Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-05 / 55. szám

4 Szombat, 1988. március 5. 1 Bátorság és őszinteség Vitát kezdeményezett a KISZ Központi Bizottsága: Milyen szocializmust építsünk?" tartalommal. Szerkesztőségünk hasábokat kinál fel az eszmecseréhez. Kéthetente, Jelen-lét címmel megjelenő ifjúsági rovatunkat szeretnénk fölfrissíteni a vitával, melynek indításául adjuk közre az alábbi cikket. Nem fésülgettük, nem igazgattuk — indulatossága, gondolati ereje, remélhetően, megindítja a fiatalos eszmecserét. A közgondolkodásunkat jellemző fásultságról, közönyről sokat beszélünk mostanában. Fontos ez, hiszen egyrészt társadalmi önismeretünk meglétéről tanúskodik, másrészt e felismerés alapján változtatni, javítani, „reformálni" akarunk. Számtalan alkalommal szólunk a reformról; ezért merek csak félve reagálni arra a tételre, amely a KISZ KB „Milyen szocializmust építsünk?" vitaindító iratában így fogalmazódik meg: „Az őszinteség bátorsága". Fenyeget itt is a verbalizmus veszélye, engem is megvádolhat az olvasó valami üres formajátékkal, öncélúsággal. Az őszinteség bátorságán túl vagyunk már. Az is lényeges, de halad, fordul a világ, hirtelen követik (vagy előzik?) egymást az események. Ennél rohamosabban csak a gondolatok, elképzelések változnak — soszor előrevivő tettek nélkül. Vannak, akik úgy váltak „bátrakká", hogy ellenséggé, mások ellenféllé vagy jellegtelen „masszává" váltak. Az első csoportba tartozók felkészültek, okosak (ők a „kemény' mag") — és a szocializmust, ideológiánkat, rendünket alapjaiban támadják. Számukra a realitás kevésbé fontos. A második csoport tagjai az előbbiek udvartartása, a „mássá lenni" akarók, akik számára nem a meggyőződés lényeges, inkább a tiltott gyümölcs élvezete. Szitkozódással érvelnek, mert nincsenek érveik. A harmadik csoporthoz azok csapódnak, akik minden történelmi korban megtalálhatók: a (szellemi és piaci) zavarosban halászok — ez az életelvük, hajlandók bárhová csatlakozni. Azt vallják: „...jobbá tenni úgysem tudjuk az életet (de azért tűnjön ügy, mintha igyekeznénk), legalább szebbé szeretnénk tenni — magunkat." Vannak, akiknek holmi „politikai divatok" miatt nőtt „vakmerőségig" a bátorságuk. ök is azt kiáltják: „Jövőnk a téti" — de csak a magukéra gondolnak; harsogják: „a nemzetért!" — közben elvágyódnak, vagy itthagyják az országot; „a külföldön élő kisebbségért!" — de az itthoni magyarságért sem mozdul agyuk, kezük; „az ifjúságnak!" — azért lehetőleg csak annyi^, hogy őket ne zavarja igazán; „reformot!" — de arra vigyáznak, hogy senki ne tudja, mit értenek alatta; „nagyobb demokratizmust!" — addig a szintig, ahol ök állnak; „gyorsítás!" — de lábuk — kényelmes beidegződés — a féken; „kibontakozás!" — de nem azt teszik hozzá: „utánam!", hanem az.t: „előre!"; nyilvánosságot, nyíltságot!" — de a határt ők húzzák meg. Itt vannak aztán azok, akik — a közjót remélve, a közmegegyezést várva — csendben vannak, de bennük, és közvetlen környezetükben vihar dűl. Akik a „hivatalos" fórumokról előbb a „folyosóra" vonultak véleményt mondani, vagy már csak a „konyhapolitikát", esetleg a passzív rezisztenciát vállalják. (Talán a „politika" tette... talán maguktól váltak ilyenné?). De ez a magatartás nem fogadható el! Gondoljunk Széchenyivel — 1825-ben (!) írta naplójába: „Egy nemzetet felingerelni, megsérteni a mi ügyünk számára kedvező, elaltatni valódi veszedelem!" Mégsem ingerlésre, inkább bizalomra van szükség! Megint mások, akik hittek a szocializmusban, de hitehagyottakká lettek, akik bíztak a szocializmusban, de bizalmatlanokká váltak. A hit nem tart igényt a bizonyításra, a bizalom időlegesen eltekint tőle... és türelemre is szükség van. Mégsem így kell hangsúlyoznunk csak, hanem akképpen is, hogy akkor bízhat bárki, ha szólni, vitatkozni és tenni sem rest! És ha kérdéseire megnyugtató, biztató, igaz választ kap ... Lenini életbölcsességet idézek itt: „Aki segíteni akar az ingadozókon, annak azzal kell kezdenie, hogy ő maga abbahagyja az ingadozást!" — értsük és fogadjuk ezt el emberekre és szervezetekre egyaránt igaz megállapításnak! És végül vannak szerencsére olyanok is (s hisszük: nem is olyan kevesen!), akik a megújulás következetességét, nehézségeit, politikai és emberi kockázatát vállalják. Akiknek érdeke, hogy — értékrendje szerint — humánus, biztonságos, demokratikus. korszerű szocialista társadalomban éljenek — itt, Magyarországon. Akiknek sandaságtól mentes, kritikus, jobbító szándékait, gondolatait cselekedeteik isigazolják — bátrak és őszinték. Tóth Tamás Az Országoá Pedagógiai Intézet közzétette a rangos országos középiskolai tanulmányi verseny első fordulójának eredményeit, illetve azt, hogy kik jutottak tovább a második lordulóba, a középdöntőbe. A szegedi diákok az idei tanévben is szép eredményeket mondhatnak magukénak, mert 133-an kerültek be a középdöntőbe. Kiemelkedően jól szerepelt a Radnóti gimnázium, mert 91 tanulójukat hívták be a második fordulóba. Eredmények: Matematika, I. kategória: Schreiter Tamás, Sztanojev György, Sereges Gábor (Déri szakközépiskola), Tóth Attila, Horváth Károly (Vedres építőipari szakközépiskola), Juhász Tünde (közgazdasági szakközépiskola), Kocsányi Gabriella (Kőrösy közgazdasági szakközépiskola). Matematika, II. kategória: Bepényi Konrád, Hajdű Szabolcs, Lancsa Hajnalka, Nagy Dániel, Nagy László. Szalma Sándor, Tóth István, Torok Benita. Török Zoltán (Radnóti gimnázium), Benkei Sándo> (Széchenyi gimnázium). Matematika, 111. kategória: Szépkuti István, Szalma Csaba, Bordás Ferenc (Radnóti gimnázium), Durham Michael (Ságvári gimnázium). Matematika, IV. kategória: Hegyi Zoltán, Makay László, Kéri Rita. Gazdik Attila, Csirik János (Ságvári gimnázium). Magyar nyelv: Szegfű Kinga (Ságvári gimnázium), Magyar irodalom: Tumó Mária (Ságvári gimnázium). Földrajz: Ácsai Tamás, Tóth Tünde, Kovács István, Kovács Márta (Ságvári gimnázium), Garnai Edit, Szilassi Péter (Radnóti gimnázium) Riológia: Szarvas Róbert, Szalma Gabriella (Tömörkény gimnázium), Csonka Erika, Szalay László, Szabó Andrea, Kari László, Csajbók Éva, Tihanyi Zoltán, Diáksikerek Szőke Ildikó, Bakó Ildikó, Smági Andrea, Csajtai Kornél, Ország Orsolya, Tóth Zsuzsanna (Ságvári gimnázium), Pál Margit, Szabó Zsuzsanna, Maráz Anikó, Lengyel Gábor, Dékány György, Nagymihály Attila, Zsurka Gábor, Nagy Eva, Sárkány Adrienn, Skribek Levente, Szabó Előd Zala, Keszeli Sándor, Szántó Gergely, Baán Edina, Rung Katalin, Bolcskei Judit, Bálint András, Szolnoky Jenő, Dongó Ágnes, Sárdi Zsolt, Nagy Emese, Dósa Nikolett, Kiss Irén Edit, Boda Beáta, Tomösvári Adrienn, Mészáros Anikó, Zentai Nándor, Hégely Sándor, Kiss Judit, Szekeres Zoltán, Dómján Andrea, Vastagh Ildikó, Kókai Károly, Tóth Anita, Csóti Tímea, Uhljár Attila, Veres Anna, Szabó Lajos, Szabó Endre, Vályi Péter, Tomka Nóra, Szántó Kristóf, Vass Márton, Szűcs Zoltán, Dóczi József, Szabó Sarolta, Lengyel Zsolt, Laczkó Andrea, Nagy Szilvia, Békési Anna, Bélteki Gusztáv (Radnóti gimnázium). Fizika, I. kategória: Sreiter Tamás (Déri szakközépiskola). Fizika 11—III. kategória: Tihanyi Zoltán, Matievich Vera (Ságvári gimnázium), Bordás Ferenc, Papdi L. Zsolt, Boros Péter, Szalma Csaha, Szabó Lajos, Bélteki Gusztáv (Radnóti Gimnázium). Kcmia, I. kategória: Ilisz István (Tömörkény gimnázium), Boda Zoltán, Gulyás Éva, Hansel Miklós, Hegyi Zoltán (Ságvári gimnázium), Keszeli Sándor, Márki-Zay János, Herczeg Zita (Radnóti gimnázium). Kémia II. kategória: Borszéki Károly, Fikker Ferenc, Fodor Ferenc, Kónya Zoltán, Nagy Dániel, Szűcs Zoltán, Törő Imre, Albert Sarolta, Aranyos Attila, Hauser Krisztina, Farkas András, Hegedűs Sándor, Kovács Judit, Nagy László, Schmél Zoltán, Vass Márton, Tasi Zsuzsanna (Radnóti gimnázium). Tapintsd meg az arcod! Képzeljen el, kedves olvasó, egy olyan osztálytermet, amelyben csak két padsor van, s a harmadik helyén, valamint hátul, szemmelláthatóan pusztán azért sorakoznak a székek, mert a bemutató tanításra sok vendég várható. A padokon a férfiökölnél alig nagyobb szürke tömeg, agyag vagy gyurma. Elöl színes dobozok várat stilizálnak, a falakon mindenütt gondos kezek készítette figurák, színes „oktatási segédletek". Helyet foglalnak sorban az érdeklődők: szaktanácsadók, tanító kollégák, rajz szakos tanárok, az iskola vezetői és két szülő is kicsi gyerekkel. Bevonulnak a kicsik, a fél év alatt — mióta nem láttam őket — sokat nőttek, tiszta arcukból — milyen megmosolyogtató! — ki-kivillan... hogy is mondjam ... a fogváltás. Felénk fordulnak, köszönnek, majd leülnek. Pontosan háromszor annyi az érdeklődő, mint a rajzórára készülődő gyerek. Nem a terem hatalmas, hanem a kicsik vannak csupán tízen. Távolról érkező oktatási szakembernek talán kísérlet csupán ez a kis létszámú osztály, itt viszont a pedagógusok hivatástudatának eleven jele. A kezdet kezdetén ugyanis harcolni kellett azért, hogy elinduljon ez az osztály, de ez már a műit tulajdona, maradjon is az övé! Bemelegítésként előadják az aranyhajú királylány történetét — a szép, használható bábokkal biztosan sokat vesződött valaki. A mese után letelepednek űjra, mindenkinek — legalábbis ezen az órán — külön pad jut. . Sokat foglalkoztunk az emberrel". kezdi a rávezetést a tanítónő, Kónyáné Farkas Hedvig. „Melyik a legfontosabb része az emberi testnek?" Kis hallgatás után hallatszik az elgondolkodtató bölcsesség: „a nyak"! Szívemnek nagyon kedves helyen jártam vendégségben a héten: a ságváritelepi általános iskola elsőseinek nevében hívott meg Miklós Pálné igazgató. Közel egy éve határoztam el, hogy időről időre beszámolok a kicsik gyarapodásáról, hisz osztályuk megalakulása is kalandos volt, s minden azt ígéri: jövőjük sem lesz érdektelen. Hogy miért? Nem tárulnak filozófiai mélységek, de legalább e tudomány mozgósításához hasonló erők kellenek a pontos, jól érthető kérdések feltevéséhez. Borsos Miklós szobrait nézegetve érdeklődik a tanítónő: felnőtt- vagy gyerekfejet látnak, milyen az arc hangulata, miből látszik a jókedv, mosolyog-e a szem? Előkerül egy nyújtott fej is, valószínűtlenül hoszszű orral és erősen hangsúlyozott szájjal. A gyerekeket nem lehet megtéveszteni. Hogy is lehetne? ök még a pálcikákban is mesék erdejét képesek fölfedezni. A tanári asztalon egy letakart agyagszobor áll — lelepleze» előtt a mű. Szép gyerekfej tűnik elö. „Legyen köztünk egy kislány is", fűzi hozzá a tanítónő. Akinek még nem tűnt föl, most veszi számba: mind a tíz kicsi fiú. Most már szemben az osztállyal egy figyelmes arc ellenőrzi, hogyan ismerkednek önmagukkal a munka előtt a gyerekek. „Csukott szemmel mindenki tapintsa végig az arcát!" Milyen sokszor kellene nekünk is igy tenni, gondolom ekkor, nem romlott-e el arcunk vonása, mikor kerül tenyerünkbe megdöbbentő puhányság, hamisság. Próbálkoznak a kicsik, miként játszaniuk kell majd: „most legyél vidám, komoly, szomorúr azután énekelj magadnak valamit"! Milyen ősi ez a mozdulat, ahogy arcunkat tenyerünkbe temetve — lám, ez a temetés már a felnőtt szava —, szóval tenyerünkkel beszédbe elegyedve vonásaink elmondják a kitöréstől megóvott érzéseinket! Talán ez a művészet születésének pillanata? Ez a kérdés — természetesen — itt nem hangzik el, mégis ez az alapja annak, hogy az arcot megőrző tenyér, az ujjak az újraformálást kezdik el. Van idő eltűnődni ezen, hisz az alkotást segítendő Vivaldi szép muzsikája szól. Dolgoznak, néha őszintén fölsóhajtanak, nyögnek a kemény anyaggal küszködve. Egyszer csak egy hang a sorok közül: „Tanító néni, legyen nyaka?" Igen, a visszatérő filozófiai probléma. Mennyi mindent elárulnak a gyermekek kérdései, ragaszkodásai! Elkészülnek a fejek. Megegyeznek abban, hogy az agyaggal nem lehet színeket kifejezni. Ezért mindenki választ magának egy tetszés szerinti méretű rajzlapot — ez az én időmben nem adatott meg, jegyzem meg —, és előbb vázlatot készít, majd nekiáll a mű megvalósításának. A feladat nagyon érdekes: a rajzlapra azt a formát kell lefesteni, ami előttük hever. Ebből következik az utolsó feladat is: a házi kiállításon párosítani, azaz azonosítani kell a két képzőművészeti ág „fogalmazványait". Eszembe jut a versekkel szemben támasztott közérthetőség-igény: esztétikai elvárás lehet a fölismerhetöség? Nem, semmiképp, döntöm el magamban távoztomuau. t,z a művészi megismerés első foka, tulajdonképpen az oktatási szint. A hallatlanul fontos lépcső a szépségek toronyházában, valahol az első forduló előtt. Sok-sok lépcsőt kívánok meg nektek, kiésik! Dlusztus Imre Főiskolások tárlata A kalandorok és a sivatag Valamit tenni, csinálni — ügy értem „istenigazából"! —, akárha szerelmesnek lenni, igazi kaland. Legalább igyennyire érvényes ez a művészetekre, még ha mostanság azt némi mikromániás elszántsággal valamiféle minimalfarce szerepében látják-láttatják is. Kétségtelenül igaz viszont, hogy életünkben jelenleg egyedül ..üdvözítő" terep a gazdaság, a politika (a gazdálkodás, a politizálás) — ha valaki őrült módon nem akar valójában vagy mások szemében nyomorulttá lenni. Mégis marad bennünk hiány. Mégis és egyre inkább növekszik bennünk a hiány; vágy az áhí1848-AS EMLÉKHELYEK SZEGED BELVAROSABAN — ezzel a címmel Kómár Irén vezetésével lesz történelmi foglalkozás a Móra Ferenc Múzeum MÜZEUMI MATINÉK-sorozatában: az ismertetésekkel és beszélgetésekkel összekötött belvárosi sétára ma, szombaton délelőtt 10 órakor várják az érdeklődőket a múzeum előtt. Az idei KI MIT TUD?-ra vers- és prózamondónak, illetve parodistának jelentkezettek VÁLOGATÓ VERSENYÉT rendezik meg ma, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központban. Ugyanez a művelődési intézmény ad otthont a mai napon egy filmvetítésnek: este 10-tól A FEKETE KALÓZ című amerikai film Műsorajánlat lesz műsoron — a diszkó előtt. Szintén diszkóműsort előz meg egy TANCVERSENY: holnap, vasárnap este 7 órai kezdettel tartják a Tisza Gyöngyében, jelentkezni a helyszínen lehet. Egy világhírű színész leghíresebb filmjeiből kezdődik vetítéssorozat az Ifjúsági Házban levő SNITT FILMKLUBBAN: JACK NICHOLSON, ez a markáns arcű, ragyogóan játszó világsztár (egyebek között például a méltán klasszikussá lett Száll a kakukk fészkére főszereplője) emlékezetes alakításai közül a sorozat első vetítésén, március 7-én, hétfőn este 7 órai kezdettel az 1986-ban készült KfNAI NEGYEDET, Peter Weir alkotását láthatják az érdeklődők. TAJÉKOZÓDÖKÉPESSÉG ÉS TANULÁS címmel Csányi Vilmos egyetemi tanár tart előadást március 7-én, hétfőn délután 5 órakor a TIT KOMMUNIKÁCIÓS ÉS INFORMÁCIÓS RENDSZEREK elnevezésű biológiai szabadegyetemén, az egyetem Ady téri épületének biológiai előadótermében. KÜLPOLITIKAI KÉRDÉSEKRŐL tart előadást Nógrádi György március 7-én, hétfőn délután fél 5 órai kezdettel a Rákóczi utca 1. szám alatti vasutas művelődési ház pőllcauinójábantat, a kegyelem, a szépség, a megnyugvás után ... Ilyenkor gondolunk arra, hogy (esetleg) elmegyünk egy kiállításra. (Odáig persze el kellene jutnunk!...) No és ha eljutunk? Például az ifjúsági ház minigalériájába? Fogad bennünket előbb egy aranyos leány, fölgyújtja a villanyt a teremben (idáig jó, gondoljuk tárgyilagosan), azután fogad egyrészt egy kis ízlés, egy kis mesterségbeli tudás, másrészt egy kis tudásbeli mesterkéltség, harmadrészt semmi. És hát nyilván ez a semmi az érdekes. Ez az, ami egyébként körülvesz. Mármost két lehetőség van az alkotó számára. Vagy ezt a semmit (lehetetlenséget, gondot stb.) kell artikulálni, vagy valamivel helyettesíteni. (Széppel, jóval, nádi hegedűvel !...) Ugyanakkor adódik a kérdés, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola nyolc fiatal hallgatójától nem tűi nagy elvárás-e ez? Nem lettünk-e hamarjában tűi igényes, világmegváltásért kuncsorgó kisgyerekek? Végül is örülhetünk, hogv töliv- j- léthatunk munkákat, a tanárjelöltek „műhelytitkaiba" leshetünk. Miként, hogyan látiák ök a világot fontos kérdés utódainkra nézve is. Gáspár Csaba az, aki közülük a leginkább észreveszi, és egyáltalán érzékeli az „elsivatagodást". ö az a kalandor, aki nekivág!... Legyen máshogy!, mondja, ugyanakkor lássuk az eltűnő kort korunkat mi értelmetlen és mi nem, ami velemegy (Faktúrák, Fantomjáték). Fotóin és fotógrafikáin az egzisztenciális és a történeti szemlélődés egyaránt megtalálható. (Csendfoltok, Kútkép.) Az ő munkáit találom a legígéretesebbeknek, a legjobbaknak. Szabó Ildikó illusztrációi kifinomult rajzkultúráról tanúskodnak. Őriznek valamit a romantikusan „sötét" hevületből, de távolságtartóak is. Ugyanakkor — amikor nem irodalmi anyagból (Örkény, Mózes I. könyve) dolgozik — a technika mintha megfertőzné, mondandója „halott" lesz nyomban. Mészáros Attila szobrai, lehet, a legheroikusabb kísérletek, és éppen ezért talán a legviszszatetszőbbek is. 0 is irodalmi (as) témákat dolgoz fel, de e pátosszal csak közhelyes formákra-tartalmakra talál (Égbenéző, Kiáltó. Gondolat). Búzás Mihály visszafogottabb, könnyedebben „operáló" szobrász. Portrékat csinál. kellő átérzéssel, vagy leletszerű edényeket (Kavicsváza, Kecskefejes váza). Surányi Zsolt pedig hasonló ihletettséggel szép. festett kerámiatálakat állított ki (Allatalakos cseréptál). Szokolay Balázs az alföldi festészet hagyományaihoz kötődve a mártélvi tanyákat festirajzolja. nagyon szép árnyalatokkal és arányokkal. Tóth Attila és Baráth Tamás filmés könwplakátiai nem igazán ötletesek és ..kifejezőek". mégis reménytelje' Dedaeógiai és pszichológiai megfontoltságról tanúskodnak. Solymosi Bálint é