Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-09 / 7. szám

Történelmi feladatok — történelmi feszültségek Szombat, 1988. január 16. DM1 mq9qz*n A szocialista társadalmak egyértelmű feladata az emberiség általános értékeinek érvényrejuttatása, az olyan általános emberi céloknak, jogosultságoknak a kibontakoztatása, amelyekért az emberiség évezredeken keresztül küzdött, követelményként megfogalmazott, de amelyeknek a tömegek általi megélése eddig technikai és társadalmi akadályokba ütközött. Ezek leküzdéséhez, történelmi feladataink teljesítéséhez elvi következetességre, alapos elméleti tevékenységre, a szocializmus, a társadalmi fejlődés nemzetközi tapasztalatainak hasznosítása szükséges. Nem hunyhatjuk be a szemünket az új tények előtt, és nem dughatjuk be a fülünket a mieinktől eltérő gondolatok elől. Itt vagyunk Európa közepén a történelmi-földrajzi huzatban — kis nemzet. Itt csak európai szocializmust lehet csinálni — nem keleteurópait és nem nyugateurópait. A szocializmus itt csak az európai életmód, kultúra és értékrend szerves folytatása lehet. 11 KOVÁCS MARGIT: EVŐ KISLÁNY • • Önérzet és emberség Miközben harcolunk a régi időkből örökölt és a tőkés országokból beszivárgó romboló nézetekkel, megőrizzük mindazt, ami a korábbi fejlődésből érték, és ami életképességünket, működőképességünket növelőén rendszerünkbe beépíthető. Fejlődésünk nem mentes az ellentmondásoktól, a feszültségektől. Ezek nagy része nem napi feszültség, hanem korszakos és történelmi. Mostanában a napi gondok túlságosan elfedik ezeket az alapvető feszültségeket, érdekütközéseket. Olvastam az MSZMP Központi Bizottságának 1987. november 11-i üléséről szóló közleményében, hogy „a szocializmus felépítése korunkban a magyar nép történelmi vállalkozása". Most dől el, tudjuk-e egyáltalán ezt jól csinálni. Úgy tűnik, a népesség többségének gondolkodásában, politikai érettségében ehhez a feltételek megvannak. De megvannak-e a szükséges feltételek a vezetés és az ideológia minden szintjén? Tudja-e kezelni a politika például azt a folyamatot, hogy miközben az érdekek mind inkább differenciálódnak, egységes, szerves egészbe való integrálódásuk késik? Most már annyi érdek jut felszínre, annyi érdek fogalmazódik meg, ütközik és egyezkedik, hogy szinte felsorolni is nehéz ezeket, nemhogy rangsorolni, rendezni, egységbe építeni. És ezek igazi érdekek. Ha csak azt nézem, hogy például a Parlamentben, a Központi Bizottságban vagy a Minisztertanácsban mennyi felsőszintű érdek ütközik és egyezkedik, már nem is irigylem a felső vezetőket. Gondoljunk csak egy olyan érdekre, amelyet sokáig elhanyagoltunk, illetve elhallgattunk. (Ettől persze ez létezett, ha zavartalanul és nyíltan nem is érvényesülhetett.) Ez a nemzeti érdek, a magyarságérdeke. Ezen belül kiemelkedően fontos a nemzetbiztonsági érdek mind katonai, mind gazdasági értelemben. Nemcsak arról van szó, hogy a határokon nem engedjük be az ellenséget, az ellenséges eszméket, a csempészárut. Nemcsak arról van szó, hogy növeljük a közbiztonságot, létbiztonságot és a jogbiztonságot, hanem arról is, hogy biztosítanunk kell gazdaságunk működéséhez a feltételeket jelenben és jövőben. Hozzá kell jutnunk mindahhoz — tudáshoz, anyaghoz, energiához, pénzhez és technológiához —, ami zavartalan fejlődésünk feltétele. Állítsuk csak a nemzeti, nemzetbiztonsági érdeket egy másik felsőszintű alapérdek mellé! Lássuk, összeférnek-e egymással. Ez pedig a rendszerérdek, az ideológiai érdek: az, hogy itt szocializmus épüljön, és ne más. Az, hogy fennmaradjon a kizsákmányolásmentesség, a szocialista demokratizmus, a tervszerűség, a társadalmi tudatosság, a proletár internacionalizmus, a párt vezető szerepe, az állam felelőssége. Történelmi feladat összeegyeztetni a nemzeti érdeket és a rendszerérdeket. De ez csak úgy megy, ha előbb látjuk, hogy a két érdek között történelmi feszültségek is vannak, főleg abból adódóan, hogy a szocialista nemzetközi gazdasági integráció nem fejlődött kellő ütemben. A szo-' cialista országok testvérisége nem minden relációban egyértelmű. Megkezdődött, de még nem jött létre a szocialista gazdasági integráció, a „szocialista tőke internacionalizmusa". Pedig elvileg minden feltétel megvan ahhoz, minden ideológiai tétel készen áll ahhoz, hogy nemzeti érdekeink többsége a táboron belül megtalálja érvényesülésének kereteit. Ha pedig a nemzeti és a rendszerérdek mellé még odatesszük az „államérdeket", a társadalmi érdket, a lakosságnak mint fogyasztónak az érdekét, a demokráciára, a politika kulturáltságára irányuló objektív érdeket, már látjuk, milyen konfliktusok vannak az érdekek szűk körében felső szinten. Képzeljük csak el, hogy mennyi érdek jelentkezik, ütközik, egyezkedik a párt és állam választott testületeinek egy-egy ülésén, bármely téma is legyen napirenden. Növekedési, egyensúlyi fizetőképességi, hatékonysági, struktúrapolitikai, ellátási, függőségcsökkentési, nemzetbiztonsági érdekek éppen úgy ott vannak a vitában, mint a népjóléti, a szociálpolitikai, életszinvonalpolitikai, a közművelődési, a közegészségügyi és a kisebbségi-nemzetiségi érdekek, valamint az ország különböző területeinek érdekei. Érdekellentétek, érdekfeszültségek mindenütt. De ezek még csak az úgynevezett horizontális érdekütközések: egymással egyenrangú, azonos szintű érdekek harca, egyezkedése. A politika érdekintegráló funkciója — tehát hogy az érdekeket egységes rendszerbe foglalja, érvényesülésüket szabályozza, korlátozza, mederbe terelje — kiterjed a vertikális érdekegyeztetésre is. Áz alsóbbszintű és részérdekeket — ezek érvényesülését — összhangba kell hozni a nemzeti, a társadalmi, a lakossági érdekekkel, a növekedési, egyensúlyi, fizetőképességi érdekekkel. Itt igen sok hibát lehet elkövetni, ha abból az elvből indulunk ki csupán, hogy a felsőbb érdekek maguk alá rendelik az alsóbbakat. Nem nagy felfedezés, de mégis történelmi súlyú, hogy a tömegesen jelentkező, társadalmi objektivitással és aktivitással rendelkező alsóbbszintú érdekek meghatározzák a magasabb szintű és átfogó érdekeket, mint önmaguk érvényesülési keretét. A felső érdekszférában nem érvényesíthető tartósan olyan kinyilatkoztatott és mesterségesen felerősített érdek, amely az alsóbbszintúekkel tartósan szembenáll. Ha mégis ilyen megtörténik, akkor ennek a kiemelt felsőszintű érdek vallja kárát. Példának mondanám az egyensúlyt. Javítani kell az egyensúlyi helyzetet. Meg lehet ezt tenni az anyagellátás, a kooperációs fegyelem javításával, a jogbiztonság és az érdekeltségi biztonság erősítésével, hatékonyabb ösztönzéssel, műszaki fejlesztéssel, ügyességgel. De meg lehet ezt tenni azzal is, hogy az állami költségvetés szinte minden pénzt elvon a vállalatoktól, eljuttatva ezeket működőképességük alsó határára, belekényszerítve ezeket a szűkített újratermelésbe. így aztán leromlik a vállalatok jövedelemtermelő képessége, csökken az adó befizetése, romlik a költségvetés és az állam egyensúlyi helyzete. A vállalatnak, vállalkozásnak objektív lényegéből, jellegéből adódó törvényszerűségei, reagálásmódjai vannak. Ha ezekhez a politikai- és gazdaságvezetés nem igazodik, akkor éppen az eredeti célját nem lesz képes elérni. A történelmi jelentőségű feszültségek sora mutatja, hogy itt elvi, elméleti, ideológiai kérdésekről van szó. Olyan gazdaságelmélet kell, amely mögött ott áll egy korszerű fejlődőképes ideológia. PIRITYI OTTÓ Találkoztam az emberi önérzet szobrával. Nyolc avagy kilenc éves lehetet, szőke, szemüveget viselt. Osztálytársaival tódult ki az iskolából. A többiek azonmód bezuhantak a közeli cukrászda ajtaján. Ő, a szőke fiúcska szótlanul állongott a bolt előtt. Egy sóhaj erejéig szomorúnak tetszett. Odaléptem hozzá a kérdéssel, miért nem követi a többieket a vanília és karamell fagylaltért való sorállásban. Ő szégyellős zavarral mondta: „Nincs pénzem." Előkotortam hát egy ötöst, és a legényke felé nyújtottam e szavakkal: „Menj be fiacskám, és légy vendégem erre a tölcsér mittudomén mire." A hatás elképesztett. Muskátlipirossá vált a tejszínú gyermekarc, a kis Hüvelyk Matyi hátrakapta mindkét kezét, és már hallottam is az udvarias, de konok elutasítást: „Köszönöm, de pénzt senkitől sem fogadok el." Tovább siettem a dolgomra. De kisért a jelenet. Milyen emberi tartás is ragyogott föl az ismeretlen gyermek viselkedésében! És vajon meddig ragyog? Ha eléri a tizennyolcadik évét, és netán olyan munkakörbe kerül, ahol csak tessék-lássék tennivaló van, ingerülten visszautasítja-e a fizetést. A növekvő igények, a sokasodó tapasztalások, a bontakozó gondok milyen retortáin keresztül jut el az ember a fölismerésig, hogy neki többre van óhaja, szüksége, netán jussa, mint amit a fizetési boríték tartalmaz. És ezt a többet nem valamelyik banktól, üzemtől, intézménytől, hanem a neki igy vagy úgy kiszolgáltatott embertől kell megkapnia. Könnyen mondotta Kant, a filozófus, hogy két dolog tölti el csodálattal és tisztelettel: a fölébe boruló csillagos ég és az önnön személyében rejlő erkölcsi törvény. Igen, az ég csillagai! Azokat a természet soha nem rozsdásodó ezüstszögei rögzítik a mennyboltra. De mi őrzi meg az én pápaszemes kis pajtásomnak azt a zsenge erejét, ami őt erkölcseiben fölemeli a makulátlan csillagokig? Később majd találkozik az ilyenolyan fölvételi vizsgák komor sorompóival. És hallja majd a szóbeszédet — ami néha nem is alaptalan híresztelés —, ezt és azt kell megkenni, mindjárt jobb lesz a feleleted, mint a másoké. És ha azokon az erkölcsi aknamezőkön is keresztül menekítette a tisztességét, jön a családalapítás. Megnősül, nevel egy-két gyermeket — alakulhat úgy, hogy — a vele egy födél alatt élő anyós és sógornő csipkelődéseinek nem szűnő zivatarában. Lakásigénylése két, három, öt éve ott van az illetékeseknél. És olvassa az újságban, hogy itt és ott lebukott a lakásosztályt előadó, mert bélelt boritékért segített otthonhoz embereket. Van-e a morálnak olyan kínai nagyfala, mely elválasztja majd történetem főszereplőjét a gondolattól: adni kell, hogy kapjon az ember. Megszámlálhatatlan alkalommal vallattak már zaklatott lelkű ismerősök-ismeretlenek: mondjam meg már az istenért, hogy ilyen és ilyen ügyben kit és miként kell korrumpálni, hogy fehéren és feketén egyaránt minősíthető ügyekben ne húzzák véletlenül a rövidet. A társadalmi szereposztás miféle helyzetet vállaltat majdan a fagylaltozó előtt meghőkölő embernekvalóval, és nem szorongatják-e a kíméletlen körülmények, hogy tisztességtelenül adjon vagy követeljen pénzt? A sors annyiszor fogja satuba az embert, és erkölcsi fölfogását is, hogy néha már óvakodva nézünk vissza gyermekkorunk éveire. Mit sikerült átmentenünk mostanra jámbor jóságunkból, abból a boldog reményből, hogy életünk hasznos, mindenkit szolgáló élet lesz. Aztán jönnek a vizsgák, a prémiumügyek, az előrehaladás néha karate viadalra emlékeztető fordulói, adóügyek és válópörök vagyonmegosztással... mit soroljam tovább! Lelkem mélyén kicsit szánom azt a szőke iskolásgyereket. Legszívesebben a szivemhez szorítanám öt, és azt mondanám neki: maradj még sokáig, ha egyáltalán lehetséges, örökre ilyen vézna, tisztaszemú honfitársam. Több reményem fűződik hozzád, mint a napestig,magasztalt elektronikai csodákhoz. BAJOR NAGY ERNŐ G. WILLIAMS: TÉRDELVE, TARTVA, VÉDELMEZVE G. NAGY ILIÁN Szívünk a jelvény Élni kei! fiúk élni nem csak éldegélni bölcsebb s szebb idők másképp sose jönnek Tudni, hogy mi történik fényre homály miért rakódik ha másért már nem is lenni hűséghez hűnek lenni Mozdulni ahogy rügy kipattan nem rejtve gondolatot mit a szellem megérlelt de eddig bújtatott Miféle vágy az mely csöndre inthet miféle jövő ha elköszönhet Élni kell fiúk élni vér koszorús szivünkéi jelvényként viselni KISS TAMAS Virágének Zsálya, szegfű, tulipán, lépni lépteid után, , jönni hegyen-völgyön át, nyitni kerted ajtaját, Fűre melléd leülni, gyenge váltadra dűlni, hallani a csenden át szívünk muzsikaszavát. Tóra menni játszani, abból ki se látszani, odalenn a víz alatt kézzel fogni a halat.