Délmagyarország, 1988. február (78. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-13 / 37. szám

92 Szombat, 1988. február 13. DM1 mqgqzin ® •A yf'.', Mibe kerül nálunk a gyermek? Németh László sztáiin-képe A születendő állampolgár alig pár hetes. Szerencsére nem is sejtheti, hogy létezésének feltételei menynyifele indulatot váltanak ki a családban. Alig huszonegy éves szülei apait-anyait beleadva készülnek vilagrajöttére, amitói — mint mondják — „Végre saját családunk lesz, otthon és szeretet." A nagyszülők — válások, új frigyek, csonka családi és anyagi körülmények közepette — aggódnak: „Túl fiatalok még. Mire születik ez a gyerek. El is kell ám tartani... Egyre többe kerül gyereket etetni, ruházni, taníttatni, nehezebb nevelni..." Ellenérvek helyett a leendő ifjú szülök bizakodó konoksággal csak azt hajtogatják»— ALarunk családot, cl kell tudnunk tartani egy gyereket! * — Ha lakáshoz akarunk jutni fel kell vállalni a két gyereket, nem mindegy, hogy 50 ezer forintot engednek cl a lakás árából vagy 150 ezret! Három gyerek kedvezménye pedig már 400 ezer forint. # Kétgyermekes házaspár kalkulál: — Igaz. hogy megemeltek a családi pótlékot és idén januártól havonta 2 ezer 400 forintot kapunk a két iskolás után, de ók már tavaly is havonta átlagban úgy két-háromezerbe kerültek fejenként! Idén — a ruha, cipó, tanszer, étkeztetési áremelés következtében biztos négyezren felüli lesz a havi tartási átlagköltség gyerekenként. Szerényen számolva. Gondoljunk bele mire elég a nyolcévesre jutó havi 1220 forint, ha a napközis kajájára elvisz ötszázat, otthon megeszik naponta kábé egy harmincast (tej. kenyér, felvágott), hétvégi étele nélkül az. maga a havi családi pótlékja. S ha kcnc neki ruha, cipő, új táska? Ugye lehet jóval drágábn is?! * — A gyerek a legnagyobb fogyasztó a családban. És nemcsak azért, mert nyűvi a ruhát, szétrugdalja a cipője orrát, hanem azért, mert a többségük követelőzik is: neki ez kell, az kell. divatos kell. lépést akar tartani a többiekkel — a szülő meg nem akar szégyenkezni, lemaradtnak látszani. Igyekszünk a gyereknek mindent előteremteni, amit csak tudunk. A felnőtt sok mindenről lemond, csak a gyereknek legyen, vagy sok pluszmunkát elvállat érte..." Böngészem a statisztikákat: 1982ben a 2 gyerekes családok egy főre' jutó jövedelme a gyermektelenekének 62 százaléka, a 3 gyermekes családok egy főre jutó jövedelme a gyermektelenekének 51 százalék volt. Becslések szerint tavaly a családban az egy fóré jutó jövedelem egy gyermek esetén tíz. kettőnél húsz, nárom vagy több gyermeknél ncgyvenszázaléknyival csökkent. Vagyis ennyivel jutott kevesebb a fogyasztásra vagy ennyivel kellett többet előteremteni a „szintentartás"-hoz. A magyar népesség „szintentartásához" 1980-ban még 148 ezer 673 gyermek született, 1986-ban már csak 128 ezer 204. (A meghaltak száma hazánkban 1980-ban 145 ezer 355, 1986-ban pedig 147 ezer 89; átlagos életkoruk 67-68év.) A távprognózisok az ezredfordulóra mintegy 350 ezer főnyi ncpcsségcsökkcntést jeleznek annak ismeretében, ahogyan csökkent az clvcszületések száma, növekedik a válások aránya, mérséklődik az újraházasodási kedv, rosszabbodik a lakosság egészségi állapota és szaporodnak a szocializációs problémák. Ha a gyerekvállalás gondjait feszegetve mindennapi „drágaságaink"on tálra tekintünk — éppen a mostani gyerekek érdekében — jókora társadalmi-gazdasági problémahalmaz fedi cl szcp kilátásainkat. Amit megkerülni, fel nem tárni, meg nem oldani alapvető hiba lenne, mert tenv: a gyermekvállalási, szülési kedv társadalmunk szinte minden rétegénél csökken. S ebbe az irányba olyan tényezők, feltételek tolják, mint a mostani F*'ponti célok termeléscentrikus Vállalások, feltételek, következmények hierarchiája és a gyermeknevelés társadalmi presztízsének csökkenése; a társadalmi és családi munkamegosztás feszültségei; az önkizsákmányoló életmód. Központi céljaink között az „emberi beruházások" nem kerülnek az elsőbbséget élvező fejlesztések közé — úgy tűnik, nincs megfelelő hosszú távú társadalomfejlesztési koncepció. Sőt: a korábban deklarált népesedési célok megvalósítása is mindtnkább háttérbe szorul, s a társadalom egyre kisebb reszt vállal a gyermeknevelés terheiből. A feltételek — s nemcsak az anyagiak — kedvezőtlenebbek lettek a gyermekvállaláshoz. Mert fokozódnak például a társadalmi és családi munkamegosztás zavarai. A jellemző képlet szerint nálunk a család felnőtt tagjai a nap döntő részében ki vannak vonva a Családból, a háztartásból, a gyermeknevelésből. Azért, hogy a gyermekellátás feltételeit megteremtsék: pluszmunkát vállalnak azért, hogy a gyermek eltartásának növekvő költségeit csökkenő reálbéreik mellett is fedezhessék. A szülők a másodállásban, a második gazdaságban. a második műszakban a háztartásban próbálnak „plusz"-ra szert tenni. Az apák plusz keresete mellé oda kell számolni az anyák otthoni műszakját, amelynek családcllátó munkájához a felmérések szerint újabban a nők háromnegyede semmiféle segítséget nem kap a családjától. S az átlagos magyar családok kétharmada semmiféle olyan szolgáltatást nem vesz igénybe, ami az otthoni munkát könnyítené. Nyilván nem azért, mert a nói munkaerőt tekintenek a legjobb háztartási robotgépnek, hanem azért, mert a nálunk ma meglévő szolgáltatások sem minőségben. sem árban nem kedveznek a családoknak (főleg a népesebb famíliáknak). gyakran cppen azok számára nem érhetők el. (Gondoljunk csak a gyorsfagyasztott vagy a félkész ételek áraira!) — Nem érhetők cl, mert nincsenek is olyan „szolgáltatások". amik a családot úgy segítenék. hogy a szülőkről ideig-óráig levennék a gyermekvigyázás gondját... Ahogy a megélhetés költségei s velük a plusz teherviselés, a pluszmunka órai emelkednek a szülők számára, úgy zsugorodik a gyermeknevelésre fordított idő és energia — durva átlagszámítás szerint mára körülbelül napi 23 percre. Az időhiányt, a felületes törődést aztán sokan azzal akarják megváltani, hoijy csemetéjüket elhalmozzák tárgyakkal. extra ruhákkal, játékokkal, édességekkel — a lehetőségeik fölé emelve az életszínvonalát. Fokozva a fogyasztói igényeit és törekvéseit. Amik körül a felnőtteknél sincs minden rendben. Az óhajok és a jövedelmek, az igények és a lehetőségek el-elrugaszkodnak egymástól — s a javakért folytatott verseny a kifulladásig, az önkizsákmányolásig megy. aminek egyéni és társadalmi falsai egyaránt vannak. Gondoljunk csak a „jogosan elvárható szint" kérdőjeleire. illetve a családtervezést erősen befolyásoló, hosszú időre cladósító lakásszerzési lehetőségekre; vagy a többletjövedelemszerzés kinek-kinek másként kínálkozó módozataira! — A családi magatartást motiváló értékrendeket a kedvezőbb anyagiakkal rendelkezők fogyasztási mintái befolyásolják, nagyjából hasonló fogyasztási normákat sugallnak, amit még erősít a közgondolkodásban meglévő illúzió az esélyek egyenlőségéről — s máris kész a hátterc az irreális igényeknek és a túlhajtottságnak. Illetve a belőle (is) következő családi zaklatottságnak; amiben a gyerekek felnőnek — érzelemszegényen. Mert manapság mifelénk a családi élet, az otthon együtt töltött idő nem az érzelmi-szellemi kötődésre. együttműködésre irányul, hanem a háztartás megszervezésére, esetleg a konfliktusok parírozására. Nagyobb gondok esetén — mert tűrőképességünket egyre csökkentik: s mi hagyjuk — hamar kész a válás, a csonka család. Mostanában nálunk minden harmadik házasságkötésre jut egy válás — nem csoda hat. ha a „családi példák" alapján a házasulandó fiatalok elképzeléseibe már a válás is bcletartozik(!) és óvatosabbak a gyermekvállalásban is! A zaklatott, érzelemszegény családból kikerülő potenciális apáktól és anyáktól hogyan lehet összetartozást, felelősségérzetet, közösség, család alapítását várni? Főleg akkor — ha a fentieket s még számos hozzájuk kapcsolódó tényezőt szamba véve — azt kell megállapítanunk, hogy a gyermekvállalás feltételei nem kedvezően alakulnak nálunk, s csökkent társadalmi presztízse, rangja is. És folyamatosan csökkent vele a magyar népesség: illetve fokozódik társadalmunkban az elöregedés veszélye! Aminek a következményeivel számolnunk kell! S minél sürgősebben megpróbálni megteremteni a testileg. lelkileg ép és egészséges utódok születéséhez és felneveléséhez szükséges feltételeket. Mielőtt valóban túlságosan is „drága" lesz nekünk a gyermek, meg kellene próbálni kialakítani a népesedéspolitika olyan összehangolt rendszerét, amelyben eredményesen működik a család, az egészségügyi-, a foglalkoztatási- és a szociálpolitika, az oktatás- és gazdaságpolitika azért az alapvető célkitűzésért, hogy közelebb kerüljünk ebben a társadalomban az egyének és a családok harmóniájának megteremtéséhez. SZABÓ MAGDOLNA Azt kérdezte tőlem 1950 januárjában Sz• G. az Ady téri egyetem nyelvészeti intézetében, ahol dogoztam, kit tartok nagyobbnak: Sztálint vagy Lenint? Akkor még gyanútlanul őszinték voltunk, s én is a véleményemet mondtam: Lenin lángész volt; ót kivételes helyzetérzéke emelte a vezéri csúcsra: Sztálin meg a tanítvány, a követő, az iskolamester, aki aprópénzre váltja a zseni gondolatait. S idéztem Németh Lászlót, akit Sztálin a szilasbalhási masinisztára emlékeztette. Akkor persze csak emlékezetből, most szó szerint tehetem: „A hang eleinte rokonszenves: egyszerű ember magyaráz egyszerű embereknek: mintha a szilasbalhási tudós masinisztát hallanám, amint a részeseknek felel." ROZSA ENDRE Búcsú Északtól Te földönfutó világosság, ágrólszakadt szél, hűs magasság, szóló fürj, rekkenő búza, virradó gondű. elesett ég. nagy csend kútfőjén buzgó esték, harangok, halálig Zúgva, te vándor nyár. te gyalog nyárfa, csüngő éhséggel föltarisznyázva ágadat ne hullajsd értem, terem e táj sziklán is epret, föld csillagai, délre vezetnek, béke van most: hazatértem! A masiniszta Lenin cs Sztálin összevetése után Sz. G. följelentett, és azzal vádolt, hogy „szidtam Sztálint". így joggal föltételezhető, hogy „titóista" vagyok. kirúgtak egyetemi állásomból. Arról jutott most eszembe ez a régi emlck. hogy a Valóság novemberi számában olvasom az egyik legjobb Lenin-életrajz írójának. Gyurkó Lászlónak Töredékek Leninról címmel elmefuttatását az egyéniségnek a történelemben játszott szerepéről. Ő is összeveti Lenint Sztálinnal, s valahogy úgy, ahogy én harminchét esztendeje. Vitázik Plchanovval. mert szerinte a történelemben a szükségszerűség olyan, mint a vonat számára a sínpár. „Pedig bármennyire igaz. hogy a vonat irányát a sínpár szabja meg. mégsem biztos, hogy a vonat célba ér. I la a sínt felszedik, ha szembejön egy másik vonat, ha elalszik a masiniszta, ha villám csap a mozdonyba. lehetséges, hogy ezek a véletlenek csak hátráltatják a célba ércst. de az is lehet, hogy végzetes katasztrófát okoznak." A masiniszta lett a hívószó, amely fölidézte bennem Ncmeth László szavait. Bár az ő szilajbalhási (ma Rétszilasnak hívják a falut, amelyből családja származott) masinisztája nem vonatot, hanem cséplőgépet hajtó gözmasinát, lokomotívot vezetett, a gondolatot már nem tudtam elűzni. Tovább idézem Gyurkót, mert a hasonlat így is tanulságos: „Ebből a szemléletből fakad az a felfogás, hogy mindegy, milyen hibákat követtünk el, mert aműgy is törvényszerűen cclba érünk. Mindegy, hogy ki vezeti a vonatot, — s mindegy, hány ember pusztul el közben." A leninizmus kérdései Dc ideje már megadnom, hol írja a föntieket Németh László, s milyen összefüggésben. Mi a leninizmussal a fölszabadulás után Sztálin müveiből ismerkedtünk. Lcgelsöbb is a^ bolsevik párt történetéből, amelyet név nélkül ugyan, de szintén Sztálin írt (sezt tudva sokat derültünk azon. hogy önmagáról is harmadik személyben szól: Sztálin ezt mondta, Sztálin azt írta), de utána s legfőképpen A leninizmus kérdései című gyűjteményes kötetéből, ennek is első részéből, A leninizmus alapjaiból. amely — tudós munka! — Sztálinnak a Szverdlov egyetemen 1924 áprilisában (tehát közvetlenül Lenin halála után) tartott előadásait tartalmazza. Mi az 1945-ben Moszkvában megjelent magyar kiadást olvastuk először, ezt meg az 1939. évi II. orosz kiadásból fordították. Ám Németh László már 1934-ben olvasta: franciául. Les questions du léninisme Olvasta, és mint minden olvasmányáról. erről is beszámolt a maga írta, szerkesztette folyóirat, a Tanú lapjain. Onnan került az 1940-ben megjelent tanulmánygyűjteményébe, a minőség forradalmá-ba. Én ennek a második kiadást vettem meg. 1944-ben, ott olvastam. De értelme igazán csak a fölszabadulás után világosodott meg bennem. Németh Lászlótól nem sematikus lekicsinylés ez a masinisztahasonlat: nem jelentéktelen, amit Sztálin javára ír. „A legtöbb marxista könyv — úgymond — kiállhatatlanul .polgárias' észjárású, ebben a könyvben csakugyan a nép fia beszél; a nép. aki megtanult marxistául. Felteszi magának a kérdést, s a válaszban iskolásán elismétli, kipontozza mondanivalóját: először, másodszor. harmadszor, s végül azok számára, akik még kételkednének, Lenin idézetpccsétjét üti rá: a mi nagy tanítónk, Lenin is ezt mondta." Még bizonyos írói megoldásokat is dicsér Németh László Sztálin írásaiban: „Ncha még cgy-cgy hasonlat is előkerül. Láttátok az evezősöket, amint nem néznek sem jobbra, sem balra, csak eveznek előre a folyón? Én sokszor elnéztem őket a Jcniszcjen." Ez persze, mondja Ncmeth László, szép volna egy száztagú külvárosi szakszervezetben. Dc ha arra gondol, hogy ez az ember a Szovjetunió fölött ül, megdöbben. „Látszólag csak arról van szó. ki értelmezi helyesen Marxot vagy Lenint: valójában szívós hatalomharc dühöng az érvek mélvén." A tanítvány Németh László úgy ítélte: Lenin nagy politikus volt: „a használt elmélet s Oroszország forradalmi valósága benne magában is együtt volt"; „az esze alatt az orosz valóság ült s feszengett, úgy. hogy a tételen nála mindig átsugárzik egy idegeiben hordott helyzet, s a valóság ellen forduló tétel sosem egcsz idegen attól a valóságtól, melyhez szól". „Az orosz, forradalom Lenin politikai tehetségének a műve." S mit mond Sztálinról? „Sztálin: Lenin tanítványa. Örökli Lenin műveit. és örökli I enin megbízását .Oroszország clektrifikálására', dc nem örökli Lenin politikai fölényét. Nem a politikai képesség hiányzik Sztálinból, hanem a politikai zsenialitás." Azután többek közt még így jellemzi: „Lenin szavakat talált a törté-' nelem számára. Sztálin a szavakkal akarja összhangzásba hozni a történelmet. Mint egy teológus, állandóan idéz. Ha támadják. Lenin-idézetekkel védekezik; ha kezdeményez, ' Lenin-idézetekkel nyugtatja meg magát." „Kétségkívül korlátolt ember, de mint ahogy korlátolt emberek közt néha kitűnő orvos diagnoszták akadnak, neki is biztos a politikai hclyzetérzckc." Sztálin a betűben, a fogalmazásban hisz. Az Írást — Lenin tanítását — rá akarja húzni a Szovjetunió valóságára. Ha ez nem sikerül, a szöveg „stilisztikai önmegnyugtatás". Ekképpen, állapítja meg Németh László: Sztálin a legnagyobb skolasztikus. A leninizmus kérdései-bíA. folytatta elemzését, hiányzik a gondolkodás cllenpróhája. A „nyomás" Németh László Hja Ehrcnburgnak a Nouvcllc Rcvuo Franeaiseban a Szovjetunióról akkortájt megjelent cikkeit is olvasta. Ebben szerepel egy diáklány, aki a leninizmust tanulja, a férjét elvezénylik tőle. s ő azon tépelődik, marxista dolog-e ezen szomorkodni. „Volt valami sivár mélabú ebben a kedvgerjesztó cikksorozatban; nyomás, amely ott ül minden mellen és minden pillanatban, amelyben az ember magával négyszemközt marad." S Németh László A leninizmus kérdései-böl tanulta meg „e nyomás" nevét: Sztálin. „Nem egy ember neve. hanem az emberi természet és hagyomány nagy forrásaitól elszakadt konokságé." * Németh László zseniális Sztálinképét a történelem igazolta. Hruscsov és Gorbacsov kegyetlenebb jellemzést adott róla, s a szovjet történészek napjainkban milliók pusztulásáért teszik felelőssé. Ncmeth Lászlónak ez a prófétai írása kimaradt életműsorozatának köteteiből. Remélhető azonban, hogy Kiadatlan írások címmel készülő gyűjteményéből, amely Grezsa Ferenc gondozásában hamarosan megjelenik, megismerheti a széles közvélemény. Biztos vagyok benne, hogy még a szovjet teoretikusok számára is meglepetéssel szolgál. PÉ^-TR LÁSZLÓ