Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-31 / 308. szám

Pletykákból nem lehet újságot csinálni! ? ...hacsak... azok nem olyan pletykák, amik végül igaznak bizonyulnak. Láttunk már efféle csodát, nem igaz? Itt volt például az 1987-es esztendő hóval bőségesen megáldott januárja! Ha tudnák, mit hallottunk ebben a hónapban e lapnak az utolsó oldalán egyszemélyi felelősként feltüntetett vezetőnkről! Tényleg nem tudják? Nos, olvassák el — más képes és szöveges „pletykák" kíséretében — SZ. I. monogrammal álcázott kisebbik főnökünk írását az Sz. S. I. szignóval felfedett nagyobbikról annak a magánlevélnek a kíséretében, amelyei az utóbb említett írt — élve a közléstől eltiltó jogával — az előbb említett kézirata hátuljára. Persze arra, hogy Szilveszter is lesz még ebben az évben, tizenegy hónappal ezelőtt talán nem számítottak... így járnak azok, akik átengedik a szilveszteri magazin szerkesztését másnak! Cáfolni szeretnénk továbbá ezen az oldalon azt a Szegeden elterjedt pletykát, hogy a DM munkatársai nem járnak nyitott szemmel és „élesre töltött" fényképezőgéppel. Ha így volna, hogy készülhettek volna el ennek az oldalnak a képei? S ha nem tartanánk nyitva a szemünk, fülünk ... értesültünk volna-e egy különös helycsere okairól?... A

kis település rangos intézményének vezetője az egyik este négy-öt-hat-hét pohárnál többet ivott a kis település rangos kocsmájában. Éjféltájt jókedvében fölpattant az asztal tetejére, s rázendített kedvenc nótájára, hogy „Ott, ahol zúg az a..." Ekkor nyitott be a kocsmába a kis település egyik rendőre, s felszólította az asztalon hangoskodó férfit a rendbontás abbahagyására. Az meg rá sem hederített, fújta tovább a nótáját. A rendőr elkezdte lefelé húzni az asztal tetejéről a rendbontót, aki kikérte magának ezt a minősíthetetlen viselkedést, s kioktatta a rendőrt, hogy ő a rangos intézmény vezetője és punktum. A rend őrét ez nem érdekelte, s tovább húzta lefelé a bűn elkövetőjét. Dulakodás lett a dologból, aztán kattant a bilincs a csuklón. A rendbontót elnyelte a rendőrségi fogda sötétje. — Történt-e valami az éjszaka? Helycsere — kérdezte másnap reggel a kapitány az ügyeletestől. — Nem történt különösebben semmi, egy részeget hoztam be a kocsmából hangoskodáséri és hivatalos személy elleni erőszakért, mert dulakodott. — Ki volt az az erős ember? — Nem tudom, mondott mindent össze-vissza, hogy ő valamilyen vezető vagy micsoda. — Hát nem nézte meg az iratait? — Nem. Majd mindjárt elővezetem a fogdából, s fölveszem az adatait. Kíváncsi volt a kapitány a rendbontóra, s benyitott a fogdába, ahol — nem akart hinni a szemének... Nincs titok, hire ment a dolognak. Odafönt is megtudták, összeültek, tanácskoztak kétszer, háromszor, négyszer is, de sehogyan sem sikerült döntést hozni a régi, tapasztalt, kipróbált emberük ügyében. Teltek, múltak a hetek és döntés még mindig nem született. Mígnem érkezett egy hir Odaföntre, högy egy másik kjs település rangás intézménye vezetőjének a felesége enyves kézzel járt-kelt az ABCben, s elcsípték. — Megvan! — kiáltott föl örömében az Odafönt elnöke, s összehívta az Odafönt tagjait, röpke ötperces tanácskozásra. S nem telt bele egy hét, az egyik kis település rangos intézményének vezetője, valamint a másik kis település rangos intézményének vezetője helyet cserélt — mindenki megelégedésére... TAKNAILÁSZLÓ Kacsa az a hír, mely szerint a felvásárlási láz... ...akkor kezdődölt volna, amikor az új adótörvényt elfogadta az országgyűlés, s amikor a szavahihetőségéről ismert Magvar Közlöny közzétette az új jogszabályokat az 1988. évi árképzésről is. Nem, aki ezt hiszi, téved! Fotóriporteriink, Nagy László már jóval korábban, augusztus 19én tanúja volt a felvásárlási láznak. A színhely a Szent István tér. A hitetlenkedőknek még megsúgjuk: a víztorony tövében akkor keny eret vásároltunk Ilyen ügy buzgalommal... Nem sokkal később persze azt is bizonyítottuk, hogy kultúrnemzet a magyar: akkor meg könyvért álltunk sorba! Igaz, csak a jegyzetellátónál. Csütörtök, 1987. decern her 31. Egy ló mint száz! Futótűzként terjedt a hir január végén, hogy Szeged környékén egy kísérleti Lada sikeresen megbirkózott olyan hóakadályokkal, amelyek közelébe előrelátóbb terepjárók sem merészkedtek. Kiderítettük, hogy a kísérleti autó gazdája, s egyben feltalálója szegedi illetékességű, nevezetesen Szegedi Simson István. Mivel elvünk, hogy mindent az olvasóért, telefonköltséget nem kiméivé, azonnal fölhívtuk egy villáminterjú erejéig, amit ezúton bocsátunk rendelkezésükre. Íme: Délmagyarország (a továbbiakban DM): — Halló! Szegedi Simson úr? Szegedi Simson István (a továbbiakban Sz. S. I.) — Igen. DM: — A Délmagyarország szerkesztőségéből beszélek. Ne haragudjon, de úgy hallottuk, városunkban szenzációs találmány született, aminek ön az atyja. A szellemi. Mondana nekünk erről valamit? Sz. S. I.: - Miről? DM: — Hát az új 1300-asról! Amit átalakított. Nyilván hosszasan tanulmányozta Bánki, Csonka, no és Galamb József életművét Bátyai Jenő tollából és a Délmagyarors/ág jóvoltából... Sz. S. /..-Mi? DM: — Csak semmi szerénység, Simson úr! Talán kezdjük a motorral! Úgy hallottuk, sikeres kísérletet folytatott hóakadályos terepen a Lada 1300 S egy lóerős változatával. Honnan jött az ötlet? Sz. S. 1.: — Az ötlet? DM: — Az. Az, Simson úr! Sz. S. I.: — Szóval, hát egy tanyaudvarból. DM: — Nagyszerű, Simson úr. Hisz állítólag rengeteg nagy találmány született oly módon, hogy valaki, valahol véletlenül látott valamit. Csonka János például egy v irágáruslányt permetezővel, s megszületett a porlasztó! Nyilván On is igy látta meg... Sz. S. L: — De nem! Én nem láttam. A pipától! DM: — Jó, persze, mondják egyesek, hogy Ön elakadt a hóban a Ladájával. De inkább arról beszéljünk, hogy miért jobb az egy lóerő, mint a 65? Sz. S. I.: — Mert nem jobb lábbal kell adni a gázt, hanem bal kézzel az ostort, s közben nem pörög ki a jobb hátsó. DM: — Hihetetlen. Nagyszerű! Differenciálzáras hátsóláb. Ki hitte volna? De ami az ostort illeti, nem vezető beosztásban dolgozik Ön véletlenül? Sz. S. /..' — Hogy jön ez ide? DM: — Hát, leginkább — vontatva. Sz. S. /.: — Szóval, maguk is megsejtették a találmány lényegél? DM: — Csak hallottunk valamit rebesgetni. De tessék mondani, hogy a lényegnél maradjunk: hány liter zabot fogyaszt száz kilométeren? Sz. S. /.; — Ide figyeljen...! DM: — Jó, tudjuk, ez egyelőre titok. De arról hallottunk, hogy szigorúan titkos sándorfalvi kiskertjében kisérleli üzemanyagot termeszt. Hazai energiahordozó! Gratulálunk! Hát ez szenzációs! És mi a véleménye: menni fog a szabadalmaztatás? Sz. S. /.: — Ha ütik... DM: — Mindent összevetve, Ön olyan hóbuckákon jutott keresztül egy lóerőssé varázsolt Ladájával, amelyekben bármelyik száz lóerős Volvó megrekedne. És mielőtt a legnagyobb autógyárak elárasztanák ajánlataikkal, még az utolsó kérdés: hogy sikerült a próbaút?... Sz. S. I.: — Hogy a fene... DM: — Köszönjük. Köszönjük az interjút és gratulálunk. A lónak. Sz I. A kéziratot elbíráló a következő „u/enetet" írta a hátlapra: Sz. I. Szerkesztő Úr! Ei az írás, igy ahogy van, egv rakás... Mert: 1. így Igaz, ahogy van! 2. Semmi kajánság, sandaság, cinizmus nincs benne! 3. Indiszkrét — ugyanis a szabadalmaztatás előtt a műszaki részlelek titkosak! 4. Vezetőellenes! 5. Sértő a Lóra! Ilogv-hogv liánv liter zabot eszik? Ez a ló szárnvas ló volt! PEGAZUS! Sz. S. I. A Vak Egérbe mentünk... Hadd melengesselek kehiemen... Évvégi képriportunk Ilyentájban a tisztességes fotósok rendezgetik egész évben felgyűlt anyagukat. A maradékot odateszik a szilveszteri szerkesztő asztalára — válogasson belőle kedvére. Ezt tettük. A véletlen hozta, vagy a koncepciózus elme — ugyan, ne nagyzoljunk! — mindenesetre sikeredeti itt egy válogatás azzal a mottóval: ami a protokolltudósításokból kimaradt... Tudja az olvasó is nyilván, hogy egy-egy megismételhetetlen eseményen a fotóriporter ég a legnagyobb lázban: a kézfogás, a szalagátvágás, a kitüntetés átadása meg nem ismételhető pillanat, tehát előtte és utána is résen kell a fotósnak lennie! NAGY LÁSZLÓ felvételei Párkák — 1987, Kábelgyár