Délmagyarország, 1988. január (78. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-16 / 13. szám

Szombat, 1988. január 16. 11 ® magazin | DM Ncmrcg egy kitűnő ír;ís címéhen olvastam a kérdést: Mennyit dolgo­zunk? Ez így. vagy más formában naponta elhangzik, söt arról is szó esik. miszerint már nem is lehet bírni az életnívó tartásáért folyó igyekeze­tet. Ugy tűnik, talán nem is ez a mód. a munka mennyiségben és időben való túl hajtása a célravezető. Mindeneset­re elgondolkodtató, hogy a köztudat mennyire nem emésztette meg a párt XIII. kongresszusán elhangzott intel­met. mely Kádár János megfogalma­zásában valahogyan így hangzott: nem többet, hanem másként kell dolgozni! A munkásember ezt olyan attitűd­ben éli meg. hogy állandóan hallja a szerkezetváltás szükségességét, más­részt alig halkulnak cl a szorgalma­sabb. a jobb és a tóbb munkára buzdí­tó ősrégi sztereotípiák. Szakadék van a felismerés és a valóság között. Más­ként: már tudjuk, mi lenne jó. dc nem véljük a módszereket megtalálni. Az ellentmondás viszont abban a jól érzé­kelhető miliőben folyik, melyet a vál­tozások lassúsága és az egyre gyorsuló infláció jelez. A végeredmény: sokuk szerint már nem lehet többet dolgozni és ezt túl az egyén szubjektív érzéscin az egészségügyi statisztikák is jelzik. Talán itt üt vissza az az évtizedes gyakorlat, mely az államot jelölte meg minden jó forrásaként. Mivel pedig rossz alig akadt egy külterjes (exten­zív) és alacsony igényszintű szakasz­ban. ma már egy retorikai váltás is képes reményt fakasztani. Nem aka­rom az Országgyűlés öszi ülésén fa­kasztott bizakodást csökkenteni, hi­szen ott arról is szó volt: invenció nélkül a dolgok nem mozdulnak el holtpontról. De az már érdekes, hogy mily kevesen hallottak meg azt az alapvető üzenetet, miszerint nem kell a kormányra várni, mindenki, egyén cs kollektíva lásson hozzá szénájának rendbetételéhez. Értekezleten tapasz­talom a régi svádák: sokan vannak, akik azonnal és kiválóan tudják, mit és miért nem lehet megcsinálni, de alig akadnak vállalkozók az újszerű, kezdeményező mentalitásra. A mun­kás pedig, közgazdasági műveltségé­nek e's etatista neveltetésének okán. nem tehet mást: többet akar cs kény­szerül dolgozni. Miért hajtja magát a dolgozó? Som­más válasz az. h»?gy saját és családja boldogulásáért. És minek árt legin­kább azzal. ha túlhajtja magát? Önma­gának és a családjának! A kígyó saját farkába harapott. Csakhát a kígyónak ez lehet, hogy fáj. de nem árt. A társadalom azonban nem immúnis sa­ját mérgei ellen. Érdekes elgondolkodni azon is. hogy mennyire leragadtunk a hajdani, mára már ideológiailag is tévesnek minősített szemléletnél. Mi az ipar kizárólagos és ugrásszerű fejlesztésé­vel akarunk kitörni, amikor a kritikus hetvenes években a legfejlettebbek je­lentősen fejlesztették a szolgáltatást és a marketinget. Ha nálunk struktú­raváltásról esik szó. csak csúcstcch.no­lógiat-technikát látunk, meg leépíten­dő ágazatokat, amelyek hajdani téve­déseink (vas és acél országa) emlék­művei. Szívósan el akarunk tüntetni olyan ágazatokat is. — pl. a textilipart — amelyeket csak radikálisan át kel­lett szervezni. Minden gyárat megaka­runk tartani, amelyet be kellene csuk­ni. átalakítani, mert nem merünk gaz­dasági ismérvekkel érvelni. A politika rendkívül megértő a munkásokkal szemben. Ez azonban legtöbbször nem előny, hanem az elhúzódó ..bo­nyolítás" következtében (lásd a RÁ­BA pesti gyárának esetét) inkább hát­rány. Nem mozog a munkaerő, mert nincs érdemi motiváció. Itt-ott nem tudunk munkát adni. de mindenütt hosszú, kígyózó sorok az ABC-k és a Patyolat pénztárainál, pultjainál. Vi­tatkozunk a bérszabályozás reményte­len változatain, de nem tesszük vonzó­vá a szolgáltatás béreit. Pedig tudjuk, ez a jövő útja! Ülünk a krajcárjainkon, miközben vgm-ek és más alakulatok húzzák ki zsebünkből a forintokat. A boltban senki sem kérdezi: kérem, honnan származik ez a pénz. bérkeret­ből. vagy költségből? Vállalkozástól hangos a tudomány, a közélet, dc senki sem vállalkozik. — a munkást kivéve! Nagy a kockázat, hallom. Nagy új­ság. mintha az egész élet nem kockáza­tos vállalkozás lenne. A furcsa az. hogy megéltünk mi már ennél na­gyobb kockázatokat is: az államosí­tást. a mezőgazdaság átszervezését. Akadozott a falat a torkunkon a mező­gazdaság áhzcrvczéscncl. de végül is olyart leckét kantunk, melyből mai napig tanulhatunk. Egyéni és közössé­gi magatartást egyaránt! És annak nincs kockázata, hogy a problcmukut megoldás helyett csak toljuk magunk előtt? Annyira van. hogy ki is mond­ták már néhány jeles fórumon. Ma valóban fel akarjuk magunkat bosszantani, mélyedjünk el a kereske­delem rejtelmeiben. A mostani, úgy­mond felvásárlási láz erre jó alkalmat ad. Politikusok és közgazdák mond­jak. hogy ez a „láz" a lakosság értet­lensége. némi bizalmatlansága az in­tézkedések iránt. Régi berögződés és gyermekded gondolkodás, mely kis­korúnak véli a felnőttet is. Ez nem fér bele a reformba. Reformot ugyanis csak érett, felnőttnek tekintett és fel­nőttként viselkedő emberekkel lehet csináTffi. Régi mese, már a Biblia is foglalkozik ezzel Ézsau és Jákob törté­netében. Összekeveredik a hang és a kéz. Ezért nem a dolgozó, hanem azok a vezetők felelősek, akik tudják ugyan a leckét, de változatlanul és mereven bámulják a felsöbbséget. mi­közben azt hajtogatják: nincs is olyan nagy baj. csak egy kis pénz kellene, meg néha munkáskéz, meg megrende­lés. Tehát helül minden rendben, csak a világ felelőtlen. Közben fogalmunk sincs a piacokról. A bel földiről sem. a tőkésről sem a barátiról már nem is szólva. Ilol van a marketing jellegű gondolkodás? Van-e értelme jószeri­vel nyelveket alig beszélő vállalati ve­zetők utaztatásával pótolni azokat az információkat, melyeket az impexek sem tudtak és tudnak beszerezni. Ar­ról már nem is szólva, hogy nyelv- és piacismeret nélkül a vállalati emberek csak kísérőkkel operálhatnak. Még mindig érvényes az a főszabály, misze­rint — és főleg a lökés exportban — a legjobb kereskedő a mindenkori v álla­lati vezető. Mindez nem új. Egyre többször jut eszembe Thomas Mann: Budden­brook ház című regénye. Ugyan mire jutottak volna a híres Manza-városok. — hogy csak a tisztes polgároknál maradjunk, az angol, holland és portu­gál kereskedőházak kíméletlen mód­szereiről nem szólv a — azzal a szemlé­lettel. amit a mi „terítő" kereskedel­münk mutat. Pedig van példa a jóra is. A SKÁLA-COOP leckét adott keres­kedelemből. tókeképzésböl. vezetés­ből is. Ez éppoly szabályerősítő példa maradt, mint az a fél tucat iparvállalat, amely mindennel dacolva évtizedek óta az élvonalban van. A dolgozó panaszkodik és ereje vég­ső határáig vállalkozik. Elvileg szép. de önpusztító vállalkozás. Mit tehet mást? — mondják sokan. Minap egy beszélgetés során mondotta egy ön­igazgató vállalat dolgozója, hogy érde­kes módon, igazgatójukkal minden olyan szerv elégedett, amely beleszól­hat a vállalat ügyeibe, csak éppen ók nem. Elgondolkodtató kórkép. Min­denekelőtt azt kellene eldönteni, hogy ez csak a vezetők kényelmességének a következménye, vagy a reformra ne­hezen mozduló intézményi rendszer ragaszkodása a régi módszerekhez. A diagnózis nagyon fontos, mert más a gyógymód az egyik, egészen más a másik esetben. Módomban volt infor­málódni néhány vállalat elkészült, úgynevezett kibontakozási tervéről. Alig van eltérés a régi dramaturgiától. Vágyak és álmok sajátos elegye a jó szándék szaftjával nyakonöntve. Itt­ott értékelések is elhangzanak: min­denki bizakodó, ha testület, ha szerv. Gyanús, hogy csak az a fiatalasszony nem lát tisztán. Hogy egyre azt kérde­zi: mennyit kell dolgoznom, hogy a pénzemnél legyek? Közben tudja, hogy a válasz-bármilyen lesz is. nem tud már többet dolgozni! A kérdés ennek ellenére mégis az. hogy vajon tudják-e valahol a konkrét választ, amikor már a tavaszi-nyári számítások számai is elavullak. Az ácsorgás ára: néhány hónapja még ar­ról volt szó. hogy a vállalati nyeresé­geknek a felét vonják el. Ma már a 70 százalék körüli arány a valós. Még jó. hogy közgazdasági műveltségünk szín­vonala olyan, amilyen. Elképzelni is rossz, mit kérdeznénk, ha értenénk a helyzetet... MAROSI JÁNOS FARKAS ISTVÁN: TENGERPARTON FODOR ANDRÁS Kép a vízen Emlékek táborában, hegyeink sátra elölt, minden olyan valószínűtlen. A kristály tér. a ködfalú idö ég-víz gyanánt egymásba nőtt. A csónakba, Itol megismertelek, véletlen párként hívott he a gazda. Mesz.i világok lila taraján billeg azóta, szalmakalapját felhók ormára akasztva. De szerelmünk elnémult perceit meglátni még a szakadék alatt. Síkos tükörben hökkent evezők, gyönyörűség hártyáin feszülő tűlábti bogarak... És mit a hullám elsodort?... Tolvaj szélben, haragos áron, eikkelyes, forgó labda fut előlem. Aznap került s már nem az enyém. Eszembe jut mindig, de sose bánom. Fejest ugrott a mély vízbe? Vízilabdamérkózésen ismertem meg és a tanácsi tisztségviselőkre nem jellemző módon szidta a bíró­kat. Aztán mikor munkakapcso­latba kerültem vele. észrevettem, kilóg a sorból. A szenvedélyes fiatalember szeretett vitázni, túl sok ötlete volt. nem tisztelte a tekintélyt... Debreczeni Pál. a szegedi tanács egykori pénzügyi osztályának vezetője körül mindig sűrű volt a levegő. Ha éppen nem a feljelentőivel foglalatoskodott, igazoló jelentést írt. hogy intézke­déseit megmagyarázza. Aztán hir­telen eltűnt a közigazgatásból... Debreczeni Pál több mint egy esztendeje a szegedi Ecset- és Sep­rügyár igazgatója. Beszélgetésünk elején nem kerülhettem ki a ké­nyelmetlen kérdést. — Azt rebesgették. Önt eltaná­csolták a szegedi tanácsházáról, mert nem felelt meg az ottani köve­telményeknek.. . — Éz így talán nem igaz. Abból eredtek gondjaim, hogy soha nem tudtam jó „aparatcsik" lenni. Hét évig dolgoztam a tanács pénzügyi osztályának vezetőjeként, de nem tudtam igazi bürokratává válni. A tanácselnökével — noha úgy érez­tem. nagyra becsültük egymást. — munkamódszerünk között lé­nyeges különbségek voltak, ezért 1986-ban áthelyezésemet kértem az Ecset- és Seprűgyárba. Igazga­tóhelyettesnek mentem oda. — Fejest ugrott a mélyvízbe. Kí­vülállóknak ez. bravúrnak számít, de barátai, munkatársai féltették, esetleg nem sikerül vállalkozása. — Mindig az új feladatok dob­tak fel és azért nem volt mélyvízes a fejesugrás. Közgazdász vagyok, ezenkívül az ecsetgyár tanácsi irá­nyítás alá tartozott, a gazdasági dolgai nem voltak ismeretlenek előttem. Az ecset- és seprűkészí­tést valóban csak hallomásból is­mertem. de a vezetőnek az a leg­fontosabb dolga, hogy jó mened­zser legyen. — Haladjunk időrendi sorrend­ben. Ön /ÖS6 októberéhen a gyár igazgatóhelyettese lett, december­ben pedig a küldöttgyűlés megvá­lasztotta igazgatónak. Hogy csinál­ta ezt a gyors karriert? — Az elődöm. Szélér Ferenc nyugdíjba ment. Nagy tekintélyű vezető volt. ó avatott be a gyár dolgaiba. Egyébként a vállalat év­tizedek óta hagyományos profil­ban dolgozik és termékei ismertek a világpiacon. A cégnek jót tett. hogy 86 végén önállóságon ka­pott. hiszen a vezetők mozgástere korábban korlátozott volt. Nem • kerülöm ki a kérdést, de arra nem tudok felelni, miért én lettem az igazgató, ketten pályáztunk a ve­zetői helyre, kérdezze meg a kül­döttgyűlést. miért rám szavaztak. — Megvette őket? (Debreczeni elképed, rögtön mondom is. tréfának szántam.) — Nem a legjobb vicc. bár hal­lottam már ilyenről. Amikor igaz­gató lettem, megmondtam, egyfé­le követelmény létezik, ki hogyan teljesít. Aki rendesen dolgozik, annak baja nem lehet. A közvet­len munkatársaimat én válogat­tam össze. — Milyen szempontok szerint? — Ne legyenek bólogató jáno­sok. hanem újító, alkotó szellemű emberek, akiknek önálló vélemé­nyük van. Ám ha közösen elhatá­roztunk valamit, akkor nincs vita. a döntést végre kell hajtani. — Küldött el régi vezetőket? — Néhány embertől megvál­tunk. akik nem feleltek meg az új követe I mé n yek ne k. — Drákói szigor következett a főnöksége alatt? — Új irányítási módszereket vezettünk be. nevezetesen: nyu­gaton az értékelemzés már régi gyakorlat. Ezért megbíztuk a Köz­gazdaságtudományi Egyetem ku­tatóit. vizsgálják meg. miképp csökkenthetjük a vállalati költsé­geket. Felkértük a Struktúra Szer­vező Vállalatot, hogy világítsa át cégünket, nézze meg. miképp le­het olcsóbban termelni, a műszaki fejlesztést és információáramlást felgyorsítani, a marketingpolitikát tökéletesíteni. Az elemzés elké­szült és annak alapján átmostuk az agyunkat. Fontosnak tartom, hogy vezettük a számítástechnikát a termelésirányításban, a számvi­teli nyilvántartásban. Az üzemré­szek önállóbbak lettek. Nyugati szakmai folyóiratokat járatunk, hogy lépést tartsunk a világszínvo­nallal. — Ezek az. intézkedések gyors sikerhez vezettek ? — Sok ember megváltozott. Tavaly újításra több mint 1 millió forintot fizettünk ki. A jó ötletek költségcsökkentő hatása cl fogja érni a 20 millió forintot. Fizikai munkások találmánnyal rukkol­tak elő. egyikük például kidolgoz­ta a művészi ecsetet, aminek jó piaca lesz. A dolgozók kereseté­nek színvonala 63 ezer forintról 70 ezerre emelkedett, a nyereség pe­dig a tavalyelőtti 29 millióról 40 millió forintra nőtt. A dolgozók jövedelme nem volt arányban a nehéz munkával. De a több pénz mögött nagyobb teljesítmény hú­zódik meg. Megszilárdult a mun­kafegyelem. az osztályvezetők fe­lelőssége kiteljesedett, igaz. a fize­tési borítékuk is vastagodott. A havi bérük 7 ezer forint helyett 11 ezer forint lett. Változtattunk a prémiu m rendszere n. igyekeztü n k tudatosítani, ebből a vállalatból kell megélni. Mindenkinek az életszínvonala a gyár sorsától — Brttvűros az eredménysoro­zat, különösen egy esztendő lefor­gása alatt. En nem hiszem, hogy a szubjektív fellételek ilyen sokat számítanak. Mert lut így lenne, ükkor ezt az országot a vezetők tömeges kicserélésével gyorsan rendbe lehetne hozni. Vagy nincs igazam? — Nem hallgatom el azt sem. hogy a veszteséges termékek gyár­tását megszüntettük, vagy nyere­ségessé tettük. A veszteséges ex­portot felszámoltuk. Ehhez azért kellett bátorság, mert az én zse­bem bánta, a prémiumom csök­kent. De hosszú távon a veszteség nem fogadható el az exportnál sem. — Milyen piacokat' mondhat a gyár magáénak? — Seprűt szállítunk az USA­ba. Kanadáiba, az NSZK-ba. Ausztriába. Franciaországba. Svédországba. Japánba. Svájcba. Az ecset viszont gondot okoz. kí­nai alapanyagból készítjük, ami­nek annyira magas az ára. hogy külföldön nem tudjuk eladni. Az éves termelési érték 30 millió fo­rint. amiből 60 millió értékű az export. Manapság már az is nagy dolog, ha a piaci pozíciót megőriz­zük. ugyanis óriási a konkuren­ciaharc. nekünk különösen a ju­goszlávok a riválisaink. Ok meg­kapták a vámkedvezményt Nyu­gat-Európában. mert fejlődő or­szágnak minősítették magukat. De legfontosabb a minőség, hi­szen például az NSZK-ban a söp­rűink drágábban kelnek el. mint déli szomszédaink portékája és mégis keresettek. Tervbe vettük az önálló külkereskedelmi jog megszerzését is. hogy gyorsabbak legyünk. — Miképp látja a jövőt? — Az ország gazdasági helyzete olyan amilyen. Á szabályzók vál­tozása miatt mi nem vagyunk ide­gesek. meg akarunk felelni az új követelményeknek. A műszaki fejlesztés gyorsabb lesz. Növeljük a műszakok számát a jobb kapaci­táskihasználás érdckébelV Külön­böző vállakózásba helyeztünk ki már tökét, ott vagyunk a kötvény­piacon is. Tízmillió forintot je­gyeztünk a Régi Hungária Rész­vénytársaságnál. — Rokona Önnek a Debreczeni Kálmán, a befektetési leánybank igazgatója, aki összehozta a Han­gárt a R T-t? — Az öcsém, de nem itt. hanem Budapesten él. — Hogyan változott személves élete? Elégedett, kiegyensúlyozott, vagy hajszolt embernek érzi magát az új székben? — Elvezettel dolgozom, érzem, bármilyen kis siker hasznot hoz. Mozgalmasabbak a napjaim. Nyílt, őszinte munkahelyi légkört igyekszem megteremteni, ahol az értelmes cél megvalósulásáért senkinek nem kell verekednie. Persze a munkahely nem táncisko­la. biztos akadnak olyanok is. akik nem állnak mellem. Úgy hiszem, azonban ezzel a munkaskollektí­vaval messzire lehet jutni és jó egyetértéssel elérjük a céljainkat. HALÁSZ MIKLÓS *

Next

/
Thumbnails
Contents