Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)
1988-04-21 / 94. szám
2 Csütörtök, 1988. április 21. Elutazott hazánkból Nyikolaj Rizskov (Folytatás az 1. oldalról.) elvégzett munkával, és köszönetet mondott a baráti, meleg fogadtatásért. Kiemelte, hogy Kádár Jánossal, az MSZMP főtitkárával lezajlott csaknem kétórás szerdai megbeszélésük során a magyar—szovjet együttműködés és a nemdöntését, hogy a Szovjet- szovjet unió a jelenlegi ötéves terv működő köztársaságokban vállalatok és az szintjén biztosítja a következő középtávú tervidőszakban is a Magyarországra irányuló nyers- és fűtőanyag-szállításokat. árualapok bevonásával. Továbbá lehetővé válik kereskedelmi vállalatok és szóvetkezetek számára meghatározott feltételek mellet;, hogy közvetlenül önállóan Grósz Károly ugyancsak rendkívül hasznosnak ítélte egyeztessék áruszállításaik a kormányfői megbeszélése- nomenklatúráját, árait és ket. Mint molndta, azok volumeneit. Megállapodtak, zetkozi elet fontos kerde- szellemiségükben, tartal- hogy a transzferábilis rubelmukban értékes folytatását elszámolás mellett lehetőve jelentik Mihail Gorbacsov teszik, hogy a részt vevő vál1986-os és Andrej Gromiko lalatok és szövetkezetek .1 közvetlen cserét devizamenseit egyaránt érintették. Kölcsönösen tájékoztatták egymást az SZKP pártkon^^'ajanak, illetve az közelmúltban tett budapesMSZMP országos ertekezle- ü Riogatásának. A tárgyatonek elokesziteserol. A be- ]ások tartalma, nyílt, őszinszelgetes hagyományosan te formalizmustól mentes tesen, banki elszámolás nélkül bonyolítsák le. Horn Gyula külügyminiszjo, alkotó légkörben zajlott légkore alapján megállapít- te™1™ allamtitkar es Ana le- . „ , , , , t „ ható: azonos szellemben tol|í Kovaljov első kulugyGrósz Karollyal folytatott gondoikodunk a világfolyatárgyalásairól szólva a többi között elmondta, hogy a véleménycsere során megállapították: a kétoldalú kapcsolatok a legutóbbi időtolij Kovaljov első külügyminiszter-helyettes jegyzőkönyvet írt alá a magyar és a szovjet állampolgárok kölcsönös vízummentes utamatokról, a szocialista közösség kapcsolatai, benne a magyar-szovjet együttmű- elősegítéséről. A kodes fejlesztesenek szukse- dokumentum könnyítéseket szakban is dinamikusan fei- gessegerol' » a mindkét or- tartalmaz az űtlevél-forma. gazdasagaban, tarsa- litásokkal és a nem turista dalmaban megkezdodott célú utazásokkal kapcsolatmegujulas időszerű voltárol. ban A megállapodás a megA szovjet miniszterelnök bjvásra történő utazások vonatkozásában kiszélesíti a lődtek, s ez annál is értékesebb eredmény, mert a világgazdaságban zajló folyamatok ezzel ellentétesen magyarorszagi programja hatottak. így például egyes 0zzel befejeződött. A társzovjet export nyersanya konzuli szolgálatok jogkörét, ad- * gyalásokról közleményt gok vilagpiaci ára csökkent, tak ki „. , , , • ugyanakkor kétoldalú tor- ** * Hivatalos, barát. Jatogata, , , . . ... ._ * sat befeiezve, szerdán delnövekSett ™et^n ^ A ^rgyalások befejezté- után elutazott Budapestről noveKeaett. Auovetoen az vel az együttműködés bőví Nyikolaj Rizskov. A szovjet allt a targyalasok kozep- tését szo)gáló egyezménye- kormányfő — akit magyarIrán rakétával lőtte Kuvaitot ® Kuwait (AP) Iráni rakéta csapódott be szerdán Kuvait területére — jelentette be Abdul-Aziz ar-Rasid, a kuvaiti kabinetügyek államminisztere. Diplomáciai források szerint a 300 kilométeres hatótávolságú föld-föld rakéta a kuvaiti fővárostól 80 kilométerre délre, az al-Vafra olajmező közelében ért földel, de nem okozott károkat. A kuvaiti hadügyminisztérium nyilatkozata az esetet Kuvait biztonsága ellen irányuló újabb iráni agressziónak minősítette, s azt hangoztatta: az országnak joga van hozzá, hogy ennék kapcsán megfelelő intézkedéseket tegyen. Teherán korábban már többször megvádolta a szomszédos kis arab országot: lehetővé teszi Iraknak, hogy a kuvaiti területhez tartozó P.ubján-szigetről támadásokat indítson Irán ellen. Ali Akbar Velajati iráni külügyminiszter az Iszlám Konferencia Szervezetéhez intézett levelében szerdán szemrehányást tett Kuvaitnak, amiért tevőlegesen támogatja Irakot, s kijelentette: ennek következményeiért a 1 kell 16 napos fogva tartás után Q géprablók szabadon engedték túszaikat * A Algír (AFP) kuvaiti légitársaság pontjában - hangoztatta ket irlak a)á a Parlament. országi útjára elkísért fele- szomszédos országnak —, hogy a gazdasagi együtt- ben sége is _ a Magyar Szocia- vállalnia a felelősseget, működés új, élenjáró for- mü-ío; aka-,..™;; működés uj, elenjaro ior- Marjai József és Alekszej lista Munkáspárt Központi mait miként lehet mielőbb Antonov a két kormány Bizottsága és a Minisztertameghonositani Magyaror- megbízásából aláirta a fo- nács meghívásának tett eleszag és a Szovjetunió ko- gyasztási cikkek belkereske- get. zött, s ennek érdekeben a delmi, valamint szövetkeze- A magas rangú szovjet közös munka konkrét irá- ti vállalatok és szervezetek vendéget Grósz Károly, az nyait is kijelölték. A gaz- által történő kölcsönös csp- MSZMP Politikai Bizottsádasági kapcsolatokban van- réjének fejlesztését elő- gának tagja, a Minisztertanak olyan kérdések is, irányzó egyezményt. nács elnöke búcsúztatta n amelyek megérettek a meg- a választékcsere fejleszté- magyar és szovjet zászlókoldásra, olyan problémák, se, illetve a kereskedelmi kai díszített Ferihegyi repüamelyeket el kell hárítani a vállalatok közötti közvetlen lőtéren. A búcsúztatáson jetovábblépés útjából — tet- kapcsolatok megteremtése len volt a kormány több tagte hozzá. Nyikolaj Rizskov érdekében az egyezmény ja is. Ott volt Rajnai Sánkijelentette: a megbeszélé- előirányozza a hagyományos dor, hazánk moszkvai és Bősek során megerősítették a választékcsere-kapcsolatok risz Sztukalin, a Szovjetszovjet vezetésnek azt a fejlesztését, mindenekelőtt a unió budapesti nagykövete. ( Rádiótelex RÉSZVÉTTAVIRAT Abu Dzsihad, a palesztin felszabadítási mozgalom kimagasló személyiségének brutális meggyilkolása alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa részvéttáviratot küldött a Palesztin Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának. A PFSZ budapesti képviseletén a magyar párt-, állami és társadalmi déséről. Sikraszálltak a szoszervek képviselői fejezték cialista gazdasági integráki részvétüket. ció, illetve a KGST átalaELTEMETTÉK kításának gyorsított megABU DZSIHADOT valósításáért. Kulcsfontos biztos éllovassá lépett elő az elnökjelöltség megszerzéséért folyó versenyben. Változatlanul tartani tudta a második helyet a versenyben Jesse Jackson, a szágban végbemenő átalakítás és demokratizálás folyamataival kapcsolatos fekete ború politikus: a sza * irmotnlr t K r-v-» > n r orttrn or kérdéseknek. Emellett hoszszú távú programot írtak alá országaik 2000-ig terjedő gazdasági és tudomávazatok több mint egyharmadát adták rá. Mindez annak ellenére sikerült neki, hogy az államban kifejezet,. .... .. .. ten uszító jellegű politikai nyos-muszaki egyuttmuko- hadj4ratot indítottak ellene, egyebek között antiszemitizmussal vádolták, s ez különösen New York városában okozott neki károkat, , . mert itt a zsidó vallású szaAbu Dzsihadot, a szómba- sagunak ítélték a pártkap- vazók a választóknak mintton Tuniszban meggyilkolt csontok fejlesztését, palesztin vezetőt szerdán, REAGAN Damaszkusz közelében száz- ÜZENETE ezrek búcsúztatták. Bár az Reagan elnök a kongreszelőzetes hírekkel szemben a szus két házához küldött Jasszer Arafat, a PFSZ V. üzenetében közölte, hogy az B elnöke nem volt jelen, a Egyesült Államok befejehatalmas tömeg Abu Dzsi- zettnek tekinti jelenlegi akhaddal együtt hosszan él- cióját, de jelezte: az ameriegy negyedét jelentik. tette őt, mint a palesztinügy jelképét. MONGOL KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT HAZÁNKBA A Magyar Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szerdán mongol pártküldöttség érkezett Budapestre Cerendasin Namszrajnak, a Mongol Népi Forradalmi kai katonai erőt újra felhasználják Irán ellen, ha Teherán olyan lépésekhez folyamodik, amelyet Washington az amerikai érdekekre veszélyeztetőnek miSzocialista Reagan üzenete elsősorban azt a célt szolgálta, hogy eleget tegyen tájékoztatási kötelezettségének és megakadályozza, hogy a törvényhozásban felvessék a különleges felhatalmazás D ,.,., . .. . kérdését. Korábban ugyanis Part Politika. Bizottsága több szenátor és képvjseió tagjának a Kozpont. Bi- kifogásoltai hogy az elnök a zottsag titkaranak vezete- kongresszus hozzájárulása sével. A küldöttségét a Fe- „élkül vezényelt jelentős karihegyi repülőtéren Lukács tonai erőt a Perzsa-öbölbe, János, az MSZMP KB tit- ahol fennáll a háborús konfLEMONDOTT A CSEHSZLOVÁK KORMÁNY Szerdán lemondott^ a csehszlovák kormány. Lubomir Strougal csehszlovák miniszterelnök Prágában bejelentette Gustáv Husák köztársasági elnöknek, hogy a szövetségi központi szervek átalakításáról a csehszlovák parlamentben kedden elfogadott alkotmányos törvény értelmében a szövetségi kormány benyújtja lemondását. Gustáv Husák a kormány lemondását elfogadta. A Kuna kuvaiti hírügynökség beszámolója szerint valamennyi utas egészséges. ic „ tA„ de orvosi ellenőrzés céljából lb napi fogva tartás utan, . . , , , 7 . m „c „ o, . • korhazba szállították okét. A ^ légitársaság szerdán utasszállítójának eltérítői, szukát szabadon ták, és maguk is elhagyták a repülőgépet — jelentették a hírügynökségek Algírból. A túszokat három csoportban engedték el, először a kuvai különgépet indított Algírba a túszokért, fedélzetén egv orvoscsoporttal. A túszok első nyilatkozataiból kiderül, hogy a légiti emír három hozzátartozó- kalózok szinte teljes tudatja — két nő és egy férfi — szállt ki, majd a többi utas (valamennyien férfiak), végül pedig a héttagú személyzet. Kuvaiti források szerint a géprablók nagyjából a túszokkal egy időben, titokban lanságban tartották őket, még azt sem tudták, hogy két utastársukat Larnacában megölték. Sokan elraDlóik követeléseivel sem voltak tisztában. Az elmúlt 16 napot jószerével végigülték, fogvatartóik időnként a kezüket is megkötözték. A géphagyták el a repülőgépet, és rablók előttük mindig arcua jelenlevő algériai megbí- kat rejtő kék csuklyában zottak elvezették őket. A mutatkoztak, jelenlétükben hírügynökségek kuvaiti dip- suttogva beszéltek, lomáciai forrásokra hivat A kuvaiti repülőgépet hatalmába kerítő kilenc terroristának néhány napon belül döntenie kell arról, hogy Iránba vagy Libanonba akar menni, a géprablók: személyesen az még mindig Algériában külügyminiszter vannak — jelentették a hírkozva azt is közölték, hogy az algériai hatóságok a megegyezés szerint a gépeltérítőket csendben szabadon bocsátják, majd azok elhagyhatják Algériát. Szabad távozásukat algériai ígérte meg nekik kedden, ügynökségek majdnem egyamikor felkereste őket a re- öntetüen szerdán az esti pülőgépen. órákban. Lakásról, vízről, villanyról Szerdán Esztergomban — ezekért a szolgáltatásokért Straub F. Brúnó elnökleté- mennyit fizet, sokszor lakóvei — ülést tartott az Országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottsága. Elsőként Hoós János, az a szociális helyzet figyelembe vételével kellene megállapítani, az alapellátáson felüli vízhasználatot pedig termelői áron kellene elhelyének földrajzi, topográfiai helyzete határozza meg. A vitában a képviselők egyöntetűen úgy foglaltak ál- számolni. Ennek azonban lást, hogy a díjszabások alapfeltétele lenne, hogy Országos Tervhivatal elnöke rendszerét országosan ren- minden felhasználónál ponfűzött szóbeli kiegészítést a dezni kell. Hangsúlyozták, a tosan mérjék az elhasznált lakásgazdálkodás korszerűsí- rendezést, illetve a változta- vízmennyiséget. A tömblatésének elveit összefoglaló tást úgy kell kidolgozni, kásoknál például ne lépcsőírásos anyaghoz. Elmondotta, hogy az ne rójon elviselhe- házanként, átalányban, hahogy a szakemberek még tetlen terheket a fogyasztókjavában dolgoznak a kon- ra. Figyelemre méltón iscepció kimunkálásán, s az mertették az ülésen, hogy az elveket — még az érdemi egy főre eső vízfogyasztást döntés elótt — országos tekintve, meglehetősen paszakmai és társadalmi vitá- zarlóan bánunk ezzel az ér- tott ki a fogyasztói villamosra bocsátják. A koncepció tékes természeti kinccsel, energia-díjrendszer átalakílényege az, hogy új alapokra meghaladjuk az európai át- tásának tervezete is. Az Orlagot. Ezzel kapcsolatban szágos Árhivatal 1989—1991 Varga Miklós, a Környezet- között lépcsőzetesen akarja védelmi és Vízgazdálkodási rendezni, felemelni a díjaMinisztérium államtitkára kat. Á vé^°él a tarifák telA tervhivatal elnökének amellett foglalt állást, hogy jes egységesítése. Ez a föismertetőjét kétórás vita a normatív díjszabályozást városban is csak viszonylag követte. kell érvényre juttatni. A mérsékelt ármódosítással Szórádi Sándor, a KISZ vízdíjakat a létfenntartás- járna, s alig érintené a kinem lakásonként, létszámra vetítve állapítsák meg a tarifát. Ezzel takarékosságra lehetne ösztönözni a fogyasztókat. Élénk vitát válkell helyezni nemcsak a lakásépítést, hanem a lakáselosztás és -támogatás rendszerét is. KB titkára felszólalásában vázolta, hogy mennyire megnehezült a fiatalok lakáshoz jutási lehetősége. A helyzet javítását szolgáló elképzeléseket, mint mondotta, rövidesen a KISZ KB elé terjesztik. Ezt követően — Vallus Pálnak, az Országos Árhivatal elnökhelyettesének szóbeli előterjesztése alapján — a közüzemi ivóvíz- és csatornaszolgáltatás díjrendszerének helyzetét vitatta meg a bizottság. Mint elhangzott, az ország egész területét tekintve a különféle közüzemi szolgáltatások — víz, gáz, villany stb. — tarifarendszere szinte áttekinthetetlenül heterogén. Azt, hogy az állampolgár hoz szükséges fogyasztás és emelt és az egyéb, városokat. kára fogadta. Jelen volt Zambin Ceeszuren, a nagykövetség ideiglenes ügyvivője. ZSIVKOV—JAKES TALÁLKOZÓ liktus veszélye. Ronald Reagan üzenetében megismétli, hogy az Egyesült Államok „arányos választ" adott az állítólagos iráni provokációra és nem keres Szerdán egynapos baráti háborús konfliktust Iránnal, munkalátogatást tett Bulgáriában — Todor Zsivkov meghívására — Milos Jakes, a CSKP KB üj főtitkára. A DUKAKIS SIKERE Michael Dukakis nyerte a kedden New York államban megtartoti előválasztást a két pártvezető tárgyalásairól demokrata párti jelöltek köközleményt adtak ki. A do- zül. A massachusettsi 'korkumentumban foglaltak sze- mányzó a nem végleges rint Todor Zsivkov és Mi- adatok szerint a szavazatok los Jakes különleges fi- valamivel több mint 50 szágyelmet szentelt a két or- zalékát kapta meg, s ezzel Konzultációk Jft Moszkva (MTI) Az SZKP nyárra tervezett XIX. országos pártértekezletére történő felkészülés jegyében április 11-én, 14-én kérdéseket. Hangsúlyozták: a politikai rendszernek teljes mértékben meg kell felelnie az országban zajló átalakítási folyamatokból és 18-án Moszkvában Mihail adódó feladatoknak, még Gorbacsov, a párt KB fő- aktívabban kell szolgálnia titkára tanácskozást tartott a szocializmus ügyét, és an. a szövetséges köztársaságok nak minőségi átalakulását, központi bizottságai, vala- A tanácskozások résztvemint az ország határterüle- vöj leszögezték: el kell méternek és területeinek párt- lyiteni az átalakítási folyabizottsági első titkáraival — jelentették be Iszerdán Moszkvában. A konzultációkon áttekintették a politikai rendszer rratokat, állhatatos harcot kell folytatni a Szovjetunióban megkezdett radikális gazdasági reformfolyamat teljes és következetes meg tökéletesítésével, valamint valósítása, a lakossági áruela pártszervek irányító te- látás javítása és a lakáshelyvékenységével kapcsolatos zet megoldása érdekében. Szakértők véleménye az „atomtemető" helyéről Független szakértők bi- A huszonhét pontban öszzottsága alkalmatlannak szegzett vélemény szerint a minősítette a Paksi Atom- terület főleg azért alkalerőmüben keletkező kis és matlan radioaktív hulladék közepes aktivitású radioak- tárolására, mert a tőle egy tív hulladékanyagok végle- kilométernyire sem levő ges elhelyezésére a Baranya tektonikus övön — az úgymegyei Öfalu—Feked térsé- nevezett mecsekaljai vonagében e célra kijelölt he- Ion — belül az utóbbi nélyet. hány ezer évben erőteljes A községi tanács, vala- kéregmozgások voltak, s az mint az Öfalun és környé- utóbbi száz év alatt négy kén élőkből megalakított gyengébb földrengés is kitársadalmi bizottság felké- pattant ugyanott. A földrenrését teljesítő héttagú tes- gések veszélye miatt elsőtületet olyan neves szakem- rendű fontosságú rézsüstabiberekből állították össze, litás kérdését vizsgálva a akik sem a korábbi vizsgá- szakértők megállapították, latokban, sem a sugárteme- hogy e stabilitás a tervezett tő tervezésében nem vettek földmunkák és a megterhenészt, és akiket a vidékhez lés miatt megbomlik, a való kötődésük sem befő- keskeny dombgerinc labilislyásolt ítéletalkotásukban, sá válik, s ezért a müszaJelentésüket szerdán Me_ ki terv jelenlegi formájácseknádasdon ismertették a ban megvalósíthatatlan, helybeliekkel és a sajtó A szakértői vélemény szeképviselőivel. 1 rint a társadalmi és az ideA szakértői bizottság több genforgalmi következményemint nyolcvan dokumen- ket is elemző átfogó körtum, kutatási jelentés és ha- nyezeti hatástanulmány hiátározat áttanulmányozása nya a sugártemető kijelöléalapján megfogalmazott je- sét megelőző kutatások időIentését Szederkényi Tibor, zavarával is magyarázható, a szegedi József Attila Tu- ami azonban a kutatók és a dományegyetem ásványtani, tervezők legjobb szándéka geokémiai és kőzettani tan- ellenére alapvető fontossászékének professzora, a bi- gú kérdések megválaszolázottság elnöke ismertette a sának elhanyagolásához vemegjelentekkel. zethet.