Délmagyarország, 1988. június (78. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-04 / 133. szám

—1 Szombat, 1988. június 4. magazin [DM HORVÁTH ZOLTÁN RAJZA NAGY ANNA Csukódó ablakon Beton-évek panelszürke eszmélése remegtet meg zártlelkű üvegfonákján egy elmosódott arcvonást, mögéje rakva a Város háttérré foncsorított tükörmását, gépiesen, ahogy a komputer szerkeszt színes folt-kompozíciót: ARC IRIZÁL AZ ABLAKON — vizek üvegzöld felszíne reszket így ha a mélyükben idegen áramlat kavar fel hirtelen iszap vihart egy semmiben ellebbenő tüneményt talán egy sellőt vetett ki mélyéből a víz s most elfúlón vergődik a fény hálójában Napra l etelten síkokba fogva — n . átr-! ANDERSEN KIS HABLEÁNYA FORMALINTARTÁLYBA ZÁRTAN. A magunk ellen fordított agresszió BESZÉLGETÉS ERWIN RINGEL PROFESSZORRAL Európa legnevesebb öngyilkosság-kutatója, szakértője, „élő klasszikusa" Erwin Ringéi osztrák pszichiáter. Már negyven évvel ezelőtt érdeklődni kezdett az öngyilkosság tematikája iránt, majd a 60-as években megalapította Bécsben az áilami kríziscentrumot, nem sokkal később az Öngyilkosság Megelőzési Világszervezetet, melynek első elnöke is volt, ma mindekori tiszteletbeli elnöke. A professzor a közelmúltban Szegeden megrendezett szimpóziumon vett részt és ekkor kértük beszélgetésre. — ön a negyvenes évek végén, ötvenes évek elején szedte csokorba és írta le az azóta Ringel-féle preszuieidális szindróma néven ismertté vált öngyilkosság előtti tünetcsoportot. — Már akkor érdekelt az öngyilkosság — mint kutatandó terület —, amikor a diplomám megszerzése után — 1946-ban — egy bécsi pszichiátriai klinikára kerültem. Ez idő tájt sok öngyilkossági esettel találkoztam, mindezek segítségemre voltak a preszuicidális-szindróma. az önkezű halált vagy az arra tett kísérletet megelőző lelki-tudati állapot leírásában. Pontosabban a tragédiát megelőző pszichés stációk felsorakoztatásában. Az első szakasz a dinamikus beszűkülés, amit képletesen így mondhatnék: az ember úgy érzi, hatalmas falak veszik körül és ó ezek között apró pontnak érzi magát. A második fázis: az agresszió gátlása. Ez azt jelenti, hogy az ember a benne lassan gyülemíő agressziót nem mutathatja ki. Neveltetése, a megszokások vagy a környezeti hatások következtében, nem vezetheti le a külvilág felé, s ezért önmaga felé tudja csak fordítani. A harmadik „lépcső": a halálfantázia, az öngyilkosság elképzelése, és végül maga a végrehajtás. — Érthetem ezt úgy, hogy a rossz irányba levezetett agresszió vagy az agresszió levezetésének lehetetlensége az oka az önkezű halál választásának? Az agresszió elfojtása, befelé fordítása azonban, úgy gondolom, a szocializáció során megtanult cselekedet. Tehát a gyermekkorban ért hatásoknak mindenképpen yzerepe van ebben. — Minden öngyilkosság olyan agresszív cselekedet a környezet, a társadalom felé — és ha valaki vallásos, akkor „Isten ellen" —, amit a külvilág felé az ember nem tud levezetni. Elmondanék erre egy rövid történetet. Egy fiatal lány került hozzám, . .. A hó, a hó. ez a hó! Esik, esik, már megint (még mindig) csak esik. Tegnap éjjel... Arra ébredtem, hogy lopják a pénzem: görcsbe rándulva ugrottam ki az ágyból, a szoba hideg volt és világos, a havas éjszakák sohasem sötétek, az angyalfejek visszaszálltak a cscrépkályhára, lehelletük látszott, a mennyezet újra homorúvá hajlott, egészen más lett, mint az égbolt, mely domború; a pénztárca pedig... A pénztárca s tartalma: megvolt. ... Dobogó szívvel ültem az ágy szélén, vacogva; ez így nem lesz jó, szólott a bal felső kályha-angyal, ennek rossz vége lesz. mondta a jobb alsó, mindent sürgősen abba kell hagyni, illetve el kell kezdeni, és végig is csinálni, ha törik, ha szakad, és levezekelni mindent, ami ingó-bingó, félelmes csúcsként, fenyegetően fölöttem összegyúlt. — Felszökken, felépül Dévavár ellenem — idéztem (suttogva) a verset, fel is röhögtem (hangosan) nyomban: mégsem lehetek fenemód rosszul, ha ilyen kiválóan fennkölt dolgokat citálok... Ugrás, mosdás, át- és felöltözés, „hová, hová, ifiúr?" — kérdezte a százéves, falábú gondnok, amikor ledübörögtem a társalgóba a kanyarodó, dongó falépcsőn. — Költözöm, Tibi bácsi — mondtam ragyogva, vállam lehúzva a degesz-bőrönd által, lenyomom a rézkilincset, puff, kivágja a szél az ajtót, rakás hó ömlik a helyiségbe, hintázik a fali tájkép (címe: „Hóvihar"), függöny libben, terítő lebben, cigarettahamu (a „Terv") kavarog, de soha, soha meg nem valósul... — Lassabban, hallja! — mondta az öreg komoran. — A kulcsokat leadta? A hegyekben (III.) —... Beköltöztem tehát B.-be, B. városnak ——J elővárosába, hegytetőről völgyfenékbe, faházból barakkba. Tehát nem cseberből vederbe, hanem cseberből — csöbörbe. B.: kanyargós, félig-hegyi helység; az alvég ódon, régi, vízköpós, nyikorgós; szélkakasok szállnak a égben kormosán, bóregér pengeti ujja közt a hártyát, muzsikál, muzsikál... A lakosok tónusa sötét, nyelvük palóc, ejtik még az ly-t javában. Sötét szobák mélyén ülnek; ami világít nekik, nem más, mint derengés, valamint a karos gyertyák fénye; tömör ezüst veszi körül őket, arany, nehéz, mint a sár, brokát, baldachin, tusba mártott nyersselyem. Szavuk hamis, gyöngyük igaz, elképesztően gazdagok, övükön babzsák (zacskó), bennük a száz-száz vert aranypénz. Uzsorából élnek, a kamat csak ezer százalék. Mennyezetük sötét, libegó táncot jár rajta a gyertyafény, a falakon olajkép (a szentek feje körül halvány dicsfény). a képkeret őserdei bútorfából készült, súlyos, cifra, aranyozott. Talpuk alatt százéves parkett, alatta pince, két boltív közt egy harmadik, salétrom és nemespenész. Sárgarépa, gyökér telel a homokban, a ládákban krumpli csíráz, lélegzik a sok növény; papírzsákban, tömbökben áll a vízzel leöntött, összeragadt nádcukor (némi tartalék, háború, illetve dögvész esetére); pókhálós palackok, dongó dongák, a hordókban összesűrűsödött óbor. Egér nem surran fal mellett titkon, gyöngybagolypár ül hiszen a hordón, szemük lángol, orruk horgas, fiókáik nagyétkúek, éhesek. S ha, no igen, szellem leng az ódon falon által (azaz tétova gondolat), tollat markol a bagoly, tusba mártja, és amit felfog tartalmából, félfamentes papírosra gót betűkkel lejegyzi. ... A felvég: modern, panel, érdektelen. Lakói az ország minden tájáról jött bevándorlók; vonz a bánya, nyílik a tárna, gazdag a program, az eocén. — A harmadik (és borzalmas) vég pedig, ahol én lakom, a barakknegyed. Itt élnek-halnak mindazok (s rajtuk kívül még sokan), kik lakásra várnak, vagy nem, vegetálnak, koitálnak, energiájukat fel-, életüket leélik. Az utcákon egyaránt található elhajított óv- és kegyszer, mindez együtt: egy nagy gikszer (melléfogás, hiba, hamis hang, s hibás lökés a biliárdban). Minden barakk egyformán van berendezve: négy ágy (priccs), reccs, polcok, mosdókagyló, hibás foncsorú tükör, kormos sparheld, gázpalack, nedves rongyok, kapcák, takarók... — Szép jó estét — suttogtam, benyitva egy barakkba, (kezemben a bórönd, kulcsok, személyimben az új munkahely, szívemben a vegytiszta félelem) —, ez a C/II./16? ... Bent: sötétség, horkolás, oroszlánszag. Az egyik ágy felett cigarettavég parázslik. — Végigmész az úton, balra fordulsz, ott a második — mondta egy hang. Hajnal volt már, épp két óra. I I ... Hómunkás lettem T I tehát, nem más, amedI I dig a hó tart. Ha elolvad, s ez napok kérdése, ki kell költöznöm a C/II./16-ból. DÉVAI CSABA sikertelen öngyilkossági kísérlet után (hozzátenném: egy orvos lánya volt). Beszélgetésünk során kiderült, hogy négy leánytestvére közül az egyik öngyilkosságban halt meg. Amikor ez kiderült, azt mondtam neki: ha másért nem, legalább azért nem szabad többé próbálkoznia, hogy ne okozzon a családjának még egy tragédiát, a szüleinek lelki kínokat. Erre ö a következőket válaszolta: a szüleimnek nem lehetne annyi öngyilkos gyerekük, amennyit megérdemelnének! Az esettel csupán azt kívántam bizonyítani, hogy a bosszúvágy, a harag, az agresszió, ami ebben a fiatal lányban élt a szüleivel kapcsolatban, csak a saját önpusztításvágyában vezetődhetett le. A kérdésére válaszolva pedig azt mondom, valóban a gyermekkorban keresendő az agresszió elfojtásának elsajátítása. A gyermekkori traumák állandó elfojtása miatt a kisebbségi komplexussal küszködő gyerek felnőtt korában is az agresszió elfojtására törekszik. — A gyereknevelés tehát a szó szoros értelmében életbevágóan fontos. Milyen tanácsot adna, hogyan neveljük egészséges lelkületű emberekké gyermekeinket? — A gyereknevelésben az első hat évnek van döntő szerepe. A gyereket ez időben ért hatások a személyiségét egy életre meghatározzák. A legfontosabb alapelv: a szüló tekintse partnernek a gyerekét. Az ésszerűség határain belül hagyja szabadon, ne korlátozza, szabályozza túl. Hadd nójön, mint egy fa, aminek csak a nagyon elhajló ágait kell egy kicsit nyesegetni. Legyen a gyerekkor boldog, szabad és vidám. Nálunk Ausztriában például a szülők nyomban idegesek lesznek, ha a gyerekek az önfeledt játékuk során hangoskodnak, kiabálnak. Az olaszok akkor esnek kétségbe, ha csend van a gyerekcsapat háza táján. Az osztrák gyerek arra kényszerül, hogy elfojtsa kitörő örömét vagy haragját, olasz kortársa viszont mindezeket kiélheti. A kétféle nevelési stílus aztán késóbb megmutatkozik az öngyilkossági statisztikákban. Az osztrákok mondhatnak magukénak lényegesen több önkezű halállal elhunytat, s a mediterrán államok alacsony öngyilkossági halálozásában szerepet játszhat ez az eltérő gyereknevelés. Persze, a boldog gyerek- és fiatalkor csak egy harmonikusan élö családban képzelhető el. Nálunk is és önöknél is igen sok a válás, a csonka család. Ez a tény a fiatal életörömét elveszi vagy jelentősen csökkenti. Ezenkívül a csonka családban növekvő gyerek elveszti a problémamegoldó bjztonságát, önértékelése igen kicsi lesz. Ezzel szemben a teljes harmóniában éló biztonságosabban mozog a világban és képes az élet örömeinek észrevételére. — A depresszió és az öngyilkosság igen szoros összefüggésben van egymással. — Igen, e betegségnek van a legnagyobb jelentősége. Ha egységdepresszióról beszélhetnénk, akkor megoldható lenne az öngyilkosság kezelése, illetve megelőzése. De sajnos nem így van. A depressziónak ugyanis alcsoportjai vannak. Létezik egy úgynevezett endogén depresszió, amelynek egyik tünete a hajnali álmatlanság. Nem véletlen, hogy a legtöbb öngyilkosság vagy kísérlet késó éjjel vagy hajnalban történik. Egy endogén depresszióban szenvedőt az orvos nem diagnosztizálhat este vagy napközben, ugyanis ebben az időben nyoma sincs a tüneteknek. A másik fajta, a neurotikus depresszió, ami mögött sokszor elfojtott érzelmek húzódnak meg. A második legveszélyeztetóbb állapotnak az öngyilkosság szempontjából ezt tartom. — Mit javasol a megelőzés lehetőségeként? — Az amerikai szakemberek jelszava: legyen minden orvosi rendelő öngyilkosság-megelőzési központ. Én azt mondom: minden ember legyen öngyilkosság-megelózó személy. Nem hiszek olyan szuieid prevencióban, amelyben hiányoznak a specializált szakemberek, az úgynevezett szuieidológusok, de olyanban sem, amelyik nem épít a laikusok széles közösségére. — A szegedi kongresszuson ritkaságszámba menő, mondhatnám, tabu témáról szólt. Nevezetesen a depreszszión belül az orvosok depresszióját említette. Azt, a laikus számára meglepő tényt mondta, hogy az orvosok között sok a pszichésen beteg. Milyen okokkal magyarázza ezt? — Sajnos ennek sok oka van. Az egyik legfóbb az orvosokra világszerte jellemző túlterhelés és a rájuk nehezedő nagy személyi felelősség. Aztán az orvosok hamis neveltetése, aminek eredménye az lesz, hogy minden hibát saját, személyes kudarcként. csődként élnek meg. A foglalkozásuk egy idő után rutinná válik, a pénz utáni hajszává, következésképpen leértékelődik, ami egyszersmind a lét értékcsökkenéséhez vezet. Nem érzik munkájukat társadalmilag megbecsültnek. Elegük lesz a pénzből, a hajszoltságból. Ez utóbbi egyébként megrontja a családi kapcsolataikat, ami újabb lökést ad az életkedv elvesztéséhez. Végül, de nem utolsósorban az orvosok mindenkinél jobban félnek a betegségtől, a haláltól, hiszen ók ismerik leginkább egy-egy kór lefolyását, veszélyeit. S ez a rettegés is hajlamosít a depresszióra. — ön többek között Az osztrák lélek címmel írt könyvet négy évvel ezelőtt. Minthogy magyarra nem fordították még le, kérem foglalja össze nyugati szomszédunk lelkének jellemzőit! — Az osztrák néhány lelki tulajdonságát próbáltam összegyűjteni. Bár rögtön hozzáteszem, nem hiszek abban, hogy létezne általában egy lelki nemzetkarakter, hanem egy-egy kultúrában bizonyos szokások, viselkedési formák gyakrabban fordulnak eló, mint a másikban. Az osztrák emberek esetében a legfontosabbnak, általában jellemzőnek érzelmeik elfojtását látom. Az osztrák embereknél igen jól megfigyelhető törekvés, mondhatnám tendencia, hogy igyekeznek elfelejteni minden rosszat és kellemetlent. Ezt az elfojtást megtanulják a gyerekkorban, s aztán egész életükben gyakorolják. Képletesen szólva: az osztrák embernek van egy első, tiszta szobája és egy sötét, zárt hátsó szobája. Az elsóbe bebocsátást nyer mindenki, de a hátsóba — a tudatalattijába — nem enged senkit. S ha az elsó szobában megbeszél valakivel valamit, ezt egészen biztosan nem úgy hajtja végre a hátsóban. Amit én 1984-ben leírtam a könyvemben, annak bizonyítéka, látványos példája a Waldheim-ügy. Az ENSZ egykori fótitkára — mint valószínűleg tudják — Hitler áldozatának vallja magát. Igyekszik tudata legmélyére nyomni kellemetlen élményeit, helytelen cselekedeteit. Egészen egyszerűen nem akar tudomást venni ezek megtörténtéről. Nos, ez pontosan így igaz és jellemző minden osztrákra. Ügy élnek, mintha nem is Ausztriában élt volna Freud. Mindennek egyenes következménye, hogy a világon a legtöbb neurotikus Ausztriában van. — A világon a legtöbb öngyilkosságot viszont az egykori Osztrák—Magyar Monarchia területén követik el. Van erre a földrajzi meghatározottságra magyarázata? — A merev társadalmi hierarchiával s az ezzel szorosan összefüggő agresszió elfojtással magyarázom. Az Osztrák —Magyar Monarchiának négy tartóoszlopa volt: a nemesség, az egyház, a katonaság és a hivatalnokréteg. Ennek hatására a lakosságnak nem nyílt lehetősége az önálló, egyéni gondolkodásra. Olyanokká váltak mint a gyerekek, akik a felnőttek utasítására „ész nélkül" cselekedtek. Úgy gondolom, ez az atmoszféra lehet közös oka és gyökere az önkezű halál gyakoriságának, hiszen az önálló, egyéni gondolkodás és a dialóguskészség hiánya növeli az öngyilkossági rizikót. A viselkedésformák pedig nemzedékről nemzedékre öröklődnek, mint modell adományozódnak tovább és tovább. KALOCSAI KATALIN I