Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

4 Csütörtök, 1987. december 24. u.ifti" A misszió Színes, szinkronizált angol film. Irta: Róbert Bolt. Fényképezte: Chris Menges. Zene: Ennio Morriconc. Rendezte: Roland Joffé. Főbb sze­replök: Róbert l)c Nlro, Jeremy Irons, llay Mc­Anally, I.iam Nceson. ímhol megérkezett a ka­rácsonyi Mokép-ajándék is. Tavalyi cannes-i nagydíjas, idén a legjobb operatörnek járó Oscart vitte el, a fő­szereplő világsztár, a zene­szerző neve a film-muzsiká­ban fogalom — és A misszió még így is, akár mindezek ellenére is fontos, nemcsak nagyszabású, hanem törté­nelmi kalandfilm-mivoltá­ban, egzotikus kép-tobzódá­sában is ténylegesen drámai, magas eszmeiségű, a maga nemében egészen kiváló al­kotás. A karácsonyi aktualizá­lást már önmagában a téma teljessé tehetné: misszioná­riusok a távoli Dél-Ameri­kában, nem is a rend — jezsuiták —• a históriából nem éppen egyértelmű szimpátiát mutató minősí­tése a lényeg, hanem a hívő ember szereteteszményenek, a téritők emberi tartásának, a megértés bűnös, a volt zsoldoskapitány áldozatának­fontosságának esszenciája, az egyetemes szeretet-ideál igen plasztikus és nagyvo­nalú fölmutatása. Csakhogy Róbert Joffé filmje, sajnos, nem éri be ennyivel: olykor, a film végéne pedig már teljesen leplezetlenül didak­tikussá, agitatívvá, szóno­kiassá válik s ez a prédi­kátori attitűd bizony nem keveset von le egy máskü­lönben vonzó, őszinte és magával ragadó eszmeiség­ből, annak nem csekély ér­tékéből, hogy úgy állítódik elénk a 18. századi, az el­dugott, óriási vízesések fö­lötti dzsungelben élő indiá­nok világa, hogy ennyi szeretettel alighanem na­gyon kevesen szóltak eddig fajtánk e rendkívüli nemes­ségű reprezentánsairól. Az alapkonfliktus, ami ebből a — látványosságában mindvégig mértéktartóan moralistának megmaradó — szuperprodukcióból kibom­lik, voltaképpen ősi és so­kak szerint máig eldöntet­len. A fegyvertelen szeretet őskeresztény pacifizmusa, a ,,ki téged megdob kővel, dobd vissza kenyérrel'' köz­ismert jelmondata — avagy a jó, igaz ügy érdekében megragadott fegyver? Mi lehet a teendő, ha könyör­telen zsarnokság tör a Sze­retet alázatos-hivő daliáira? Mit tehetünk, amikor már az ima kevés, midőn a zsol­tár hangját fölgyújtott fal­vak ropogása és fokozódó ágyúdörej fojtja el? Amikor már nem marad (hat) más kereszt, mint a kardmarko­lat? A misszió, úgy érzem, nem dönt igazán ebben a Irendkivüli horderejű kér­désijén. Mind torokszorí­tóbb jelenetek, egyre ször­nyűbb-naturalisztikusabb mészárlás, nők, öregek, gye­rekek irtása —, hogy végül a néhányadmagával elme­nekülő indián kisfiú tova­tűnő csónakjának képe zár­ja le ha nem is az egész filmet, de az eszmei-drama­turgiai sort mindenképpen. A megmenekült kisfiú eltá­vozik, mögötte övéinek holt­tetem-özöne. Sokkal nyu­godtabb lettem volna, ha látom, hogy mondjuk egy puskát vagy kardot is visz magával. E. D. Egy „brultósított" hír nyomában Az Országgyűlés őszi ülésszakán Medgyessy I'étcr mi­niszterelnök-helyettes kijelentette: a költségvetés az egész­ségügy és az oktatás területén mindenfajta bérelem brut­tósításához biztosítja az anyagi feltételeket. Az utóbbi na­pokban Szegeden mégis az a hír járja, hogy „nem fog menni a bruttósítás", a városi tanács nem rendelkezik kclfö pénzügyi fedezettel a keresetemelések végrehajtásá­ra. Takács Ferenctől, Szeged Megyei Városi Tanács V. B. pénzügyi osztályának vezetőjétől kértünk információt a valós helyzetről. — Rémhírről van szó, •mert a költségvetési intéz­mények számára a bruttó­sításhoz szükséges fedezet állami támogatásból bizto­sított, s a tanácsi intézmé­nyeknél az új besorolások elkészítése megtörtént. Az egyes intézményeknél eset­legesen felvetődő problé­mákra, előre nem láható esetekre tartalékot is ké­peztünk. Tehát még egyszer elmondanám: a bérbruttó­sitáshoz szükséges fedezet a városi tanács költségvetésé­ben rendelkezésre áll. ' — Egységes központi mód­szert nem lehetett kialakíta­ni az egyéni keresetek brut­tósítására. Szegeden hogyan oldották meg a pénzügyi müvelet technikai részét? — A kiinduló adatokat — az 1987. december havi alap­bért és a bérjellegű pótlé­kokat — az átsorolási bi­zonylatok alapján a tanács költségvetési elszámoló hi­vatala adta meg. Ezt köve­tően a pénzügyi osztály — az informatikai központ közreműködésével — számí­tógépen elvégezte a Szeged Megyei Városi Tanácshoz tartozó intézmények dolgo­zóinak bérbruttósitását. De­cember első napjaiban az Tanácsülés Mórahalmon Mórahalom Városi Jogú Nagyközségi Tanácsa tegnap, csütörtökön tartotta idei utolsó ülését. Elóbb Murányi György tanácselnök adott számot a két tanácsülés kö­zött eltelt időszakban vég­zett tanácsi munkáról, a lejárt határidejű határoza­tok végrehajtásáról, majd beszámolt a végrehajtó bi­zottság tevékenységéről. Papdi Istvánná osztályve­zető a községfejlesztési és gazdálkodási osztály mun­kájáról tájékoztatta a tes­tületet. Ezután újra a ta­nácselnök szólt. Javaslatot tett a tanács és a végrehajtó bizottság 1988. évi munka­tervére, amelyeket elfogad­tak. A következő évben áz e' ső tanácsülést március 10-én tartják. Addigra elkészül az a beszámoló, amelyben elemzik az idei év költség­vetését is. Szó lesz a község­politikai és településfejlesz­tési bizottság munkájáról. A nyári ülés június 9-én lesz. Ekkor a művelődési, az egészségügyi, az ifjúsági és sportosztály tevékenységét tárgyalják A harmadik ne­gyedévi ülésen az ifjúsági törvény végrehajtásáról, il­letve az ifjúsági parlamen­teken szerzett tapasztalatok­ról lesz szó. A városi jogú nagyközségben jövőre de­cember 8-án tartják az utolsó tanácsülést. A testület ülése tegnap hozzászólásokkal és interpel­lációkkal ért véget. intézmények vezetői szemé­lyesen vették át osztályunkon az 1987. évi bérek szemé­lyekre szóló bérbruttósitási munkalapját. Az intézmé­nyek kötelesek felülvizsgálni,' hogy helyesen hajtottuk-e végre a bruttósításokat. Azt a javasjatot tettük nekik: amennyiben hibát fedeznek fel, vagy a dolgozó nem ért egyet a besorolásával — december 28-ig jelezzék korrekcióra való igényüket. Ebben az esetben az infor­matikai központ jogos ész­revétel alapján elvégzi a szükséges módosításokat. A brultósítási lapokat a dol­gozónak alá kell írnia — egy példány nála marad, egy az elszámoló hivatal­nál, egy a munkaadónál, egy pedig a személyzeti nyilvántartásnál. Ha január 5-ig a költségvetési elszá­moló hivatalba megérkez­nek a bruttósitási személyi munkalapok, a február 3-i bérkifizetést semmi sem akadályozza. — Mi okozhatta a „kacsa" felröppenését? — Előfordulhat, hogy egyes intézmények dolgozói még nem látták, illetve nem kapták meg a bruttósitási munkalapokat, de ez a helyi szervezés hiányosságainak tudható be. Minden tanácsi és Intézményi dolgozónak garantáljuk, hogy jövöre nem éri károsodás; az 1988. február 3-i bérkifizetéskor a nettó bérek — a szemé­lyi jövedelemadó és az ál­talánosan 10 százalék nyug­díjjárulék levonása után is — azonosak lesznek az 1987. december havi nettó bérek­kel. D. A. L. Eredményes razzia Országos közbiztonsági ak­ció volt kedden délután, melyben részt vettek a sze­gedi rendőrök is. Ahogy az ország más részein, Szege­den is több körözött bűnö­zőt fogtak el. Az akciónak más eredménye is volt. A 47-cs úton például egy ittas férfit igazoltattak, aki lekés­te a buszt, ezért lopott mo­torral igyekezett haza Al­györe. Ugyanígy a 47-es úton állítottak meg két fiatalem­bert, akik Vásárhelyről jöt­tek lopott autóval Szegedre. Egy másik személygépkocsi csomagtartójából 60 kiló hal került, elő — talán nem kell hangsúlyozni, ez is lopott volt. Az akció során közve­szélyes munkakerülők is rendőrkézre jutottak. Különös táncverseny Kantonban második alka­lommal rendezték meg az idős emberek táncversenyét, amelyen negyvenkilenc, hat­van éven felüli pár vett részt. A díjnyertesek között van a legidősebb versenyző, a 81 éves Cseng Hszün. A dél-kínai városban az utóbbi két évben húsz tánctermet nyitottak az idős polgárok számára. A termeket napon­ta háromezer idős kinai lá­tegstja. „Nem mindenkMehet ám aposte!" A Jézus Krisztus szupersztár a nagyszínházban Lát ványosabb, igazibb, közönségibb karácsonyi kul­turális ajándékot kívánni se lehetne. Első pillantásra. A szegedi teátrum éves műsortervében Andrew Lloyd Webber és Tim Rice ma már igazán klasszikus — mert a legújabbkori egyete­mes kultúrtörténetben kor­szakos (újjáértékelő, funk­cióbővítő, „forradalmasító") státust betöltő — darabja legalábbis kettős kötésben minősíthető. Az a tény, hogy nálunk végül éppen kará­csony előtt két nappal mu­tatták be, egyfajta vulgár­aktualitást éppúgy kell je­lentsen, mint az igény létét, hogy igenis olyan művel rukkolunk elő, ami a közön­ségnek leginkább kell ami­kor és ahogyan csak lehet. Valami bibi a dologgal mégis van. Sándor János Szupersztár­jának ötlete nemcsak mint műsorterv-kezdemény vi­tatható: egy. Nyugaton jó másfél évtizede, va szegcdi szabadtérin alig másfél esz-, tendeje bemutatott, filmről, színpadról jól ismert művet kivan színpadra állítani. Nem: a Szupersztárral, mint ilyen „écesz-adóval" is baj van. Mert nem lehet igazán tudni, miféle értelmezés, ol­vasat, üzenet lehet alkal­mas olyasféle interpretáció­ra, ami nyilvánvalóvá és egyértelművé teszi a korsze­rűsített Jézus-történet egé­szét New York, London, Norman Jeudson-film és a szegedi Szifcora-rendezés után. Magyarán: szinte mi: nimumra csökkentett kocká­zattal. árh egyben "óriási eredetiségszükséglettg] é.s ötletínséggel — egyszerre hallatlan mértékű invenciót és különleges nehézségi fo­kú „eddig még soha sehol nem volt"-kutatást kívánva fut. neki a lécnek. Mit ad­hat — és főleg: miféle fel­fogásban? — az ikszedik Jé­zus Krisztus szupersztár ma a szegedi színházban, ahol a hangosítás olyan, amilyen (jócskán kifogásolható), a prózai tagozat tagjaiból ver­buvált előadók nem énekes­színészi feladatokhoz szokot­tak, s az ötleláradat köve­telménye mellett csak hal­latlanul áldozatkész, össze­kovácsolt szereplőgárda, ala­posan kimunkált, átgondolt, koncepciózus, „cizellált" elő­adásmód segíthetne? S mindez nem külön-külön, hanem szigorúan egyszerre. Ügy, hogy mindenki, ötlet­adóktól színészeken át tánc­karig-kórusig „beledögöljön" a feladatba. Másképp nem megy. Víz nélkül nem lehet úszni. Sándor János most — nem először — megpróbálta. És ez a kisebbik baj. Sőt, tisz­telet, elismerés járhat érte; de sokkal nagyobb gond, hogy egy mindenki által ismert-szeretett művet fosz­tott meg, természetesen szándéktalanul, eredendő és pereze máig létező mitikus rangjától. A szegedi Jézus Krisztus szupersztár: már­már héroszi erőlködéssel létrehozott muszáj-rutin pro­dukció,' melynek hibái el­sődlegesen nem az egyéni, és pláne nem a kollektív teljesítmények minőségéből, hanem sokkal inkább egy erőltetett, didakticizmusában is erőtlen és téves, torz, vagy legalábbis átgondolat­lan közelítésmód alapján és eredményeként születtek. Mert hiba azt hinni, hogy egy kétezer éves mitosztör­ténelem szinkronban „tan­mesésíthető". A szájbarágós agitáció éppen a legenda és valóság gyönyörű összefonó­dása miatt (is) lehetetlen: ezért nem kell nekünk egy rockopera végén is hittan­órai traktus, miként most a zárókép alatt hallhattuk, amikor is fölmondták, Pál apostolnak a Korintusbeli­Schmidt Andrea felvétele. Varga Miklós — Jézus, az utolsó varsora jelenetben ekhez írt leveléből a hitről, reményről és szeretetről szó­ló passzusokat. Ugyanígy végképp nincs szükség (a példa attól tar­tok, jelképes értelmű és ere­jű is) arra az „üzenetes" el­járásra sem, hogy homályló, kinagyított fotókon, ha jól észleltem, többnyire az ides­tova másfél évtizede véget ért vietnami háború idéződ­jék; midőn a színpadon Jé­zus éppen a "kufárokat űzé ki a templomból. Mert ez a bántóan agitatív (egyben korszerűtlen é.s fölösleges) példálózás, túl az örökérvé­nyű jézusi szeretet és a rockopera klasszikus eleme­in, nagymértékben csökken­ti a mű tolmácsolásának ha­tásfokát. Nem is beszélve a félreérthetőségről, a koncep­ció határozottságát nem pót­ló, éppen tovább ködösítő „könnyebbik cl lenál ^"-ef­fektusról, amely semmi más­ból, c.sak ebből a mélységes didakticizmusból ' adódik. Ebből viszont annál „követ­kezetesebben." így a produkció: olykor ugyan ígéretes szépségű élő­kepekkel fűszerezett, ám tempóban, dinamizmusában meglehetősen változékony, invencióban közepesnek mondható repertoárdarab, ami végül is éppen eredeti igénye r— mindent-adni-aka­rása — ellenében hat. A né­ző kénytelen azt hinni, hogy midőn az említett jelenetben Jézus éppen a kufárokat űzi ki a templomból, hátulról meg mondjuk a My Lai-i pusztítás háborús képei lát­hatók — az evangéliumot holmi vulgárpolitikai-aktua­lizáló (?) célok szolgálatába kívánják állítani. És ha va­lószínűleg ilyesmiről szó sincs, mégis megtévesztő a látszat, nem is kicsit. Aho­gyan Kajafás, Annás és két papja énekli: „ez már véég­veszely ..." És amit a külön­ben szép utolsó vacsora je­lenetben tanulságos tartalmi mögöttessel hallhatunk: „nem mindenki lehet ám apostol." De nem ám. Sok az üresjáratnak is nevezhető megoldás. Valójá­ban „funkciós." lenne szinte mindegyik, mégis fölösleges­nek, érthetetlennek tűnnek: Pilátus hosszan, némán néz Jézusra, Jézus ugyanígy Jú­dásra, Júdás Mária Magdol­nára, Mária Magdolna Jé­zusra. Jézus Kajafásra, kör­be-körbe, itt a piros, hol a piros? Vietnami háborús kufárok űzetnek ki a temp­lomból, s közben nem tudni, a meggyőzően szenvedő Jú­dás és a stílusos Pilátus kö­zött ez az angyalka-jézuska mit is képviselhet hát szá­munkra? Az előbbiekből követke­zik, hogy a premier kollek­tív és egyéni produkcióival sokkal inkább elégedettek lehetünk, mint az előadás egészével. A Molnár László által dirigált zenekar nagy­vonalú és pontos volt. né­hány kiemelkedő szólista­leljesitménnyel. (gitár, orgo­na-zongora. dob). A inű hangszerelése, megkockázta­tom, talán jobb, kidolgozot­tabb, igényesebb, mint unr nak idején a szabadtérié volt. A tánckar Reinthaller Éva koreográfiáját apróbb kezdeti megingásoktól elte­kintve igyekvő precizitással valósította meg; az énekkar Mira János hol festmény­szépségű, hol „szuper-funk­cionalista", ügyes díszletei között meggyőző és erőtel­jes volt, s jó benyomást keltettek Molnár Zsuzsa fi­noman stilizált egyszerre új­donsült klasszikust tisztelő és eredetiségre is törekvő jelmezei. A címszereplő, a mindent eldönteni, az előadást vinni hivatott vendégsztár, Varga Miklós azonban csalódást' jelentett. Az István, a ki­rályból megismert nagyszerű hanganyagával, nagyjelene­tét leszámítva, mintha tú­lontúl takarékosan bánt volna; alkati adottságait nem tudta megfelelő színé­szi- erővel ellenpontozni, így nemcsak túl statikus szerep­felfogásával, hanem feltűnő „szerepkör-ellentétes" moz­gásával, „ál-fenségességével" sem lehetünk elégedettek. Igaz. dimenzióit kevéssé határozhatta meg — s akit szerepköre nem predeszti­nált eleve egyfajta tempó­sabb, dinamikusabb, mozgé­konyabb alakításra, kivétel nélkül szenvedő alanyává válhatott a rockopera annyi­ra jellemző robbanékonysá­gát nélkülöző, csak néha­néha fölpörgő ütemnek. Ar­ról nem is szólva, hogy Var­ga Miklós kivételével vala­mennyi szereplő, nem éne­kes színész lévén, szinte em­berfölöttit, majdhogynem le­hetetlent kívánó feladat elé állíttatott: nemcsak úszni de még látványosan fickán­dozni is kellett volna szegé­nyeknek — víz nélkül. Eb­ben az összefüggésben külön dicsérőleg kell szólni a rob­banékonyságban létfontossá­gú dramaturgiai funkcióját megvalósítani képes Júdás­ról, azaz a hatalmasat válla­ló Jakab Tamásról, akit szemmel láthatólag még az sem zavart túlságosan, hogy átlátszóan szimbolikus „két énjét" megtestesítő táncos­nő-kísérője legalább annyira nem volt szükséges figurájá­hoz, mint mondjuk halott­nak a napszemüveg. EgV meglepően tiszta, higgadt, határozott, örömtelien jó Pi­látussal bennünket megaján­dékozó Bognár Zsoltot .kell még kiemelni, de tetszett Varga Károly Kajafása, és az Annást alakító Kovács László is. Nem lett volna baj Király Levente Heróde­sévej sem. ha jelenetének eredeti fergetegességét nem tomoítja ugyanaz, ami a produkció eeészét.. . Ja­risch i''"" (Mária Magdolna) és Bácskai János (Simon Péter) különös éllel és feltű­nően példázta ugyanezt. És ami alighanem sokáig bennünk marad: második rész, nyitókép. Az utolsó vacsora. Szinte tökéletes szépségű piktúra. És a dal századunk új klasszikusának gyönyörű muzsikája most éppen az. hogy „nem min­denki lehet ám apostol,.." D. L.

Next

/
Thumbnails
Contents