Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-24 / 303. szám

Csütörtök, 1987. december 24. 3 Nincs más út, mint a cselekvés A

ki az idei karácsonyra gondol, n/, azonnal az ország, a rncgye, vagy a szűkebb táj jövőjére is gondol. A nagyszabású átalakítás, amely n stabilizációs és kibontakozási programot jelenti, döntő szakaszához érkezett. Az év végi pihenés ezért nagyon sok ember számára nem jelenthet kikapcsolódást, hanem nagyon is őszinte számvetést, igyekvő felkészülést. Ez n karácsony megnövelte a béke, a leszerelés reményeit. A világ haladó közvéleménye úgy ítéli meg. hogy a közepes és rövid-hatótávolságú nukleáris rakéták felszámolásáról aláírt egyezmény, valamint a hadászati támadófegyverek radikális csökkentésére vonatkozó elvi megállapodás rendkívül fontos lépés a leszereléshez, a tartós biztonság megteremtéséhez vezető úton. A szovjet—amerikai kapcsolatokban új fejezetet nyitó washingtoni találkozó, a két nagyhatalom közötti partneri viszony és együttműködés kibontakozása elősegíti a konstruktív párbeszédet, a kelet— nyugati kapcsolatok általános fejlődését. A csúcstalálkozón elért megállapodások reményt nyújtanak arra, hogy az emberiség végleg megszabadulhat az atomfegyverek fenyegetésétől. Ez a megállapodás biztosítja azt, hogy a magyar nép is békében, biztonságban építheti jelenét és jövőjét. Miközben a világ megkönnyebbülve fogadja a rakéták leszereléséről kötött szovjet—amerikai megállapodást, mindez idehaza is erősíti a bizakodást. Az emberek többsége hazai feladatainkkal kapcsolatban tisztában van az okosabb cselekvés szükségességével. Reménykedik az elért eredmények megőrzésében, de nagyon nagy a tere az aggódásnak, a bizonytalansagnítk, és a jövőért való félelemnek. A karácsonyi bevásárlásban sokféle tapasztalatot szerzett emberek hónapok óta hasonló folyamatot látnak. Az idén ősszel az emberek olyan sokat vásároltak, mint eddig még sohasem. Az ünnepi ajándékozás ezúttal a szokottnál is több. nemcsak kellemes gondot okozott. Az emberek a boltokban tapasztalt forgalom és hiány alapján gyakra túlzó következtetésre jutottak. Belopakodott felfogásunkba a kérdés: hátha van valami abban a „gödör" szemléletben. Ismert tény az is, hogy az elmúlt hetekben a pártalapszervezetek vezetőségei párbeszédet folytattak a tagsággal. A párttagok a beszélgetést a politikai megújulási folyamat szerves részének tekintik. amely ösztönzést adhat az előttünk álló feladatok megoldásához, a pártélet sürgető megújulásához. Megyénkben., is jellemző az az országos tapasztalat, hogy a beszélgetéseken kemény őszinteséggel kerültek szóba a gazdaság problémái, a felelősség kérdése, és a kilátások, a hogyan tovább. A véleményekből leszűrhető, hogy nőtt a párt politikájával kapcsolatos kétkedők száma is. A megyei és a központi pártszervekhez feltett kérdések azt mutatják, a párttagok nagyon komolyan vették a beszélgetéseket. Ez már nemcsak a párt belső ügye, hanem az egész társadalomé. A párttagok döntő többsége nemcsak átérzi az ország nehéz helyzetét, hanem részletesen foglalkozik azzal, s azonosul a párt és kormány programjának céljaival. Támogatják a változtatásokra való törekvést, egyértelműen megfogalmazzák, hogy nincs más alternatíva, mint a cselekvés. Számolnak az elkerülhetetlen nehézségekkel, a megszorító intézkedések hatásaival. A kibontakozást azonban csak úgy látják megvalósíthatónak, ha a politikai és az állami vezetés jobban figyelembe veszi az országos és helyi kérdésekben is a párttagok, a dolgozók véleményét, ha igényli QZ előrehaladást segítő, progresszív erők — legyenek azok párttagok, pártonkívüliek — támogatását. J

ellemző mindezek mellett, hogy sok helyen továbbra ¡s elsősorban fentről várják a problémák megoldását, helyzetük javítását, önként merült fel a kérdés: van-e felülről megoldás és kibontakozás? Ha a júliusi párthatározat óta eltelt időszak fejleményeit nézem, feltétlenül van központi kezdeményezés, de ez sohasem nélkülözheti az önálló, a felelős helyi törekvéseket. A szeptemberi, majd a decemberi parlamenti vita megmutatta: a közvélemény felelős szószólói, a képviselők, higgadtságot tanúsítottak jövönk formálásában. A közvélemény egyertelműen azt az álláspontot tükrözi, hogy a megalapozottabb, egyenletesebb fejlődéshez mindenhol változásra van szükség, minden területen és minden szinten. Azt hiszem, hogy az egymásra mutogatással, a halogató magatartással, a várakozással, vagy kivárással semmire sem megyünk. Mindenhol — a vita helyett, illetve mellett — cselekedni kell. Vissza kell állítani a reményt, a bizalmat, amely alapja a jobb teljesítményeknek is. A január elsejétől életbe lépő vállalati és személyi adórendszer a feltételek oldaláról közelíti meg a fő célt, a kibontakozást. A termelésben, az értékesítésben, cs ebből következően a jövedelmek alakulásában, ma indokolatlanul sok az eltérő esélyhelyzet. Az. egyértelműbb jövedelemkimutatás és jövedelemelvonás célja az értékteremtő munka nagyobb megbecsülése. Gazdasági életünk jelenlegi szakaszában megkerülhetetlen a lényeg. Sem a külföldi, sem a hazai piacon nem lehet megélni korszerűtlen drága termékekkel. A drágaság ráadásul relatívvá vált, a több tudást hordozó gépek, eszközök a kelendőbbek. Ezek ellenére az 1987-es esztendőre mint eseményekben és gondokban gazdag időszakra tekinthetünk vissza. Szűkebb pátriánkban az évet, néhány nappiai a vége előtt, a várakozáshoz mérten jobbnak értékelhetjük. Településeink gazdagodtak: két és fél ezer új lakás, Kisteleken és Zsombón új orvosi rendelő, tornaterem Tápén, illetve Szatymazon, óvoda Ásotthajmon és Bordányban, szakszervezeti gyógyüdülő, valamint új bábszínház Szegeden, a terebélyesedő ópusztoszeri skanzen a tárgyi fejlődés megannyi bizonyítéka. M

egyénkben az ipar — az ország számos területén felhalmozódó gondok ellenére — bővíteni tudta termelését. A fejlődés gyorsabb volt, mint számos más megyében. Dinamikusan fejlődött az exporttevékenység, különösen a dollárelszámolású piacokon. Nem mutatkoztak megyénkben a másutt tapasztalható foglalkoztatási gondok. A nehezebb helyzetbe került vállalataink talpon maradtak. A visszafogott beruházáspolitikával. az erőforrások takarékosabb gazdálkodásával a gazdálkodó egységek széles köre növelte nyereségét. A gazdasági folyamatok megítélése azonban nem lehet egyértelműen pozitív: több kedvező jelenség negatív oldala is felvillant. Az export nagyarányú költségvetési támogatásokkal növekedett. A nyereségek gyakran származtak áremelésekből és költségvetési támogatásokból. Részben a támogatásoknak köszönhetően, nem voltak nagyobb piaci elhelyezési gondok, nem ^ volt számottevő leépítés, nem alakult ki munkanélküliség, ugyanakkor nem haladt az ipari szerkezetátalakítás sem. A beruházások visszafogása javította a költségvetés helyzetét, de érezhettük a műszaki színvonal elmaradását is. Az egyensúlyt javító ipari korlátozás, illetve az importkorlátozás több helyen gyártási zavarokhoz vezetett. A gazdaság működésének megyei szintű megítélését nehezíti, hogy a feszültségeket hordozó mérőszámok, mint például a nemzetközi adósságállomány, a romló cserearányok, csak országosan számszerűsíthetők. A megyénkben is mérhető termelés, export kereskedelmi forgalom nem mutat olyan negatív képet. Ez bizonyos fokig a valóságosnál kedvezőbb helyi megítélést is eredményez. Az elmúlt évben általában a differenciálódás növekedése jellemezte a folyamatokat. Mind a vállalatok, mind az egyének körében nőtt az átlagtól jelentősebben eltérők, annál lényegesen jobbak, vagy rosszabbak aránya. Mind a termelésben, mind a fogyasztásban a polarizálódás tanúi vagyunk. A vállalatok, gazdaságok egy növekvő része az átlagosnál számottevően jobb eredményeket ért el, mig a másik oldalon növekszik a lemaradók száma. Az állampolgárok körében hasonló folyamat figyelhető meg. Sokan élnek nagyon nehéz körülmények között, miközben egy kis réteg munkateljesítményével nem arányos többlet keresethez jut, vagyonosodik, amivel még hivalkodik is. Napjainkban már a megélhetési problémák is megfigyelhetők. Azt tapasztaltuk, hogy 1987-ben a gazdálkodó szervezetek és az állami irányító apparátus tagjai bizalmatlanabbá váltak. A pénzügyi kormányzat a vállalatoknál képződő jövedelmek mind nagyobb részét igyekezett központosítani a költségvetés hiányainak fedezésére, miközben a vállalati szféra növekvő nagyságrendű központi támogatást igényelt. A vállalatok olykor indokolatlan áremelésekkel. béres létszám-manipulációval próbálnak jobb pozícióba kerülni 1988-ban. Az új szabályozók publikálásának, a végrehajtási rendelkezések kiadásának a késése sem tette lehetővé az átgondolt tervezést. Bizonytalanság tapasztalható a jövő év feladatait illetően a munka feltételeiben is. A gazdasági vezetők a párt és a kormány kibontakozási programját még most is reményteljesnek tartják, de több hónap elteltével sem látnak megfelelő elmozdulást. Kevesebb szó esik ugyanakkor a helyi teendőkről, n példamutatásról, a meglevő tartalékok jobb hasznosításáról. S

zeretnék emlékeztetni tartalékainkra is. Hosszú éveken át emlegettük a termelésben, az értékesítésben, a szervezésben, olykor a szalmazsákokban, vagy az OTP-fiókokban meglevő lehetőségeinket. ám mindig elfeledkeztünk az emberek egymás közti viszonyában fellelhető értékekről. Mondogattuk, hogy nem haj, ha valaki goromba vezető, akivel senki nem dolgozik szívesen, hogy figyelmen kívül hagyja a munkahelyi kollektíva tanácsait, hogy konokul járja a maga útját — mert jó szakember. Nos. tudomásul kell vennünk, hogy napjaink egyik rejtett tartaléka az emberi szó, a személyes példamutatásból táplálkozó mozgósítóerő. Ha valakit nem szeretne« munkatársai, akkor az ügyet sem szeretik, amit képvisel. Olyan vezetőket támogatnak tehát, akik partnerüknek tekintik beosztottaikat, akik saját döntéseiket a kollektíva állásfoglalásával tudják egyeztetni, akik mások érvényesülését nem tekintik önmaguk háttérbe szorításának. "Hogy kik lehetnek ezek u vezetők? Mindazok, akik mernek kezdeményezni, keresni az újat, akiket követnek a dolgozók, akiket elismernek a partnerek. Már eddig is számtalan példát lehet felmutatni,, hogy több intézmény, szövetkezet élén az ilyen típusú vezetők gyors eredményt, jelentős változást tudtak megvalósítani. így a jövőben is az ilyen vezetőktől várjuk az új kezdeményezéseket, őket látnánk legszívesebben a gazdasági, társadalmi megújulás élharcosainak, velük hisszük, hogy az általuk jónak tartott elképzelésekről nem könnyen mondanak le. Akkor sem, ha a mérnöki munka tekintélye az elmúlt időszakban a kvalifikált munka megbecsülésével együtt csökkent. Mégsem feledhető, hogy a műszaki haladás, az elektronizáció nem elvont kérdés, hanem gyakorlati feladat. Köztudott, hogy erre a célra a kívánatosnál kevesebbet tudunk, fordítani, mint ahogy az is. hogy a kutatóintézetek és a gazdálkodó egységek együttműködéséhez, a tudományos eredmények gyakorlati adaptációjához minden segítséget megadunk. A megye lakosságának nagyobb része rna még a fogyasztási cikkek kirakati színvonalán méri le a technikai fejlődést, és a kívánatosnál kevesebben értik meg azt a követelményt: a magasabb tudás, az igényesség alkotó energiát és anyagi eszközöket igényel. A mai helyzetet értékelve, ügy tűnik: a megyében élő értelmiségiek cs fiatalok között nagyobb a nyugtalanság, mint más társadalmi csoportoknál. Az egyetemi, főiskolai élet néhány kedvezőtlen változása mellett azonban több az előre, mutató, időt álló törekvés. Sajnálatos, hogy a szemléleti egyoldalúság gyakran eltakarja a szemléletileg-elméletüeg és gyakorlatilag is hasznos kezdeményezéseket. A természettudományokban, orvosi kutató- és gyógyítómunkában elért nemzetközi sikerek viszonylag lassan mutatkoznak meg a helyi közéletben.A hallgatók, sőt o tizenéves korosztályok körében jellemző az egészséges verseny, a többet akarás, de céljaikat néha beárnyékolja egy-két szélsőséges, egyedi megnyilvánulás. Az értelmiség, a párttagság egy része — helyesen — az 1987-es év tapasztalatai nyomán továbbra is szorgalmazza a társadalmi fórumok bővítését. Közgondolkodásunk lényege, hogy a párt- és a tömegszervezetek nyitva állnak az alkotó, kezdeményező viták előtt. Az is jellemző, hogy szembe kell szállni a mindenben kételkedő minden kezdeményezést tagadó, esetenként demagóg véleményekkel, nézetekkel. Igen jelentős esemény volt 1987-ben a szocializmus fejlődésével foglalkozó országos elméleti tanácskozás. Szegedre irányult a hazai társadalomkutatás figyelme, végre nagyobb elismerést kaptak oz ott dolgozó oktatók, nevelők. A felelősség, a követelmények növekedése természetszerűen magával hozta a nyugtalanságot. Különbséget, kell azonban tenni n jövőért aggódás, illetve a helyzetet roszszul ismerő vélemények között. A búcsúzó esztendő számos újdonságot hozott a tájékoztatáspolitikában is. Július 4-én megszólalt n Magyar Rádió Szegedi Stúdiója, novembertől rendszeressé vált a szegedi városi televízió helyi műsora. Az irodalom elkötelezett barátai érdeklődő ós értő figyelemmel olvashatták az újrainduló Tiszatájat. Az új lehetőségek közéleti nyitottsága azonban gazdagabb lehetne. Néha úgy tűnik: a tényeken alapuló objektív tájékoztatásra és a vélemények őszinte szembesítésére rendelteti sajtónk esetenként egyoldalúan kezeli az arányokat. Megyénk sajnálatos „ügyei", a visszásságok így kaphattak nagyobb figyelmet, mint maga a tény. Ürrá lettünk a felmerült gondokon. Nem mintha kisebbíteni kellene bajainkat, de láttatni illik a szorgalmasan dolgozó tízezrek eredményeit, nagyobb megbecsülést érdemlő kezdeményezéseit. És még valami, ami szorosan idetartozik. Az úgynevezett ügyek megjelentek megyénk és az ország tömegkommunikációs hálózatában. Napvilágot láthattak, a szerzőket, a szerkesztőket nem kérte senki az igazság elkendőzésére. A nyíltságra, a tájékoztatás demokratizmusára legalább annyira illik felfigyelni, mint magukra a visszás jelenségekre Senki sem ígért az idei évre könnyű időszakot, még kevésbé tehetjük ezt meg 1988 küszöbén. Az óesztendő a helyzetünk feltárásának, az elhatározásnak, soraink újrarendezésének időszaka volt. A gazdaság korszerűsítése mellett folytatódik a társadalmi átalakítás is, az állami és a tömegszervezeti munka üresjáratainak csökkentése. A párt-, az állami szervek munkájában a vezetők és a vezetettek közötti összhang erősítésén dolgozunk. Az újságot forgató emberek tapasztalhatták: egy ideje többet olvashatnak a testületek vitáiról. Ez a tendencia tovább erősödhet, hiszen nem titok: döntéseink vitákban érlelődnek. E

mlítettem a párttagokkal folyatott beszélgetéseket. Ezek során nagyon sokféle vélemény hangzott el, de a közös mondandó nagyjából mndenütt azonos: nehéz ma képviselni a párt politikáját, mert az ország nincs könnyű helyzetben. Hozzátehetem, hogy a párt törekvéseinek vállalása, a meggyőző munka mindig a tettekben igazolódhat. Az idei karácsony nagyon is átgondolásra késztető hangulatában az újévi jókívánság sem lehet más, mint az elszántabb cselekvő munka igenlése. SZABÓ SÁNDOR. az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága első titkára Rekonstrukció a textilművekben EnyedI Zoltán felvétele Már dolgoznak az új gepek a fonodában