Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

BARKA FERENC RAJZA SCHMIDT ANDREA • • Öregeink SIMÁI MIHÁLY Advent mini angyalszárny szilái az alkonyaiban a hó a szent lió Karácsony hava — j mellékállásban hóhérruhái foldoz Heródes udvarában Mária József az ács iszik mim a gödény Betlehem tornyos lakótelepén ezer tálemumért ha kap lakást — és nem számítják be a megígért föltámadást lángperzses angyalszárny az alkonyat égeti lelkünk Karácsony hava — sűrűsödnek a fájások de nem lel albérletet áldott terhével Mária TÓTH BÁLINT Békehozó születik Nézd a karácsonyi éjjel csillagait: az Ikerpárt, Kecskegidái, a Kutyákat, az Égi Vadászt s a Bikát! Július napperzselte kormos egén sohse gyúlt ki ennyi ragyogva: nézd az Oroszlán is fglszökken ftglgten.'. Honnan é sűrű csapat, ez a káprázat. ez az éjféli égi tolongás ? Bárka az ég s népét gyűjti nagy útra Noé? Más csillagrendszer Ararátján vélvén csak menedéknek? félve, a vén Földet tűzözön égeti föl... Tán nem. S megszólal ottfenn az égi Oroszlán s emberi hangon mind az ég állatserege, s indulnak — bízzunk — beragyogni ama jászolt, hol ma a Fényből a Fény, a Békehozó születik. Csütörtök, 1987. dcccmbcr 24. DM magazin A karácsony a legnehezebb A parkban a padon kct anyóka beszélget: — Hallottad? Az Etelt a múlt hónapban bevitték a „szegényházba". A gyerekei rá se néztek, a szomszédok vitick néha neki ebédet, amikor ágyban fekvő beteg lett. — Sohasem tudjuk, mibe keveredik az ember Öregségére. Jó ha van egy kis spórolt pénz, ha a gyerek nem néz rá, fogadhat eltartót. Az meg lesi minden gondolalát, másként nem kapja meg a betétkönyvet. Aztán következik az örzse, a Boris, meg az Ilka, „hogy járt" történe(e. Alkonyodik, ideje hazamenni. A gyerekek ma már hazaértek a munkából. Készül a vacsora, a napi főtt étel, lehet teriteni. Az öregség csupa aggódás, s néha nem alaptalanul. Biztosnak tűnő szép aggkort igéró életpályák kaphatnak gellert váratlanul. A töltés lábánál, a háromholdas, szépen gondozott parkban lévő petőfiiclepi időskorúak szociális otthonának százhatvan lakója van. Vajon ók hogyan tudnak megbarátkozni a tudaual; cz már a végső állomás? Tarnai Lászlóné, az intézmény vezetője szeréténél és féltéssel beszel e védtelen, lélekben kiszolgáltatott emberekről. — Sokan úgy kerülnek ide, hogy megváltás nekik a meleg étel, a tiszta ágy. Egyrészük szellemileg teljesen leépüli, azt sem tudja, hol van. Aztán oit a másik véglet, akik értelmesek, műveltek, szerintem nekik a nehezebb. Eolyosónként, szobánként úgy csoportosítjuk őkci, hogy nagyjából azonos egészségügyi állapotúak, inielligeneiájúak kerüljenek össze, ¡gy van csak esélye a kisebb közösségek kialakulásának. Amikor egy lakószobát betegszobává rendezünk át, nagyon nehéz őket megbolygatni. Ila addig nem is szóllak róla, mosl kiderül, ragaszkodnak egymáshoz. Tudjuk jól, nem ülhetnek itt egész nap létlenül. A foglalkoztatásuk a kellemesebbnek, könynyebbnek tűnő feladat. Csakhogy őket már nehéz kizökkenteni a saját világukból, elszigetel ségükből, magányukból. Három munkatársunk tüsténkedik, hogy mégis találjon olyan időtöltést, ami oldhatja a hétköznapok egyhangúságát. Videón régi filmeket vetítünk, vetélkedőkéi, kiállításokat szervezünk. Az utóbbiakban az a jó, hogy hosszú ideig lehel rájuk készülni, a verseny lázában még tanul is — ami ebben a korban igen nagy teljesítmény —, s a szebbnél szebb kézimunkák sem maradnak a fiók mélyén, büs/kelkedni lehet velük: lám, én még ilyet is tudok. — Ebből is látszik, sokan vannak, akik szeretnének valami hasznot hajtani, bizonyítani. — Alig várják, hogy legyen munkájuk. Van aki a konyhásoknak szalvétát hajtogat, igyekszik a szobáját rendben tartani, a takarítónak minél kevesebb tennivalója maradjon. A gyufagyáriakkal jó a kapcsolatunk, a családi gyufa dobozpalástjának egy részéi az otthon lakói kés/iiik. A pénz egyik felét kézhez kapják az öregek, a másik részből személyre szóló ajándékokat veszünk nekik. Az egyiknek rúzst, a másiknak társasjátékot, vagy ha olyan az érdeklődése, földrajzi atlaszt. A gyufásokat nagyon várják, gyárlátogatásra is elmehetnek vcluk. Tíz év óta rendszeresen két kommunista műszak bevételét utalják ál nekünk. A költségvetésből jutó összegeket ezekkel, s más üzemek, személyek felajánlásaival egészítjük ki, hogy az alapvető szükségleteken felül apróságokra, figyelmességekre is jusson. Ha a családot nem is pótolhatjuk, legalább igyekszünk otthonos légkört icrcmieni. Kéthetente jár ide a fodrász, először alig tudtunk valakit rábeszélni, most meg igy kérdezgetik egymást: mikor jön már a Klárika? — Mennyire zárt ez a világ? — Nincs meghatározott látogatási idő. A lakó bármikor kimehet, csak azt kell neki megmondani, mikorra jön vissza, ne keressük feleslegesen. Sajnos, sokuknak nincs hová menniök. Ha látjuk, hogy valakihez régóta nem jöttek, s tudjuk, élnek a testvérei, gyerekei, levélben tájékozódunk, mi az oka. Az is kiderülhet olykor, hogy nem a hozzátartozó a hibás, úgymond megérdemli az öreg tán egyedül maradt, nehéz volt a bevásárlás, főzés, hát ide került. — A gyerekek olyanok, mintha az enyémek lennének. Levelet Írnak, látogatnak. Kocsival jönnek, kivisznek a városba. Hívtak hozzájuk is, de tudom, nem mehetnék, egész nap elfoglallak, mit csinálnék egyedül a lakásban? Mindig kapok tőlük valamit, erre az állónaptárra is ha ránézek, ők jutnak az eszembe. Van itt egy csomó könyvem, az a baj, pár lap után elfárad a szemem. Amint kiolvasom, elküldöm „haza" a keresztgyerekeimnek. A 3l-es szobáról maguk a lakói mondják, „különös", mint a fokhagymaszósz. Nagyon összetartanak, ha kintmarad egyikük pénztárcája, biztos meglesz másnap is. — Ahányan vagyunk, annyifélék. Meg kell tanulni igy élni. Csak az a baj, betegek vagyunk. Beszélgetünk, tévét nézünk, rádiózunk, kézimunkázunk, még a vetélkedőre is beneveztünk. Elbeszélésükből egyéni sorsok, tragédiák villannak elő. — A gázrobbanás után úgy jöttem ide, mint ez az egyszál ujjam. — Rokkantnyugdíjas, cukorbeteg vagyok. Saját akaratomból jöttem be. Egyedül voltam. A lányom a férjével az ország túlsó szélén. A fiam külföldre ment, azóta hazajött, hívott, van hely a számomra. Dolgoznak, tanulnak, ott a második, harmadik miiszak, tudom, terhükre lennék. Jobb nekem itt. — Az a baj, messze a rokonok, drága a benzin, meg aztán a fiatalok nagyon elfoglaltak. — A karácsonyt nem merem előre tervezni. Lehet, hogy kimehetek, de addig le is betegedhetek. Jobb, ha nem élem bele magam. Megtesznek itt mindent értünk, de az otthont semmi sem pótolhatja. Benyit a szemüvegéi keresgélő néni-:-ú*iíjj9tJtsWájsataojt * -t — Szólunk, hogy itthagvta, nem gondoltuk, hogy azóta mindenfelé azt kutatja, miért nem jött ide hamarabb? — Hála istennek, megvan a szemüveg. Olyan jól láttam vele. A doktornő, aki épp most jött be a szobába, elveszi tőle, a csapnál megmossa, megtörli. Bizony maszatos volt. — Köszönöm a jóságát! TÓTH SZELES ISTVÁN a főztjét. Ennek ellenére kérjük, gondolja meg, legalább küldjön néha virágot* egy kis ajándékot. Az ünnepek, s főként a karácsony a legnehezebb időszak. Együtt díszítjük a fát, s én nagy gondban vagyok, mit is mondhatok nekik a család, a szeretet ünnepén. Pár éve a szép emberi vonásokról, a megbocsátásról beszéltem. Aztán az egyik „vagány" napokra eltűnt. Nála ez rendszeres volt, előfordult, a rendőr hozta vissza. Karácsony előtt épp egy ilyen miatt vontuk meg kél hétre a kimenőjét. Amikor megint visszahozták, nem tudtam rá haragudni, hisz az alibit én szolgáltattam: a megbocsátást szó szerint vette, s bűntudat nélkül tért vissza a kóborlásból. A folyosón többször feltűnt egy (néni, kereste a szemüvegét, egyik szoba után a másikba nyitott be, volt ahová többször is. Előtte a doktornőt kisérte végig a viziten, kézen fogva mentek. Jó szándékú, szelid asszony, a zaklatását nem veszi senki sértésnek, mit tegyen, ha feledékeny, s szereti ha vele foglalkoznak. Maria néni 93 éves, közel húsz éve bentlakó. Feltűnően friss, önállóan mozog. Az asztalán egy nagycsomó összehajtogatott szalvéta. A gyufásdoboz-hajtogatáséri járó pénzen — úgy mondja — legtöbbször gyümölcsöt vett magának. Az öccsétől egyszer földimogyorót kapott ajándékba, amint megette, úgy érezte javult az egészsége. — Az öcsém Pestről lejön néha meglátogatni. Elképzelem, hogy az ünnepekben is igy lesz. Teri néni sokáig élt Pesten a háromgyerekes vasutas bátyja családjánál. Szerették, csak a hely volt szűkös Jeköltözött a szegedi nővéréhez. Ketten valahogy elboldogultak. Az-