Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)

1988-03-15 / 63. szám

4 Kedd, 1988. március 15. Tarka sáfrány virágzása Hidoff szél bújócskázik a dorozs­mai Nacvs/ék sőmlyéit ölelő ezüst­iák közt. Ördögszekér fut az aszott füveken, fennakad az öreg csorda­kút káváján. A kútfalból kitekintő epörfán nagy őrgébics üldögél, s a visszakanyarodó szél borzolja tol­lait. Autólc futnak, befordulnak az üdülök közé, honnan kesernyés le­véltüzek illatát, füstjét hozza a márciusi bujkáló szél. Jégkérgesek a tocsogók a szőke nádasok ölén, szélükben régi idők dülöútjai ka­nyarognak tanyák jegenyéi felé, ki az időből, a végtelenbe vesző utak mentén, ahol csuk gyalogosan lehet bandukolni, szemlélődni és tűnődni, hogy észrevegyünk olyat is, amit pénzért nem vehetünk, mint ahogy „kis herceg rózsáját" sem. Autóban suhanva, ezek a dolgok rejlettek maradnak, mintha soha­sem lettek volna, s a pipakupolás templom alatti iskolában is aligha került róluk szó. Annál inkább az afrikai szavannák növényeiről ... de én nem szóltam semmit! Csak el­mesélem, hogy itt, a dorozsmai Nagyszék sömlyéje föle magasodó homokdombok hajlaton kinyílt a tarka sáfrány (Crocus variegatus)! E parányi hagymás növényke virá­ga világszép! Törékeny, hatágú, szi­porkázó csillagkclyhc kékeslila ár­nyalatú. Kulcsolt leplén lila baráz­dacsíknk ölelik a hópelyhek hide­gétől a narancs napkorongos bibét, s a világossárga porzókat. Ha kibújik a februári, márciusi nap melegére, már nyilnak is a kelyhek, s csillog­nak a csontszinű csenkeszfű alján. Szegedtől pár kilométerre olyan szépség — és ma már, sajnos, rit­kaság — ennek a kis, védett sáf­rányfajnak a nyílása, hogy csodájá­ra járhatnánk... azaz no, talán jó is ez az ismeretlensége! Mert igaz, egy útfélre eső, meg­lepő szépségű, piciny virágról van szó, a szögedi homokrónák első iga­zi bennszülött tavaszi virágjáról, amely köznapi örömnek kicsiny, de hitnek és tanulságnak annál óriá­sibb. Mert hányan ismerik a kedves olvasók közül is ezt, az elsőként nyíló virágot? Hány dorozsmai kisiskolás tudja, milyen ritka, védett érték bújik meg a határukban? Az útkapunál, a kökeresztnél füstölgő szeméttelep már inlsább közismert Dorozs­mán ... Talán jobb, ha ismeretlen ma­rad egy ritka növény lelőhelye?, mert a kirándulók csokorba szed­nék a sáfrányt? Lehet, igaz... de azért hiszem, jobb, ha többen isme­rik, s tudatos erővel védik az élő­helyet minden erőszakos beavatko­zástól (felszántás, műtrágyázás, sze­métlerakás stb). A baranyai Szár­somlyó példája közismert! Iskolá­ink természetvédelmi nevelésében, tanításában a helyi értékeknek, azok megismertetésének és értő óvásának mindenképpen nagyobb teret kell kapniuk. Egy, iskolában jó] figyelő kisdiák ma, papírforma szerint, job­ban ismeri Afrika, Ázsia élővilá­gát, mint a faluja határában meg­levő, utolsó „oázisok" élőlényeit! S ennek javításához nem kell kultúr­politikai „határozat", csak egy, la­kóhelyét szerető pedagógus, aki me­sél erről is az órán, s majd kézen fogja osztályát, és óvatosan végig­vezeti a sáfránycsillagok közt... Mert ez a természetvédelem (mi­nisztériumi átszervezésén túl is) a legfontosabb és legeredményesebb útja és célja. Mert igaz, apró a sáfrány virága, alig százötven tő található, de a tavaszodó sömlyék közt titkokról mesélnek. Amiket autón suhanva, tévé előtt ülve so­hasem fejthetünk meg, négy fal közt vitázva még úgy sem... . .. gyalogolva a szögedi határban, találkozhatunk most a nevezetes tarka sáfránnyal... amelynek nyí­lása, ritkasága emlékeztető és fi­gyelmeztető ... van feladatunk még 'jócskán a természetvédelmi neve­lésben ... Csizmazia György Költséges pénzkereset Kórházi „melléküzemágak"? Az egészségügyi költség­vetés immár évek óta ki­sebb mértékben emelkedik, mint az árszínvonal. Ami­nek következménye, ugye világos: ez a pén;; nemhogy fejlesztésre, minőségjaví­tásra, de még szintentartás­ra sem elegendő. Pedig hát a világ legfejlettebb orszá­gaiban az egészségügyi el­látás az egyik legdinami­kusabban fejlődő ágazat Egyre újabb és jobb készü­lékek, műszerek segítenek a pontos és gyors diagnó­ziskészítésben, újabb és újabb gyógyszerek a terá­piában, újabb műtéti tech­nikák terjednek el a hoz­zájuk tartozó felszerelések­kel. S hogy mennyire ja­vul a kórházi kényelem, ar­ról épp mostanában ad né­mi ízelítőt a televízióban látható Klinika című NSZK-beli filmsorozat. A vállalkozással ismét barátkozó országunkban különböző ötletek bukkan­nak föl, hogyan is segíthet­ne magán a magyar kór­ház, jelenlegi nem éppen rózsás helyzetében. Kony­hája kiszolgálhatna például környékbeli üzemeket. Meg­teheti ezt a kórházi moso­da is, ha elegendő rá a ka­pacitása. Bérbe lehet adni kórházi járműveket, kivált a hét végén, amikor rend­szerint nincsenek használat­ban. Rehabilitáció vagy munkaterápia címén a kór­házi kertekben — ahol van­nak — lehet dísznövényt teímcszteni, s piacra vinni. A felsorolt ötleteknél akad­nak még vadabbak is, ame­lyek a kórház, tulajdonkép­peni tevékenységétől még távolabb jelölik meg a pót­lólagos pénzszerzés lehető­ségeit. De hót vajon nincs a kórház birtokában olyan tudás, amely készpénzért is értékesíthető? És nem rej­tegeti magában azt a ve­szélyt, hogy a kórházi fi­gyelem az értékesebbnek látszó melléktevékenységek felé fordul? Hogy a végén a mosodát korszerűsítik majd a laboratórium he­lyett, mondván, az hozza, az utóbbi viszont csak vi­szi a pénzt. Tudjuk, hogy az 1975. évi egészségügyi törvény értel­mében ma minden magyar állampolgárnak állampolgári jogon, ingyenesen jár a magas színvonalú egészség­ügyi ellátás, és ennek min­denki számára egyformán hozzáférhetőnek kellene lennie. A kórház tehát alap­tevékenységét csak külföldi páciensekkel fizettetheti meg. Illetve egy múlt év végi rendelet értelmében egyei magánkezdeménye­zésű vizsgálatokat hazaiak­kal is. Gondolkodnak az egész­ségügy berkeiben olyan megoldáson is, hogy bizo­nyos szabad kórházi ágy­kontingenst csupán felügye­letre és otthon is végezhe­tő, ápolásra szoruló embe­rek ellátására használnának föl — térítés ellenében. A térítést fizethetné a beteg, vagy hozzátartozója, de szükség esetén a tanács szociális alapja is. Nos, a fenti három, nem „kórházidegen" tevékeny­ség integrálása távolról sem olyan egyszerű. Hogy hátulról kezdjük: ma egy kórházi ápolási nap átlagos önköltsége 700 forint kö­rül van. Igencsak kérdéses, hányan tudnák ezt az ösz­szeget — ráadásul huzamo­sabb időn át — megfizetni. A tanácsok szociális alap­jából biztosan igen kevés rászorulónak jutna. Talán ezért is késlekedik a dön­tés, jóllehet kapacitást le­hetne rá találni. De nincs még végrehajtá­si szabályozás a „magán­kezdeményezésű" térítés­köteles vizsgálatokra sem. Amennyiben ez kiterjedne mindenféle munkaalkalmas­sági vizsgálatra, alaposan meg kellene nézni, mire van ezek közül ténylegesen szükség. Mert az egészség­ügy „ingyenességével" kal­IIAZASSAG Dr. Ga.il Atilla os Hádtkfalvi Anita, Raji Imre ós Mityók Ir­ma, NagymJlhály László és Sln­ka Éva Ilona, Ormándl József Mihály és Hufnagcl Alteta Bri­gitta. Varga András cs Hofrkecz Katalin házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Puskás Istvánnak és Csorba Mártának László. Miskolczl Já­nosnak és Szolnoki Zsuzsanná­nak Zsófia, Ágoston Zoltánnak és Sánta Évának Zoltán, Sö­vényházi Józsefnek és Kis Zsu­zsannának József Kálmán, Fa­zekas Jánosnak és Terhes Klá­rának Zsuzsanna, Boros Mihaly­nak és Fábián Anna marj attak Annamária, Barna Zoltánnak és Fodor Érikának Krisztián. Pau­Itk Je.nó Lászlóinak és Szabó Ma­ria Teréziának Norbert László, Tóth Gézanak és Juhasz Piros­kának Anita, Váry Zsoltnak és Magyar Éva Klárának Zsolt, Hegyi Attilának es Iván Évának Balázs, Antal Mihálynak es Ba­jusz Klárának Daruéi. Szanka laszlonak és Joó Ildikó Eriká­nak Péter, LeriRyel Vilmosnak és Goda Klára Évának Maté. Csatai Józsefnek 0» Mell cher Máriának Virág. Bus Jánosnak és Makra Máriának Nikolett, Sí­pos Kde Zoltánnak és széesl Ilonának »de Dániel. VOnetkf lászlónak és Csiszár Csilla Ho­nának M.ttO Gábor. Kaimon Sándornak és Fodor Franciská­nak Anita Franciska. Szabó Gá­bornak és Virág Katalinnak Janka. Kovács Sándornak és Mélykúti Györgyi Klárának Gá­bor Sándor, Hárs László Károly­Családi események rak és Polyák Mariának And­rás, Mátyus Lászlónak és Ban­ga Ágnesnek László Andor. Szil­vas! Sándor Lászlónak és Pata­ki Editnek Edit. dr. liartai Ta­másnak ós dr. Tanács Edit An­nának Gábor. Kovács Sándor Józsefnek és Mucst En-kanak Zsolt. dr. Szabó Elek Bélanak és dr. Szontágh Eszter Piroskának Lucia Eugénia. Kiss Mihálynak Cs Muzsik Évának Edina, Pro­vits Imrének es Nagy Erikának Milán. Nyári Imrének és Balla Erikának Péter, Boresök László­nak és Szollosi Irpnnek Zoltán Gábor. Szabó Sándor Antalnak és Nagy Gabriellának Imre, Jaesó Benedeknek Cs Kasziba Mariának Zsuzsanna, Balazs Jó­zsefnek és Szabó Ibolyanak le­vente, llajdu Lajosnak és Pet­rozsenyi Erzsóbelne.k Erzsébet, Tóth Laszlónak és RajkJ Ibolyá­nak László. Ilia Imrének és MoLnár Magdolnának Mónika, Méreg Istvánnak es Batanes Gi­zellának Tímea. Urbán Rezső­nek és Ungi Beata Martának Tamás Re. só. Lantos Árpádnak es Lányi Uena Erzsébetnek Ró­bert Mihály. Gábor Tibornak és Szalai Mariannának Anikó, Goldner János Dezsőnek és Szi­ladl Erzsébetnek Attila, Juliász Imre Róbertnek és Hcrédi Zsu­zsannának Imre Dániel, Fejes Imrénok és Deli Zsuzsannának Melinda Ilona nevü gyermeke született. HALAI.OZAS Szappanos János Sándorné Szalontai Anna Blanka, lkitrik Gábor, Pintér Gizella, Buruzs Janosné Faur Rozália, Wánkay Lászlóné Makkos Ilona Anna. Lévai János, Vásárhelyi Pálné Szabó Anna Ilona, dr. Hencz Aurelné Diósszilágyl Eirnesztin. Kovács Jánosné Fülöp Julianna. Achczener Vendelné Igaz Maria. Peter Szilvoszterné Fodor Piros­ka. Asehenbrenner Ignác. Ve­csernyés Mihály, Kovosi István­né Szabó Vilma. KoTgó István­ná Faragó Mária, Karmot Györgv. Kollár János. Damtán Istvánná ZemkO Ilona. Szutoin Vitályos. Molnár Ferenc, dr. Rózsa Zsuzsanna Katalin, Pata­ki János József. Szűcs Islvánné Palocz Magdolna. Fodor Már­tonná Bodócsi Rozália, Tápai szilvcsztcrné Horváth Rozália Piroska, Király László Árpád, Csanadi József. Sánta Erzsébet, Bonde Istvánné Boresök Anna, Virág Dezsóné Vas Mária. dr. Hertelendy Géza, Rácz Sándor­né Sinka Ilona, Miklós Etelka Anna, Korsunov MltTofánné Szirovecz Genovéva, Gyivicsán Andrásné Kun-Szabó Ilona. Kiss Lajosné Schmidt Rozália. Arany Sandomé Galirz Ilona, dr. Kő­rizs Sándor. Vörös Lajosné Bár­kányi Ilona, Poka András De­zső, Juhász Imre LászJó, Tom» bácz Istvánné Miklós Maria Te­rézia. Koítányi János, Bán La­jos meghaltak. kulálva, a szabályozók éve­ken keresztül meglehetősen könnyű kézzel írtak elő or­vosi vizsgálatokat. Ha ezt a piacra terelik, akkor az a szabály is érvényes lesz rájuk, hogy csak azért fi­zetnek, amiért tényleg kell. Ha a kórházak tudatosan törekednének bizonyos fize­tő külföldi betegkör meg­nyerésére, annak számos egyéb problémán kívül be­ruházási konzekvenciái len­nének. Orvostechnikaiak is, de előbb talán olyanok, amelyek a beteg nagyobb íórházi kényelmét szolgál­rák. Egy- és kétágyas szo­bák, saját fürdőszobával, kívánságra odavihető tévé­vel, telefonnál. Feltehetőleg ezeket a plusz szolgáltatá­sokat (meg például a javí­tott étkezést) a hazai bete­gek egy része is szívesen megfizetné. Csakhogy ilyes­mivel még az utóbbi tíz év­ben épült, vagy rekonstru­ált kórházak is alig tudnak szolgálni. S hogy a jövő­ben törekedjenek-e ilyen beruházásokra, akár hitel igénybevételével is, ahhoz azt kellene tudni: átmeneti vagy tartós állapot-e a „pi­acra lépés" kényszere. Amíg ez nem tisztázódik, maradnak a kórházi „mel­léküzemágak", olyan kín szülte, közvetlenül pénzt hozó tevékenységek, ame­lyek bevétele szinte telje­sen rá is megy a velük já­ró többletmunkára. Éppen ezért ezekből a többletek­ből nemigen pótolható az, ami az elért színvonal tar­tásához hiányzik. Márpe­dig ez volna a minimális követelmény. Érsek Iván 1988. MÁRCIUS 15. KEDD — NEMZETI ÜNNEP A Nap kel 5 óra 58 perckor, és nyugszik 17 óra 49 perckor. A Hold kel 4 óra 56 perrkor, Os nyugszik 14 ór?. 21 perekor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 200 cm (áradó). NEGYVEN ÉVE, 1948-han e napon adták át ha­zainkban az első Kossuth-díja­kat. Az alkotó munka jutalma­zására 1948. január 27-én fogad­ta el a Minisztertanács a díj adományozására vonatkozó tor­vényjavaslatot. KISSZINHAZ Esle 7 órakor: Irma, te édes (berletszunet). MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után fél 4, háromnegyed 6 és 8: Az utolsó cslllagharcos (színes, m. b. francia rajzfilm. 111. helyár!). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: Ilótünder (színes szovjet mesefilm) negyed 6 órakor: Napló szerelmeimnek, I—II. rész (magyar film). Szabadság: fél 4 órakor: Pi­nocchio (színes, m. b. amerikai rajzfilm. 111. helyár!) báromne­gyed 6 és 8 órakor: Az üldözött és a vak (színes francia film. II. helyár!). Filmtéka: 5 és fél 8 órakor: A Dunánál (magyar dok.-film). Kiskörössy halászcsárda: (vl­deomozi) délután 4 és esle 8 órakor: Szemet szemért (színes amerikai bűnügyi karatefilm). Éve. presszó: este 8 órakor: Csavargók (színes, hongkonki karate). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeiét a II. kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti fel­vételi ügyeletet az. I. sz. Sebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4 ), uroló­giai felvételi ügyeletet a II. kór­ház tart. A balesetet szenvedett gyer­mekeket a kórház, baleseti sebé­szeti osztályán, az. egyéb sebé­szeti gyermekbotegeket a sebé­szei! klinikán látják cl. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnöttlakosság részére: Szeged, Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél' 8 óráfg, szomba­ton, vasárnap és munkaszünet! napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 50. sz alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. GYERMEK FUL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Ma esle 19 órától holnap reg­gel 7 óráig az. Ujszegedi Gyer­mekkórház. Szeged. Odesszai krt. 37. Telefon: 22-655. FOGORVOSI ÜGYELET Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Szeged, Zöld S. u. 1—3. Telefon: 14-642. SOS LELKI SEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7 órától reg­gel 7 óráig. Telefon: 11-000. IFJCSAGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható. T» » leve BUDAPEST 1. 9.45: Képújság 9.50: Tv-torna 9.55: Tv-téka 10.15: Technika — 2. — (ism) 10.35: Zelk Zoltán: Tollászkodik a tavasz 11.00: Tavaszi történelmi ünnepek 12.00: Mozgató 12.10: Képújság 16.05: Hinok SANDORFALVA NAGYKÖZSÉGI KOZÜS TANÁCS ELNÖKE PÁLYÁZATOT IIIUDET vb-titkári állás BETÖLTÉSÉRE, HATÁROZATLAN IDŐRE. Alkalmazási feltételek: — állam- és jogtudományi egyetem; végzettség; — előnyben részesülnek azon pályázók, okik legalább ötéves államigazgatási szakmai gyakorlattal rendel­keznek. Az állás betöltésére 1988. július l-jén kerül sor. A kinevezésről a tanács május havi ülésén dönt. Bérezés: a 13/1987. (X. 25.) ABMH számú rendelkezés szerint. Alkalmazás esetén szolgálni lakást biztosítunk. A pályázatot részletes önéletrajzzal 1988. március 31­éig lehet benyújtani, az alábbi címre: Nagyközségi közös tanács elnöke, Sánüorfalva, Szabadság tér 1. 6762 (telefon: 73-522). 16.10: Három nap tv-műsora 16.15: Zene-bona külön­kiadása 17.05: Krúdy Gyula: A komáromi fiú — tv-film 18 35: Tv-torna 18.40: Nils Holgcrsson csodálatos utazása a vadludak kai 19.05: Esti mese 19.30: Híradó 20.15: Klinika — NSZK tv­filmsorozat — 12/10. — Vakmerő próba 21.00: stúdió '88 21.45: Emlékmüsor az 1838-as ftesti árvíz 150. évfordulójára 22.10: 12 hónap az erdőn — természetfilm 22.40: Híradó 3. BUDAPEST 2. 19.00: Műsorismertetés 19.05: Képújság 19.10: Stiri — hírek román nyelven — a szegedi körzeti stúdió műsora 19.15: Hitvesi gyengédség — angol tv-film — (ism.) 20.10: Zenenrák — dráma két részben 21.40: Híradó 2. 23.10: Képújság BEI.GKAI) 1. 16.50: Híradó magyarul és szerbhorvátul 17.30: Gyermekműsor 18.no: Ismeretterjesztő műsor 18.30: Rajzfilm 18.40: Vetélkedő 19.00: Ötös stúdió 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.05: A gazdag nő — angol tv-film 21.05: Stúdióbeszélgetés 22.35: Híradó 22.55: Éjszakai műsor BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.00: Dok.-műsor 19.30: Híradó 20.00: Kirmoly zene 20.50: Vidám kedd 21.20: Művelődési műsor 23.05: Ismeretterjesztő műsor Rádió 8.20 9.44 10.05 10.25 10.40: 11.08 11.36 12.30 12.40 12.55 14.10 14.25 14.30 15.10 15.30 15.45 16.05 17.00 17.20 17.30 17.45 19.15 20.03 20.47 21.10 22.20 22.30 22.50 23.00 23.52 0.10 0.15 8.05 8.50 9.05 12.00 12.10 12.25 13.05 14.00 15.05 15.20 15.30 17.30 18.30 19 05 20.00 30.35 21.05 21.35 22.00 23.20 24.00 0.15 KOSSUTH Társalgó — (ism.) Muzsika gyerekoknék Felsőoktatás „kicsiben" fineklö ifjúság Mozart: A színigazgató — egyfelvonásos vigopeTa Nóták . . . hogy bosszú életű légy e Foldon — 2. — (ism.) Kt nyer ma? Vtlághirlap Zongora­hangverseny Magyarán szólva Orvosi tanácsok Dzsesszmelódiák F.lo világirodalom — 4. 48-as dalok Petőfi Sándor versei A Nyitnikék poslaja . . . Pelofi napja — (ism.) A Magyar Rádió és Televízió gyermek­kórusa énekel Beszélni nehéz . . . A Szabó család . . . Az istenhegyi székely leány — Jókai Mor elbeszélése — (ism.) 'George Enescu •hegedül Népdalok Mi fán terem az erdő? Tíz perc külpolitika Magyar előadó­művészek felvételeiből Peres, poros iratok . . . llandel: Júdás MaJtkabeue — részjetek az oratóriumból Tornyos György: Rondo Himnusz Éjfél után . . . PETŐFI Slágermúzeum Tíz perc külpolitika Napközben Hírek németül, oroszul és angolul 49-es íúvósindulók Archívumunkból Popzene sztereóban Az áldoktornő — 1. Maros Éva hárfázik, trombitán közreműködik: Geiger György Könyvről könyvért Csúcsforgalom Kamasz-panasz . .. Talpalávaló Csak fiataloknak! Sanzonpódium Az óriástök — Rákosy Gergely regénye — 4. Teljesítmények nyomában Népdalkorök pódiuma Neveletlenek . . . A dzsessz története Balettzene Éjfél után . .. ESKÜVŐI RUHÁK, fejdíszek, egyéb kiegészítők kölcsönzése. Szeged, Április 4. útja 19. NYITVA; 9—17 óráig. Szomhaton: 9—13 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents