Délmagyarország, 1988. április (78. évfolyam, 78-102. szám)

1988-04-18 / 91. szám

t 4 Kedd, 1988. április 19. Abu Dzsihad meggyilkolása miatt Véres hétvége a megszállt területeken Abu Dzsihadot (Halil al­Vazirt) szombat hajnalban egy 7-8 tagú kommandó gyilkolta meg. Valamennyi­en hamis papírokkal érkez­tek Tunéziába, s ezekkel bé­relték a gépkocsikat is, me­lyékkel elmenekültek a hely­színről. Ezt tartalmazza az a jelentés, melyet szombat es­te tett közzé a tunéziai el­nök, Zin eLAbidin Ben Ali által kinevezett vizsgáló­bizottság. A gyilkosságot szombat hajnalban 1.30 és 1.45 óra között hajtották végre, majd a merénylők két bérelt Volkswagen kisbuszon és egy Peugeot kocsin az onnan 10 kilométerre levő tenger­parti Rauad-erdőhöz hajtot­tak. (Nem hivatalos megál­lapítás szerint a tettesek a tengeren hagyták el az or­szágot.) A vizsgálat szerint Abu Dzsihad revolverével megpróbált szembeszállni a kommandóval, de azok va­lósággal szitává lőtték: a szobában több mint 70 töl­tényhüvelyt találtak. A tá­madók előzőleg hangtompí­tós fegyverekkel agyonlőtték a palesztin vezető testőreit és kertészét. A PFSZ tuniszi forrásai ezt az első közlést annyival egészítették ki, hogy a ház­ba behatolókat a ház körül további másfél-két tucat kommandótag biztosította. Előzőleg fejlett technikával elvágták az épület telefon­és riasztóvonalait, mégpedig úgy, hogy a közeli Szidi Bu­sid-4 rendőrkapitányságon ezt nem észlelték. Abu Dzsi­had meggyilkolásában hár­Szomhatra virradóra Tuniszban lelőtték Ha­lil al-Vazirt, ismertebb, mozgalmi álnevén Abu Dzsihadot, a palesztin fclszabadítási hadse­reg főparancsnok-he­lyettesét, Jasszer Arafat egyik legközelebbi munkatársát. Az 53 éves Abu Dzsihad a PFSZ V. B. elnökének politikai és katonai helyettese, Jasszer Arafat szemé­lyes tanácsadója volt. man vettek részt, egy nő pe­dig végig videóra vette az akciót. Másik négy kom­mandótag papírok, doku­mentumok után kutatott a házban. Az eddig feltárt nyomok azt jelzik, hogy a gyilkosság kitervelői igen tájékozottak voltak a helyszíni viszo­nyokról, akciójuk minden fázisát részletesen megter­vezték, s abban a szükséges eszközökkel bőven ellátott, nagy erők vettek részt —kö­zölték e források. Az 53 éves Dzsihad a go­lyózápor ellenére nem a helyszínen, hanem a kórház­ba szállítás után halt meg. Halála érzékenyen érintet­te Jasszer Arafatot. Jelenté­sek szerint közeli munka­társa meggyilkolásának híre valósággal sokkolta őt, és egyelőre nem is kíván a sajtó nyilvánossága elé lép­ni, csak az özvegynek üzent. A meggyilkolt palesztin po­litikus az El-Fatah szerve­zet létrehozásában is Arafat társa volt. Az El-Fatah közleménye szerint a gyilkosságot a Mosszad, az izraeli titkos­szolgálat követte el. B Kairó (MTI) Abu Dzsihad meggyilkolá­sával a megszállt területe­ken a lakosság egyértelmű­en Izraelt vádolja. A hír hallatán szombaton Ciszjor­dánia és Gáza szinte összes településén, valamint Kelet­Jeruzsálemben óriási palesz­tin tömegek vonultak a PFSZ zászlóival és fekete lo­bogókkal az utcákra, tiszte­legve mártírjuknak, s köve­telve az izraeli kivonulást. A megerősített izraeli ka­tonaság a könnygáz és botok mellett több tucat helyszí­nen tüzet nyitott a zászlók­kal felvonulókra, ennek nyomán a december 8-án ki­robbant népi lázadás legvé­resebb napja következett be: 19 palesztin halt meg, s száz felett van a lövésektői megsebesültek száma. Az Abu Dzsihad emlékére meghirdetett háromnapos gyász nyomán vasárnap az egész megszállt területen sztrájk volt. A tuniszi véres esemény kihatásainak eltérő értéke­lése ellenére egy dologban szinte teljes az összhang az izraeli lapokban: kimondva, vagy csak érzékeltetve, a kommandóakciót az izraeli titkosszolgálatnak, a Mosz­szadnak tudják be. A jobb­oldali bulvárlap, a Jediot Ahronot szerint „köszönet jár azoknak, akik életüket kockáztatták a terrorizmus­ra mért csapással". Irak visszafoglalta Fáót Bagdad, Teherán (Reu­ter) Iraki rakéták csapódtak be péntek este és szombat haj­nalban Teheránban és kél másik iráni városban, Kum­ban és Iszfahánban. A tá­madásokról mindkét fél hír­ügynöksége beszámolt. Teheránra három, a két. másik városra egy-egy raké­ta hullott. Az iráni ÍRNA hírügynökség szerint a raké­ták mindhárom városban la­kókörzetekben robbantak Sokan meghaltak, illetve megsebesültek a támadás nyomán. Irak az idén 168 föld—föld rakétával mért csapást iráni városokra. A bagdadi rádió és televí­TU—155—tiidrogénhajtóművel E) Moszkva (MTI) A világon elsőként emel­kedett levegőbe hidrogén­hajtóművel repülőgép: egy Moszkva melletti repülőtér­ről felszállva pénteken sike­res próóbarepülést végzett a TU—155-ös típusú kísérleti repülőgép. A gép testét a Tupoljev­tervezóiroda fejlesztette ki, a már jól bevált TU—154-est véve alapul. Az utastér hát só részében alakítottak ki külön teret a cseppfolyósí­tott hidrogén tárolására. Az NK—88-as jelzésű krio­gén hajtóművek Kuznyecov akadémikus tervezőirodájá­ból kerültek ki. Mint Vlagyi­mir Orlov, a hajtómű fő­konstruktőre elmondotta, a kísérleti repülésnél a tartá­lyokban mínusz 252 Celsius hőmérsékletű folyékony hid­rogén volt az üzemanyag (amit már jól ismernek az űrrepülésnél), de cseppfolyó­sított földgázzal is felszállhat majd ez a típus. Alekszej Tupoljev hangsú­lyozta: az ilyen típusú gé­peknek nagy jövőjük van a repülésben, az utasszállítás­ban, s ezért fokozott ütemű fejlesztésre van szükség. A TU—155-ös a kísérőgéppel, egy TU—134-essel ellentét­ben nem húzott szürke csíkot maga után a repülésnél. zió műsorát megszakítva je­lentette, hogy az iraki csapa­tok vasárnap visszafoglalták az irániaktól a Fáó-félszige­tet, és a hasonnevű kikötővá­rost. Egy katonai szóvivő szerint az iraki erők megtá­madták a térségben állomá­sozó iráni egységeket, „szét­zúzták és tengerbe söpörték őket". Az ÍRNA iráni hír­ügynökség cáfolta a bagdadi bejelentést, azt közölve, hogy vasárnapra virradóra az ira­ki erők „megpróbáltak be­szivárogni a Fáó-félszigetre. az iráni csapatok azonban megfutamították őket". Az Irakhoz tartozó Fáó ne­vű félszigetet és várost az irániak 1986 .januárjában meglepetésszerű támadással foglalták el. A terület stra­tégiailag rendkívül fontos, mivel Irak egyetlen kijára­tát jelenti a tengerhez, és mintegy ötven kilométerre fekszik Irak második legna­gyobb városától, Bászrától. Nyikolaj Rizskov hazánkba látogat A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa meghívá­sára április 18-án, hétfőn hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Nyikolaj Rizskov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizott­ságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke. ( Rádiótelex BARÁTI MEGBESZÉLÉS Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására áp­rilis 13. és 17. között lá­togatást tett hazánkban a Norvég Munkáspárt kül­döttsége Eiriar Fördének, a párt alelnökének vezetésével. Kíséretében volt Thorbjörn Jagland, a munkáspárt fő­titkára és Lars Fure, a párt parlamenti csoportjártak tit­kára. Lázár György, az MSZMP főtitkárhelyettese fogadta a norvég munkás­párti vezetőket, akikkel Óvári Miklós, a Politikai Bi­zottság tagja, a Központi Bi­zottság titkára folytatott megbeszéléseket. A GÉPRABLÓK VÁRNAK A kuvaiti gép elrablói va­sárnap délelőtt arab nyelvű rádióüzenetben közölték: meghatározatlan időre el­állnak követelésüktől, hogy az algériai hatóságok fel­töltsék üzemanyaggal az al­gíri nemzetközi repülőtéren veszteglő óriás gépet. Ko­rábban azt követelték, hogy töltsék fel üzemanyaggal a gépet, mert másutt akarják „rendezni a számlát Ku­vaittal". Azzal fenyegetőz­tek, hogy megölik a gépen levő valamennyi kuvaiti ál­lampolgárt, ha a kuvaiti ha­tóságok nem engednek el 17 terroristát. A KIHÍVÁSOKRA Szombaton befejeződött a KISZ KB egyetemi és főis­kolai tanácsának kétnapos, kibővített ülése. Az ifjú­sági szövetség vezető testü­letének székházában tartott tanácskozás résztvevői meg­vitatták a „Milyen szocia­lizmust építsünk?" politikai akció eddigi felsőoktatási ta­pasztalatait és „Még tét a jövőnk" címmel állásfogla­lást fogadtak el a társada­lom előtt álló legfontosabb politikai, gazdasági kérdé­sekről. A vélemények isme­retében a tanácskozás részt­vevői' munkabizottságot bíz­tak meg azzal, hogy dol­gozzon ki új, és a folyama­tosan váRozó helyzetet fi­gyelembe vevő, a KISZ-szel szembeni kihívásokra is vá­laszt adó koncepciót. Ezt várhatóan ősszel terjeszte­nék elő. Politika és nyilvánosság A szekcióülések vitáinak összegzésével folytatódott és befejeződött szombaton a Politika és nyilvánosság cí­mű országos szakmai ta­nácskozás, amelyen politiku­sok, kutatók, vezető újság­írók vettek részt A vitavezetők összefoglalói után (Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára mondott zárszót. Benecz János végezetül beszélt egy új közmegegye­zés kialakításának szüksé­gességéről. Ezt a közmeg­egyezést a jövőben a meg­reformált, az érdekek kife­jezésére és érvényesítésére alkalmas politikai intéz­ményrendszernek kell nap mint nap megteremtenie. Szólt arról is, hogy az ideo­lógiai megújulás nem jelent­heti iminden konkrét intéz­kedés ideológiai magyará­zatát. A politikai, gazdasági lépések megismertetése, el­fogadtatása csak a sajtó­nyilvánosság • lehetőségeivel élve történhet, ez a feladat a tömegtájékoztatásra hárul. Berecz János zárszava után Lakatos Ernő mondott köszönetet a rendező szer­veknek és a közreműködők­nek, (majd bezárta a ta­nácskozást. A CSONGRÁD MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT szerződéses üzemeltetésre átadja 1988. június l-jétől 1991. május 30-áig g 27. számú ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS BOLT, Szeged, Marx tér. Vásárcsarnok. o Tájékoztató adatokat ipari és kereskedelmi osztályunk biztosítja, telefon: 13-381. Pályázatokat 1988. május 10-éig kérjük benyújtani a központ kereskedelmi osztályára, Szeged, Horváth Mihály utca 1/B, 106. szoba Versenytárgyalás: 1988. május 16-án, reggel 8 órakor, a Zöldért központi ebédlőjében. A BUDAPRINT PNYV SZEGEDI TEXTILMÜVEK GYÁRA 16 éven feliili nődolgozókat vesz fel az alábbi munkakörökbe: • átképzős fonó és átképzős szövő munkakörökbe • 18 éves életkorig 2 műszak, a felett 3 műszakos mun­karendben történik a foglalkoztatás. A betanulási időre (6 hónap) biztosított bért fizetünk, 5000 Ft/hó. 1 év után szakmunkásvizsgára van lehe­tőség. A betanulási idő letelte után a kereseti le­hetőség havonta 2 műszakos munkarendben 4000—6000 Ft, 3 műszakos munkarendben 5000—7000 Ft. Vidéki nődolgozóink részére munkásszállón tudunk elhelyezést biztosítani. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás gyárunk munka­ügyi osztályán, Szeged, Tolbuhin sugárút 87., mun­kanapokon 6.30—14.30 óráig. • GYÁRVEZETÉS. Munkaalkalmak Elektronikus termékgyártással foglalkozó részlegünk vezetésére keresünk villamos felsőfokú végzettséggel rendelkező munka­társat. Jelentkezés: levélben, részletes szakmai önéletrajzzal a Szegedi Elektromos Szövetkezet elnökénél. Cím: Szegéd, Moszk­vai krt. 15., 6725. x Egszi-Délorg Dél-magyaror­szági Szervező Leányvállalat fel­vételt hirdet IBM PC-n haszná­latos programozási nyelveket is­merő, gyakorlott programterve­zők és programozók részére. Cim: Egszi-Délorg, Szeged, Vág u. 4. A Csőszerelőipari Vállalat sze­gedi kirendeltsége nagy gyakor­lattal rendelkező csőszerelő, központifűtés-szerelő, minősített ívhegesztő szakmunkásokat ke­res felvételre. Külföldi munka­vállalási lehetőség. Jelentkezés helye: Szeged, Brüsszeli krt. 20. SZ. Ipari szövetkezet azonnali be­lépéssel bérnormást, techrlikust vesz fel. Jelentkezés: „Szőrme­konfekció 1380/12" jeligére a Sajtóházba. Az Üjszegedi Szövőipari Válla­lat felvételre keres közgazdasági szakközépiskolai érettségivel fia­tal női munkavállalót árkalku­látori munkakörbe. Cím: Sze­ged, Alsó Kikötő sor 11. A Csongrád Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat felvesz IBM PC programozásban is jártas, felsőfokú végzettségű programozót. Jelentkezni lehet: Szeged, Vám tér 6., számítástech­nikai osztály vezetőjénél. Tele­fon: 10-152. Az Alföldi Bútorgyár felvesz közgazdasági végzettséggel férfi munkaerőt. A Szegedi Sütőipari Vállalat felvételre keres Nyíl utcai üze­mébe betanított munkára női munkavállalót — lehet nyugdíjas is — kb. éjszaka 2 óra kezdéssel — egy műszakos beosztással, va­lamint gépkocsivezetődet, laka­tosokat, délutáni műszakban segédmunkást szervizes munka­körbe, irodai takarítónőt, láda­mosót. Jelentkezni lehet: mun­kaügyi osztály, Tavasz u. 12— 14. sz. A Dél-magyarországi MEH Nyersanyag-hasznosító Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező gépkönyvelöt, vala­mint gépírót. Jelentkezés: Sze­ged, Bocskai u. 8/B, személy­zeti osztály. A Fodor József Élelmiszeripa­ri Szakközépiskola felvételre keres munkaügyi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót, valamint műszaki raktáros-anyagbeszer­zőt. Jelentkezni lehet: Petőfi S. sgt. 97. szám alatt, a gazdaság­vezetőnél. Leszázalékolt varrónőket, kár­pitosokat, lakatost felveszünk. „Bedolgozó 15 850" jeligére a Sajtóházba. x Az Alföldi Tüzép Vállalat 201. számú Szeged-Rókus telepére felveszünk nyugdíjas éjjeliőrö­ket, férfi és nöi munkavállaló­kat árukiadói és számlázéi mun­kakörökbe, térmestert és kapu­sokat (lehet nyugdíjas is). Ér­deklődni: mindennap 8—12 órá­ig a telepen lehet. x A Dél-magyarországi MEH Nyersanyag-hasznosító Vállalat felvételre keres közgazdasagi szakközépiskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező anyag­könyvelőt. Jelentkezés: Szeged, Bocskai u. 8/B, a személyzeti vezetőnél. Az Alföldi Tüzép Vállalat 201. sz. Szeged-Rókus telepére keresünk TŰZIFA FÜRESZELESERE BERFÜRESZELO KISIPAROST. Érdeklődni a telepen lehet. A Szent István téri tojáseláru­sító-pavilonunkha egy személyi eladót — női munkaerőt kere­sünk. Jelentkezni lehet: 7-től 16 óráig telefonon: 55-255, vagy személyesen a Tisza—Maros Szög Mg. Tsz, Szeged-Szörcg baromfi­telepén. Munkatársat keresünk pótko­csis IFA-tehergépkocsink vezeté­sére. Jelentkezni lehet: Magév, Szeged, Dorozsmai út 76. szám alatt. Egészségnevelési feladatok el­látására biológiai—testnevelő sza­kos tanárt, illetve pszichológus vagy szociológus képzettségű munkaerőt keresünk. Az állás azonnal elfoglalható. Pályázni lehet rövid szakmai önéletrajz megküldésével „Egészségnevelö 1329/12" Jeligére a Sajtóházba. A Tisza Füszért szegedi rak­tárháza árukiadókat, kocsikísé­rőket, szakképzett és szakkép­zetlen raktári dolgozókat, vala­mint adatrögzítőket és gépíró­adminisztrátort keres felvételre. Jelentkezés: Szeged, Fonógyári . út 8. x A Szegéd Megyei .Városi Ta­nács V. B. Bölcsödéi és Csecse­mőotthona felvételre keres szakképzett gondozónőket, sza­kácsnőket és fűtői vizsgával rendelkező kazánfűtőt, valamint szakképzetlen dolgozókat, taka­rítói, konyhai, mosodai munka­körökbe. Jelentkezni lehet: Pá­rizsi krt. 27. sz., munkaügy. x Április 4. Cipőipari Szövetke­zet felvételt hirdet árkalkuláto­ri, gépíró adminisztrátori, gyors­és gépírói munkakörökbe. Je­lentkezni lehet: Szeged, Cserzy Mihály u. 30/B szám alatt. x A Szeged Megyei Városi Ta­nács V. r. Bölcsödéi és Csecse­mőotthona felvételre keres szak­képzet*. víz-, központifűtés-szere­löt, karbantartói feladatok ellá­tására. Jelentkezni lehet: Pári­zsi krt. 27. sz., munkaügy. x A Tisza Füszért szegedi rak­tárháza élelmiszeripari főiskolai végzettséggel rendelkező munka­vállalót keres felvételre minőség­ellenőri munkakörbe. Jelentkez­ni lehet: Szeged, Fonógyári út 8., munkaügyi osztály. x Középfokú végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt és tb.-ügy­intézőt azonnali belépéssel fel­vesz a Pusztamérges! Rizling Tsz. Jelentkezni lehet: személye­sen a főkönyvelőnél, vagy a 85-022-es telefonon. x A Sándorfalvi Magyar—Lengyel Barátság Mg. Tsz azonnali be­lépéssel felvesz építésvezetőt. Jelentkezni lehet: a műszaki fő­ágazatvezetonél személyesen, vagy a 73-lll-es telefonon. x A Csongrád Megyei Tanács Szakosított Szociális Otthona (Vakok Ot(hona), Szeged, To­rontál tér 1.. egy koiiyhalányt keres felvételre. Az Utasellátó Vállalat Bács­Csongrád Megyei Területi Igaz­gatósága felvételre keres gya­korlattal rendelkező gyors- és gépírót és érettségizett, könyve­lési gyakorlattal rendelkező el­számoltától. Jelentkezés: Sze­ged, Somogyi u. 11. sz. alatt, a munkaügyi csoportnál. A Csongrád Megyei Tanács székházának alumínium szerke­zetű ablakainak javítására, kar­bantartására kivitelezőt kere­sünk. Jelentkezni: Csongrád Me­gyei Tanács (Szeged, Rákóczi tér), III. em. 316. szobában lehet. Anyagkönyvelőt és árkalkulá­tort keresünk. Jelentkezés: Sze­gedi Ruházati Szövetkezet, Ke­mes u. 6. A Szent-Györgyi Albert Orvos­tudományi Egyetem Gazdasági Igazgatósága felvételre keres kertész üzemvezetőt, felsőfokú szakmai végzettséggel, ofszetgép (Romayor 314) kezeléséhez értő szakmunkást. Jelentkezni lehet: szolgáltatási osztály, Szeged, Le­nin krt. 107. A Dél-Tisza Menti Afész felvé­telre keres közgazdászt, pénz­ügyi előadót, számítógépre adat­rögzítőt, tablóellenőrt, leltárel­számoltatót. Elsősorban keZdő szakemberek, fiatalok Jelenfke­zesét várjuk. Jelentkezni lehet: Dél-Tisza Menti Afész személy­zeti osztályán. Szeged, Szt. Ist­ván tér 3. sz. alatt. 4

Next

/
Thumbnails
Contents