Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-09 / 7. szám

Szombat, 1988. január 16. 11 magazin |DM Az eklektika nagy építésze Az 1879. évi nagy árvizet követő újjáépítés egyik nagy építésze Baclw Viktor 100 éve, 1888. januárban halt meg Budapesten- A szomorú eseményről a Szegedi Napló 1888. jan. 4-i száma így ír: „Egy őrült szegedi műépítész halála. Sokan ismerték és tisztelték Baclw Viktor műépítészt Szegeden, aki a rekonstrukció idején a város lakója volt, s több impozáns épület tervével tűnt fel nemcsak a közönség, hanem a szakférfiak előtt iy. Az ő terve után s a vezetése alatt épült a szegedi főgymnáziumi palota is, mely egyik legszebb építkezése városunknak. A geniális fiatal műépítész azonban nem fejezhette be teljesen a gymnázium építését, mert munka közben elmezavarba esett, amely betegség 1886 év nyarán anynyira erőt vett rajta, hogy egyik budapesti tébolydába kellett szállítani. S most a tébolydából az a szomorú értesítés jött a szegedi hatósághoz, hogy Baclw Viktor szegedi illetőségű építészmérnök a napokban ott meghalt. A szegedi közönség körében bizonyára mély részvétet kelt a férfikor legszebb éveiben elhunyt férfiú halála." Bachó Viktor a Tisza Lajos (ma Lenin) krt. 66. szám alatt volt tervezőirodájában több középületet és magánházat tervezett Szegednek. Ezek sorában a jelentősebbek, időrendben a következők. A Jerney-ház (Széchenyi tér 8.), amelyet Jerney Mihály dorozsmai lakos építtetett 1882-ben, és a kivitelezési munkálatokat Erdélyi Mihály végezte. Érdemes említésre, hogy az árvízkor Élésházi épületek álltak e. területen. A kétemeletes sarokház földszintjén kezdettől fogva üzletek állnak. Homlokzata nyugodt, timpanonos és íves párkányú ablakai jól díszítik a főhomlokzatot. A lépcsőház mennyezete festett. A lépcsőház és a függőfolyosók vasremekei Nigrényi Pá! munkái. Az udvar platánfái a Széchenyi tériekkel testvérek. Balogh János háza (Széchenyi tér 6.), amelyet 1882-ben építettek fel Bachó Viktor tervei szerint, Erdélyi Mihály kivitelezésében. Az épület jelentős kereskedelemtörténctű. A Széchenyi kávéház 1882-ben, Bein Mór kezelésében itt nyilt meg, s azóta is üzletek uralják a földszintet. Prosznitz Mihály háza (Széchenyi tér 14.) szintén Bachó Viktor tervei alapján készült, Erdélyi Mihály kivitelezésében, 1882-ben. Következő szép háza 1883-ból való, s Burger Gusztáv könyvnyomtató és kereskedő építtette. Az övé lett tulajdonképpen az első szegedi nyomda, Grünn Orbáné, annak fián, Grünn Jánoson, majd Burger Zsigmondon, édesapján keresztül. Ezt a nyomdát vásárolta meg Engel Adolf, akinek Szegedről történt távozását követően azt egyesítették Traub és Társa nyomdájával, rokoni alapon, ugyanis Traubnak Engel lány volt a felesége. Erdélyi Mihály kivitelezésében épült ház (Kelemen u. 7.) egyemeletes eklektikus, csapott sarkán keresztül az Oroszlán utcába is átvezet. Párkányai, ikerablakai finom megjelenést adnak a hangsúlyozottan kvaderezett homlokzatnak. A Honvéd téri egykori 5. honvéd gyalogezred laktanyája egyik legszebb alkotása Bachó Viktornak, és 1883-ban épült fel. Az időközben lakóházzá átalakított épület egyemeletes, négy utcára néz és minden ablaka íves záródású. Két kapuja és kapualja míves kiképzésű, és az emeletre vezető lépcsőházak árkádos, boltíves nyitott folyosóra vezetnek. (A laktanyát az ötvenes években Dózsa Györgyről nevezték el.) Az egész épület szinte a klasszicizmus nyugalmát sugározza. Az új pénzügyi palota (flnáncia) terveit Bachó Viktor 1881-ben készítette, s ezeket Lechner Lajos az újjáépítési biztosság műszaki osztályának vezetője ugyanazon év szeptember 23-án terjesztette a hatóságokhoz jóváhagyás végett. A részterveket készítő Heszlényi Józseffel együtt igen díszes, impozáns kétemeletes épületet terveztek, három homlokzattal. Az alapokat 1882-ben rakták le, a kivitelezést fővállalkozóként a Jiraszek és Krausz cég végezte. Az itteni kovácsoltvas munkák is Nigrényi Pál Margit (ma Gutenberg) utcai műhelyéből kerüllek ki. A palotáról a Szegedi Híradó (1882. júl. 4.) többek között ezeket írja: „A Tisza Lajos körút felsőrészén épülő pénzügyigazgatósági palota kőműves munkái befejezettek. A kétemeletes épület Szeged egyik legkiválóbb középülete lesz, nagysága, belső berendezés — és külcsínre is." (Az épület ma a városi pártbizottságnak és több tömegszervezetnek ad otthont.) Á volt piarista gimnázium épülete 1886-ra ugyancsak Bachó Viktor tervei szerint épült fel, a Gizella (ma Aradi vértanúk) téren, hatezer négyzetméternyi területen.) Az épület ma a Bolyai Intézetnek és több más egyetemi intézmény otthona.) Az építkezést 1885 júniusában kezdték, és olyan jól haladtak, hogy ugyanazon év decemberére az egész épület tető alá került. Az alapozási, a kőműves, a kőfaragó, valamint a vas-és kútmunkálatokat Erdélyi Mihály vállalkozása végezte, de a többi főbb ipari munkák is rendre szegedi iparosoktól valók. Az épület külső munkálataival 1886. márciusára elkészültek, és ekkor 160 ember dolgozott az építkezésen. A művezetési munkálatokat is irányító Bachó Viktor 1886 júliusában megbetegedett, és ekkor az építkezés irányítási munkáját ifj. Heszlényi József szegedi műépítész vette át. Az épület nagyvárosias jellegű, és magányos méltóságú hangulatot ad a térnek. Félköríves és egyenes záródású ablaksorai, féloszlopai, erősen kvaderezett felületei igazi megjelenései az eklektikának. A hatalmas épületkolosszus körúti homlokzata 151, és a tér felőli mellékhomlokzata 49 méter hosszú. A gimnázium bejárata a tér, a rendházé a körút felől volt. Udvarát annak idején szépen parkosították. Bachó Viktor eredetileg egy konviktus épületszárnyat is tervezett, de ez költségkímélés miatt nem valósult meg. A nemrégiben múlt 100 éves épületről a Szegedi Híradó 1886. szeptember 15-i száma így ír: „A Gizella téri fényes palota, amelyet Szeged város nagy áldozatok árán létesített az oktatásügynek, nem csak külsőleg díszes, az egyik legremekebb középiskolai épület az országban, hanem a belső berendezése és fölszerelése tekintetében is ritkítja párját: Díszterme oly gyönyörű, hogy akármelyik balkáni fejedelem elfogadhatná trónteremnek; az iskolahelyiségben pedig egyesítve van mindaz, amit csak a pedagógiai tapasztalatokkal karöltve járó építészeti technika előállíthat. " Erdélyi Mihály számos köz- és magánépületnek volt kivitelezője Szegeden. Egy időben a szintén Szegeden született Kopasz Istvánnal (1869— 1913) közös vállalkozásban. Saját tervezésű háza a Deák Ferenc u. 2. sz. alatt áll, amelyet 1985-ben jó érzékkel és kellő figyelemmel újítottak fel, Sebők József tervei szerint. Ez a cég építette fel a Deák Ferenc u. 2. és 4. szám alatti házakat, valamint a Dózsa, a Kazinczy, a Tanácsköztársaság útja, továbbá az Arany János utca által határolt háztömb épületeit. Bachó Viktor, az eklektika szegedi nagy építésze kiemelkedő tudását és felkészültségét épületei ma is híven igazolják városunkban, amelyről az egyik későbbi épitészutód, Granasztói Pál így vallott: „Szegedhez fogható, ily egységes, formás város e korszakból Európában nincsen, s noha a maga kora nemzetközi módján épült újjá, lényegében mégis sajátságosan alföldi magyar város maradt... Úgy hat e határtalan, gyorsvonatból olykor lakatlannak tűnő tájon, mint valami oázis. " BÁTYAI JENŐ N

incs semmiféle évfordulója, mégis szükségét látom, hogy fölelevenítsem emlékét: róla is megfeledkezett az új megyei munkásmozgalmi életrajzi lexikon. Pedig még inas korában bekapcsolódott a nyomdász szakegylet (igy hívták szakszervezetüket) munkájába. A munkásmozgalomban Már az 1901. március 15-i ünnepélyükön Petőfi-verssel szerepelt. A Typographia című szaklap 1903. március 27-i számában mint a szakegylet jegyzője ő számolt be az évi közgyűlésről az országos szakmai közvéleménynek. 1904-ben a legnagyobb szavazattal választmányi taggá választották. A munkásmozgalomban kivívott tekintélyét azonban legjobban az 1919. évi forradalomban játszott szerepe tanúsítja. A proletárdiktatúra kikiáltása után őt választották meg a szociáldemokrata és a kommunista párt egyesüléséből létrejött Magyarországi Szocialista Párt szegedi szervezetének elnökévé. A városi direktórium végrehajtó szervének, a forradalmvintézőbizottságnak is tagja lett, mégpedig a sajtóbizottságnak. Dettre Ján©s április elején kinevezte a forradalmi törvényszék tagjának, valamint Lencz Géza, Sípos Iván és Ligeti Jenő társaságában megbízta a helyi nyomdák („újságüzemek") államosításával. A szocializált lapok és nyomdák irányítására létesített „üzemi központnak" Ligeti Jenővel és Engel Vilmossal szintén tagja lett. Április 14-én őt is a munkástanács tagjává választották. A megtorlás sem maradt cl. Az ellenforradalom fölülkerekedése ulán bebörtönözték. Csak gazdájának, a neves ügyvédnek, Balassa Árminnak ügyeskedése szabadította ki a Csillagból. A pálya De tartsunk rendet. Ablaka György a móravárosi Gólya u. 9. számú, vályogfalú öreg házban született 1880. április 22-én. Ötéves volt, amikor super (hajóács) édesapja meghalt. Négy árva maradt utána. György volt a legfiatalabb: legidősebb bátyja éppen húsz esztendővel volt nála öregebb. Többi testvére is a maga lábán állt már ekkor; őt özvegy édesanyja nevelte, taníttatta. A p.égy polgári iskolai osztály elvégzése után a Traub-nyomdában újabb négy esztendeig a nyomdászmesterséget tanulta. A segédlevél megszerzése után 1898/1900-ban vakolni ment: Ausztria és Németország különféle városainak nyomdáiban tökéletesítette tudását. Mint láttuk, 1901-ben már újra szülővárosában dolgozott. A nyomdászok szakegylete — korabeli szokás szerint — vendéglőben tartotta gyűléseit, nevezetesen Kocsis Ferencnek az Iskola u. 31. sz. alatti kocsmájában. Ez jeles emlékhely, mert itt volt az Irodalmi Tető, Tömörkény, Cserzy, Balassa Ármin, Kisteleki Ede és más tollforgatók, újságcsinálók bohém tanyája. A fölszabadulás után Kisteleki Ede Károly fia, akkor valami minisztériumi potentát, emléktáblát is tétetett a lebontott vendéglő helyét körülfogó telek téglakerítésére. De ezt pár nappal később — állítólag személyes botzszúból — vandál kezek összetörték, s le kellett venni. Ma ezen a helyen a Somogyi-könyvtár új épülete áll, pontosabban az a sarka, amely a Dóm tér és az Eötvös (legújabban Apáthy István) utca szögére esik. Nos, az egylet otthona Ablaka György egész életét befolyásolta: addig járt oda, mígnem 1904-ben feleségül vette Kocsis Ferenc lányát... TARJANI IMRE Mezítláb futottam A Imahéjat és macskát vitt a víz. Felpuffadt testén káposztalevél. Az aszfalt felolvadt, forró volt a nyár, s én mezítláb futottam a szekerek után. Erős emberek hordták a kazlakat. Epret loptam, vizet vittem nekik, — egy egész kannával ittak. Különös volt, mintha lángolt vulna minden, — talár, el is égtek. Csak én maradiam élve: a vízhordó gyerek. Amikor Balassa Ármin, a Szeged és Vidéke tulajdonosa és főszerkesztője 1906-ban megalapította a Dugonics Nyomdát, Ablaka Györgyöt alkalmazta múvezetőnek. Ok adták ki 1907 szeptemberében Juhász Gyula első verseskötetéi. Amikor a költő, öngyilkossági kísérlete után, meglátta szürke födelú, de ezüst címbetúkkel ékes könyvét, elragadtatással kiáltott föl: „Hamupipőke bársonyban és ezüstben!" Ablaka Györgynek pedig igy dedikálta könyvét: „Első könyvem szülőapjának szeretettel..." Ablaka-nyomda A Szeged és Vidékét a fehérterror nyomása és a háború utáni nyomorúság tönkretette. Balassa Ármin a Dugonics Nyomdát is kénytelen volt fölszámolni. Ablaka György munka nélkül maradt volna, de a végkielégítésből meg egy telek árából megvásárolta a nyomda lábbal hajtható „amerikai tégelysajtóját" s néhány szekrény betűkészletét. Kibérelte Dómján Jenő ügyvéd Kálvária utca (most Tolbuhin sugárút) 14. sz. sarokházának pincéjét, és berendezte nyomdáját. Petróleumlámpa világánál dolgozott reggel 6-tól este 8-ig. Később bankkölcsönnel gyorssajtót és vágógépet szerzett be, majd lépésről lépésre, megfeszített munkával, utóbb két fiának, az 1915-ben született Györgynek és az idén hetvenéves Istvánnak segítségével magas színvonalra fejlesztette. A harmincas-ncgyvenes években számos értékes kiadvány került ki műhelyéből. így pl. Juhász László és Szentiványi Róbert tudományos munkái, Juhász Gyulának a Dugonics Társaság kiadásában posztumusz megjelent Tömörkényéletrajza, az Alföldi Tudományos Intézetnek Bartucz Lajos szerkesztette két vaskos évkönyve. Számos időszaki kiadvány is itt készült, mint a Jog c. folyóirat, a felsőipariskolások Acéltoll és a Szegedi Egyetemi Ifjúság Szegedi Hid c. lapja. A fölszabadulás utáni első szegedi folyóirat, az Időnk is innen került ki. S megírtam már, hogy 1946-ban a mi diáklapunkat, a Szegedi Egyetem első és egyetlen számát is hitelben! — Ablaka bácsi állította elő. István fia szedte. A Délmagyarország nyomdásza Ablaka Györgynek inastársa volt Gyürey Rudolf (1874—1945) gépmester, a század elején a szegedi nyomdász szakegylet elnöke, a Horthy-korszakban a nyomdászszakszervezet központi titkára, a szociáldemokrata párt országos vezetőségének és a fővárosi törvényhatósági bizottságnak is tagja. (Német koncentrációs táborban pusztult el.) Ő kereste meg 1939 elején Ablaka Györgyöt, és rábeszélte, hogy a zsidótörvények miatt megszüntetett Délmagyarország Hírlap- és Nyomdavállalat Rt. helyett vállalja el az ellenzéki, demokratikus napilap előállítását. A munkásság, minthogy 1921 óta saját szegedi lapja nem volt, a Délmagyarországot támogatta. Gyürey azt javasolta Ablakának, vegyen föl bankkölcsönt, vásárolja meg a megszűnt nyomda gépeit. A szociáldemokrata párt — ígérte — segít. „Nem engedhetjük meg — úgymond —, hogy a három megyére szóló baloldali napilapot egy tollvonással megszüntessék." Berey Géza írta Hitler-allee (1979) c. könyvében: „De hol volt a HortyMagyarországon olyan vidéki napilap, amelyik ezt a hivatalos hajszát anyagilag kibírta? A Délmagyarország Rt. sem bírta volna, ha a nyomda a segítségére nem siet. A nyomda: Ablaka György Kálvária úti könyvnyomtató üzeme volt." A Szegedi Kereskedelmi és Iparbank 30000 pengő kölcsönét Ablaka Györgynek hetenként (!) 110 pengővel kellett törlesztenie. Az utolsó részletet a német megszállás előtti napokban fizette ki. Ablaka István jelképes fizetésért, heti 1 pengőért volt a lap gépszedője és művezetője. A Délmagyarország betiltásáról ő jegyezte föl emlékeit: 1944. április 16-án éjjel az MTI-anyagot hozó munkatárs, Halál Béla azzal jött a nyomdába, hogy Ablaka István siessen a Kálvária u. 6. sz. házhoz, mert Schwartz Mariskát és Boriskát, a kiadóhivatal dolgozóit viszi a Gestapo. A kapualjban búcsúztak el. Mariska sírva súgta Ablaka Istvánnak, hogy közölje Róna Istvánnal, a kiadóhivatal főnökével: a Vörös Segély pénze a rotációs gép kirakó alján van elrejtve. Ablaka György tudott a Vörös Segélyről. Egyszer a fia „tetten érte", amikor pénzt adott Schwartz Máriának. Mentegetőzve mondta Istvánnak: „Fiam, én földes szobában láttam meg a napvilágot, és nem tudok elszakadni a szegényektől, a szenvedőktől. A Vörös Segélyt támogatom, és Mariska ezt a pénzt tette el..." Hadd idézzem még egyszer Berey Gézát: „A Délmagyarországot 1940 decemberében nyolc napra betiltották. Miért? Az ma már történelem. Maron Ferenc újságíró ugyanis megírta, hogy Pallavicini őrgróf átvágatta a sándorfalvi töltést, és az észak felöl lezúduló vadviz a szegedi földbérlők földjeit elöntötte. Nyomában kivirágzott a szik. Ezért a cikkért a szegedi jobboldal követelte, hogy az Ablaka-nyomda bontsa fel velünk a szerződést. Ablaka György felhívott telefonon, és egyszerű szavakkal közölte: a nyolcnapi nyomdaszámlát ráérünk fizetni karácsony után... Tisztesség és bátorság kellett ehhez!" A fölszabadulás után Át kell kissé írnunk a Szikra Kiadó történetét is. Eddig úgy tudtuk, magam is ezt írtam, hogy a fölszabadulás utáni első könyvek a Szegedi Városi Nyomdában készültek. Ablaka István hiteles tanúsága szerint jó néhány kiadványt az Ablaka-nyomda állította elö. Mivel nem mindegyik Szikra-könyv tünteti föl a nyomdái, csak alaposabb tipográfiai vizsgálat mutathatná ki, melyik készült a Városi Nyomdában (a mostani Szegedi Nyomda elődjében), s melyik Ablakáék pincéjében. Az Ablaka-nyomda ezután is még számos kiadványt, lapot állított elő, többek közt a kisgazdapárt lapját, a Szegedi Kis Üjságot, amely később Délvidéki Hírlap néven élt megszűnéséig. Ablaka György az államosításkor, 1949-ben, 3000 Ft kártalanítást kapott. Ő maga hetvenévesen a Szegedi Nyomdában korrektorként dolgozott, amíg látása megengedte. Nyolcvanévesen, 1960. március 24-én egy nap alatt végzett vele a tüdőgyulladás. Örökösei Elsőszülött, így nevét is viselő fia a nyomdászmesterségből pártmunkára tért át, majd a honvédséghez irányították, s alezredesként ment nyugdíjba. Négy gyermeke nem folytatja a nyomdászságot. De Ablaka István megmaradt a szakmában. Az államosítás után a Délmagyarország Nyomda Nemzeti Vállalat gépszedője, majd kalkulátora lett. 1950-ben megalakult a Délmagyarország Nyomdaipari Egyesülés, ennek lett osztályvezetője. 1961-ben a Helyiipari Minisztérium a fővárosba helyezte az anyagellátási ügyek intézésére. Innen a Papírellátó Vállalathoz került. 1954-ben megbízták a Nyomdaipari Grafikai Vállalat megszervezésével; ennek lett igazgatóhelyettese. .Közben technikumi érettségit és üzemgazdász-oklevelet szerzett. 1961-ben bízták meg a kecskeméti Petőfi Nyomda igazgatásával. Több mint negyedszázados működése után 1986-ban innen ment nyugdíjba. Távozásakor — minden állami támogatás nélkül — milliárdos évi termelést produkáló, legkorszerűbb gépekkel (fényszedőkkel, ofszet színes rotációs gépekkel, ugyanilyen siknyomógépekkel, legmodernebb színbontóval, nyolcszines mélynyomógéppel stb.) fölszerelt vállalatot hagyott maga után. Ám most is dolgozik: a Pallas Lap- és Könyvkiadó Vállalat tanácsadójaként új nyomdát szervez, amelynek föladata a hivatalos közlönyöknek az eddiginél pontosabb és gyorsabb előállítása lesz. Legfrissebb, időszerű teendője: az új adórendszerhez szükséges valamennyi nyomtatvány „legyártatása". Három gyermeke közül egyik fia nyomdai fotós, lánya a Pallas fényszedő üzemében korrektor. Legutóbbi levelében is csak ezt panaszolta: „Mindig az a bánatom volt, hogy szegény édesapám ezt nem érhette meg." PÉTER LÁSZLÓ