Délmagyarország, 1988. július (78. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-30 / 181. szám

Szombat, 1988. július 30. DM] [magazin ® Juhász Gyula erdélyi versei A síegcdi költő nem járt Erdélyben. Csak az erdclyszéli. az ún. Partiumhoz tartozó városokban. Máramarosszigeten és Nagyváradon élt rövidebb-hoszszabb ideig. 1906 ószén a márámorosszigeti piarista gimnáziumban kapott helyettes tanári állást: mindössze egyetlen tanévet töltött ott Arany János nyomait kereste (Az Iza partján) a ortodox zsidók szertartásain mélázott el (A kis Tisza hídján), román fiatalok tragédiájával való együttérzésének adott hangot (Florica), de leginkább magányosságát! kesergett, vágyott vissza édesanyjához, szülővárosába. Egészen más volt Nagyváradon, amikor 1908 februárjában a premontreiek gimnáziumában helyettesítő világi tanárként kultúrás. pezsgő környezetbe került. A holnap vezéregyénisége, költő, színkritikus, publicista, daljátékszerzó... A „víg Váradon" töltött három éve életének legemlékezetesebb korszaka lett (Várad). Erdélyi versei azonban csak utóbb, az elsó világháború alatt és után szaporodtak meg. Az 1916. évi váratlan román betörés miatt magyarok ezrei menekültek cl, s Makóra is jutott belőlük, ahol akkor Juhász Gyula tanított (Az erdélyi gyermek). Csaknem egy évtized múltán szintén Makón írta Erdély özvegye című versét: a hazatérni soha többé nem tudó menekültek még akkor is gyászolták elvesztett szülőföldjüket. Trianon után születtek Juhász Gyula ún. városversei, amelyeke» Nefelejcs címmel ciklusba szerkesztett, s e címmel kötetének címadójává tett. Ezeket a verseket hiányolta Illyés Gyula Juhász Gyula összes verseinek újabb kiadásaiból. Pedig — egy kivétellel — ma is olvashatók, csak keletkezési idejük szerint szétszórva. Arad címú verse is csak azért maradt ki, mert Magyarország jelzójekent a csonka szerepelt benne, s annak idején oly óvatosak voltunk ebben is. nehogy megsértsük túlérzékeny szomszédainkat. Pedig Juhász Gyula enemú versei nem azonosak a Horthykorszak terméketlen, kardcsörtető irredentizmusával. Érdemes megfigyelni: ó az elcsatolt területekben mindig a magyar történelem és irodalom emlékhelyeit siratta, különösen azokat, amelyekhez az ó fájdalmas, az emlékezésben mégis megszépült ifjúkorának élményei is fűződtek. Itt csokorba szedett versei is ezt bizonyítják. Már alig írt. amikor az Erdélyi Szépmívcs Céh halinakötésú könyvei — fehér köntösben fekete betúk. köztük Tamási Áron regényei — ceruzafogásra késztették a Fodor utcai remetét. Ezekről a könyvekről írta utolsó, cím nélküli versét, rögtönzését (Erdélyből jönnek...). P. L. Az erdélyi gyermek Idegen utcák köveit csak rójja. Fekete vihar szele elsodorta. Tegnap kicsiny volt. örült víg mesének. Adjatok néki menedéket! Egy kertre gondol, csöndes ősi házra, Nagy hintalóra. ódon bibliára. Játéka olyan korán ért ma véget. Adjatok néki menedéket! Erdély: ez nem szó neki. Dús valóság. Öröm és napfény, kenyerek és rózsák. ,4c elsó bánat és az elsó ének... Adjatok néki menedéket! 1916 Máramarossziget Magyar Kelet bazárja volt e város, Fajok tanyája, ódon és kies. Közel az éghez s a magyar határhoz, S a vándorló költőhöz is szíves. Kegyes atyáknak öreg iskolában Magyart, latint oktattam itten én. Párizs felé szállt akkor ifjú vágyam, Fiatalságom ódon Szigetén. Párizst kerestem, és könyvekbe bújtam. Míg az idő szállt — <í. én drága múltam Örökre meddőn és mulasztva máit. Egy fiatal lány szeme át világol Felém e fényből, mint a más világhói, És vissza, vissza nem visz oda út. 1920 Erdély özvegye Szép öregasszony. Tiszta és szelíd. Hajlottan hordja évek terheit. Hajlottal! és nem törten A remény Ott gubbaszt némán szeme szögletén. Néha magasba lendül ősz feje, Mint októberi ezüstjegenye Tesz, vesz. Kezében gyakran biblia: Hogy kínzaték az Isten egy Fia. F.s messze gondol, és sóhajt nagyot. S elnézi a sok őszi csillagot. A Hadak útját. Aztán lepihen, F.s haza inául a nagy, bús íven. Nincs rokona, és nincs már könnye se, Ö hallgat s vár. Ő Erdély özvegye! 1925 (Erdélyből jönnek...) Erdélyből jönnek, egyre jönnek, Fehér-fekete hadsereg. Győzelmesen jönnek a könyvek. Magyar szíveket véve meg. 1933 Nagyvárad A Körös menti Párizs régi fénye Felém ragyog az emlék rőt ködén, Egy ifjúság reménye és regénye Ott álmodik a szőlőhegy tövén. Arad Arad, örök magyar gyász szép arája. Feléd suhan ma sóhajunk, feléd, Ki élsz sötéten és némán az árva Maros mentén, rne/y zúg ma gyászzenét. A szólóhegy tövén a régi kocsma, A piros abrosz és piros borok. Fiatalságunk bátor indulója. Fölöttetek fekete gyász borong. Redakciónk, ahonnan sírva, zengve Világnak indult ifjú Ady Endre, Rozoga asztal, most ki írja sorsát. Ki virraszt most melletted, régi asztal. Hogy megterülj csodával és malaszttal, Dallal, mitől fölzengjen Magyarország! 1920 A kincses Erdély öléről ered le, És erre tart e bánatos folyó. Mély morajában sír Erdély keserve. Mint tárogatón zengő bujdosó. Arad! Köszönt a csonka Magyarország, S tört lobogóját lengeti neked. Mely fátyolos, mint ez októberest. De még lobog, és égi kezek óvják. Selymére örök. győztes glóriát von A Krisztus jobbján — ama tizenhárom ! 1920 Elek napja Kiérlelódött, egy esztendős történettel vagyok adós. Olyan történettel, melynek folytatása van, s melytől jó ideig nem fogok szabadulni. Nem is akarok... ...Már a könyvüzletbcn éreztem, hogy az idős, hajlott hátú férfi figyel. Nagyobb érdeklődéssel, mint a kiadványokat. Mit kerteljek, borsódzott a hátam. Húztam az időt, csellengtem, fülszövegeket olvasgattam, belelapoztam az engem érdeklő könyvekbe, mégsem tágított. Üsse kő, fizettem indultam. Az utcán aztán utolért. Szabályosan leszólított. Pedig már megfogalmaztam a magam kesernyés-indulatos szövegét ehhez hasonló alkalmakra. Le kellett mondanom róla... — Uram, ön is azokra a könyvekre figyelt, amelyek engem is érdekelnek. Engedje meg: Per-Patravics Elek vagyok. A világpolgár. A világmagyarSág önkéntes képviselője. Elhabogtam én is a nevemet, közben éreztem kezének férfias szorítását. Azt is megfigyelhettem, milyen magabiztosan ejtette ki neve után a szavakat. — Kérem, ne értse félre közeledésemet. Ma van a nevem napja, s a nu családunkban valaha nagy feneket kerítettek ennek. Ugyanis én örököltem megboldogult édesapám nevét, a jogot. hogy rá emlékeztessem anyámat, testvéreimet. Meghívhatom egy rövidre? — Csak kávéra... Nem kedvelem a szeszes italokat. Egy pillanatra elállhatott a lélegzete. majd annál magabiztosabban folytatta: — Szívemből beszélt. Alig férünk a sörhasúaktól. Magyarok ezek? — gyanússá vált ez. a patetikus hang. de már asztal mellett ültünk, nem volt viszszaút. végig kellett hallgatnom vendéglátóm szózuhatagát. Akkor legalább én irányítom a beszélgetést — gondoltam magamban, s miután gratuláltam a neve napjára, neki szegeztem az elterelönek szánt kérdést: — Könyvbarát? A megszólítást illetően zavarban voltam, végül, egyfajta ösztönnek engedve, a személytelénség álarca alatt próbáltam meghúzódni — ... és szerző. A kézirataim odahaza hevernek, mégis gyarapítóm őket. Naponta. Kérem, nem mindennapi tapasztalatok halmozódtak fel bennem. Eljön majd az én időm... Történelmi család sarja vagyok. Ismeri Toronvgát vártnegye történetét? Kevesen ismerik. Ma már könyvészeti ritkaság az. ami az én bibliám. Nem is kérem számon. Nincs kitől. Tudja mit? Elmesélem a legemlékezetesebb Elek-napom hiteles történetét. Az úgy volt... — Ne haragudjon, a család nem várja, nem okoz csalódást valakinek azzal, hogy velem tölti az idejét? Elgondolkozva mosolygott. — Szent Elekkel ellentétben, három feleségem volt. Mindegyiktől egyegy fiú. Három országban nyugszanak. Annyi időm még lesz, hogy a sírjukat egyenként felkeressem. Hány évet ad nekem? Ne törje feleslegesen az agyát — nyolcvanhat esztendős vagyok.' Élvezte az arcomra kiült meglepetést. Ami tulajdonképpen döbbenet volt. — Tudom, hogy rövidesen összeroppanok. Ez törvényszerű. Felmenőim bűnei miatt hosszú élettel büntetett a sors. E nyolcvanhat esztendő egy részét mint Alex Peer, majd Emanujil Patvarics néven éltem le. Egyesek Alexisz Pirosz, mások Patvary Elek néven ismertek. Soroljam? Született katolikus vagyok, viszont dicsérhettem Istent görögkeletiként... — Ha nagyon nyomasztja, kérem, mesélje el azon Elek-nap történetét... — Jó. Csapongjunk. Nem nyomaszt. Kedvemre való történet. Egy kiragadott pillanat a több ezerből. Még nem írtam meg. Itt történt, a szomszédban — kezeivel nagy félkört írt le, azt értettem belőle, amit akartam. Akkoriban gazdálkodtam. Ehhez is értek. Leinkább ez van a véremben. Beállít a végrehajtó. Kicsiny, cingár emberke. A többiek a kapuban posztoltak. Furcsáltam, mivel a szokásuktól ellentétes volt a helyzet. Az ünnepi asztalnál ültünk. Esós nap volt, Szent Elek napja. Cingárka nagy szemeket meresztett. Mint a kisbíró, úgy olvasta föl a hátralékot. Belém bújt az ördög. Félbeszakítottam. — A hús. az meglesz. A süldőim leadom, foglaljon helyet. Pálinkát, bort? Visszautasított. Feszengve állt. Váltogatta a lábait. Bánhatta, hogy egyedül jött be. Suszternak véltem. Öltönye kifogástalan, a cipói kopottak. Korivoltam egyet — mindig a bort szerettem —, s szó nélkül indultam. Cingárka utánam. Intett a kapuban állóknak, azok széles vigyorral követték. Elmentem a disznóól mellett. Hátra sandítva láthattam. hogy lefagy arcukról az elégedett mosoly. Az istálló előtt álltam meg. „Aha — gondolhatták — itt rejtegeti a süldőket". Félkörben állva feszülten figyeltek. A falnak támasztott vasvillát vettem a kezembe. Cingárka egvlépésnyit hátrált. Ajtónyitás. Komótosan, megadva a módját. Bent Fecske, az egyetlen megmaradt lovam. „— Tessék befáradni!" A hangoih határózott volt. Cingárka utolsónak sompolygott be.'-'Újra kialakult a félkor. Hatásós mozdulattal kiborítottam a jászol alól a sündisznócsaládot. A „kocát" és a hat „süldőt". Azt hiszem, felemeltem a hangomat, úgy üvöltöttem: ,.— Vigyék! Azonnal! Most!" Cingárka, a szóvivő hátrálva hápogta: „ — Majd., majd... megmutatjuk mi..." Nos. később meg is mutatták. De az már más történet. Azon az Elek-napon estig kótyagosra ittam magam jó homoki borral. Hallgattunk egy jó ideig. — Van még a tarsolyomban néhány tanulságos mese — törte meg Per Patvarics Elek a csöndet. S mint aki ráérzett gondolataim lényegére, hozzátette: — Nem védem szerzői jogcímmel őket. Az az egyetlen vágyam, hogy érdeklődő ember hallgasson végig. Aki nem a sörömet avagy a boromat issza. A szavaimat. Arra legyen szomjas. Kezet ráztunk. PATAKI SÁNDOR 4 i