Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

33 Szombat, 1988. március 5. 1 magazin [DM PODMANICZKY SZILÁRD Második időszámítás Ez. idő tájt semmi sem hasonlított rám Mint freskókkal díszített menny holt A magasban egyetlen tenyér remegett Valaki csöndbe bélelt arcát mutatta Hallottam lépteit fülemen A folyosón madarak tolták a testem Üresen kongott minden csont Árván és hidegen feszítve a repedéseket A látogatók zajos prospektusokat cserélnek rólam, kezeikben egy-egy koll a képmásom, az üveg mögött koponyámat viseli egy szürkülő gipsz alak. kiben egy őrült mutatványos utamra bocsájtott. (A teremór Minden negyedik távozónak levágja a fejét.) HUNGARIA-KRONIKA „Nem lehet tipikus felújítás!" A csacsi mechanizmusa Ismerős kép: baktat a csacsi az úton. segy hosszú póznára kötve ott lóg előtte a szénacsomó. Gubbaszt a hátán a juhász, kezében egy célszerű kampósbottal. A csacsi persze szaporázza a lépést, mert a kívánatos széna ott hintázik előtte, elérhetőnek tetsző távolságban. És az igazság az — noha a képen ennek talán nincs is nyoma —. hogy a csacsi ilyen-olyan időközökben el is nyeri a szénát; bizonyosra vehetjük, hogy elnyeri, máskülönben előbb-utóbb összecsuklana a gazdája alatt. Hiszen éppen azért csiklandozza olyan ellenállhatatlanul az orrát a szénaillat. mert benne érzi a sokszor élvezett. jó ízeket. Szaporázza tehát, s minden alapja megvan rá. hogy bizakodjék: nem iparkodik hiába. Nemcsak azért szaporázza, persze. nemcsak a széna miatt. Tapasztalta már. hogyha nem szaporázza eléggé, vagy megcsökönyösödik. akkor a gazdája hátulról biztatja, a kampósbottal, a tomporán. Egyszóval szaporáznia kell. ez a törvény. Elölről a kellemességek, hátulról a kellemetlenségek egyaránt erre késztetik. Elölről a pozitív ösztönző: a finom illatú széna. Hátulról a negatív ösztönző: a kampósbot. Csacsija válogatja, melyik ösztönzőnek jut fontosabb szerep a szaporázásban. Jóllehet a csacsik gazdái sem egyformák: ki az elülső, ki a hátulsó ösztönzőre bízza a főszerepet. A világért sem akarom sérteni a dolgozót e primitív példázattal. Dehogyis arról van szó. amire gondol. Természetesen óskori dolog ez így; hol van már az útszélen szaporázó csacsi — motorbiciklin járnak a juhászok! Az öreg példázat elvesztette érvényességét, nem állíthatnám. hogy a motorbicikli miatt (amely persze érzéketlen az ösztönzésre elölröl is meg hátulról is). Tény. hogy a csacsis példázat jelentését — ha úgy tetszik: eszmei mondanivalóját — csak a múltakra vonatkoztatva hasznosíthatjuk. Visszamenőleg akármeddig. Emlékezhetnek rá az idősebbek iskolai tanulmányaikból, hogyan jutalmazta például a bibliai úr az olyan igyekvó szolgát, aki — az ó távollétéhen is szorgoskodva — jól sáfárkodott a rábízott tálentumokkal. Pozitív ¡ösztönző. Emlékezhetünk rá. hogyan foglalt viszont állást a „gonosz és rest" szolga ügyében ugyanaz a bibliai űr — azaz: milyen határozattal zárult egy korabeli fegyelmi. „A haszontalan szolgát" — aki, mint tudjuk, gazdája távollétében nemigen törte magát szorgoskodásokon — vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogaknak csikorgatása." Működött tehát a negatív ösztönző is. A kampósból. S végigpásztázhatnánk a történelmet. minden korban és minden sarkán a világnak valami hasonló következtetésekhez jutnánk el; soha el nem avuló törvénye volt a társadalomban éló embernek a szorgoskodás. Ki elölről — vágyai, kívánságai felöl — kapta hozzá az erösebb ösztönzést, ki pedig hátulról inkább, érzékenyebb részein. Igaz. sót nagyon is igaz: elődeink között sem szorgoskodott mindenki. S leginkább épp azok nem szakították az istrángot, akiket a korabeli negatív ösztönzők nem érhettek utol: a korbács, a deres, az éhség, a munkanélküliség. S egyáltalán: az a példázatbeli kampósbot. melytói lészen „sírás és fogaknak csikorgatása". Vagy elég hatalmasok voltak, vagy elég gazdagok, ha meglehettek szorgoskodások nélkül, éspedig egyben fogcsikorgatás nélkül is. De nem lehet vitás, hogy a köznép vastörvénye a szorgoskodás volt; mindkét irányból erre kapta a — hol vonzó, hol taszító — ösztönzéseket. De hogy vagyunk ezzel a vastörvénnyel — ma? És hogyan leszünk vele holnap? Érthető, és csakis helyeselhető, ha a szocializmus nem kívánja továbbfűzni a korbács-deres-éhségmunkanélküliség történelmi láncsorát. az embertelen kényszerösztönzéseket. Jó volna most már a kampósbotot végleg a történeti szertárnak-műzeumnak hagyományozni. Egyszóval jó volna élni most már félelmek, sírások, fogcsikorgatások nélkül. Egyelőre nem megy. Innen is. onnan is hallom a fogcsikorgatást. Mintha olykor épp a szorgoskodók felól hallanám. Úgy tetszik, a fogcsikorgatások társadalmi összege mit sem csökken azzal, ha restek, a hanyagok, a lazsálok. a korruptak mentesülhetnek a „negatív ösztönzőktől" — sót: mintha ettől inkább szaporodnék. Pedig ha már semmiképp sem lehetünk meg fogcsikorgatások nélkül, akkor igazán az volna az ésszerű, hogy ne a jó munkások, hanem a hanyagok, ne a vevők, hanem a „súlycsonkítók". ne a közösségért munkálkodók, hanem az élósdiek csikorgassák a fogukat. Könnyű ezt kimondani. Mint ahogy könnyű volna eljutni arra a következtetésre is: vissza a csacsimechanizmushoz! Kimunkálni, kikísérletezni az ösztönzésnek azt a sokoldalú, új rendszerét, amely demokratikus, emberségesebb a réginél, független jó vagy rossz főnökök jó — vagy rosszindulatétól. és mégis éles különbséget tesz jó és rossz munka között — ez bizon) nehéz történelmi lecke. FEKETE GYULA Itt az ideje nyitni egy krónikásfüzetet a Hungáriának is. mint tettük az új híd építésekor, s a nagyszínház felújításakor. December óta követjük már nyomon az eseményeket a részvénytársaság megalakulásáról, a rekonstrukciós tervpályázat kiírásáról szóló tudósításokkal. majd a múlt héten két meghívás nyilvánosságra hozatalával. Az egyik egy kiállításra invitált a Technika Házába, ahol a múlt s a tervezők által elképzelt jövő dokumentumait és fantáziarajzait tették egymás mellé. A másik beszélgetésre hívta csütörtökön délutánra a több mint egy évtizede bezárt szálloda sorsáért felelősöket. a tervezőket, s az érdeklődő városlakókat. A kővetkező 24 óra is hozott érdekességet: több órás vitában döntött a részvénytársaság igazgató tanácsa arról, hogy a tervezői ajánlatokból mely részletmegoldásokat „emeljék" majd át a végleges tervbe. Azaz: megfogalmazódott a Hungária-felújítás koncepciója. A hazai tervpályázatok gyakorlatától igencsak elütöen. a felkért hét tervezóvállalatnak néhány hete volt arra. hogy ajánlatát kidolgozza. Ezzel a feszített határidővel. s a feladat bonyolultságával magyarázható, hogy három tervezöcég négy csoportjától érkezett végül pályamű. Hármas célnak, hogy tudniillik az épület eredeti formája legalább 70—80 százalékban megőrizendő, ugyanakkor űj funkcióknak is meg kell felelnie, de a szállodai szobák számát is növelni kell. nos. e követelményeknek kellett eleget tenniük a pályázatoknak. (Nem tekinthető könnyebbségnek, hogy a Dózsa utcaArany János utca sarki foghíjtelek beépítésére, s az űj ház funkcióinak kitalálására is a tervezőktől vártak javaslatot a pályázat kiírói. S hogy e feladattal egyik tervezőcsoport sem tudott igazából megbirkózni, ez azt jelzi: a kiírásnak ezt a részét talán nem ártott volna pontosabban megfogalmazni...) A megadott szempontokon túl szabad kezet kaptak az építészek, legfőképp a tekintetben, milyen űj funkcióknak tudnak helyet adni az épületben. Hogy terveznek-e szaunát, tekepályát, kondicionáló termet, bármi mást. amellett, hogy megőrzik az éttermet, a rózsaszín termet, a zónázót. a koncerttermet? Vagy. hogy hol helyezik el a szállóvendégek autóit, s találnak-e helyet konferenciateremnek, kaszinónak, sörözőnek, drinkbárnak. teraszbővítésnek? Mérlegelhették, hová teszik a főbejáratot, s az étteremét, u koncertteremét attól elkülönítik-e. S dönteniük kellett: a gazdaságos üzemeltetés feltételeként megszabott 40 - 60 szoba egyáltalán elfér-e. miközben persze a szálloda működésével összefüggő tevékenységeknek is kell a tér. a szennyestárolótól a hűtőkamráig. a hostess-szobától a telefonközpontig. Hogy ók. a pályázó tervezők miképp gondolták ki a Hungária felújítását, s hogy erről mint vélekedik a szakmai és a laikus közvélemény, nos. ezt tudakolandó rendeztek fórumot a kiállítás helyszínén. E sorok írójának az az érzése, sem az építészkollegák, sem az emlékeiket és várakozásaikat dédelgető nem-szakmabeliek nem értették, mit kellene ott tenniük. (Vagy értették, mégsem tették...) Pedig ahogy a vita(?)vezetó megfogalmazta: „két év múlva bárki a szemünkre vetheti. hogy elhibáztunk esetleg valamit. Az akkor talán már jóvátehetetlen lesz. Most kellene érveket ellenérvekkel mérkóztetni!" Nem járt nagyobb sikerrel a részvénytársaság elnöke sem. amikor csak címszerűen legalább tízféle problémát sorolt, amelyben közös megegyezésre kellene jutni, amelyben a szakmai véleményt kellene ütköztetni a Hungária-nosztalgiáját szíve mélyén őrizgető laikus gondolkodásával. Kérem szépen: ezt a lehetőséget „kihagytuk" ott. a fórumon, s mert az idö sürget — „a Hungáriáé nem lesz. nem lehet tipikus magyar felújítás!" — már nem pótolhatjuk a mulasztást. Áthárítottuk a felelősséget a bankszakemberekre. a városrendező építészre, a várospolitikusra. a kommunális vállalat igazgatójára: a részvénytársaság igazgató tanácsára. Ok vállalták — miután a nyilvános vita nem jött létre — a döntés kockázatát. A lényeges kérdések megvitatása helyett is volt persze miról beszélni a fórumon. Nem is csak haszontalanságokról. Mi lesz például a neve a felújított szállodának? Hiszen ott a Lenin körút végén az új Hungária!... Legyen Kass-szálló. mint régen, vagy kérje vissza 1934ben kapott elnevezését utódjától? Bizony, erre már most kell gondolni, hiszen üzleti okokból körülbelül egy év múlva meg kell kezdeni a reklámozást, nemzetközi hírverést! S hajönnek majd az elsó rendelések, micsoda kavarodás támadhat!... Többeket érdekelt, végül is a megbízást elnyerő tervezócsoportnak mire kell nagyobb figyelemmel lennie: az építészeti, a műemlékvédelmi, vagy az üzletviteli szempontokra, s ha egyik sem mehet a másik rovására, milyen arányok látszanak ma célszerűnek. „Pusztán építészeti szempontok alapján nem lehet körülírni a Hungária jövőjét" — volt a válasz, s érdemes ezen is elgondolkodni. Ha a részvénytársaság az épületnek nem csak szállodafunkciót szán (az ugyanis nem tartaná el önmagát), hanem a gazdasági élet fellegvárát, „business centert", s egyúttal kulturális-idegenforgalmi rendezvények helyét is szeretné ott kialakítani, akkor jogos az idézett érv! S kellenek a jövedelmező szolgáltatások, indokolt a magasra tett minőségi mérce, érthető az exkluzivitás igénye. Ismert már a tervpályázat eredménye: a Déltervet és a Marketcoop kisszövetkezetet fölkérték, hogy március 7-ig (megint csak hajsza az idővel!) dolgozzák át terveiket az rÉ szempontjai szerint, egymástól átvéve a jónak tartott megoldásokat. A felkérésnek nem muszáj eleget tenni: előfordulhat, hogy valamelyik kollektíva visszalép. A feltételek ugyanis tovább szigorodtak: előnyben részesül, aki már kivitelezővel partneri kapcsolatba lépve adja be átdolgozott tervét, s aki vállalja: a tervezési díj nagyobb részének visszatartásával a részvénytársaság a tervezőt is felelőssé teszi a kivitelezés határidejéért. költségeiért, a kívánt minőségért. S mivel a beruházás értéke több száz millió forinttal mérendő, a tervezési díj pedig ennek néhány százaléka lehet — ebben a végleges szerződéskötéskor állapodnak meg a felek — sejthető, hogy több millió forint a tétje is a tervezői vállalkozókészségnek: a sikernek vagy kudarcnak. Az is kétségtelen persze, hogy a Hungária felújításában tervezőként, kivitelezőként közreműködni és a feladatot sikeresen (s gyorsan) megoldani — presztízsnövelő tényező minden érdeklődő és a vállalkozásba majd beszálló szervezet számára. * Lapunk nyomásának sajátosságai, s a pályázatra beküldött tervek formátuma nem teszi lehetővé, hogy világosan kivehető alaprajzokat, homlokzati variációkat közöljünk illusztrációként az ezután írandókhoz. Ezért inkább szavakkal szednénk csokorba, mit tartottak jónak, követendőnek, megoldandőiiuk a/ újabb tervek készíttetői. Ahhoz, hogy a szobaszámot növelni lehessen — méghozzá többségét rangos minősítés követelményei szerint kialakítva — az épület homlokzatához illeszkedő emeletráépítésről nem lehet lemondani. (Talán nem tudja az olvasó: a tetőt és a fölső födémet mindenképpen újra kell építeni!) Igényes, de még tovább finomítható megoldást javasolt a Délterv Tarnai István vezette kollektívája már a pályázaton is: szinte észrevehetetlen a pluszemelet. s csak a tetótérbeépítés ablaksora árulkodik valamelyest — de az az utcáról alig látszik! Erre a megoldásra még a zsűri műemlékvédelmi szakemberei is rábólintottak... Vita volt azonban arról, hogy a Dózsa utcai szállodabejáratot tartsák-e meg. vagy helyezzék át az Arany János utcai oldalra, az oszlopos szélfogó mögé. Az előbbi mellett a hagyománytisztelet, a belépő vendéget fogadó térélmény szól. s hogy ott nagyobb szerkezeti beavatkozások nélkül kialakíthatók a szükséges helyiségek. A másik mellett főként az a körülmény, hogy a gépkocsival érkezők a forgalom zavarása nélkül tudnának ki-beszállni. míg ez a város közlekedésében északdéli tengely szerepű, keskeny Dózsa utcában megoldhatatlan. (Ezegyébként az egyetlen nyitott kérdése máiga koncepciónak: a tervezőktől tehát mindkét variáció kidolgozását kérték.) A főbejárat áthelyezéséhez az is érv lehet, hogy a fedett gépkocsitároló onnan közvetlenül megközelíthető. Mit „fedett"!? Föld alatti! Ez a Marketcoop ötlete: a Tanácsköztársaság útja alá. az épület mellé süllyeszti le a mélygarázsokat, a szállóvendégek autói tehát nem zsúfolják a környék amúgy is sokszor foglalt parkolóit. (Meg a fedett garázs követelmény is.) Ezzel a megoldással a Stefánia és az épület közötti sáv szabadon marad, illetve például sörözőként berendezhető — de persze megmarad a Dankó-szobor mögötti terasz is! Még mindig a házon kívül maradva: az étterem és a koncertterem forgalmának — így bejáratainak, ruhatárainak — szétválasztását is meg kell oldaniuk a tervezőknek. Érthetően: a vacsorázol nem zavarhatják az egészen más hangulatban érkező-távozó emeleti vendégek. Az épületben elhelyezendő helyiségek jó részéről szóltunk már — ezek közül a pincében a bolingpálya. a szauna, a söröző, s a vendég szemének nem kívánatos tevékenységek helyiségei, a szervizkijáratok kaphatnak helyet. (Remélhetőleg emlékezni fog rá valaki, hogy billiárdozni is lehetett a Hungáriában!) A földszintnek — akármelyik bejárattal — áttekinthetőnek, a tereknek összenyitottnak kell lenniük, hiszen egy szálloda recepciójának a ki-bejárók „ellenőrzése" is feladata, pláne ha a játékteremnek is a hallból lesz bejárata! (A Csomiterv Kónya Imre vezette csoportjának átriumos térkiképzése minden szakmabeli elismerését kivívta.) Ami még kívánalom az említetteken kívül: az étterem galériáját és paravánjait meg kell őrizni, csakúgy, mint a Hungáriaemlékeinkben legfontosabb vendéglátó-helyiségeket. S a szerkezeti átépítésekkel csínján kell bánni, hogy az épület eredeti formáját, városképi szerepét megőrizze. Mindezek után talán magyarázni sem kell. miért kérte a részvénytársaság a varos lakóitól, hogy segítsék a Hungária-emlékek gyűjtőakcióját. A kiállításon néhány szőnyeg, asztalnemű, teáskanna, pincértáska, a zónázó előtti kovácsoltvas lámpa, sok fénykép, hivatalos irat, étlap, számla szemléltette, miféle tárgyakra gondoltak a szervezők. Nyilván szóban elmondható emlékük is van a szegedieknek — leginkább talán a szálloda ma is éló egykori dolgozóinak. Nővé Ernőnek. Bódi Gézának, a Royalban dolgozó Józsi bácsinak... Segítségükre, emlékezetükre támaszkodva minden bizonnyal rekonstruálni lehet majd a valamikori Hungária-hangulatot. Egyébként már tudni, hol van a rózsaszín terem csillárja, a miniszteri lakosztály bútora, — a berendezés kiárusításakor kerültek új gazdához. A magunk részéről a zöld posztó alatt márványborítású billiárdasztal hollétéről tudnánk információt adni. Azonosítási jelzése a következő: CS és KIR udvari TEKEASZTALGYÁR SEIFFERT M és FIAI BUDAPEST WIEN Leltári szám (XI5992 Hungária szálloda Már a címke is nosztalgiát ébreszt... PÁLFY KATALIN