszöbölendő hibák feltárása mellett Borbás Istvánt a zákányszéki pártvezetésé-? egyértelműen alkalmasnak találta erre a posztra. S ez a vélemény érvényes a mai napig is. A kettős jelölés nem az ő ötletük volt. azt a tagság ..megszondázása" után a jelölőbizottság vetette fel. A közhangulat megnyilatkozását tiszteletben tartva maguk is a kettős jelölés mellett foglaltak állást. Teljesen a tagságon múlik, miként dönt. Végül fél kettőkor tartottunk ott hogy a két jelölt felkerült a szavazólapra. Ha úgy nézem, semmi helye nem volt már itt a korteskedésnek. szavazni kellett volna inkább, hisz a korábbi közgyűlésnek ez lett volna az egyenes és ésszerű folytatása. Az is a demokrácia értelmezésének egyik bürokratikus vonása, hogv nem készítették el előre a szavazólapokat holott az a közhangulatból előre látható volt nagyon valószínű: e két emberből választanak majd. így a lap elkészítésével együtt a szavazás, és a szavazatok összeszámlálása több mint két órát vett igénybe. Ráadásul azt is sejteni lehetett ez csak tiszteletkör. mert a kétharmados többség úgv sem lesz meg, s az igazi forduló a következő, ahol az 50 százalék plusz egy fp is elég a döntéshez. Hogy mindiári ezzel kezdjenek, az előírások nem tették lehetővé, holott ebben a szituációban ez lett volna az életszerűbb. A második forduló előtt hiába intették „fegyelmezettségre" a tagságot mégis sokan elmentek. A kapuban mindegyik azt mondta, étlen-szomjan nem lehet ezt bírni, mire elkészül — az előző menettel teliesen megegyező — szavazólap, visszajönnek. itt laknak a közelben. Hogy visszajött-e mindegyikük. lehetetlen megállapítani. egy biztos, míg először 744-en szavaztak, most csak 606-an. A határozatképességhez legalább 711 leadott szavazat kellett volna. A végeredmény: százba lahány ember ..kiszúrt" a többséggel, meg talán saját magával is. hisz egv vasárnapot töltöttek itt hiába. Mindezek után következett az uzsonna, a páros debreceni. Ezt én is megvártam, nem is tehettem mást. mert a kocsimmal úgv sikerüli megállni, hogy az utánam jövők teljesen ..körbebarikádoztak". Nem akartam hinni a szememnek a terem majdnem teli volt emberrel, megítélésem szerint alig hiányoztak az asztaloktól. Ha ez így igaz, akkor az itilevök egy része _ is bojkottálta a szavazást, s ez már nem naivitás. hanem keménven a „játszmához" tartozó lépés. E szerint voltak olyanok, akiknek ez a döntésképtelenség — ki tudja, milyen logika szerint — a cél. Engem leginkább az zavar, ismét 1—2 hónappal meghosszabbodott az átmeneti állapot, s így már fél év megy el ezzel a személyi kérdéssel. A feszült légkör prolongálva. Igaz. a volt elnököt a következő választásig ismét megbízták az ügyek vitelével, s a gazdálkodás folyamatosságát nem fenyegeti veszély, de kérdés, hogy a tagság é& vezetőség képes lesz-e. félretéve a nézeteltéréseket, a munkára koncentrálni. T. Ss. I. N

emcsak a magyar gazdaságra, a gazdaságpolitikára és a gazdaságirányításra, hanem a közép- és rövid távú népgazdasági tervezésre is nehéz idők járnak. Bár országunk gazdasági teljesítményei tagadhatatlanok, az egy főre jutó adósságot tekintve, Magyarország a világ egyik legeladósodottabb állama. Ma egyre csökken a társadalom tűrőképessége, a korábbi hibák, mulasztások mind jobban kirajzolódnak, s felszínre kerül a velük kapcsolatos türelmetlenség is. Növekvő feszültségek és azonnali megoldást sürgető gondok kötik le ma a legtöbb vállalati vezető figyelmét. így óhatatlanul kevesebb energia és vezetői figyelem jut a koncepcionális munkára, a stratégiai döntések előkészítésére. Ugyanakkor a korábban kialakult gazdasági, piacj technológiai struktúrák gyors avulása, elértéktelenedése kényszerítő szükségszerűséggé teszi a szerkezeti megújulást a vállalati és népgazdasági szinten egyaránt. Ma már nincsenek tartalékok az elosztásban, azaz nincs további visszavonulási lehetőségünk — meg kell oldanunk a termelési struktúra átalakítását. Már látható, hogy a spontánul kialakuló, felszabaduló erők érvényesülése lesz a döntő a fejlődésben — hagyni kell, hogy a piac maga alakítsa ki azokat a formákat, amelyekre szüksége van. A nyugati országok számos példája bizonyítja, hogy az alulról jövő fejlődés adja a legnagyobb gazdasági hatékonyságot. A gazdaságirányítás demokratikusabb módszere nálunk mindenekelőtt és döntően a termelés fokozottabb demokratizálását igérjyli — vissza kell helyezni jogaiba a tudományos tervezést, persze, nem a régi értelemben. A piacra alapozott zöldségellátás ma relatívan jobb, mint a központilag vezérelt telefonellátás — az állami intézményrendszer működése, a központi gondoskodás és előrelátás ésszerű és tervszerű lehet, am sokszor azokon a területeken történik előrelépés, amelyekre az nem terjed ki. A tervezési folyamatok demokratizmusának mechanizmusára jellemző, hogy az nem kapcsolódik kellő rugalmassággal egyes társadalmi csoportok és rétegek érdekeihez, érdekérvényesítési törekvéseihez. Némi túlzással azt mondhatjuk: ma még szinte „államtitokként" kezeljük azokat a tervezési es irányítási módszereket, amelyeknek széles körű kritikai elemzésre lenne szükségük. Évek óta ismert feladat a már létező demokratikus formák tartalommal való megtöltése, ez azonban mindeddig vágyálom maradt. A tervezés demokratizmusának érvényesülése és a fejlesztési lehetőségek nem különithetők el a politikai rendszer működésének sajátosságaitól. A valódi piaci reformot jelentő intézkedések késésének oka nem elsősorban az ideológiai vaskalaposságban rejlik, hanem az intézményrendszer hierarchikus felépítésében. Az, hogy a központi gazdaságfejlesztési, a társadalmi és gazdasági, meg a cselekvési programok többségét, s a középtávú kutatási-fejlesztési tervet is az ötéves tervvel hagyták jóvá, valódi eredményként könyvelhető el. De továbbra is adósak vagyunk azzal, hogy értékeljük a vállalati tervezői munkát, közelebbről a vállalati középtávú stratégiai tervezést. Az 1981—85-ös időszakra szóló hatodik ötéves tervünk és az éves tervek láncindexei alapján számított ötéves terv döbbenetes különbsége mutatja, mennyire nem beszélhetünk tervszerűségről, még középtávon sem. Pusztán konstatáljuk: a vállalati stratégiai tervezés hol ós miben tér el a népgazdasági tervtől, s utána azt gondoljuk, hogy a szabályozók majd elvégzik az összehangolást. Az éves tervek (amelyek nagyjából teljesültek) és az ötéves terv közötti sokkoló hatású eltérés láttán felvetődik a kérdés: ha már a középtávú terv is ekkora bizonytalansági tényezőt hordoz magában, akkor mi a realitása a hosszú távú tervnek, a hosszú távú tervezés által felvázolt jövőképnek? A hosszú távú tervezés kétség kívül legnehezebb feladata az, hogy megpóbálja körvonalazni egy korszerű szocialista gazdálkodás modelljét. Persze, régi magyar betegség az, hogy amikor a dolgok kedvezőtlenül alakulnak, az összefogás helyett a széthúzás, az egymásra mutogatás erősödik fel. Ezek a jelenségek tapasztalhatók egyfelől a gazdaságirányításon belül, másfelől az állam és a vállalatok közötti kapcsolatokban. Az utóbbi időben ismét tapasztalhatók olyan jelek, hogy romlik az állami irányítás és a vállalatok vezetői között a kapcsolat. Egyesek „bizalmi válságot" is emlegetnek, holott jórészt arról van szó, hogy a nézeteltérések és kibontakozott viták egyik alapvető kérdésévé egyre inkább az válik, hogyan értelmezzük a népgazdaság tervszerű irányítását, és hogyan tudjuk azt biztosítani. Furcsa ellentmondásnak lehetünk szemtanúi, ha a tervezés könyvtárnyi irodalmában elmerülünk: az egyik oldalon a munkák végeláthatatlan sora, a másikon pedig egyfajta eredménytelenség, illetve az átfogó tervezés hiánya. Nem nehéz kimutatni, hogy mennyire kidolgozatlan, hiányos még a tervszerűen szabályozott szocialista piacgazdálkodásnak nemhogy az általános, szintetizáló elmélete, de még az elemző leírása is. Jó negyedszázada fogalmazta meg Alfréd Zauberman híres (tréfának szánt) „tételét", miszerint „egy ország fejlődése fordítottan arányos közgazdaságtudományának fejlettségével"; persze, a magyar közgazdaságtudomány sem képes a kör négyszögesítésére — nem lehet összeválogatni a piacból, az állam; beavatkozásból csak a jót, s ezt összeházasítani a szocialista eszményekkel. Az eredeti, leginkább Ausch Sándor neve által fémjelzett, szabályozott piaci integrációs modell azonban az elmúlt két évtized során már több oldalról is megvalósíthatatlannak bizonyult. A nyolcvanas évek intézkedései (ágazati minisztériumok megszületése, a nagyvállalati monopóliumok gyengítése, a. decentralizálás, a bankrendszer átalakítása, adóreform) mérsékelték a következményeket, de a konvertibilitás megteremtése, a radikális bérreform és a gazdasági folyamatok monetarizálása nélkül, nem egyértelmúsithető a helyzet. A

kérdés változatlan élességgel vetődik fel: vajon tudunk-e a következő időszakban úgy dolgozni, hogy munkánknak nagyobb értéke és több eredménye legyen? Más szavakkal kifejezve: hosszú távú tervezésünk képes-e kidolgozni a stagnálásból kivezető út és a gazdasági felzárkózás stratégiáját; sikerül-e tervezési rendszerünket úgy kifejlesztenünk, hogy a középtávú terv mintegy a hosszú távú terv „lebontása" lehessen, s ily módon a stratégia uralkodjon a taktika felett? Ma már aligha kétséges, hogy a tervezés egésze kevéssé tudja integrálni a haladó lehetőségeket, n^m lehet a népgazdasági tervezésből levezetni a vállalati tervek tematikáját és metodikáját sem, de ez mit sem változtat azon, hogy a modern, piacra orientált vállalati gazdálkodás elképzelhetetlen vállalati taktika, stratégia nélkül, következésképpen a vállalati tervek kidolgozása nem törvény szabta kötelezettség, hanem mindenekelőtt a gazdasági kényszer követelménye. Igaz ez még akkor is. ha a gazdaság kiélezett helyzetbe kerül. Dányi László A kiemelt családi pótlékról A Minisztertanács rendelete alapján 1988. július 1jétől kiemelt összegű, havi 2200 forint családi pótlék jár annak a nevelőszülőnek, aki háztartásában tartósan beteg, illetőleg testileg, vagy szellemileg fogyatékos, állandó felügyeletet igénylő állami gondozott gyermeket nevel. Mivel a kiemelt öszszegú családi pótlék megállapításához szükséges adatokkal a folyósító szervek nem rendelkeznek, ezért azt a nevelőszülőknek írásban kell kérnie attól a szervtől, amely a családi pótlékot (jövedelempótlékot) jelenleg is folyósítja. Tizenhat éven aluli beteg gyermek esetében a kérelemhez csatolni kell a gyermek lakóhelye szerint illetékes körzeti gyermekorvos, ennek hiányában a körzeti orvos igazolását. Tizenhat évesnél idősebb beteg gyermek esetében pedig azt, hogy a gyermek munkaképtelenségét kétharmad részben elvesztette, a lakóhely szerint illetékes szakorvosi rendelőintézet, gondozóintézet, vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ápolás esetén a gyógyintézet szakorvosa igazolja. Nem kell a kérelemhez az illetékes egészségügyi szerv újabb igazolását beszerezni, ha a nevelőszülő már eddig is azon a címen részesült családi pótlékban, ha a kérelmüket késedelmesen nyújtják be. a megemelt összegű ellátásra visszamenőleg is, legfeljebb 6 hónapig — de legkorábban 1988. július l-jétől — jogosultak (MTI) Több tégla a lakosságnak A Tégla- és Cserépipari Tröszt üzemeinek dolgozói az első félévben csaknem 2700 családi ház felépítéséhez elegendő falazóanyaggal. 107 millió téglával többet gyártottak, mint a múlt év azonos időszakában. Változatlanul nagy a kereslet az iparág termékei iránt, ezért az év elején meggyorsították a berendezések nagyjavítását és a szokásosnál több héttel hamarabb kezdték meg a termelést az iparág hagyományos gyáraiban. Az év első felében közel 50 millió darab tetőcsereoet fvártottak. 3 millióval többet mint egy évvel korábban. A többlet mintegy ezer családi ház tetőszerkezetének befedésére elegendő, a cseréuigények azonban még mindig meghaladják az iparág termelési lehetőségeit. I