Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-09 / 137. szám
8 Csütörtök, 1988. június 9. DM Röviden m Uj szökőkút Történt egyszer, hogy .igazodva bizonyos hőmérsékleti körülményekhez, befagyott a Duna. Számos hátrányos következmény mellett, akadt egy nem mellékes pozitívum is ez ügyből kifolyólag — lehetett királyt választani a jégen. Meg is történt, ahogy a Feudális Rendek Szervezeti Szabályzata megkövetelte. Kardcsörtetéssel, égig kapaszkodó hejehujával trónra emelték Mátyást, akj igencsak sokat javított a magyar királyok átlagéletkorán, emellett nagy hangsúlyt fektetett az igazságosságra, s mint & krónikaírók állítják, igencsak sokat költött az álruhagyártó ipar fellendítésére. De eme fent említett krónikaírók nemcsak legendák színesítésével ütötték agyon az időt. Pergamenre került az is, hogy az ifjú király azonnal összehívta az ország ügyeiben illetékes főtanácsot, és hangos szóval kérte a nagyuraktól — egyeztessék óráikat és álláspontjukat. Előbbit azzal indokolta, hogy hamarosan vége a középkornak, s ha a derék magyarság ott akar lenni a legfejlettebb világ születését köszöntő harangkongatásnál, hát biz' meg kell újulnia. A mondat második felét pedig így magyarázta Mátyás: csak közös erővel lehet elérni, hogy egy bütykös tokaji aszú érjen végre annyit, mint fél vég lyoni Csalfa mese selyem, hogy a jobbágyság ne csak robotoljon, hanem gyűjtögesse is portáján a haszon boldogító maradékát, hogy a céhektől meg olyari mesterművek induljanak szerte a világba, amelyekért ölre megy velencei kalmár, szász kereskedő. „Annyi már a dicső gondolat, komoly szándék mifelénk, hogy el sem fér a királyi palotában" — adta hírül a népnek a királyii szóvivő. A nép meg rávágta: Annyi baj legyen, legalább lecsordul a Dunán, a Tiszán, egészen a végekig. Retteghet majd minden kiskirály, zárhatja magára a kamrát tengernyi csalfa kalmár. Ahogy illik, időben felerősödtek az ifjú Mátyást támogató hangok. A kolozsvári bíró például hétpecsétes levélben küldte el javaslatát: meg kell szüntetni a robotot, mint átkos, múltat idéző cselekedetet, s ezentúl minden kiemelt beosztású szipolyozó fizessen a néptől kapott szolgáltatásokért. Példaként említette a tűzifa aprítását, hiszen ez ügyben egyes helyeken tapasztalható visszaélés. A gyevi bíró kiemelte: ideje lenne megszilárdítani a feudális jogrendet, a királyi palota őrei pedig leszögezték: méltó büntetést érdemel, aki visszaél helyzetével. Mondjuk, pénzért engedi a király elé a furfangos parasztembereket. Azok a kiskirályok, akik addig „ma még nem politikus e téma közlése" felkiáltással és tüzes fogóval tépegették a dalos kedvű igricek nyelvét, a nyilvánosság megerősítése fontosságáért léptek síkra. De oly becsvággyal, hogy majd hanyatt vágta magát a ronögéstöl az igazmondó juhászlegény. Éldegélt akkoriban olyan kéjúr is (számukról hiteles dokumentumok nem maradtak fönn), aki rövidkje levélben tudatta — az 6 földjén minden rendben, már a tatárjárás óta csak a feudális kibontakozás magasztos eszméje lebeg a szeme előtt. A népet meg úgy szereti, mint Mátyás a humanizmust. Példaként említette az egyik: épp keresztelőre készül, hogy legelégedettebb kisnemesének, Dózsának fiát ajánlja isten kegyelmébe, és' György névvel jutalmazza. * A mesének — amely ferde szándékú kritikusok szerint akár csalfának is minőisithetö — itt vége. Utóiratomban mindössze annyit szeretnék papírra vetni, hogy a felsorolt tények, mint. Mátyás emlegetéséből is kiderül, bizony, régen történtek. S népünk okult mindezekből. Mint tudjuk... Bátyi Zoltán Az Építőipari Tudományos Egyesület épületgépész ipartörténeti munkabizottságának kezdeményezésére régészek, muzeológusok, tervezők, vízügyi és villanyszerelő szakemberek Aquincumban felépítették és felavatták egy másfél ezer éves, ókori szökőkút pontos másolatát Magyar Rádió Szeged €6.29 MHI — 94,9 Mlll Június 10., pintek 5.39—8.00: Alföldi hírmondó — zenés hírműsor: — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból 6.00: Htrck, útlnform 6.30: Hírek, lapszemle 6.45: Reggeli párbeszéd — Szót kérek I 7.00: Hírek, tudósítások — Kossuth , Továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat, Időjárás-jelentés, sport — szerkesztő: Marik István IIERENCSI GYÖRGYRE EMLÉKEZVE Ma, csütörtökön délután 3 órakor, a Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottságának tanácskozótermében emlékülést rendeznek Berencsi György egyetemi tanár születésének 75. évfordulója tiszteletére. Az emlékülésen Vágás István, a tudományok doktora, az Ativizig tudományos tanácsadója; Dési Illés egyetemi tanár, a SZOTE közegészségtani és járványügyi intézetének igazgatója, valamint Tényi Mária egyetemi tanár, a SZOTE II. Számú Belgyógyászati Klinikájának igazgatóhelyettese tart előadást. FINN PSZICHIÁTEREK SZEGEDEN A Finn Pszichiátriai Társaság 28 tagú küldöttsége — Jouko Lönnqvist elnök vezetésével — Budapest és Kecskemét után tegnap, szerdán Szegedre érkezett. A delegáció tagjai a SzentGyörgyi Albert Orvostudományi Egyetemen folytattak megbeszéléseket szegedi pszichiáterekkel, majd ellátogattak az ópusztaszeri elme-szociális otthonba. Este a Magyar—Finn Barátság Tsz-ben látták őket vendégül. A finn pszichiáterek ma, pénteken, Pécsett folytatják magyarországi szakmai látogatásukat. MEGJELENT A PARTÉRTEKEZLET ÁLLÁSFOGLALÁSA A Kossuth Könyvkiadó füzet alakban megjelentette az MSZMP országos pártértekezletének állásfoglalását a párt feladatairól, a politikai intézményrendszer fejlesztéséről. A május 20—22. között lezajlott pártértekezlet állásfoglalása összegezi a párttagság véleményét, irányt mutat a politikai cselekvéshez. Elmélyült tanulmányozása segítséget ad a következő időszak társadalmi feladatainak végrehajtásához. A kiadványt a pártszervezetek a napokban eljuttatják minden párttaghoz. ÁRVERÉS Igen magas áron keltek el kedden, New Yorkban, a Christie's aukciós cég árverésén Elvis Presley egyik egykori barátnőjének ékszerei, amelyeket a hölgy az énekes sztártól kapott hajdan ajándékba, összese^ 31 darab ékszer került az Elvis-relikviák közül kalapács alá: pazar arany fülönfüggők, remekmívű gyémánt, smaragd és opál karkötők, gyűrűk, brostűk. Az Egyesült Államokból, Európából és Ázsiából érkezett vevők — jómódú Elvis-rajongók és magángyűjtők — összesen 82 ezer dollárt fizettek ki a 31 darab ékszerért. A Cristie's cég becsüsei eredetileg 50 ezer dolláros bevételt jósoltak. KINCSEK A KREMLBEN Hétszázötven éve elásott szláv kincsekre bukkantak a moszkvai Kremlben. Moszkva első lakott településének helyén, a Borovickij-halom földjéből munkások fülbevalókat, köves gyűrűket, nyakékeket, valamint drágaköveket, aranyat és korabeli orosz ezüstpénzeket ástak ki. Ez az első teljes ünnepi szláv ékszerkészlet, s hasonló értékeket még soha nem találtak a Kreml, a moszkvai vár falain belül — írta szerdán a Moszkovszkije Novosztyi napilap. A kincs értékét mai pénzben még nem tudják meghatározni. Meleg idő Várható időjárás ma estig: Az ország északkeleti, keleti felében csökken a felhőzet számottevően, sokfelé lesz zápor, zivatar, helyenként jégeső is előfordul. Másutt a nappali gomolyfelhő-képződc'sből csak néhány zápor alakul ki, főként délelőtt lesz napos az idő. A változó irányú, majd északnyugati szél általában mérsékelt marad. Reggel 10 és 15, kora délután 22 és 27 fok között lesz a hőmérséklet. TOVÁBBKÉPZÉS A MÉM Mérnök- és Vezető-továbbképző Intézetének szervezésében szovjet mezőgazdasági vezetők továbbképzésére került sor hazánkban; a négyhetes tanfolyamon 26-an vettek részt. A tanfolyam hallgatói — szovjet agráripari egyesülések, kombinátok és szovhozok igazgatói, illetve kolhozok elnökei — a Szovjetunió 8 köztársaságából érkeztek hazánkba azzal a céllal, hogy a helyszínen tanulmányozzák a magyar agrártermelést és a termékfeldolgozást. INTENZÍV N YELVTANFOLYAM Angol és német intenzív nyelvtanfolyamokat hirdet a TIT szegedi szervezete a Radnóti Miklós Gimnáziumban, június 27-töl július 8ig. A hatvanórás tanfolyamon napi hat órában 1600 forintért tanulhat bárki, aki elmúlt 15 éves, akár nyelvvizsgára, akár turistaútra készül, vagy már megszerzett tudását szeretné fölfrissíteni. A Kárász utcai TITszékházban lehet jelentkezni. KILÁTÓK ÉPÜLNEK Kilátók épülnek a Dunakanyarban. A leendő nagymarosi vízlépcsőnél mindkét part közelében egy-egy ilyen épület létesül. Elsősorban ugyan nem erre a célra épülnek, hanem a vízi közlekedés segítésére: itt kapnak helyet azok az URH-berendezések, amelyek a nagyszabású munkálatok miatt Visegrádnál hamarosan ideiglenes mederbe terelt Dunán a hajók éjszakai manőverezését irányítják. A tornyokból küldött jelzések sötétben is támpontot nyújtanak a hajósok számára. A kiemelkedő ponton elhelyezkedő épületek azonban kilátóként is szolgálnak majd: tetejükről szemlélhetik az érdeklődők a nagyszabású építkezés menetét. A kilátókban térképek, makettek szemléltetik a készülő létesítményt. Emellett lehetőséget nyújtanak az épülete! parabolaantennák elhelyezé sére is. SZÍNHÁZI BÉRLETTULAJDONOSOKNAK A Szegedi Nemzeti Színház bérlettulajdonosai június 20-ig adhatják le a régi bérleteket, illetve eddig újíthatják meg azokat a színház Kárász utcai jegyirodájában. KERÁMIÁK Dobány Sándor keramikusművész kiállítását a Bartók Művelődési Központban Sárkány József művészettörténész nyitja meg pénteken délután 5 órakor. A kerámiákat július 8-ig láthatják az érdeklődők. Befejeződött a konferencia A hétfőn, június 6-án Szegeden, a technika házában megkezdődött nemzetközi és sorrendben második biotechnológiai konferencia tegnap, szerdán délután "fejezte be munkáját.' A déli órákban ünnepélyes zárszó hangzott el, amit Sági Ferenc, a GKI főosztályvezetője mondott el a szervezőbizottság (Bitekob, az MTESZ Csongrád Megyei Szervezete) nevében. Elhangzott többek között, hogy két év múlva, 1990-ben újra találkozhatnak egymással a világ biotechnológus szakemberei a harmadik szegedi biotechnológiai konferencián. A külföldi résztvevők nevében J. Wagner dán professzor mondott köszönő szavakat. Kifejtette, hogy a rendezvényen ötletek cserélhettek gazdát, s ennek akkora értéke, jelentősége van, amit nem lehet dollárban kifejezni. Ezt követően — még egy utolsó programként — kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen az innovációs parkok helyzetéről mondtak véleményt a szakemberek. Hozzáértő Jarmfla asszony két nyakkendőt ajándékoz a férjének születésnapjára. A* rögtön fel is veszi az egyiket. A feleség sértődötten kérdezi: — Szóval a másik nem tetszik neked? Musthamisítók, -felvásárlók bűnpere Kecskeméten ÜDÜLÖTARSULAT KÖZGYŰLÉSE A Tömörkény István üdülőtársulat szombaton délelőtt fél 9-kor tartja a Csongrád Megyei Zöldért Vállalat központjának tanácstermében (Szeged, Horváth Mihály u. 1/B) éves küldöttgyűlését, melyen az intézőbizottság és a felügyelőbizottság beszámolóját hallgathatják meg a társulat tagjai. A közgyűlésen szóba kerül az Ativizig bérleti díjának emelése is, majd vitára kerül sor. A társulat várja tagjainak megjelenését. Bűnszövetségben elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás, vesztegetés ás más bűncselekmények ügyében kezdődött tárgyalás szerdán Kecskeméten, a Bács-Kiskun megyei biroságcm. A feltehetően több hónapig tartó eljárás első napja lényegében a vádirat ismertetésével telt el. -Mintegy 13 ezer hektoliter must hamisitasarol. szabalylalan felvásárlásáról és csaknem 16 millió forint ebből származó Jogtalan haszonról van szó. A becslések szerint a vádlottak ezen túlmenően mintegy 29 tnlUló Ft kárt Okoztak a Pannonvln Borgazdasági Kombinátnak azzal, hogy a hamisított bor a pincéjébe került. Az ügynek 33 vádlottja van. A többségük soltvadkerti, Illetve Soltvadkert környéki lakos A mustot 1986 őszén hamisították a legkülönbözőbb módon. s feltehetően ..sugallatra", hiszen a mustért felajánlott felvásárlási ár gyanúsan olesö volt, literenként mindössze 13,50 forint, tehát kevesebb. mint akkoriban a szőlú kilónkénti ára. Hogy azonban a felvásárlása biztos legven, még Igy is szállítmányonként 2000 forint — az eddigi vizsgálatok szerint összesen 700 ezer forint — csúszópénzt adtak a per elsőrendű vádlottjának, Borsody SándorBüntetőeljárások Rablás és súlyos testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás előzetes letartóztatás mellet a 40 éves, büntetett előéletű Zablakoczky László Szeged, Rókusi körút 23. szám alatti lakos ellen. A gyanúsított néhány nappal ezelőtt az újszegedi Vigadóban megismerkedett egy férfival, akit közös italozást követően lakására csalt. Itt tovább ittak, majd Zablakoczky László váratlanul leütötte, megrugdosta vendégét, s az eszméletlen, földön fekvő embertől elvette pénzét, karóráját, aranyláncát, és gyűrűjét, melyek összértéke 24 ezer forint. A bántalmazás következtében a férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ugyancsak előzetes letartóztatás mellett indult bűnjárás lopás vétségének jyanúja miatt a 30 Intetett előéletű, foglalkozásnélküli Lukács Jenő, Szeged, Kisszőló utca 11. szám alatti lakos ellen. A férfi nemrég szabadult a börtönből, és nem sokkal ezután lopás miatt már újból eljárás indult ellene. Ez még be sem fejeződött, amikor az egyik áruházban újabb lopáson kapták. Alaposan gyanúsítható azzal is, hogy további szegedi boltokból is megpróbált italt lopni. nak. a Termelőszövetkezeti Beszerző. Készletező és Értékesítő Közös Vállatko7,us kiskunhalasi üzletkötőjének. Borsody e tetemes összegből 400 000 forintot atadott Dunkel József, másodrendű vádlottnak, a Pannonvln Borgazdasági Kombinát villányi üzemtgazgatójának. Az utóbbinak nagyon fontos szerepe volt az ügyben. Mint arra a nyomozás során fény derült, ő tette lehetővé, hogy a nagy mennyiségű panrsolmány ellenőrzés nélkül beikerülJOn a borkombinát pincéjébe. A per harmadrendű vádlottja Martin József, a Soltvadken és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke abban működött közre, hogy a fiktív neveikre kiállított fuvarlevelek alapján átutalt összegeiket átvezette a hamisítványt szállító gazdák valódi nevén levő betétszámlákra. A hamWrtásra az Országos Borminősítő Intézet vizsgálata derített fényt. Bonyolultnak és hosszadalmasnak Ígérkezik a per, amely társadalmi veszéi—ssége miatt került már első fokon is a megvet bíróság elé. Több mint félszáz tanút is szakértőt hallgatnak ki a Ké""'rA Kovács 4 "nos lanáosvezető bíró vezetésével lezailó tárgyalások sonán. ítélethirdetés csak tóbb hónap múlva várható. VTV VIDEÓRÓL Ma, csütörtökön délután 5 órakor, a November 7. Művelődési Házban videóról láthatják az érdeklődők a városi televízió hétfői műsorát. KÉT NAPIG ZÁRVA A Fővárosi Állat- és Növénykert június 9-én és 10én, a Bonsai-kiállítás előkészületi munkái miatt zárva tart. DEIMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős ktadő: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 21-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky ntra 28. €720. Igazgató: Surányl Tibor. — Terjeszti • Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál éa kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra €1 forint — ISSN 0131—021 z