Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

5 Szombat, 1988. március 5. 1 DM 1 magazin © © Ideológia — politika — gazdaság II. Leopold egydukátosa, I. Lipót tízdukátosa, Apafi Mihály négydukátosa / Eremkincsek a Nemzeti Múzeumban Az 1968-as „mechaniz.mus"-reforni az akkori viszonyokat tekintve kétségkívül óriási tett volt. De éppen az akkori viszonyok következtében súlyos kompromisszumok terméke is. Eleve kompromisszum volt. hogy csak a gazdaságpolitikára terjedt ki és nem vonatkozott a politikára általában. Továbbá az is. hogy csak a szocialista gazdaság mechanizmusát. a működési rendszert akarta megreformálni, azclméletet. az ideológiát nem. Illetve az utóbbit csak annyira, amennyire feltétlenül szükséges volt a gazdaságpolitika reformjához. A reform a dogmatikus ideológiával nem számolt le még gazdasági vonatkozásban sem. csupán felszabadította a politikát bizonyos kötöttségei alól. az új elemeket pedig jól-rosszul beépítette a régi elmélet szinte változatlan elemei közé. Minden bizonnyal innen származnak gazdaságpol i t i kánk nak azok a határozottan skizofréniára valló tünetei, amelyek húsz éven át jellemezték és jellemzik talán még ma is. Egyfelől büszkén hirdeti magáról pragmatikus voltát: azt. hogy megszabadult bizonyos ideologisztikus kötöttségektől és kizárólag a gyakorlati szükségszerűség irányítja. Másfelől viszont csökönyösen ragaszkodik olyan dogmákhoz, amelyek gyakorlatilag egyáltalán nem igazolhatók. Ez a felemás gazdasági ideológia pedig minden bizonnyal döntő szerepel játszott az elmúlt időszak gazdaságpolitikai gyakorlatának sikertelenségében és ennek következtében a jelenleg észlelhető politika iránti bizalmatlanság és válságtudat kialakulásában. Mi is történt tulajdonképpen? A világgazdasági válságra — a hetvenes évek elején — gazdaságpolitikánk első reakciója a „kivédjük" hozzáállás volt. Tudniillik az. hogy kivédjük a világgazdasági válság negatív hatásait: a termelési visszatérést. az inflációt, a munkanélküliséget nem engedjük be az országhatáron. Ha mindent nem is tudunk kivédeni — egy kis infláció lehet, hogy begyűrűzik —. de azért alapvetően kivédjük. Nép és nemzet egy emberként, lelkesen helyeselt, ennek a politikának. Aztán eltelt néhány év. és kiderült, hogy sikerült ugyan kívülrekeszteni a negatív hatásokat. de — nem kelleti volna. Jobb letr volna mindjárt alkuimazkodni, mivel a világgazdasági változások tartósnak bizonyultak, a „kivédjük"-politika pedig csak elodázta a megoldást és közben újabb problémát is szült. Az egyensúly kérdése kritikussá vált a felhalmozódott adósságállomány miatt. Ekkor hirdettük meg az „alkalmazkodni kell" politikát, melynek lényege a világpiachoz való hosszú távú alkalmazkodás a gazdasági szerkezet átalakítása révén. Egyúttal persze az egyensúlytalanság problémáját is meg kellett oldani, ezért vállalni kellett az inflációt és a restrikciót, a gazdasági növekedés visszafogását. Nos. ekkor a közvélemény már korántsem volt olyan lelkes, de tudomásul vette a kényszerhelyzetet és bízott a politikában. Az eredmény azonban elmaradt. A restrikció és az infláció megvalósult, a szerkezetváltás azonban nem. a külgazdasági egyensúly pedig — néhány évi aktívum után — ismét felborult. A gazdaság pedig rosszabb helyzetbe került, mint előtte volt. mivel a beruházások visszafogására alapozott restrikció a gazdaság leépülésének — a társadalmi töke csökkenésének — rémével, egy valóságos válság kibontakozásával fenyegetett. Antikor tehát a politika ismét meghirdette a kibontakozást és a stabilizációt, az előzőhöz képest azzal a különbséggel, hogy most már nemcsak az inflációt kell vállalni. hanem a munkanélküliséget is, a belső felhasználás visszafogása pedig most már döntően a fogyasztás csökkentésére irányul, a közvélemény végleg elvesztette lelkesedését. Türelmetlenné és bizalmatlanná vált: garanciát akar arra. hogy most nem következik be az. ami előzőleg; arra. hogy nem fordulhat elő az. hogy most már munkanélküliségünk is lesz. de egyensúly és szerkezetváltás nem. Kétségkívül nehéz a helyzet, hiszen bizalom nélkül a politika nem lehet sikeres. Nos. nehéz gazdasági helyzetben, amikor a politika koA

z ideológia aktív szerepe a gazdasági és politikai célok megvalósításában rendszerint ahhan kerül előtérbe, válik nyilvánvalóvá, amikora politika iránti bizalom meginog. Addig, amíg a politika sikeres — vagy legalábbis többé-kevésbé az — addig az ideológia puszta propagandának látszik: az eszmét megvalósító tett szóbeli dicséretének. A politika kudarca viszont alapvetően inás helyzetet teremt. Ilyenkor derül ki, hogv az ideológia korántsem a propagandát jelenti, hanem a politika tetteit, cselekvését motiváló eszmerendszert, amelynek aktív közreműködése nélkül a politika megújulása lehetetlen. Pontosabban: a politika ideológiájának megváltozása nélkül a politikai gyakorlat reformjának sorsa szükségképpen a „visszarendeződés", vagy ami ugyanez: „változás azért, hogy semmi se változzon". Ez a recept azonban előhh-utőhh hatástalannak bizonyul. A gazdaságpolitika reformjának két évtizedes története legalábbis ezt támasztja alá. rabbi receptjei hatástalannak bizonyulnak. az elméletnek kellene segítségül sietni. Gazdaságelméletünk azonban nincs abban a helyzetben, hogy kész. új recepttel szolgáljon a politika számára. Több ok miatt sem. Először is azért, mert ahhoz, hogy választ tudjon adni a gyakorlat által felvetett problémákra, mindenekelőtt rendelkeznie kellene válságelmélettel. Tudniillik szocialista válságelmélettel. Még jobb volna persze. ha a tervgazdálkodás használható elméletével rendelkezne, de az sincs. A gazdaságelmélet legfeljebb magyarázattal szolgálhat arra vonatkozóan. hogy a tervgazdálkodásnak az a változata, amelyet a gazdaságpolitika a reform bevezetésekor a direkt gazdaságirányítási rendszertől némi módosítással átvett, és amelynek alapján az elmélet akkor terv és piac egységeként megideologizálta. miért bizonyult napjainkra tökéletesen használhatatlannak. Elmagyarázhatja, hogy hibás volt az a kompromisszum, amely elvetette ugyan a tervgazdálkodás utasításos formáját, de megtartotta lényegét: a közvetlen központi, állumi elosztáson alapuló irányítást. Ezt a tervgazdálkodást kellett volna összehangolni a piacgazdasággal a gazdaságpolitikának, vagyis megvalósítani a terv által szabályozott piac optimális működését. Ez az állami tervnek alárendelt piac koncepciója elvileg működőképes lehetne, ha a piac csak belső piac lenne. Egy olyan ország esetében azonban, amely nemzeti jövedelmének felét exportálja. tehát külföldi piacon realizálja, és jó. hacsak ugyanannyit importál — a tervgazdálkodásnak ilyen rendszere gyakorlatilag nem lehet működőképes. A külső piacot — amely ráadásul nem is egységes — eleve nem szabályozhatja egy nemzeti állam. (Eóleg nem ekkora.) Ha viszont a belső piacot a központi állami tervnek rendeli alá. akkor ez a belső piac a szükségképpen el fog térni a világpiactól. Ha pedig a politika az ebben a piaci közegben működő gazdálkodó egységeket alkalmazkodásra akarja kényszeríteni, az csak a szabályozókhoz. de nem a világpiachoz való alkalmazkodást eredményezheti. Főként akkor, ha minden állam külön-külön ugyanazt teszi, mint a KGST-piacon. Gazdaságpolitikánk viszont egyelőre ragaszkodik a központi állami elosztás kiterjesztésével — ennek is költségvetési formájával megvalósított — kényszerítés koncepciójához, vagyis a „tervgazdálkodás" átörökített formájához. Ezzel viszont az elmélet, a tudomány nem tud mit kezdeni. Másodszor a gazdaságelmélet ezért nem segíthet a gazdaságpolitikán, mert ha tud is tanácsot adni. és a politika el is határozza, hogy megfogadja és végrehajtja, az eredmény nagyon is kétséges. Gazdaságpolitikánk ideológiai skizofréniája következtében képes ugyan arra. hogy felismerje az objektív körülmények által diktált szükségszerűséget, sőt érvényesítésének szándékát megfogalmazza és intézkedéseket is hoz. Ugyanakkor azonban „a szocializmus értékcinek védelme" érdekében azonnal ellenintézkedéseket is tesz. amelyekkel azt is megakadályozza, hogy eredeti intézkedése hatékony legyen. Jó határozatok nem valósulnak meg azért, mert végül a döntés egyáltalán nem ágy kerül bevezetésre, ahogyan azt eredetileg elhatározták. Ez történt az „alkalmazkodási politika" érvényesítése esetében is. amikor egymásnak ellentmondó célok.ésacéloknak nem megfelelő eszközök kerültek bevetésre. De ugyanaz történt az adóreform bevezetésekor is. A személyi jövedelemadó bevezetésének legfőbb — ha nem egyetlen — értelme és célja a vállalati keresetszabályozás megszüntetése. Ez utóbbi nemcsak az egyéni és kollektív érdekeltség és a hatékonyság közötti közvetlen összefüggés miatt lett volna fontos, hanem főként azért, mert az egységes forint megteremtése — a költség — és bérforint stb. elválasztásának és egymással való konvertálhatatlanságának felszámolása — és ezzel a vagyonérdekeltség feltételeinek megteremtése irányában lett volna jelentós lépés. Nos. a személyi jövedelemadót bevezettük. de a központi vállalati keresetszabályozás maradt. De ugyanaz történt az ÁFA-val is. csak ott az árrendszer reformja maradt el. Ilyen körülmények között viszont szükségképpen újratermelődik politikánknak az a felemássága, amely a jelen helyzet kialakulásához vezetett. Mindebből egy tanulság közvetlenül adódik: ahogyan a gazdasági rendszer reformja nem valósítható meg a politikai rendszerünk reformja nélkül, úgy a politika reformja sem az ideológia megújítása nélkül. A szocializmus mibenlétét — a „szocializmus-képlet — nem azért kell újrafogalmazni elsősorban, mert az jól hat a propagandában, hanem azért, mert enélkül gyakorlati politikánk sem szabadulhat meg hatékonyságát rontó ideológiai ellentmondásosságától. ÉGETŐ EMESE A Magyar Nemzeti Múzeum éremtára, mely anyagának gazdagságában a világ legelőkelőbb múzeumai közé tartozik, ha a leningrádi Ermitázzsal. a londoni British Museummal nem is vetekedhet. Alapját — mint az egész múzeumét — gróf Széchenyi Ferencnek köszönhetik. aki 1802-ben könyv-, kézirat- és 2675 érméből álló gyűjteményét a „nemzetnek ajándékozta". Az éremtár gyarapodásának három főforrása van. az ajándék, a vétel és minden hazánk földjéből előkerülő lelet. A bőkezű ajándékozók révén a világhírű gyűjtemény ma egyes éremfajtákból a legteljesebb: a magyar anyagon kívül például barbár és délszláv pénzekben, valamint a korai osztrák és a Habsburg-tartományok pénzeiben. Anyagában sok a ritkaság, az egyetlen ismert példány az egész világon. Az éremtár tudós és leleményes vezetője. Gedai István révén most újabb felbecsülhetetlen értékű kincsek kerültek a múzeumba csere útján. Egy bécsi műkereskedő a közelmúltban harmincegynéhány arany- és ezüstérmet ajánlott fel a múzeumnak. Köztük több történeti becsük és aranyértékük miatt egyaránt csaknem megfizethetetlen magyar vonatkozású érmét, úgynevezett hungarikát. Neves szakemberek vizsgálták meg a felajánlott munkákat, majd a megszervezés egyetlen módjául az ugyancsak jeles duplumanyagból néhány Ausztriát közelebbről érintő műkincs cseréje kínálkozott. A lebonyolítás gyorsan megtörtént. így az érmék a múlt év végén már a múzeum tulajdonába kerültek. A pénzt nemcsak értékmérő eszköz volta, hanem nemes kivitelezése miatt is régi koroktól fogva gyűjtötték. Hogyan készül a fémpénz? Először az éremvésó ötvös az érem mindkét oldalának ábráit negatívba vési — ez a két verótó. Közéjük helyezi a megfelelő, mindig azonos súlyú hideg fémlapot, és kalapáccsal ráüt. A fém ezáltal felveszi a negatívok ábráit. A legszebb, legértékesebb pénzeket aranyból és ezüstből verték. Hérodotos görög történetíró szerint a lidek voltak az elsők, akik először vertek nemesfémekből pénzt. A kincseiről híres Kroiszosz (Krözus) király vezette be az aranypénzt. A magyar aranypénzverés kezdete Nagy Lajos király nevéhez fűződik. aki firenzei mintára a Firenzét képviselő liliom helyére saját címerét verette forintra 1325-ben. Pénzeink nagy értékét alátámasztotta az ország középkori gazdasága, és a sok arany lelőhely. Abban az időben Magyarország adta Európa aranyának nyolcvan százalékát. Egyes vidékeken. mint a helynevek is mutatják. még a folyókból is mostak aranyat. A magyar aranypénzek jó és kedvelt fizetőeszközök voltak, a kereskedelem révén egész Európában elterjedtek. Károly Róbert az országban 10 pénzverő kamarát állított fel. A legkiválóbbak a körmöcbányai. kolozsvári, nagyszebeni, fogarasi. gyulafehérvári pénzverdék voltak. Aranypénzeink becsére mutat. hogy III. Iván orosz nagyfejedelem. amikor pénzt készült veretni, mesterekért Mátyás királyhoz fordult. A magyar pénz felfelé ívelését művészi szempontból a mohácsi vész nem szakította meg. mert az erdélyi fejedelemség pénzei a pénztörténet legszebb, leghíresebb érméi közé tartoznak. Értékük a világ nagy árverésein felbecsülhetetlen. Minden felbukkanó példánynak olyan fordulatokban gazdag története van. mint egy-egy világhírű festménynek. Történeti jelentőségük is nagy. hiszen mindegyik alig előforduló, múzeumok, gyújtók féltett kincsei közé tartozó példány. Nagyon szép I. Lipót Habsburg császár arany tízdukátosa. melyet Körmöcbányán vertek 1666-ban. A maga korában is rendkívül ritka volt. A kereskedelemben az egydukátost használták. Egy aranydukát két tallért ért. Értékét jelzi, hogy 16<X) és 1650 közt egy orvosi tanácsadás két tallérba, egy pár ökör húsz tallérba, egy tehén borjúval hat tallérba. egy szőnyeg négy tallérba, egy pár úri csizma egy forintba került. A tízdukátos súlya 35 gramm arany volt. Különleges Apafi Mihály erdélyi fejedelem ajándékozási célra készült. holdsarló alakú, négydukátos aranya 1668-ból. melyet Fogarasban vertek. A fejedelem részére készültek Magyarország pénzritkaságai, köztük az égitesteket formázó pénzek. mint a most idekerült darab is. A verótó a fejedelem süveges mellképét mutatja, jobbjában fejedelmi buzogánnyal, bal katja kardja markolatán nyugszik. A múzeum tulajdonában lévő százdukátosa a maga korában is oly nagy értéket képviselt. hogy nem lehetett forgalmi pénz. A mesés kincset 1674-ben verték. szintén Fogarason. Mindössze három példányban készült. A fejedelem egyet Lipót császárnak küldött ajándékba Bécsbe, ma a Kunsthistorisches Museumban látható. Kisebb súlyegységben egy ötvendukátosa is ismeretes, melynek sorsa a Kóburg hercegektói ntáig követhető. Sok kaland után. Japánt is megjárva. az utolsó évtizedekben került a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonába. II. Mátyás arany egydukátosa. melyet 1614-ben Nagybányán vertek. csupán két példányban létezik, az egyik a bécsi Kunsthistorisches Museum tulajdona, a második e kimagasló értékű cserével most került az éremtár tulajdonába. Az éremtár kincsei az elmúlt év során három külföldi kiállításon is öregbítették a magyar művészet hírnevét. A középkori pénzforgalom a Duna mentén című kiállítás Passauban a magyar történelmi összefüggéseket tárta fel a pénzeken keresztül Szent István király korától kezdve. BRESTYÁNSZKY ILONA OLAHJÁNOS IMr i w ű* mfW 4Í REICH KÁROLY RAJZA Galambok Ha megfagynak, legalább nem lesz több bajom velük, gondoltam eleinte, de amikor megláttam, ahogy ott gubbaszkodtak a ketrecükben, u huzatos padlástér gerendái alatt, fölborzolt tollúkba húzódva, megsajnáltam őket. Ezer dolgomat félretéve megpróbáltam helyei csinálni nekik a kamrában. Éjfélre járt, mire sikerült. Na. hál ti is megmaradtok, löktem be magam mögött az ajtót, s feküdtem le gyorsan megnyugodva. Ügyet se vetettem az éhes kurrogásra, ami pedig a szobába is behallatszott most már.